Hírek
Cikkek
Százmilliárdért venne trolikat és villamosokat a BKV
Privátbankár.hu | 2011. április 14. 07:49
Minimális önrész mellett, odaítélt - de még le nem hívott - uniós forrásból akár a százmilliárd forintot is meghaladó összegért venne új trolikat és villamosokat a BKV - erősítette meg Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója a Népszavának.
A napilap szerint ha sikerül a BKK terve, akkor a már ötödik éve közlekedő Combino villamosokkal megegyező hosszúságú, új járművek állhatnak forgalomba az 1-es villamos vonalán 2015-től. Rövidebb, de szintén alacsony padlós új szerelvények közlekedhetnek fél tucat más vonalon is, valamint csaknem száz új trolibusz is érkezhet a fővárosba.
A Népszava azt írta: a határidők szűkösek, viszont minimális - talán a főváros megszorító költségvetéséből is kigazdálkodható - önrész mellett százmilliárd forintos járműbeszerzésre nyílik lehetőség az EU kohéziós alapjában 2013-ig rendelkezésre álló összegből.
A tervezett programban a villamosok körülbelül hatodát és a trolibuszok mintegy kétharmadát le lehetne cserélni - nyilatkozta a lapnak a még áprilisban a fővárosi közgyűlés elé kerülő koncepcióról a BKK vezérigazgatója.
A cikk kitért arra is, hogy leginkább bérekre fizette ki a BKK a tavaly őszi megalakulása óta elköltött mintegy százmillió forintot. A Népszava megkeresésére közölte, hogy az elmúlt öt hónapban 77,6 milliót fizettek ki bérekre és azok közterheire. A cég nettó 7,9 milliót költött számítógép-beszerzésre és további 4,1 milliót más, a társaság indulásával összefüggő beruházásra. Bútort nem vettek, mert a régi városházi darabokat használják, és csak egy tanácsadói szerződést kötöttek nettó 80 ezerért. Jogi feladatokra viszont több szerződés is született már összesen mintegy 5 millió forint értékben.
Jelentős kiadási tétel, hogy a főváros a Városháza egy folyosóján elhelyezett saját cégének négyzetméterenként nettó 3000 forintos irodabérleti díjat számláz - olvasható a napilapban.MTI, Népszava
Cikkek
Izmosodik az euró, tovább gyengült a dollár
Privátbankár.hu | 2011. április 14. 07:33
A forint őrzi árfolyamát a 266-267-es eurójegyzési sávon belül, az euró változatlanul erős tartományban mozog. Az eurót csütörtök reggel röviddel hét óra előtt 266,30 forinton jegyezték a szerda délutáni 266,67 forint után.
A forint árfolyamát kereskedők ellentétes erők vonzásában, a forint számára kedvező erős euró árfolyam, illetve az alacsony nemzetközi kockázatvállalási hajlandóság függvényében 265-ös és 270-es euró jegyzések között várják rövid távon.
A dollár gyengült a főbb devizákkal szemben az éleződő amerikai politikai megosztottság és a költségvetési hiány kezelhetőségével szemben felmerült piaci kételyek miatt. Költségvetési megszorítások erősíthetnék a dollárt, ennek azonban kevés esélyt adnak a piacon a 2012-es elnökválasztás közeledte miatt. A dollár árfolyama valószínűleg nyomás alatt marad középtávon a Fed által folytatott más jegybankokéhoz képest laza monetáris politikája miatt.
A dollárt 184,03 forinton jegyzik 1,4481 dolláros euró jegyzés mellett. Szerdán délután a jegyzés 184,23 forinton és 1,4483 dolláron állt. A svájci frank jegyzése 205,65 forint a szerda délutáni 205,47 forinttal szemben, száz japán jent pedig 220,12 forinton jegyeznek a szerdai 219,19 forint után.
Kövesse figyelemmel a devizapiac változásait élőben a Privátbankáron>>MTI
Cikkek
Újra közpénzekből pumpálhatják fel az európai bankokat?
Privátbankár.hu | 2011. április 14. 07:18
Az európai bankok ingatag helyzete jelenti a fő fenyegetést a világ pénzügyi rendszerére
Cikkek
Rekordszámú ingatlant árverezhet idén a NAV
Privátbankár.hu | 2011. április 14. 06:54
Jelentősen, csaknem harmadával nőtt tavaly az adóhatóság által indított elektronikus ingatlanárverések száma, de az idei év is rekordszámú eljárást hozhat - olvasható a Napi Gazdaság csütörtöki számában.
A napilap szerint tavaly 1800 ilyen árverés volt, az idei első negyedévben pedig 483 hasonló ügyleten van túl a hatóság. Az arányok alapján ez az év is rekordszámú eljárást hozhat - állítja a cikk.
A Napi Gazdaság beszámolt arról is, hogy az elektronikus ingatlanárverésekben érintett adósok 70-80 százaléka természetes személy, az ingatlantípusok között lakóingatlanok, szántók, legelők, raktárak és garázsok egyaránt találhatók.
Az árverések kétharmada sikertelenül végződik, egyebek mellett azért, mert az ingatlanokat a becsérték felénél kevesebbért nem lehet eladni. Előfordul olyan is, igaz kis százalékban, hogy az adós kifizeti a tartozását - áll a cikkben.MTI, Napi Gazdaság
Cikkek
Gépjármű-felelősségbiztosítás: van még lejjebb?
Privátbankár.hu | 2011. április 14. 05:57
Már nem nagyon várható a gépjármű-felelősségbiztosítási díjak további jelentős csökkenése - lassan beindulhat a piacon egyfajta korrekció?
Cikkek
Lázár sztrájkjogot adna a munkaadóknak?
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 19:05
A LIGA szerint a szakmaiatlan, és rohamtempójú alkotmány szövegezés egyik bizonyítéka, hogy Lázár János olyan kapcsolódó módosító indítványt nyújtott be, amely a munkaadóknak is sztrájkjogot adna.
A szakszervezeti szövetség MTI-nek szerdán eljuttatott közleményében hívta fel a figyelmet Lázár János (Fidesz) frakcióvezetőnek a készülő új alkotmányhoz április 4-én benyújtott módosító javaslatára.
A kapcsolódó módosító javaslat eredetileg tisztázni szerette volna, hogy a jogok alanyai a munkavállalók mellette a munkaadók és szervezeteik is. Ám a magyar nyelv értelmezésének "huncut" szabályai miatt, valamint a LIGA Szakszervezetek által oly sokszor kritizált rohamtempójú - és ezáltal szakmaiatlan - alkotmány szövegezés eredményeként, a végleges mondat azt is jelenti, hogy a munkaadók is tarthatnak munkabeszüntetést - írják.
"Egyesek látni vélik, hogy a törvény szövegét lediktáló szakember a máshol is ismert "lock-out", azaz a munkáltatói kizárás intézményét szerette volna a magyar alapjogba beemelni, csak a szókincse nem volt meg hozzá" - írja a LIGA. Hozzáteszik: "mindenesetre ilyetén módon az egyensúly helyreállni látszik az Erőben, amidőn a munkavállalóktól elvett sztrájkjogot átadták a munkaadóknak".
Az Országgyűlés honlapján olvasható javaslat szó szerint így szól: Törvényben meghatározottak szerint a munkavállalóknak, a munkaadóknak, valamint szervezeteiknek joguk van ahhoz, hogy egymással tárgyalást folytassanak, annak alapján kollektív szerződést kössenek, érdekeik védelmében együttesen fellépjenek, vagy munkabeszüntetést tartsanak. Az indoklás pedig ennyi: "A módosító javaslat egyértelművé teszi, hogy a jogok alanyai a munkaadók és szervezeteik is."MTI
Cikkek
LMP: a Széll Kálmán Terv durvább, mint amit vártunk
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 18:50
Az ellenzéki pártok közül az LMP és az MSZP egyértelműen megszorító csomagként értékeli a Matolcsy György által szerdán bejelentett kormánydöntéseket
Cikkek
Soha nem létezett szövetséget sirat az MSZP
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 18:20
Az MSZP sajnálatára az LMP elzárkózott attól, hogy a két párt a Fidesz legyőzése érdekében együttműködjön a május végi zuglói időközi önkormányzati választáson - mondta Mesterházy Attila szerdán újságíróknak.
A szocialista pártelnök emlékeztetett arra, hogy a múlt vasárnapi zuglói időközi választáson bár kormánypárti politikus nyert, az MSZP és az LMP jelöltjei együtt több szavazatot kaptak, ami megmutatta, hogy a két párt összefogásával a Fidesz legyőzhető. Mesterházy Attila az együttműködés szükségességét felvetette Schiffer Andrásnak, az LMP frakcióvezetőjének, aki azonban ezt "határozottan elutasította", és nem vezettek eredményre a helyi egyeztetések sem.
Ez utóbbiakról szólva Tóth Csaba, az MSZP zuglói elnöke elmondta: az LMP nemcsak a szocialista jelölt támogatásától zárkózott el, hanem az MSZP azon ajánlatát is visszautasította, hogy a két párt közösen indítsa az LMP-s Várnai Lászlót. A politikus ezt úgy értékelte: az LMP nem akar nyerni az időközi választáson.
Zuglóban május 29-én egy fideszes önkormányzati képviselő lemondása miatt tartanak újabb voksolást.MTI
Cikkek
Jól megdícsérte magát a Duna Televízió
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 18:08
Szerkesztőségünknek küldött közleményében méltatta saját közvetítését a Duna Televízió. A közszolgálati csatorna a magyar EU-elnökség hivatalos közvetítője (mint ahogy azt a közlemény egyszer sem feledi megjegyezni a Duna TV az elnökség ún. host broadcastere), ennek keretében a gazdasági- és pénzügyminiszterek valamint jegybankelnökök informális gödöllői találkozójáról, az Ecofin-találkozóról készített összeállításait fényezi a csatorna.
Az informális (miniszteri szintű) ülések közül talán az Ecofin-, és a Gymnich-találkozók (külügyminiszterek értekezlete) a legfontosabbak, általában ezeket követi a legnagyobb médiafigyelem. "A 2011. április 8-9-én, Gödöllőn megtartott kétnapos informális találkozón egyidejűleg négy helyszínről közvetítette, illetve rögzítette az eseményt két nap alatt több tíz órában a köztelevízió. A közvetítésben résztvevő riporterek négy alkalommal, a két magyar közszolgálati televízió híradóiba is élőben jelentkeztek be az eseményről" - emeli ki a Duna TV.
Mint írják, a Gödöllőn rögzített exkluzív interjúkat valamennyi magyar közszolgálati és kereskedelmi televízió (példaként saját magukat, az MTV-t, a kereskedelmi csatornák közül viszont már csak az RTL Klubot említik), illetve rádió (ezek közül pedig már csak egy példával hozakodnak elő, az pedig a Magyar Rádió) mellett felhasználták nemzetközi csatornák is, így például az EBU (European Broadcasting Union - Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége) és az EbS (Europe by Satellite – az Európai Bizottság közszolgálati tévéhálózata) mellett a német közszolgálati tévé mindkét csatornája (ARD és ZDF), az osztrák ORF, a brit BBC, az amerikai CNBC és Bloomberg, a Radio France, az olasz RAI rádió- és egyes tévécsatornája, a spanyol TVE közszolgálati televízió, a portugál TVP közszolgálati televízió, a holland RTL, a Reuters. Utóbbi felsorolás tagjai jelezték, szakmailag meg voltak elégedve mindennel - büszkélkedik vele az immár az MTV-vel együtt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) alá tartozó Duna Tv. Hogy az egykor az MTV-nek illetve a Duna Tv-nek dolgozó szakemberekből gyúrt csapat anyagait leadta mindkét közszolgálati adó, az ezek után talán annyira nem is meglepő.
A "médiacsapat" amúgy több mint 120 akkreditált munkatárssal, összesen 63 élő bejelentkezést és kijátszást, köztük néhány sajtóértekezletet közvetített műholdon hajnaltól éjfélig - nem egyszer két párhuzamos vonalon - hangsúlyozza a közlemény.Privátbankár
Cikkek
265 és 270 között ingadozhat a forint-euró árfolyama
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 17:39
Csak csekély mértékben változott a forint árfolyama szerdán, az euró tartotta a 266 forint feletti szintet: délután fél ötkor az euró 266,67 forint volt a bankközi kereskedelemben, kissé erősebb a kedd délutáni 266,12 forintnál.
Péntek délután még 263,68 forint volt a jegyzés, hétfőn nap közben a forint 263-as szintekről 265,50-ig gyengült az euróval szemben, kedden pedig 266 közeli környezetében ingadozott. Szerdán a leggyengébb forint árfolyam 267,10-es euró jegyzésen volt.
A piacon egyelőre nem tartják valószínűleg a forint visszaerősödését az elmúlt hetekben elért szintre, mivel úgy látják, hogy a vártnál magasabb márciusi inflációs adat egy időre gyakorlatilag kivette a kamatcsökkentés lehetőségét a jegybank kezéből. A forint árfolyamát 265-ös és 270-es euró jegyzések között várják alakulni rövid távon.
A dollárt 184,23 forinton jegyzik 1,4483 dolláros euró árfolyam mellett. Kedden délután 183,69 forinton jegyezték a dollárt, az euró/dollár árfolyam ekkor 1,4499 volt.
Az euró szerdán az előző nap 1,4520 dolláron elért 15 havi csúcs megdöntésével kacérkodott az EKB kormányzótanácsának tagja Luc Coene által tett kijelentésnek köszönhetően, amely szerint az EKB múlt csütörtöki kamatemelést nem kell elszigetelt eseménynek tekinteni. Piaci megfigyelések szerint az euró erősödését az 1,4530-as dollár jegyzés környékén elhelyezett opciók állították meg.
A svájci frank jegyzése 205,47 forint 204,75 forint után, száz japán jent pedig 219,19 forinton jegyeztek szerdán délután a kedd délutáni 218,21 forinttal szemben.
Friss devizapiaci árfolyamok a Privátbankáron >>>MTI
Cikkek
Kiheverte a tegnapi buktát a BÉT
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 17:28
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 138,31 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 23.885,50 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 0,39 százalékkal 24.505 forintra csökkent, az OTP részvények ára 1,14 százalékkal 6.230 forintra erősödött.
Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron >>MTI
Cikkek
Nem törölhető el a korkedvezményes nyugdíj, pedig eltörölték
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 17:16
Nem törölhető el a korkedvezményes nyugdíj - hangoztatta Czövek János, a Honvédszakszervezet (Hosz) elnöke szerdán a Parlament előtti Kossuth téren tartott figyelemfelkeltő demonstráción, amelyen mintegy ötvenen vettek részt.
A rendvédelmi dolgozók szakszervezeteinek hét elején kezdődött akciósorozatával az érdekvédők egyebek mellett egy valódi életpályamodell kialakítását, valamint illetményemelést, a már nyugállományúak juttatásainak megőrzését szeretnék elérni. Czövek János a katonák hivatásának, jogainak védelmében tartott tüntetésen elmondta: a katonák az elmúlt években nem kaptak illetményemelést, miközben a reálbérek 35-40 százalékkal csökkentek. A honvédek egyre jobban eladósodnak, segélyekre szorulnak, ezért 2012-ben már nem kerülhető meg az illetményemelés - fűzte hozzá.
A szolgálati nyugdíj megszüntetésének tervével kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a 12 ezer tagot számláló Hosz szerint a korkedvezményes nyugdíj az utolsó olyan kedvezmény, ami vonzó lehet a katonai pályára jelentkezőknek.
Matolcsy György mai sajtótájékoztatóján beszélt arról is, hogy a nyugdíjreform korrekciója keretében a fegyveres testületek "kiváltsággal élő" csoportjainál megszüntetik a korkedvezményes nyugdíj jogintézményét.
Részletek >>>
"A kedvezményes nyugdíj azonban nem törölhető el" - hangsúlyozta a szakszervezeti vezető. "Hatvanöt évesen már egyetlen katona sem vezényelhető például külföldre vagy árvízvédelemre" - fűzte hozzá.
Czövek János szerint a katonákat rengeteg olyan korlátozás éri, amiért cserébe joggal küzdenek megszerzett kedvezményeikért. Egyébként - tette hozzá - mára lényegesen szűkült ezen kedvezmények köre, miközben nőtt a követelmények száma és szigorodtak például az alkotmányos korlátozások.
Az elnök közlése szerint azt szeretnék elérni, hogy üljenek velük tárgyalóasztalhoz a kormány illetékesei, például az új közszolgálati pályamodell és a szolgálati nyugdíj ügyében. A demonstráción több levél között felolvasták az Afganisztánban szolgáló katonák támogató sorait is. Ebben a levelet aláró harminc katona arról biztosította a szakszervezetet, hogy kiállnak céljaik mellett.
A tüntetésen kiállítottak ezer műanyagkatonát, alájuk egy molinóra azt írták: "Ezek a katonák nem kérnek enni és nem mennek nyugdíjba".
A megmozduláson, amelyen felszólalt Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, a Hosz mellett jelen voltak más honvédségi szakszervezetek, például a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) és a Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (Hodosz) képviselői.MTI
Pénzügyi szektor
Orosz állami banké lehet a Volksbank
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 17:06
Az orosz állami Szberbank az osztrák Volskbank konszern kilenc kelet-európai államban, köztük Magyarországon jelenlévő Volksbank International bankjának megvásárlását készíti elő
KKV
Japánnal példálóztak a vörösiszaptragédia kapcsán
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 16:56
A tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa perceken belül és minden előjel nélkül következett be, pedig a tározót kilencven perccel a gátszakadás előtt ellenőrizték - a vezérigazgató szerint
Cikkek
Athénnak esélye sincs adósságátrendezésre
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 16:44
Görögország azzal találná szemben magát, hogy nem tud hitelt felvenni a nemzetközi piacokon, ha arra kényszerítené kötvénytulajdonosait, hogy elfogadják az Athén által önként vállalt adósságátütemezést
Cikkek
Nem elég felelősek a hazai kkv-k?
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 16:25
A hazai kisvállalkozások alig rendelkeznek felelősségbiztosítással, illetve ha igen, akkor többnyire nem igazán megfelelővel
Cikkek
A devizahitelesek mentsvára a devizahitel lehetne?
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 16:13
Az egyik ingatlanközvetítő hálózat szerint a devizahitelesek helyzetén épp a devizahitelezés, pontosabban az euró alapú hitelek ismételt bevezetése segíthetne
Cikkek
Matolcsy megszorításokat jelentett be
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 16:09
Különadót kapnak a gyógyszergyárak, a munkanélküliek csak 90 napra kapnak ezután juttatást - döntött a kormány, mely végre valamiben egyetért a jegybankkal
Cikkek
A Fidesz szerint Tétényi teszi tönkre Esztergomot
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 15:02
Az esztergomi Fidesz-KDNP szerint működésképtelenné akarja tenni a várost Tétényi Éva független polgármester.
Steindl Balázs, a képviselőcsoport vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az elmúlt hetekben öt olyan képviselő-testületi ülés maradt el, ami a munkatervben egyébként szerepel. Az előző napi testületi ülést ugyan összehívta Tétényi Éva, ám azon nem jelent meg, mert, mint indokolta, konferenciára Győrbe kellett utaznia - közölte.
A képviselőcsoport vezetője - idézve az önkormányzati törvény vonatkozó passzusát - úgy fogalmazott: a polgármester súlyosan sérti a választópolgárok önkormányzáshoz való jogát azzal, hogy tudatosan akadályozza a képviselő-testületi ülések levezetését.MTI
Cikkek
Szili nemmel voksol: elfogadhatatlan az új alkotmány
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 14:59
Szili Katalin nemmel voksol az alaptörvényre a hétfői végszavazás alkalmával. A független országgyűlési képviselő szerint az alaptörvény elfogadhatatlan.
A politikus szerdai, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a Szociális Unió elvárná egy alkotmánytól, hogy a társadalom egyesítő szerepet töltsön be, ez az alaptörvény pedig ennek nem tesz eleget.
Azt is hangsúlyozta, hogy az új alkotmánnyal kapcsolatos országgyűlési vitában örömmel vett részt, mert abban meg tudta jeleníteni az általa képviselt Szociális Unió értékvilágát.
MTI
Cikkek
Visszavonták az Emfesz engedélyét
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 13:54
A Magyar Energia Hivatal (MEH) 2011. április 13-i hatállyal visszavonta az Emfesz Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. földgáz-kereskedelmi engedélyét
Cikkek
Senki sem bízik Líbiában, Kadhafi távozhat
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 13:15
Újabb agresszív leminősítés után visszavonta Líbia adósosztályzatait a Fitch, mert egyszerűen kevés az információja. Közben az is elképzelhető, hogy Kadhafi önként távozik a hatalomból
Cikkek
Daimler: Japán sem akadály, jön a fellendülés
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 12:58
A Daimler vezérigazgatója Dieter Zetsche szerint az idén folytatódik a világ autóiparának fellendülése. "Régen voltak ilyen kedvezőek a kilátások" - mondta a vezérigazgató a társaság részvényesi közgyűlésén szerdán Berlinben.
A vezérigazgató nem lát arra utaló jeleket, hogy a japán természeti katasztrófa, illetve az arab országokban terjedő zavargások kizökkentették volna a világgazdaságot az emelkedő pályáról. "Jelenlegi ismereteink alapján továbbra is nyugodtan kiindulhatunk abból, hogy a globális autópiac jelentős fellendülés elé néz az idén."
A Daimler a természeti katasztrófa és nukleáris baleset után átmenetileg leállította a gyártást Fuso japán haszongépjármű leányvállalatánál. A legnagyobb üzem azonban Tokiótól délre Kawasakiban jó két hete ismét dolgozik. Japánon kívül a konszern egyetlen üzemének termelésére sem gyakorolt említésre méltó hatást a katasztrófa.
Dieter Zetsche azonban nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a nemzetközi beszállítói láncok működésében a későbbiekben még fennakadások következhessenek be. "Teljes erővel dolgozunk ennek elhárításán, illetve a következmények enyhítését. Fel vagyunk készülve a megfelelő intézkedések meghozatalára."
MTI
Cikkek
Libanoni üzletember vette meg az Intercontinentalt
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 12:42
Az Intercontinental szállodalánc hét európai szállodáját - köztük a budapestit - adta el az amerikai Morgan Stanley Tufik Abukhater libanoni üzletembernek - közölte a meridienmag.fr francia internetportál.
Az értékesített hotelportfolió, amely a budapesti mellett az Intercontinental bécsi, amszterdami, madridi, római, frankfurti szállodáját, valamint a cannes-i Carlton hotelt tartalmazza, sajtójelentések szerint 450 millió euróért kelt el.
A tulajdonosváltás nem jelent változást a folyó szállodakezelési szerződésekben, az Intercontinental továbbra is kezeli a Carltont - közölte az Intercontinental nyugat-európai csoportjának alelnöke. A most eladott szállodacsoportot a Morgan Stanley 2006-ban vásárolta, 634 millió euróért.MTI
Cikkek
Nem ad tovább kedvezményt a Főtáv
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 12:22
A Főtáv Zrt. márciustól már nem ad gigajoule-onként átlagosan 200 forint kedvezményt a lakossági fogyasztóinak, mert a Budapesti Erőmű Zrt. január 1-től a hődíj-kedvezmény fedezetét már nem folyósítja a távhőszolgáltatónak - közölte a Főtáv szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint a Budapesti Erőmű Zrt. a villamosenergiát hőenergiával kapcsoltan termelőket érintő támogatás változásaira hivatkozva január 1-től szüntette meg a Főtáv-nak 2009. január 1-től nyújtott hődíj-kedvezményt.
A Főtáv az elmúlt bő két évben az erőműtől kapott árengedményből összességében több mint 4 milliárd forint hődíj-kedvezményben részesítette a budapesti lakossági fogyasztókat. Ez a 26 hónapon keresztül nyújtott kedvezmény lakásonként átlagosan mintegy 17-20 ezer forint megtakarítást jelentett egy fővárosi távhő-fogyasztónak - áll a közleményben.MTI
Cikkek
A Fitch minősített, majd visszavonta
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 12:09
A "bóvli" kategória B sávjába süllyesztette Líbia államadós-osztályzatát, egyben vissza is vonta az ország államadós-besorolását szerdán a Fitch Ratings, a "szélsőségesen" bizonytalan helyzetre hivatkozva.
A legnagyobb európai hitelminősítő szerdán Londonban közölte, hogy Líbia hosszú futamidejű, devizában és hazai valutában kibocsátott adósságainak kockázati besorolását, valamint a kereskedelmi adósokra érvényben tartott osztályzati országplafont az eddigi "BB" szintről - a "BB mínusz" és a "B plusz" fokozatok kihagyásával - "B"-re rontja.
A hitelminősítő a líbiai adósosztályzatot levette az eddigi negatív figyelőlistáról és stabil kilátással látta el, ugyanakkor vissza is vonta a besorolásokat, arra hivatkozva, hogy a jelenlegi helyzetben egyszerűen nincs elég információja a líbiai adóssághelyzet további megítéléséhez. Az eddigi "BB" osztályzat is már a befektetésre ajánlott kategória alatt volt, a "B" viszont már mélyen a spekulatív - a piaci zsargonban "bóvlinak" nevezett - sávban van.MTI
Cikkek
Egészségügyi öngondoskodás: vajon felkavarodik az állóvíz?
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 12:09
Jelenleg a klasszikus egészségbiztosítók piaca igen szűk Magyarországon. Vajon felértékelődik a biztosítók szerepe és előtérbe kerül ezen a téren is az öngondoskodás?
Cikkek
Az államtitkár szerint kiváló a fejlesztési tárca
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 12:00
A fejlesztési tárca teljesítményét minden hozzátartozó témában nagyon jónak minősítette a magyar soros elnökség feléig eltelt időszakban az NFM államtitkára
Pénzügyi szektor
Nem változnak a jegybankra vonatkozó szabályok
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 11:21
A kormánypártok úgy döntöttek, hogy a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) vonatkozó szabályok nem változnak - írja blogbejegyzésében Szájer József az alkotmányozásról
Cikkek
Egyezségre kellene jutni a gyógyszergyártókkal
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 11:06
Elsősorban a kkv-k kerülhetnek bajba, ha a gyógyszer-támogatási rendszer tervezett átalakításáról során nem sikerül megállapodást kötni - mondta a MAGYOSZ elnöke
Cikkek
Németország: 30 éves csúcson a nagykereskedelmi áremelkedés
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 10:25
Az emelkedő fém-, olaj- és gabonaárak harminc éve nem tapasztalt ütemű áremelkedést eredményeztek márciusban a német nagykereskedelmi árakban: az egy évvel korábbihoz képest 10,9 százalékos volt az árnövekedés a német statisztikai hivatal szerdai közleménye szerint.
Nagykereskedelmi szinten leginkább a gabona, a takarmány és a vetőmag ára emelkedett, ezeknél a termékcsoportoknál az éves szintű áremelkedési ütem 76 százalék volt, ugyanakkor februárhoz képest 5 százalékos csökkenés mutatkozott. A kávé, a tea, a kakaó és a fűszerek nagykereskedelmi ára tavaly márciussal összevetve 50 százalékkal, a zöldség- és gyümölcsféléké 3 százalékkal nőtt.
Az ércek és fémek mintegy 25 százalékkal kerültek többe a nagykereskedelemben az egy évvel korábbinál, februárhoz képest 2 százalék volt az áremelkedés. A fűtő- és üzemanyagok nagykereskedelmi ára húsz százalékkal haladta meg a tavaly márciusi szintet, és 7 százalékkal a februárit. A nagykereskedelmi árak alakulása a fogyasztói infláció egyik előjelzője, és elemzők szerint a mostani adatok nem sok jót vetítenek előre a már amúgy is magas infláció további alakulására nézve, a fogyasztói árak emelkedésének üteme februárban és márciusban is 2,1 százalék volt Németországban, két és fél éve a legmagasabb.MTI
Cikkek
Kereslethiány és finanszírozási gondok a kkv-knál
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 10:05
A kkv-k vezetőinek többsége úgy látja, nem változik cége likviditási helyzete a következő hat hónapban, 20 százalékuk romlást, míg 18 százalékuk javulást tart valószínűnek
Cikkek
Minél idősebbek vagyunk, annál bizalmatlanabbak
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 09:51
Egy felmérés szerint az emberek önértékelése alapján mások iránt bizalmat érző és segítőkész társadalom vagyunk - három magyarból kettő gondolja ezt
Cikkek
Itt az újabb hidegfront
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 09:34
Újra viharossá fokozódott a szél, az Eger-Debrecen vonalon egy kisebb szupercella vonult végig kedden délután.
Megérkezett ugyanis az újabb hidegfront: az Időkép műszere Bakonyszombathelyen 100 km/h-t meghaladó lökést regisztrált kedden, a késő délutáni órákban, de a Dunántúlon is 80-90 km/h körüliek voltak a maximális széllökések.
Körülbelül az Eger-Debrecen vonalon mozgott, majd hagyta el délkeleti irányban az országot az a kisebb szupercellává fejlődő zivatar, mely mintegy 2 órán keresztül áll fent. Később a fővárostól északkeletre, Rétság környékén, valamint a nyugati-délnyugati országrészben is kialakultak kisebb zivatarok.
Időjárásunk - az északkeleti területeket kivéve - egészen csütörtökig megőrzi szeles voltát: a Dunántúl nagy részén és a középső megyékben (beleértve a főváros térségét is), többfelé fordulhatnak majd elő viharos széllökések, melyek a 70 km/h-t is elérhetik, így azokon a területeken, ahol az érkező záporok, zivatarok nem nedvesítették át a talajt, újra jó esély lesz kisebb porviharok kialakulására.
A hidegfronti hatás miatt eleve ingerlékenyebbek, dekoncentráltabbak lehetünk, a szél csendesedését pedig csak csütörtök estétől remélhetjük - tájékoztatott az Időkép.hu.Privátbankár
Cikkek
Századvég: hatékonyabb az új kormányzati struktúra?
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 09:27
Az állam hatékonysága jelentősen javult az országgyűlési választások után, miközben a pártrendszer gyakorlatilag még mindig a tavaly áprilisihoz közeli állapotokat tükrözi
Cikkek
Kis emelkedéssel nyitott a BUX
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 09:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 98,03 pontos emelkedéssel, 23.845,22 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,41 százalékkal erősödött.
Vegyes várakozásokat fogalmaztak meg a szerdai tőzsdenapra az MTI által megkérdezett szakértők.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint "kedden megtört valami", az egész világ hirtelen hátat fordított a kockázatosabb termékeknek, márpedig a magyar piac is ezek közé tartozik. Egyelőre ez még csak egy régóta érő korrekció, ráadásul annak is csak az eleje, de hogy nagyobb lesz-e belőle, az csak a következő napokban dől majd el - fejtette ki, hozzátéve, hogy a szerda reggelt mindenesetre egy enyhe visszapattanással kezdheti a BÉT.
Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron >>
Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője viszont úgy gondolja, hogy a keddi esés után kisebb fellendülés jöhet, és szerdán már pluszban zárhat a BUX. Elmondta, hogy az előző nap azért estek a piacok, mert a legsúlyosabbra emelték a fukusimai reaktorbaleset minősítését, másrészt csalódást keltett a hétfőn este közzétett Alcoa jelentés, amellyel elindult az amerikai vállalati jelentési szezon. Az elemző szerint ennek hatására enyhült a vállalati jelentésekkel kapcsolatban táplált optimizmus, de úgy vélte, hogy ez csak átmeneti korrekciót okozhat.
A BUX 628,34 pontos, 2,58 százalékos csökkenéssel, 23.747,19 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 20,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol 800 forinttal, 3,15 százalékkal 24.600 forintra csökkent, 3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 176 forinttal, 2,78 százalékkal 6.160 forintra esett, forgalmuk 13,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 1,97 százalékkal 596 forintra gyengült, forgalma 1,4 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 1.130 forinttal, 2,96 százalékkal 37.000 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el. Az Egis 123,8 millió forintos forgalom mellett 240 forinttal, 1,29 százalékkal 18.840 forintra erősödött.MTI
KKV
Új energiaszabályozási rendszer kell
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 08:32
A szabályozási rendszerek szükségesnél gyakoribb váltakozása nem segíti az energiapiacot, ahol a befektetések akár 30-40 évre szólnak
Cikkek
Bajnai New Yorkba költözik és tanítani fog
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 08:02
A Blikk információi szerint hamarosan New Yorkba költözik Bajnai Gordon; a volt kormányfő a Columbia Egyetemen lesz oktató.
A napilap a volt miniszterelnök környezetéből származó forrásokra hivatkozva azt írta: Bajnai Gordont még az év elején kérte fel az intézmény vezetése, hogy tartson kurzust náluk, ő pedig elfogadta a meghívást.
A Blikk értesülései szerint Bajnai az Európai Unióról, az uniós gazdaságpolitikáról tart majd képzést Amerikában, előadásokat és szemináriumokat egyaránt. Hetente több napot készül, sőt a Közép-európai Egyetemen is beült próbaképpen Balázs Péter volt külügyminiszter kurzusára a hallgatók közé, hogy a diákok oldaláról is tapasztalatot gyűjtsön, és minél felkészültebb legyen, amikor szeptemberben a tengerentúlon elkezdődik a szemeszter - mondták a napilapnak a volt kormányfőt ismerő források.MTI
Befektetés
Gyengélkedésre ébredt a forint
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 07:55
Kissé gyengült a forint szerda reggel, az eurót 266 forint felett, a svájci frankot pedig 205 forint felett jegyezték 7 óra körül.
A forint jegyzése várhatóan nem változik számottevően az utóbbi napok viszonylag gyenge árfolyamához képest, az euróval szemben továbbra is 265 forint feletti szintekre lehet számítani. A vártnál nagyobb márciusi infláció miatt elszállt a remény, hogy a Magyar Nemzeti Bank a közeljövőben kamatot csökkent, a magyarnál jobb lengyel gazdasági fundamentumok pedig a forinttól a zlotyhoz vonzhatnak devizapiaci befektetőket - indokolták várakozásukat elemzők a Dow Jones amerikai gazdasági hírügynökség beszámolója szerint.
Realtime devizaárfolyamok a Privátbankáron >>
Szerdán kora reggel az eurót 266,49 forinton jegyezték. Előző este 266,22 forint volt azt árfolyam a nemzetközi devizapiaci kereskedésben, előző reggel pedig 265,24 forint. A svájci frank jegyzése 205,01 forint volt szerdán 7 óra körül. Kedd este 205,14 forinton, kedd reggel pedig 203,65 forinton állt a frank. A dollárt 184,09 forinton jegyezték szerda reggel, a kedd esti 183,55 forint és a kedd reggeli 184,15 forint után. Száz japán jen jegyzése 219,01 forint volt szerda reggel, az előző esti 209,63 forint és az egy nappal korábbi 219,72 forint után.
MTI
Cikkek
Kinek jó az erős forint?
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 07:31
Év eleje óta a forint az euróval szemben több mint 5 százalékot erősödött, a dollárhoz képest viszont több mint kétszer annyit, majdnem 13 százalékot
Cikkek
Öt európai üzemét állítja le a Toyota
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 07:28
Az intézkedés oka, hogy a távol-keleti szigetországot sújtó március 11-i földrengés miatt hiány van a Japánból érkező tartalék alkatrészekből. A franciaországi Onnaing-ben, az angliai Burnastonban és a törökországi Adapazariban működő összeszerelő-üzemekben, valamint egy lengyelországi és egy walesi motorgyárban áll le a termelés április 21-22-én, április 25-től 29-ig és május 2-án.
A Toyota korábban már bejelentette, hogy április közepén négy-öt munkanapon szünetelni fog a termelés a vállalat 14 észak-amerikai üzemének többségében. Több japán vállalat is súlyos veszteségeket szenved el, elsősorban azért, mert akadozik az anyagbeszerzés a szigetországban a földrengést követő szökőár pusztítása miatt.MTI
Cikkek
A patikák egy részének befellegzett?
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 07:22
Bezárhat a patikák egyharmada, ha hatósági árasak lesznek a gyógyszerek, és ennek részeként az egészségbiztosító egységesen 20 százalékkal, jövőre 35 százalékkal kevesebbet fizet a gyártóknak a támogatott orvosságokért - írta szakértői véleményekre hivatkozva a Népszabadság szerdai száma.
A napilap arról számolt be, hogy megtették tétjeiket a cégek a kormány gyógyszerpiaci megszorító csomagjára. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (IGYE), miközben pontosítást kért a kormányzati javaslatról, határozottan elutasított minden hatóságiár-csökkentési kísérletet. A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (Magyosz) egyelőre nem akart részletekről beszélni, várják a kormány válaszát.
Ezen elvárásnak Nagy Anna kormányszóvivő viszont már részben eleget tett, amikor bejelentette: nem lehetnek tekintettel a Magyosz által önként vállalt 25 milliárdos válságadó megcímkézésére. A szervezet azzal a feltétellel ajánlotta az összeg befizetését, hogy azt a kormány az egészségügyi bérekre fordítja. Nagy Anna szerint ehhez csak a gazdaság stabilizálása teremthet alapot.
A kormányszóvivő a Népszabadságnak elmondta: mintegy 30 javaslat érkezett hétfő estig a gyártóktól és a szakmai szervezetektől, ezeket még most dolgozzák fel. A kormány április végén dönt, és ahogy fogalmazott, nyitottak a gyártók javaslataira. Csak a sarokszámokat vésték kőbe, valamint azt, hogy a betegek terhei nem nőhetnek - tette hozzá.MTI
Cikkek
Minden idők második legnagyobb márciusi hiánya az USA-ában
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 07:17
Az amerikai költségvetésben 188,15 milliárd dolláros hiány keletkezett márciusban, a második legtöbb, amit valaha feljegyeztek eddig ebben a hónapban, de minimálisan kisebb volt a szakértők által várt 189,0 milliárd dollárnál.
Az amerikai pénzügyminisztérium csütörtöki közlése szerint az októberrel kezdődött költségvetési év félidejében a halmozott hiány 829 milliárd dollár volt. Ez mintegy 16 százalékkal felülmúlja az egy évvel korábbi 717 milliárd dollár deficitet. A kormányzat 1,65 ezer milliárd dollár hiányt vár az idei évre. Az minden idők legnagyobb amerikai költségvetési deficitje lenne.
Az előző két évet is ezer milliárd dollárt meghaladó hiánnyal zárta az amerikai költségvetés. 2009-ben rekordszintű, 1,42 ezer milliárd dollár volt a deficit, 2010-ben pedig 1,294 ezer milliárd dollár. Az amerikai költségvetés márciusban már 30. hónapja volt folyamatosan deficites, ilyen hosszan tartó hiányra még nem volt példa.MTI
Cikkek
OPEC: enyhén negatív hatással bírhatnak az olajárak
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 07:10
Továbbra is napi 1,4 millió hordóval várja növekedni idén a világgazdaság olajkeresletét a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC), megegyezően korábbi előrejelzésével.
Havi olajpiaci kitekintésében a szervezet úgy véli, hogy a magas olajárak "enyhén negatív" hatással lehetnek az üzemanyag-fogyasztásra világszerte. Az OPEC olajára az idei éves keresleti előrejelzés 29,9 millió hordó, ez 0,4 millió hordóval több a tavalyinál, és 0,1 millióval haladja meg a múlt havi előrejelzést.
Az OPEC-en kívüli országok olajkínálatát az idén 0,6 millió hordóval várja nőni a szervezet, a múlt havi előrejelzéshez képest 0,1 millióval felfelé módosítva. Az OPEC egyúttal megismételte az olajminiszterek kommentárját, hogy a magas olajárak ellenére a piac továbbra is megfelelően ellátott, és az olajtartalékok is a szokásos szintek felett vannak.MTI
Cikkek
Nem változott az üzemanyagok ára
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 06:44
Nem változtatott az üzemanyagok nagykereskedelmi árán ezen a héten a Mol Nyrt.
Egy hete a 95-ös benzin literenkénti árát bruttó 5 forinttal emelte a Mol, a változtatással a benzin átlagára új történelmi csúcsra, 381-382 forintra nőtt, a gázolajé változatlanul 375 forint maradt. Az autósok 30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.MTI
Cikkek
Az IMF az adósokat bírálja
Privátbankár.hu | 2011. április 13. 06:38
Még elszántabb harcot vár az eladósodás ellen a fejlett államoktól a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely elsősorban az Egyesült Államokat bírálja e tekintetben.
A legtöbb ipari állam ebben az évben csökkentette hiányát, az Egyesült Államok azonban "befagyasztotta" a kiigazításokat - áll az IMF kedden kiadott, nemzetközi költségvetési helyzettel foglalkozó áttekintésében, a Fiscal Monitor legfrissebb kiadásában. A fejlett országok átlagos államháztartási hiánya az idén várhatóan 0,75 százalékkal a GDP 7 százalékára csökken, ez a 2010 novemberi jelentésben vázolt ütemhez képest lassabb deficitmérséklődést jelent.
A katasztrófa sújtotta Japánról a valutaalap azt hangsúlyozza, hogy a helyreállítási költségek egyértelműbbé válását követően Tokiónak is körvonalaznia kell középtávú költségvetési terveit. A jelentés rámutat, azok az államok, amelyek 2011-ben halogatják a kiigazításokat még nagyobb kihívásokkal szembesülnek, hogy teljesíteni tudják középtávú terveiket.
Az IMF elsősorban az Egyesült Államokat sürgeti, hogy körvonalazzon hiteles intézkedéseket a költségvetési hiány csökkentésére. A valutaalap szerint Washington sokkal inkább a konjunktúra ösztönzésére helyezi a hangsúlyt. Az amerikai elnök várhatóan szerdán jelent be adósságcsökkentő intézkedéseket. Az euróövezettel kapcsolatban az IMF megállapítja, hogy konszolidáció összességében a tervek szerint halad, és ha a gazdasági növekedés a fejlett országokban a vártnál jobban alakul az idén, a pótlólagos adóbevételek jelentősen segíthetik az államháztartások rendbetételét.MTI
Cikkek
Brazília és Kína egymásra kacsintott
Privátbankár.hu | 2011. április 12. 19:09
Harmincöt repülőgép 1,4 milliárd dollárt érő megrendelésével "vezette be" a brazil elnök, Dilma Rousseff kínai látogatását Peking. Obama múlt heti brazíliai látogatása után a most megkötött üzletek jelzésértékűek. A feltörekvő Brazília és Kína egymásra kacsintott - hol marad az Egyesült Államok, és főleg, hol van Európa?
Cikkek
Büdzsé: Gyurcsány mossa kezeit
Privátbankár.hu | 2011. április 12. 18:12
Gyurcsány Ferenc szerint magának köszönheti a kormány azoknak a költségvetési gondoknak a túlnyomó többségét, amelyekkel az országnak szembe kell néznie.
Ebben a helyzetben azt remélik, hogy a miniszterelnök nem marad rabja bárgyú adócsökkentési programjának, mert az fél év alatt lényegesen több kárt okozott, mint amennyi hasznot hozott - közölte Hevesen, a városi MSZP szervezet közéleti fórumát megelőző sajtótájékoztatón a volt kormányfő.
"Úgy látom, hogy ennek a kormánynak a gazdagoknak adott adó ajándéka rendesen legatyásítja az országot" - fogalmazott a politikus.MTI
Friss
Vállalat
A Ford örül, a Porsche szomorkodik, a BMW közömbös
Mérleget vont három nagy autógyártó is a vámháború árnyékában.
6 perce
Részvény / Deviza / Áru
Jól indult a nap a tőzsdéken csütörtökön
A BUX minimálisan, az európai tőzsdék látványosabb emelkedéssel kezdtek.
2 órája
Személyes pénzügyek
Még 3 százaléknál is olcsóbb lehet az új lakáshitel
Beindulhat a verseny a bankok között.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Vádat emeltek a szkíta állam szervezői ellen
10:10
-
Trump teljes fordulatban Putyin ellen, India büntit kap, mert orosz olajat vesz
10:10
-
Kőkemény szankciókat jelentett be az USA az iráni-orosz kőolaj biznisszel szemben
10:10
-
Bukóban a használt elektromos autók árai
09:09
-
A forint árfolyamának esése miatt nőttek az ipar termelői árai
09:09
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Ügyfélkapu+: hagyja az utolsó pillanatra, megszűnik a Microsoft jelszókezelője
10:34
-
Videón az idei farkaskölykök az Aggteleki-karsztból – játék közben kapták lencsevégre őket
09:34
-
Navracsics: szeptembertől 15 százalékos béremelés a kormánytisztviselőknek
06:58
-
Orbán Viktor: Évi egymillió forintos otthontámogatást kaphatnak a közszolgálati dolgozók
16:38
-
Több napra leáll az MBH Bank rendszere – ez várható
10:56
legolvasottabb
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
top 24
-
Magyarországon „érezhetően nagyobb a jólét, mint Németországban”, mondta egy német politikus Budapesten
2025. július 31. 07:09
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Kemény bejelentés jött Amerikából, a magyar kormány is aggódhat
2025. július 30. 16:03
-
Meloni kiakadt az oroszokra, bekérették a nagykövetet
2025. július 30. 19:43
-
Megvan a legújabb csodafegyver: Orbán Viktor elárulta, mi az
2025. július 30. 16:13
