Hírek
Részvény / Deviza / Áru
Borzalmas amerikai hír állította meg a tőzsdék menetelését
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 16:58
Megtört a lendület a részvény és nyersanyag-piacokon, miután pocsék adat érkezett az amerikai lakáspiacról. A legnagyobb amerikai városokban kilenc éves mélypontra zuhantak a lakásárak januárban. Az első piaci reakciók messze nem súlyosak, de a befektetők láthatóan óvatosabbak lettek. A forint alig mozdult, a BUX esett.
Deviza / Áru
Megérheti kockáztatni a földgáz piacán (Erste-elemzés)
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 16:15
Évek óta zuhan a földgáz piaci ára, ma már több mint 10 éves minimumon jár a kurzus. Az Erste elemzői szerint bár konkrét fordulós jelzés még nem látható, érdemes vételi pozíciót nyitni, mert a támaszról visszapattanhat az ár. Az elemzők szerint a fundamentumok is erről árulkodnak, ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy kockázatos befektetésről van szó.
Pénzügyi szektor
Chrisitine Lagarde irodája felé mutatott Simor András
Zsiborás Gergő | 2012. március 27. 15:44
Az MNB elnöke szerint az alapkamat csak akkor állhat majd csökkenő pályára, ha sikerül jelentősen mérsékelni a kockázati megítélésünket, Simor András utalt rá, ehhez szükségünk lesz az IMF-re és az EU-ra is. A magas államadósságunk miatt is sérülékenyek vagyunk, egy EU/IMF-szerződés erre is gyógyírt jelentene.
Állampapír / Kötvény
Jól megy a magyar állampapír
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 15:25
Magyarország államadósság-finanszírozásával nincsenek problémák, az államkötvény-aukciók összességében sikeresek - mondta Borbély László András. Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese szerint a legtöbb nyugat-európai ország nagyon boldog lenne, ha ilyen kereslet lenne az aukcióin.
Vásárló
Tavaly már lejjebb adtuk: több olcsó termék került a kosárba
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 15:16
A GfK kutatása szerint hiába nőtt tavaly a reálkeresetünk a háztartások mégsem fogyasztottak többet, a fogyasztói bizalom 2011-ben pedig a válság kezdetekor jellemző szintre süllyedt. A fogyasztási szokások is változtak: míg korábban a mennyiséget csökkentettük, ma már inkább az olcsóbb termékeket választjuk.
Részvény / Deviza / Áru
A Concorde elemzői voltak a legpontosabbak
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 14:59
Az AQ Research legújabb, 2012-es elemzése alapján a Concorde Értékpapír Zrt. elemzői adták a legpontosabb becsléseket a magyar részvényekről, míg a szolgáltatók régiós listáján a harmadik legjobb brókercégnek minősítették a Concorde-ot.
Karrier
Szexorgiák miatt kihallgatták, majd elengedték a volt IMF-főnököt
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 14:55
Hétfő este a francia hatóságok vizsgálatot indítottak Lille-ben a volt IMF-vezér, Dominique Strauss-Kahn ellen illegális szexpartykon való részvétel miatt. A partykon való részvétele már bizonyított, arról azonban, hogy a részt vevő hölgyek prostituáltak voltak, állítólag nem tudott. Ezen kívül céges pénzek hűtlen kezelésével is vádolják.
Makro / Külgazdaság
A Monetáris Tanácsnál még tart a téli fagy: 7% maradt az alapkamat
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 14:10
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa keddi ülésén. Hazai és londoni elemzők egyöntetűen a december 21-e óta érvényben lévő 7 százalékos szint tartását várták. A figyelem továbbra is az IMF-megállapodás körüli fejleményekre összpontosul
Vásárló
Amikor húszezres tartozásból rövid úton nyolcvanezer lesz
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 14:04
A tavaly novemberi jogszabályváltozást követően 130 uzsora-bűncselekmény ügyében zárták le az eljárást, 30 esetben emeltek vádat és jelenleg is 164 ilyen ügy van folyamatban – mondta Szelei Pál, az Országos Rendőr-főkapitányság osztályvezetője sajtótájékoztatón. A legtöbb ilyen bűncselekményt továbbra is Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében követik el.
Vásárló
Májusban ismét kinyithat az esztergomi élményfürdő
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 13:42
Az esztergomi Aquasziget élményfürdőt május közepére nyitják meg újra. A korábbi üzemeltető, az önkormányzati tulajdonú Esztergomi Fürdő (SPA) Szolgáltató Zrt. felszámolását a múlt héten jelentették be. A szeptember óta tartó üzemszünet oka a korábbi üzemeltető közüzemi tartozása volt.
Vásárló
Ráharaptak a kínaiak a számítógépes játékokra
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 13:14
Több mint 30 százalékkal nőtt a számítógépes játékok piaca tavaly Kínában, az internethasználók számának emelkedésével, valamint az okostelefonok és táblagépek terjedésével a jövőben is erőteljes növekedés valószínűsíthető. A prognózisok szerint 2016-ra a nem hagyományos számítógépes játékok piaca megnégyszereződhet.
Befektetési alapok
Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
Gáspár András | 2012. március 27. 13:10
A rendszerváltás óta zajlik az a folyamat, aminek eredményeképpen Magyarország újra az IMF küszöbére sodródott. Az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója szerint van élet az IMF-en kívül is, viszont rendkívül komoly erőfeszítéseket igényel, és nagyon drága is - a devizakötvény-kibocsátásnak ezért a szakember szerint nincs itt az ideje. Közeleg a beszállási pont a kötvénypiacon - vagy már itt is van.
Makro / Külgazdaság
Vízfejű-e az ország, és hol lehet a legjobban csajozni?
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 13:01
Vízfejű az ország, hányan laknak az utcán és hol van rá a legnagyobb esélyünk, hogy becsajozzunk? Mekkora alapterületű lakásban él egy átlag hazánkfia? Fogy a magyar, de nem fogynak a lakások? Ezekre a kérdésekre ad választ a tavalyi népszámlálás előzetes adatait tartalmazó kiadvány. A teljes feldolgozás még évekig eltarthat.
Pénzügyi szektor
Egyszerűbben és olcsóbban utalhatunk pénzt az unión belül
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 11:53
Elfogadta az unió a SEPA rendszer kiterjesztését így a tagállamokon belül egyszerűsödni fog a banki beszedések és átutalások lebonyolítása, továbbá csökkennek a számlatulajdonosok által fizetendő díjak is. Mindez hosszútávon a bankok közötti versenyt, és ez által a szolgáltatások díjainak csökkenését is eredményezheti.
Deviza / Áru
Így csökkenhetnének 3-7 százalékkal a svájcifrank-törlesztőrészletek
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 11:45
Fontos esemény lehet a svájci jegybank új elnökének áprilisban-májusban várható kinevezése, az új vezető politikája ugyanis befolyással bír a devizahiteles magyar háztartások szempontjából kulcsfontosságú frank kilátásaira is. Ha emelnék az árfolyamküszöböt, az 1,25-ös EUR/CHF-limit 232 forintos, az 1,30-as pedig 223 forintos svájci frankot hozna.
Személyes pénzügyek
Strasbourg elé kerülhet a magánnyugdíjpénztárak ügye
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 10:56
A magánnyugdíjpénztári törvény soron kívüli megsemmisítését kéri újabb alkotmánybírósági beadványában a vegyipari szakszervezet. A VDSZ makacsul kitart korábbi álláspontja mellett, miszerint a törvény és annak betartatása súlyosan sérti az emberi méltóságot és az önrendelkezési jogot. A szervezet a strasbourgi bírósághoz készül, több ezer pénztártag megbízásából.
Makro / Külgazdaság
Így támogatja a vállalati hitelezést a jegybank
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 10:46
A hitelezési képesség támogatása érdekében a jegybank 2012. április 3-tól kétéves hiteleszközt vezet be, így biztosítva védőhálót a bankoknak. Ezzel párhuzamosan az MNB bővíti az elfogadható fedezetek körét és átalakította a fedezetek befogadási mértékét is. A változtatások 2012. április 16-tól lépnek életbe.
Utazás
Járatok törölve: sztrájkolnak a német repülőterek
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 10:13
Sztrájk kezdődött kedden kora reggel több németországi nemzetközi repülőtéren. A munkabeszüntetés miatt már reggel több száz, Budapesten csak a Lufthansa frankfurti hajnali és délelőtti járatait kellett törölni.
Karrier
Több tízezren tengődnek munka nélkül Szabolcsban
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 09:49
Február végén több mint 72 ezer volt a nyilvántartott álláskeresők száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Februárban 5 454-en kerültek a nyilvántartásába, közöttük igen magas arányú, 91,3 százalékos volt a visszalépő munkanélküliek száma. A regisztrált állástalanok több, mint fele nem rendelkezik szakképesítéssel.
Pénzügyi naptár
Aukció: 3 hónapos diszkont kincstárjegy - D120704
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 09:32
Személyes pénzügyek
Hogyan fektessünk be hosszú távra, ha mindig felrúgják a szabályokat?
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 09:15
A hosszú távú lakossági megtakarításokat kisebb-nagyobb intenzitással ösztönözték ugyan, azonban szakértők szerint az elmúlt tíz évben a megtakarítási időtávval nem volt összhangban a változások gyakorisága - magyarán épp a kiszámíthatóság hiányzott a rendszerből, ami az öngondoskodás alapvető tényezője. Az életbiztosítások szenvedték meg leginkább a hullámvasutazást.
Adó
Közel ötszáz céglovagot kaszált el a NAV
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 08:48
Gyakori tapasztalat volt korábban, hogy egyes cégvezetők jelentős köztartozással bedöntötték vállalkozásukat, majd új céget alapítottak. Ennek a gyakorlatnak igyekszik véget vetni az adóregisztrációs eljárás, amely során idén 419 fiktív cég akadt fenn a NAV rostáján, így nem kezdhették meg a működésüket.
Makro / Külgazdaság
Egymilliárd eurós bevételi forrást keres a szlovák kormány
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 08:35
Az új szlovák kormány 2013-ig három százalék alá csökkentené a költségvetési hiányt, melyhez egymilliárd eurós többletbevétel szükséges. A cél elérésére megszorító intézkedésekre készülnek: emelnék a bankadót, progresszív adót vezetnének be, és a magánnyugdíj-pénztári tagok átléphetnének az állami biztosítóba.
Makro / Külgazdaság
Merkel rábólintott: bővítik a válságkezelés pénzügyi keretét
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 08:16
Angela Merkel szerint elképzelhető, hogy az euróövezetben párhuzamosan működjön az ideiglenesnek szánt stabilizációs rendszer (EFSF) és az állandó válságkezelési mechanizmus (ESM). Elemzők szerint ez azt jelenti, hogy Németország hónapokig tartó ellenállás után végül mégis enged a nemzetközi nyomásnak, és hozzájárul az euróövezeti válságok kezelését szolgáló pénzügyi keret bővítéséhez.
Részvény / Deviza / Áru
Búcsút intett a Fotex a Budapesti Értéktőzsdének
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 07:52
A Fotex részvényeivel hétfőn lehetett utoljára kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén, a papírok ezután a Luxemburgi Tőzsdén érhetők el, a budapesti piacon kereskedett részvények pedig áttranszferálhatók a luxemburgi tőzsdére. A Fotex-részvényeket március 30-án vezetik ki a Budapesti Értéktőzsdéről.
KKV
Tovább terjeszkedik az Apple a kínai piacon
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 07:36
További befektetésekre készül Kínában az Apple amerikai számítástechnikai óriás - közölte Tim Cook, az Apple vezérigazgatója Pekingben, ahol hivatalos tárgyalásokat folytatott. Tavaly szeptemberben az egy éves kínai eladások összege elérte a 13 milliárd dollárt, míg az azt megelőző 12 hónapban ez 3 milliárd dollár volt.
Makro / Külgazdaság
Országgyűlés: jöhet a bérkompenzáció és a módosított költségvetés
Privátbankár.hu | 2012. március 27. 07:24
Tegnapi ülésén döntött az Országgyűlés a kiegészítő bérkompenzáció szabályairól, módosult a költségvetés. A képviselők elfogadták, hogy adómentesen vehetik fel reálhozamukat az állami nyugdíjrendszerbe visszalépő magánpénztártagok, szigorodott az élelmiszerek forgalomba hozatali feltételei, és várhatóan milliárdos telekadót kell fizetnie a Liszt Ferenc-repülőtér tulajdonosának.
Személyes pénzügyek
Hétvégéig lehet visszalépni az állami nyugdíjrendszerbe
Privátbankár.hu | 2012. március 26. 18:42
A magánnyugdíj-pénztári tagok március 31-ig jelezhetik, hogy visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe, az Országgyűlés döntése alapján pedig reálhozamukat adómentesen vehetik fel. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint az Országgyűlés megszavazta a kiszámíthatóságot és biztonságot jelentő állami rendszerbe átlépők részére, a reálhozam és tagdíj-kiegészítés felvételének adómentességét.
KKV
Kanadai cégé lett a legnagyobb román rézbánya
Privátbankár.hu | 2012. március 26. 18:33
Románia egy kanadai cégnek adta el az ország legnagyobb részbányáját. A Cupru Mind Abrud bányát 200,8 millió euróért vásárolta meg a kanadai Roman Copper vállalat. A román bánya 900 ezer tonna rézkészlettel rendelkezik a becslések szerint, ami az európai uniós ország rézkészletének 60 százaléka.
KKV
Új lehetőség az alkalmazottak képzésére
Privátbankár.hu | 2012. március 26. 17:20
A vállalkozásoktól megvont szakképzési hozzájárulás lehetetlen helyzetet teremtett a képzési piacon. Jelen gazdasági helyzetben így még inkább szükségszerű az alkalmazottak készségeinek és képességeinek folyamatos fejlesztése, amely mindenkori kulcsa a versenyképesség megőrzésének. A megoldást rejtő uniós források mellett meg kell találni azokat a módszereket, amelyek rövid távon is meghozhatják a várt eredményt, amelyre most már egy nap alatt is lehetősége van a vállalatoknak.
Pénzügyi szektor
Biztosra vehetjük a változatlan alapkamatot: itt vannak a londoni indokok
Privátbankár.hu | 2012. március 26. 17:00
A londoni elemzők egyöntetűen a 7 százalékos alapkamat tartását várják a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt, a további MNB-kamatpályát pedig az előrejelzések szerint az IMF/EU-megállapodás kilátásai határozzák meg. A kamattartás nemcsak Londonban, hanem idehaza is egyértelmű konszenzus.
KKV
Kifizette a frekvenciahasználati díjat a negyedik mobilszolgáltató
Privátbankár.hu | 2012. március 26. 16:50
A pályázati feltételeknek megfelelően folyik a negyedik mobilszolgáltató létrehozása, a 10 milliárd forintos frekvenciahasználati díjat kiegyenlítették, a cégbírósági dokumentumokat beadták - értesült az MTI a céghez közelálló forrásból. A mobilszolgáltató, az MPVI Mobil Zrt. operatív működése az adóregisztrációs eljárás után indulhat el.
Pénzügyi szektor
Ötödik hete csak szemlélő az EKB az európai kötvénypiacon
Privátbankár.hu | 2012. március 26. 16:43
Az Európai Központi Bank nem vásárolt államkötvényeket másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának keretében a múlt héten. Ezzel hat héten belül ötödször fordult elő a program augusztus eleji újraindítása óta, hogy a bank egyáltalán nem vásárolt.
Deviza / Áru
Amerikai napfény szárítja az európai piacokat (frissítve)
Privátbankár.hu | 2012. március 26. 16:26
Határozottan javult a befektetői hangulat miután kinyitottak az amerikai piacok. A makroadat ugyan gyenge lett, de a Fed elnöke bizakodó. Esik a dollár, erősödött a forint, drágulnak a nyersanyagok. A reggeli fojtott hangulat egyelőre a múlté.
Makro / Külgazdaság
Államadósság: minden tagállam példát vehetne Észtországról
Privátbankár.hu | 2012. március 26. 15:58
Észtország 1 százalékos GDP-arányos államháztartási többlettel zárta a tavalyi évet, a hazai össztermékhez viszonyított államadóssága pedig 6 százalék volt, ami a legalacsonyabb az Európai Unióban.
KKV
Egy 63 milliárdos tollvonással megoldják a BKV problémáit?
Privátbankár.hu | 2012. március 26. 15:37
A kormány a szerdai ülésén várhatóan dönt arról, hogy biztosítja a BKV jelenlegi, 63 milliárd forintos adósságállománya számára az állami garanciát - közölte Tarlós István. A kormány csak a fővárosnak ad garanciát, a főváros viszont a közlekedési társaságnak is. Hozzácsapnak 5 milliárd forintot is a BKV költségvetéséhez.
Makro / Külgazdaság
Saját bankot gründolnának a feltörekvő óriások
Privátbankár.hu | 2012. március 26. 15:18
India azt javasolja, hogy az öt feltörekvő gazdaságot tömörítő BRICS-csoport hozzon létre egy külön pénzintézetet. A BRICS Bank a gazdasági kapcsolatok "olajozását", beruházások finanszírozását szolgálná.
Állampapír / Kötvény
Az elemzők szerint sem kell kapkodni a devizakötvénnyel
Privátbankár.hu | 2012. március 26. 14:57
Lényegesen olcsóbb finanszírozást érhet el Magyarország az IMF/EU-megállapodás birtokában, ezért a legtöbb elemző pozitívnak tartja, hogy a nemzetgazdasági tárca a megállapodás utánra időzítené a devizakötvény-kibocsátást. Az ÁKK vezetője korábban a megállapodás előtti kibocsátás mellett érvelt.
Állampapír / Kötvény
Felpörögtek a nyilatkozatok a magyar devizakötvény-kibocsátásról
Privátbankár.hu | 2012. március 26. 14:40
Az Államadósság Kezelő Központ szerint az IMF-megállapodás előtt, a nemzetgazdasági tárca szerint inkább utána lenne érdemes devizában denominált magyar állampapírt kibocsátani. Úgy tűnik, a kibocsátó a piacot szondázza és addig ütné a vasat amíg meleg, azaz amíg tart a jegybanki pénzbőség. A minisztérium visszafogottabb.
Pénzügyi szektor
Ki marad ki az árfolyamrögzítésből?
Privátbankár.hu | 2012. március 26. 14:15
A Magyar Bankszövetség szerint az árfolyamgát új rendszerébe várhatóan a jogosult ügyfelek 75 százaléka lép be - mondta Kovács Levente, a szövetség főtitkára. A teljes (végtörlesztés után megmaradt) devizahitel-állomány kétharmada kerülhet be a programba. Várhatóan azok nem élnek a lehetőséggel, akik kevéssel tartoznak, hamarosan "szabadulnak", vagy egyébként is utálják a banki ügyintézést.
Befektetési alapok
Árfolyamvédett kötvényalapot indít az Erste
Privátbankár.hu | 2012. március 26. 14:11
Új, forint alapú és elszámolású befektetési alapot vezet be az Erste Alapkezelő. Az új alap sajátossága, hogy a portfólió gerincét az államilag garantált kötvények jelentik.
Vásárló
Drága a víz? Pályázzon!
Privátbankár.hu | 2012. március 26. 14:08
A központi költségvetésből elkülönített 4,5 milliárdos keretre pályázhatnak azon települések lakói, amelyekben az országos átlagnál magasabbak az ivóvíz-szolgáltatás, a szennyvízelvezetés és -tisztítás költségei.
Karrier
Lekapcsolják a villanyt: bezárnak egy erőművet Tiszaújvárosban
Privátbankár.hu | 2012. március 26. 13:48
Az amerikai AES konszern érdekeltségébe tartozó tiszaújvárosi Tisza II. Hőerőmű dolgozóinak többségétől megválik, 101 embert elbocsátanak, erről már értesítette a cég a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal munkaügyi központját
KKV
A banki finanszírozásnak hátat fordítva vásárolják fel egymást a cégek
Privátbankár.hu | 2012. március 26. 13:46
A bankok kockázatkerülése és a finanszírozási költségek növekedése alternatív finanszírozási megoldások és a tőketartalékok hasznosítása felé terelik a vállalatfelvásárlások piaci szereplőit. Így egyre jelentősebb szerep jut a nem banki finanszírozásnak és mély strukturális átalakulás rajzolódik ki ebben a finanszírozói szegmensben.
Deviza / Áru
Vihar előtti csend a piacokon?
Privátbankár.hu | 2012. március 26. 13:45
Iránykereséssel, kivárással indult a hét a legtöbb piacon. A tőzsdéken alig van mozgás és lefagytak a devizák is. A forint kicsit erősödött, főleg a jó német adat miatt. Az amerikai makroadatra és a Fed elnökére várnak a befektetők. Többek szerint nagy vihar jöhet a csend után.
KKV
-7,6 milliárd: az Auchan már nagyon várja a válságadó végét
Privátbankár.hu | 2012. március 26. 13:40
2,3%-os forgalom-növekedéssel 230 milliárd forintos éves forgalmat ért el az Auchan hazai leányvállalata, köszönhetően a mintegy 32 millió vásárlónak, akik kicsivel kevesebb terméket vásároltak, mint egy évvel ezelőtt. Az adóterhek és az amortizáció miatt 7,6 milliárd forint volt a tavalyi veszteség.
Részvény / Deviza / Áru
Első fokon fizetnie kell a Mol román leányának
Privátbankár.hu | 2012. március 26. 13:20
Elutasította első fokon a Mol Románia, a Rompetrol Downstream, és az ENI Romania keresetét a bukaresti ítélőtábla, amelyben az olajipari cégek a román versenyhivatal által kartellezés miatt kiszabott rekordméretű bírság befizetésének felfüggesztését kérték - közölte hétfőn a Hotnews hírportál.
Biztosítás
A kötelezőt inkább otthon szeretjük megkötni
Privátbankár.hu | 2012. március 26. 12:57
A biztosítási ügyintézés esetében az ár mellett a kényelem is elsődleges szemponttá vált, így egyre többen intézik ügyeiket interneten keresztül. A leggyakrabban kgfb biztosítást kötnek meg online módon, melyet a casco és az utasbiztosítás követ. Személyes jellegük miatt azonban élet- és egészségbiztosítást nem szívesen kötnek az ügyfelek interneten keresztül.
Friss
Makro / Külgazdaság
Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Növekedést vártak, csökkenés lett.
3 órája
Részvény / Deviza / Áru
Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
4 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Felhőszakadás percek alatt megduzzasztotta az Eger-patakot
18:41
-
Lezárnák a „vármegye” korszakát: ismét megyék lennének, megszűnnének a főispáni címek
14:46
-
Indulhat a kátyuzás Egerben, lezárultak a közbeszerzések
13:42
-
Reagált az NSÜ a Bitskey Uszodát ért kritikákra: elismerik a problémákat, felülvizsgálják a vitatott szabályokat
10:54
-
Halálos baleset a 3-as főúton Szihalomnál – teljes útzár van érvényben
08:55
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
2026. július 2. 07:23
-
Hatalmas bejelentést tett a Mol
2026. július 2. 15:32
-
Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
2026. július 2. 07:03
-
Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
2026. július 2. 10:03
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.



