Hírek
Cikkek
Megéltük a 300 forintos kenyeret
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 17:31
E hónap közepétől akár már több üzletben is drágább lehet a kenyér, az ártárgyalások most folynak a pékek és a boltok között
Cikkek
Nem volt tartós a forinterősödés
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 17:26
Átmeneti erősödés után pénteken visszatért előző esti árfolyamához a forint: az eurót délután fél ötkor 284,39 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 284,80 forint után.
A dollárt 221,14 forinton jegyezték péntek délután 1,2864 dolláros euró árfolyam mellett. Csütörtök délután a jegyzés 222,45 forinton, illetve 1,2808 dolláron állt. A svájci frank jegyzése 217,69 forint 219,78 forint után, száz japán jené pedig 262,37 forint 264,09 forint után.
Az értékpapír- és devizapiacok kivárásra rendezkedtek be pénteken az amerikai foglalkoztatási adatok kora délutáni közzétételét megelőzően. A főbb devizaárfolyamokban alig történt mozgás a nap folyamán.
A vártnál kedvezőbb adatok hatására azonban mozgásba indultak a piacok, lendületet nyert a befektetői kockázatvállalási hajlandóság javulása, erősödésnek indult a kockázatosabb befektetési eszközök árfolyama, közöttük a feltörekvő piaci és a térségbeli devizák árfolyama is.
A forint és a térségbeli devizák árfolyama alakulása szempontjából a legfontosabb fejlemény a dollárnak a jennel szemben, illetve az eurónak a svájci frankkal szemben az amerikai adat közzétételét követően elért nyeresége volt. A dollár 84,40 jenről 85,20 jenre, az euró 1,3050 frankról 1,3150 frankra erősödött. A forint ezzel párhuzamosan 284,40 forintos euró árfolyamról 283-ra, 218 forintos svájci frank árfolyamról 215 közelébe erősödött.
Az elért javulást azonban hamarosan megsemmisítette egy másik amerikai makroadat, az augusztusban gyengülést mutató szolgáltató ipari beszerzési menedzser index közzététele. A dollár 84 jen közelébe, az euró 1,3070 svájci frankra gyengült vissza, míg a forint 284,40-es euró, illetve 217,60-as svájci frank jegyzésre.
A nemzetgazdasági miniszter által felvázolt kép az új kormány gazdaságpolitikájáról nem volt közvetlen hatással a forint árfolyamára pénteken.
Összességében a forint a hét eleji, 283 forint körüli jegyzésnél kissé gyengébben fejezi be a hetet, miután kedden 287,75 forintos euró és 223 feletti svájci frank jegyzésre is volt példa.
Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek
Orbán: nehéz, de sikeres évek jönnek
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 16:52
Nagyon nehéz, de sikeres évek következnek Magyarország számára - erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a Fejér Megyei Hírlap szombati számában megjelenő interjúban.
A kormányfő a honlapján közzétett interjúrészletben úgy fogalmazott: "nagyon nehéz évek várnak ránk". Ugyanakkor azt is hozzátette: a következő évek - a nehézségek ellenére - sikeresek lesznek Magyarország számára.
Orbán Viktor - utalva az IMF-től felvett óriáshitelre - azt mondta, hogy 2012-ben és 2013-ban tízmilliárd eurós nagyságrendben kell visszafizetni a korábbi kormányok adósságait. Ez azt jelenti, hogy ennyi pénzt kell kivenni a gazdaságból, hogy a Gyurcsány-korszak adósságcsapdájából ki tudjunk törni - tette hozzá. Ugyanakkor több lesz a munkahely, szabadabb lesz az élet, kinyílnak a lehetőségek – közölte.
A kormányfő azt mondta: optimista, de józan derűlátással tekint a jövőbe. Az interjúban a miniszterelnök beszél egyebek között az árvízi újjáépítésről és a devizahitelesekről is.MTI
Cikkek
Javultak Lettország kilátásai
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 16:43
Stabilra javította a leminősítést valószínűsítő eddigi negatívról Lettország befektetési szint alatti szuverén adósbesorolásának kilátását pénteken a Fitch Ratings, a lett pénzügyi-gazdasági helyzet stabilizálódására és a javuló külső likviditásra hivatkozva.
A legnagyobb európai hitelminősítő a pénteki londoni bejelentés szerint a kilátásjavítással együtt megerősítette a hosszú futamú lett devizaadósság "BB plusz" besorolását, a helyi valutában kibocsátott államadósság "BBB mínusz" osztályzatát, valamint a rövid lejáratú devizakötelezettségek "B" minősítését. A devizaadósságok besorolásai a befektetésre ajánlott szint alatt, a magas hozamú - "bóvli" - kategóriában vannak.
Jelenleg három olyan EU-tagállam van - Lettország mellett Románia és Görögország -, amelyekre a hitelminősítők nem befektetői besorolásokat tartanak érvényben.MTI
KKV
Eladták a Burger Kinget
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 16:30
Elfogadta a potenciális új tulajdonosok közel négymilliárd dolláros vételi ajánlatát a Burger King - számolt be a New York Times
Cikkek
Aki bújt, aki nem, nincs több kopogtató
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 16:11
Péntek délután négy órakor lejárt az ajánlószelvény-gyűjtési és jelöltállítási határidő az októberi önkormányzati választásra
Pénzügyi szektor
A háromszoros hitelprés a Fideszt is szorítja
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 15:57
Az Eurasia Group nevű vezető londoni tanácsadó csoport szerint az IMF-kapcsolat feladásának komoly hátulütője lehet a piaci hangulat esetleges "drámai romlása" a következő hetekben vagy hónapokban, és éppen ez okozhatja a forint további gyengülését, ami még tovább szoríthatja a hitelprést
Cikkek
Élelmiszer: drágaság lesz, válság nem
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 15:42
A FAO becslései szerint az orosz tervek a gabonaexport-tilalom meghosszabbítására nem okoznak majd újabb élelmiszerválságot
Cikkek
Izlandon még dúl a recesszió
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 15:11
Még mindig szenved a 2008-as pénzügyi összeomlás következményeitől az izlandi gazdaság: az első negyedévben 3,1 százalékkal csökkent a hazai össztermék(GDP) az előző három hónaphoz képest, míg éves összevetésben 8,6 százalék volt a visszaesés.
Az ország gazdasága gyakorlatilag 2009 első negyedéve óta zsugorodóban van - tavaly 6,5 százalékkal csökkent a GDP -, amit a pénzügyi rendszer 2008-ban bekövetkezett összeomlása idézett elő.
A Nemzetközi Valutaalap segítségével és egy új kormánnyal megindulhatott az újjáépítés, melynek keretében jelentősen lefaragták az állami kiadásokat, korlátozták a tőkepiaci tevékenységet, és teljesen átalakították a bankrendszert. A központi bank pedig elsősorban arra irányította a figyelmét, hogy csökkenjen az infláció, és stabil legyen a nemzeti valuta.
A stabilizációs erőfeszítéseknek köszönhetően augusztus végén ismét kamatcsökkentésre kerülhetett sor, az izlandi központi bank 1 százalékponttal 7,0 százalékra mérsékelt irányadó kamatát. Ezt az izlandi korona erősödése és az infláció csökkenése tette lehetővé. A bank ezt megelőzően június 23-án csökkentette a kamatot, akkor 0,5 százalékponttal 8,0 százalékra.MTI
Cikkek
Radikálisabb változásokat sürget a Jobbik
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 14:48
A Jobbik szerint bár a kormányzat egyes kérdésekben "jó irányba indult el", adós maradt azonban fontos problémák orvoslásával
Cikkek
USA: a vártnál jobb adatok jöttek a munkaerőpiacról
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 14:42
Augusztusban nőtt a munkanélküliség az Egyesült Államokban, a foglalkoztatottak száma viszont a vártnál kevésbé csökkent a washingtoni munkaügyi minisztérium pénteken közzétett jelentése szerint.
A munkanélküliségi ráta a júniusi és júliusi 9,5 százalékról 9,6 százalékra nőtt augusztusban, összhangban az elemzői várakozásokkal.
A mezőgazdaságon kívüli ágazatokban 54 ezerrel csökkent augusztusban a foglalkoztatottak száma az egy hónappal korábbihoz képest. Az elemzők 110 ezres csökkenésre számítottak.MTI
Cikkek
Menesztették a Volánbusz vezérét
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 14:33
Az MNV Zrt. Igazgatósága csütörtökön döntött arról, hogy Alapítói Határozatot ad ki a Volánbusz Zrt. vezérigazgatójának visszahívásáról, munkaviszonyának megszüntetéséről, egyben visszahívja a közlekedési cég Igazgatóságából is - közölte az MNV. Pekli Ferenc munkaviszonya 2010. szeptember 3-tól szűnik meg.
Az MNV Zrt. egyúttal megbízta Pongrácz Barbara gazdasági igazgatót a vezérigazgatói feladatok ellátásával. Az MNV Zrt. mint a Társaság kizárólagos tulajdonosa fontosnak tartja, hogy az autóbusz-közlekedési cégnél mielőbb megtörténjen a szemléletváltás, majd ennek nyomán a gazdálkodási és szerződési gyakorlat átláthatóvá, racionálissá tétele - olvasható az MNV közleményében.Privátbankár
Cikkek
Nyolcmilliárdba került a BP-nek a robbanás
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 14:15
Az angol olajipari óriás BP eddig nagyjából 8 milliárd dollárt költött a Deepwater Horizon olajfúró torony felrobbanását követő kármentésre - közölte pénteken a vállalat.
A költségek közé tartoznak a szivárgás elállítására, az olaj begyűjtésére, a mentesítő kút kiépítésére, a kút eltömítésére tett sikertelen kísérletekre, benyújtott kárigények kielégítésére és állami költségekre fordított kiadások. "Július 15-e óta nem szivárog olaj a Macondo kútból" - hangsúlyozta a vállalat közleményében.
A Mexikói-öbölben található Deepwater Horizon olajfúró toronynál április 20-án történt robbanás. A kút július 15-i elzárásáig naponta 60.000 hordó olaj került a tengerbe, miközben az olajtársaság ezzel kapcsolatos költségei megközelítették a napi 90 millió dollárt.MTI
Cikkek
Szárnyra kapott a világ autóipara
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 14:09
A világ autóipara legyűrte a válságot és rekord nyereségre számíthat az idén egy németországi tanulmány szerint.
A Bergisch Gladbachban lévő autóipari főiskolán készített elemzés szerint a már meglévő adatok alapján arra lehet számítani, hogy a világ 18 legnagyobb autógyárának működési eredménye összességében 50 milliárd euró körüli lesz, sőt a profit akár meg is haladhatja a 2007. évi rekordnyereséget, az 53,5 milliárd eurót. Az idei első félévben a legnagyobbak 28 milliárd eurót már el is értek.
A Handelsblattban megjelent elemzés szerint az első félévben elsősorban a két amerikai csoport, a Ford és a General Motors nagy visszatérésének a tanúja lehetett a világ: a Ford 3,5 milliárd eurós nyereséggel nemcsak a tavalyi veszteségeket gyűrte le, hanem egy csapásra a csúcson lévők közé került, a GM pedig az ötödik lett a rangsorban.
Az előrejelzés szerint a 18 vezető autógyártó az idén várhatóan 12 százalékkal tudja növelni eladásait, 58,5 millió darabra.MTI
Cikkek
MSZP: az Orbán-kormány megrengette az országot
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 14:02
Mesterházy Attila szerint az elmúlt száz nap megrengette Magyarországot és a magyar demokráciát. A szocialista pártelnök-frakcióvezető pénteki sajtótájékoztatóján ámokfutásnak nevezte az Orbán-kormány eddigi tevékenységét
Cikkek
Az ázsiai újgazdagok pörgetik az aranypiacot
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 13:52
Éheznek az ázsiaiak az aranyra, az elmúlt tíz évben 3 milliárd új potenciális vásárló jelent meg a piacon. Az ő friss vásárlóerejük hizlalja főként a keresletet
Cikkek
Gyorsan nyeljük le a narancslét!
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 13:18
Óvatosan a narancslével és a szénsavas üdítőkkel, mert a savas táplálékok is károsíthatják a fogzománcot
Cikkek
Bárki megnézheti, hogy készül az Audi
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 12:38
Az Audi Hungaria 120 millió forintos beruházással látogatói központot alakított ki vendégfogadóval, gyárlátogatói útvonalakkal, szigetekkel.
Hétfőtől naponta két, egyenként legfeljebb 25 fős csoportban kísérik végig a vendégeket, akik az ingyenes gyárlátogatáson ismerkedhetnek a csúcstechnológiájú motor-, és járműgyártással magyar, német, illetve angol nyelvű vezetéssel - közölte Lőre Péter kommunikációs vezető pénteken sajtótájékoztatón. Bejelentkezni a gyárlátogatásra az Audi internetes oldalán lehet.MTI
Cikkek
Nem szabad elkapkodni az euróbevezetést
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 11:57
A jegybankelnök szerint az lenne a legjobb, ha akkor csatlakoznánk az euró bevezetését megelőző ERM-2-höz, amikor a gazdaság már fenntartható pályán van
Cikkek
Vesztegetési gyanú a Magyar Telekomnál
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 11:15
A bonni ügyészség vizsgálatot folytat a Deutsche Telekom cég ellen a magyarországi leányvállalatnál fölmerült vesztegetési gyanú kapcsán - írta pénteken a Süddeutsche Zeitung
Cikkek
2030-ra mi leszünk az új Svájc!
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 10:57
"Arcátlanul" optimista és ambiciózus az új kormány gazdaságpolitikája, fiskális élénkítésre azonban most nincs lehetőség, a kormány szigorú költségvetési politikát ígér - mondta Matolcsy György
Cikkek
Biztosítókat büntetett a PSZÁF
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 10:22
A Groupama Garancia Biztosító Zrt.-t valamint a Allianz Hungária Biztosító Zrt.-t is 100-100 ezer forintra bírságolta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a fogyasztóvédelmi szabályok megsértése miatt - a határozatok pénteken kerültek fel a felügyelet honlapjára.
A Groupama Garancia Biztosító Zrt.-t arra szólította fel határozatában a PSZÁF, hogy az ügyfelekkel ismertesse a biztosítási szerződések pontos tartalmát, továbbá az életbiztosításoknál aktualizálja a nyilvántartását, hogy abban pontosan szerepeljenek a be- és kifizetések.
Az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-t pedig arra szólította fel a felügyelet, hogy a panaszkezelése során maradéktalanul tartsa be a jogszabályban meghatározott válaszadási határidőt.
MTI
Cikkek
Valamire készülnek: felfüggesztették az RFV kereskedését
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 10:09
Felfüggesztették az RFV részvények kereskedését pénteken a Budapesti Értéktőzsdén a nyitás után fél órával. A tőzsde egyelőre nem tette közzé a felfüggesztést indokló határozatát, illetve a társaság sem hozott nyilvánosságra olyan információt, amely a felfüggesztést megalapozná.
Az energetikai beruházásokkal foglalkozó társaság részvényeire 7.180 forinton született az utolsó üzletkötés, ez 20 forinttal, 0,28 százalékkal alacsonyabb az előző napi záróáránál.MTI
Cikkek
Kijelölték Orbán szálláshelyét
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 10:02
A kormány Orbán Viktor miniszterelnök állandó szálláshelyéül a Budapest, XII. kerület, Cinege utca 5. szám alatti állandó lakóhelyét jelöli ki - rögzíti a Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent határozat.
A miniszterelnök állandó szálláshelyének kijelöléséről a kabinet a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló törvényre figyelemmel, valamint a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló kormányrendelet végrehajtása érdekében rendelkezik - áll a határozatban.
MTI
Cikkek
Lecövekelt a forint - Amerikára várunk
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 09:51
Az előző délutáni enyhe erősödéssel elért szint környékén, némileg tovább erősödve állt a forint árfolyama péntek délelőtt, az eurót negyed tízkor 284,30 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon az előző nap délután fél ötkor tartott 284,80 forint után.
Az MTI által megkérdezett devizapiaci kereskedők nem várnak jelentősebb árfolyammozgást a nap folyamán mindaddig, amíg az aktuális amerikai foglalkoztatási mutató délután nyilvánosságra nem kerül. A tengeren túli munkanélküliségi adat közlése alapvetően befolyásolja majd nem csak az értékpapír, hanem a pénzpiacok hangulatát, ármozgásait is.
A forint árfolyamának alakulását a szakértők szerint főként a piaci szereplők kockázatvállalási kedve dönti el. Ha az nagyobb, akkor a forint jól teljesít a magas kamatprémium miatt, viszont ha nem, akkor még a régióban is általában alulteljesítő deviza.
A piacon a tartózkodó befektetői magatartás miatt csekély mértékben ingadozó árfolyamokra számítanak, így az euró várhatóan 284-285 forintos jegyzési sávban mozoghat.
A dollárt 221,89 forinton jegyezték délelőtt 1,2821 dolláros euró jegyzés mellett. Előző nap délután 222,45 forintot ért a dollár 1,2808 dolláros euró árfolyam mellett. A svájci frankot 218,80 forinton jegyzik a csütörtök délutáni 219,79 forinttal szemben, száz japán jen pedig 263,30 forintot ért 264,09 után.
Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron
MTI
Deviza / Áru
Oroszország a kanadai dollárra fogad
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 09:48
Oroszország kanadai dollárba is fektetné devizatartalékát, erre akár heteken belül sor kerülhet. Ezen kívül ausztrál dollár vásárlását is fontolgatják
Cikkek
Délutánig felfelé tarthat a BUX - aztán meglátjuk
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 08:51
Pozitív nyitást várnak pénteken az előző napi enyhe negatív záráshoz képest a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett piaci szakértők.
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője szerint egy százalékos pluszban nyithat a BÉT, ugyanis a csütörtöki kereskedéshez képest némileg javult a hangulat a világban. Úgy vélte, ez határozza majd meg a pénteki kereskedés irányát a délután közlendő amerikai foglalkoztatottsági adatokig. Hozzátette: lehetnek olyan piaci szereplők is, akik a kivárást választják a BÉT-en.
Gerőcs Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője is a csütörtök délutáni enyhe pozitív hangulat folytatását, vagyis enyhe pozitív nyitást várt péntek reggel a BÉT-en.
Ő is felhívta a figyelmet, az amerikai foglalkoztatási adat fontosságára, és piacbefolyásoló voltára. Hozzátette: amennyiben a várakozásoktól negatív irányba tér el Amerikában a munkanélküliségi adat úgy az az értékpapírpiacokon világszerte kiárazódási folyamatokat indíthat el, és negatív hangulatot hozhat.
MTI
Cikkek
Jól érezte magát az APEH a fesztiválokon
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 08:42
A szezonálisan nyitva tartó vendéglátó egységekben gyakrabban "felejtenek el" számlát adni - a fesztiválokon viszont példás a fegyelem
Cikkek
Milliárdos pluszt kapnak az egyházi iskolák
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 08:17
Egymilliárd forintot pótolhat az állam idén az egyházi közoktatási intézmények kiegészítő normatívájának négymilliárd forintos elmaradásából az ősszel megszavazandó zárszámadási törvényjavaslat szerint - közölte Szászfalvi László a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára az MTI megkeresésére.
Az államtitkár megjegyezte: a zárszámadási törvényjavaslat ide vonatkozó számadatai az egyházi szakértők és a Nemzetgazdasági Minisztérium szakértőinek szakmai egyeztetése alapján jöttek létre. Ennek eredményeként idén a 2009-re vonatkozó egyházi közoktatási kiegészítő normatíva 757 millió forint lesz, illetve 1 milliárd 17 millió forintot kapnak az egyházak szociális intézményeik kiegészítő normatívájaként.
Októberben az államtitkárság egy "salátatörvény"-javaslatot is tervez benyújtani az Országgyűlésnek, amelyben az egyházakat érintő, "a szocialista kormányok alatt létrejött diszkriminációt" igyekeznek felszámolni.
MTI
Cikkek
Egy hajszálon múlhat az LMP főpolgármester-jelölése
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 08:07
Csütörtök késő estig 26.540, az LMP főpolgármester-jelöltje, Jávor Benedek nevére kiállított ajánlószelvény érkezett be a párt budapesti központjába – tájékoztatta Datki Szabolcs, az LMP kampányigazgatója péntek reggel az MTI-t. A főpolgármester-jelölteknek 28.150 érvényes ajánlásra van szükségük.
A kampányigazgató hozzátette, hogy még akár további 6-700 ajánlószelvény is lehet a gyűjtőpontjaikon, és péntek délutánig aktivistáik tovább gyűjtik az ajánlószelvényeket.
Az önkormányzati választáson induló jelölteket pénteken 16 óráig lehet bejelenteni.
MTI
Cikkek
Nem csak a devizahiteleseken segít a kormány?
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 08:00
Tart az egyeztetés az eszközkezelőről - egy kiszivárgott tervezet szerint a közüzemi díjhátralékot felhalmozók is számíthatnának a segítségre
Cikkek
A kormány listája: hullottak a fejek az első 3 hónapban
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 07:40
Az Orbán-kormány megalakulása óta eltelt három hónapban több mint száz állami intézmény, gazdasági szervezet élén történt váltás
Cikkek
Csillaghullás: újra minősítik a magyar szállodákat
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 07:09
A jövő héten indul az új szállodaminősítés informatikai rendszerének tesztelése, emiatt csak jövő márciusban vezetik be az új csillagozást
Cikkek
Megvan az Államadósság Kezelő új vezére
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 07:05
Pleschinger Gyula lesz az Államadósság Kezelő Központ új vezérigazgatója - tudta meg a Heti Válasz Online, értesülésüket a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóosztálya is megerősítette a honlapnak.
A tudósítás emlékeztet arra, hogy a Morgan Stanley londoni devizapiaci stratégiai elemzője, a BKV Zrt. igazgatósági tagja Szarvas Ferencet váltja az ÁKK élén, akit több mint egy hónappal ezelőtt a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójának nevezte ki augusztus elesejével Fellegi Tamás fejlesztési miniszter.
A Heti Válasz megemlíti azt is, hogy a posztra esélyesnek tartották Borbély László Andrást, az ÁKK jelenlegi vezérigazgató-helyettesét is.
A honlap ismertetése szerint Pleschinger korábban több évig a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyetteseként Ausztriát, Kelet- és Délkelet-Európa régiót képviselte a Nemzetközi Értékpapír-piaci Szövetségben (ISMA), előtte 1991-től majd tíz éven át irányította az OTP brókercégét, az OTP Értékpapír Rt.-t. A Medgyessy-kormány idején tagja volt annak tőkepiaci tanácsadó testületnek is, amely László Csaba akkori pénzügyminiszter munkáját segítette. A szakember megfordult a Budapesti Értéktőzsde, valamint a Hungária-Faktor Zrt. felügyelőbizottságában, 2008-ban az Első Agro Hitel Pénzügyi Zrt. igazgatóságának elnöki tisztségét is betöltötte.MTI
KKV
Nem csak a közalkalmazotakat sújtja a bérplafon
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 06:58
Az állami tulajdonú cégekre nem vonatkozik a bérplafon, de alkalmazzák - derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által adott tájékoztatásból
Cikkek
Az utolsó métereken is el lehet bukni a főpolgármester-jelölést
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 3. 06:44
Az ajánlószelvények leadásának (tehát a főpolgármester-jelöltek bejelentésének) péntek délután négy órai határideje jogvesztő; aki nem ér oda, nem adhat le semmit
Cikkek
A HP nyerte a felvásárlási csatát
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 2. 18:20
A Hewlett Packard (HP) vásárolhatja meg a 3Par nevű céget, miután a Dell csütörtökön közölte, hogy nem emeli tovább az adattároló rendszerekkel foglalkozó társaságra adott felvásárlási ajánlatát.
A két informatikai óriásvállalat augusztus közepén kezdett versengeni a szakmán kívül gyakorlatilag ismeretlen 3Par Inc.-ért. Az első ajánlatot a Dell tette, 1,15 milliárd dollárt fizetett volna a cégért. A csatát végül a HP nyerte, részvényenkénti 33 dolláros, nagyjából 2,4 milliárd dolláros ajánlatával, amellyel a Dell nem kíván versenyezni.
A 3Par részvényeivel a felvásárlási csata kezdetén 10 dolláron kereskedtek, és nem csupán a társaság ismertsége volt csekély; bevétele tavaly 194 millió dollár volt, ami eltörpül a HP-hez és a Dellhez képest is, nyereséget pedig nem ért el.MTI
Cikkek
Menesztettek két MÁV-vezetőt
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 2. 17:47
A MÁV Zrt. igazgatósága csütörtökön két felsővezető felmentéséről döntött: Kozák Tamás, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója és Átal László, a MÁV Zrt. gazdasági általános vezérigazgató-helyettese szeptember 15-i hatállyal közös megegyezéssel távozik a cégtől - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel. Az új vezetőket kinevezésük után nevezik meg.
A közlemény ismerteti: Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a cégcsoport új stratégiájának, működési modelljének kialakítását új vezetőkkel képzeli el.
A vasúttársaság vezetője elismerte és megköszönte a távozó szakemberek eddigi munkáját, a munkaviszonyuk megszüntetésével kapcsolatos elszámolás a hatályos jogszabályok szerint történik - áll a közleményben.
Kozák Tamás 2005-től különböző vezetői pozíciókban tevékenykedett a MÁV Csoportnál, 2008. február 1-jétől a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója volt. Átal László 2009-ben érkezett a MÁV Zrt.-hez, előtte a MÁV Cargo Zrt. pénzügyi vezérigazgató-helyettese, majd vezérigazgatója volt.MTI
Cikkek
Kifulladt a BUX
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 2. 17:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 153 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel, 22.857,70 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 14,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen zártak az előző napi záráshoz képest.
A szerdán kiteljesedett pozitív tendencia után a csütörtöki fél százalék körüli visszaesés az előző két nap jelentős, több mint ezer pontos emelkedése után lényegében stagnálásnak tekinthető Szegner Balázs, az Equilor üzletfejlesztési igazgatója szerint. Hozzátette: szerdai nap végi szintjeiken zártak a nyugat-európai piacok is, de a lendületvesztés azokon is tapasztalható, akár csak a tengerentúlon.
A héten, így csütörtökön is sok makroadat látott napvilágot, s így lesz ez pénteken is. A hét második fele a nagyon negatív hangulat utáni éles fordulatváltást követően újabb fordulatokat is hozhat, az izgalom tehát ezen a tőzsdehéten egészen péntek délutánig fennmaradhat - véli Szegner Balázs.
Az OTP 2 százalékos visszaesését nem értékeli jelentős változásnak a, mivel forgalma 8,2 milliárd forint volt csütörtökön, ami kevés, ráadásul az elmúlt két napban a papír 4.4500 forint alatti szintekről 5.000 forintos szintre emelkedett csütörtök reggelig - hívta fel a figyelmet.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője emlékeztetett arra, hogy az elmúlt napok lokális csúcsokat, 10 százalék körüli elmozdulásokat hoztak a vezető részvények esetében. Csütörtökön reggel a szerdai záróárakkal indult a kereskedés, s mindenki kíváncsian várta a fejleményeket, különösen a szerdai impozánsan pluszos amerikai zárás után, ez azonban a korábbi nagy emelkedést követően nem tudott hatni a magyar piacra.
A stabilizálódás csütörtökön már az első óra után megtörtént, nagyon szűk sávban. A nap közben kiderült makroadatok pedig nem okoztak meglepetést, így ezek sem befolyásolták a kereskedést, amelyben csütörtökön "volt egy kis megálló a hatalmas rohanásban" - tette hozzá az üzletkötő.
A Mol 285 forinttal, 1,32 százalékkal 21.300 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 100 forinttal, 2,01 százalékkal 4.880 forintra esett, forgalmuk 8,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,44 százalékkal 684 forintra gyengült, forgalma 751,9 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 530 forinttal, 1,12 százalékkal 47.830 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 392,1 millió forintos forgalomban 10 forinttal, 0,05 százalékkal 20.500 forintra nőtt.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.015,82 ponton zárt csütörtökön, ez 0,29 pontos, 0,01 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Cikkek
Még feljebb kúszott a búza ára
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 2. 17:41
Chicagóban emelkedett a búza jegyzése, a szakértők szerint pedig a termény további drágulását okozza az orosz miniszterelnöknek az a csütörtöki bejelentése, hogy a jövő évi termés betakarításáig meghosszabbítják az orosz gabonaexport tilalmát.
A chicagói terménytőzsdén (CBOT) a decemberi lejáratú búza vékánkénti (1 véka=36,35 liter) ára 10-1/4 centtel 7,19 dollárra emelkedett csütörtökön délután.
Oroszország augusztus 15-én léptetett hatályba tilalmat a gabona exportjára, miután idén az aszály miatt a tavalyi 97 millió tonnánál lényegesen csekélyebb, a derűlátó becslések szerint is legfeljebb 67 millió tonnás termés várható. Augusztus közepén azonban még úgy látszott, hogy a tilalmat már az év végén feloldhatják.MTI
Cikkek
Nem lesz olyan egyszerű a növekedés
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 2. 17:25
A lassulás ellenére továbbra is szilárd a világgazdaság feldolgozóiparának növekedési üteme, ám az új megrendelések állományának alakulása a növekedés további gyengülését vetíti előre az egyik vezető londoni befektetési csoport által összeállított globális gyáripari beszerzőmenedzser-index (PMI) tanúsága szerint.
A JP Morgan, amely minden hónapban közzéteszi a vezető nemzetgazdaságok feldolgozóiparának teljesítményadataiból összesített és a világgazdaság egészére kivetített saját beszerzőmenedzser-indexét, augusztusról szóló, csütörtökön kiadott legújabb összesítésében azt írta, hogy a mutató a múlt hónapban fél ponttal 53,8-ra csökkent.
Ez a cég elemzőinek számításai szerint még mindig 0,4 százalékos havi összevetésű globális gyáripari termelésnövekménynek felel meg. A ház kiemeli ugyanakkor, hogy a részindexek közül az új megrendeléseké másfél ponttal 52,5-re csökkent, miközben a raktárkészletek állományát mérő részadat a növekedés határára, 49,8-re emelkedett.MTI
Cikkek
Előzetesbe került Tátrai és Császy
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 2. 17:01
Előzetes letartóztatásba helyezte Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatóját és Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön.
A Fővárosi Bíróság közleménye szerint a két gyanúsítottat azért helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság, mert feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a tanúk befolyásolásával, bizonyítékok megsemmisítésével megnehezítenék, veszélyeztetnék a bizonyítást. A végzés nem jogerős, mivel azzal szemben a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.
Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját kedden vették őrizetbe a Sukoró-üggyel kapcsolatban, amelynek során a gyanú szerint egy, a magyar állam és egy magánszemély tulajdonában lévő földterület cseréje következtében 1,3 milliárd forintos kár érheti az államot. A főügyészség Tátrai Miklóst különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, Császy Zsoltot ugyanezen cselekményhez nyújtott bűnsegédlettel gyanúsítja a főügyészség.MTI
Cikkek
Szerdai szintjét tartja a forint
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 2. 16:44
A forint csütörtökön megőrizte szerdán elért erejét: az eurót délután negyed ötkor 284,80 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben az előző nap délután fél ötkor tartott 284,90 forint után. A forint 284-285 forintos euró jegyzési tartományban ingadozva tartotta szerdán elért árfolyamát. Szerdán a forint 287 feletti euró jegyzésekről 285 környékére erősödött váratlanul kedvező amerikai makrogazdasági adatok hatására.
Szerdán délután a várt csökkenés helyett növekedést mutató amerikai feldolgozóipari beszerzési menedzser index nyitotta meg hosszú idő után ismét az utat a befektetői kockázatvállalási hajlandóságának kibontakozása előtt; az európai és amerikai tőzsdeindexek ennek köszönhetően szerdán közel három százalékos, majd az ázsiai tőzsdeindexek csütörtökön egy-másfél százalékos emelkedéssel zártak.
Csütörtökön viszont már megtorpant a folyamat, az európai tőzsdék gyengüléssel nyitottak, részben a meredek emelkedést követő korrekciós igénynek köszönhetően, részben pedig a nap folyamán várható további fontos makrogazdasági mutatókat, illetve az EKB kamatdöntését megelőző kivárás miatt.
A közzétett adatok nem szolgáltak negatív meglepetéssel, nem vetették vissza a befektetői kockázatvállalás javulását. Az eurózóna gazdasága a várt mértékben növekedett a második negyedévben, az EKB nem változtatott irányadó kamatán, viszont az eddig jelzettnél gyorsabb gazdasági növekedésre adott előrejelzést az idei évre.
A devizapiacokon nem következett be lényeges változás a főbb devizák keresztárfolyamaiban és a térségbeli devizák is viszonylag szűk tartományban ingadoztak a nap folyamán. A forint is a várt 284-288 forintos euró jegyzési tartomány erős felében, 284 forintos jegyzés közelében ingadozott.
A dollárt 222,45 forinton jegyezték délután négy órakor a bankközi kereskedelemben 1,2808 dolláros euró árfolyam mellett. Szerda délután a jegyzés 222,30 forinton, illetve 1,2820 dolláron állt. A svájci frank jegyzése 219,78 forint volt 218,80 forint után, száz japán jent pedig 264,09 forinton jegyeztek 263,00 forint után.
Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Befektetés
A szóródó hozamok miatt vágta vissza a 12 hónapos DKJ eladást az ÁKK
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 2. 16:38
Egy-egy aukció alakulásából nem lehet és nem is szabad messzemenő következtetéseket levonni, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) egyébként nem a kereslet, hanem a hozamok miatt csökkentette a meghirdetetthez képest az eladásokat a csütörtöki 12 hónapos diszkontjegy aukción, mondta az MTI-nek Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese.
Az MTI azután kérdezte Borbélyt, hogy az ÁKK a meghirdetett 50 milliárd forintról 35 milliárd forintra csökkentette az aukciós értékesítést, miután mindössze 63,4 milliárd forintra kapott ajánlatot. Az átlaghozam így is a szerdai másodpiaci hozamhoz képest 19 bázisponttal, a két héttel ezelőtti aukcióhoz képest 38 bázisponttal 5,82 százalékra emelkedett, ami arra utal, hogy a benyújtott ajánlatok között soknak volt magas a hozama.
Az 1,3-szoros aukciós lefedettségtől - az ajánlatok ennyivel haladták meg a meghirdetett mennyiséget - még elfogadhatták volna az eredeti 50 milliárd forintnak megfelelő ajánlatot. Az eladásokat azért vágták vissza, mert a benyújtott ajánlatokban nagyon erősen szóródtak a hozamok - mondta Borbély. Ez a rövid futamidejű hozamvárakozások körüli bizonytalanságot tükrözi, ilyenkor kisebb a kereslet, megnő a különbség a hozamok között. Az átlagos és a maximális elfogadott hozam közötti rés még az értékesítés csökkentése után is 10 bázispont maradt - jegyezte meg.
Az év során eddig tartott 12 hónapos aukciók lefedettsége átlagosan 1,9-szeres volt, a többi fajta állampapír aukcióié nagyobb - mondta az ÁKK vezérigazgató-helyettes, hozzátéve, "el vagyunk kényeztetve".
Megjegyezte, hogy a sűrű magyar aukciós rendszer, amelyben hetente kétszer van aukció, védi a finanszírozást a piac rövid távú ingadozásaitól.
Éves távlatban kamatemelési várakozásokat tükröznek a csütörtöki 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukción megugró hozamok, mondták az MTI-nek állampapír-kereskedők. Erősödnek a kamatemelési várakozások, a derivatívák piacán egy éves időtávra már 100 bázispont körüli emelkedést, 6 százalék körüli vagy feletti kamatokat áraznak be, így nem csoda, hogy megnőttek a hozamvárakozások és hozamok is a 12 hónapos papír aukcióján, mondták a kereskedők.
Az ÁKK által visszautasított ajánlatok között sok lehetett 6 százalékon vagy afelett, mondták a kereskedők. Egyesek hozzátették, az eddig érthetetlenül alacsony 12 hónapos hozam "most kerül lassan a helyére", például hozva az egy év körüli hátralévő futamidejű 2011/B kötvényt, amellyel 6 százalék körüli hozamon kereskednek a másodpiacon.
MTI
Cikkek
Új regionális igazgató az APEH-nél
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 2. 16:26
Vida Ildikó, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke a mai nappal Huber Évát nevezte ki az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóság igazgatójának. Az Igazgatóság korábbi vezetője, Kesjár János közös megegyezéssel távozik - közölte az APEH.
Huber Éva jogi szakokleveles közgazdász, okleveles könyvvizsgáló, adótanácsadó 1990-től dolgozik az APEH-ban. 2007-től a Dél-dunántúli Regionális Igazgatóság Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztályát vezette.Privátbankár
Cikkek
Gyorsan kijön a forint a gödörből?
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 2. 15:57
Átmeneti a forint gyengülése a svájci frankkal szemben és az MNB-nek nem kell kamatot emelnie az árfolyam rövid távú ingadozása miatt - jelentette ki Cséfalvay Zoltán
Cikkek
Orbán hisz a magyar fociban
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 2. 15:48
Orbán Viktor szerint van esélye a magyar futballnak, lesz olyan korosztály, amely felrepít minket a focivilág csúcsaira
Cikkek
Lassabb tempót kérnek a vámosok
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 2. 15:34
A jelenlegi helyzetben veszélyes és indokolatlan az adóbevételt biztosító szervek teljes átszervezése, legalább egy évvel korábban kellene ismerni az új struktúrát - mondta Holecz Gábor a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Az elnök kifejtette, hogy aggodalmaikra nem kapnak választ, így elképzelhető, hogy utcára kényszerítik őket az APEH és a felügyelő minisztérium elé.
Az új kormány döntött az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), valamint a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) összevonásáról. Kormánybiztosként az APEH új elnöke, Vida Ildikó vezényli le a két szervezet összevonását. A vámos érdekképviselet megkeresésére viszont nem reagál, ezért döntött úgy a szakszervezet, hogy a nyilvánossághoz fordul.
A szakszervezet elnöke szerint a költségvetés hiánycélját csak a bevételek szigorú beszedésével lehet teljesíteni, az erre hivatott szerveket viszont elbizonytalanítja az átszervezés. A Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete tájékoztatást kér arról, hogy milyen hatástanulmányok készültek a két szervezet összevonásáról. Főleg arra kíváncsiak, hogy mennyibe kerül és mennyivel lesz hatékonyabb a közös szervezet a két különállónál, és hogy mi lesz a személyi állomány sorsa.
Amennyiben a felvetéseikre nem kapnak választ, úgy októberben demonstrációt tervez a szakszervezet.MTI
Friss
Nemzetközi
EU-s segítséggel gyorsítanák a Barátság-vezeték helyreállítását
Április közepére visszatérhet az olaj a vezetéken.
23 perce
Részvény / Deviza / Áru
Mínuszban az amerikai tőzsdék, a gázár az egekben
Az európai gáz ára rekordot dönt.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Visszaesett a milliárdosok adakozási kedve2026. március 19. 14:30 -
100,9 milliárdos rekorddal zárt a BioTechUSA, a milliárdos Lévai család cége2026. március 19. 06:00 -
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15 -
Rekordszámú dollármilliárdos a világon, Mészáros Lőrinc a 823. a Forbes listáján2026. március 18. 05:50 -
Titkos aranylabirintus London alatt: itt őrzik 60 ország kincseit2026. március 17. 16:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Merész váltás: bankból az étterembe – szenvedélyből született vendéglátás
15:40
-
airBaltic: stabil bevétel, csökkenő veszteség
14:00
-
Bemutatták a Flash Award idei zsűrijét
13:52
-
ITB Berlin 2026: számok, eredmények, jövőbeli célok
12:32
-
Vezetőváltás a Four Points by Sheraton Budapest Danube élén
12:21
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Hátrakötött kézzel fognak harcolni Orbán Viktorral az uniós vezetők a csütörtöki EU-csúcson
2026. március 19. 10:34
-
Orbán Viktor már ma összetörheti az ukrán reményeket?
2026. március 19. 05:44
-
Nem várt ajánlatot kapott Törökország az Európai Uniótól
2026. március 19. 08:36
-
Kedvező hírt kapott Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója
2026. március 19. 09:50
-
Új szerződés került napvilágra a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban
2026. március 18. 17:13


