4p
Elég csak az ablakon kinézni, és nem lehet letagadni, hogy jön a nyár. A magyarországi fürdők és balatoni strandok többsége már nyitva van, ami pedig még nem, ott sem kell sokat várni: június 15-re, az iskolai szünet kezdetére gyakorlatilag minden magyar strand ki fog nyitni. Itt a Privátbankár.hu nagy strandkörképe!

Strandolnék a fővárosban, hová menjek?

1. A Csillaghegyi strandfürdő május 27-től már teljes kapacitással működik, viszont bővítési munkálatok folynak, ezért némi zajra és kerülőutakra kell készülni.

2. A Római strandfürdő május 28-án, azaz tegnap kinyitott.

3. A Gellért fürdő már április 29. óta teljes kapacitással működik, azaz a kinti medencék és a hullámszolgáltatás is használható.

Június 3-tól már az összes fővárosi strand beindul, ekkor nyit a Palatinus, a Pünkösdfürdői strandfürdő, valamint a Paskál szabadtéri része is elérhetővé válik.

Mi a helyzet a Balatonnál?

A nagy balatoni városok fizetős strandjai részben megnyitottak, részben a következő hetekben nyitnak meg, illetve akkortól kell belépőt vásárolni. Az árak Keszthelyen nem változtak, Siófokon és Balatonfüreden viszont emelkedtek tavalyhoz képest.

Keszthely mindhárom önkormányzati fizetős strandja pünkösdkor nyit, az az időjárástól is függ, hogy melyik napon. A belépőjegyek árai nem változtak, a város főstrandjára (Szigetfürdő) idén is 890 forintért juthat be egy felnőtt, a két kisebb strandjára pedig 500 forintért.

Siófokon május 15-én indult a strandszezon. A városnak több szabad strandja, és két fizetős strandja van. Utóbbiaknál május 19-től kell belépőt vásárolni, amelynek idén emelkedett az ára.

A Nagystrandon (PLÁZS) hét közben 750 forint, hétvégén 1000 forint a felnőttjegy ára a július 15-ig tartó előszezonban, ami a főszezontól 250, illetve 300 forinttal emelkedik. A város másik fizetős strandján a belépőjegy-árak előszezonban, hét közben 500 Ft, hétvégén 600 Ft, amelyek a főszezonban 100-100 forinttal emelkednek.

Balatonfüred Esterházy strandja már nyitva van, míg a Kisfaludy pünkösdkor nyit a tervek szerint, de ezt az időjárás még befolyásolhatja - közölte Somogyi László, a strandüzemeltető Probio Zrt. vezérigazgatója.

Nyitás után belépőjegyeket június 20-ig a tavalyi árakon lehet vásárolni, a főszezonban viszont a tavalyi áraknál 5-7 százalékkal drágábban. A felnőtt belépő ára az Eszterházy strandon 1100 forintról 1150 forintra, a Kisfaludy strandon 700 forintról 750 forintra emelkedik.

Csúszdázni akarok, mit csináljak?

Mi tökéletesen megértjük az aquaparkok fanatikusait is, ezért összeszedtük, hogy hol lehet már most aquaparkozni, de ha pár hetet vársz még szélesebb lesz a választék:

1. Az újpesti Aquaworld és a debreceni Aquaticum egész évben nyitva van.

2. Zalakaroson már félig nyitva van a csúszdapark, ám az extrémebbekre június 17-ig kell várni.

3. A hajdúszoboszlói strandfürdő már teljes kapacitással megy, beleértve a külön jeggyel elérhető aquaparkot is.

A legnagyobb magyar aquapark, a mogyoródi Aquaréna a pünkösdi hétvégén nyit, míg a ceglédi strandfürdő strandként már üzemel, de az Aqua Centrum csúszdapark csak június 17-én indul be. Kicsit várni kell még a zalaegerszegi AquaCity-re is, a megyeszékhely parkja június 16-án nyitja meg a kapuit az idei szezonra. Ugyan Balatonfüred strandjai már nyitva vannak, az Annagora Aquapark majd csak június 16-tól várja a látogatókat.

A strandok árbevételének hatvan-hetven százaléka nyáron, két-három hónap alatt folyik be, ezért működésük szempontjából nagyon fontos az időjárás. Tavaly például a hűvös, esős nyár nem kedvezett a strandoknak, amelyek így csak az előző évi forgalom 50-60 százalékát hozták. A héten akár 33 fok is lehet, itt az ideje az első strandolásnak? >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG