Hírek
Makro / Külgazdaság
Igazából senkit nem érdekel a magyar túlzottdeficit-eljárás
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 20:12
Nem elsősorban a piacot, hanem jóval inkább a magyar kormányt érdekli, hogy az EU megszünteti-e az idén a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárást - vélekedtek az Európai Bizottság most ismertetett tavaszi gazdasági prognózisát kommentálva londoni pénzügyi elemzők.
Részvény / Deviza / Áru
Újabb csúcson a BUX, Amerika húzta fel a börzéket
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 18:06
Ralizott az OTP, de besegített a Mol is, a délutáni kedvező amerikai makroadatok úgy látszik nem csak a nyugat-európai, hanem a budapesti börzébe is életet leheltek zárás előtt.
Vásárló
Akár öt év alatt megtérülhet az ingatlanfelújítás - itt vannak a számok
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 17:00
Évente akár több százezer forintot is lehet spórolni a ház felújításával - igaz, ehhez előtte költeni és adott esetben dolgozni is kell. Viszont már néhány százezer forintos ráfordítással ezreket is spórolhat havonta, így már néhány év alatt is tiszta haszon lehet a felújítás. Ráadásul a kiadások egy részét az állammal is fizettetheti.
KKV
Helyzetbe kerülhetnek a régi trafikosok - átnézik a pályázatokat
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 16:41
A régóta döntően dohánytermékek értékesítéséből élő trafikosoknak felajánlják a pályázatok újraértékelését.
KKV
A katasztrófahelyzetben nyújtott segítség adómentes lesz a jövőben
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 16:40
Visszamenőleges hatállyal, 2012 januárjától nem kell adót fizetni a katasztrófahelyzetben adott, illetve kapott segítség után - olvasható az erről szóló törvénytervezet a kormány honlapján.
Makro / Külgazdaság
A forint az amerikai munkanélküliekre figyelt jobban
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 16:34
Makro / Külgazdaság
Ők bezzeg haladékot is kapnak az EU-tól
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 15:53
A magyar deficit tavaly 2 százalék alatt volt, a spanyol 10 százalék felett. Madrid időt kap a Bizottságtól.
Állampapír / Kötvény
Hódmezővásárhelyen is lehet már állampapírt venni
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 15:21
Állampapír-forgalmazási pontot nyitott a Magyar Államkincstár Hódmezővásárhelyen, méghozzá a városháza épületében.
Makro / Külgazdaság
Amerika szárnyal, négyéves mélyponton a munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 15:18
Nem mindennapi mértékben nőtt a foglalkoztatás és csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban.
Deviza / Áru
Nem is olyan keserű a brüsszeli pirula: veszik a forintot
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 15:10
Varga Mihály tájékoztatója után az euró 295 forintnál is olcsóbb volt a bankközi piacon. Brüsszel nem adott zöld jelzést, a befektetőket ez nem nagyon érdekelte.
KKV
A kutyának sem kell a kapuvári húsgyár
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 14:29
Egyetlen pályázat sem érkezett a péntek déli beadási határidőig a kapuvári húsgyárat egykor üzemeltető két társaság vagyonára - közölte az egyik felszámolóbiztos.
Makro / Külgazdaság
Az EU felesleges szigora és az alacsony infláció hozhat minket nehéz helyzetbe
Zsiborás Gergő | 2013. május 3. 14:26
Varga Mihály szerint az EU prognózisa téves, a magyar gazdaságra pedig a tavalyi "kényszerből túlkorrigált"büdzsé negatívan hatott vissza. Magyarország nem készül arra, hogy uniós pénzektől esne el, de nem készül kiigazító lépésekre. Legalábbis olyanra nem, mint amiket eddig vetett be.
Utazás
A képviselőknek is kell pótjegyet venni a gyorsvonatra
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 14:06
A szaktárca megváltoztatta véleményét és gyorsvonati pótjegyet kell váltaniuk az országgyűlési képviselőknek is.
Karrier
Csaknem az összes nyugdíjas orvos és ápolónő tovább dolgozhat
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 13:51
Csaknem az összes, a nyugdíjáról lemondó egészségügyi dolgozó továbbfoglalkoztatási kérelmét támogatta a kormány.
KKV
A kicsik is labdába rúghatnának - így változnak a közbeszerzések
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 13:43
Másfél évvel hatályba lépése után módosul a jogszabály, részben az uniós források lehívását lehetővé tevő gyorsító és egyszerűsítő szabályokkal, illetve új eljárásfajtát is bevezetnek.
Állampapír / Kötvény
Erősebb forintot szeretne Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 13:37
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem lehet ugyan kizárni, hogy lesz még idén állami devizakötvény-kibocsátás, de több érv szól ez ellen, és van lehetőség megemelni a forintkibocsátást.
Makro / Külgazdaság
Megkaptuk a brüsszeli bizonyítványt, jön az első Varga-csomag?
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 13:18
KKV
Az olcsó energia miatt termelni is olcsóbb volt Európa-szerte
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 12:35
Csökkentek az ipari termelői árak márciusban havi szinten az euróövezetben és az Európai Unióban, elsősorban az alacsonyabb energiaköltségek miatt.
Makro / Külgazdaság
Maradunk egyelőre a szégyenpadon (frissített)
Zsiborás Gergő | 2013. május 3. 11:47
Az IMF-programban részt vevő románok kikerülhetnek az EU-deficit eljárása alól, míg a tavaly két megszorító csomagot is bevezető Magyarországnak erre egyelőre nincs esélye. Brüsszel megküldte friss számait: javítottunk, de nem eléggé.
KKV
Nem ijed meg az NMHH bírságoktól a TV2?
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 11:11
A Médiatanács 250 ezer forint bírságot szabott ki a burkolt reklám miatt a Mokka egyik januári adása kapcsán.
KKV
Sokkal több támogatás kellene a magyar startup cégeknek
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 10:39
A jó ötlet sikeréhez meggyőző érvelés és hozzáértő befektető kell, ez az ami jó pályára állíthatja a startupokat, mondta Gil Penchina a startup befektetések elismert nemzetközi szakértője a Barcamp Budapest konferencián. A nyolcadik alkalommal megrendezett szimpóziumon a Budapest Bank startupversenyét a Drungli utazási oldal nyerte.
Makro / Külgazdaság
Sorsdöntő hírre várunk - erősödik a forint
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 10:30
Vásárló
Tudja, miért kérhet extra díjat gázszolgáltatója, és mi ingyenes?
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 09:35
Egy új rendelet meghatározta, hogy a földgáz rendszerüzemeltető, valamint az egyetemes gázszolgáltatók elosztó (vezetéki) társaságai mely tevékenységekért számíthatnak fel külön díjat ügyfeleiknek, és mit kell ingyen nyújtaniuk - írja a pénteki Világgazdaság.
Makro / Külgazdaság
Metróból többet, dohányból kevesebbet hoztunk be
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 09:20
2013 második hónapjában a külkereskedelmi termékforgalom kivitelének volumene közel változatlan volt, a behozatalé 0,9%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit. A főbb árufőcsoportok volumencsökkenését mindkét forgalmi irányban a feldolgozott termékek bővülése ellensúlyozta.
Részvény / Deviza / Áru
Vegyes képet fest Európa
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 09:15
A vezető nyugat-európai tőzsdék egyelőre bizonytalanok az irány tekintetében.
Részvény / Deviza / Áru
Óvatosan lépett előre a BUX, brüsszeli adatokra várnak
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 09:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 15 pontos emelkedéssel, 18 257 ponton nyitott pénteken.
Pénzügyi szektor
Csányi: hiteleztünk volna eddig is, csak nem volt kinek
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 08:57
Az alacsony kamatszint általában rontja egy bank jövedelmezőségét, de ezt ellensúlyozhatja, ha nő a gazdaság, és élénkül a hitelek iránti kereslet - nyilatkozta a Világgazdaságnak Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, aki szerint a bank részéről semmilyen gátja nincs, hogy növeljék a hitelek mennyiségét.
Pénzügyi szektor
Csányi: hiteleztünk volna eddig is, csak nem volt kinek
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 08:57
Az alacsony kamatszint általában rontja egy bank jövedelmezőségét, de ezt ellensúlyozhatja, ha nő a gazdaság, és élénkül a hitelek iránti kereslet - nyilatkozta a Világgazdaságnak Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, aki szerint a bank részéről semmilyen gátja nincs, hogy növeljék a hitelek mennyiségét.
KKV
Orbán megszólalt: fordulat trafik-ügyben?
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 08:22
Orbán Viktor szerint nem engedhető meg, hogy elveszítsék a megélhetésüket azok, akik eddig főállásban trafikot működtettek, de nem nyertek a dohányboltpályázaton.
Karrier
Új arcok a leggazdagabb magyarok listáján - Demján vagyona tovább apad
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 07:55
Kilenc új szereplő tűnt fel a 100 leggazdagabb magyar listáján, egy újonc egészen a top10-ig jutott. A leggazdagabbak közül Várszegi és Demján vagyona csökkent leginkább.
Makro / Külgazdaság
Nagyon fontos híreket kapunk ma Brüsszelből
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 07:27
Az Európai Bizottság ma teszi közzé friss gazdasági előrejelzéseit, amelynek alapján dönt arról, javasolja-e a Magyarország ellen indított túlzottdeficit-eljárás megszüntetését.
Befektetési alapok
111 milliárdos kérdés: elszívják a pénzt a bankoktól a befektetési alapok?
Eidenpenz József | 2013. május 3. 06:11
A márciusinál kisebb ütemben ugyan, de áprilisban is folytatódott a befektetési alapok komoly felfutása, ezúttal 111 milliárd forint feletti összeget helyeztek el bennük. A lakossági bankbetétek viszont mostanában kifejezetten visszaestek, áramlik ki belőlük a tőke. Mindez az alacsony kamatok miatt van.
Pénzügyi naptár
Kamatozó kincstárjegy jegyzés vége - K2014/19
Privátbankár.hu | 2013. május 3. 05:27
Részvény / Deviza / Áru
Gyenge kezdés után gyenge befejezés, mínuszban zárt a BUX
Privátbankár.hu | 2013. május 2. 17:38
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,46 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 18 241,61 ponton zárt csütörtökön.
Makro / Külgazdaság
Mennyit bukhatunk az osztrák bankokban elhelyezett pénzünkön?
Privátbankár.hu | 2013. május 2. 16:33
Luxemburg után Ausztria is beadja a derekát és kész tárgyalni az ország banktitokra vonatkozó szabályainak fellazításáról. Mindez számtalan, jelenleg osztrák bankokban található, magyar állampolgárok által elhelyezett betét sorsát is érintheti a közeljövőben. Mire számítson, akinek a Lajtán túl van egy kis pénze?
Makro / Külgazdaság
10 milliós büntetés jár a Bloomberg-bakiért - szépen erősödik a forint
Privátbankár.hu | 2013. május 2. 16:22
KKV
Gazdálkodók figyelem! Így alakul a támogatás jövőre
Privátbankár.hu | 2013. május 2. 16:19
Az Agrárgazdasági Kutatóintézet számítása szerint az egy hektárra jutó uniós alaptámogatás Magyarországon 146 euró lesz, amelyhez még jön a "zöld komponens", ami további támogatást jelent. A fiatal gazdák közvetlen támogatást is kaphatnak.
Makro / Külgazdaság
Jelentősen csökkent az amerikai külkereskedelem hiánya
Privátbankár.hu | 2013. május 2. 15:47
Az Egyesült Államok külkereskedelmi deficitje a vártnál jelentősebben, 11 százalékkal 38,83 milliárd dollárra esett márciusban a februári 43,63 milliárd dollárról.
KKV
Megvan a kormány újabb barátja
Privátbankár.hu | 2013. május 2. 15:40
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány az izraeli Teva gyógyszeripari cégcsoporttal.
Pénzügyi szektor
Már jövő januárban beszippantaná a PSZÁF-et a Nemzeti Bank
Privátbankár.hu | 2013. május 2. 14:59
A jegybank honlapján olvasható vitaanyag a PSZÁF MNB-be integrálását javasolja és a rendszerszintű kockázatkezelés keretrendszerének megerősítését.
Makro / Külgazdaság
Öt éve nem volt ilyen kevés új munkanélküli Amerikában
Privátbankár.hu | 2013. május 2. 14:55
Többet vártak, de lényegesen kevesebb lett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten.
Makro / Külgazdaság
Pénz van, csak nincs, aki elköltse - a magyar lehet a jó példa?
Privátbankár.hu | 2013. május 2. 14:50
Közép- és Kelet-Európában már nem likviditáshiány akadályozza a növekedést.
Állampapír / Kötvény
Mostmár Karcagon is vehetünk állampapírt
Privátbankár.hu | 2013. május 2. 14:38
A kincstár korábban Budapesten két helyen valamint Mohácson nyitott forgalmazási pontot. A karcagi nyitás után Hódmezővásárhelyen, majd hamarosan az ország más városaiban is nyílnak hasonló kincstári kirendeltségek.
KKV
Műgumi-nagyhatalom lehet Tiszaújváros
Privátbankár.hu | 2013. május 2. 14:33
Új gyárat építenének a borsodi városba, amely kínai vállalatoknak lehet a beszállítója.
Deviza / Áru
10 millióra büntette a PSZÁF a Bloomberget
Privátbankár.hu | 2013. május 2. 14:19
A Bloomberg hírügynökség a jegybank múlt heti kamatdöntése előtt közzétett téves gyorshírével tiltott piacbefolyásolást valósított meg – állapította meg a PSZÁF, amely ezért a szolgáltatót tízmillió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.
Makro / Külgazdaság
Itt a mankó a gazdaságnak: kamatot vágott az EKB
Privátbankár.hu | 2013. május 2. 14:00
25 bázisponttal fél százalékra vágta az alapkamatot az Európai Központi Bank.
Állampapír / Kötvény
Nagyon vonzó a magyar államadósság - vitték, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2013. május 2. 13:48
Mindhárom futamidőre nagy érdeklődés mellett, megemelt mennyiségben, csökkenő hozam mellett adott el papírokat az Államadósság Kezelő Központ.
Friss
Makro / Külgazdaság
Német, kínai és tajvani szárnyakra ült rá a magyar ipar
Megmozdultak a gigaberuházások.
29 perce
Nemzetközi
Véres dráma New Yorkban
Több embert meglőttek az amerikai metropoliszban.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Újabb lesújtó hír érkezett Venezuelából
Tovább emelkedett a kettős földrengés halálos áldozatainak száma.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Cseh fegyveripari milliárdos lehet a Pirelli új tulajdonosa2026. július 4. 16:20 -
„Ha én szél lehetnék” – újra nagy üzlet lehet a szél Magyarországon2026. július 4. 07:27 -
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Vízmű: több egri útszakaszon végeztek a munkákkal, kedden újabb vízhiányra és forgalomkorlátozásra kell készülni
10:51
-
Sulyok Tamás és Polt Péter távozását is kezdeményezi a kormány – benyújtották az Alaptörvény 17. módosítását
19:00
-
Nem készültek kormányváltásra a Közútnál: nincsenek meg a régi megyetáblák, újakat kell gyártani
09:14
-
Magyar Péter drónvideón mutatta meg Áder János villáját: szerinte véget kell vetni a volt államfő kiemelt juttatásainak
19:35
-
Árnyékosabb lett az Érsekkert játszótere – napvitorlákkal védekeznek a hőség ellen
15:07
legolvasottabb
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Gulyás Gergely beleszállt Magyar Péterbe, nem késett a válasz
2026. július 5. 09:10
-
Sulyok Tamás elárulta, hajlandó-e lemondani
2026. július 5. 12:01
-
Nincsenek szavak arra, ami Budapesten történik
2026. július 5. 10:22
-
Friss: Magyar Péter bejelentése szerint ezután sem lesz közvetlen elnökválasztás
2026. július 4. 16:26
-
Pikáns politikai botrány kerekedett Franciaországban egy csirkés gyorsétteremlánc körül
2026. július 4. 16:54



