Hírek
Pénzügyi szektor
Az állami bankok tartanak a túlszabályozástól
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 12:34
Dr. Erős János elnökletével Budapesten tartotta ez évi közgyűlését az Állami Bankok Európai Szövetsége
Cikkek
Csak öt országban nőttek a lakásárak
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 12:29
Európában egyelőre többségben vannak azok az országok, ahol még tavaly is csökkentek a lakásárak a 2008-ban megindult csökkenést követően.
A brit RICS ingatlanpiaci információs szervezet pénteken ismertetett adatai szerint Magyarországon 20 százalékkal csökkent a lakóingatlanok ára 2009-ben az előző évben tapasztalt 8 százalék körüli visszaesés után.
Az European Housing Review elnevezésű felmérés rámutat, hogy a vizsgált 24 európai ország közül mindössze ötben emelkedtek az árak tavaly: a legnagyobb mértékben Norvégiában, 11,6 százalékkal, Finnországban 7,9 százalékkal, Svédországban 7,3 százalékkal, Ausztriában 2,9 százalékkal, Angliában 1,1 százalékkal, Portugáliában 0,3 százalékkal.
A lakásárak tavaly Lettországban estek vissza legjobban, 53,1 százalékkal, majd Észtország és Litvánia következett 30, és 26,8 százalékos csökkenéssel. Magyarország a 20 százalékos visszaeséssel a negyedik helyen áll a vizsgált országok között.
A RICS elemzői rámutattak, hogy az idén több országban is beindulhat az áremelkedés, és mindent egybevetve a lakáspiaci válság enyhébb és főleg rövidebb lesz, mint amire a szakma 2008-ban a globális krízis elmélyülését jelentő Lehman Brothers-összeomlás után számított.
Most kellene lakást venni - de miből?
Ránk verik az eladatlan garázsok árát
Már csak idén olcsók a lakások MTI
Cikkek
Két szűk esztendőre készülnek a görögök
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 12:25
A görögök többsége borúlátóan ítéli meg az ország gazdasági kilátásait és úgy véli, hogy a válság legalább két évig elhúzódik még - ez derült ki egy pénteken nyilvánosságra hozott felmérésből.
E Metron Analysis által végzett felmérés szerint a megkérdezettek 66,5 százaléka szerint még legalább két évig tart a költségvetési válság Görögországban.
Az is kiderült, hogy most először kerültek többségbe azok, akik elégedetlenek a kormány megszorító intézkedéseivel. Az állami szektorban dolgozók fizetésének a csökkentését, és az áfa emelését tartalmazó legutóbbi kormányzati csomagot a megkérdezettek 67,6 százaléka igazságtalannak tartotta, de 56 százalék szükségesnek ítélte.
Március elején a görög kormány egy újabb, 4,8 milliárd eurós (1280 milliárd forint) megszorító csomagot vitt keresztül a törvényhozáson. Az athéni vezetés a csőddel fenyegető, 300 milliárd eurós államadósság-hegyet igyekszik kezelhető méretűre apasztani a kiigazítással, és 2012-ig az uniós előírásoknak megfelelő, a bruttó hazai termék (GDP) arányában számolva 3 százalék alá kívánja szorítani az államháztartási hiányt, amely tavaly 12,7 százalékra szökött fel.
A pénteken ismertetett felmérés szerint a görögök 72 százaléka vélte úgy, hogy szükség van az Európai Unió támogatására, válaszadók 27,7 százaléka szerint viszont csődbe jut az ország.
Tőkepiac: a görögöknél és Amerikában van a kulcs
Titkos B-terv készült Görögország megmentésére
MTI
Cikkek
Újratárgyalná a Jobbik az államadósságot
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 12:19
A Jobbik kormányra kerülése esetén azonnal kezdeményezné a magyar államadósság feltételeinek újratárgyalását, beleértve az adósságteher egy részének elengedését is.
Hegedűs Tamás, a Jobbik pénteken bemutatott gazdasági és informatikai miniszterjelöltje budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: pártja a jegybankkal együttműködve olyan jelentős kamatcsökkentést tervez, amely "olcsó és bőséges pénzellátást" eredményez a magyar vállalkozásoknak.
A Jobbik egy magyar bankot is létrehozna a "megfizethető hitelhez jutás", valamint a "kereskedelmi bankok kartellhatalmának megtörése" érdekében - fejtette ki a párt árnyékkormányának hetedikként bemutatott tagja.
Gyűri egymást a Jobbik és az MSZP
Órái vannak hátra a pártoknak
"Remeg a rendszer a Jobbik miatt" MTI
Cikkek
Korai még az optimizmus
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 12:11
A fejlett országok GDP arányos államadóssága tavaly elérte a 90 százalékot, a növekvő államadósság növekvő kockázatot, bizonytalanságot jelent, a befektetői bizalom megingását hozhatja magával - hangoztatták a "Független költségvetési intézmények" címmel Budapesten rendezett konferencia pénteki, második napjának előadói.
Az országok nem, vagy csak igen nagy áldozatokkal képesek kinőni az emelkedő adósságot - mondta a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásában Julia Bertelsmann, a Heritage Alapítvány szakértője, aki Kenneth Rogoffal, az IMF korábbi vezető közgazdászával készült közös tanulmányukat ismertette.
A növekvő adósság veszélyét azért becsülik alá, mert a lakosság és a politikusok körében is elterjedt a túlzott optimizmus, valamint a pénzügyi válság kivételes helyzetnek való minősítése - hangsúlyozta Julia Bertelsmann.
Bár az USA szövetségi adósságának limitjét rögzítik, ezt a limitet folyamatosan megemelik - mutatott rá a Heritage Alapítvány szakértője.
Az államadósság optimális szintjét elméletileg még nem határozták meg - mondta Jürgen von Hagen. A bonni egyetem professzora szerint a fenntartható államadósság szintje olyan abszurd tétel, mintha egy vállalkozás azt tűzné zászlajára, hogy "ne menjünk csődbe".
Jürgen von Hagen a költségvetések politikai bukásának okai között első helyen említette a politikai célok maximalizálását, a szavazatszerzést.
Csaba László akadémikus arra hívta fel a figyelmet, hogy az állam és a lakosság adósságállománya is olyan fontos gazdasági mutató, amelynek jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. A Budapest Corvinus, a CEU és a debreceni egyetem professzora ugyanakkor az adósságok okozta bizonytalanságot fontosabbnak minősítette, mint az adósságok kiváltotta kockázatot.
"Az állam, vagy a magánszféra adósságállományát nem elég technikai, vagy makrogazdasági alapon elemezni, mivel ezek politikai, illetve társadalmi mellékhatásai is jelentősek" - fogalmazott az akadémikus.
A következő kormánynak sem lesz könnyebb
"Magyarország pénzügyileg tovább gyengül"
Régi fényében tündököl az adósságunkMTI
Cikkek
Nyomorban él közel egymilliárd ember
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 11:58
A világon minden nyolcadik ember nyomornegyedben él, az ENSZ adatai szerint az utóbbi tíz évben 777 millióról 830 millióra nőtt a nyomornegyedekbe kényszerültek száma
Karrier
A szakszervezetek a rezidensek pártjára álltak
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 11:45
A szakorvosjelöltekről szóló kormányrendelet felülvizsgálatára szólította fel a LIGA Szakszervezetek a kormányt - szerintük a szabad munkahelyválasztástól fosztják meg a rezidenseket
Befektetés
Tőkepiac: a görög probléma és az USA kamatpolitikája a kulcs
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 11:27
Az ING IM globális vagyonkezelő szerint a világgazdaság egyértelműen a fenntartható „gyógyulás” útján jár, még akkor is, ha időnként a kifáradás bizonyos jelei mutatkoznak
Cikkek
Sokat dolgozunk és keveset alszunk
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 11:25
Az alvásfelmérésben résztvevők 72%-a ritkán vagy soha nem érzi úgy, hogy eleget aludt volna, 25% ébred gyakorta pihenten s csupán 3% számolt be arról, hogy mindig elég időt tölt alvással
KKV
Építőipar: nyoma sincs a kilábalásnak
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 11:11
Februárban tovább emelkedett a felszámolások amúgy sem alacsony száma az építőiparban
Cikkek
Minden dolgozóját kirúgta egy siófoki szálloda
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 10:05
Minden dolgozóját elbocsátotta a siófoki, négycsillagos Casa Perla szálloda, a munkavállalók rendőri figyelmeztetésre hagyták el az épületet - írta pénteki számában a Somogyi Hírlap.
A négycsillagos hotel váratlanul elbocsátott munkatársai a bejelentést követően még azt tervezték, hogy addig nem hagyják el az épületet, amíg meg nem kapják elmaradt járandóságaikat. Később egy dolgozó elmondta: rendőri figyelmeztetésre kellett elhagyniuk a szállodát, hiszen ha maradnak, birtokháborítást követtek volna el. Többek azt állították: sok pénzzel tartozik nekik a munkaadójuk.
Az üzemeltető Siófok Invest részéről senki nem nyilatkozott. Az újság információi szerint a működtető azzal magyarázza a bezárást, hogy a gazdasági válság a négycsillagos szállodákat sújtotta legkeményebben, vendégeik éppen csak a szállásdíjat fizetik ki, a szolgáltatásokra már nem költenek, a Casa Perla gazdaságilag ellehetetlenült.
A városban további hat hasonló színvonalú hotel működik és tart nyitva évek óta télen-nyáron - olvasható a lapban.
Létszámstop: se ki, se be
Munkanélküliség: nem áll meg 11 százaléknálMTI
Cikkek
Gyűri egymást a Jobbik és az MSZP
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 09:36
A Medián felmérése szerint csökkent a Fidesz-KDNP-lista támogatottsága, míg a második helyért folytatódik az MSZP és a Jobbik versenyfutása
Cikkek
Észveszejtő terhesség
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 09:33
A terhességhez kapcsolódó mítoszokhoz tartozik - csakúgy mint az uborkaevés -, de most kutatás is megerősítette, hogy a terhesség valóban feledékenyebbé teszi a nőket.
A kismamák főként a szülést közvetlenül megelőző hónapokban veszítenek emlékezőképességükből - számolt be csütörtökön egy manchesteri konferencián Diane Farrar, az angliai Badford Egészségügyi Kutatóintézet munkatársa.
Szakemberek azt gyanítják, hogy a terhesség miatt megváltozott hormonszint kihat az agynak azokra a területeire, amelyek az emlékezésért felelősek. Az, hogy ez a folyamat pontosan hogyan is zajlik, egyelőre még rejtély. Farrar szerint a hézagos emlékezőképesség a várandósság negyedik hónapjában üti fel a fejét, és a szülés után akár három hónappal is tapasztalható.
Tesztek során 23 állapotos és 24 nem állapotos nő memóriáját vetették össze, de vizsgálták hangulatukat is. Az eredmények azt mutatták, hogy a kismamáknál magasabb a depresszió kockázata. A nők hangulata azonban a szülést követően ismét javult, amiért megint csak a hormonok lehetnek felelősek - magyarázta a kutatóintézet szóvivője.
Májustól csak két év a gyes
Fitneszre fel, kismamák!
MTI
Cikkek
A számok mögött: az szja miatt nőtt a reálkereset
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 09:20
A reálkereset januárban 6,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, a fogyasztóiár-index 6,4 százalékos növekedése mellett - köszönhetően a közszféra bérkiáramlásának
Cikkek
Sándor, József, Benedek, meghozta a meleget
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 09:03
Sándor, József, Benedek... A tavaszi napéjegyenlőség idején, Gergely nap után közel egy héttel érkeznek ők hárman, akik a melegért felelősek a magyar néphit szerint
Cikkek
2014-ig nem vehetnének a külföldiek földet
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 08:32
A kormány hivatalosan is kéri a földvásárlási moratórium további három évvel történő meghosszabbítását - közölte a kormányszóvivő
Cikkek
Órái vannak hátra a pártoknak
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 08:29
Már csak néhány órájuk van a pártoknak és a független jelölteknek arra, hogy szelvényeket gyűjtsenek és jelölteket állítsanak az áprilisi országgyűlési képviselő-választásra. A határidő délután négy óra.
A jelöltséghez a törvény szerint legalább 750, a választókerületben lakó választópolgár ajánlása szükséges, ezeket a választókerületi választási bizottságnál kell leadni, majd az ajánlások ellenőrzése után a választási bizottság dönt a jelölt nyilvántartásba vételéről.
A pártok közül csak a Jobbik, az MSZP és a Fidesz-KDNP tudott mind a 176 egyéni választókerületben jelöltet állítani.
A péntek délután négy órai határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a bizottságok már nem fogadhatják el. Az ajánlásokat a bizottságok mellett működő irodáknak ellenőrizniük kell.
Országszerte sok olyan jelölt van, akinek még nem sikerült összegyűjtenie a szükséges 750 ajánlást, így várhatóan még az utolsó órákban is sok helyütt kopogtatnak majd a még le nem adott cédulákért.
Azoknak, akik az utolsó napon adják le az ajánlószelvényeket, még számolniuk kell azzal is, hogy a bejelentett személy nem válik "azonnal" jelöltté, mert a jogorvoslati eljárás akár április 3-áig is eltarthat.
Azoknak a pártoknak, amelyek nyilvántartásba vetették magukat az áprilisi országgyűlési választásra, de mégsem tudták összegyűjteni a választókerületenként szükséges 750 ajánlást, hétfőn 16 óráig kell megsemmisíteniük az ajánlószelvényeket. A megsemmisítésről szóló jegyzőkönyveknek tartalmazniuk kell, melyik országgyűlési egyéni választókerületben gyűjtötték össze az ajánlásokat, illetve pontosan hány darabot semmisítettek meg.
A hét kérdése:
Önnek mi lenne az első lépése kormányfőként? Szavazzon!
A romák felgyújtották az ajánlószelvényeiket
A következő kormánynak sem lesz könnyebb
Holnapig még kopogtatnak
MTI
Cikkek
Módosul az építési közbeszerzés
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 08:06
Az építési beruházások első kifizetési szakaszában a fedezetkezelő nem vizsgálhatja azt, hogy a fővállalkozó kifizette-e az alvállalkozóit
Cikkek
"Az MSZP-t nem lehet megsemmisíteni!"
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 07:53
Mesterházy Attila szerint az MSZP a választások után is mindenképpen "megkerülhetetlen erő" marad. Új baloldalt kell építeni - véli a kormányfőjelölt
KKV
Gőzerővel írják a Malév terveit
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 07:34
Az immár többségi állami tulajdonban lévő Malév konszolidációs tervét várhatóan hamarosan benyújtja az EU-nak a magyar kormány
Cikkek
Kicsit drágább tojást hoz a nyuszi
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 07:27
Egy-két forinttal nőhet a jelenlegi nettó 18 forintról húsvétig a tojás termelői ára - nyilatkozta a Világgazdaság pénteki számában Thury Attila, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke.
Az elnök szerint a fogyasztók a 21-22, vagy ennél magasabb termelői árat már nem tudnák megfizetni. Az év eleje óta eltelt időszakban a tojás fogyasztói átlagára 32-35 forint között volt.
Az elnök tájékoztatása szerint az éves tojásfogyasztás fejenként 270 darab körül stagnál. Csökkent az importnyomás, mert a jelenlegi devizaárfolyamon az import termék a drágább.
Thury Attila a problémák között említette, hogy az uniós szabályozás szerint 2012 végéig le kell cserélni a hagyományos baromfiketreceket, ami a termelők mintegy felét érinti. Ehhez ugyan uniós pénzekért lehet pályázni, de a termelőknek nincs elegendő saját forrásuk hozzá.
Januári drágulás: több pénz kell az élethez
Nagyot esett a hús, a zöldség és a gyümölcs áraVilággazdaság
Biztosítás
Nyerészkednek a biztosítók a károkon?
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 07:21
Bepanaszolta a biztosítókat a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége, mert szerintük szabálytalanul rendezik a kgfb károkat
Cikkek
Elfogultsággal vádolja az USA a Magyar Rádiót
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 07:08
Az USA szerint a közszolgálati műsorszolgáltatás politikai befolyás alatt áll Magyarországon. A Magyar Rádió cáfol
Cikkek
Svájci sajt a legjobb sajt
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 07:06
Továbbra is felülmúlhatatlanok az európai sajtok, a 2010-es egyesült államokbeli sajtvilágbajnokságon a svájci Gruyere bizonyult a legjobbnak.
A gasztronómiai megmérettetést a sajtkészítéséről híres Wisconsin államban rendezték. A bírák a győztes svájci sajtot krémes állagáért és könnyed fűszeres ízéért magasztalták. A Gruyere-t Cedric Fragniere készíti a Krichbergben.
A második helyen szintén svájci sajt végzett, Andeer Sennerei munkája. A harmadik helyet az osztrák Alis Pesendorfer szerezte meg. Az első két helyezett ínyencség kemény sajt, míg a harmadik félkemény. Az idei versenyen 20 országból 2300 sajtkészítő vett részt.
Újabb áldozata van a mérgező sajtnak
Gyilkos sajt: ölt a baktériumMTI
Cikkek
Így számolja az APEH a benzint
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 06:56
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közzétette az április 1-je és április 30-a között, a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban alkalmazható üzemanyagárakat.
Eszerint a 95-ös ólmozatlan motorbenzin literenként 326 forinttal, a gázolaj 304 forinttal, a keverék 353 forinttal, az autógáz pedig 180 forinttal számolható el a jövő hónapban.
Ha a személyi jövedelemadó törvény hatálya alá tartozó magánszemély az üzemanyagköltséget a közleményben szereplő árak szerint számolja el, nem szükséges az üzemanyagról számlát beszereznie.
Egy éve 75 forinttal volt olcsóbb a benzin
Kikészít a benzinár - nem kizárt a 350!MTI
Cikkek
Kihalásba taszítja a kaviár a tokhalat
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 06:55
Kaviárként ismert ikrája miatt keresett tokhal a kihalás által leginkább veszélyeztetett állatfaj a Földön - derült ki a Természetvédelmi Világszövetségnek (IUCN) a különösen veszélyeztetett fajokat felsoroló csütörtökön ismertetett listájából.
A szervezet szerint a tokhalfélék 85 százaléka veszélyeztetett. Európában és Ázsiában 18 faj van veszélyben. A "vörös listán" szereplő 27 faj 63 százaléka különösen veszélyeztetett, esetükben a kihalás sem zárható ki. További négy fajt már kihaltnak tekintenek.
A kaviár miatt a Kaszpi-tengerben élő Beluga tokhalfajta is felkerült az erősen veszélyeztetett fajok listájára. A Beluga tokhal fekete kaviárja a tehetős ínyencek körében keresett, a különleges kaviár kilója 7300 eurót is érhet. A tokhal-populáció folyamatosan csökken, mivel az édes és sós vízben egyaránt előforduló tokhalfajták igen későn ívnak, egy részük ráadásul nem is minden évben. Az állatok azonban akár 150 évig is elélnek.
A tokhalakat nemcsak a túlhalászás, hanem a élőhelyeik feltöltése is veszélyezteti. A cél az, hogy a halakat tenyészetben tartsák, és így jussanak a kaviárhoz. Mivel a tokhalak milliónyi ikrát raknak, a gondos megfigyelés és a halászati tilalom betartása az halállomány gyors regenerálódásához vezetne az IUCN szerint.
Nem a klímaváltozástól félünk - pedig kéne
MTI
Cikkek
Ezer milliárdokat kell fizetnünk a következő években
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 06:39
Közel 4500 milliárd forint az állam hosszú távú kötelezettsége, amiből 829 milliárd forint részben a következő kormányzati ciklusban - 2010 és 2014 között - esedékes kifizetéseket jelent - összegzi a Napi Gazdaság a pénteki számában az államkincstár aktualizált adatait. A kötelezettségek között vannak, amit még a Fidesz-kormány idején, 1998 és 2002 között vállalt magára az állam.
Egyes minisztériumok 2044-ig vállaltak kötelezettséget. Például a honvédelmi minisztérium 1243 milliárd forinttal kötelezte el magát. Ebből mintegy ezer milliárd forint az, amit a saját cégeivel kötött szerződések alapján, többek között laktanyák felújítására és üzemeltetésre fordítanak.
A közlekedési tárca autópálya-építésekkel és bérletével kapcsolatos szerződései 2038-ig 1200 milliárd forint kötelezettséget jelentenek.
Még a Fidesz-kormány idején kötötték meg a Művészetek Palotájának bérletéről szóló hosszú távú szerződést 175 milliárd forint értékben. Közel ekkora összeg az egyetemi infrastruktúra fejlesztésére magántőke bevonásával megvalósult úgynevezett PPP-konstrukció költsége.
A hét kérdése:
Önnek mi lenne az első lépése kormányfőként? Szavazzon!
A következő kormánynak sem lesz könnyebb
"Ne az államtól várjuk a megoldást!"
Napi Gazdaság
Cikkek
APEH-szigor: nem ússzák meg a feledékeny cégek
Privátbankár.hu | 2010. március 19. 05:46
Az adóhatóság először felszólító levelet küld a beszámolni nem hajlandó cégek részére, utána felfüggesztés, illetve cégbírósági törlés következhet
Cikkek
A fiatalokat nem köti le az újságolvasás
Privátbankár.hu | 2010. március 18. 18:37
Nem csökken az újságolvasás népszerűsége a magyar lakosság körében, csupán a preferenciák rendeződnek át. Enyhén csökkent az általános női lapok, a hirdetési lapok, és az önállóan terjesztett tv magazinok népszerűsége
Cikkek
Uniós kohéziós alap: 110 milliárdot elbuktunk?
Privátbankár.hu | 2010. március 18. 18:32
Magyarország az új tagállamok között a legrosszabb eredményt érte el az EU kohéziós, vagyis felzárkóztatási alapjának a felhasználásában a 2006-ig járó összegek tekintetében - közölte Surján László néppárti európai parlamenti (EP-) képviselő csütörtökön.
Beszámolt arról, hogy az EP költségvetési bizottsága megkezdte a 2010. évi európai költségvetés végrehajtásának ellenőrzését. Az ennek szentelt szerdai ülésen az Európai Bizottság képviselője bemutatta a kohéziós források legújabb felhasználási adatait, valamint beszámolt egyfelől a pénzügyileg még le nem zárt, 2000 és 2006 közötti ciklus, másfelől a most zajló 2007 és 2013 közötti pénzügyi időszak kohéziós politikával kapcsolatos fő kérdéseiről, problémáiról. Eszerint 2006-ig Magyarországnak 1483 millió euró járt a kohéziós alapból, és ebből 2009-ig 1052 milliót sikerült felhasználni. Az ebből számított úgynevezett abszorpciós kapacitás 71 százalék, ami az új tagállamok között a legrosszabb eredmény.
Surján László hangsúlyozta: "a még fel nem használt, mintegy 110 milliárd forintnak megfelelő összeg megszerzése nem teljesen reménytelen. Ehhez egyrészt a még folyó projekteket hibátlanul le kell zárni. Másrészt, ha reményeink szerint az Európai Bizottság a válságra tekintettel még meghosszabbítja az elszámolási határidőt, és a vitatott tételeket is meg lehet védeni, akkor akár a teljes összeg lehívására is sor kerülhet. Ez már alighanem az új kormány feladata lesz" - emelte ki.
A képviselő hozzátette: az Európai Bizottság tisztviselői Magyarországot név szerint is a szégyenpadra ültették, mivel nem biztosította a szükséges önrészt, és ezért Magyarország nem fér hozzá az uniós forrásokhoz. A 2007-től 2010 márciusáig megnyílt felzárkóztatási forrásoknak csak 25,15 százaléka, összesen 3,3 milliárd euró érkezett be az országba. Ezzel a tíz új tagállam között a hatodik helyen áll Magyarország. Ennek az összegnek a nagy része, 2,3 milliárd euró az EU-tól kapott előleg.
EU-s forrásfelhasználás: élen járunk?
Van mit javítanunk az innováción
Munkapiaci körkép: Magyarország kivétel
Minek az euró, ha nincs mögötte védőháló?
MTI
Makro / Külgazdaság
Kiválasztottak: Obama aláírta a vállalati adókedvezmény-törvényt
Privátbankár.hu | 2010. március 18. 18:28
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön aláírta azt a törvényt, amely adókedvezményt biztosít a munkanélkülieket felvevő cégeknek. Az érintett vállalatok mentesülni fognak egy 6,2 százalékos munkáltatói járulék fizetése alól, és további ezer dollár adójóváírást kapnak, ha az új dolgozók még egy év múlva is alkalmazásban lesznek.
Obama az aláírási ceremónián kijelentette: a 18 milliárd dolláros csomag célja, hogy serkentsék a foglalkoztatást a magánszektorban.
Egyes elemzők szerint az adókedvezmények nem fognak különösebben javítani a munkaerőpiaci helyzeten. Ugyanis derűlátó becslések szerint is csak legfeljebb 250 ezer új munkahelyet teremt a törvény az év végéig, ami elenyésző szám ahhoz képest, hogy a recesszió kezdete óta 8,4 millió állás szűnt meg az országban.
Barack Obama azonban optimista módon szólt a törvényről, megjegyezve, hogy az amerikai gazdaságban hamarosan véget érhet a munkahelyek számának fogyatkozása, és elindul az ellenkező irányú folyamat. Hangsúlyozta, hogy a gazdaság már növekszik.
Az Egyesült Államokban jelenleg 9,7 százalékos a munkanélküliség, ezt a tavaly februárban elfogadott 787 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomag ellenére sem sikerült lefaragni. Az ellenzéki republikánusok akkor azt jósolták, hogy a csomag csak minimális mértékben lesz képes munkahelyeket teremteni, alapvetően a költségvetési hiányt fogja növelni. Az Obama által aláírt törvény 19,5 milliárd dolláros szövetségi támogatást is tartalmaz állami és helyi autópálya-építésekhez. Az új törvény ritka kétpárti támogatást élvezett, a szenátusban előző nap fogadták el 68-29 arányú szavazati aránnyal.
USA: a vártnál kevésbé csökkent a segélykérők száma
149 milliárdot adnak a munkanélküliségre - Amerikában
Obama még mindig nyerő típus
Az amerikaiak érzik, hogy nem csak ők a világ urai
MTI
Cikkek
Kivonulnak a 48-as huszárok Budapestről
Privátbankár.hu | 2010. március 18. 18:11
Már csak pénteken látható az 1848-as huszárezredeket bemutató szabadtéri szoborkiállítás. A főváros kilenc forgalmas pontján felállított életnagyságú huszárfigurák március 20-án hajnalban elhagyják mostani állomáshelyüket - közölte a Kormányszóvivői Iroda csütörtökön az MTI-vel.
A szobrok a Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában maradnak, további sorsukról a hivatal a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség történész és huszárszakértőinek bevonásával dönt. Számos magyarországi és határon túli 1848-as emlékhely és múzeum jelezte, hogy szívesen fogadna örökbe szobrokat. A befogadó intézmények kiválasztásáig - a jelentkezők magas száma miatt - a huszárok ideiglenesen egy raktárban pihennek majd.
Aki még a jelenlegi helyükön szeretné megnézni a szobrokat, péntek éjfélig megteheti a Batthyány téren, a Blaha Lujza téren, a Deák Ferenc téren, a Ferenciek terén, a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Moszkva téren, a Móricz Zsigmond körtéren, a Nemzeti Múzeum kertjében és a Nyugati téren.
A Közös tavaszunk elnevezésű március 15-i központi ünnepségsorozat egyik kiemelkedő programeleme volt a március 9. és 19. között, Budapest közterein megrendezett huszárszobor-kiállítás. Az 1848-49-es szabadságharcban részt vevő tizennyolc huszárezred előtt tisztelegve tizennyolc életnagyságú, korhű egyenruhákat bemutató huszárszobor volt látható a főváros forgalmas csomópontjain. Az érdeklődők a kilenc helyszínt végigjárva megismerhették valamennyi 1848-ban harcoló huszárezred díszes egyenruháját, a szobrok talapzatán pedig az adott huszárezred történetéről, a szabadságharcban betöltött szerepéről olvashattak magyar és angol nyelven.
A választásról szólt az ünnep
30 millióval kevesebből ünnepeljük március 15-ét
MTI
Cikkek
A jegybank megkezdte az elsődleges piaci jelzáloglevél-vásárlást
Privátbankár.hu | 2010. március 18. 18:02
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) első alkalommal vásárolt az elsődleges piacon jelzáloglevelet meghirdetett jelzáloglevél-vásárlási programja keretében: az FHB Jelzálogbank március 11-i aukcióján nyilvánosan forgalomba hozott FJ15NF01 jelzáloglevél sorozat második részletéből mintegy 3,059 milliárd forint névértékű jelzáloglevelet vásárolt 8,18 százalékos átlagos hozam mellett - tette közzé az MNB honlapján.
A jegybank a monetáris tanácsa február 8-án döntött a program elindításáról. A vásárlás - a program feltételeinek megfelelően - a nem bankcsoporton belüli befektetők által lejegyzett rész átlagos hozama mellett történt, a megvásárolt mennyiség az FHB bankcsoporton kívüli szereplők által vásárolt mennyiség 20 százalékát teszi ki - közölte az MNB.
A jegybank a program szerint összesen legfeljebb 100 milliárd forint névértékben vásárol hazai kibocsátású forint jelzálogleveleket a másodlagos és az elsődleges piacon a forint jelzáloghitel- és jelzáloglevél-piac fejlődésének támogatására. A jelzáloglevelek másodpiaci árjegyzését vállaló hitelintézetek számára az MNB igény esetén jelzáloglevél-kölcsönzési lehetőséget is felajánl. A program legkorábban 2010. december 31-én zárul.
Az elsődleges piacon a megfelelően nagyméretű jelzáloglevél-sorozatokból vásárol az MNB, ha azok folyamatos másodpiaci tőzsdei árjegyzését biztosítják. Egy-egy kibocsátásból legfeljebb a teljes nem bankcsoporton belüli kibocsátás 20 százalékát vásárolja meg, a nem bankcsoporton belüli befektetők által lejegyzett rész átlagos hozama mellett. Az MNB jegyzését a jelzáloglevél-sorozat kibocsátója kezdeményezheti.
A másodpiaci vásárlások során az MNB az elfogadható fedezetek körébe tartozó hazai, 2010. február 8. előtt kibocsátott, forintban denominált jelzáloglevelekből vásárol megítélése szerint, esetileg meghirdetett változó áras szabad tender keretében. Az MNB első, március 10-én megtartott másodpiaci jelzáloglevél-vásárlási tenderére összességében 21,5 milliárd forintnyi ajánlatot nyújtottak be a piaci szereplők, a meghirdetett 10 jelzáloglevélből 9 értékpapírra érkezett ajánlat. Az MNB az ajánlatokat nem fogadta el és a tendert eredménytelennek nyilvánította, mert úgy ítélte meg, hogy az ajánlatok a piaci hozamoknál lényegesen, legalább 50 bázisponttal kedvezőtlenebbek. A következő másodpiaci jelzáloglevél-vásárlási tender április 7-én lesz.
Magyar alapkamat: különvélemény Londonból
Karvalits: tovább lazíthatunk a pénzpiaci feltételeken
Parkolópályára állítják Simort?
Alapkamat: megtorpanhat a csökkentés
MTI
Cikkek
Hajszállal, de 24 000 pont fölött a BUX
Privátbankár.hu | 2010. március 18. 17:43
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 219,31 pontos, 0,92 százalékos emelkedéssel, 24.000,01 ponton zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 23,8 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények a gyengülő Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Elsősorban az OTP árfolyama húzta felfelé az indexet, a bankpapír piacán kialakult forgalom adta a teljes BÉT-forgalom oroszlánrészét - mondták az MTI által megkérdezett szakértők. A BUX ismét felülteljesítő volt a környező országok indexeihez képest - mondta Vaszkó Szabolcs, az Erste Bank üzletkötője. A nap elején még folytatódott a szerdán tapasztalt korrekció, de délutánra már élénkülni látszott az optimizmus a piacon - tette hozzá. Az üzletkötő szerint nem hatottak nagyon az árfolyamokra a nap folyamán publikált amerikai makrogazdasági adatok sem. Vaszkó Szabolcs megjegyezte, hogy az OTP árfolyama végig jól tartotta magát.
Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója is az OTP-t emelte ki. Véleménye szerint a csütörtöki kereskedési napon a bankpapíron volt a hangsúly. De - mint mondta - a régiós bankszektorban vegyes mozgások voltak. Mindkét szakértő kiemelte, hogy az elmúlt napokban tapasztalt forgalomhoz képest a csütörtöki alacsonynak mondható. Egyetértettek abban, hogy a pénteki kereskedést elsősorban az amerikai piacok zárása határozza meg.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.120,98 ponton zárt csütörtökön, ez 1,16 pontos, 0,05 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
Cikkek
A romák felgyújtották az ajánlószelvényeiket
Privátbankár.hu | 2010. március 18. 17:37
Újságírók előtt felgyújtotta az MCF Roma Összefogás Párt elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatója után azokat az ajánlószelvényeket, amelyeket jelöltjeiknek a 2010-es országgyűlési választásokon való induláshoz gyűjtöttek. A roma politikus azt mondta: ezért tette mindezt, hogy ne érje az a vád őket, hogy más pártoknak adnák át azokat pénzért vagy más ellenszolgáltatásért cserébe. Kolompár Orbán ezzel a tettel azokra a vádakra is válaszolt, melyek szerint a szövetség szelvényeket adott volna át az MDF-nek.
A roma politikus az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) budapesti, Dohány utcai székházának teraszán újságírók előtt a kötegekben lévő, kitöltött cédulákat egy kerti grillezőbe dobta, ahol azokat rögtön meg is gyújtották. Közlésük szerint több mint 23 ezer szelvényt semmisítettek meg ily módon.
Kolompár Orbán, a roma politikai tömörülés elnöke azt is elmondta: bár nagyon sok ajánlószelvényt gyűjtöttek a párttagok és az aktivisták, nem állítanak országos listát, mert gazdaságilag nem tudnak versenyezni a nagy pártokkal. Így Kolompár Orbán a Borsod megyei Ózd térségében, Balog József elnökhelyettes pedig a Szabolcs megyei nyírbátori térségben indul egyéni képviselőként, saját pártjuk színeiben.
Holnapig még kopogtatnak
A bizonytalanok körében az LMP a második kedvenc
A Fidesz nem tudja, kivel kellene vitatkozni
Nyolc vegytiszta budapesti MDF-es jelölt lesz?
Az utolsó faluban is lesz jobbikos jelölt
MTI, Privátbankár
Cikkek
Minden megyében listát állított az MSZP
Privátbankár.hu | 2010. március 18. 17:31
Mind a húsz területi választókerületben listát állított az MSZP - derül ki az Országos Választási Iroda internetes oldalának csütörtök délutáni adataiból.
A területi listákról az országgyűlési választáson összesen 152 mandátumot osztanak ki. Az országban húsz területi választókerület van (a 19 megye és a főváros), ezekben listát csak pártok állíthatnak. Listaállításra az a párt jogosult, amelyik az adott területi választókerületben az egyéni választókerületek egynegyedében, de legalább két egyéni választókerületben jelöltet állított.
A www.valasztas.hu szerint az MSZP-nek csütörtök délutánra mind a 20 területi választókerületben nyilvántartásba vették a pártlistáját. Ezzel a szocialista párt az első a választáson induló pártok közül, amelyik minden területi választókerületben listát tudott állítani.
A hét kérdése:
Önnek mi lenne az első lépése kormányfőként? Szavazzon!
Holnapig még kopogtatnak
A bizonytalanok körében az LMP a második kedvenc
A Fidesz nem tudja, kivel kellene vitatkozni
Az utolsó faluban is lesz jobbikos jelölt
MTI
Cikkek
Brüsszelnek a közbeszerzési törvény sem tetszik
Privátbankár.hu | 2010. március 18. 17:30
Eljárást kezdeményezett csütörtökön az Európai Bizottság Magyarországgal szemben a megreformált közbeszerzési törvény, illetve irodai eszközök beszerzésére irányuló szerződések ügyében.
Ezzel együtt Spanyolországgal szemben is fellépett a brüsszeli végrehajtó testület közbeszerzéssel kapcsolatos témában. Magyarország - közölte a bizottság - két hivatalos felszólítást fog kapni, amelyek "indoklással ellátott vélemény" formáját öltik. Ez az uniós jogsértési eljárás második lépcsőjének felel meg. Ha a bizottság két hónapon belül nem kap kielégítő választ, az ügyet az Európai Bíróság elé utalhatja.
Az egyik brüsszeli kifogás azzal kapcsolatos, hogy a megreformált magyar közbeszerzési törvény olyan új rendelkezéssel egészült ki, amely kimondja: az ajánlattevők bizonyos esetekben csak akkor támaszkodhatnak harmadik felekre a szerződés teljesítése során, ha az ajánlattevő többségi befolyást gyakorol felettük. A bizottság véleménye szerint ez nem áll összhangban az uniós közbeszerzési szabályokkal, amelyek alapján az ajánlattevő egy másik fél erőforrásaira a közöttük fennálló kapcsolat típusától függetlenül támaszkodhat. E rendelkezés azzal a következménnyel jár, hogy egyes, az uniós szabályoknak megfelelő ajánlatot benyújtó ajánlattevőket kizárnak a magyar közbeszerzési szerződések köréből.
Áfavisszatérítések: eljárást indított az EB
A másik felszólítás előzménye az, hogy tavaly a magyar központi szolgáltatási főigazgatóság az EU hivatalos lapjában történő kihirdetést követően tárgyalásos eljárást indított irodai eszközök beszerzésére. Ez annyit jelent, hogy a szerződéskötő hatóság megvitatta a szerződési feltételeket az ajánlattevőkkel, ami csökkenti a szerződés odaítélésére vonatkozó eljárás átláthatóságát. A szerződés értéke áfa nélkül 3,5 milliárd forint - hozzávetőlegesen 13 millió euró - volt.
Az uniós szabályok szerint tárgyalásos eljárást csak kivételes esetekben lehet alkalmazni, például amennyiben a közbeszerzési szerződés tekintetében nem lehetséges az ellenszolgáltatás előzetes átfogó meghatározása. A brüsszeli bizottság úgy ítéli meg, hogy ez az eset nem áll fenn az irodai eszközök beszerzésére irányuló szerződés esetén, így az odaítélési eljárás során a nagyobb mértékű átláthatóságát, illetve az ajánlattevőkkel szembeni egyenlő bánásmódot biztosító rendes szabályokat kellett volna követni.
Szigorodik a thm szabályozása
Tokajról kérdezgeti az unió Szlovákiát
Másképp választják ki az uniós tisztviselőket
Átláthatóvá teszik a közbeszerzéseket MTI
Cikkek
Oszkó: a következő kormánynak sem lesz könnyebb
Privátbankár.hu | 2010. március 18. 17:26
„Nem szeretném azt az érzetet kelteni, hogy jött egy szakértői csapat és elfújta a válságot” –mondta Oszkó Péter egy szakmai konferencián
Cikkek
Fidesz: húzóágazat lesz az egészségügy!
Privátbankár.hu | 2010. március 18. 16:27
Kormányra kerülése után a Fidesz "újfajta megközelítésben" alakítja át az egészségügyi rendszert, amely nemcsak szolgáltató szektori szerepben működik majd, hanem a gazdaság húzóágazata lesz - ezt Pesti Imre, az ellenzéki párt egészségpolitikusa mondta Nyíregyházán sajtótájékoztatón csütörtökön.
"A válságból való kilábalás egyik eszköze lehet az egészségügy, amelyet a Fidesz nemzeti alapprogramjának legfontosabb feladati közé emelt" - hangsúlyozta a párt országgyűlési képviselője, a parlament egészségügyi bizottságának tagja.
Pesti Imre az MTI kérdésére azt mondta, hogy ha a Fidesz kormányalakításra kap felhatalmazást az áprilisi választáson, megváltoztatják az ágazat finanszírozását, a tartalékok feltárása mellett pluszforrást kap a gyógyító-megelőző munka.
Az egészségpolitikus kitért arra is, hogy több orvosra és ápolóra van szükség az egészségügyben, hogy a betegek szükség esetén azonnal megkaphassák az ellátást.
Megjegyezte, hogy a rezidensrendszer megváltoztatásával például 30 százalékkal több végzős orvos maradhat majd Magyarországon, s akkor csökkenhetnek a mostani várólisták is.
Nézze meg választási rovatunkat és értékelje Ön is a miniszterelnök-jelölteket!
Pesti Imre kifejtette: az elmúlt években az "elhibázott gazdaságpolitika oltárán az MSZP-kormány feláldozta az egészségügyet". Szerinte a reformok nem szolgáltak mást, mint forráskivonást az ágazatból. Közlése szerint az egészségügyi alapból 400 milliárd forintot, ezen belül a gyógyító-megelőző kasszából 200 milliárdot vontak ki az elmúlt időszakban.
Hozzátette: ma már orvoshiány van az alap- és a fekvőbeteg-ellátásban egyaránt, sőt a járóbeteg-ellátásban is hosszú várólisták alakultak ki. Mint fogalmazott, az eszköz- és a gyógyszerellátásban szintén zavarok léptek fel.
A Fidesz - folytatta - kormányra kerülése esetén a "haladó országokhoz" hasonlóan, húzóágazattá kívánja fejleszteni az egészségügyet, szem előtt tartva, hogy az "egészségügyben térül meg legjobban a befektetés".
Nyugdíj: "a felosztó-kirovó rendszer pilótajáték"
Szili: az ország 99,9 százaléka tisztességes
"Remeg a rendszer a Jobbik miatt"
A Fidesz semmit nem mond, ami számonkérhető?
GS: valószínűtlen, hogy a Fidesz letérne az útrólMTI
Cikkek
Fellendülés előtt az arany kereslete?
Privátbankár.hu | 2010. március 18. 16:20
A globális gazdaság erősödésének újabb jeleként az idén fellendülhet az arany kereslete a tavalyi meredek csökkenés után. A Nemzetközi Aranytanács (WGC) csütörtökön ismertetett előrejelzése szerint az idén az ékszergyártás, és az egyéb ipari jellegű felhasználás, illetve az aranyrudakba való befektetés egyaránt növekedhet.
Befektetések: nehéz évre számíthatunk
Az aranyban és a jüanban bíznak a kínaiak
Mi köze a jó befektetésnek a házassághoz?
Az aranyat nem rázta meg a földrengés MTI
Cikkek
Ötéves változó kamatozású államkötvényt is kínál az ÁKK
Privátbankár.hu | 2010. március 18. 16:15
Ötéves, változó kamatozású államkötvényt kínál, a megszokott három- és ötéves fix kamatú kötvények mellett a március 25-i kötvényaukción az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) - tette közzé honlapján az ÁKK.
A teljes aukciós kínálat változatlanul 50 milliárd forint, ebből 10 milliárd forint az új, változó kamatozású kötvény. Az ÁKK utoljára 2001 júniusában adott el aukción változó kamatozású kötvényt; a 2005/F kötvény a mostanihoz hasonlóan a diszkontjegy aukciók hozama alapján kamatozott. A jövő heti kínálatban szereplő 2015/B kötvény futamideje idén március 31-én kezdődik és 2015. december 22-ig tart. A kötvény évente kétszer, június 22-én és december 22-én fizet kamatot. A kamat a megelőző három, három-hónapos diszkontjegy aukció átlaghozama elfogadott mennyiséggel súlyozott átlagának időarányos része. Az első, március 31 - június 22. közti töredékidőszakra a kamat évi 5,44 százalék.
Az ÁKK a hároméves fix kamatozású 2013/E kötvényből a megszokott 25 milliárd forintnyit, az fix kamatú ötéves 2015/A sorozatból a szokásos 15 milliárd forintnyit kínál megvételre jövő csütörtökön.
Az államadósság kezelő már tavaly decemberben, a 2010-es kibocsátási stratégia közzétételekor jelezte, hogy a kereslettől függően változó kamatozású kötvényt is kibocsáthat az idén. Az éves kibocsátási tervben az idén összesen tervezett 1.356 milliárd forint bruttó kötvénykibocsátáson belül 60 milliárd forint változó kamatozású kötvény szerepelt.
300 milliárdos kötvénykibocsátásra készül az ÁKK
Zseniálisan teljesített a kötvénypiac
Az euró halálát jósolja Soros
Az államadósságok aggasztják a befektetőketMTI
Cikkek
Pécs: helyszíni bírság jár a kéregetésért
Privátbankár.hu | 2010. március 18. 16:04
Rendeletben tiltotta meg a kéregetést a történelmi belvárosban Pécs önkormányzata csütörtökön. A képviselő-testület szerint eddig gyakori jelenség volt, hogy a járókelőket koldulók zaklatták Európa kulturális fővárosában.
Az erőszakos koldulást elviekben már eddig is büntették a baranyai megyeszékhelyen, mostantól azonban már a néma kéregetés” is tilos. A csütörtökön elfogadott rendeletben pontosan meghatározták, hogy a város mely utcáiban tiltják meg a koldulást, a szabályozás lényegében lefedi az egész történelmi belvárost.
Aki vét a szabály ellen, s a rendeletben kijelölt övezetben kéreget, azzal szemben a közterület-felügyelők helyszíni bírságot szabhatnak ki. Ha szabálysértési eljárás indul, a büntetés akár 30 ezer forint is lehet. Szegeden és Kaposváron már érvényben van hasonló korlátozás.
31-én megnyitják az M6-ost
Posztkommunista egzotikummal nem lehet turizmust építeni
Nyomoznak a pécsi Expo Center ügyében is MTI
Cikkek
Lehull a lepel: az ingatlanbefektetők 60 százaléka Európát célozza
Privátbankár.hu | 2010. március 18. 15:56
A CB Richard Ellis csoport közzétette 270 európai ingatlan-befektető bevonásával készített felmérése eredményét
Cikkek
Oszkó: téves a Fidesz hiányszáma
Privátbankár.hu | 2010. március 18. 15:54
Tévesnek nevezte Oszkó Péter pénzügyminiszter Varga Mihály csütörtöki állítását arról, hogy az államháztartási hiány várhatóan április végére eléri a kormány által egész évre tervezett mértéket, és megerősítette, hogy az első négy havi hiány valamivel az éves deficit 75 százaléka felett lehet.
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke azt követően beszélt erről, hogy az ellenzéki párt által létrehozott gazdasági tényfeltáró bizottság találkozott azzal a 29 közgazdásszal, akik tavaly november végén élesen bírálták a 2010-es büdzsét.
Oszkó Péter csütörtöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Fidesz által említett áprilisi szám téves, és a 29 közgazdász ismét "rosszul számolt", mint ahogyan akkor is, amikor 2010-re 2-4 százalékos gazdasági visszaesést jelzett előre. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: áprilisra egy viszonylag csekély, az első négy hónapra pedig az egész évi 75 százalékánál valamivel több hiányt prognosztizál a Pénzügyminisztérium.
Járai: az 5 százalékos deficit még átmehet
"Magyarország pénzügyileg tovább gyengül"
A válság rámutatott a problémákra
Egy hangyányival kisebb esést vár a PM MTI
KKV
Minden egy kézben: a főnök sem érthet mindenhez
Privátbankár.hu | 2010. március 18. 15:41
A hazai közepes méretű vállalatok többségének kihívást jelent a változó jogszabályi környezet állandó figyelemmel követése
Befektetés
Magyar alapkamat: különvélemény Londonból
Privátbankár.hu | 2010. március 18. 15:37
A globális feltörekvő térség jegybankjai most már elkezdik a pénzügypolitikai szigorítást, hamarosan Magyarország is beállhat a sorba - az időzítésről eltérnek a vélemények
Cikkek
"Ne az államtól várjuk a megoldást!"
Privátbankár.hu | 2010. március 18. 14:40
A kormányzati kudarcok nagyobb szerepet játszottak a válság kialakulásában, mint a piaciak, ezért a válság megoldását sem az állami szabályozók szigorításától várhatjuk
Cikkek
USA: a vártnál kevésbé csökkent a segélykérők száma
Privátbankár.hu | 2010. március 18. 14:31
A vártnál kevésbé csökkent a munkanélküli segélyért először folyamodók száma az Egyesült Államokban - az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint.
A segélykérelmek száma 5 ezerrel 457 ezerre mérséklődött a március 13-án záródott héten. A szakértők 7 ezres csökkenésre számítottak. A múlt héten már a harmadik egymást követő héten csökkent a segélykérelmek száma.
Az elmúlt négy hét átlagában a segélykérelmek száma 4.250-nel 471.250-ra mérséklődött.
149 milliárdot adnak a munkanélküliségre - Amerikában
Obama még mindig nyerő típus
Az amerikaiak érzik, hogy nem csak ők a világ urai
Obama mindenkit bebiztosítana
MTI
Friss
Nemzetközi
Megkezdődtek az iráni háború miatti lemondások Amerikában
A Terrorelhárítási Központ igazgatója mondott le.
10 perce
Részvény / Deviza / Áru
Zárásra az OTP szárnyalása már érezte a ritkuló levegót
A BUX 1,45 százalékos emelkedéssel 122 537,07 ponton zárt
30 perce
Vállalat
Az Alteo most Banán villantott
Villamosenergia-tárolót avattak a községben.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Titkos aranylabirintus London alatt: itt őrzik 60 ország kincseit2026. március 17. 16:00 -
Rekordévet zárt Tiborcz István bankja2026. március 17. 06:00 -
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50 -
Gazdag magyarok szállnak be a légi üzletbe: közös céget alapított Wáberer György és Emőri Gábor2026. március 16. 06:00 -
Hat zenész a világ milliárdosai között2026. március 13. 14:50
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Robbanásszerűen fejlődik a sportipar
16:56
-
Magyarországon a legmagasabb az infláció a visegrádi országok között
16:13
-
150 új munkahely: nagyot lép a Metal Kingdom
15:24
-
Tatán épül a régió legnagyobb toast-gyára, naponta 100 tonna kenyér készül majd
13:49
-
Kamattámogatott hitel: 23 ezer vállalkozás csapott le a lehetőségre
13:23
Turizmus Online cikkei
-
Teljes leállás Berlinben: egynapos sztrájk a repülőtéren
15:51
-
A húsvét időpontjáról a régmúltban egy zsinaton döntöttek
15:12
-
Bejutott a magyar csapat a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjébe
09:44
-
Magyar kezdeményezés csökkenti a töredezettséget a független szállodák között
09:25
-
Szentek a toronyban: új kiállítás Vácon
08:30
A vidék hírei
-
Kiszivárgott Orbán Viktor egri beszéde!
13:16
-
Nemzetközi siker: díjat nyert egy egri kötődésű animáció a New York-i Philip K. Dick Filmfesztiválon
10:46
-
Egerszalók–Verpelét Minisprint autóverseny lesz a hétvégén - útlezárások várhatók
09:00
-
1848 méteres emlékfutást rendeznek középiskolásoknak az Érsekkertben
07:55
-
Már az egri kézilabdacsapatot is kirendelték Orbán Viktor elé a Dobó térre
07:19
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
A magyar kormány most tényleg kihúzta a gyufát Brüsszelben – írja a Politico
2026. március 17. 09:03
-
Orbán Viktor és Robert Fico átírták az uniós csúcs napirendjét
2026. március 17. 10:41
-
Ukrajna elfogadta az EU ajánlatát a Barátság kőolajvezeték helyreállítására
2026. március 17. 13:20
-
Egy másik háborúban is súlyos fordulat történt hétfő éjjel
2026. március 17. 06:48
-
Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
2026. március 17. 06:11


