1p
A Budapesti Értéktőzsde tavalyi eredményének 98,4 százalékát, összesen 1,299 milliárd forintot fizet ki osztalékként
A Budapesti Értéktőzsde a 2010. évi, 1,32 milliárd forint adózott eredményének 98,4 százalékát, összesen 1,299 milliárd forintot fizet ki osztalékként, ez részvényenként 240 forintot jelent - erről döntött a BÉT pénteki éves közgyűlése.

Tavaly a tőzsde 255 forint osztalékot fizetett, akkor a 2009. évi 1,38 milliárd forintos nyereség 99,3 százalékát osztotta szét a részvényesek között. A BÉT magyar számvitel szerinti 2010. évi mérlegét 7,359 milliárd forint mérlegfőösszeggel fogadta el a közgyűlés.

Az újabb három évre megválasztott Patai Mihály, a BÉT elnöke szerény sikerként értékelte a tőzsde tavalyi teljesítményét. Kifejtette, hogy a bevételek kevésbé alakultak jól, de ezt a költségek csökkentésével igyekezett ellensúlyozni a tőzsde vezetése. Az eredményt befolyásoló tényezők közül két tételt emelt ki: a közel 200 millió forint bankadót, és a KELER-től várt, de elmaradt osztalékot, amely mintegy 600-700 millió forint lett volna.

A közgyűlés elfogadta a Budapesti Értéktőzsde Zrt. 2011-2015. évi stratégiáját. Patai Mihály az előterjesztés felvezetéseként elmondta, hogy a stratégia olyan dolgokat is leszögez, amelyek most is tények, például azt, hogy a BÉT egy tőzsdeszövetség tagja. Megfogalmazza továbbá, hogy a BÉT, mint vállalat a jövőben is hatékonyan és nyereségesen működjön. A stratégia "bebetonozza" az elszámolási kapcsolatrendszert is, ami meghatározó a BÉT és a KELER viszonyára nézve.

A stratégia egyik alappillére az is, hogy a tőzsdeszövetségen belül át kell állni a közös kereskedési platformra. A BÉT kereskedési rendszerének cseréjéről azonban egyelőre nem született döntés. A közgyűlés felkérte az igazgatóságot, hogy dolgozza ki az üzleti modell részleteit, és azt egy következő, rendkívüli közgyűlés elé terjessze elfogadásra.

A részvénypiac alakulását figyelemmel kísérheti a Privátbankáron >>
Mohai György vezérigazgató a stratégiát ismertetve kifejtette, hogy a BÉT, mint szolgáltató cég legfontosabb feladata, hogy kiszolgálja a piaci igényeket és a piaci szereplőket. Az egyik legfontosabb kérdésnek nevezte a közös kereskedési platform kialakítását, amely, mint mondta valamennyi tőzsdeszövetség alapja. A stratégiai célok közé sorolta továbbá a kibocsátói bázis szélesítését, a tagság bővítését, a hatékony információ értékesítést, valamint a belföldi befektetői bázis erősítését.

Lantos Csaba, a felügyelőbizottság leköszönő elnöke a közgyűlésen arról beszélt, hogy a BÉT, és általában a hagyományos tőzsdék soha nem látott kihívás előtt állnak, ezt a kihívást pedig az alternatív kereskedési platformok, az MTF-ek utóbbi években tapasztalt térnyerése jelenti. Ez olyan árforradalmat fog hozni, ami középtávon megkérdőjelezi a BÉT jelenlegi árazási modelljét.

Lantos Csaba szerint a cselekvés lehetőségét jelenti a tőzsde jelenlegi értékeinek hangsúlyozása a felhasználók felé. Ezek között említette a BÉT árupiacát, a derivatív piacot és az elszámolást. Úgy vélte, hogy a Budapesti Értéktőzsdének a regionális együttműködésben van esélye a túlélésre a jelenlegi kihívások között. Hozzátette, hogy az együttműködésnek kompromisszumon kell alapulnia.

MTI

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG