Hírek
Makro / Külgazdaság
Kellemetlen meglepetés a kínai behemóttól
Privátbankár.hu | 2023. július 17. 09:16
A második negyedévben a vártnál kevésbé nőtt a kínai bruttó hazai termék (GDP) éves bázison a nemzeti statisztikai hivatal, az NBS hétfői jelentése alapján.
Makro / Külgazdaság
Gáz: újabb komoly lelőhelyet találtak Romániában
Privátbankár.hu | 2023. július 17. 08:40
Az OMV Petrom a nyár elején jelentette be, hogy a Romgazzal együtt megkezdi a fekete-tengeri Neptun Deep gázmező kitermelését, ám ez nem a romániai gázipar nagy menetelésének vége.
Makro / Külgazdaság
Az orosz védelem olyan, mint a bádog? Vagy esetleg fa? Vagy üveg? Miben bíznak az ukránok?
Privátbankár.hu | 2023. július 17. 08:10
Éppen ellenkezően látják az orosz védelmet, ami ellen harcolnak, a fronton lévő ukrán katonák, és a
nyugati katonai szakértők, akik több ezer kilométerről figyelik a háború eseményeit.
Makro / Külgazdaság
Száz méterenként haladnak előre az ukránok, de az oroszoknak ez is sok
Privátbankár.hu | 2023. július 17. 07:45
Robbanás történt a krími hídon. A legfrissebb beszámolók szerint az orosz hadseregnek minden hektárért, amit az ukránok visszafoglalnak tőlük ellentámadást kell indítaniuk.
Részvény / Deviza / Áru
Mennyivel jobb most a forint, mint az év elején?
Privátbankár.hu | 2023. július 17. 07:04
A magyar deviza az idén a dollárral szemben több mint 10 százalékkal erősödött, az euróval szemben pedig 6 százalékkal.
Makro / Külgazdaság
Csúnyán faképnél hagytak minket a románok a legfontosabb mutatóban
Csabai Károly | 2023. július 17. 05:49
Úgy tűnik, lecsengőben az inflációs hullám Európában. Az adataikat eddig közzétett országok közül júniusban már csak kettőben volt magasabb a fogyasztóiár-index, mint májusban. Immár harmadik hónapja nálunk is egyre kisebb a pénzromlás, ám még így is messze a legnagyobb az Európai Unióban – ráadásul az előttünk álló lengyelekkel szembeni távolság a múlt hónapban még nőtt is –, s az öreg kontinensen is csak a törökök múlnak alul minket.
Makro / Külgazdaság
Nem az ukránoké volt ez a hétvége
Privátbankár.hu | 2023. július 16. 19:01
Visszavertek több áttörési kísérletet is az oroszok.
Turizmus
A világ legfinomabb repülőterei
Elek Lenke | 2023. július 16. 18:28
Az utasok legtöbbje örül, ha időben kiér a repülőtérre, átesik a biztonsági vizsgálaton és olcsón elér az úti céljához. Léteznek azonban, nem kevesen, akik abból is élményteli kirándulást varázsolnak, ha csak ki kell menni valaki elé.
Makro / Külgazdaság
Sikertelen ukrán áttörésekről beszélnek az oroszok
Privátbankár.hu | 2023. július 16. 18:06
Az ukrán hadsereg megpróbált áttörni Donyeck, illetve Krasznolimanszk felé a hétvégén, de sikertelenül - közölte Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve.
Makro / Külgazdaság
Ukrajna ügyében magyarázkodik a brit védelmi miniszter
Privátbankár.hu | 2023. július 16. 16:01
A brit védelmi miniszter szerint "kissé félreértelmezték", amit a múlt heti NATO-csúcson Ukrajna fegyverszállítási igényeiről mondott.
Makro / Külgazdaság
A távol-keleti kereskedelmét fejleszti Nagy-Britannia
Privátbankár.hu | 2023. július 16. 14:57
Nagy-Britannia hivatalosan csatlakozott az Átfogó és Előremutató Csendes-óceáni Partnerség (CPTPP) nevű szabadkereskedelmi szerveződéshez. A brit belépést véglegesítő jegyzőkönyvet vasárnap írta alá Kemi Badenoch üzleti és kereskedelmi miniszter.
Makro / Külgazdaság
Jó reggelt, Vietnám! - 2023-ban - Az amerikai nyugdíjasok olcsóbb országokba vándorolnak
Elek Lenke | 2023. július 16. 14:27
Nyugdíjba mentél? Akkor irány a nagyvilág. Ekképp gondolkodnak számos skandináv országban, de főleg az USA-ban. Az alapvető ok, hogy olcsóbban tudnak másutt élni, mint otthon, megtakarításuk is többet ér. Mindez feldobja számos ország turisztikai piacát, de mindenekelőtt az ingatlanbizniszt.
Turizmus
Megtalálta Horvátország alternatíváját a turisták egy része
Buksza blog | 2023. július 16. 14:04
Horvátországban januárban vezették be az eurót, ami sokak szerint azzal járt, hogy az árak a korábbinál is jobban emelkedtek. A turisták egy része - elsősorban a vakációra induló csehek - ezért más úti célokat keres a nyaraláshoz. Például az olcsóbb Lengyelországot.
Makro / Külgazdaság
Putyin is beveti a kazettás bombákat
Privátbankár.hu | 2023. július 16. 13:37
Oroszország mind ez idáig nem vetett be kazettás bombát Ukrajnában, de fenntartja magának a jogot ahhoz, hogy ha ilyen fegyvert vetnek be az orosz erők ellen, akkor hasonlóan vágjon vissza - jelentette ki Vlagyimir Putyin.
Makro / Külgazdaság
Lengyel kormánybiztos: Wagner-katonák érkeztek Belaruszba
Privátbankár.hu | 2023. július 16. 13:16
Az információbiztonságért felelős lengyel kormánybiztos szombaton megerősítette, hogy a Wagner orosz magánhadsereg katonái Fehéroroszországban vannak.
Makro / Külgazdaság
Kemény Dénes: Ha Athén meg tudott rendezni egy olimpiát, akkor Budapest is képes lehet erre
Privátbankár.hu | 2023. július 16. 11:01
Július 17-én kezdődik a vízilabda világbajnokság Fukuokában, így aligha lehetett volna illetékesebb személlyel latolgatni az esélyeket a lapcsoportunk által ezúttal online rendezett Klasszis Klubban, mint a háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok vízilabda-válogatott szövetségi kapitányával. Aki ugyanakkor arról is elmondta a véleményét, hogy lehet-e újabb polós aranycsapat, valamint, hogy rendezhet-e valaha olimpiát Magyarország. De a manapság vélhetően mindenkit érintő témákban - Covid, háború, infláció - is megnyilatkozott. Ha szeretné visszanézni a beszélgetést, vagy azt esetleg elmulasztotta, most megteheti.
Agrár
Fizetések kontra élelmiszerárak: küzdenek a vásárlók a szomszédban is
Buksza blog | 2023. július 16. 10:20
Magyarországon még júniusban is majdnem 30 százalékkal drágultak az élelmiszerek, ám Szerbiában még ennél is súlyosabb lehet a helyzet, legalábbis egy nem hivatalos összehasonlítás szerint.
Részvény / Deviza / Áru
Bukik az OTP? Erősödik a Richter? Szenved a Mol?
Privátbankár.hu | 2023. július 16. 09:45
Mindenki találgatja, mi lesz holnaptól a nagy magyar részvények sorsa, amelyek a héten jól teljesítettek.
Makro / Külgazdaság
Hadgyakorlatot tartott az amerikai, a japán és a dél-koreai hadsereg a Koreai-félszigetnél
Privátbankár.hu | 2023. július 16. 08:25
Az amerikai haditengerészet részéről azt közölték, a műveleten a felek a ballisztikus rakéták elhárítását gyakorolták.
Makro / Külgazdaság
Putyin ráment Harkivra, nagyon löveti a központját
Privátbankár.hu | 2023. július 16. 07:25
Méretes német fegyverszállítmányt ígért Olaf Scholtz, Korea is növeli a katonai segélyt Ukrajnának.
Makro / Külgazdaság
Friss kutatás: a liberálisabb cégvezetők hagyták maguk mögött Oroszországot
Kormos Olga | 2023. július 16. 05:47
Mióta kirobbant az orosz-ukrán incidens, inkább a konzervatív cégvezetők döntöttek úgy, hogy nem vonulnak ki Oroszországból.
Makro / Külgazdaság
Hattyúk tava a kibertámadásban: az oroszok tudják, mit jelent
Privátbankár.hu | 2023. július 15. 18:26
Váratlanul megjelent Zelenszkijnél Dél-Korea elnöke, az orosz állami tévét kibertámadás érte. A nap háborús összefoglalója.
Makro / Külgazdaság
Pakisztánból Stockholmba, aztán Beninbe?
Elek Lenke | 2023. július 15. 17:52
Svédország valóban komolyan veszi a környezetvédelmet és a hulladékgazdálkodást, immár vagy fél évszázada. De minden cégre jellemző ez? Vagy ez a törekvés olykor csak divatos szlogen marad?
Makro / Külgazdaság
Megjárta, akinek ma Ryanair-re szólt a jegye Belgiumban
Privátbankár.hu | 2023. július 15. 17:21
Százhúsz járatot töröltek Belgiumban a Ryanair ír diszkont légitársaság pilótáinak sztrájkja miatt - jelentette szombaton a Belga hírügynökség.
Makro / Külgazdaság
Fehéroroszországba ért a Wagner-csoport egy konvoja
Privátbankár.hu | 2023. július 15. 16:51
Egy nagy konvojt láttak szombat hajnalban átlépni a fehérorosz határon, amely a harcosokkal együtt átért Ukrajnából.
Makro / Külgazdaság
A nap képe: ahogy még nem láthattuk Prigozsint
Privátbankár.hu | 2023. július 15. 16:24
Alsónadrágos, álmosképű fotó készült Prigozsinról, a Wagner-zsoldosok vezetőjéről.
Makro / Külgazdaság
Orosz újságírók elleni merényletet hiúsítottak meg
Privátbankár.hu | 2023. július 15. 15:36
Két ismert médiaszemélyiség elleni merényletet sikerült meghiúsítani az orosz hatóságoknak - jelentette be szombaton az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Makro / Külgazdaság
Az eddig legnagyobb hekkertámadás érte az orosz médiát
Privátbankár.hu | 2023. július 15. 14:59
Hattyúk tavába ágyazott, komoly hackertámadás érte a héten az orosz állami televíziót, amely mögött egy ukránbarát csoport állhat.
Makro / Külgazdaság
Rekordszinten az amerikai tömeggyilkosságok száma
Privátbankár.hu | 2023. július 15. 14:37
Tizenhét éve, legalább 2006 óta nem követtetek el annyi tömeggyilkosságot az Egyesült Államokban, mint az idei év első felében.
Makro / Külgazdaság
Másodszor is találkozik Novák Katalin Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2023. július 15. 14:12
Novák Katalin köztársasági elnök elfogadta az ukrán kormány meghívását, és részt vesz a Krími Platform soron következő, augusztus 23-i találkozóján Kijevben.
Turizmus
Magyarországon már szinte mindenki euróban kéri a fizetését – Az utca emberének véleménye a forintárfolyamról
Dobos Zoltán - Izsó Márton | 2023. július 15. 13:41
A forint euróhoz viszonyított árfolyama elég hektikusan mozgott az elmúlt napokban-hetekben: július elején még 372 forintot, a múlt hét péntekén viszont már 388 forintot kértek az uniós pénz egy egységéért a bankközi devizapiacon. Lapunk július 10-én, hétfőn a déli órákban érdeklődött az embereknél a valutavásárlási szokásaikról.
Makro / Külgazdaság
Tragédia egy orosz urándúsító üzemben
Privátbankár.hu | 2023. július 15. 13:09
Tragédiával végződött az orosz urándúsító üzemben történt baleset. A Roszatom hangsúlyozta, az incidens okait jelenleg vizsgálják.
Makro / Külgazdaság
Váratlan vendég toppant be Zelenszkijhez
Privátbankár.hu | 2023. július 15. 12:12
Előre be nem jelentett látogatást tett Ukrajnában Jun Szok Jol dél-koreai elnök, ahol délután egyebek mellett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is tárgyal - közölte a dél-koreai elnöki hivatal szombaton.
Makro / Külgazdaság
Nemcsak a reptéri sztrájk, extra hőség sújtja Olaszországot is
Privátbankár.hu | 2023. július 15. 11:35
Olaszország csaknem egész területét elérte az újabb rendkívüli hőhullám szombaton, amelynek a meteorológusok az antik görög mitológia alvilági révészéről a Kharón nevet adták.
Vásárló
Hogyan fertőtlenítsük a lakásban a levegőt?
Márkázott tartalom | 2023. július 15. 10:26
A levegő a Földet körülvevő gázok összessége, amelynek alkotórészei a nitrogén, az oxigén, az argon és a szén-dioxid. A nagyvárosokban és az ipartelepek környékén könnyen szennyezetté válhat a levegő. A legtisztább és legegészségesebb levegő a hegyvidékeken és a tenger melletti területeken érezhető.
Makro / Külgazdaság
Újabb furcsaság: most Putyin barátjának a lánya halt meg
Privátbankár.hu | 2023. július 15. 10:22
Holtan találták moszkvai lakásában a korábbi regionális kormányzó, a néhai Vaszilij Bocskarev lányát, a 44 éves Natalia Bocskarevet. A nő már a halála előtti napon rosszul érezte magát.
Turizmus
Nem fog örülni, aki ma olasz reptereken fordul meg
Privátbankár.hu | 2023. július 15. 09:54
Csaknem ezer belföldi és nemzetközi járatot érint szombaton az olaszországi repülőtereken a földi kiszolgáló személyzet munkabeszüntetése, amely délelőtt 10 órától este 6 óráig tart.
Makro / Külgazdaság
Magyarországnak lenne mit tanulnia Vietnámtól
Kollár Dóra | 2023. július 15. 09:41
Ho Si Minh, Vietnám alapító atyja világosan látta a fejlődéshez vezető utat. Tíz év fejlődéshez fákat kell ültetnünk, száz év fejlődéséhez az embereket kell művelnünk – hangzik az általa előszeretettel hangoztatott mondás. A vietnámi oktatási rendszer szárnyal: ez pedig Magyarországnak is jó példa lehet.
Makro / Külgazdaság
Egyre gyűlnek az orosz katonai vezetést érintő kritikák
Privátbankár.hu | 2023. július 15. 09:18
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma szerint az orosz katonai vezetésnek valószínűleg egyre nagyobb problémával kell szembenéznie azzal, hogy a beosztottak közvetlenül kritizálják.
Makro / Külgazdaság
Több ezer embert kell evakuálni Dél-Koreában
Privátbankár.hu | 2023. július 15. 08:45
Három embert keresnek, és többen megsérültek. A koreai vasúti társaság az összes helyközi járatot leállította.
Makro / Külgazdaság
Oroszország szerint a nyugat nukleáris terrorizmust folytat ellenük
Privátbankár.hu | 2023. július 15. 08:24
Moszkva cáfolja Erdogán kijelentését, miszerint megszületett a megállapodás a fekete-tengeri gabonaszállítás ügyében, az ukrán ortodox egyház egy lelkészét oroszbarát magatartás miatt pénzbírsággal sújtották. Háborús összefoglaló.
Szubjektív
Kalandozás az igazi Riviérán – a csendőr, a szexbomba és az út a világhír felé
Elek Lenke | 2023. július 15. 05:44
Nem olcsó. Nincs közel. Nem kifejezetten turistabarát. Mégis milliók érkeznek ide minden évben és imádják. Mert gyönyörű – és mert francia. A Világjáró ezúttal a riviérás emlékeiből válogatott.
Makro / Külgazdaság
Putyin rezsimje sem tűri a másságot
Privátbankár.hu | 2023. július 14. 19:44
A transzneműek jogait korlátozó törvénytervezetet fogadott el pénteken az orosz parlament alsóháza, az Állami Duma.
Makro / Külgazdaság
Belarusz felől most nem jöhet támadás - mondta Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2023. július 14. 19:32
Az oroszok ukrán drónok sikeres lelövéséről beszéltek és arról, hogy veszélybe kerülhet a kurszki atomerőmű biztonsága.
Részvény / Deviza / Áru
Kicsit megszédült a forint
Privátbankár.hu | 2023. július 14. 18:52
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon pénteken kora este, reggelhez képest.
Ingatlan
Most szólunk: nagyon fog fájni az albérlet - A hét videója
Csabai Károly - Juhász Gábor - Mester Nándor | 2023. július 14. 18:39
Brutális árakkal kell szembesülnie a diákoknak és a dolgozó felnőtteknek is. Budapesten érdemes a metróvonalak külső állomásainál próbálkozni. Van-e egyáltalán remény, hogy csökkennek majd a bérleti díjak? Hogyan gondolkodnak a befektetők és mennyire vannak most nyeregben? Ezeket beszélte meg a héten Csabai Károly főszerkesztő és Mester Nándor, lapunk ingatlanpiaci szakértője.
Részvény / Deviza / Áru
Meglökte a BUX-indexet a meleg - de jó irányba
Privátbankár.hu | 2023. július 14. 17:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 288,58 pontos, 0,56 százalékos emelkedéssel, 51 854,65 ponton zárt pénteken. A forgalom 10,5 milliárd forint volt, az összes vezető részvény erősödött az előző napi záráshoz képest.
Makro / Külgazdaság
Egy hónapig nem vehetünk szerb fegyvert
Privátbankár.hu | 2023. július 14. 17:24
Legalábbis legálisan, mert Belgrád felfüggesztette az exportját.
Friss
Nemzetközi
Nem nyert a szélsőjobb Brandburgban
Az előzetes adatok szerint az SPD kapta a legtöbb szavazatot, de aligha örülhet.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
A baloldali jelölt vezet az elnökválasztáson Sri Lankán
De még messze van a győzelemtől.
8 órája
MBH Bank elemzés
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
-
Az év második felében visszavehetik a tempót Matolcsy Györgyék2024. május 21. 17:22
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
Piac&Profit cikkei
-
Pörög a piac, egyre gyorsabban el lehet adni az ingatlanokat
16:04
-
Ezért lesz elegük a munkát keresőknek a felvételi folyamatból
12:12
-
Ebben legalább az EU éllovasai közé tartozik Magyarország
11:11
-
Hogyan érzik magukat a fiatalok a hazai munkahelyeken?
10:10
-
Airbnb-szigorítás: bedobtak egy javaslatot az éttermesek
09:09
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Bükki vadmacsaka tért vissza otthonába - VIDEÓ
10:02
-
Díjeső a "Virágos Egerért, Szép Környezetért" és "A legszebb konyhakertek" versenyen - ők nyertek
15:21
-
Ismét üzemel az Érsekkert szökőkútja
14:14
-
A Szilágyi kollégiumába kerül 140 neumannos kollégista
13:52
-
Gőzerővel parkosítják a Bazilika környékét
11:01
legolvasottabb
-
Ez most kivághatja a biztosítékot Orbán Viktornál
2024. szeptember 18. 05:41
-
Figyelem, nagyot változik a bankolás vasárnaptól
2024. augusztus 30. 07:22
-
Kész: magyarokat is behívhatnak katonának
2024. szeptember 14. 14:48
-
Putyin pezsgőt bont, Európa megremeg – nagy jobbos jön vasárnap Németországban
2024. augusztus 30. 15:01
-
Megmondjuk, kit fog megkopasztani legközelebb Orbán Viktor - de mit fog szólni ehhez Magyar Péter? Ez Viszont Privát
2024. szeptember 13. 18:44
top 24
-
Németek, akik Magyarországra költöztek: elmondták, miért nem váltanának soha
2024. szeptember 22. 15:03
-
Erről a titkos bázisról irányították a libanoni csipogórobbantásokat
2024. szeptember 22. 09:55
-
Lakóhelyén kaphat kegyelemdöfést Olaf Scholz vagy megálljt parancsolnak a radikális jobboldalnak?
2024. szeptember 22. 05:43
-
Itt a Hezbollah kegyetlen válasza
2024. szeptember 22. 09:24
-
Putyin retteghet: Gripenek is hamarosan hadrendbe állhatnak Ukrajnában
2024. szeptember 22. 13:58