Hírek
Deviza / Áru Erősebb a forint, mégsem jó a devizahiteleseknek 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 16:55
Erősödött a forint, az eurót délután 282,39 forinton is jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a tegnap délutáni 283,02 forinttal és a délelőtti 283,52 forinttal. Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron! Alapvetően a kedvező nemzetközi hangulat és az euró dollárral szembeni erősödése segítette a forintot csütörtökön. Emellett pozitívan hatott a sikeres állampapír aukció is, ahol nagy érdeklődés mellett csökkentek a hosszabb hozamok. Az Államadósság Kezelő Központ az 5 és 15 éves kötvényekből a meghirdetettnél magasabb összegben fogadott el ajánlatokat, míg a 3 éves papírból mérsékelte a kibocsátást. A dollár 216,17 forintot ért délután, 1,3073 dolláros euró árfolyam mellett. A svájci frank jegyzése 207,43 forint a szerdai 206,31 forint után, 100 japán jen pedig 248 forintot ér az előző napi 246,66 forint után. MTI
Cikkek ´Erősen takarékos´ lesz a magyar elnökség 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 16:39
A kormány - Győri Enikő EU-ügyekért felelős kijelölt államtitkár és Robák Ferenc kormánybiztos előterjesztésében - áttekintette a felkészülést a 2011 első felében esedékes magyar EU-elnökségre. A magyar elnökség alatt tizenöt nem hivatalos miniszteri konferenciát, egy keleti partnerségi csúcstalálkozót és egy ASEAN külügyminiszteri értekezletet tartanak. Győri Enikő, aki szeptembertől látja el posztját, elmondta, hogy a kormány "erősen takarékos" elnökséget tervez. Az uniós találkozásokat igyekeznek kevés helyszínen lebonyolítani. A pontos menetrendről és a helyszínekről augusztusban döntenek majd, de valószínű, hogy a gödöllői kastélyban bonyolítják a találkozók zömét, így például a keleti partnerségi csúcstalálkozót is. Az EU-elnökség apropóján további mintegy kétszáz kisebb szakmai eseményre, konferenciára kerül majd sor. A tájékoztatón elhangzott: lesújtó az, amit az az előző kormánytól örökölt a jelenlegi kabinet; a 2010-re előirányzott 9 milliárd forintból például 2,1 milliárd hiányzik. A felkészülésre idén eddig 5,5 milliárdot költöttek el, a kormány szeptemberben dönt az idei és a jövő évi elnökségi költségvetésről - tették hozzá. Kijelentették: az új kormányra vár az "elnökségi üzenetek" kidolgozása, amelynek középpontjában egyébként az "Európa nem önmagáért, hanem polgáraiért van" gondolat áll. "Magyarországnak nem hozott annyit az EU-tagság, mint hozhatott volna, az országnak bátrabban kell vállalnia identitását" - fogalmazott Győri Enikő. Robák Ferenc, a magyar EU-elnökség operatív feladatai előkészítésének és lebonyolításának összehangolásával megbízott kormánybiztos elmondta: az a cél, hogy a rendezvények a lehető legkevésbé zavarják meg a főváros életét, és bár a delegációkat Budapesten helyezik el, nem lesznek útlezárások, igyekeznek "felfordulás nélkül" lebonyolítani a találkozókat. Jelentős csúszások vannak máris - tette hozzá -, mert az előd nem írt ki logisztikai közbeszerzést, így a színhelyekről, a küldöttségek mozgatásához szükséges autóparkról stb. Győri Enikő beszámolt a brüsszeli felkészülésről is. A magyar elnökségnek két szóvivője lesz, de róluk csak annyit árult el, hogy mindkettő fiatal férfi, aki az EU brüsszeli intézményeiben dolgozik. A hazai szóvivő pedig nő lesz - tette hozzá.MTI
Cikkek Az állami ünnepségeket is bevizsgálja a kormány 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 16:21
A közigazgatási és igazságügyi miniszter kezdeményezésére a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja a korábbi állami rendezvényeket, különös tekintettel az augusztus 20-i ünnepségeket. Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára elmondta: a miniszter július közepén kezdeményezte a vizsgálatot, amely augusztus 31-én zárul; a KEHI főként az állami rendezvények jogi hátterét, az engedélyek beszerzését, a felkérő és lebonyolító közötti kapcsolatokat ellenőrzi. A visszásságokról szólva az államtitkár példaként említette, hogy a korábbi Miniszterelnöki Hivatal nem készítette elő az idei augusztus 20-i ünnep engedélyeztetési hátterét; a közterület-foglalási engedélyeket - jogszabályi tiltás ellenére - továbbadta a augusztus 20-i repülőversenyt szervező cég számára. A rendezvényszervezők olyan közterületi reklámokat helyeztek el az elmúlt években - sorolta -, amelyre nem volt engedélyük, és az abból befolyó összegekkel senki nem számolt el, és nem találni a nyomát az ünnepen kiszolgáló vendéglátóipari egységeknek kiadott engedélyeknek sem. Kovács Zoltán felhívta a figyelmet, hogy az augusztus 20-i repülőverseny megrendezésére - a MeH és a szervezők között - kötött szerződés hátrányos a magyar államra nézve. Úgy fogalmazott: a gyakorlatilag egyoldalú szerződéstől az állam előzetes hat hónapos határidővel állhat el, felmondás esetén komoly kárpótlást kaphat a szervező cég. Mivel azonban közlekedési hatóság nem adott idén repülési engedélyt, ezért a szerződés nem él - hívta fel a figyelmet. A minisztérium megállapítása szerint a szervezők jogsértést követtek el akkor, amikor tavaly a rendezvény első napján nem rendelkeztek a légtérhasználatára vonatkozó engedéllyel - emelte még ki.MTI
Biztosítás Otthon dupla annyi a baleset, mint az utakon 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 15:45
Az Union összesítése szerint a magyar lakosság mindössze 10 százaléka rendelkezik balesetbiztosítással, külföldön ennél jóval magasabb az arány
Cikkek Négyszer több a csődeljárás, mint tavaly 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 15:39
Nőtt a felszámolási eljárások száma az idei második negyedévben: 4.524 cég ellen indult ilyen eljárás, szemben az előző év azonos időszakában regisztrált 3.840-nel - közölte a Creditreform Kft. A cég adatai szerint végelszámolásból is több lett : 2010 második negyedévében 3.878 új eljárást indítottak, ez 12,7 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszaki adatot. Javuló tendenciaként értékelhető azonban, hogy az első negyedévhez képest a növekedés üteme nem változott. Éves összehasonlításban mind a felszámolások, mind a végelszámolások esetén jelentősen csökkent a növekedés üteme a 2009 hasonló időszakában mért adatokhoz képest - olvasható a közleményben. A csődeljárások, illetve a hozzájuk kapcsolódó ideiglenes fizetési haladéki eljárások száma az év második negyedévében magasabb volt, mint az első negyedévben, de összességében az ilyen típusú eljárások száma továbbra is igen alacsony. Idén a második negyedévben 43 csődeljárást indítottak, szemben az előző év azonos időszakában mért 11 eljárással. Az ideiglenes fizetési haladéki eljárások száma a második negyedévben 51 volt. A legkockázatosabb ágazat továbbra is az építőipar, a második helyen a pedig a szállítási, raktározási ágazat található, amelyen belül továbbra is kritikus a helyzet a fuvarozók tekintetében. A harmadik legkockázatosabb ágazat a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, de átlag feletti kockázattal kell számolni a kereskedelem, javítás és a feldolgozóipar esetében is. Utóbbiban az élelmiszeripari cégek, a nyomdák és kiadók, valamint a gumi és műanyagipari cégek helyzete javult legkevésbé.MTI
Cikkek Gólyákkal trükközött az Allianz - 5 milliós bírság 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 15:32
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 5 millió forint bírsággal sújtotta az Allianz Bank Zrt.-t, és azonnali hatállyal kötelezte a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartására - derül ki a PSZÁF szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből. A Felügyelet fogyasztóvédelmi vizsgálata megállapította, hogy az Allianz Bank Zrt. ügynökei egy főiskolai nyári gólyatáborban az ott táborozó fiatalokkal – az ő számukra játékos vetélkedő egyik feladatának beállítva – lakossági bankszámlanyitási, bankkártya és telebank szolgáltatási szerződési igénylőlapot töltettek ki tavaly augusztusban. A hallgatók által kitöltött kérelmek alapján a hitelintézet több mint száz esetben ténylegesen meg is nyitotta a bankszámlákat. A vizsgálat megállapította, hogy az Allianz Bank ügynökei félrevezető, nem megfelelő tájékoztatást nyújtottak a banki szolgáltatás kondícióiról és a kapcsolódó szolgáltatásokról, rontva ezzel a fogyasztók lehetőségét a szükséges információ birtokában való döntésre. Az ügynökök nyereménysorsoláson való részvételi lehetőséget is ígértek a fiataloknak, holott valójában nem volt semmiféle nyeremény - derül ki a PSZÁF közleményéből. A Felügyelet a bírság összegének megállapításakor súlyosbító körülményként értékelte, hogy a jogszabálysértés nagyszámú fiatal, pénzügyekben alapvetően nem jártas, saját jövedelemmel nem rendelkező személyt érintett, akiket szabadidős tevékenységük során késztettek döntésre. Enyhítő körülménynek számított viszont, hogy a bank együttműködött a felügyeleti vizsgálat során, illetve megtette a belső intézkedéseket a jövőbeni hasonló esetek elkerülésére - írja a PSZÁF.Privátbankár
Cikkek Keményen küzdünk, hogy fizessük a törlesztőt 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 14:49
A jelzáloghiteleken belül tavaly decemberre 6,3 százalékra nőtt a nem teljesítő hitelek aránya
Makro / Külgazdaság A briteknek nem lesz kötelező a nyugdíj 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 14:04
2011 októberétől megszűnhet Nagy-Britanniában a 65 éves korhoz kötött nyugdíjazás, és a munkavállalók tovább dolgozhatnak, ha szándékukban áll
Cikkek Feketén dolgoztatja az INA a magyarokat 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 13:48
Horvát sajtóbeszámolók szerint több mint 300 magyar dolgozót foglalkoztat tartózkodási és munkavállalási engedély nélkül a részben a Mol tulajdonában lévő INA olajipari vállalat. A horvát közszolgálati televízió beszámolója és a Nacional hetilap internetes kiadásának cikke szerint a horvát munkaügyi ellenőrök tárták fel a szabálytalanságot, amiről szó esett az INA privatizációját vizsgáló horvát parlamenti bizottság legutóbbi ülésén. Kruno Kovacevic, az állami felügyelőség vezetője megerősítette a tényt, de az eset részleteiről nem nyilatkozott, miután a vizsgálat még folyamatban van. Lapinformációk szerint az olajtársaság egymillió kuna (1 kuna 39,14 forint) körüli pénzbírságra számíthat. Goran Maric, a parlamenti vizsgálóbizottság vezetője azt mondta, hogy a feketén foglalkoztatott magyar menedzserek Magyarországról kapják a fizetésüket. Megítélése szerint az INA eljárása "példa az üzletietlen magatartásra és egyik fő oka" az állam likviditási problémáinak. A Mol reagálásában hangsúlyozta, hogy a horvát sajtóban megjelent hírek csúsztatásokat tartalmaznak. A Mol 40 országban végez üzleti tevékenységet, ezért a kollégák gyakran utaznak külföldre, így Horvátországba is, ahogy Magyarországra is gyakran látogatnak el üzleti útra, például a horvát kollégák - írja a cég. Az INA-ban mindösszesen kevesebb, mint 50 külföldi dolgozik tartósan, ez az INA munkavállalók 0,5 százaléka. Ők szlovák és magyar állampolgárok. Az újonnan kiküldött néhány magyar munkavállaló szükséges engedélyének intézése már folyamatban van a hatóságoknál. A tartósan külföldön dolgozók a nemzetközi adószabályoknak megfelelően adóznak: aki 183 napnál többet dolgozik külföldön, az adott országban, így Horvátországban fizet adót - áll a Mol közleményében. MTI
Cikkek Kézi vezérlés: nem a kormány kormányoz Magyarországon 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 13:17
A korábbiaktól eltérő, új parlamenti és kormányzati modellt vezetett be a Fidesz: a kormányzást tulajdonképpen a párt parlamenti frakciója irányítja
KKV Nem a Forma-1 dobja fel a szállodaipart 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 12:52
Csekély mértékben, 3-5 százalékponttal nőtt a budapesti és főváros környéki szállodák foglaltsága a Forma-1-es Magyar Nagydíj idejére
Cikkek A rendőrök rászállnak a buszosokra 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 12:24
Az autóbuszok közúti közlekedését ellenőrzik csütörtöktől szombatig az ország egész területén - közölte a ORFK rendőrség honlapján. A közlemény szerint a TISPOL - az európai közlekedésrendészeti szervek hálózata - 2010. évi ellenőrzési terve alapján a Nemzeti Közlekedési Hatósággal együttműködve országszerte ellenőriznek. Az akció végrehajtásának kiemelt feladata az autóbuszok közúti közlekedésével kapcsolatos szabályok ellenőrzése. Ennek megfelelően a rendőri intézkedések során alapvetően az autóbuszokat és azok vezetőit ellenőrzik, függetlenül attól, hogy a jármű magyar, vagy külföldi személy üzemeltetésében van-e. Az ellenőrzések a járművezetők és a különböző okmányok ellenőrzésén túl egyebek mellett az alábbiakra irányulnak: menetíró berendezésekkel kapcsolatos visszaélések felderítésére, vezetési és pihenőidőre vonatkozó szabályok ellenőrzésére, gyorshajtások felderítésére, ittas járművezetők kiszűrése, a jármű műszaki állapotának vizsgálatára. Az ellenőrzések során különös figyelmet fordítanak arra, hogy a járműveket - nemcsak az autóbuszokat - az előírásoknak megfelelő módon látták-e el hatósági jelzéssel. MTI
Cikkek Vihar az óriások között: a 100 legnagyobb magyar 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 12:21
Megviselte az elhúzódó gazdasági válság tavaly a legnagyobb árbevételű 100 magyar céget, és szokatlanul nagyfokú átrendeződéseket indított el a rangsorban
Cikkek Van remény: egyre jobbak a kilátásaink 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 12:10
Elemzők szeirnt a hazai munkanélküliségi ráta újbóli csökkenése azt jelzi, hogy tovább tart a gazdaság élénkülése
Cikkek Nőtt a közbeszerzések száma 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 12:09
Az idei első félévben 4.356 közbeszerzés zajlott le 708,8 milliárd forint értékben, a közbeszerzések száma 145 százalékkal nagyobb, míg az értékük 6 százalékkal
Cikkek Az olcsóbb mindig rosszabb? Szürkeimporttal riogatnak a nagy márkák 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 12:00
Bár a drágábban árusító nagy cégek előszeretettel nevezik „szürkeimportnak” az olcsóbb termékeket és garanciális problémák emlegetésével próbálják elriasztani a vevőket, a szakemberek szerint nem létező fogalomra hivatkoznak ennek kapcsán
Cikkek Soha ennyi autót nem adott még el a VW 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 11:58
A Volkswagen konszern jelentős forgalom és eredmény növekedést ért el az idei első negyedévben. Az értékesítési árbevétel 20,7 százalékkal 61,8 milliárd euróra, a nyereség pedig az előző évi 500 millió euróról 1,82 milliárd euróra emelkedett. A Volkswagen az eredmény beszámoló alkalmával megerősítette júniusban kiadott idei eredmény előrejelzését, amelyben a tavalyit lényegesen felülmúló nyereséget helyezett kilátásba. A roncsprémiummal enyhített hatású 2009-es krízisévben a Volkswagen 6,3 millió járművet adott el és 1,9 milliárd euró üzleti eredményt ért el. Az idei első félévben a konszern 16 százalékkal több, 3,57 millió autót adott el, a legtöbbet a cég történetében. A növekedés hajtómotorja a feltörekvő térségek, elsősorban is a kínai kereslet volt. Európában a növekedés mindössze 4,7 százalékos volt. MTI
Cikkek 10 trükk: így akarják megszerezni a pénzünket 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 11:42
A Figyelő 10 olyan trükköt szedett össze, amelyek segítségével pénzintézetek, értékpapír-forgalmazók, utazási irodák próbálnak etikusnak nem nevezhető módon az ügyfelek pénzéhez jutni
Cikkek Eurózóna: várakozásokon felül a hangulat 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 11:33
Az euróövezeti gazdasági hangulat index a várakozásokat meghaladó mértékben emelkedett júliusban. Az index 101,3 pontra emelkedett a júniusi 98,7 pontról 99,0 pontra korrigált értékhez képest. A Dow Jones és a Reuters hírügynökségek által az elmúlt héten megkérdezett szakértők 99,0 pontra számítottak, azaz kismértékű emelkedést vártak júniushoz képest.  Júniusban az index az előző havihoz képest 0,3 ponttal 98,7 pontra emelkedett.MTI
Pénzügyi szektor 100 év után új bank Londonban 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 11:23
Több mint száz éve az első új bank kezdte meg működését csütörtökön reggel London központjában
Cikkek Álláskeresés: kinek van esélye? 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 11:21
A munkaerő-kereslet enyhe növekedésére lehet következtetni egy állásportál frissen megjelent  felmérése alapján
Cikkek Az interneten keressük az egészséget 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 11:06
A gyógyszerek és gyógyhatású termékek magyar vásárlói körében a világhálón való tájékozódás kiemelkedő szerepet játszik
Cikkek Fektessen ásványvízbe, ne csak igyon! 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 11:05
Bomba üzlet lett az ásványvíz, a növekvő fogyasztás nem csak a gyártóknak jó hír, de a befektetők is jól járhatnak
Cikkek Forma-1-es járatokat indít a BKV 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 10:52
A BKV Zrt. idén is segít az érdeklődőknek eljutni a Forma 1-re - tájékoztatta a társaság szerkesztőségünket. A közlekedési társaság a verseny ideje alatt – 2010. július 30-31 (péntek-szombat) és augusztus 1. (vasárnap) – az Örs vezér teréről a Gödöllői HÉV-vel, az Árpád hídtól pedig autóbuszokkal biztosítja a Hungaroringre látogatók közlekedését. A Forma 1-es pálya a Gödöllő állomásig közlekedő HÉV szerelvényekkel érhető el, amelyek azonban nem állnak meg a Hungaroring megállóhelyen. Szilasliget megállóhelytől gyalogosan, Mogyoród állomástól buszjárattal közelíthető meg a verseny helyszíne. A Gödöllői HÉV-szerelvények a megszokott menetrend szerint, de péntek délután, szombat és vasárnap nappal megduplázott kocsiszámmal közlekednek, hogy minél kényelmesebb utazást tudjunk biztosítani. A Cinkotára és Csömörre közlekedő HÉV-vel a Forma 1 pálya nem érhető el. A Magyar Nagydíj ideje alatt (július 30-31-én és augusztus 1-jén) Mogyoród HÉV állomásig kiegészítő jegy vásárlása nélkül utazhatnak azok, akik az adott napon és időpontban érvényben lévő 24 és 72 órás jeggyel vagy Budapest kártyával rendelkeznek. Az Árpád hídról a Forma-1-es versenyre induló közvetlen buszjáratok a versenyre érvényes belépővel rendelkezők számára ingyenesek - olvasható a közleményben.Privátbankár
Cikkek Nyereségbe fordult a Sony 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 10:21
A Sony visszatért a nyereséges zónába az idei második negyedévben és egyúttal megemelte éves eredmény előrejelzését is PlayStation 3 játékkonzolja, személyi számítógépei és tévékészülékei iránt jelentkező élénk keresletnek köszönhetően. A szórakoztató elektronikai cikkeket gyártó konszern 25,7 milliárd jen (294 millió dollár, 225,4 millió euró) nyereséget ért el az első pénzügyi negyedévben, szemben a 37,1 milliárd jenes veszteséggel egy évvel korábban. Az üzleti eredmény 67 milliárd jen lett az  egy évvel korábbi 25,7 milliárd jen veszteség után. Az értékesítési árbevétel 3,8 százalékkal 1,66 ezer milliárd jenre emelkedett. A Sony termékei iránt a feltörekvő térségekben nőtt meg a kereslet, ellentételezve a csökkenő belföldi és amerikai keresletet. A Sony forgalma elég jónak bizonyult ahhoz, hogy ellentételezze a jen viszonylag erős árfolyamának hatását. A Sony pénzügyi évének első negyedében a dollár 91 jenes, az euró 115,5 jenes átlagárfolyamot ért el. A Sony a pénzügyi év 2011 márciusági tartó hátra lévő kilenc hónapjára 90 jenes dollár árfolyammal és 110 jenes euró árfolyammal számol. A folyó pénzügyi évre a Sony 60 milliárd jen nyereséget jelez előre az eddigi 50 milliárd jen helyett 7,6 ezer milliárd jenes forgalom mellett. MTI
Cikkek Viccelődnek, bekiabálnak és ostoroznak a képviselők 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 09:57
Néhány szimbolikus gesztus mellett főleg a bekiabálások uralták a parlamenti vitákat eddig. Az ellenzék mellett a kormánypártok is jeleskednek a műfajban, sőt még humoruk is van
KKV Lefékeztek az ipari termelői árak 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 09:23
Az ipar belföldi értékesítési árai 2010 júniusában az előző havihoz viszonyítva 1,0, a 2009. júniusival összehasonlítva 9,2%-kal emelkedtek
Cikkek Utasbiztosítás: az olcsó biztosításra utazunk 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 09:08
A magyarok átlag 200 ezer forint felett költenek a nyaralásra, de a biztosítási díj átlag épp hogy 9 ezer forint felett van. Az interneten feleennyi összegért biztosítjuk magunkat
Cikkek Az ukránok is megkapták az IMF-részletet 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 08:30
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa szerdán több mint 15 milliárd dolláros új hitelprogramot hagyott jóvá az ukrán kormánynak. Kijev a szerdai bejelentés szerint összesen 15,15 milliárd dollárhoz jut 29 hónap alatt. A lehívás részletekben történik, a jóváhagyásokat követően: az első már engedélyezett, azonnali részlet 1,89 milliárd dollárt tesz ki. A Nemzetközi Valutaalap az előző ukrán kormány idején fagyasztotta be az ország hitelezését - mivel az akkori államfő, Viktor Juscsenko nem kívánta meglépni a hitelért cserébe vállalt megszorításokat -, s Viktor Janukovics februári elnökválasztási győzelme után újította fel az egyeztetéseket a kijevi vezetéssel. MTI
Cikkek A kormány kinyitja a Gripen-aktákat? 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 08:04
Megtörtént az első diplomáciai lépés a külügyi tárca részéről annak érdekében, hogy a svéd hatóságok elküldjék Budapestre az úgynevezett Gripen-ügyben összegyűjtött nyomozati anyagokat - értesült a Népszabadság. A napilap csütörtöki száma ismerteti: a közigazgatási tárca tájékoztatása szerint amint megérkezik a Gripen-akta, annak tartalmáról tájékoztatják a nyilvánosságot. A szaktárca kommunikációs államtitkársága hangsúlyozta: a svéd ügyészség nem állította, hogy a 2001-es, azaz az első Orbán-kormány idején hozott döntésre a korrupció vagy a törvénytelenség vádja vetülne.MTI, Népszabadság
Cikkek Már most izgulnak a magyar uniós elnökség miatt 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 08:00
Szinte csak a tűzoltásra marad ideje a Külügyminisztériumnak, hogy az Európai Unió 2011. január elsején kezdődő magyar soros elnökségével kapcsolatos elengedhetetlen közbeszerzéseket elvégezze, a hiányzó költségvetési lyukakat pedig betömje. Az idő szűkössége miatt például a belga elnökség idején használt honlapot örökli Magyarország - ismerteti a csütörtöki Magyar Nemzet. Győri Enikő, uniós ügyekben illetékes kijelölt államtitkár a lapnak azt nyilatkozta, hogy óriási a lemaradás az elnökségi honlap tekintetében: míg az elnökségi munkában Magyarország után következő lengyeleknek már működik, nekünk - az előző kabinet időszakában - egyetlen érvényesen lefuttatott közbeszerzésünk sem volt. Az államtitkár szerint az idő szűkössége miatt kénytelen-kelletlen a mostani belga elnökség idején használt felületet örököljük, és csak tíz százalékban tudunk rajta módosítani, az is főleg a magyarítás miatt elengedhetetlen. Hasonló fejetlenség mutatkozik az informatikai eszközök beszerzésében is. "Kérdés, hol vannak ezek az eszközök. Vannak olyanok, akik nem végeznek az EU-elnökséghez kapcsolódó feladatot, mégis ilyen közbeszerzésekből származó eszközök birtokában vannak" - mondta a kijelölt államtitkár. A tervezett ingatlaneladásokból fedezni tervezett 2,1 milliárdos költségvetési hiány kapcsán Győri Enikő közölte: egy esetet kivéve nem történtek meg az ezzel kapcsolatos előkészületek.MTI
Cikkek Lakáshitelek: eddig alig 100 milliárdot vettünk fel 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 07:58
A tavaly még több helyen hangoztatott optimista jóslatok ellenére ez év tavaszára sem éledt újra a hazai lakáshitelpiac
Cikkek Lesz üdülési csekk, vizsgálódik a kormány 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 07:55
Megmarad az üdülési csekk, de felhasználási körét felülvizsgálja a kormány - mondta a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár
Cikkek Minden, amit a pótfelvételiről tudni kell 
Privátbankár.hu | 2010. július 29. 06:45
Több mint 400 szakon mintegy 2.500 költségtérítéses finanszírozási forma közül választhatnak azok, akik nem kerültek be egyetlen felsőoktatási intézménybe sem
Cikkek Alig tesz valamit Magyarország a korrupció ellen 
Privátbankár.hu | 2010. július 28. 18:48
A Transparency International (TI) nevű korrupcióellenes szervezet szerint Magyarország alig tesz valamit a korrupció ellen
Cikkek Közel egymilliárdos veszteség a Rábánál 
Privátbankár.hu | 2010. július 28. 18:28
Csökkentette veszteségét az idei első félévben a Rába Járműipari Holding Nyrt., a győri székhelyű cég 2010 első hat hónapjában 967 millió forint veszteséget ért el a tavalyi első féléves 2,363 milliárd forintos veszteséggel szemben - derül ki a társaságnak a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán publikált nem auditált, konszolidált jelentéséből. A nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerinti jelentés alapján a Rába Csoport árbevétele 3,1 százalékkal lett alacsonyabb 2009 első félévéhez képest, 17,7 milliárd forintot ért el - olvasható a jelentésben. A Rába 411 millió forintos üzemi nyereséggel zárta 2010 első félévét, ez ugyan 141 millió forinttal kevesebb, mint az előző év azonos időszakának nyeresége, ugyanakkor idén javulást jelent, mivel a cégcsoport az első negyedévben még 44 millió forintos üzemi veszteséget könyvelt el. MTI
Cikkek Távozik egy Tesco-vezér 
Privátbankár.hu | 2010. július 28. 18:14
Távozik posztjáról a Tesco pénzügyi igazgatója - közölte a cég az MTI-vel szerdán. "Antal Erzsébet, Pénzügyi igazgató úgy döntött, hogy 2010. augusztus 31-ével távozik a Tescótól, hogy karrierjét máshol folytassa tovább" - áll a cég közleményében. A közlemény szerint Antal Erzsébet 2002 óta a vállalat Pénzügyi igazgatója, és mindig is fontos vezetője volt a magyar Tescónak. Az Executive Board (a vállalat legfelsőbb vezetői testülete) tagjaként elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Tesco a folyton változó gazdasági, társadalmi körülmények között is mindig tudott fejlődni, és az ország legnagyobb kiskereskedelmi láncaként ma már több mint 100 településen van jelen. A Pénzügyi igazgatói pozíció betöltéséről a vállalat a későbbiekben ad hírt.MTI
Makro / Külgazdaság Fanyalogva fogadta az ellenzék a Széchenyi Tervet 
Privátbankár.hu | 2010. július 28. 17:20
A Jobbikot kivéve, akik meglepően lelkesek az újraélesztett program céljait illetően. A munkaadói szervezetek pozitívan fogadták a vitaanyagot, egyetértenek a hét kiemelt céllal. Reakciók
Deviza / Áru Az Új Széchenyi Terv nem mozgatta meg a forintot 
Privátbankár.hu | 2010. július 28. 17:04
Megtorpant a nemzetközi tőzsdék erősödő lendülete szerdán, a devizaárfolyamok az elért szinten stagnáltak, ingadoztak. Az eurót 283,02 forinton jegyezték szerdán délután fél ötkor a bankközi devizapiacon a kedd délutáni 283,67 forint után. Szerdára virradóra 282,50 forintnál állt a jegyzés a nemzetközi devizakereskedelemben, napközben pedig 281,50 és 283,80 között ingadozott. A dollárt 217,51 forinton jegyezték szerdán délután, az eurót pedig 1,3022 dolláron. Kedden délután a dollár jegyzése 218,76 forinton, az euró jegyzése 1,2973 dolláron állt. A svájci frank jegyzése 206,31 forint a kedd délutáni 211,15 forint után, 100 japán jen jegyzése pedig 646,66 forint 249,66 forint után. Szerdán hét egymást követő nyereséges nap után pozitív és negatív tartományban ingadoztak a főbb európai tőzsdeindexek, tükrözve ezzel a huzamosabb emelkedő fázisokat szükségszerűen követő profitkivételi igényt. A devizapiacokon hasonló árfolyamingadozás, stagnálás volt tapasztalható. Az euró árfolyama az 1,30-as dollárjegyzés környezetében ingadozott. A zloty árfolyama a 4,00-ás euró jegyzés környezetében mozgott 3,99 és 4,01 között. A zloty árfolyamát a 4,00-ás határ áttörésekor profitkivétel fordította meg. A cseh korona viszont 25,04-es eurójegyzésről 24,85-re erősödött, mivel ellenállás nélkül tudta áttörni a jegybank által az utóbbi 12 hónapban szilárdan védelmezett 25,00-ás árfolyam küszöböt. A forint árfolyama a 283-as eurójegyzés mintegy két forintos környezetében ingadozott napközben, és nem tanúsított a régiós devizáktól lényegesen eltérő mozgást az Új Széchenyi Terv bemutatását követően sem. Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron!MTI
Cikkek BUX: 20 000 forintra csökkent a Mol 
Privátbankár.hu | 2010. július 28. 16:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 152,03 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 22.508,02 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 0,50 százalékkal 20.000 forintra csökkent, az OTP részvények ára 0,93 százalékkal 5.310 forintra esett. Nézze meg, hogy zártak részvényei!MTI
Cikkek Csúcson a malmi búza ára 
Privátbankár.hu | 2010. július 28. 16:38
Jegyzési csúcsra nőtt szerdán az európai malmi búza ára arra a vélekedésre, hogy Oroszország a felére csökkenti gabonaexportját a súlyos szárazság miatti terméskiesés hatására. A malmi búza ára az Euronext párizsi határidős árupiacon 188,75 euróra, rekordszintre emelkedett tonnánként délután fél négykor, közel 8 eurós napközbeni drágulással. A malmibúza-ár emelkedését a SovEcon független orosz piacfigyelőnek az a vélekedése indította el, hogy Oroszország a július 1-jén kezdődött termésévben 12 millió tonnára csökkenti a gabona exportját a tavalyi 22 millió tonnáról. A SovEcon várakozása szerint az orosz búzaexport, beleértve a lisztet is, 11 millió tonnára mérséklődik a tavalyi 18,2 millió tonnáról. Eközben az árpakivitel 0,5 millió tonnára esik az egy évvel korábbi 2,8 millió tonnáról. A SovEcon az idei orosz gabonaterméssel kapcsolatos előrejelzését 70-75 millió tonnára fogta vissza kedden a korábbi 77-78 millióról, miután június elején még 82-86 millió tonnára számított. A SovEcon most azt sem zárja ki, hogy a termés 70 millió tonna alatti lesz az évtizedek óta nem tapasztalt aszály miatt.MTI
Cikkek Felszálló pályán a légi közlekedés 
Privátbankár.hu | 2010. július 28. 16:35
Több mint negyedével nőtt júniusban a légi teherforgalom az egy évvel korábbihoz képest, a személyforgalom pedig 10 százalékot meghaladó mértékben bővült
Cikkek Orbán: sikerült elkerülni a büdzsé összeomlásának veszélyét 
Privátbankár.hu | 2010. július 28. 15:51
Az ország pénzügyi helyzete ma stabil és kiszámítható, jó reményekre ad alapot ahhoz, hogy a kormány folytassa a szerkezeti átalakításokat és egyúttal beindulhasson a gazdaság növekedése - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Új Széchenyi Terv vitairatának bemutatóján. A vállalkozóknak tartott rendezvényen a miniszterelnök azt mondta: "a költségvetés összeomlásának veszélyét sikerült elhárítani az akciótervvel". Mint mondta, aránylag stabil helyzetben van az ország, ezért van lehetőség az újjáépítésre. A kormányfő véleménye szerint a gazdasági helyzet stabilitását mutatja, hogy a Nemzetközi Valutaalappal történő tárgyalások félbeszakadása és az azt követő leminősítések csupán időleges zavarokat okoztak. Ezek után azonban mind a forint árfolyama, mind pedig a "kötvénykibocsátási és kötvényeladási kapacitás visszatér arra a szintre, amelyben az ország működése stabilnak tekinthető".MTI
Cikkek Sukoró: a volt kormányfők cáfolnak és tiltakoznak 
Privátbankár.hu | 2010. július 28. 15:27
Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők titkárságai visszautasították Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerdai állításait. A miniszterelnöki megbízott sajtótájékoztatón azt mondta: dokumentumok igazolják, hogy Sukoró ügyében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc hamisan tanúskodott az ügyészség előtt. Bajnai Gordon titkársága az MTI-vel szerdán közölte: Budai Gyula hamisan vádolja a volt miniszterelnököt. Bajnai Gordon mindenben együttműködött az ügyészséggel, a hivatal minden kérdésére válaszolt és tanúvallomását nyilvánosságra is hozta - tették hozzá. A titkárság felidézte: ahogy a volt kormányfő a tanúvallomásában is elmondta, turizmusért felelős önkormányzati, majd gazdasági miniszterként hivatali feladata volt, hogy tárgyaljon a befektetővel, mivel az egymilliárd dollárosra tervezett beruházás turisztikai értéket képviselt volna és háromezer munkahelyet hozott volna létre a Velencei-tónál. Emlékeztettek arra: kormányfőként Bajnai Gordon kérésére indult vizsgálat a beruházáshoz kapcsolódó földcsere-ügyletek ügyében. Gyurcsány Ferenc titkársága az MTI-vel annyit közölt: cáfolják Budai Gyula állításait. Budai Gyula szerdán azt mondta, birtokába került több olyan angol nyelvű levél, amelyet Bajnai Gordonnak címzett az izraeli befektető, illetve amit Bajnai Gordon és Veres János volt pénzügyminiszter írt az izraeli befektetőnek. Hozzátette: a 2008. május 26-i kormányülésről szóló dokumentum angol nyelvű változata is megtalálható a levelezésben, amely alapján állítható, hogy mind a két volt kormányfő "valótlan tartalmú, hamis tanúvallomást" tett ügyészségi meghallgatásán. MTI
Cikkek A Széchenyi Tervből lesz majd 1 millió munkahely 
Privátbankár.hu | 2010. július 28. 14:58
Vitára bocsátja és gazdasági konzultációsorozatot indít a kormány az új Széchenyi Tervről, amelynek elkészült a koncepciója - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter
Cikkek Athén most akarja csak igazán megmutatni, mit tud 
Privátbankár.hu | 2010. július 28. 14:37
A görög pénzügyminiszter szerint hazája eltökélt, hogy megmutassa, képes túlteljesíteni az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által előirányzott pénzügyi célokat
Cikkek AZ EU-nak egy Görögország bőven elég volt 
Privátbankár.hu | 2010. július 28. 14:30
A Költségvetési Tanács elnöke szerint akár 4,2%-ig is elszállhat a hiány, de teljesíthető az elvárt szint. Kopits György szerint az IMF-nek nem áll jól, ha elnéző akar lenni
Cikkek A többségnek még mindig tetszik a kétharmad 
Privátbankár.hu | 2010. július 28. 13:41
Nagyjából 100 nappal a választások után még kitart a kormánypártok kétharmados támogatottsága, miközben az ellenzéki pártok támogatottsága 10% alá olvadt. Április óta változás, hogy a Nézőpont Intézet friss felmérése szerint már a Jobbik a második legnagyobb politikai erő Magyarországon
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG