Hírek
Cikkek
Erősödik a forint: 280 alatt az euró
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 16:23
A napközben tovább erősödött a forint, azonban délután a kedvezőtlen amerikai foglalkoztatási adatok közzétételét követően jócskán veszített a korábban elért nyereségéből: péntek délután fél négykor egy euró 279,13 forint volt a bankközi devizapiacon, kora délután még 278,08 forinton jegyezték, reggel pedig 279,51 forint volt.
A devizapiaci kereskedők a forint erősödését egyebek mellett a javuló nemzetközi befektetői hangulattal magyarázták. Egyben azonban óvatosságra is intettek mondván: a felhőtlen optimizmus ideje még nem jött el.
Úgy vélekedek, most az a kérdés, hogy tudja-e tartani a 280 forint/eurós szintet. A dollár délután 210,12 forint volt 1,3287 dolláros euró árfolyam mellett, kora délután még 211 forint körül volt. A dollárt 211,60 forinton jegyezték pénteken délelőtt, 1,3200 dolláros euró árfolyam mellett.
A svájci frank 202,20 forint a reggeli 201,70 után, 100 japán jenért pedig 247,15 forintot adtak, míg pénteken reggel még 245,70 forint volt.
Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Makro / Külgazdaság
Szanyi Tibor: Budapest nem eshet el!
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 15:31
A Magyar Szocialista Párt a települések több mint felében, legalább 1600 helyen állít majd jelölteket az őszi önkormányzati választásokon
Pénzügyi szektor
Az Unió mondhat nemet a bankadóra végül?
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 15:18
Aggályok merülnek fel a pénzintézeti különadóval kapcsolatban, a magánszemélyeknek nyújtott devizaalapú jelzáloghitelek betiltása pedig ellentétes lehet az Európai Unióról szóló szerződéssel az Európai Központi Bank (EKB) szerint
Befektetés
500 milliárdos kötvényprogram az OTP-től
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 15:06
Az OTP Bank 500 milliárd forintos kötvényprogramot indít - tette közzé a hitelintézet pénteken, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján
Cikkek
Piros riasztást adtak ki az Észak-Alföldre
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 14:56
Az észak-alföldi régióra két óra után kiadták a legmagasabb szintű, piros riasztást - közölte Kolláth Kornél, az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelző munkatársa pénteken az MTI-vel. A riasztást az indokolja, hogy az Alföld középső és északi részén heves zivatarok várhatók, és a széllökések elérhetik az óránkénti 90 kilométeres sebességet, valamint nagyobb méretű jég is hullhat.MTI
Makro / Külgazdaság
Tízmilliárdos viharkárok Szabolcsban
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 14:35
A becslések szerint több mint tízmilliárd forintos időjárási kár érte az idén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gazdálkodókat, a kormányra várnak az érdekvédők
Makro / Külgazdaság
Orbán: "Schmitt Pali a legsikeresebb magyar politikus"
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 14:05
A legsikeresebb magyar politikusnak nevezte pohárköszöntőjében Orbán Viktor miniszterelnök az új államfőt, a Sándor-palota udvarán tartott hivatalba lépési ünnepség utáni fogadáson pénteken
Cikkek
Megtorpant egy picit a német ipar
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 13:43
A várt növekedés helyett kissé csökkent az ipari termelés Németországban júniusban, a második negyedév így is váratlanul bombasztikusra sikeredett
Cikkek
Utakat kellett a vihar miatt lezárni
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 13:26
Lezárták a 111-es utat a sok csapadék és a belvíz miatt pénteken Dorog és Esztergom között, a 10-es úton közlekedőket Esztergomban egy hipermarket parkolójába terelik, így kikerülhetik az elöntött útszakaszt - mondta Léber Gabriella, a megyei főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek.
A katasztrófavédelem ügyeletesének tájékoztatása szerint a vihar miatt eddig mintegy harminc riasztást kaptak, a legtöbbet Esztergom térségéből, jórészt vízszivattyúzáshoz hívták a tűzoltókat.
Környén a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék bevitte az iszapot az útra, az árkok megteltek, így az alacsonyabban fekvő házak kertjeit elöntötte a víz.
Komárom-Esztergom megyében az elmúlt huszonnégy órában a legtöbb eső Dorogon hullott.MTI
Makro / Külgazdaság
MSZP: Schmitt kezdjen a médiatörvénnyel!
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 13:12
Az MSZP arra kéri Schmitt Pál köztársasági elnököt, hogy a médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló törvény kapcsán kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól.
Cikkek
Schmitt büszke magyarokat akar látni
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 12:31
Schmitt Pál beiktatási ünnepségén úgy fogalmazott: el fogják érni, hogy minden ember számára felemelő érzés lesz magyarnak lenni. Hozzátette: minden erejével azon lesz, hogy a lehető legszélesebb körű nemzeti egyetértésen nyugvó, a nép akaratát tükröző alaptörvénye és törvényei legyenek az országnak
Pénzügyi szektor
FTD: a bankok pfújolnak, a magyarok ünnepelnek
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 11:35
Békét a magyaroknak, adót a bankoknak címmel közölt budapesti tudósítást pénteki számában az FTD
Cikkek
MSZP: fejezze be a Fidesz a tisztogatást!
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 11:07
Az MSZP arra szólította fel a Fideszt, hogy fejezze be "a hónapok óta tartó tisztogatást" az állami szervezeteknél, "a szakmailag tökéletesen alkalmatlan pártkatonáitól" pedig kímélje meg az országot.
A szocialista párt mindezt azután közölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Juhász Miklóst jelölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökének. Nagy Zoltán jelenlegi elnök megbízatása november elsején jár le.
Az MSZP az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében ezzel kapcsolatban azt írta, felháborítónak tartja, hogy a Fidesz hatalomra kerülése után több mint két hónappal sem képes uralkodni magán, és az általa propagált nemzeti együttműködés rendszere helyett továbbra is csak "a saját barátaiból álló klientúráját építgeti".MTI
Cikkek
Több WC-papírt és rovarirtót vettünk
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 10:18
Értékben stabil a háztartási vegyiáruk és kozmetikumok kiskereskedelmi forgalma az első félévben, mennyiséget tekintve pedig csak 1 százalékkal csökkent, tavaly január-júniushoz képest. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat az évi 300 milliárd forintot meghaladó piacról.
A legnagyobb forgalmú húsz vegyiáru kategória közül mind értékben, mind mennyiségben nőtt a toalett papír, szappan, továbbá arc- és szemránckrém, rovarirtó és borotvakészülék bolti eladása, a tavalyi első félévhez viszonyítva.
A bolttípusok között figyelemreméltóan erősödött a drogériák pozíciója. Forgalmuk értékben 4, mennyiségben pedig 3 százalékkal emelkedett, az első félévben, a tavalyi első hat hónaphoz képest.Privátbankár
Cikkek
Magánnyugdíjpénztári átléptetéseket vizsgál a PSZÁF
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 10:11
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete fogyasztóvédelmi eljárást indított annak érdekében, hogy tisztázza: az egyik magánnyugdíjpénztár átléptetési gyakorlata során megsértette-e a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény előírásait - közölte a PSZÁF.
A közelmúltban a Felügyeletre érkezett bejelentés szerint egy gazdasági társaság Északkelet-Magyarországon olyan állásinterjúkat szervezett, amelyen az érdeklődők számára a munkafeladat megismerésére előzetes, ingyenes tanfolyamot ajánlott fel. Az ajánlat szerint a jelentkezők az oktatást követően dönthetnek majd az állás elfogadásáról.
Az oktatáson résztvevőkkel azt közölték, hogy munkafeladatuk magánnyugdíjpénztári tagok tájékoztatása lesz a pénztárak hozamairól, illetve ők intézik majd az új pénztártagok beléptetését, átléptetését is. Ennek keretében „mintafeladatként”, a saját nevükkel, személyes adataikkal és aláírásukkal ellátott magánnyugdíjpénztári átlépési nyilatkozatokat töltettek ki velük. Az oktatás végén a résztvevők kérésük ellenére sem kapták vissza a dokumentumokat.
A történtek miatt bejelentést tevő magánszemély – és vélhetően más résztvevők – nem szándékoztak másik magánnyugdíjpénztárhoz csatlakozni, azonban a kitöltött nyilatkozatukat felhasználva a bejelentő átléptetése mégis megtörtént. A rendelkezésére álló információk alapján erősen valószínűsíthető, hogy törvénysértés történt. A Felügyelet ezért azonnal fogyasztóvédelmi eljárást indított az ügyben. Az ügy részleteinek teljes körű tisztázását követően a Felügyelet a fogyasztóvédelmi eljárást lezáró határozatáról tájékoztatja a közvéleményt.
A Felügyelet kiemelt figyelemmel kezeli a magánnyugdíjpénztári átléptetések kérdését a felügyelt intézmények között tekintettel arra, hogy több esetben is gyanús, megtévesztő, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat kérdését feszegető átléptetésekről szerzett tudomást.
Privátbankár
Cikkek
Májusi szintre estek az MNB tartalékai
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 09:52
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nemzetközi tartaléka július végén 34,847 milliárd euróra csökkent, június végéhez képest 327 millió euróval mérséklődött - közölte pénteken az előzetes adatot honlapján a jegybank. A júliusi csökkenésben egyebek mellett az euró/dollár árfolyam változása játszhatott szerepet.
A múlt havi csökkenéssel az euróban számolt nemzetközi tartalékok lényegében a májusi szintre estek vissza. A július végi tartalékok így is 4,171 milliárd euróval meghaladták a tavaly év végi szintet, és 5,437 milliárd euróval voltak magasabbak az egy évvel korábbinál.
Dollárban számítva a nemzetközi tartalék nőtt júliusban, a hónap végén 45,565 milliárd dollár volt, 2,498 milliárddal több az előző havinál, és 1,288 milliárd dollárral magasabb a tavaly december végi szintnél. 2009 júliusához képest dollárban számolva az MNB-nél lévő devizatartalék 4,024 milliárd dollárral emelkedett.MTI
Cikkek
Ömlik az eső Budapesten és a Balatonnál
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 09:39
Vihar csapott le az ország két régiójára, ezen belül Budapestre és a Balaton térségére péntek reggel, de a nap folyamán többfelé kialakulhatnak heves zivatarok
Cikkek
66 milliárddal javult a külkermérleg
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 09:01
2010. júniusban – első becslés szerint – a kivitel értéke 1767 milliárd forintot (6284 millió eurót), a behozatalé 1607 milliárd forintot (5717 millió eurót) tett ki - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Euróban számolva a kivitel 23, a behozatal 20% kal nőtt 2009 júniusához viszonyítva. A külkereskedelmi mérleg az év hatodik hónapjában 159 milliárd forint (567 millió euró) aktívumot mutatott, ami az egyenleg 66 milliárd forintos (240 millió eurós) javulását jelenti az előző év azonos időszakához képest. A júniusi kivitel 76, a behozatal 69% át az Európai Unió tagállamaival bonyolítottuk le.
2010. január–júniusban – előzetes adatok szerint – a kivitel értéke 9184 milliárd forint (33 819 millió euró), a behozatalé 8420 milliárd forint (31 007 millió euró) volt. A kivitel euróértéke 20, a behozatalé 17%-kal emelkedett. A külkereskedelmi mérleg 764 milliárd forint (2812 millió euró) aktívumot mutatott, ami az egyenleg 252 milliárd forintos (1083 millió eurós) javulását jelenti a 2009. január–júniusi 512 milliárd forint (1729 millió euró) aktívumhoz viszonyítva.
Privátbankár
Cikkek
A búza hozza a szívbajt az MNB-re
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 07:55
Tovább romolhatnak a hazai inflációs kilátások a rendkívüli időjárási helyzet és a búza világpiaci árának emelkedése miatt
Cikkek
Kirakták a 30-as táblát Brüsszelre
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 07:42
Brüsszelben a villamosok kivételével a belvárosban óránként 30 kilométer lesz a járművek megengedett legnagyobb sebessége.
A korlátozást szeptember 16-án vezetik be - közölte csütörtökön a közlekedéséért felelős városi elöljáró. Ezzel Európa legnagyobb olyan zónáját hozzák létre, ahol radikálisan korlátozzák a sebességet. A cél Brüsszel közlekedésének biztonságosabbá alakítása.
Mint a De Standaard flamand újság honlapja írja, külföldi statisztikai adatok bizonyítják, hogy az alacsonyabb sebesség drámaian csökkenti a közlekedési balesetek és az áldozatok számát. 50 km-es sebességnél a súlyos közlekedési baleset esélye 45 százalékos, 30 km/óránál csupán öt. Ennek oka, hogy 30 km-nél a féktávolság 13 méter, míg 50 km-nél ennek a duplája.
A korlátozás Brüsszelnek az úgynevezett kiskörúttal határolt részére esik. A zónába bevezető utakon az új szabályra táblákkal, útjelzéssel, automatikus sebességellenőrzéssel és a jármű sebességének elektronikus jelzésével hívják fel a figyelmet.
A radarok kezdetben megelőző célt szolgálnak, pénzbírságot csak később szabnak ki. Az első év tapasztalatait követően döntenek majd esetlegesen külön fekvőrendőrök, útszűkítők és egyéb közlekedéstechnikai eszközök kialakításáról.MTI
KKV
A Fidesz kirúgná az Alstomot, de rábízza a BKV-ra
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 07:33
A fővárosi Fidesz szerint a helyzet tiszta, a BKV vezérigazgatójának fel kell bontania a szerződést az Alstommal
Cikkek
Kinyitott a siklósi termálfürdő
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 07:29
Átadták a 2,4 milliárd forintból épült termálfürdőt Siklóson - jövőre egy négycsillagos, 44 szobás szállodát is felépítenek a fürdő mellett
Cikkek
Százilliós tanácsadásokat vizsgálnak a Malévnál
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 07:22
Három nagy értékű, egyenként is több száz millió forintos tanácsadói szerződést vizsgál a Nemzeti Nyomozó Iroda
Cikkek
Vezércsere a Garantiquánál is
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 07:20
Napokon belül új vezetés kerül a Garantiqua Hitelgarancia Zrt. élére is, a Napi Gazdaság értesülései szerint távozik a vezérigazgató Radnai György, helyét Auth Henrik veszi át - jelent meg a pénteki lapszámban.
A vezérigazgatói szék várományosa a magyar pénzügyi élet ismert és elismert alakja, többek közt a Magyar Hitelbank, az ABN AMRO és a Postabank felsővezetői posztjait töltötte be. Ezt követően 2001-től 2002-ig a Magyar Nemzeti Bank alelnöke volt. Az elmúlt években az OTP csoport délszláv bankjainál töltött be vezető posztokat - írja a Napi Gazdaság.Napi Gazdaság
KKV
Több százezren könyörögnek az APEH-nak
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 07:07
Tavaly többen, és főként nagyobb összegre kértek fizetési kedvezményt az adóhatóságtól, mint az előző évben
KKV
Dobra verné garázsait a BKV
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 06:49
A jelenlegi járatszintű alvállalkozói üzemeltetésnél jobban megérné, ha a BKV komplett telephelyeket, illetve autóbuszos ellátási körzeteket "privatizálna"
Cikkek
Visszahozná a Fidesz az egyetemi nyelvvizsgát
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 06:46
Az egyetemeken belüli vizsgáztatással orvosolná a súlyos nyelvvizsgahiányt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium - írja pénteki számában a Magyar Nemzet.
A lapnak nyilatkozó Dux László felsőoktatási helyettes államtitkár szerint újra kellene nyitni a korábban pénzhiány miatt bezárt nyelvi lektorátusokat.
A különböző, piaci alapon működő nyelvvizsgaközpontokkal a hallgatóknak nincs közvetlen kapcsolata, és nem mindig ismerik az ottani bizottság követelményeit, ezért könnyen kudarc érheti őket - mondta Dux László a lapnak. Hozzátette: egyértelműen az lenne a megoldás, ha minél több felsőoktatási intézmény törekedne arra, hogy a diákok belső, az egyetemen tett nyelvvizsgával kiválthassák a papírt. Ezzel a bizonyítvány megszerzése is olcsóbb lehetne.
A lektorátusok újraindításához Dux László szerint is pluszforrás kell, a beruházás azonban megérné, mert növelné az intézmény népszerűségét - írja a Magyar Nemzet.Magyar Nemzet
Cikkek
Sólyom nem megy el Schmitt beiktatására
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 06:38
Ma lép hivatalába ünnepélyes keretek között Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnök; az egyórásra tervezett ünnepségen Sólyom László nem lesz ott
Cikkek
Mától Kövér a házelnök
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 6. 06:37
A fideszes Kövér László mától az Országgyűlés elnöke. Az új parlament második házelnöke Schmitt Pált váltja a poszton, aki ugyancsak a mai naptól tölti be az államfői tisztséget.
Kövér Lászlót, a Fidesz országos választmányának elnökét a parlament nyári rendkívüli ülésszakának utolsó napján, július 22-én választotta meg az Országgyűlés az új házelnöknek.
Az MTI úgy tudja, az átadás-átvétel már folyamatban van.MTI
Cikkek
73 százalékkal nőtt a Generali profitja
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 18:06
A Generali olasz biztosítótársaság 73 százalékkal növelte adózott eredményét az idei első félévben az egy évvel korábbihoz képest. A trieszti központú társaság 873 millió eurós nyeresége nagyjából megegyezik a 869 millió eurót valószínűsítő elemzői várakozásokkal. A piaci tőkeérték alapján az Allianz és az AXA után a harmadik számú európai biztosító díjbevétele is a várakozásoknak megfelelően alakult, 38 millió euró volt, míg az elemzők 37,1 milliót valószínűsítettek.
A Generali hasonló pályát futott be az első félévben, mint nagy versenytársai; az eredmények a gazdasági válság enyhülésével ismét erőre kapó életbiztosítási üzletág teljesítménye révén javultak, annak ellenére, hogy a természeti katasztrófák - például a chilei földrengés - miatt nőtt a kártérítési kifizetések összege. A társaság szerint az adózott nyereség az év egészében a tavaly elért 1,3 milliárd euró körül alakulhat.
A Generali az utóbbi években óvatos terjeszkedésbe kezdett a nagy növekedést ígérő piacokon, Közép- és Kelet-Európában, Indiában, Kínában és az Egyesült Arab Emírségekben, és az idén belép a vietnami piacra.
Az 1831-ben alapított trieszti biztosító 43 évi kényszerszünet után 1989-ben tért vissza Magyarországra. A társaság befektetési szolgáltatásokat is nyújt, és egyebek mellett nyugdíjpénztárt és egészségpénztárt működtet.
A Generali-Providencia Biztosító Zrt. a múlt évet 127,7 milliárd forintos díjbevétel mellett 13 milliárd forintos adózás utáni eredménnyel zárta. Az életbiztosítási díjbevétel 43,5 milliárd forintot tett ki, amelyből 7,2 milliárd volt az egyszeri- és eseti díjas díjbevétel. Amennyiben ez utóbbi 10 százalékát számítja be a társaság az éves díjbevételébe - ez a korrigált díjbevétel - akkor a piaci részaránya 17,1 százalékra növekszik.
A teljes magyar biztosítási piac díjbevétele 6,7 százalékkal csökkent 2009-ben. A Generali-Providencia díjbevétel csökkenése a piaci átlagnál kisebb, 4,8 százalék volt.
MTI
Cikkek
Juhász Miklóst jelölte Orbán GVH-elnöknek
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 17:46
Orbán Viktor miniszterelnök Juhász Miklóst jelölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökének. A hatályos törvény alapján a GVH elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki - közölte a miniszterelnök sajtóstábja csütörtökön az MTI-vel. Nagy Zoltán jelenlegi elnök megbízatása november elsején lejár.
Az új parlament július elején módosította a versenytörvényt. Nem változott az a szabály, hogy a GVH elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. A két elnökhelyettes személyére pedig az elnök tesz javaslatot a miniszterelnöknek, akinek az egyetértése esetén a köztársasági elnök kinevezi az elnökhelyetteseket.
Az elnök és az elnökhelyettesek kinevezése 6 évre szólt a régi előírás szerint, ez úgy módosult, hogy az elnök továbbra is 6 évre kap megbízást, de az elnökhelyettesek megbízatása az elnök kinevezési időtartamára szól.
Új eleme a törvénynek az, hogy mind az elnököt, mind a két elnökhelyettest a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök felmenti a tisztsége alól.MTI
Cikkek
Túlléptük az éves hiány 114 százalékát
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 17:33
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - pénzforgalmi egyenlege idén júliusban 36,1 milliárd forint többlet volt, az ez évi első hét havi hiány 997,5 milliárd forint, az éves előirányzat 114,6 százaléka volt.
Ezen belül júliusban a központi költségvetés 9 milliárd forintos és az elkülönített állami pénzalapok 31,7 milliárd forintos többlettel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 4,6 milliárd forintos deficittel zártak.
Az államháztartás helyi önkormányzatok nélkül számolt pénzforgalmi hiánya ez év júniusában 297,4 milliárd forintot tett ki, az első féléves államháztartási deficit 1.033,6 milliárd forint volt, az éves tervezett hiány 118,8 százaléka.
Az államháztartási deficit 2009 júliusában - önkormányzatok nélkül - 1,2 milliárd forint volt, tavaly az első hét havi államháztartási hiány 815,8 milliárd forint lett, a GDP 3,1 százaléka.MTI
Cikkek
BUX: egy nagy esés előszele?
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 17:32
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 417,97 pontos, 1,79 százalékos csökkenéssel, 22.981,64 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 27,6 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Alulteljesítő volt csütörtökön a BUX a nemzetközi piacokhoz képest. Bár az európai börzék vegyesen mozogtak, a pesszimistább régiós piacokon tapasztalt esésnél is jobban csökkent a magyar index.
Varjú Péter, az Erste Bank üzletkötője azt mondta, hogy a szerdai zárószakaszban történt "felrántással" korrigálva is markáns a csütörtöki esés. Mint mondta, reggel óta szinte folyamatosan estek az árfolyamok. Úgy véli, hogy relatíve magas szinteken kereskednek a részvényekkel, ezért egy további emelkedéshez erőteljes optimista nemzetközi hangulatra lenne szükség, ez viszont nem látszik. Az amerikai börzék is enyhe mínuszban vannak. Így a szakértő szerint jóval nagyobb a tér az eséshez, mint az emelkedéshez.
Főként annak hatására csökkentek az indexek, hogy a friss adatok szerint július utolsó hetében a várt csökkenés helyett nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyt igénylők száma. A magas, 10 százalékos munkanélküliség a múlt század harmincas éveinek nagy válsága óta a legmélyebb recesszióból kiemelkedő amerikai gazdaság növekedésének legfőbb akadálya a szakértők szerint.
A piacokat nem lepte meg különösebben, hogy az Európai Központi Bank nem változtatott alapkamatán. A várakozásoknak megfelelően 1 százalék maradt.
Csütörtökön hozta nyilvánosságra a Magyar Telekom a második negyedéves, a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált, nem auditált jelentését, amely szerint a nettó eredmény 15,9 milliárd forint volt, 31,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Elemzők alacsonyabb, 25 százalékos visszaesést, 17,3 milliárdos profitot vártak a portfolio.hu szerint. A második negyedévi bevételek az egy évvel korábbihoz képest 6,6 százalékkal, 150,5 milliárd forintra csökkentek, nagyjából megfelelnek a várakozásoknak.
Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója ezzel kapcsolatban az MTI-nek azt mondta, a nap végére "felhozta" a reggeli esést a részvény. Ennek oka, hogy a befektetők nagyjából beárazták ezt az eredményt.
A Mol 200 forinttal, 0,97 százalékkal 20.500 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 240 forinttal, 4,26 százalékkal 5.400 forintra esett, forgalmuk 21,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,58 százalékkal 680 forintra gyengült, forgalma 745,7 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 150 forinttal, 0,32 százalékkal 46.350 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.
Az Egis 774,6 millió forintos forgalom mellett 1400 forinttal, 6,29 százalékkal 20.850 forintra csökkent.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.045,28 ponton zárt csütörtökön, ez 38,50 pontos, 1,85 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Cikkek
Schmitt számít Sólyom tanácsaira
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 17:24
Sólyom László leköszönő köztársasági elnök csütörtök délután, mikor hivatalosan is átadta hivatalát Schmitt Pál új államfőnek kiemelte, "láthatatlan elnökként" mindig mellette áll. Schmitt Pál közölte, igényt tart az együttműködésükre. A Sándor-palotában Sólyom László sok sikert kívánt az új köztársasági elnöknek munkájához
Cikkek
Ugyanannyian dolgozhatnak a minisztériumokban
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 17:18
Az új, nyolc tárcából álló kormányzati struktúrában pontosan ugyanannyian dolgozhatnak, mint a korábbiban. A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat rögzíti, hogy a Miniszterelnökségen és a nyolc minisztériumban a dolgozók összlétszámának felső határa 5764.
A szerdán hatályba lépett kormányhatározattal hatályát veszítette a létszámokat tartalmazó 2008-as határozat, amelyben a Miniszterelnöki Hivatal és a 12 tárca engedélyezett összlétszáma szintén 5764 volt.
A kormányhatározat megjegyzi, hogy ez a szám nem tartalmazza a "Romák foglalkoztatása a közigazgatásban" című program keretében a Miniszterelnökségen és a minisztériumokban foglalkoztatottak 40 főben engedélyezett létszámkeretét.
Az új szabályozás szerint a tárcák közül a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban dolgozhatnak a legtöbben, 1086-an. Az úgynevezett "csúcstárcák" közül például a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban maximum 906, a Nemzetgazdasági Minisztériumban pedig 886 embert lehet foglalkoztatni.
Az igazgatási és az igazgatás jellegű tevékenységet ellátó központi költségvetési szerveknél az engedélyezett összlétszám a 2008-as 61.225-ről 59.957-re csökkent.MTI
Cikkek
Dupla fizetésnél nem kérnének hálapénzt az orvosok
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 17:08
A végzős orvostanhallgatók túlnyomó többsége itthon szeretne dolgozni, vállalható szakképzési rendszerben, elfogadható munka- és életkörülmények között
Cikkek
A jó hangulat erősítette a forintot
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 16:58
A napközbeni erősödés után újra a reggeli szintjén a forint árfolyama, csütörtökön délután egy euró 279,95 forint volt a bankközi devizapiacon, kora délután még 279,00 forinton jegyezték, reggel pedig 280,79 forint volt. Utoljára július 15-e körül járt 280 forint alatt az árfolyam.
Kereskedők a forint erősödését egyebek mellett a jó nemzetközi hangulattal indokolták, valamint azzal, hogy a tizenkét hónapos kincstárjegy aukción nagy volt a kereslet és csökkentek a hozamok. A kereskedők szerint ugyanakkor kicsi a likviditás a piacon, érdektelenség jellemezte a csütörtöki kereskedést.
Úgy vélték, az a kérdés, hogy tudja-e tartani a 280 forint/eurós szintet. Ha nem történik jelentős negatív fordulat a forint további lassú erősödése valószínűsíthető.
A napközben tapasztalt pozitív nemzetközi hangulat ellenére, a New York-i tőzsde vezető indexei gyengüléssel nyitottak. Főként azért, mert a friss adatok szerint július utolsó hetében a várt csökkenés helyett nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyt igénylők száma. A magas, 10 százalékos munkanélküliség a múlt század harmincas éveinek nagy válsága óta a legmélyebb recesszióból kiemelkedő amerikai gazdaság növekedésének legfőbb akadálya a szakértők szerint.
Nem lepte meg a piacokat, hogy az Európai Központi Bank nem változtatott alapkamatán. Jean-Claude Trichet, a bank elnöke megjegyzésére, miszerint megfelelő a kamatszint, erősödött az euró.
A dollár délután 212,45 forint volt 1,3170 dolláros euró árfolyam mellett, kora délután még 211,70 forint volt, reggel pedig 214,31 forint, 1,3121 dolláros árfolyam mellett. A svájci frank 203,40 forint az előző napi 203,80 után, 100 japán jenért pedig 247,40 forintot adtak, míg szerdán délután 247,60 forint volt.
Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek
Lekérdezhető a késedelmi pótlék
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 16:06
Az elektronikus bevallók augusztus 5-től, az internetes folyószámla-lekérdezői felületen kérdezhetik le, hogy esetükben 2009-re állapított-e meg késedelmi pótlékot az APEH.
Az adóhatóság az elektronikus bevallóknak nem küldött folyószámla-kivonatot és késedelmipótlék-értesítőt, a nem elektronikus bevallók közül is csak azoknak, akiknél 2009-re késedelmi pótlékot állapított meg, illetve, akiknek a folyószámláján 2009. december 31-én legalább egy adónemen 1.000 forintot meghaladó értékű egyenleg volt.
A 2009. évi pótlékkötelezettséget az adóhatóság honlapján közzétett közlemény szerint két módon tekinthetik meg az elektronikus bevallók.
Az egyik lehetőség szerint a folyószámla lekérdezése során, 2010. november 15-i végdátum megadásával; akinél pótlékfizetési kötelezettséget állapítottak meg, az összeget a folyószámla késedelmi pótlék adónemén (magánnyugdíj-pénztárak késedelmi pótlék adónemein) 2010. november 15-i dátummal láthatja.
A másik módja a lekérdezésnek a Pótlék levezetés”/Lekérdezés” menüpont megnyitása (a menüpont felhasználói leírása az eBEV felületen olvasható). Akinek nem kell pótlékot fizetnie, erről szöveges üzenet tájékoztatja. Akinél fizetési kötelezettséget állapított meg az APEH, annak a pótlék levezetése jelenik meg a képernyőn, a pótléklevezetés végén, a Megfizetendő pótlék” mezőben szereplő összeg előírása pedig a folyószámlán, a megfelelő késedelmi pótlékadónemen 2010. november 15-i dátummal található.MTI
Cikkek
Az LMP leváltaná a Fidesz-kormányt
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 16:03
Schiffer Andrásnak, az LMP frakcióvezetőjének az a célja, hogy a ciklus félidejére kormányképes erő legyen a pártja. A politikus a Figyelőnetnek adott interjúban elmondta: arra készülnek, hogy "adott esetben" 2014-ben leváltják a Fidesz-kormányt.
Schiffer András azonban a kabinet leváltásánál is fontosabbnak nevezte, hogy az LMP semmiféle taktikai megfontolásból ne engedjen alapvető céljaiból, elveiből és értékeiből.
"Ha a kormányképes alternatívának az az ára, hogy nekünk hirtelen a fosszilisenergia-lobbit kellene támogatnunk, ha az lenne a nyerő, hogy a benzinárak radikális csökkentését hirdetjük, akkor inkább maradjunk kis párt" - mondta, hozzáfűzve, hisz benne, hogy "tisztességesen politizálva is van esély arra, hogy négy éven belül legalábbis a Fidesszel azonos súlyú lehet az LMP".
A frakcióvezető az interjúban arról is beszélt, hogy a pártja által képviselt ökopolitika "ellenfele a technokrata és a többfajta hangszerelésben létező populista politika", Orbán Viktor pedig "sikeresen egyesíti magában mindkettőt".
Schiffer András a Lehet Más a Politika szimbolikus ügyekben képviselt álláspontjáról kijelentette: szerinte létezhet olyan párt, amely tisztességesen és nyíltan beszél Trianonról, elfogadja a kettős állampolgárságról szóló törvényt, ugyanakkor "fellép a jogkorlátozó három csapás törvény és egyáltalán a szegényellenes politikával szemben".
Megismételte ugyanakkor az MTI-nek július végén elmondott véleményét, miszerint noha "bizonyos kérdésekben létezik egyetértés", elképzelhetetlen, hogy együttműködjenek a Jobbikkal, amely még az országgyűlési vitákban is "menetrendszerűen kérdőjelez meg demokratikus alapértékeket".MTI
Cikkek
2013-tól élne az új Ptk.
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 15:56
Jövő év őszén kerülhet a parlament elé az új Polgári törvénykönyv (Ptk.), amely 2013. január 1-jétől egységesen lépne hatályba
Cikkek
Egyre feljebb szökik a búzaár
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 15:30
Új csúcsra szökött fel a búza ára a nemzetközi piacokon azt követően, hogy Oroszország bejelentette: átmenetileg leállítja a gabonafélék exportját. A párizsi gabonatőzsdén több mint 10 százalékkal, huszonnyolc havi csúcsra drágult a malmi búza novemberi szállításra, tonnánként 233 euróra. Az ár 23 euróval magasabb a szerdai zárónál. A párizsi tőzsdén július eleje óta 58 százalékkal ment fel a búza ára.MTI
Cikkek
40 méterről lőtték le az alsóörsi rendőrt
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 14:56
Az Alsóörsön szerdára virradóra lelőtt rendőr az igazoltatásra megállított jármű abroncsait vizsgálta, amikor a lövések érték, a lövéseket körülbelül 40 méter távolságból adták le - mondta Lőrincz Edina, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Mint mondta, a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön átvette a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon részben hivatalos személy ellen, több emberen elkövetett emberölés miatt indított nyomozást. A főügyészség hatáskörét az alapozza meg, hogy az emberölés egyik sértettje szolgálatban lévő rendőr volt - tette hozzá.
Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a rendőr főtörzsőrmester az igazoltatás alá vont jármű gumiabroncsait vizsgálta, és éppen "hajlott testhelyzetben volt", amikor a lövések érték. A lövéseket körülbelül 40 méter távolságból adták le.
Az elhunyt rendőrt és az igazoltatott járműben ülő, szintén halálos lövéssel eltalált fiatalember testét egyes és sorozatlövések is érték - közölte.
A helyettes szóvivő elmondta: az alsóörsi lövöldözéssel összefüggésben keresett sötétlila Skoda Octavia gépkocsit állampolgári bejelentés alapján Alsóörs határában találták meg, a jármű svájci rendszámú volt. A gépkocsi közelében egy holttestre bukkantak, a férfi halálát a jobb halánték táján, közvetlen közelről leadott lőtt sérülés okozta. Az idegenkezűséget kizárták.
Mint mondta, a megtalált járműből több lőfegyver, köztük gépkarabély és nagy mennyiség lőszer került elő. Az elsődleges fegyverszakértői vélemény szerint az elhunytakat ért lövések származhattak a megtalált fegyverekből, de a bizonyossághoz további szakértői vizsgálatra van szükség.
Közölte: a bűncselekmény indítékát és az elkövetés körülményeit a rendőrség bevonásával tisztázza a főügyészség. A helyettes szóvivő a nyomozás érdekeire tekintettel többet nem mondott, a sajtóban megjelent értesüléseket sem kommentálta.
A 29 éves Gamauf János főtörzsőrmester egy rendészeti szakközépiskolás tanulóval látott el közúti ellenőrző feladatot Alsóörsön. Szerdára virradóra rutinigazoltatás céljából állítottak meg egy Ford Fiesta típusú személygépkocsit, amelyben öten utaztak, és az intézkedés közben többször rálőttek a rendőrre, ennek következtében azonnal meghalt. A lövöldözésben az autó egyik 21 éves utasa szintén életét vesztette, egy 25 éves férfi pedig súlyosan megsérült. A feltételezett elkövető holttestét szerda délben a bűncselekmény helyszínétől néhány kilométerre egy erdős területen találták meg.
MTI
Cikkek
Kevesebb a halál és a sérülés az autópályákon
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 14:52
Az év első hat hónapjában kevesebb személyi sérüléssel járó baleset történt az autópályákon, mint 2009 első félévében - közölte az Állami Autópálya-kezelő Zrt.
Cikkek
Viharos nyár: a K&H a kárigények 70%-át rendezte már
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 14:45
A május 15-e óta pusztító súlyos viharok és árvizek megdöbbentő károkat okoztak az ország egész területén. A megrendítően nagy civil összefogásnak köszönhetően a mentési munkálatok nem várt gyorsasággal zajlottak - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a K&H Biztosító. .
“A május 15-től tapasztalt különösen súlyos viharok és az ezek következtében kialakult árvizek kapcsán 5453 lakóingatlannal kapcsolatos, illetve mezőgazdasági kárigényt jeleztek az ügyfelek a biztosító felé. A rengeteg önkéntes segítségnek is köszönhető, hogy az újjáépítési munkálatok különösen gyors ütemben zajlottak, és szakembereink is folyamatos felméréseket végeztek a vészhelyzet kezdete óta, hogy a bajba jutottakat minél előbb kártalanítani tudják. Ennek eredményeként a kárigények több mint 70% -át sikerült már rendezni. Csak azoknál a káreseteknél nem történt még meg az utalás, ahol alternatív javítási ajánlatokra, további szakértői véleményekre kell várni.” – számolt be Hangyási István, a K&H Biztosító kárrendezési vezetője.
„A májustól június közepéig gyakorlatilag megszakítás nélkül pusztító természeti katasztrófák miatt megállapított kárösszeg 1.186.431.990 forint a K&H Biztosítónál. A kifizetéseink eddig meghaladták a 600 millió forintot, és természetesen továbbra is mindent megteszünk, hogy segítséget nyújtsunk a bajban.” – tette hozzá Hangyási István.Privátbankár
Cikkek
Matolcsy: nem fogunk megszakadni a 2,8%-os hiányért
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 14:41
Magyarország nem ragaszkodik mindenáron ahhoz, hogy jövőre már 3 százalék alá csökkentse az államháztartás hiányát - mondta Matolcsy György
Cikkek
Part Fesztviál: a pénzüket akarják a pórul járt fiatalok
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 14:30
Szervezkedni kezdtek a Part Fesztivál elmaradása miatt pénzüket vesztett fiatalok. Az Agárd Zenei Fesztivál Kft. 3 napos zenei fesztivált szervezett volna a Velencei-tó partján, többek között neves küldöldi előadókkal. A napijegy 7900 forint, a hetijegy 24900 forint volt; de pár hete kiderült, a rendezvény "technikai és gazdasági okok miatt elmarad". A szervező cég elismerte felelősségét egy rövid közleményben és ígéretet tett a jegyárak visszafizetésére. Az ügyben azonban nem történt azóta se semmi, holott egyes információk szerint akár 30 ezer embert is érinthet a Part Fesztivál elmaradása (a szervezők egy másik, jóval kisebb költségvetésű fesztiválra ajánlottak volna belépőt a károsultaknak).
"Amennyiben a jegyárak visszafizetése elmarad, az egyetlen út a bíróság előtti igényérvényesítés" - írja a magát "Pertársaság" névre keresztelt honlap. A kezdeményezők célja, hogy amennyiben továbbra sem történik semmi lényegi fejlemény az ügyben, pertársaságot alapítanak és jogi útra terelik követelésüket. "A kártérítést minden egyes jegytulajdonos követelheti, amennyiben rendelkezik a jeggyel és a vásárláskor kapott nyugtával, vagy számlával" - írják. Sajtóinformációk szerint több iroda is értékesített jegyeket a rendezvényre, de közülük néhányan a jegyárakból származó bevételt végül nem adták át a szervező kft-nek, mert nem látták biztosnak a fesztivál megvalósíthatóságát.Privátbankár
Cikkek
Maradt az 1 százalékos EKB-kamat
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 13:52
Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzó tanácsa csütörtöki ülésén változatlanul, 1,0 százalékon hagyta alapkamatát a várakozásoknak megfelelően.
Az EKB 2009. május 13. óta tartja 1,0 százalékos történelmi mélyponton alapkamatát, utoljára akkor hajtott végre egy 25 bázispontos csökkentést.
Az Európai Központi Bank irányadó kamatjának szintje megfelelő – mondta Jean-Claude Trichet, a bank elnöke azt követően, hogy a bank nem változtatott az egy százalékos kamaton. A bankelnök ezzel - immáron sokadszorra - azt üzente a piacoknak, hogy a közeljövőben nem várható a ráta emelése.
Az európai bank elnöke ismét elmondta azt is, hogy az euróövezetben mérsékelt és egyenetlen lesz a növekedés, bizonytalan nemzetközi környezetben. Mindamellett Trichet szerint az eurót használó 16 országban a vártnál nagyobb lesz a gazdasági növekedés a második és a harmadik negyedévben. (A második negyedév adatai a jövő héten látnak napvilágot.) Az első negyedévben mindössze 0,2 százalékkal gyarapodott az euróövezet gazdasága az előző negyedévhez képest.
Trichet kommentárját követően 1,32 dollár fölé ment az euró, míg délelőtt 1,3162 dollárt, szerdán későn 1,3155 dollárt ért egy euró.
MTI
Cikkek
Irreális engedmények az irodapiacon
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 13:49
A 2009-es év nehézségei után az idei év eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a válságnak az irodapiacon még koránt sincs vége, elmaradt a várt trendforduló
Friss
Vállalat
Kedvező hírt kapott Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója
Erről a Fővárosi Törvényszék döntött.
37 perce
Részvény / Deviza / Áru
Megint a gödör alját tesztelik a nagy tőzsdék, így kezdett a magyar piac
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
100,9 milliárdos rekorddal zárt a BioTechUSA, a milliárdos Lévai család cége2026. március 19. 06:00 -
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15 -
Rekordszámú dollármilliárdos a világon, Mészáros Lőrinc a 823. a Forbes listáján2026. március 18. 05:50 -
Titkos aranylabirintus London alatt: itt őrzik 60 ország kincseit2026. március 17. 16:00 -
Rekordévet zárt Tiborcz István bankja2026. március 17. 06:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Csak a falvakban a Fidesz vezet, a fiatalok között viszont alig, a Békemenettel állítólag nőtt a népszerűsége
09:30
-
Rekordot döntött az Eszterházyra jelentkezők száma
07:22
-
Felismeri valaki? A rendőrség keresi!
16:16
-
Újabb szakaszába lépett a 25-ös főút felújítása Egerben - hosszú sorok várkoznak
15:45
-
Bódis Péter: választási csalás, hogy Pajtók Gábor az egri sportegyesületek sportolóit használja ki politikai rendezvényeken való részvétellel
13:32
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Orbán Viktor már ma összetörheti az ukrán reményeket?
2026. március 19. 05:44
-
Ez is ritka: vállveregetést kapott Magyarország Ursula von der Leyenéktől
2026. március 18. 14:51
-
Kubával takarhatja el az Egyesült Államok a közel-keleti háború kudarcát?
2026. március 18. 14:35
-
Új szerződés került napvilágra a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban
2026. március 18. 17:13


