1p
Idén nyáron 101 ezernél is több időjárás okozta ingatlankárt jelentettek be a magyar biztosító társaságokhoz. A becsült kárösszeg megközelíti a 6,7 milliárd forintot.

Az idei, 101 ezer kárbejelentés közel duplája az egy évvel korábbinak, 2011 nyarán 52 ezer időjárás okozta kárt regisztráltak a biztosítók – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) legfrissebb összesítését. A kárösszeg is csaknem a másfélszeresére nőtt: 2011-ben 4,6 milliárd forintra, az idei nyári hónapokban 6,68 milliárd forintra becsülték a károk értékét. Ez beleillik az évek óta tartó tendenciába, mely egyértelmű növekedést mutat, ezáltal nő a megfelelő fedezetet nyújtó lakásbiztosítások jelentősége is.



A MABISZ 2012. nyári statisztikái szerint a bejelentett károk leggyakoribb oka a vihar. A viharkárok tették ki a bejelentések 44 százalékát, míg a villámcsapás okozta károk 31 százalékért, a jégverés pedig az összes kár 9 százalékáért volt felelős. Figyelmeztető adat, és az ügyfelek fokozott gondosságát igényli az a tény, hogy a villámcsapás okozta károkon belül mintegy 84 százalékos arányt képviselnek az indukciós – túlfeszültséggel kapcsolatos - hatás okozta hibák. Ez utóbbiak becsült kárösszege meghaladta az 1,7 milliárd forintot – elsősorban számítógépekben és nagy értékű híradástechnikai berendezésekben keletkezett kár.


Az idei szezonban a viharkárok által leginkább érintett megyék közé Pest, Borsod, Bács-Kiskun, Zala, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Heves, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye tartozott, városok közül pedig elsősorban Budapesten, Miskolcon, Pécsett, Salgótarjánban, Debrecenben, Vácott, Egerben, Gyöngyösön, Szentendrén, Baján, Kazincbarcikán, Szegeden, illetve Zalaszentgróton történt  a legtöbb bejelentés.

Az ingatlanban egy komolyabb felhőszakadás vagy villámlással járó vihar több millió forintos kárt is okozhat, aminek teljes körű térítését csak a megfelelő feltételekkel megkötött biztosítás garantálhatja. Mindenképpen érdemes odafigyelni arra, hogy a lakásbiztosítási szerződés milyen károkra és milyen mértékben nyújt fedezetet, a fedezeti szint fenntartása érdekében pedig évente egyszer célszerű átgondolni az ingatlan, illetve a benne található ingóságok valós értékét. A fedezeti szintek fenntartása érdekében a biztosítók évente egyszer úgynevezett index-levelet küldenek az ügyfeleknek, amely részletesen tartalmazza a szerződéssel kapcsolatos célszerű módosításokat – mondta Gorda Zsolt, a MABISZ Lakásbiztosítási Bizottságának elnöke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Biztosítás Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG