1p
KKV
A jelenlegi gazdasági környezetben a kis- és közepes méretű vállalkozások számára a pályázati források mellett a tőkebefektetők jelenthetik a legnagyobb finanszírozási lehetőséget, ami lehet kockázati vagy magántőke, sőt a forrás érkezhet stratégiai, szakmai befektetőtől is.

Kinek a kockázati tőke, kinek a stratégiai befektető

Jeremie I - eddig sikersztori
Az elmúlt hónapban interjút készítettünk a Biggeorge's NV Equityt vezető Zsembery Leventével, valamint az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion vezetőjével, Oszkó Péterrel is.

A kockázati tőke nem minden cégnek jelent megoldást, de az EU által támogatott Jeremie-program felpezsdítette a hazai startup-világot. Az interjúkból kiderül, hogy érdemes merésznek lenni és hogy mire kell figyelnie azoknak a cégeknek, akik szakmai vagy pénzügyi befektetőktől számítanak forrásra.

Ugyan mindkettő tőkebefektetés, de jelentős a különbség a stratégiai és a kockázati befektetés között. Míg a kockázati tőkebefektetések esetén az innovatív ötlet, dinamikus növekedés és a gyors megtérülés alapvető elvárás, addig a stratégiai befektetésnél mások az elsődleges szempontok. Utóbbi számára a megtérülési idő másodlagos, és sokkal fontosabb az adott vállalkozás tevékenysége, a lefedett piac mérete vagy éppen a szolid, de stabil technológia. A stratégiai befektető nem egyszerűen bevásárol a profit reményében, hanem a megtérülést a stratégiai együttműködéstől, a tevékenységek összehangolásától, szinergiáktól várja. Új piacot, új üzletágat, új technológiát hozhat egy ilyen házasság, amivel mindkét fél előnyökhöz jut.

Az innovatív vállalkozások minden típusú befektető számára érdekesek, de míg a kockázati tőkebefektetők kizárólag a kiemelkedő növekedési potenciállal rendelkező, 3-5 éven belül megtérülő cégeket keresik, addig a szakmai befektetők a tradicionális iparágak felé is nyitottak.  Így lehet esélye például egy mezőgazdaság, élelmiszeripar, vagy építőipar területén működő vállalkozásnak is.

Lépjük át a határt – megéri

Sokan csak a határon belül elérhető lehetőségekben gondolkoznak, pedig a hosszú távú befektetések terén érdemes országhatáron túlra is tekintenünk, különösen, ha stratégiai partnert keresünk.  Hiszen Magyarországon nem gyakori a tőkebefektetés ezen formája, és a 10 milliós hazai piac kicsi is ahhoz, hogy több sikeres stratégiai együttműködés létrejöhessen egyszerre. Külföldön ellenben több pozitív példát is láthatunk a területen, sőt, a kelet-európai piac még mindig célpont lehet a befektetők számára.

„A határokon átívelő stratégiai befektetések óriási lehetőségeket rejtenek magukban. Ha például egy vállalkozás külpiacra lép, stratégiai befektetővel gyakran nagyobb sikereket érhet el, mintha egymaga építene ki mindent egy ismeretlen országban, idegen piaci környezetben. Ráadásul a piacszerzési folyamat, így pedig a megtérülési idő ebben az esetben gyorsabb is lehet” – mondta Andreas Reinthaler, az M27 Csoport partnere.

Úton a sikerhez
A Privátbankár.hu sorozatot indított, melyben azokat a fiatal vállalkozókat, most indult/induló cégeket mutatja be, akik a nehéz gazdasági körülmények ellenére tudnak sikereket felmutatni. Ez az a réteg, aki rendelkezik azokkal a képességekkel – és lassan tapasztalattal is –, melyek egy sikeres vállalkozás menedzseléséhez szükséges a XXI. század Európájában.

Mi számukra a siker, hogyan jutottak oda, ahova és milyen motivációk mozgatják őket? Ezekre a kérdésekre keressük velük a választ. Itt olvashatja sorozatunk első részét. >>>



Egymásra utalva

A külföldről érkező stratégiai befektető megnyerése ugyanakkor nem egyszerű, a szakértelem mellett a nemzetközi gazdasági környezet alapos ismerete is szükséges. „A külpiacokon tapasztalatlan magyar cégek sokszor nem tudják, hogyan kell üzletelniük nemzetközi környezetben, milyen elvárásoknak kell megfelelniük, ezért gyakran egyszerűen elkerülhető hibákon csúszik el a pozitív befektetési döntés” – tette hozzá Andreas Reinthaler, az M27 Csoport partnere.

A tőkebefektetés tehát kihívás és lehetőség is egyben. „A közös teherviselés minden vállalkozásnál fontos tényező, és egy kockázati befektető nagy terhet tud levenni a tulajdonos válláról, például azzal, hogy segít egy új piacra való betörésben, a beszerzés optimalizálásában vagy éppen a hatékony pénzügyi folyamatok kialakításában” – véli Tahy Balázs, a Riverside globális magántőke társaság befektetési igazgatója.


A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG