A rezidensek vezetője helyzetükről szólva annyit mondott: "el kell kezdeni menteni, ami még menthető". Lehet hangulatkeltésről beszélni - tette hozzá -, de csak az vezérli őket, hogy látják, néhány éven belül nem lesz, aki ellássa a magyar betegeket.
A fogorvosokat leszámítva jelenleg már kevesebb mint 29 ezer aktív orvos van Magyarországon és ez a szám folyamatosan csökken. Évente nagyjából másfélszer több orvos megy el, mint ahányat képeznek.
Papp Magor azt mondta, az elmúlt bő egy évben türelmesen vártak, de nem láthatók minőségi változás jelei. "Nincs mire tovább várni a markánsabb fellépéssel" - fűzte hozzá. Papp Magor szerint az egészségügyért felelős államtitkárság és Szócska Miklós államtitkár is mindent megtett, de úgy tűnik, nem kapnak olyan támogatást a kormányzattól, amellyel érdemben befolyásolni tudnák az egészségügyi dolgozók elvándorlását.
Egy hónapja a rezidens szövetség levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, azt kérve, biztosítson forrást helyzetük rendezésére. A levélre néhány napja kaptak választ, a levelet egy főosztályvezető írta alá, és nem tartalmazott érdemi reagálást - jegyezte meg Papp Magor.
Elérkezett az idő, amikor harcolni kell az önbecsülésükért, amelyből minden hónapban veszítenek, amikor megkapják a bérpapírjukat - jelentette ki Papp Magor, megjegyezve: egy rezidens nagyjából annyit keres, mint egy utcaseprő. A rezidensek jelenleg havi 80 ezer forintért általában heti hatvan-hetven órát dolgoznak, márpedig így a családalapításra sincs lehetőségük - tette hozzá.
A rezidens szövetség elnöke hangsúlyozta: "nem cél, hogy elszabaduljanak az indulatok, de egyre nagyobb az elkeseredettség".
MTI
A fiatal orvosoknak egyszerűbb lenne felállni és elmenni, de maradni akarnak, ezért olyan feltételekért harcolnak, amelyek között dolgozni lehet
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




