Hírek
Cikkek
Kivárás: gyengült a forint a svájci frankkal szemben
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 18:09
Az euróval szemben szűk sávban ingadozott, a svájci frankkal szemben gyengült a forint pénteken, elveszítve előző napi nyereségének egy részét - a piac a választásokig kivár?
Cikkek
Házi őrizetbe került a BKV volt jogi igazgatója
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 17:50
Megszüntette a Fővárosi Bíróság a BKV vesztegetéssel gyanúsított egykori jogi igazgatójának előzetes letartóztatását, s egyúttal elrendelte házi őrizetét - közölte a bíróság pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság szeptember 6-i végzésével Sz. György előzetes letartóztatását december 7-ig hosszabbította meg. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett; a Fővárosi Bíróság a jogorvoslati kérelmet alaposnak találta - tették hozzá. Mint írták: Sz. György esetében a szökés és elrejtőzés veszélye nem oly mértékű, amelyet a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazásával lehetne csak kizárni, vagy lényegesen csökkenteni. A házi őrizet az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb október 16-ig tart - olvasható a közleményben.
Sziebert Györgyöt 2009. december 7-én helyezték előzetes letartóztatásba, miután a rendőrség egy óbudai mélygarázsban december 4-én tetten érte vesztegetés közben. MTI
Cikkek
BÉT: 21 700 forintra csökkent a Mol
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 16:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 43,25 pontos, 0,19 százalékos emelkedéssel, 23.219,24 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 1,36 százalékkal 21.700 forintra csökkent, az OTP részvények ára 1,57 százalékkal 4.926 forintra erősödött.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Cikkek
"Tiszta lap" helyett egyelőre csak piros lap jár?
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 16:21
Tovább folynak az egyeztetések a bankszövetség és a kormány között, a bankok a Fidesz által írt 8 pontból kettőt sehogy sem tudnak elfogadni, elvetik a "tiszta lapot"
Cikkek
London: kettős mélypontú magyar recesszió jöhet
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 16:15
Lassan már csak a magyar kormány gondolja úgy, hogy jövőre a pénzpiacokról finanszírozni tudjuk magunkat. A forint gyengélkedése áthúzhat minden számítást
Cikkek
A magyar egyénieskedés nem tetszik az EBRD-nek?
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 15:18
Új szabályozásra van szükség a devizahitelek terén Közép- és Kelet-Európában - hangsúlyozta Thomas Mirow az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke
Cikkek
OÉT: a lényeg lesz majd terítéken?
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 14:45
Először a bérekről, adóváltozásokról egyeztetnének a kormánnyal az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a munkaadói és munkavállalói képviseletek
KKV
Baromfi nagyhatalom vagyunk még mindig
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 14:38
Magyarország továbbra is baromfi nagyhatalom, ám az ágazatnak még számos feladatot kell megoldania, ha kedvező pozícióit meg kívánja őrizni
Cikkek
Putyin: 4,4%-kal is nőhet idén Oroszország
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 14:19
Oroszország bruttó hazai terméke (GDP) az idén várhatóan 4-4,4 százalékkal nő, és az infláció nem fogja lényegesen meghaladni a 7 százalékot,, miközben a költségvetési hiány gyors tempóban csökken, s év végére várhatóan a GDP 3,5-3,6 százalékát teszi majd ki - mondta egyebek között Vlagyimir Putyin egy Szocsiban tartott beruházási fórum résztvevő előtt pénteken.
Az orosz miniszterelnök szerint a munkanélküliség 7 százalékra csökkent, a reáljövedelmek pedig 5,1 százalékkal nőttek. Bejelentette, hogy az egészségügy és az oktatás területén működő cégeket 2020-ig mentesítik a nyereségadótól. Putyin nyomatékosan hangsúlyozta: Oroszország ezután a költségvetési bevételeket nem a kőolaj- és földgázeladásból szándékozik növelni, hanem a gazdaság többi ágazatából.
MTI
Cikkek
Az EU nem mondott le a vasútról, versenyt akar
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 14:11
A vasúti piacon belüli verseny növelése, a nemzeti szabályozók hatáskörének megerősítése és a vasúti beruházások kereteinek javítása a célja az EU-nak
Makro / Külgazdaság
"A világgazdaságot az EU vezeti most is"
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 14:04
Megváltozott a válság során a világkereskedelem alapszerkezete, de továbbra is az Európai Unió (EU) az első számú szereplő
Cikkek
EBRD: Magyarországra figyelni kell
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 13:10
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke szerint Magyarországot szoros figyelemmel kell kísérni, mert az ország középtávú gazdaságpolitikájának vonalai továbbra sem világosak.
Cikkek
Jövőre akár 3%-os is lehet a növekedés
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 13:02
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára egy nemzetközi fórumon is megerősítette, amit Matolcsy György tárcavezető a hét közepén mondott: jövőre akár 3%-os növekedést is elérhetünk.
Cikkek
Gyurcsány védelmébe vette Orbánt
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 12:06
Gyurcsány Ferenc szerint jól tette Orbán Viktor miniszterelnök, hogy elment Bakuba, és kár arra szót vesztegetni, hogy bérelt géppel ment, mert ha ez volt a legértelmesebb és leghatékonyabb módja az út megszervezésének, akkor így kellett megszervezni.
Az MSZP szerdán arcátlanságnak nevezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és stábja egy 12 millió forintért bérelt repülőgéppel utazott hivatalos bakui útjára. A miniszterelnökség erre azt közölte, a magyar kormánydelegáció bakui utazásának módja indokolt és költségkímélő, a bérelt repülőgép pedig a bekért ajánlatok közül a legolcsóbb volt.MTI
Cikkek
Új vezért kapott a MÁV-START
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 11:55
Monszpart Zsoltot nevezte ki a MÁV-START Zrt. vezérigazgatójának 2010. szeptember 16-ától a vasúti személyszállító társaság alapítója, a MÁV Zrt. A társaság közleménye szerint az 51 éves, közgazdász végzettségű szakember elsődleges feladata a vasúti személyszállító társaság szolgáltatási színvonalának emelése, az utaselégedettség növelése.
A MÁV Zrt. igazgatósága szeptember 2-ai ülésén döntött Kozák Tamás, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója és Átal László, a MÁV Zrt. gazdasági általános vezérigazgató-helyettese szeptember 15-ei hatállyal történő felmentéséről, akik közös megegyezéssel távoztak a cégtől.MTI
Cikkek
OÉT: hétfőn még nem csapnak a lovak közé
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 11:35
Az érdekegyeztetés helyzetéről, az OÉT második félévi munkatervéről tárgyalna a kormány a hétfőre összehívott OÉT ülésen - mondták a Nemzetgazdasági Minisztériumban. A Képviselői Irodaházba összehívott plenáris ülés lesz az első olyan OÉT ülés, amelyet az új kormány hív össze.
A kormány még szeptember elején írásbeli konzultációt kezdeményezett az oldalak képviselőivel az OÉT további működésének koncepciójáról, ám ezt a szakszervezetek, a munkavállalói oldal és a munkaadók elutasították, kérve a fórum mielőbbi összehívását.
A munkaadói és a munkavállalói oldal képviselői nem zárkóztak el a tanács jövőjének elemzésétől, de úgy vélték, mielőbb meg kell kezdeni az érdemi kérdések - bérek, adóváltozások, költségvetés - tárgyalását.MTI
Cikkek
Matolcsy: nem kamatcsökkentés kell a növekedéshez
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 11:13
Magyarország teljesíti a vállalt hiánycélt, de biztosan nem köt újabb kölcsönszerződést az IMF-fel - mondta a nemzetgazdasági miniszter
Pénzügyi szektor
Magatartási Kódex: megint büntetett a felügyelet
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 10:42
A pénzügyi felügyelet 3 millió forint bírságot szabott ki a HSBC Credit Pénzügyi Szolgáltatóra, illetve 1 millió forintot az Erste Leasing Autófinanszírozási Pénzügyi Szolgáltatóra
KKV
Fizetések: vékonyabb lett a nyári boríték
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 09:26
A január és július közötti időszakban a KSH adatai szerint a bruttó átlagkeresetek 2,6%-kal, a nettó átlagkeresetek 8,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbit
Cikkek
Nagy forgalommal zárhatja a hetet a tőzsde
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 09:08
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,82 pontos emelkedéssel, 23.205,81 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záróértékéhez képest a mutató így 0,13 százalékkal erősödött. Elemzők a hét utolsó kereskedési napján - a határidős kifutások miatt - magasabb forgalmat várnak.
Friss tőzsdei árfolyamokMTI, Privátbankár
KKV
Rengeteg munkahelyet fenyeget a dohányszigor
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 08:43
Magyarországon mintegy tízer, globálisan pedig több millió dohánytermelő megélhetését veszélyezteti a WHO adalékanyagokra vonatkozó, pillanatnyilag előkészületben lévő szabályozása
Cikkek
Semjén az állampolgárság megadásáról: felkészültünk
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 07:31
Felkészültünk arra, hogy január elsejétől megkezdődhessen a magyar állampolgárság megadása azoknak a határainkon kívül élő magyaroknak a számára, akik ezt kérik - mondta a KDNP elnöke
Cikkek
Olajcsere: új vezért kaphat még ősszel a Mol
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 07:13
Lapinformáció szerint szeptember végén, október elején távozik a Mol Nyrt. éléről Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató. Kocsis István cáfolja, hogy ő lenne az utód
Cikkek
Mesterházy négy évet ad Orbánéknak
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 07:07
Orbánék még semmi olyan döntést nem hoztak, ami válaszolna Magyarország kihívásaira és esetleg rosszul érinthetné a választókat - mondta az MSZP elnöke
Cikkek
Parlamenti nyugállomány: visszavonulnának az exek?
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 17. 06:54
Korkedvezményes nyugdíjba vonulását kezdeményezte több volt országgyűlési képviselő is - írja pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Magyar Hírlap. A lap úgy tudja: az 54 éves Horn Gábor és az 57 éves Magyar Bálint is benyújtotta erre vonatkozó kérelmét, hasonlóan az 56 éves Dávid Ibolyához.
A Magyar Hírlap megkereste az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot, Koncz István főosztályvezető azt mondta: konkrét személyekről nem adhat felvilágosítást. A képviselők közül Horn Gábor cáfolta a lap információját, Magyar Bálint viszont elismerte, hogy élni kíván ezzel a lehetőséggel - olvasható az újság mai számában. MTI, Magyar Hírlap
Cikkek
Jókorát esett ma a Mol
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 387,13 pontos, 1,64 százalékos csökkenéssel, 23.175,99 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 18,3 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények az erősödő Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Az MTI által megkérdezett üzletkötők szerint alulteljesítő volt csütörtökön a budapesti részvénypiac, elsősorban a Mol ezer forintos esése miatt. Piaci pletykák szerint az állam részvényenként 27 ezer forintért venné meg az orosz Surgutneftegas (Szurgtunyeftyegaz) tulajdonában lévő 21,1 százalékos Mol-pakettet. Ezt később a magyar kormány cáfolta.
Varjú Péter, az Erste Bank üzletkötője elmondta: amit a pletykára erősödött a Mol szerdán, azt veszítette el a cáfolat után csütörtökön. A szakértő szerint nem vehető komolyan az összeg ilyen feszített költségvetés mellett. Az üzletkötő szerint a Mol esését leszámítva a magyar piac nem volt kivétel a régiós piacok között.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője úgy fogalmazott: "picit kimerült a piac az elmúlt napok emelkedése után". Az üzletkötő a külföldi piacok mozgása alapján nem számít nagy elmozdulásra pénteken. Mindkét szakértő kiemelte, hogy a Svájci Nemzeti Bank (SNB) nem változtatott a kamaton csütörtökön, ahogy azt a szakértők többsége várta. A svájci frank három hónapos londoni bankközi kamatlába (LIBOR) 0,25 százalék maradt, 18 hónapja nem változott a kamat.
Pillanatokkal a 14 órakor elhangozott kamatdöntés bejelentése előtt a svájci frank 215,25 forinton, az euró 281,80 forinton állt. Mintegy húsz perccel később a frank 212,71 forintra, az euró 281,47 forintra gyengült. Csütörtökön több fontos makrogazdasági adat került napvilágra az Egyesült Államokban, ezek azonban nem befolyásolták jelentősen az árfolyamokat.
A Mol 1000 forinttal, 4,35 százalékkal 22.000 forintra csökkent, 9,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 48 forinttal, 0,98 százalékkal 4.850 forintra esett, forgalmuk 6,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,29 százalékkal 693 forintra gyengült, forgalma 589,0 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 75 forinttal, 0,16 százalékkal 48.275 forintra erősödött, a részvények forgalma 785,6 millió forintot ért el.
Az Egis 100,7 millió forintos forgalom mellett 65 forinttal, 0,31 százalékkal 20.730 forintra csökkentette értékét.
A BUMIX 2.062,22 ponton zárt csütörtökön, ez 2,28 pontos, 0,11 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Cikkek
Jobban áll a forint
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 18:12
A forint komoly erősödést ért el a svájci frankkal szemben a svájci jegybank kamatdöntése után, az euró ellenében viszont kissé gyengült. Az eurót csütörtök délután fél ötkor 282,65 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délután négy órai 282,04 forintos jegyzés után. Csütörtökre virradóra a jegyzés 281,74 forinton állt a nemzetközi deviza kereskedelemben és nap közben a legerősebb forint árfolyam 281,40 forintos euró jegyzésnél volt.
A forintot alapvetően pozitív devizapiaci hatások érték csütörtökön: az euró a dollárral szemben 1,3000 alatti jegyzésekről 1,3100 fölé, a svájci frankkal szemben 1,3000 alatti jegyzésekről 1,3300 fölé, a japán jegybank szerdai intervenciója utóhatásának köszönhetően pedig a jennel szemben 111 alatti árfolyamról 112 fölé erősödött. A jennel szemben a dollár is erősödött, 85,30 jen környékéről 85,80-ra, a svájci frankkal szemben pedig paritás környéki értékekről 1,017-re.
A svájci jegybank monetáris tanácsának kamattartó döntését követően kora délután meredek gyengülésnek indult a frank a főbb devizákkal szemben, ezért áttételesen a forint is nyereséget könyvelhetett el a svájci frank ellenében. A kamatdöntés indoklását a frank erősödésével szemben tett "verbális intervenciónak" értékelték a piacok.
Az euró/frank árfolyam 1,3100 környékéről rövid idő alatt 1,3300 fölé szökött fel, ezzel párhuzamosan a frank/forint árfolyam 215 környékéről 213 alá, az euró/forint árfolyam 282-ről 281,40-re zuhant. A svájci frankot délután fél ötkor 213,36 forinton jegyezték 1,3262 frankos euró árfolyam mellett. Szerda délután négy órakor 217,17 forint volt a jegyzés és még csütörtök délelőtt is 217 forint felett járt. A leggyengébb forint árfolyam csütörtökön 217,37 forintos svájci frank jegyzésen, a legerősebb pedig 212,49 forintos svájci frank jegyzésen állt be.
Délután fél ötkor a dollárt 215,94 forinton jegyezték 1,3096 dolláros euró árfolyam mellett a szerda délutáni 217,17 forintos és 1,2995 dolláros jegyzésekkel szemben.
Száz japán jent 252,08 forinton jegyezték csütörtök délután fél ötkor, szemben a szerda délutáni 254,11 forinttal. Nap közben 254,98 forint és 250,76 forint között alakult a jegyzés. A forint a japán jegybank a jen erősödésének megfékezésére végrehajtott nyíltpiaci beavatkozása közvetett hatásának köszönhetően erősödhetett a jennel szemben.
Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek
A helyi médiumoké a jövő
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 18:02
Sokat vesztett pozíciójából a nyomtatott lappiac a gazdasági világválság következtében - mondta Kázmér Judit, a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke
Cikkek
Mindenkinek jó lenne egy versenyképes Magyarország
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 17:21
A kormány célja, hogy Magyarország Közép-Európa legerősebb, leginkább versenyképes országa legyen, ezáltal az unió is versenyképesebb lesz - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az Európai Néppárt csütörtöki rendezvényén Budapesten
Cikkek
Gyógyszerárak: komoly gond a betegeknek
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 17:10
A folyamatos gyógyszeres kezelésre szoruló betegek 37 százalékának jelent komoly anyagi terhet a gyógyszerek kifizetése - az árakról leginkább a patikust kérdezzük
Cikkek
Shortolás: szigorúbbak vagyunk az EU-nál
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 17:05
A magyar tőkepiaci szabályozás részben már most is megfelel a short ügyletek tervezett uniós szintű szabályozásának, sőt bizonyos pontokon a tervezettnél szigorúbb előírásokat is tartalmaz - mondta az MTI-nek csütörtökön Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője.
Az MTI azzal kapcsolatban kereste meg a felügyeletet, hogy az Európai Bizottság javaslatot fogadott el egyebek közt a short ügyletek szabályozásának szigorítására, és ezzel összefüggésben a nemzeti szabályozó hatóságok intézkedéseinek európai szintű összehangolására. Az új uniós előírásokat 2012. július 1-jétől tervezik bevezetni, amennyiben az Európai Parlament és a Tanács is rábólint.
Binder István elmondta, hogy Magyarországon 2008 szeptembere óta jelenteni kell a short selling ügyleteket. Ezt az intézkedést a pénzügyi válság kezdetén vezette be a felügyelet, és a pénzügyi szolgáltatók jelentési kötelezettségét jelenleg is változatlanul fenntartja. Az EU Bizottság javaslatához képest Magyarországon már jóval kisebb értékhatárnál (a részvény tőzsdére bevezetett mennyiségének 0,01százalékánál) is jelenteni kell az ilyen típusú ügyleteket, vagyis a magyar szabályozás ebben a tekintetben már most is szigorúbb az unió által tervezettnél. Hozzátette, hogy jelenleg a szabályozó hatóságnak történő jelentésen túl a nyilvánosság elé nem kell tárni az ügyletet, vagyis ezen a téren lesz tennivaló, amennyiben a javaslatokat elfogadják.
Ami a short ügyletek korlátozását, illetve betiltását illeti, ezzel az eszközzel most is rendelkezik a PSZÁF, a felügyeletről szóló törvény ez év januárjában életbe lépett módosításával kapott ilyen jogosítványt. A törvény szerint a PSZÁF nemcsak a short ügyletekre, hanem általában bármilyen pénzügyi ügyletre vonatkozóan, a pénzügyi közvetítő rendszer biztonságos működése érdekében határozott időre, de legfeljebb 90 napra megtilthatja, korlátozhatja vagy feltételekhez kötheti bizonyos szolgáltatások nyújtását, ügyletek kötését, vagy termékek forgalmazását.MTI
Cikkek
Az úszó Eb felpörgette a szállodákat
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 16:55
A margitszigeti vizes Európa-bajnokság idején a budapesti szállodák szobafoglaltsága 79,7 százalék volt, ami 11,7 százalékponttal magasabb 2009 hasonló időszakában mértnél, illetve 5,1 százalékponttal magasabb az idei teljes augusztus 74,6 százalékos szobafoglaltságánál.
A Xellum Kft. által rendelkezésre bocsátott adatok alapján a Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ) azt vizsgálta, hogyan alakult a szállodák teljesítménye augusztus 4-15 között a budapesti úszó Eb idején.
A szövetség csütörtökön az MTI-vel azt közölte, hogy az átlag szobaár az Eb alatt 13.802 forint volt, ami 9,8 százalékkal magasabb 2009 ugyanezen időszakának átlagáránál, illetve 2,5 százalékponttal haladja meg a budapesti szállodák 2010 augusztusi átlagárát.MTI
Cikkek
Példátlan kilakoltatási hullám dúl Amerikában
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 16:50
Minden eddiginél több, szám szerint 95.364 lakóingatlant vettek vissza a hitelezők nemfizető ügyfeleiktől az idei év augusztusában - erre a hitelválság kirobbanása óta nem volt példa
Cikkek
Új igazgatója van a Magyar Állami Földtani Intézetnek
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 16:30
Új igazgató irányítja a földtani intézetet szeptember 16-ától - közölte a Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI) csütörtökön az MTI-vel. Az intézet igazgatójának a nemzeti fejlesztési miniszter Chikán Gézát nevezte ki, miután elfogadta a korábbi igazgató, Kordos László lemondását.
A Népszabadság augusztus végén arról írt, hogy a kormánystruktúra átalakítása során gazdájukat vesztett intézmények közé került a Magyar Állami Földtani Intézet. A lap cikke szerint az átsorolás, illetve a MÁFI jövőjével kapcsolatos koncepcionális különbségek miatt mondott le az intézet igazgatója, Kordos László geológus-őslénykutató.MTI
Cikkek
Az acélóriás is húz egyet a nadrágszíjon
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 16:26
További 2 milliárd dollár megtakarítást tervez 2012-ig a világ vezető acélgyártója, az ArcelorMittal, ugyanakkor 4 milliárd dollárt akar a hatékonyabb acélgyártásra költeni a következő öt évben. A megtakarítást főként hatékonyságnöveléssel tervezi elérni a cég. Az ArcelorMittal a pénzügyi válság kezdete óta már 3 milliárd dollárt takarított meg, főként létszámcsökkentés révén.
A cég bányászati vezetője szerint a cég saját bányáiból a vasérctermelést 100 millió tonnára akarja növelni 2015-ig, ez a jelenlegi kapacitásokhoz képest több mint 50 százalékos emelkedés. A tervezett növelés költsége lenne a bejelentett 4 milliárd dollár.
Sorban a negyedik negyedévet zárta nyereséggel júniusban az ArcelorMittal. A társaság beszámolója szerint az adózott eredmény 1,7 milliárd dollár volt, az egy évvel korábbi 0,8 milliárdos veszteség, és az év első három hónapjában elért 0,7 milliárd dolláros profit után.
A cég áprilistól kezdve három hónap alatt összesen 22,8 millió tonna acélt szállított le a megrendelőknek, közel másfél millió tonnával többet az előző negyedévinél. A 21,7 milliárd dolláros bevétel az előző negyedévit 16 százalékkal, az egy évvel korábbit pedig 43 százalékkal haladta meg. A mutatók főként a 2008-ban elmélyült válságból kiemelkedő Egyesült Államok és Európa növekvő acéléhségének hatására javultak.MTI
Cikkek
Kevesen akarnak szavazatszámlálók lenni
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 16:05
Kevesen, alig több mint négyezren jelentkeztek a szavazatszámláló bizottságokba eddig, pedig a határidő péntek délután négy órakor lejár. Ez azt jelenti, hogy sok helyen egyetlen jelölőszervezet sem tudja majd ellenőrizni a szavazatszámlálást, annak tisztaságát, törvényességét.
Valamennyi, az önkormányzati választáson induló jelölőszervezet és független jelölt delegálhatna egy-egy tagot a szavazatszámláló bizottságokba, de ezt eddig - a korábbi választásokhoz képest - nagyon kevesen tették meg.
Az áprilisi országgyűlési választásokon még mintegy 30 ezer delegált vett részt a 11 ezer szavazatszámláló bizottság munkájában. A szavazókörök száma azóta érdemben nem változott, a küldöttek száma azonban most messze elmarad a szükségestől.
Ha nincs meg a működőképességhez szükséges öt tag, a pártdelegáltak helyett póttagokat kell behívni a testületbe. Így azonban a jelölőszervezetek és jelöltek nem tudnak részt venni a szavazatszámlálásban, és nem vehetnek részt a vitás jogi kérdések eldöntésében sem.
A póttagok behívása továbbá megterheli a választási költségvetést is, mert egy-egy munkatárs behívása napi 15 ezer forintba kerül.MTI
Cikkek
A cégek fele már eldöntötte, mekkora lesz a béremelés
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 15:14
A magyarországi cégek 58,2 százaléka már konkrétan tudja, hogy mennyivel növeli a munkavállalók bérét jövőre, míg 13,4 százalék bizonytalan az emelést illetően
Cikkek
Mi etetjük a világot libamájjal
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 15:09
A világ libamájexportjának 90 százalékát Magyarország adja, annak ellenére, hogy a közelmúltban nemtelen támadások érték a magyar lúdtenyésztőket - mondta az MTI-nek Földi Péter, a Baromfi Teremék Tanács (BTT) szaktanácsadója.
A gazdasági válság a víziszárnyas tartásban is éreztette hatását. Míg a Magyarországon előállított libahús mennyisége 43 ezer tonna volt 2008-ban, addig tavaly csak 35 ezer tonnát tett ki. A tenyésztők abban bíznak, hogy az idén már ezer tonnával növelhető ez a mennyiség.
A lúdkeltetés adatai is gazdasági recesszió hatásait mutatják. Tavalyelőtt még mintegy 5,5 millió naposlibát helyzetek ki a tenyésztők, ám ez 2009-re 4,86 millió darabra csökkent.
Ennek ellenére Magyarország megőrizte vezető szerepét a hízott libamájtermelés területén. Tavaly előtt ebből az áruféleségből mintegy 2.000 tonnát állított elő. A múlt évben ez a mennyiség 1.769 tonnára csökkent. Az idén pedig az előrejelzések szerint a kivitel mennyisége eléri az 1.830 tonnát.
A hízott libamáj kivitel a megtermelt mennyiség mintegy háromnegyedét teszi ki. A libamájexportból tavaly 6,99 milliárd forint bevételük származott a termelőknek, 2008-ban pedig 5,76 milliárd forint. Az idén várhatóan ismét növekszik a bevétel, és elérheti a 7,5-7,6 milliárd forintot. A magyar libamáj felvevő piaca Belgium és Franciaország ide kerül a kivitt mennyiség mintegy 90 százaléka.MTI
Cikkek
Aktívabban mobiloztunk a nyár végén
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 14:46
Az év nyolcadik hónapjában közel 10 ezerrel 11,808 millióra csökkent a három hazai mobiltelefon-szolgáltató teljes előfizető-száma, ugyanakkor a forgalmat generáló ügyfelek száma az előző hónaphoz képest 25 ezerrel 10,833 millióra nőtt - jelentette be a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
Az NMHH gyorsjelentése szerint 2010 augusztusában a hívásfogadásra alkalmas kártyák száma alapján 100 főre 118,0 SIM-kártya jutott. Júliusban ez az érték 118,1, egy évvel korábban 118,13, 2009 végén pedig 117,7 volt.
A nyolcadik hónap végére a teljes ügyfélszám alapján számolva a T-Mobile részesedése a júliusi 43,42 százalékról 43,46 százalékra, a Vodafoné 21,95 százalékról 22,02 százalékra emelkedett, míg a Telenoré 34,63 százalékról 34,52 százalékra csökkent.
Augusztusban a forgalmazásban résztvevők, azaz az előfizetéssel rendelkezők és az utolsó három hónapban hívást indítók vagy fogadók száma alapján a Vodafone a júliusi 22,45 százalékról 22,51 százalékra növelte piaci részesedését. A T-Mobile 44,77 százalékról 44,72 százalékra esett vissza, míg a Telenor 32,77 százalékkal stagnált a hónapban.
A három mobilszolgáltató ügyfelei augusztusban 6231 számot hordoztak. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság adatai szerint a 2004. május 1. óta igénybe vehető számhordozás eddig összesen 349 ezer 149 mobilszámot érintett. Privátbankár
Cikkek
Adócsalást gyanít az ÁSZ az Országos Cigány Önkormányzatnál
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 14:33
Hűtlen kezelés, a számvitel rendjének megsértése és adócsalás alapos gyanúja miatt feljelentést tett az Állami Számvevőszék ismeretlen tettesek ellen, miután megvizsgálta az Országos Cigány Önkormányzat elmúlt másfél éves gazdálkodását.
A számvevőszék csütörtöki közlése szerint a roma érdekképviseleti szervezet 2009. és 2010. első félévi gazdálkodásának vizsgálata során feltárt szabálytalanságok közül több megalapozza a bűncselekmény gyanúját.
Az ÁSZ közlése szerint a hűtlen kezelés egyebek között az önkormányzat működésével össze nem függő kiadások finanszírozásával, a számvitel rendjének megsértése a számviteli előírások folyamatos és súlyos megszegésével, az adócsalás elsősorban adófizetési kötelezettségek elmulasztásával valósult meg.MTI
Cikkek
Nincs szó a Mol azonnali kivásárlásáról
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 14:30
Nem áll küszöbön a Mol 21,1 százalékos visszavásárlása az orosz Szurgutnyeftyegaztól (Surgutneftegas) - közölte a magyar kormány, amelyet a Dow Jones idézett csütörtökön.
"Mindkét ország kormánya jelezte, a kérdést prioritásként kezeli. Az orosz fél felvetése szerint a téma megvitatása folytatódik a magyar-orosz kormányközi gazdasági együttműködési bizottság következő ülésén" - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A minisztérium azt nem közölte, hogy mikor kerül sor a bizottsági ülésre.
MTI
Cikkek
Lehet-e nyerni a devizaeszközökön?
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 14:08
A következő hónapok nagy kérdése, hogy a nemzetközi gazdaságot a stagnálás vagy a lassú növekedés fogja meghatározni - tippek az intézményi befektetőknek 2011-re
Cikkek
Kamattartás után gyengül a frank
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 14:05
A svájci Központ Bank (SNB) nem változtatott a kamaton csütörtökön, ezt követően gyengülni kezdett a frank a főbb devizákkal és a forinttal szemben is
Cikkek
Tippek terhesség alatti bőrápoláshoz
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 13:48
A várandósság alatti hormonális és kötőszöveti változások hatásai a bőr és a haj állapotában is egyaránt jelentkeznek
Cikkek
Mártai István a mentőszolgálat új főigazgatója
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 13:47
Átvette kinevezési okmányát Mártai István, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) új főigazgatója csütörtökön Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkártól.
Az államtitkár ígéretet tett az új főigazgatónak, hogy a lehetőségekhez mérten támogatni fogja őt, a fejlesztési források pedig rendelkezésre fognak állni. Mártai István rövid beszédében a mentődolgozók bérhelyzetének javítását és a gépjárműpark fejlesztését, megújítását nevezte elsődlegesnek.MTI
Cikkek
Úgy fog ragyogni a Margit híd, mint 1935-ben
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 13:24
A hídpillérek tisztításával megkezdődött a Margit híd műemléki rekonstrukciója, amellyel a tervek szerint 2011 júniusában végeznek.
Wild László építész csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta, a híd 1935-ös felújításakor volt a legszebb, ezt az állapotot szeretnék most restaurálni. Ez nem minden elemnél lehetséges, mert a híd dokumentációi a háború alatt megsemmisültek, sok kutatómunka és szerencse kellett ahhoz, hogy az elemek többségéről ki tudják deríteni, hogyan is nézett ki.
A hidat az északi és déli hídfélen is kiszélesítik, lecserélik a kőburkolatokat, valamint visszakerülnek a régi kandeláberek és egyéb tartó elemek. A villamos felső vezetékét egy kétágú, a két pálya között elhelyezett tartóra fogatják fel, a jelzőlámpa- és táblatartók is díszesek lesznek, az északi hídfélen pedig az úttest és a kerékpársáv között korlát lesz - mondta a szakember.
Ludányi Gábor restaurátor elmondása szerint levéltárakban, fotóarchívumokban kutattak a híd után, ezekből tudták meg, hogy a híd egyes elemei az 1900-as évek elején hogyan nézhetett ki.
Kifejtette, a tervezésnél a híd középpillére volt a legproblémásabb, mivel semmilyen fotó nem volt róla, rajzokat kellett elemezni, hogy részben az eredeti állapotot tudják visszahozni. Hozzátette, nemcsak a kinézetet kell rekonstruálni, hanem azokat a technológiákat is, amelyekkel ezeket az elemeket akkoriban készítették.
A sajtótájékoztatón kiosztott háttéranyag szerint a felújítás során annyi mészkőelemet építenek be a híd lábaiba, mint amennyit a Parlament felújításához három év alatt használtak el. Visszaállítják a középpillér mellvédjeit, itt ismét helyet kapnak a sárkánydísszel ellátott oszlopok, obeliszkek is, a középpilléren ismét lesz történelmi címer és kőpárnára helyezett korona is.
A kandeláberek, villamos felső vezetékék tartó oszlopainak és a híd eredeti, díszes korlátainak a gyártása már zajlik, az aluljárókban a kisföldalattihoz hasonlóan Zsolnay-csempék lesznek.MTI
Cikkek
Bérüket követelik a vámosok
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 16. 13:17
Elfogadhatatlannak tartja a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete (VPFSZ), hogy a testületnél megtiltották a mozgóbér kifizetését és a felderítések jutalmazását - mondta Holecz Gábor, a szakszervezet elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A miniszter megtiltotta a vám- és pénzügyőrségnél a mozgóbér kifizetését. A mozgóbér - a fizetés félhavi nettó összege - a negyedévente előre meghatározott bevétel teljesítése esetén járna a dolgozóknak. Az első negyedéves mozgóbért megkapták, a másodikat azonban már nem, pedig teljesítették a bevételi tervet - mondta az elnök.
Mindez a VOP-nál 7 ezer, az APEH-nél 16 ezer embert érint. Hangsúlyozta: a VPOP-nál a juttatásokat úgy állapították meg, hogy mintegy biztos pénzként figyelembe vették a mozgóbért is.
Az MTI kérdésére elmondta: különösen a közalkalmazottaknak, alacsony keresetűeknek lenne fontos a mozgóbér kifizetése. Mint mondta, a testületnél egy kormányhatározattal megtiltották a felderítések ösztönzésére szolgáló jutalmak kifizetését is. Korábban ugyanis ösztönözték például a jövedéki termékek - például cigaretta - felderítését, egy-egy sikeres, nagyobb felderítés után 20-100 ezer forint közötti összeggel. Ennek kifizetését azért is sérelmezi a szakszervezet, mert nem állami forrásból származtak ezek a jutalmak.MTI
Friss
Nemzetközi
Elutasította a Hezbollah a legújabb megkötött megállapodást
A szervezet szerint az maga a megadás.
1 napja
Nemzetközi
Iráni ismét támad, ezúttal Bahreinben csaptak le a drónok
Itt állomásozik az amerikai flotta egy része.
1 napja
Vállalat
Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Az eredeti számot megduplázhatják.
1 napja
A 100 Leggazdagabb
-
450 millió dolláros szuperjacht miatt forr a levegő Velencében2026. június 27. 10:24 -
Jellinek Dániel nagy dobása: magyar kézbe került az Auchan2026. június 26. 15:22 -
Szinte ismeretlenül robbant be a top 10-be a Semilab alapítója2026. június 26. 15:05 -
Rekordpénzért megy a játék a vb-n2026. június 26. 14:09 -
A legjobban kereső amerikai igazgató egyéves fizetésével a 68. leggazdagabb magyar lenne2026. június 25. 06:16
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Ostoros háziorvosa lett az egészségügyi minisztérium helyettes államtitkára
08:33
-
Magyar Péter hét új főispánt nevezett ki, Heves megyében Kovács Éva veszi át a kormányhivatal vezetését
07:04
-
Új választókerületi koordinátor és kabinetfőnök csatlakozott a TISZA egri csapatához
18:49
-
Nyilvános lesz, ki mennyit hiányzik a parlamenti szavazásokról – Lázár János vezeti a listát
15:58
-
Kapitány István: Este 6 és 9 között lehetőleg ne használjuk a klímát és ne töltsük az elektromos eszközeinket
11:47
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál
2026. június 1. 07:03
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról
2026. június 1. 06:11
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
top 24
-
Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
2026. június 28. 16:59
-
Franciaország is bevezeti az örökségútlevelet
2026. június 28. 17:20
-
Pipa lesz, ha lemarad: ebbe az új kincsesbányába ömlik a világ pénze
2026. június 28. 06:05
-
Két orosz olajfinomítót is eltalált vasárnap az ukrán hadsereg
2026. június 28. 15:31
-
Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
2026. június 28. 11:40



