Hírek
Cikkek Görögország jól viselkedett - mehet a pénz 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 13:47
Görögország teljesítette a megszorító programban szereplő valamennyi vállalását, ezért megkaphatja a pénzügyi támogatás következő részletét
Cikkek LMP: a legnehezebb évek jutottak Sólyomnak 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 13:39
Köszönetet mondott Sólyom László távozó államfőnek köztársasági elnökként végzett munkájáért a Lehet Más a Politika csütörtökön közleményben. A párt azt írja, hogy Sólyom László a harmadik Magyar Köztársaság talán legnehezebb öt évében volt köztársasági elnök. Az LMP szerint az államfő rendíthetetlenül kiállt az alkotmányosság, az emberi jogok és a jövő nemzedékek érdekei mellett, olyan időkben, amikor erre a legnagyobb szükség volt.     Kiemelik, hogy Sólyom László alkotmányos kötelességének megfelelően ellensúlya volt a kormánynak, és mint a közelmúltban meghozott döntéseiből egyértelműen kiderült, ebben nem befolyásolta az adott kabinet politikai színezete.     A leköszönő államfő kiállt a szólásszabadság védelmében, de azt is egyértelművé tette, hogy az állampolgári jogegyenlőséget megkérdőjelező szélsőséges pártokat ki kell vetnie magából a magyar politikának - olvasható az LMP közleményében.     A szövegben úgy fogalmaznak, hogy a köztársasági elnöknek még ha voltak is vitatható döntései, "morális példamutatása igazodásul szolgált mindannyiunk számára". Hozzáteszik, hogy bár az elnöki tevékenységének értékeléséhez szükséges történelmi távlattal még nem rendelkezünk, "már most látható, hogy mennyivel rosszabb lett volna Magyarországnak, ha ezekben az években nem ő a köztársasági elnökünk". "Az elmúlt hetek történései pedig azt mutatják, hogy mennyivel jobb lett volna, ha folytathatja munkáját" - zárul a közlemény.MTI
Cikkek Még mindig nem emelték a brit alapkamatot 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 13:19
A Bank of England (BoE) csütörtökön változatlan szinten, 0,5 százalékon hagyta a brit jegybanki kamatot. A döntés megfelelt az előzetes elemzői várakozásoknak. A BoE tavaly március óta tartja fél százalékon a kamatszintet. A londoni elemzői közösség szerint ugyanakkor nagyon sokáig már nem tartható ez a szélsőségesen enyhe pénzügypolitika, mivel a brit infláció hónapok óta jóval a kormány által előírt 2 százalékos tizenkét havi cél felett jár.MTI
Cikkek Villámok, vihar, zivatar ma estétől 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 12:55
Csütörtökön éjjel egy újabb hidegfront éri el hazánkat, többfelé heves záporokat, zivatarokat okozva, de jövő héten már ismételten nyaraló idő lesz
Cikkek Félmilliárdból fejleszt a Borsod Volán 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 12:51
Megújul a Borsod Volán Zrt. kazincbarcikai állomása, emellett kialakítják, fejlesztik a társaság utastájékoztatási rendszerét is a miskolci, kazincbarcikai, ózdi, tiszaújvárosi, mezőkövesdi, encsi és edelényi autóbusz-állomásokon, a projekt összesen 455,9 millió forintba kerül - jelentette be a Borsod Volán Zrt. vezérigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján. Sárközi György közölte: a projekt 395,1 millió forint állami és európai uniós támogatással 2012 közepéig valósul meg. A beruházás első szakaszában a kazincbarcikai autóbusz-állomás bővítése és épületrekonstrukciója zajlik ez év augusztus 10-től.     A fejlesztés a jövőben a Borsod Volán többi saját tulajdonú autóbusz-állomását is érinti (Miskolc, Kazincbarcika, Ózd, Tiszaújváros, Mezőkövesd, Edelény és Encs), a második szakaszban alakítják ki a komplett, korszerű utastájékoztatási rendszert, amely lefedi az indító fedett és nyitott kocsi állásokat, fedett peronokat és várótermeket is.MTI
Cikkek A legjobbak csinálják a tűzijátékot 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 12:45
Magyarország legmegbízhatóbb pirotechnikai szakembereinek közreműködésével készül az idei, augusztus 20-i tűzijáték megszervezésére a KIM
Cikkek Szja: ha nem szólunk, nem kapunk visszatérítést 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 12:20
Sokszor előfordul, hogy nem jelölik meg az adózók az szja-bevallás főlapján, ha a visszaigényelhető összeget vissza szeretnék kérni. Az aláírással is sokan "spórolnak", de a hibásan kitöltött ívek száma évek óta csökkenő tendenciát mutat. Míg három éve 10 emberből 4 rontott, addig most már csak minden tizedik adózó téveszt. Nőtt az APEH által visszautalt összeg, de idén is lesznek késve kiutalt tételek
Személyes pénzügyek Tovább élnek, tovább dolgoznak a britek 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 12:14
A társadalom öregedése miatt a vártnál sokkal korábban, már 2015-ben 66 év lehet a nyugdíjkorhatár Nagy-Britanniában
KKV 20 ezer közszolgát rúghatnak ki Szlovákiában 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 11:24
Mintegy 20 ezer állami hivatalnok veszíti el jövőre állását Szlovákiában. Ez 1 százalékkal növelheti a 15 százalékos munkanélküliséget
Cikkek Baleset a Margit hídon: lezuhant egy munkás 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 11:19
Mintegy négy métert zuhant egy munkás a Margit híd felújítása közben csütörtök reggel Budapesten. A felújítást végző MH 2009 Konzorcium szóvivője az MTI-nek elmondta: a munkás a margitszigeti aluljáróhoz levezető lépcső elbontásán dolgozott, amikor betonvágás közben rálépett egy elöregedett betonelemre és az beszakadt alatta. A korábbi információk szerint a férfi könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet, később azonban kiderült: a 45-50 év körüli férfit súlyos sérülésekkel szállították az Állami Egészségügyi Központba.  A baleset körülményeit vizsgálják a helyszínen. "A konzorcium mindig figyelmet szentel a munkavédelmi szabályok betartásának, éppen ezért a vizsgálat is a legszigorúbb körülmények között zajlik" - hangsúlyozta Tóth Kata. Hozzátette: szükség esetén elgondolkodnak azon, hogy még szigorúbbá tegyék a munkavédelmi szabályokat. Bizonyos munkákat a jelenleg is tartó mentés akadályoz, de a híd többi részén, például a hídfőknél zavartalanul zajlanak a munkálatok. A BKV arról tájékoztatott, hogy a baleset miatt a hatóságok egy órára lezárták a hidat, de nem sokkal 11 óra előtt feloldották a korlátozást. MTI
Cikkek Sátortakarítást is nyerhetnek a Szigetelők a K&H-tól 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 11:12
A K&H Csoport, a Sziget Bankja a 2010-es Sziget fesztiválon augusztus 11. és 16. között a már megszokott banki szolgáltatásokon és tanácsadáson, valamint az aktív kikapcsolódást biztosító K&H sportteraszon kívül a idén egy különleges óriás széffel és hasznos nyereményekkel készül a fesztiválra. A „K&H széf Menő Manóval” nyereményjátékban a kérdésekre helyesen válaszolók 4 számjegyű kódot kapnak, amely a széf kinyitásához szükséges - olvasható a bank közleményében. A széf többek között kellemes hűsítőkön és túlélődobozokon kívül olyan értékes szolgáltatásokat is rejt, mint Erős Manó őrző-védő, illetve a koncertek ideje alatt nyakba vevős szolgálata, vagy éppen Manci néni alapos sátortakarítása. Akik sátor vagy takarítandó dolog nélkül érkeznek, azok cserébe egy felmosóvödörnyi K&H koktélt kapnak, amit barátaikkal közösen fogyaszthatnak el - Manci néni szigorú felügyelete mellett - írja a közlemény. „A Szigeten való megjelenés a K&H számára egy hosszú távú szponzorációs stratégia része, így immár 6. éve büszkélkedhetünk a Sziget Bankja címmel. Bízom benne, hogy jelenlétünkkel idén is sikerül örömet szereznünk a fesztiválozóknak" - mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. A Sziget Bankja, a szokásokhoz híven, a kihelyezett bankfiókban 10 órától 18 óráig várja hasznos tanácsokkal a fesztiválozókat, akiknek ezen kívül a nap 24 órájában tíz készpénzfelvevő automata is rendelkezésükre áll. A K&H a sport elkötelezett támogatójaként a banki szolgáltatásokon kívül a K&H sportteraszra is várja a látogatókat - olvasható a bank közleményében.Privátbankár
Cikkek Diszkriminációért kapott milliós büntetést egy Malév-leány 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 11:00
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) határozatában egymillió forintos bírságot szabott ki a Malév egyik leányvállalatára, a földi kiszolgálással foglalkozó Malév GH Zrt.-re, mert az diszkriminálta egy munkavállalóját szakszervezeti tevékenysége miatt. A Magyar Helsinki Bizottság csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a szakszervezeti tisztségviselő szerint 2009 végén azért nem hosszabbították meg magasabb szintű munkaköri kinevezését, mert a munkáltató túlságosan "aktívnak" értékelte a szakszervezetben végzett munkáját, valamint emiatt csökkent a fizetése is. A tisztségviselőnek többek között szerepe volt a Malév GH Zrt.-nél 2009 végén szervezett sztrájkban is. Szerinte szakszervezeti tevékenysége volt az oka annak is, hogy kevesebb továbbképzésen vehetett részt. Az EBH 2010. július 23-i határozatában megállapította az egyenlő bánásmód követelményének megsértését, és egymillió forint bírságot szabott ki a cégre. A bírság kiszabásakor a hivatal azt is figyelembe vette, hogy a Malévhoz hasonló, nagyszámú munkavállalót foglalkoztató szervezetnél különösen fontos a megfelelő szakszervezeti érdekképviselet biztosítása, amely egyben alkotmányos alapjog is. MTI
