Hírek
Cikkek
Nyugdíj: megemelték a lécet a románok
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 13:04
A nyugdíjkorhatár mind a férfiak, mind a nők esetében 65 év lesz 2030-től, a nyugdíjpont értéke nem növekszik, az eddig kirívóan magas nyugdíjban részesülő közalkalmazottakat pedig az egységes nyugdíjazási rendszerbe sorolják, megszüntetve kiváltságaikat - ezek a fő pontjai a román képviselőház által megszavazott nyugdíjtörvénynek.
A jogszabály értelmében 2030-tól 65 év lesz a nyugdíjkorhatár a férfiak és a nők számára is. Ebben a korban azok vonulhatnak nyugdíjba, akik legalább 15 éven keresztül hozzájárultak a nyugdíjalaphoz. A tervezet elfogadásához az összes képviselő felének voksára plusz egy szavazatra (összesen 168 szavazatra) volt szükség. A kormányzó Demokrata Liberális Párt (PD-L), a koalíciós partner Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), valamint a függetlenek honatyái össze is hoztak 170 voksot, 2 ellenszavazat és 3 tartózkodás volt.
Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői kivonultak a teremből, miután elutasították módosító javaslatukat, hogy a nyugdíjpont általuk szorgalmazott 45-százalékra emeléséről nyílt szavazás döntsön. Az ellenzék vereséget szenvedett e kérdésben, mivel a nyugdíjpont értéke megmaradt a kormány által javasolt 39 százalékon (az öregségi járandóság kiszámításakor alapul vett nyugdíjpont értékét a bruttó átlagbérhez viszonyítva számolják ki). Elbukott az az ellenzéki indítvány is, amely a nők esetében 63, a férfiak esetében 65 évben állapította volna meg a nyugdíjkorhatárt.
A jogszabály egységesíti a közalkalmazottak nyugdíjazási kritériumait, kiküszöbölve, hogy egyes kategóriák kirívóan magas nyugdíjban részesüljenek. Ennek értelmében a képviselők megszüntették a rendőrségnél és a hadseregnél eddig nyújtott, kiemelkedően magas nyugdíjakat, bevonva a különleges nyugdíjazásban részesülőket is az egységes nyugdíjrendszerbe.
Emil Boc miniszterelnök a képviselőházi vitában azzal érvelt: az új, egységes nyugdíjtörvény hatályba lépése esetén jövőre 3 milliárd, 2012-ben pedig 3,5 milliárd euróra lesz szükség a nyugdíjalap fenntartásához, de a törvény elutasítása esetén 2011-ben a költségvetésből 5 milliárd, az azt követő esztendőben pedig 6 milliárd eurót kellene szánni ugyanerre a célra.MTI
Cikkek
Építkezéseken dolgoztatná a Jobbik a rabokat
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 12:58
Ha a Jobbik elképzelései megvalósulnak, akkor a fővárosban fogva tartott rabok a jövőben a nagyszámú segédmunkát igénylő budapesti építkezéseken kapnának munkalehetőséget a közmunka mellett - mondta csütörtöki, a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézet előtt tartott sajtótájékoztatóján a párt főpolgármester-jelöltje.
Staudt Gábor - aki a sajtótájékoztatót megelőzően Boglyasovszky Csaba dandártábornok intézetparancsnokkal együtt járt az épületben - megengedhetetlennek nevezte, hogy az állam több mint napi nyolcezer forintot fizessen a rabok eltartására úgy, hogy eközben nem biztosít számukra munkalehetőséget. Hozzátette, hogy ez utóbbit a politika felelősségének tartja, mert a külső munkavégzések lehetőségét nem a büntetés-végrehajtási intézet tudja megteremteni. Megjegyezte: pedig a rendszer már most is működik, megvannak a jogi lehetőségek.
Staudt Gábor azt mondta, hogy ők a nagyszámú segédmunkát igénylő budapesti építkezéseken biztosítanának munkalehetőséget a raboknak. Szavai szerint nekik is jobb lenne, mint egész nap egy cellában ülni.
A főpolgármester-jelölt egyúttal kitért arra is, hogy meglátása szerint a súlyos anyagi gondok ellenére magas szakmai munka folyik a büntetés-végrehajtás területén.MTI
Cikkek
Ön tudja, mennyit ér forintban vagy aranyban mérve?
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 12:35
A Magyar Nemzeti Bank szeptember 18-án és 19-én újra megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. Lesse meg a titkos tárgyalótermeket és nézze meg, mennyit ér aranyban vagy pénzben!
KKV
Idén akár 12%-kal is visszaeshet az építőipar
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 12:08
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) idén az építőipar 12 százalékos visszaesésével számol a tavalyi nagyon gyenge év után
Cikkek
Rossz az uniós pályáztatási rendszer
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 11:58
Le kell rövidíteni a határidőket, és kiszámíthatóvá kell tenni a pályázatok elbírálását, azaz átalakításra szorul az uniós pályázatok rendszere
Cikkek
Egyre többen húzzák le a rolót az Andrássy úton
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 11:02
Erős szegmentálódási folyamat tapasztalható a belvárosi kiskereskedelmi ingatlanpiacon - az Andrássy úton 2006 óta fokozatosan csökkent például a kihasználtság
Cikkek
Áfamentes ügyletek: így is lehet ezt csinálni
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 10:35
A legtöbb vállalkozás életében a bevételgenerálás mellett a cash-flow tervezés jelenti a legnagyobb problémát - mire jó az adóraktárban való értékesítés?
Karrier
Hálapénz: az egészségpénztárak jelentik a kiutat?
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 10:10
Az összes egészségügyi kiadás negyedét zsebből fizetik a magyarok, ez mind az ellátás szintjén, mind az egész rendszer tekintetében számos kockázatot rejt
KKV
Kisebb, de még mindig méretes az építőipari bukta
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 09:21
Az építőipari termelés volumene 2010 júliusában 4,6%-kal csökkent a 2009. júliusihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal
Cikkek
Mínuszban nyitott a tőzsde
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 09:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 125,48 pontos csökkenéssel, 23.437,64 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záróértékéhez képest a mutató így 0,53 százalékkal gyengült.
Friss tőzsdei árfolyamok
MTI
Cikkek
Matolcsy: új világ jön a jövedelemadózásban
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 08:25
A kormány azzal számol, hogy néhány tízezer bajba jutott devizahitelesen segíthet a hamarosan felállítandó nemzeti eszközkezelő társaság, amely a Magyar Fejlesztési Bank egyik leányvállalataként jöhet létre - mondta a nemzetgazdasági miniszter
Cikkek
Kampányolnak az autóhasználat ellen
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 08:15
Csütörtöktől egy héten keresztül rengeteg település (köztük 95 magyar) vesz részt az Európai Mobilitási Hét elnevezésű rendezvénysorozaton
Makro / Külgazdaság
Kuncze: egy lábszárcsontnál sem tart a kormány
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 07:58
Az SZDSZ romjain nem szabad megkísérelni új politikai szervezet létrehozását - erről Kuncze Gábor, a párt egykori elnöke beszélt
Cikkek
Eladósorban a debreceni Aranybika
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 07:22
A három hotelt birtokló Cívis Hotel Zrt. tartozásainak összege meghaladhatja a négymilliárd forintot, a társaság vagyonelemeinek - köztük a debreceni Aranybikának - értékesítési pályázatai október végén vagy november elején jelennek meg a Cégközlönyben - írja a Napi Gazdaság.
Buga Imre felszámolóbiztos a lapnak elmondta: a céggel szemben benyújtott követelések közül 3 milliárd 351 millió forintot tesz ki a felszámoló által visszaigazolt követelés, további 600 millióról pedig részben még egyeztetnek, részben per folyik jogosságukról.
A három szálló a felszámolás ideje alatt is működik. A lap emlékeztetett: a szállodaüzemeltető a gazdasági-pénzügyi válság következtében, a turizmus visszaesése miatt került nehéz helyzetbe. Tartozásai miatt 2009 novemberében csődeljárást kezdeményezett maga ellen, majd a hitelezőkkel folytatott sikertelen tárgyalásokat követően idén június 2-án indult el a felszámolása - olvasható az újság mai számában.MTI, Napi Gazdaság
Cikkek
Javaslatözön érkezett az Új Széchenyi Tervhez
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 07:12
Eddig mintegy 500 javaslat érkezett az Új Széchenyi Terv vitairatához, a javaslatok feldolgozását követően elindul az internetes portál is
Cikkek
Svájcban dől el a forint sorsa
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 06:52
A Svájci Központ Bank ma dönt az irányadó kamat mértékéről. Szakértők azzal számolnak, hogy nem változik a svájci frank kamatlába
Cikkek
Majd hitelből: elszaladt a ló az önkormányzatokkal
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 18:25
Az Állami Számvevőszék szerint az önkormányzatok mintegy nyolctizede 2006 és 2009 között nem biztosította a költségvetési egyensúlyt
Cikkek
MSZP: Orbánék miatt vannak bajban a devizahitelesek
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 18:15
Szanyi Tibor szerint a devizahitelezés az Orbán-kormány alatt kezdődött, és Járai Zsigmond idején hatszorozódott meg az ilyen típusú hitelek száma
Cikkek
350 milliárdnyi kötvénykibocsátás van még hátra idén
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 17:45
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ez év október elejétől az év végéig összesen 350 milliárd forint összegű államkötvény kibocsátását tervezi a forintpiacon, ami a lejáratokhoz képest hozzávetőleg 32,78 milliárd forinttal kisebb összeget jelent - tette közzé az ÁKK szerdán a honlapján.
Az adatsorok szerint az ÁKK emellett még összesen 820 milliárd forint összegű diszkont kincstárjegy piacra dobását is célul tűzte ki, amiből a 3 hónapos diszkont kincstárjegyek a tervek szerint 520 milliárd forintot tennének ki, míg a 12 hónapos diszkont kincstárjegyek összege 300 milliárd forintra rúg majd. A lejáró kincstárjegyek együttes összege 969,99 milliárd forintot tesz ki.
Emellett összesen 30,653 milliárd forint kamatozó kincstárjegyet is piacra dob majd az intézmény a kibocsátási program szerint.
A teljes kibocsátási terv szerint az újonnan kibocsátásra kerülő állampapírok és diszkont kincstárjegyek együttesen 1200, 53 milliárd forintot tesznek majd ki az év utolsó három hónapjában, szemben a lejáró teljes 1.383,437 milliárd forintos állománnyal.
MTI
Cikkek
Egy pletyka miatt száguldott a Mol
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 17:23
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,76 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 23.563,12 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 20,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott, a Mol és a Richter erősödött, míg az OTP-nek és a Magyar Telekomnak csökkent az árfolyama az előző napi záráshoz képest.
Keresztesi Andrea, a KBC Securities vezető üzletkötője elmondta, hogy a Mol árfolyamát és forgalmát az a piacon elterjedt híresztelés dobta meg, miszerint az állam 27 ezer forintos árfolyamon vásárolná meg a Surgutneftegas kezében lévő Mol-pakettet. Hozzátette, hogy a pletykát fenntartásokkal kell kezelni. Hivatalos információ erről, vagy más olyan hír az olajtársasággal kapcsolatban nem került napvilágra, amely indokolta volna a papír több mint 3 százalékos drágulását. A papír piacán azonban főként külföldi vevők voltak aktívak.
Korábban a kormány megerősítette, hogy Magyarország és Oroszország tárgyal az orosz Surgutneftegas kezében lévő 21,2 százaléknyi Mol-részvényről. A szeptember 8-i tájékoztatás szerint a magyar kormány az orosz energetikai vállalat képviselőivel nem folytatott tárgyalásokat.
Keresztesi Andrea megemlítette még, hogy az OTP a 2 százalékos árfolyamesésével picit alulteljesítő volt a régiós bankpapírokhoz képest. A Richter viszont továbbra is jól tartotta magát.
Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek
Mégsem szűnik meg a távhő- és gázártámogatás?
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 17:03
Soltész Miklós szerint fennmaradhat jövőre a távhő- és gázártámogatás a rászorulók számára.
"A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a gazdasági tárcával közösen azon dolgozik, hogy a jövőre már a szocialisták tervei szerint teljesen megszűnő távhő- és gázártámogatás fennmaradjon mindazok számára, akik a legalsó két jövedelmi kategóriában élnek" – mondta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális államtitkára szerdán Pécsett, a Híd a jövőbe elnevezésű háromnapos szociális konferenciát megelőző sajtótájékoztatón.
Soltész Miklós magyarázata szerint a dotációt azért szeretnék fenntartani, mert annak megszüntetése a legalacsonyabb jövedelműek ellehetetlenüléséhez vezetne. Megjegyezte, hogy a támogatás mértékét illetően több változatban is gondolkodnak, a végleges döntést később hozzák nyilvánosságra.
MTI
Cikkek
Összeakadhat a Mol leánya az E.ON-nal
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 16:53
Horvátországi gázszállításokról kezdett tárgyalásokat az E.ON Ruhrgas csoport. A német vállalat megjelenése kihívást jelenthet a Mol többségi tulajdonában lévő INA számára, amely jelenleg vezető pozícióban van a gázpiacon.
Az E.ON közleményében erősítette meg szerdán, hogy ajánlatot tett egy jelentősebb mennyiségű horvátországi gázimportra, a tárgyalásokról azonban nem közölt részleteket.
Horvátországban évi 3 milliárd köbméterre tehető a földgázfelhasználás, ennek nagyjából 65 százaléka belföldi termelésből, a többi kizárólag oroszországi importból származik.
Horvátország jelenleg a Szlovénián áthaladó vezetéken kapja a földgázt, de szeretné diverzifikálni importját a szállítókat, illetve az útvonalakat tekintve egyaránt.
MTI
Adó
Súlyos milliárdokat nyerhetne az ország pókeren
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 16:34
Évente mintegy 35,5 milliárd forint többlet játékadó-bevételt és mintegy 16 ezer új munkahelyet is hozhatnak a Magyar Szerencsejáték Szövetség javaslatai
Cikkek
Jen és frank: a devizahitelesek örülhettek ma a forintnak
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 16:11
A forint komoly mértékben erősödött a jennel szemben a japán jegybanki beavatkozás közvetett hatásának köszönhetően, de erősödött a svájci frank ellenében is, miközben az euró forint árfolyama gyakorlatilag stagnált.
Az eurót szerdán délután négy órakor 282,04 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délután négy órai 282,20 forintos és este nyolckor tartott 281,35 forintos jegyzés után. Kedden nap közben 282,70 és 284,20 forint között mozgott a jegyzés késő délutántól erősödő forint tendenciával. Szerdára virradóra a jegyzés 281,10 forint közelében mozgott a nemzetközi kereskedelemben, majd a forint a délutáni 282 közeli euró jegyzésekig folyamatosan gyengült.
A dollárt szerdán délután 217,17 forinton jegyezték 1,2995 dolláros euró árfolyam mellett. Kedden délután a jegyzés 219,67 forinton, illetve 1,2883 dolláron állt.
A svájci frankot 216,65 forinton jegyezték szerdán délután a kedd délutáni 219,37 forint után. Kedden a forint még gyengült a svájci frankkal szemben, mivel az euró a kora reggeli 1,2970 körüli svájci frank jegyzésről délutánra 1,2890-re gyengült. Szerdán reggel ennek fordítottja játszódott le, az euró a kora reggeli 1,2930-as svájci frank jegyzésről 1,3030-ra erősödött.
A devizapiacok "nagy eseménye" szerdán a japán jegybank hat éve első alkalommal végrehajtott nyíltpiaci beavatkozása volt a jen erősödésének megakadályozására. A japán jegybank ázsiai kereskedési szakasztól az európai kerekedési időn át egészen az amerikai kereskedés kezdetéig folyamatosan végzett, becslések szerint ezer milliárdos jen eladásainak köszönhetően a dollár két jennel, 2,2 százalékkal erősödött vissza tizenöt éves mélypontjáról, és az euró is két százalékkal erősödött a jennel szemben.
A dollár 83 jen alatti árfolyamról 85 jen fölé, az euró 108 alatti jen árfolyamról 110 fölé erősödött. A forint is jelentős mértékben erősödhetett a japán jennel szemben: szerdán délután 253,70 forinton jegyeztek száz jent a bankközi devizapiacon a kedd délutáni 264,09 forint után.
MTI
Cikkek
Oroszország és Norvégia meghúzta a vonalat
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 15:57
Dmitrij Medvegyev orosz államfő és Jens Stoltenberg norvég miniszterelnök szerződést írt alá a két ország tengeren húzódó határának rögzítéséről
Cikkek
Víz és busz: Pécs kézbe veszi a dolgokat
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 15:10
A vízszolgáltatást követően a helyi autóbuszközlekedést is saját kezébe veszi Pécs, miután a baranyai megyeszékhely tömegközlekedését biztosító társaság kisebbségi, menedzsmentjogokat gyakorló tulajdonosa szerdán felmondta a városi vagyonkezelővel kötött szindikátusi szerződést.
"A buszok járni fognak. A Mecsekbusz Kft. rendkívüli és azonnali felmondása a szindikátusi szerződésre vonatkozik, a közszolgáltatási szerződés továbbra is érvényben van" - hangsúlyozta Páva Zsolt polgármester szerdán Pécsett, sajtótájékoztatón.
A fideszes politikus elmondta: a tömegközlekedés kérdéseivel csütörtöktől polgármesteri biztos is foglalkozik. A megoldás valószínűleg egy önkormányzati vállalat alapítása lesz, ennek előkészítésén jogi és közlekedési szakemberek dolgoznak.
MTI
Cikkek
Holnaptól újra rossz lesz az idő
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 14:56
Az elmúlt hét borongós időszaka után pár napig (ahogy ma is) élvezhettük a szeptemberi napsütést, amely nem volt ugyan zavartalan, de a kellemes hőmérséklet mellett, és a csapadékos napokat követően igazán jól esett szervezetünknek: kimozdulhattuk, kirándulhattunk a szabadban, jó volt feltöltődni egy kis energiával. Az utóbbi időben időjárásunkban oly´ gyakori mozgalmasság ezen a héten is megmutatja magát - és ez megint a csapadékos időt jelent - olvasható az Időkép.hu friss előrejelzésében.
Sajnos holnaptól ismét nagyobb nedvességtartalmú légtömegek fogják alakítani időjárásunkat: csütörtökön már a reggeli órákban megérkezik nyugat, északnyugat felől egy felhőrendszer, amely miatt ismét a borult égbolt lesz jellemző. Hatására eleinte nyugaton, majd később máshol is többfelé számíthatunk eső, zápor kialakulására. Délen, délkeleten lesz a kevesebb felhő és csapadék, ott egy kicsit még a Nap is előtűnhet, és ennek hatására akár 26 °C-ig is felkúszhat a hőmérő higanyszála. Ezzel szemben a borongós, csapadékos tájakon néhol csak 16 °C körüli maximumok várhatóak - szerencsére erős szél nélkül.
Pénteken várhatóan ugyanígy megmarad a hőmérsékleti kontraszt hazánk kevésbé csapadékos és esős tájai közt: a hűvösebb helyeken mindössze 15 °C, míg délkeleten 22-23 °C valószínű. Sokfelé kell majd esőre, záporra készülnünk. Szombaton egy kis szünet következik a csapadék tekintetében: a 19 °C körüli délutáni órákban csak futó záporok fordulhatnak elő, és több-kevesebb napsütés is várható.
Vasárnap aztán kezdődik minden elölről... Egy újabb csapadékrendszernek "köszönhetően" országszerte borongós, esős idő várható, a hőmérsékletek is jelentősen visszaesnek: az északi tájakon sokfelé várhatóan még 15 °C-ig sem kúszik majd fel a hőmérő higanyszála - a déli megyékben élők viszont 20 °C körüli értékekben bízhatnak. Hétfőtől előreláthatólag szárazabb napok jönnek, mérsékelten meleg délutánokkal, csendesebb idővel. A reggeli órákban ismét többfelé lehet majd ködfoltok megjelenésére számítani.
Addig azonban az esős, hűvös időben könnyen megfázhatunk. A legjobb, ha meleg teával, sok gyümölccsel, zöldséggel védekezünk a rossz idő kellemetlen hatásai ellen.
Privátbankár
Cikkek
Padlón a ZEW: megússzuk a svájci kamatemelést?
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 14:52
A svájci ZEW üzleti hangulatindex 16 hónapja legalacsonyabb szintre esett szeptemberben. Ennek alapján a szakértők szinte biztosra veszik, hogy a svájci jegybank nem változtat a jelenlegi kamatszinten csütörtökön.
A befektetői hangulatindex 14,2 ponttal mínusz 5,1 pontra esett - közölte a Credit Suisse, amely a német ZEW gazdaságkutató intézettel közösen készíti a mutatót.
A BAK Basel, Svájc második legjelentősebb gazdaságkutatója szerint a jövő évi svájci gazdaságnövekedés 1,4 százalékra lassul az idei évre várt 2,7 százalékról.
A svájci központi bank (SNB) csütörtökön dönt a kamatról. A szakértők - különösen a ZEW index ismertében - szinte biztosra veszik, hogy a svájci frank londoni bankközi kamatlába (LIBOR) 0,25 százalék marad. A Reuters által megkérdezett szakértők szerint a kamatszint legkorábban 2011 márciusában emelkedhet.
MTI
Cikkek
A svájciaknak is elege van a drága frankból
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 14:40
A svájci szakszervezeti szövetség (SGB) felszólította szerdán a nemzeti bankot, hogy minden lehetséges eszközzel lépjen fel a frank "túlzott erősödése" ellen
Cikkek
Magatartási kódex készül a nyugdíjpénztáraknak is
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 14:18
A Stabilitás Pénztárszövetség megkezdte tagjai számára egy Magatartási kódex kidolgozását, amely többek között a nyugdíjpénztári be- illetve átléptetések körüli esetleges anomáliák visszaszorítására is választ jelenthet - tudatta a szakmai szervezet szerkesztőségünkkel.
A Stabilitás Pénztárszövetség már megkezdte egy Magatartási kódex kidolgozását, amely várhatóan november végére készül el. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által a tegnapi napon kiadott vezetői levélben foglaltakat a levél áttanulmányozását követően a szövetség szintén figyelembe veszi majd a kódex megfogalmazása során – közölte Juhász Istvánné, a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára. A Magatartási kódexben a szövetség lefekteti a pénztárak számára az üzletszerzési, valamint az ügyfeleikkel szemben elvárt magatartási szabályokat, és felhívja a pénztárak figyelmét a PSZÁF vezetői levelében megfogalmazott ajánlásokra a jövőbeni marketingakciók vonatkozásában. Privátbankár
Cikkek
Ne váltson forintra: a devizahitelesek tartsanak ki, ha tudnak
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 13:54
A devizahitelek körül jelenleg fennálló helyzet nem jó a lakosságnak, nem jó a nemzetgazdaságnak és nem jó a bankoknak sem - hangzott el egy szerdai sajtóbeszélgetésen
Cikkek
Fordulópont előtt a magyar vasút: most vagy soha?
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 13:52
A közeljövőben vitára bocsátja a szakminisztérium a közösségi közlekedés koncepcióját, illetve a készülő személyszállítási törvényt - fordulópont előtt a MÁV: most vagy soha?
Cikkek
Jövőre feléled végre a hazai turizmus
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 13:30
A belföldről érkező forgalom 1, a külföldről jövő 2, a konferenciaturizmus 5 százalékos növekedését jelezte előre 2011-re Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója
Cikkek
A piac kikényszeríthet egy új IMF-szerződést?
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 13:16
Az elmúlt 7 napban a kormány többször is határozottan kiállt amellett, hogy nem akar újabb szerződést kötni az IMF-fel. A hitelminősítők szerint szükség lenne az új kontraktusra - a választások után nagy lesz a nyomás Orbánékon
Cikkek
Szegedet elkerülik majd a kamionok
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 13:11
A kamionforgalom 90 százaléka elkerüli majd Szegedet, miután az év végére elkészül az M43-as autópálya Makóig tartó szakasza is, a fennmaradó 10 százalék belépését viszont több lépcsőben szabályozza majd a város – jelentette be szerdán Botka László polgármester.
A szocialista politikus a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a forgalom "kivezetéséről" egyeztettek az érintett szervekkel, s annak eredményeként egy "háromkategóriás rendszer" tervezete fogalmazódott meg.
Az elkészült vitaanyag szerint a 15 tonnás kamionok este hat és reggel hat óra között nem hajthatnak majd be a városba, a nagykörúton belül csak 7,5 tonnás kamionok közlekedhetnek, nagyobbak nem, míg a kiskörúton belülre – beleértve a Belvárosi hidat is - csak 3,5 tonnáig lehet majd behajtani.
MTI
Cikkek
Adótörvények és büdzsé: csak a választások után
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 13:04
A kormány a tervek szerint október 8-án nyújtja be a parlamentnek a jövő évi adótörvényekről szóló javaslatát, a 2011. évi költségvetésre vonatkozó előterjesztés október 29-én kerül a Ház elé.
KKV
Kanapéból dönteni a céges közgyűlésen
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 12:55
Ezentúl azt is megteheti, hogy nem megy el személyesen a vállalati közgyűlésre, hanem otthonról vesz részt a döntéshozatalban. Egy magyar cég új találmánya a kulcs
Cikkek
Svájci frank oda-vissza: lecsapott az OTP-re a felügyelet
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 12:30
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ma közzétett határozatában 2 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az OTP Bankra és azonnali hatállyal kötelezte az intézményt a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló jogszabályi rendelkezések betartására. A PSZÁF szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint ez az első alkalom, hogy a felügyelet egyedi ügyfélpanasz nyomán indított fogyasztóvédelmi eljárásban bírságot szab ki e hitelintézetre a Magatartási Kódexben vállaltak megsértése miatt.
A felügyelet a közlemény szerint megállapította, hogy az OTP Bank Nyrt. annak ellenére nem adott lehetőséget ügyfelének, annak deviza alapú hitelének devizában történő végtörlesztésére, hogy ezt a lehetőséget a Magatartási Kódex aláírásával vállalta és ezt az előírást saját üzletszabályzata is tartalmazta.
Az ügyféllel szemben – aki nagy összegű svájci frank alapú, lakáscélú hitelének még fönnálló részét átutalással kívánta volna törleszteni – a bank a közlemény szerint mégis azt az eljárást alkalmazta, hogy a beérkezett frankösszeget vételi árfolyamon átváltotta forintra, majd eladási árfolyamon visszaváltotta frankra, s ezt a pénzt írta jóvá az ügyfél folyószámláján.
Egy oldal, ami összehozza a devizahiteleseket - csatlakozz a Facebookon, és segítséget is kaphatsz!
Privátbankár
Cikkek
Ár, nyitva tartás, közelség: mire figyel a magyar?
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 12:01
Megváltoztak a magyarok vásárlásai szokásai: a hetente egyszer vagy többször plázába járók aránya csökkent, megnőtt viszont a csak havonta egyszer látogatók aránya
Befektetési alapok
Százmilliárdos plusz a befektetési alapokban
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 10:58
Augusztusban visszatértek az intézményi befektetők a befektetési alapokhoz, ráadásul az elmúlt fél év lakossági tőkebeáramlása is folytatódott
Cikkek
Ilyen drága aranyat még nem látott a világ
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 09:20
A világgazdaság újbóli lanyhulása miatti félelem a befektetőket a sokat emlegetett biztos menedékbe hajtja. Az arany biztonságába vetett bizalom új történelmi rekordra repítette az árfolyamot
Cikkek
Észak-Magyarországon nőtt legjobban az ipar
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 09:04
Az ipari termelés volumene az év első hét hónapjában 9%-kal nagyobb volt, mint 2009 azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal
Befektetés
A Deutsche Telekom elnöke is gyanúsított
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 08:54
A Deutsche Telekom AG nyolc vezető tisztségviselője, köztük jelenlegi elnöke ellen folyik nyomozás a balkáni leányvállalatoknál történt vesztegetés gyanúja alapján
Cikkek
Rosszul járna a Gazprom az új vezetékkel
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 08:01
Az orosz gázmonopólium számára komoly veszélyt jelent, hogy Magyarország csatlakozni szándékozik az Azerbajdzsán, Grúzia és Románia által tervezett, Oroszországot elkerülő AGRI gázvezetékhez, mert ez azzal járhat, hogy nem vásárol földgázt a Déli áramlat vezetékből - továbbá Horvátország és Szerbia sem, amellyel egyesíti gázszállítási rendszerét - írta szerdán a Kommerszant című orosz lap.
A Kommerszant a kedden Bakuban tartott azeri-grúz-román csúcsról beszámolva megállapította: a gázvezetékhez egyelőre nem készültek tervek, de még megvalósíthatósági tanulmány sem. A lap szerint Oroszország nem akadályozza majd a vezeték kiépülését, mivel ezzel kevesebb gáz jut a Nabuccóba. Szakértőket idézve azonban megállapította: a magyar csatlakozás a Gazprom dél- és kelet-európai piacainak részleges elvesztéséhez vezet.MTI
Cikkek
Ömlik a külföldi tőke Kínába
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 07:57
Kínában 66 milliárd dollár működőtőkét fektettek be külföldiek az első nyolc hónapban, 18,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A kínai kereskedelmi minisztérium szerdai közlése szerint augusztusban 7,6 milliárd dollár volt az új külföldi beruházás értéke, 1,4 százalékkal több, mint tavaly augusztusban. A beáramlás egyenetlen: augusztusban több volt az új külföldi beruházás Kínában, mint júliusban, de kevesebb, mint júniusban.
A kínai kormány e hét elején közölte, hogy rövidesen bővíti azoknak a gazdasági ágazatoknak a számát, amelyekben külföldi cégek megjelenhetnek beruházóként.
A kínai kormány hűtő intézkedései nyomán a kínai gazdaság növekedése a második negyedévben 10,4 százalékosra lassult az első negyedévi 11,9 százalékról, rendre éves összehasonlításban, de a második negyedévben Kína így is megelőzte Japánt mint a világ második számú gazdasága abszolút értékben az Egyesült Államok mögött. A kormány hivatalos célja 8 százalékos növekedés idén, de a kínai statisztikai hivatal vezetője szerdán 10 százalékos GDP-növekedést valószínűsített évi átlagban.MTI
Cikkek
Hűtlen kezelést gyanít az ÁSZ a 4-es metrónál
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 07:20
Feljelentést tett az Állami Számvevőszék, mert a 4-es metró beruházási folyamatának vizsgálatakor több szabálytalanságot is feltárt - közölte a szervezet
Cikkek
828 milliárdos lehet a kibocsátás 2011-ben
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 07:13
Jövőre az ÁKK az államháztartás finanszírozására összesen 828 milliárd forint nettó finanszírozást tervez, amiből 677 milliárd forint az állampapír-kibocsátás
Cikkek
Már idén megmenekülhetnek a hitelesek
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 15. 07:03
Még az idén hatályba léphetnek azok a jogszabályi változások, amelyek a Fidesz nyolcpontos, a bajba jutott lakáshiteleseket megsegítő csomagját tartalmazzák
Friss
Nemzetközi
Elutasította a Hezbollah a legújabb megkötött megállapodást
A szervezet szerint az maga a megadás.
1 napja
Nemzetközi
Iráni ismét támad, ezúttal Bahreinben csaptak le a drónok
Itt állomásozik az amerikai flotta egy része.
1 napja
Vállalat
Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Az eredeti számot megduplázhatják.
1 napja
A 100 Leggazdagabb
-
450 millió dolláros szuperjacht miatt forr a levegő Velencében2026. június 27. 10:24 -
Jellinek Dániel nagy dobása: magyar kézbe került az Auchan2026. június 26. 15:22 -
Szinte ismeretlenül robbant be a top 10-be a Semilab alapítója2026. június 26. 15:05 -
Rekordpénzért megy a játék a vb-n2026. június 26. 14:09 -
A legjobban kereső amerikai igazgató egyéves fizetésével a 68. leggazdagabb magyar lenne2026. június 25. 06:16
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Ostoros háziorvosa lett az egészségügyi minisztérium helyettes államtitkára
08:33
-
Magyar Péter hét új főispánt nevezett ki, Heves megyében Kovács Éva veszi át a kormányhivatal vezetését
07:04
-
Új választókerületi koordinátor és kabinetfőnök csatlakozott a TISZA egri csapatához
18:49
-
Nyilvános lesz, ki mennyit hiányzik a parlamenti szavazásokról – Lázár János vezeti a listát
15:58
-
Kapitány István: Este 6 és 9 között lehetőleg ne használjuk a klímát és ne töltsük az elektromos eszközeinket
11:47
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál
2026. június 1. 07:03
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról
2026. június 1. 06:11
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
top 24
-
Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
2026. június 28. 16:59
-
Franciaország is bevezeti az örökségútlevelet
2026. június 28. 17:20
-
Pipa lesz, ha lemarad: ebbe az új kincsesbányába ömlik a világ pénze
2026. június 28. 06:05
-
Két orosz olajfinomítót is eltalált vasárnap az ukrán hadsereg
2026. június 28. 15:31
-
Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
2026. június 28. 11:40