Cikkek Jól teljesített az első félévben az Aviva 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 10:38
Ázsiai és európai üzletmenete javulásának köszönhetően 21 százalékkal nőtt az idei első félévben a Magyarországon is jelen levő brit Aviva biztosító üzemi eredménye. A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint számolt eredmény 1,27 milliárd fontra nőtt, meghaladva az 1,15 milliárd fontról szóló elemzői várakozást. A cég eredményeivel együtt 6 százalékos osztalékemelést jelentett be, 9 pennyről 9,5-re. Az Aviva biztosító adózás utáni IFRS szerinti profitja tavaly meghaladta az 1,3 milliárd fontot, fő termékéből, az élet- és nyugdíjbiztosításból származó bevétele pedig a 32 milliárd fontot. A világ 28 országában 54.000 munkatársat foglalkoztató és 50 millió ügyféllel rendelkező Aviva a tavalyi negyedik negyedéves erősödést követően az egész 2009-es évet nyereséggel zárta. Az adózás utáni IFRS szerinti profitja a 2008-as jelentősebb visszaesést követően kiemelkedően jó eredménynek számít a piacon - áll a közleményben. Ami a Kelet-Európai piacokat illeti, az Aviva várakozásai szerint ezek a következő öt évben egy rendkívül biztató növekedési pályát futhatnak be, ennek első jelei pedig már a tavalyi év végén is látszottak. Az Aviva Europe országainak (Csehország, Franciaország, Magyarország, Írország, Olaszország, Litvánia, Lengyelország, Románia, Oroszország, Spanyolország, Törökország) IFRS szerinti nyeresége 2009-ben csaknem 800 millió font volt, amely a megváltozott körülmények, és a világszerte bekövetkezett visszaesés ellenére alig maradt el a 2008-as év végi számoktól. A régió élet- és nyugdíjbiztosításból származó bevétele csaknem 14 milliárd font volt tavaly, és az új értékesítések volumene is csaknem 4 százalékkal növekedett. MTI
Cikkek Gyengélkedőn a forint - semmi komoly? 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 09:57
Némileg gyengült a forint délelőtt a bankközi piacon: az eurót 281,20 forint körül jegyezték a kora reggeli 280,87 forinttal szemben, és a szerda esti 280,80 forint után. A negatívba forduló nemzetközi hangulat a forint enyhe gyengülését vonta maga után, az árfolyam a nap során várhatóan 280-283 forint között mozog majd a devizapiaci kereskedők szerint. A szakértők megjegyezték jelentősebb piaci mozgásokra azonban nem számítanak, mert a pénzpiacokon is "nyári nyugalom van". A kereskedők szerint az esetleges enyhe gyengülés nem hoz számottevő változást, inkább korrekciós mozgásnak tekinthető. A nemzetközi befektetői hangulat iránykereső. A forint a régiós devizákkal együtt az euró/dollár árfolyamot követi. A szakértők úgy vélik, a forint pozíciója akkor változhat érdemben, ha vége a "politikai uborkaszezonnak". A dollárt csütörtök délelőtt 214,31 forint körül jegyezték 1,3121 dolláros euró árfolyam mellett. A dollárt szerdán délután 213,30 forinton jegyezték 1,3170 dolláros euró jegyzés mellett.      A svájci frankért csütörtökön délelőtt 203,47 forintot adtak az előző esti 203,80 forint után. Száz japán jen 248,50 forint volt, míg szerda este 247,60 forint. Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron MTI
Cikkek Jól megy: ráduplázott a várakozásokra a brit óriásbank 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 09:57
A vártnál kétszer nagyobb adózás előtti nyereségről számolt be első féléves eredményeit ismertetve csütörtökön a Barclays bankház Londonban. A tőkeértékét tekintve Nagy-Britannia második legnagyobb bankja 3,95 milliárd fontos nyereséget közölt jelentésében, ami 44 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A profit túlnyomó része - 3,4 milliárd font - a bankcsoport befektetési részlegétől, a Barclays Capitaltól származik. A pénzintézet arról is beszámolt, hogy az év első hat hónapjában 18 milliárd font értékben bocsátott ki hiteleket a brit háztartásoknak és vállalkozásoknak. A szigetországban a bankok javuló eredményeinek láttán a kölcsönzési hangulat erősödését várják, hogy a kisvállalkozásoknak nyújtott segítség révén lendületet kapjon a gazdasági válságból való kilábalás. A héten a rivális HSBC 7 milliárd fontos első féléves profitról számolt be, szerdán az állami segítségnyújtást igénybe vett Lloyds 1,6 milliárdos nyereséget jelentett. A Royal Bank of Scotland - amely szintén állami támogatással vészelte át a válságot - pénteken teszi közzé adatait. John Varley, a Barclays vezérigazgatója az eredmények kapcsán elmondta: a bank a piacon tapasztalható nehéz körülmények közepette is jól teljesített. Varley különösen a háztartásoknak és a vállalkozásoknak nyújtott hitelek jelentőségét emelte ki. "Olyan intézetként, amely képes előmozdítani a gazdasági növekedést és prosperitást, tudatában vagyunk tágabb társadalmi felelősségünknek, és ennek megfelelően cselekszünk" - mondta. A bankokra nehezedő nyomást korábban George Osborne pénzügyminiszter is fokozta, a politikus szintén hitelezésre szólította fel a pénzintézeteket, hogy javuljanak a brit gazdaság növekedési kilátásai. Nagy-Britanniában a második negyedévben 1,1 százalékkal bővült a gazdaság. MTI
Cikkek Tovább erősödik a magyar ipar 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 09:05
Előzetes adatok alapján az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 júniusában 15,2%-kal, munkanaphatástól megtisztítva 12,6%-kal nőtt - olvasható a KSH jelentésében. A termelés volumene az év első hat hónapjában 9%-kal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított ipari termelési index júniusban 0,9%-kal emelkedett.MTI
Cikkek Bárkinek okozhat ma meglepetést a tőzsde 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 08:59
Az üzletkötők szerint a nyitásban iránykereső lesz a Budapesti Értéktőzsde indexe csütörtökön, egyesek szerint a nyitás pozitív irányú, míg mások szerint nulla körüli lesz, és iránya nem jelezhető biztonsággal előre. Kovács Roland, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a világban csütörtökön nem alakultak ki markáns befektetői várakozások. Az amerikai piac enyhe pluszban zárt előző nap, ám az ázsiai piacok - Japánt kivéve - enyhe veszteséget könyvelhettek el. Így az elemző szerint nehéz a befektetői hangulatot meghatározni. Az elemző nulla körüli nyitást vár a BÉT-en. A nap folyamán Nagy-Britanniában és az Európai Központi Banknál (EIB) lesz kamatdöntés, és ezek befolyásolhatják a befektetői hangulatot - tette hozzá Kovács Roland. Mohos Imre, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője viszont úgy vélte, a pozitív hangulat továbbra is kitart, és némi iránykeresés után a BÉT-en is ez kerekedik felül. Mindezt az üzletkötő szerint a hazai és a nemzetközi hangulat is generálja, mivel még mindig nagyobb a vételi, mint az eladási szándék a piacon. Az üzletkötő úgy vélte: az OTP papírjának ára elérheti csütörtökön az 5.750-5.800, a Mol részvények ára a 21.000 esetleg a 21.500, míg a Richter papírok ára a 47.000-48.000 forintot. Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron MTI
Cikkek Túlélte az időjárást az európai gabona 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 08:37
 A szélsőséges időjárás - egyfelől a kiterjedt tavaszi esőzések és áradások, másfelől a kelet- és dél-európai aszály - ellenére az Európai Bizottság továbbra is stabil gabonatermést vár az EU-ban: a teljes gabonatermés az idén a várakozások szerint megfelel majd az elmúlt öt év átlagának. Bár a vetésterület összességében kisebb volt, az egy hektárra jutó termés mintegy öt százalékkal az ötéves átlag felett lesz - véli a brüsszeli bizottság. Az uniós előrejelzés szerint hektáronként átlag 5,1 tonna gabonát takarítanak be, ez öt százalékkal több az utolsó öt év átlagánál, és 0,7 százalékkal több a tavalyinál. Tavaly mintegy 285 millió tonna gabonát takarítottak be az Európai Unióban, a 2008. évi 310,19 millió tonna után. A bizottság konkrét előrejelzést nem közölt az idei gabonaterméssel kapcsolatban, és az egyes gabonaféléknél mutatkozó esetleges terméskiesés árakra gyakorolt hatásáról sem kívánt nyilatkozni. MTI
Cikkek Kozmetika: lengyel-magyar trükk a deficit ellen 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 08:23
Egy lengyel–magyar kezdeményezés a nemzeti elszámolások részévé tenné a magánnyugdíjpénztárak vagyonát és a kasszákhoz befolyó járulékokat - egy csapásra eltűnne a költségvetési hiány
Cikkek Közmunka: meg kell majd dolgozni a támogatásért 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 07:42
A Nemzetgazdasági Minisztérium olyan közfoglalkoztatási rendszer kialakításán dolgozik, amely egyszerre segít a munkanélkülieken és a vállalkozásokon
Cikkek 20 év után végre lehet BKV-jegyet venni Ferihegyen 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 07:15
Húsz év után végre lehet BKV-információ és -jegyeladás a repülőtéren, de egy ideig még nem lesz közvetlen vasúti összeköttetés Ferihegy és Budapest között
Cikkek Negyedével esett a Magyar Telekom eredménye 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 07:05
A Magyar Telekom Nyrt. 32,4 milliárd forint nettó eredményt ért el az idén az első félévben, 27,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban
Cikkek Hiába a forradalom, reformokra nem telik 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 06:47
Úgy tűnik, 2012–2013 előtt nem indít érdemi reformot a második Orbán-kormány, hiszen ahhoz érzékelhető gazdasági növekedésre lenne szükség – vélte a Népszavának nyilatkozó Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára
Cikkek 30 ezres szívás: vége a füstölgésnek az aluljárókban 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 5. 06:20
Hatályba lépett a dohányzási tilalom a budapesti aluljárókban; az ott rágyújtók szabálysértést követnek el és 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatók
Cikkek Januárban lesz kész a Széchenyi Terv 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 18:10
Az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó konzultációkat október 30-ig, magát a Széchenyi Tervet január 30-ig kell elkészítenie a nemzetgazdasági miniszternek - olvasható az erről szóló kormányhatározat a legutóbbi Magyar Közlönyben. A kormányhatározat szerint a nemzetgazdasági miniszternek január 15-ig kell elkészíteni az Új Széchenyi Tervet, amelynek a Talpraállás és Fejlesztéspolitikai Programja című vitairatát a kormány elfogadta és társadalmi vitára bocsátja. A kormány december 15-i határidővel kötelezi a nemzetgazdasági minisztert arra, hogy az Új Széchenyi Tervet hangolja össze a költségvetés-tervezési folyamattal és  a nemzeti fejlesztési miniszterrel együttműködve az európai uniós fejlesztési források tervezésével, intézményrendszerével. MTI
Cikkek Szépen hasít a BUX: érdemes odafigyelni a tőzsdére 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 17:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 285,16 pontos, 1,23 százalékos emelkedéssel, 23.399,61 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,9 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Kereskedők szerint a piacot alapvetően a vártnál jobb külföldi adatok - két makroadat és néhány gyorsjelentés - mozgatta, a magyar piacot érintő komolyabb hír ugyanis nem volt szerdán. Kovács Roland, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: a BUX index teljesítménye kicsit a régiós átlag feletti volt. A négy blue chip egyaránt szépen teljesített, mind a forgalom, mind az emelkedése tekintetében. Az OTP sikersztori volt szerdán, a külpiaci hangulatnak köszönhetően - mondta. Az OTP hétfőn tört ki az elmúlt időszakban jellemző ársávból, kedden bár bizonytalankodott megtartotta a kitörés szintjét. Szerdán óvatos csorgással "visszatesztelte" az 5.450 forintos szintet, amelyről aztán elrugaszkodva a hétfői szint felett zárt. Ez tankönyvi eset, hiszen egy bizonyos ellenállást áttörve magasabb szint elérése után következett a visszatesztelés, de még ugyanezen a napon a korábbi, kitöréskori maximumszintnél is magasabb zárás - hívta fel a figyelmet Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletágigazgatója. Hozzátette: az OTP mellett egyértelmű fegyvertény a Richter eredménye, a Mol még kicsit "lomhábban kacsintgat felfelé" - mondta az üzletágigazgató. A héten mindenesetre elindult egy emelkedő folyamat a BÉT-en, amelyre érdemes odafigyelniük a befektetőknek, bár egy komolyabb rossz hírből gondok is lehetnek - hívta fel a figyelmet Sőre Balázs. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Cikkek 14 milliárdot jelentett az Egis 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 17:41
Az Egis Gyógyszergyár konszolidáltan 13,988 milliárd forint adózott nyereséget és 86,489 milliárd forint árbevételt ért el üzleti évének első kilenc hónapjában
Cikkek Foci VB és olimpia: duplán szakíthat Brazília 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 17:34
Jelentős mértékben felpörgethetik a brazil gazdaságot a 2014-es labdarúgó világbajnokság és a 2016-os nyári olimpiai játékok beruházásai
Cikkek Leváltották az ÁFSZ főigazgatóját - 6 munkaügyi központ vezetője is repült 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 17:05
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter augusztus 2-án azonnali hatállyal felmentette hat regionális munkaügyi központ főigazgatóját, valamint az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) főigazgatóját, Pirisi Károlyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán az MTI-vel. Távozik Brebán Valéria dél-dunántúli, Kiss Ambrus nyugat-dunántúli, Miskó Istvánné észak-alföldi, Szabó József észak-magyarországi, Vass István közép-magyarországi, és Zimmermann József közép-dunántúli főigazgató. A kormány azt várja a megújuló Állami Foglalkoztatási Szolgálattól, hogy váljon hatékony és fajsúlyos szereplővé a munkaerő-közvetítés piacán, egyúttal olyan szervezetté, amely érdemben segíthet a jelenlegi tragikus foglalkoztatási helyzet javításán áll a közleményben. A tárca vezetése úgy ítéli meg, hogy ez a szemléletváltás részben új vezetői garnitúrát kíván. A menesztett főigazgatók utódairól hamarosan - pályázat kiírását, illetve elbírálását követően - döntés születik. Kinevezésükig a regionális munkaügyi központokat a szervezeti és működési szabályzat előírásainak megfelelően a főigazgató-helyettesek vezetik - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. MTI
Cikkek Erősödik a forint - nagy falat lesz a 280 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 16:41
A forint árfolyama erősödött szerdán, délután négy óra után nem sokkal 280,50 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon a szerda reggeli 281,55 és a kedd esti 281,38 forint után. Kereskedők elmondták: a tengerentúlon publikált ISM pozitív hangulatjelentést követően erősödött szerda délutánra a forint az euróhoz képest. A forint további erősödése ugyanakkor nem borítékolható, különösen a 280-as szint alá valószínűleg nehéz lesz változnia az árfolyamnak, erős ellenállás is érzékelhető ennek ellenében, ez az árfolyamszint ugyanis lélektani határnak is számít a piacon - tették hozzá.   A dollárt szerdán délután 213,30 forinton jegyezték 1,3170 dolláros euró jegyzés mellett. Kedden délután a dollár jegyzése 212,73 forinton, az euró jegyzése 1,3232 forinton állt. A forint kissé erősödött a svájci frankkal szemben is, amelynek jegyzése 203,80 forint volt 204,64 forint után, 100 japán jent pedig 247,6 forinton jegyeztek 247,7 forint után. Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron MTI
Cikkek Tarlós István: ha már épül a 4-es metró, fejezzük be! 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 15:56
Tarlós István nem vitatkozik olyanokkal, akik a Duna alatt hosszában építettek volna alagutat. A Fidesz főpolgármester-jelöltje befejezné a 4-es metrót
Cikkek Új látványosság épül Tihanyban 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 15:46
Új látogatóközpont épül Tihanyban a Belső-tó partján, a beruházás teljes költsége 340 millió forint és a tervek szerint jövő áprilisra elkészül
KKV Alles in Ordnung: épül a Mercedes-gyár 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 15:29
A csapadékos időjárás ellenére a tervezett ütemben halad a kecskeméti Mercedes gyár építése, ahol megkezdték a légtechnikai berendezések beépítését
Makro / Külgazdaság A parlagfüvet nem érdekli a törvény 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 15:13
A magyarországi parlagfűhelyzet tarthatatlan voltára kívánta felhívni a figyelmet a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület szerdán a Budakeszi határában tartott bejárással
Cikkek Száguldó búzaárak: nagy az öröm a brit gazdáknál 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 15:02
Míg a világ vezető búzaexportőrei a szárazság miatt csökkenő hozammal szembesülnek, a brit gazdák a bővülő termés révén örülnek a búzapiacon közel négy évtizede nem tapasztalt áremelkedésnek. A londoni határidős árutőzsdén novemberi szállításra a búza ára a hét elején tonnánként 211 euróra nőtt, a világ vezető exportőrei közül pedig Oroszország, Ukrajna és Kazahsztán után Ausztrália is bejelentette, hogy gondokkal küzd a szárazság miatt. Noha Nagy-Britannia a világ búzatermésének mindössze 2,5 százalékát adja, a szigetország egyike annak a kevés országnak, ahol az idén nő a hozam. Hivatalos becslések szerint a termés 15,5 tonna lesz, szemben az előző idénybeli 14,5 tonnával. A vezető termelők - köztük Kanada - a szárazság, illetve Oroszország a pusztító erdőtüzek miatt is csalódást keltő búzamennyiségre számíthatnak. A búza árának régóta nem tapasztalt emelkedését értékelve a brit gazdákat képviselő szakszervezet egyik tanácsadója elmondta: a farmerek örülnek a híreknek. "A termőföldeken dolgozó gazdák az utóbbi tíz évben megszenvedték az európai uniós szabályozásban bekövetkezett változásokat" - mutatott rá.   MTI
Cikkek Lendületben a MasterCard, jön a kijelzős bankkártya 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 14:45
2010 második negyedévében a MasterCard Europe dollárban számolt forgalma 13,6 %-kal, a kártyás vásárlások száma 13,2  %-kal, a vásárlási tranzakciók száma 13,7 %-kal, míg a készpénzfelvételek száma 12 %-kal növekedett az előző év második negyedévéhez képest. Április 1-től június 30-ig az európai kártyabirtokosok több mint 1,9 milliárd vásárlási tranzakciót végeztek a MasterCard márkacsaládba tartozó kártyáikkal, beleértve az internetes műveleteket is - tudta meg szerkesztőségünk a cég közleményéből. 2010. június 30-ig Európa szerte 203 millió MasterCard bankkártyát bocsátottak ki, amely 4%-os növekedést jelent 2009 azonos negyedévéhez képest. A negyedév utolsó napjáig a kártyabirtokosok Európában 8,9 millió, világszerte pedig 30,6 millió elfogadóhelyen használhatták kártyáikat. A negyedév során a kártyatársaság Maestro védjegye 302 millió európai kártyán jelent meg, mely kártyákat az ügyfelek az öreg kontinensen 7,3 millió, világszinten pedig 12,6 millió üzletben tudták használni. Érdekesség, hogy júniusban Budapesten jelentették be, hogy a török TEB kibocsátja a világ első kijelzős kártyáját, amely egyenlegről, egyszer használatos internetes kódról, illetve költési limitről tájékoztatja a bankkártya birtokost. Azóta a brit Newcastle Building Society pénzintézet is jelezte, hogy még ebben az évben hasonló kártyát ad ki.Privátbankár
Cikkek A kormányszóvivő is felhívta a 185-öt 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 14:10
A gyakorlatban is bemutatta az idénymunkások bejelentésének egyszerűségét és gyorsaságát Nagy Anna kormányszóvivő a Pest megyei Alsónémedi határában
Cikkek Nem hagyják átverni a gazdákat 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 13:50
A Vidékfejlesztési Minisztérium a versenyhivatalhoz fordult, hogy kiemelt figyelmet kérjen a gazdák érdekében a rendkívüli időjárás következtében kialakult helyzetben
Cikkek Nyugdíjpénztárak: ne bukja el a hozamgaranciát! 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 12:45
Egy-egy kiugró hozamot hozó hónap vagy év miatt nem érdemes magánnyugdíjpénztárt váltanunk - ha nem figyelünk, bukhatjuk a hozamgaranciát is
Cikkek Átmeneti árfolyamengedmény az MKB-tól 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 12:20
Átmeneti jelleggel a Magyar Nemzeti Bank középárfolyamán törleszthetik esedékes havi részleteiket az MKB Bank svájci frank alapú hitellel rendelkező, szerződésszerűen teljesítő ügyfelei - tájékoztatta a bank szerkesztőségünket. A jegybanki középárfolyamot alkalmazza a havi törlesztőrészlet elszámolásakor az MKB Bank mindazon, svájci frankban nyilvántartott hitellel rendelkező ügyfeleinél, akik szerződésszerűen eleget tesznek törlesztési kötelezettségeiknek. Az akciós jellegű, legfeljebb ez év végéig tartó árfolyamengedmény mindaddig érvényes, míg a svájci frank legalább öt egymást követő munkanapon keresztül nem lesz olcsóbb 175 forintnál. Ez esetben ugyanis a bank visszatér a hitelszerződésben rögzített kereskedelmi deviza eladási árfolyam alkalmazásához.Privátbankár
Cikkek Hol vannak az ország legolcsóbb albérletei? 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 11:56
Az egyetemisták alkupozíciója sokat romlott tavaly óta, de nem igaz, hogy az árak elszabadultak volna idén. Egy-egy városon belül 40%-os árkülönbséget is tapasztalhatunk
Utazás Utasbiztosítás: a bankkártya nem elég 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 11:48
Sok utazó abban bízik, hogy szükség esetén a bankkártyába épített biztosításuk fedezi majd a költségeket, ám az csak minimális egészségügyi szolgáltatásra elég
Cikkek 21,5 milliárd hiányzik a mezőgazdaságból 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 11:42
Összesen 21,5 milliárd forint hiányzik az agrárköltségvetésből a nemzeti támogatási oldalról - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárügyekért felelős államtitkára a csirkehús-feldolgozással foglalkozó Her-Csi-Hús Kft. felújított baromfitelep átadásán szerdán, Mezőfalván. Czerván György kifejtette: a jövő évi költségvetési előirányzatot legalább ezzel az összeggel növelni kell. A hiányzó forrás elsősorban az állattenyésztési támogatásokat érinti - tette hozzá.     Oláh István, a Her-Csi-Hús Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a cég a mezőfalvai telepet összesen 300 millió forintos beruházással fejlesztette, 150 millió forintos támogatás mellett.MTI
Cikkek Nincs mozgás az ingatlanpiacon 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 11:36
Az ingatlanpiaci változások mértékét és irányát jelző Ecostat Ingatlan Barométer indexe 2010 első fél évében 5 százalékponttal, 42 százalékra nőtt a 2009. második fél évi 37 százalékról, ez alapján továbbra sem várható jelentős változás a piacon - közölte a kutatóintézet
Cikkek Októberig előzetesben marad a DDRF vezére 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 11:22
Meghosszabbította a Pécsi Városi Bíróság a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. pécsi egyetemi vesztegetési ügyben gyanúsított vezérigazgatója, Frey Tamás előzetes letartóztatását. Hajdu István, a bíróság elnöke szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a gyanúsított előzetes letartóztatását október 9-ig hosszabbította meg a bíróság, tekintettel arra, hogy esetében fennáll a tanúk befolyásolásának, tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésének a veszélye.     A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) április óta folytat nyomozást a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben. Összesen huszonhárom ember ellen indult eljárás, közülük kilencen vannak előzetes letartóztatásban.MTI
Cikkek A dohányt is megtizedeli az időjárás 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 11:18
A mostoha időjárás miatt az idén a tavalyinál kevesebb dohánytermés várható, az 5.750 hektáros termőterületről 20-30 százalékkal kisebb mennyiségű dohánylevelet takaríthatnak be a gazdálkodók - közölte Bényei Illés, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének elnöke szerdán az MTI-vel. A múlt évben hektáronként 1,5 tonnás volt az átlagtermés, az idén viszont ötödével-harmadával kevesebb lesz  - mondta az érdekképviseleti szervezet vezetője. Hozzátette: pontosabb becslést még nem tudnak adni, mivel még csak a múlt héten kezdődött meg a dohánylevelek törése a 4.000 hektáros Virginia, valamint az 1.750 hektáros Burley dohányfajtával beültetett területen.MTI
Cikkek Hangfelvételek kerültek elő a Sukoró-ügyben 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 10:50
Két olyan hangfelvételt adott át Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerdán az ügyészségnek, amely szerinte egyértelműen azt bizonyítja, hogy a sukorói telekcsere-szerződés ügyében "központi kormányzati utasításra történtek a dolgok". Budai Gyula a Központi Nyomozó Főügyészség előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a birtokában lévő CD-k - amelyek két vagyontanácsülésről készültek - azt támasztják alá, hogy Sukorót illetően "kormányzati megrendelésre történtek a dolgok, a telekcsere központi utasításra történt", az értékbecslést érintően pedig olyan döntés született, amellyel a pilisi és az albertirsai ingatlanokat felül-, míg a sukorói területet alulértékelték.MTI
Cikkek A visszahívások ellenére nyereséges a Toyota 
Privátbankár.hu | 2010. augusztus 4. 10:39
A milliós nagyságrendű visszahívások ellenére nyereséget ért el üzleti évének júniussal véget ért első negyedévében a Toyota Motor Corporation, amely egy évvel korábban még veszteséges volt. A japán járműgyártó szerdán megjelent közleménye szerint az adózott profit 190,47 milliárd jen volt, az előző évi 77,82 milliárdos veszteség után. A társaság három hónap alatt 1,820 millió gépjárművet értékesített, 419 ezerrel többet az egy évvel korábbinál. Bevétele 4.871,8 milliárd jen volt, 27 százalékkal meghaladva az előző év azonos időszakában elért bevételt. Az eladott gépjárművek száma alapján a világ legnagyobb gyártója főként az ázsiai piac fellendülése, a Japánban bevezetett autóvásárlási kedvezmény és az amerikai piac élénkülése révén javította eredményeit. A költségcsökkentési program folytatása is segített, így sikerült semlegesíteni a jen erősödésének hatását. rejelzésben szereplő értéket. Az adózott profit 340 millió jen lehet, a korábban valószínűsített 310 millió helyett. A 2009/2010-es üzleti évben 7,237 millió gépjárművet értékesített a Toyota, adózott nyeresége pedig 209,46 milliárd jen volt. A költségcsökkentési program révén az előző évi 8 millió darab eladott gépjárműről 7 millió darabra szorították le azt a határt, amelyet átlépve a nyereséges zónába ér a társaság. A költségek lefaragása és a világ legtöbb térségében a válságból lassan magához térő piac mellett az agresszív értékesítési politika is hozzájárult ahhoz, hogy a visszahívások ellenére javultak az eredmények. Tavaly év vége óta már közel 10 millió Toyota autót kellett visszarendelni szervizre különböző meghibásodások miatt. Legutóbb - június közepén - a társaság közel 420 ezer autót hívott vissza az Egyesült Államokban, a kormányművel kapcsolatos problémák miatt. MTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG