Hírek
Cikkek
Nem bírta sokáig a forint
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 17:23
Erősen kockázatkerülő piaci környezetben megőrizte 265-ös euró alatti árfolyamát a forint: délután fél ötkor 264,38 forinton jegyezték az eurót
Cikkek
Nem engedik el a görögök kezét
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 17:14
Az euróövezet nem hagyja magára Görögországot - hangoztatta Jean-Claude Juncker, az eurózóna pénzügyminiszteri csoportjának elnöke
Cikkek
Orbán: jelentősen megújítjuk Magyarországot
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 17:08
Orbán Viktor szerint a Fidesz az az erő, amely képes politikai formát adni annak a mélyreható változásnak, amelyre Magyarország készül. A Fidesz elnöke hétfőn az Osztrák Gyáriparosok Szövetségének bécsi rendezvényén tartott előadást. Az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta: "elköteleztem magam, hogy jelentősen megújítjuk Magyarországot, mély változásokat viszünk véghez".
A Fidesz gazdaságpolitikájával kapcsolatban arról beszélt, hogy jelentős változásokra kell számítani: nem egyszerűen az intézkedések lesznek mások, hanem a gondolkodásmód. A Fidesz kormányra kerülése esetén a gazdaságpolitika elsőbbséget fog adni az értékteremtő, munkahelyteremtő, termelő beruházásoknak - ismertette az előadásában elhangzottakat.
Lendvai Ildikó szerint amikor a Fidesz "rendkívüli költségvetési intézkedéseket" helyez kilátásba, megszorításokkal fenyeget. Az MSZP elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt kérdezte, vajon miből állhatnak az ellenzéki párt két vezetője által is felvetett "rendkívüli intézkedések".
Az MSZP elnöke emlékeztetett, a hét végén Orbán Viktor a Fidesz elnöke a Blikkben, Kósa Lajos alelnök pedig az MTV A szólás szabadsága című műsorában mondta azt, hogy egy Fidesz-kormánynak rendkívüli költségvetési intézkedéseket kell hoznia.
A hét kérdése:
Ön szerint létrejön a kormányfőjelöltek televíziós vitája?
Ezzel kapcsolatban Lendvai Ildikó úgy vélekedett, hogy a Fidesz "6-700 milliárd forintos megszorítási csomagban" gondolkozik; ennyi ugyanis forintban a különbség a 3,8 és a 7 százalékos idei hiánycél között, ezt kellene "behozni" intézkedésekkel. Hozzátette: a párt ígéretei a nagy tömegek számára eltűntek, így egyetlen célja lehet annak, hogy ezt az összeget kivonja a költségvetésből: a Fidesz a saját klientúrájának akar kedvezni.
A 6-700 milliárd forint háromféleképpen "hozhatja be" a Fidesz: az egyik szerint lebegteti az euró dátumát, ezzel rontja a forint árfolyamát és teremt plusz költségvetési forrást; de ezzel a devizahiteleseknek, 1,7 millió családnak árt - húzta alá Lendvai Ildikó. A rendkívüli intézkedések másik iránya lehet a magánnyugdíjpénztárak államosítása; azokat ugyanis már nem lehet privatizálni - utalt a fideszes politikusok korábbi nyilatkozataira. Kiemelte: ha államosítják a magánnyugdíjba befizető emberek járulékát, abból van költségvetési bevétel. A harmadik féle csomag tartalmazhatja a tényleges kiadáscsökkentő, megszorító lépéseket - emelte ki Lendvai Ildikó.
A pártelnök úgy vélekedett, hogy a hétvégén új nótát kezdtek fújni a Fidesz vezetői, és ennek a szövege baljóslatúan hangzik azok számára, akik hittek a párt ígéreteiben. Az új szó, új fogalom, gyökeresen ellentétben áll a korábbi ígéretekkel; de nem jó, ha "fekete-fehér igen-nemet kell játszani egy országnak a kormányzásra törekvő párttal" - közölte.
Ütött az óra: hol, kire lehet majd szavazni?
Mindenhol lehet majd szavazni az LMP-re
Lesz az MDF-nek is országos listája
Januártól jön az óriási fideszes adócsökkentés
Seres Mária: megvan a hatodik országos listaMTI
Cikkek
Ütött az óra: hol, kire lehet majd szavazni?
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 16:45
A hétfő délutáni határidőig 113 területi listát jelentettek be a pártok, ebből hét párt 75 listáját már nyilvántartásba vették az illetékes területi választási bizottságok az Országos Választási Iroda internetes tájékoztató oldala szerint
Cikkek
Mindenhol lehet majd szavazni az LMP-re
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 15:57
Az LMP húsz területi listát állított, ezeket már le is adták a területi választási bizottságoknak - közölte a párt országos listavezetője az MTI-vel. Schiffer András elmondta, hogy hétfőn az orosházi jelöltjüket is nyilvántartásba vették, így Békés megyében is képesek a listaállításra.
A valasztas.hu oldal szerint az LMP-nek eddig összesen 86 képviselőjelöltjét vették nyilvántartásba, de Schiffer András elmondása szerint 92 egyéni jelöltjük indulása már biztos. Hozzátette, hogy az országos listát csak kedden adják le.
Az országban húsz területi választókerület van (a 19 megye és a főváros), ezekben listát csak pártok állíthatnak. Listaállításra az a párt jogosult, amelyik az adott területi választókerületben az egyéni választókerületek egynegyedében, de legalább két egyéni választókerületben jelöltet állított.
A hét kérdése:
Ön szerint létrejön a kormányfőjelöltek televíziós vitája?
Lesz az MDF-nek is országos listája
Seres Mária: megvan a hatodik országos listaMTI
Cikkek
Lesz az MDF-nek is országos listája
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 15:29
Az OVI tájékoztató oldala szerint hétfőn kora délután nyilvántartásba vették az MDF hetedik területi listáját is, így az MDF is állíthat országos listát
Cikkek
Út melletti szemétszedésre hív a Közút
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 15:04
Szemétszedésre invitálja a lakosságot a Magyar Közút Nonprofit Zrt. április 22-én, a Föld napja alkalmából. A jelentkezéseket április 9-ig várják a megyei igazgatóságokon, az elérhetőségeket az érdeklődők a www.kozut.hu kapcsolat menüpontjában találják meg - közölte Pécsi Norbert Sándor kommunikációs menedzser.
A közútkezelő főszervezőként, az esemény gazdájaként minden csatlakozó számára térítés nélkül ad kesztyűt és láthatósági mellényt, valamint gondoskodik az összegyűjtött hulladék maradéktalan elszállításáról is. Az utak menti szemétszedéshez a cég szakmai felügyeletet biztosít, szükség esetén ideiglenes forgalomkorlátozást vezet be.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hatodik alkalommal szervez országos szemétgyűjtési akciót az általa üzemeltetett 30 ezer kilométeres közúthálózatnak és környezetének megtisztítására. Az eseményre ismét több tízezer önkéntes jelentkezését várják, az egyéni érdeklődőkön túl számítanak az önkormányzatok, a civil szervezetek, az iskolák és baráti társaságok csatlakozására is.
Az előbbi öt alkalommal összesen 175 ezer önkéntes csaknem 30 ezer köbméternyi szemetet gyűjtött össze országszerte, amellyel akár tíz 50 méteres úszómedencét is meg lehetne tölteni. Zsupponits Jenő vezérigazgató szerint a szemétgyűjtési akció az ország egyik legtöbb önkéntest megmozgató környezetvédelmi eseményévé nőtte ki magát, amely reményt ad arra, hogy a következő nemzedékek a mainál jobban megbecsüljék az utak környezetének állapotát.
A vállalat egész évben végzett út menti szemétszállítási munkája az utóbbi időben egyre inkább szélmalomharcra emlékeztet, az illegális szemétlerakók ugyanis napról napra szaporodnak - olvasható a cég közleményében. A társaság egy kisebb megyeszékhely éves kommunális hulladékának megfelelő mennyiségű szemetet gyűjt össze évente az általa üzemeltetett utak mellől.
Feljelentést tett a Magyar Közút
Tönkretette a Közútot a januári havazás?MTI
Cikkek
Hajókra mozdulnak a rendőrök
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 14:24
Fokozott ellenőrzést kezdett a rendőrség a Duna teljes magyarországi szakaszán hétfőn - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság a nemzetközi AQUAPOL-akció keretében vasárnapig mintegy húsz együttműködő rendőri és nem rendőri hatóság bevonásával hajtja végre feladatait.
A vízi közlekedésben résztvevők a hajóokmányok, hajózásban használatos közokiratok ellenőrzésére számíthatnak az akció ideje alatt. A vízi rendészet az okmányok eredetiségét és érvényességét vizsgálja, de a hatóság a vízi járműveken szolgálatot teljesítő személyekre vonatkozó munkavállalási és foglalkoztatási szabályok betartását is ellenőrzi - olvasható a rendőrség közleményében.
Egyre nagyobb eséllyel éljük túl az autózást
Bejött a rendőr-áradat: 300 bűnöző akadt horogra egy hét alattMTI
Cikkek
Januártól jön az óriási fideszes adócsökkentés
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 14:06
A Fidesz az "igazi, nagy, radikális" adócsökkentést 2011. január 1-jétől három év alatt hajtaná végre - mondta Matolcsy György
Cikkek
Több emberrel végez a víz, mint a háborúk
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 13:55
A szennyezett vizek évente több millió gyermek halálát okozzák - hangsúlyozza az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) jelentése
Cikkek
A héten nem lesz benzináremelés
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 13:27
A héten nem változtat az üzemanyagok literenkénti nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
A Mol két hete bruttó 6 forinttal emelte a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. Az akkori emeléssel újabb történelmi csúcsra, 330 forintra nőtt a benzin átlagára, a gázolajé pedig 303 forintra emelkedett.
Az autósok 10-30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.
Így számolja az APEH a benzint
A cégek is szívják a fogukat a benzinár miatt
Egy éve 75 forinttal volt olcsóbb a benzin
MTI
Cikkek
Fájni fog Iránnak, amit Amerika tervez
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 13:15
Az amerikai kormányzat nem fogadja el, hogy Irán nukleáris fegyverrel rendelkezzen és olyan szankciókon munkálkodik, amelynek fájó hatása lenne - ígérte Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.
A politikus hétfőn beszédet mond az amerikai zsidók befolyásos lobbi szervezete, az AIPAC konferenciáján és ennek részletei váltak ismertté. A dokumentumot a külügyminisztérium hozta nyilvánosságra. Ebben a külügyminiszter hangoztatja, hogy az iráni kormányzat egyes elemei veszélyt jelentenek az iráni népre és a régióra. Clinton szerint Iránnak meg kell mutatni, hogy valódi következményei lesznek annak, ha nem tudja bizonyítani nukleáris tevékenységének békés mivoltát.
A washingtoni diplomácia irányítója szerint az Egyesült Államok eltökélt abban, hogy megakadályozza Iránt, hogy atomfegyverre tegyen szert. Ha Teherán nukleáris fegyvert fejlesztene ki az felbátorítaná a terroristákat és fegyverkezési versenyt indítana el a Közel-Keleten. Ez elfogadhatatlan lenne az Egyesült Államok és Izrael számára is - emelte ki Clinton.
Teherán korábban durván elutasította Barack Obama amerikai elnök erőfeszítéseit az iráni atomprogram megvitatására, akárcsak az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt tagjának - Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország és az Egyesült Államok - kezdeményezéseit az iráni urándúsítás leállítására. Washington és szövetségesei attól tartanak, hogy Irán atomfegyvert akar előállítani, amit Teherán cáfol és azt állítja, hogy programja a békés energiatermelést szolgálja.
Egyre többen kritizálják a Moszadot
Az oroszok megtámadják Iránt, ha kell
Moszkva megfenyegette IrántMTI
Cikkek
Kevés a külgazdasághoz értő szakember
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 13:06
Az exportáló kis- és középvállalkozások esetén a menedzsmentismeretek és a külkereskedelemmel foglalkozó alkalmazottak hiánya jelenti a legnagyobb problémát
Cikkek
Az EU segített: többen dolgozhatnak a kórházban
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 12:30
Európai uniós támogatás révén két orvossal, valamit egy-egy felsőfokú végzettségű gyógyszerésszel és szakápolóval növelte a foglalkoztatottak létszámát a Kanizsai Dorottya Kórház - közölte a nagykanizsai egészségügyi intézmény főigazgatója hétfői sajtótájékoztatóján.
Bátorfi József elmondta: a két orvos és a szakápoló a sürgősségi betegellátó osztályon kapott munkát, a negyedik dolgozó pedig főgyógyszerészként tevékenykedhet a kórházban. Foglalkoztatásukat a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretén belüli pályázatból finanszírozták, az így elnyert 25,6 millió forint az új dolgozók mintegy kétéves foglalkoztatási költségeit fedezi.
A szakszervezetek a rezidensek pártjára álltak
Fidesz: húzóágazat lesz az egészségügy!
Lázadnak az orvostanhallgatók
MTI
Cikkek
Seres Mária: megvan a hatodik országos lista
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 12:24
Országos listát állít a Civil Mozgalom - jelentette be Seres Mária, az áprilisi országgyűlési választáson induló szervezet vezetője budapesti sajtótájékoztatóján hétfőn. Közlése szerint a 44 induló párt közül a Civil Mozgalom a hatodik szervezet, amely országos listát állíthat.
A Civil Mozgalom az országos listához szükséges hét területi listánál többet, kilencet állított, és a 176 egyéni választókerületben 28 egyéni jelöltje indulhat - mondta Seres Mária.
A Civil Mozgalom vezetője másfél éve vált országosan ismertté azzal, hogy a képviselők költségtérítéséről szóló népszavazáshoz szükséges 200.000 helyett több mint 600.000 aláírást gyűjtött össze. Seres Mária szerint "valamit nagyon elrontottak a nagy pártok", ezért van szükség az új szereplőkre, a civil erőre.
Megsemmisítés: vége a cédulázásnak
MDF-SZDSZ: még befutókra vadásznak
MDF lista: Dávid és Bokros az élen
Kik fogják majd a szavazatokat összeszámolni?
"Megkezdődött a Fidesz és a Jobbik összefonódása"
MTI
Cikkek
Ecostat: túlságosan izmos most a forint
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 12:07
Az idén stagnál, jövőre 3,1 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), miközben az éves infláció 2010-ben 4,2 százalék, jövőre 2,6 százalék lesz - mondta Zádor Márta, az Ecostat megbízott főigazgatója. Ami a világgazdaság egészének GDP-jét illeti az intézet osztja az IMF várakozásait, 4 százalékos növekedés vár a 2009. évi 0,8 százalékos csökkenés után
KKV
Egyre több telefonszámunk van
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 11:53
A januári 42 ezres növekedés után a magyar mobilpiac teljes ügyfélszáma februárban újabb 48 ezerrel, 11 millió 883 ezerre emelkedett
Cikkek
A Barroso-Merkel "csatától" függ Görögország
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 11:50
Barroso és Merkel között éles konfliktus bontakozott ki Görögország megsegítése miatt, az EB elnöke saját tervezetével házal, és az euróövezet megroppanását vázolj fel a kétkedőknek
Cikkek
Széndioxid-kvóták: durva hiba a kereskedésben
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 11:30
Összesen 7 ezer CER-kvóta (Certified Emission Reduction - széndioxidkibocsátás-csökkentési egységek) kapcsán történt hiba a párizsi Bluenext tőzsdén - mondta Molnár József, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kabinetfőnöke az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságának ülése helyett az ülés helyszínén lévő rögtönzött beszélgetésen hétfőn Budapesten.
A rögtönzött beszélgetésre azért került sor, mert rendes bizottsági ülést nem lehetett tartani, a szocialista képviselők ugyanis nem jelentek meg, ezért a bizottság a megjelent fideszes képviselőkkel, 7 fővel nem volt határozatképes.
Nem vett részt az ülésen a meghívott Szabó Imre környezetvédelmi miniszter sem, helyettesítéséről azonban gondoskodott, Faragó Tibor szakállamtitkár és Molnár József kabinetfőnök személyében. A képviselők Szijjártó Péter fideszes képviselő javaslatára őket hallgatták meg az úgynevezett CER ügyben.
Brüsszel is vizsgálja a magyar kvótaügyet
Rejtélyes módon keringenek a magyar kvóták
Klíma: Kína beadta a derekát
MTI
Cikkek
A németek harmada búcsút intene a görögöknek
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 11:19
A németeknek csaknem a harmada az euróövezeten kívül szeretné látni Görögországot, legalábbis addig, amíg a görög kormány rendbe nem teszi pénzügyeit - egyebek mellett ez derül ki a Financial Times hétfőn ismertetett nemzetközi felméréséből.
A londoni gazdasági napilap megbízásából Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Olaszországban elvégzett közvélemény-kutatás szerint a németek 32 százaléka értene egyet azzal, ha Görögországot felkérnék a távozásra a valutaunióból a görög közfinanszírozási rendszer konszolidálásának idejére. Ugyanezt például a franciáknak csak a 19 százaléka pártolná. A németek 61 százaléka ellenzi, hogy az EU pénzügyi segítségben részesítse Görögországot.
A Financial Times kommentárja szerint az uniós vezetőket "sokkolni fogja", hogy mennyien rokonszenveznek Németországban az euróövezet - legalábbis időleges - felbomlásának gondolatával. A gondolatot mindazonáltal - éppen a Financial Times hasábjain - a minap a német pénzügyminiszter is felvetette.
Wolfgang Schäuble a hónap közepén megjelent cikkében azt írta: ha valamely euróövezeti tagállam végképp alkalmatlannak bizonyul költségvetésének konszolidálására és versenyképességének helyreállítására, akkor végső megoldásként el kellene hagynia a pénzügyi uniót, EU-tagsága fenntartásának lehetőségével.
Szombatig eldől Görögország sorsa?
Egyre nagyobb a nyomás Németországon
200 milliárd euró kéne az Európai Valutaalaphoz
Trójai faló: "kétoldalú" megoldást javasol Barroso
Görögország egy lépésre a csődtől
MTI
KKV
Öt év és mindenki Kínába akar menni?
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 11:13
A jelenlegi tendenciákból arra lehet következtetni, hogy 2015-re Kína lesz a világ első számú turisztikai célországa - közölte egy ENSZ-illetékes
Cikkek
Képben vagyunk! Magyar Sajtófotó Kiállítás
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 10:50
Többszörösen díjazott fotók, legendás riportergépek, híressé vált divatfotósok alkotásai, lovagkeresztes divattervezők ruhái. Mindez így együtt (x)
Makro / Külgazdaság
Óriási pofon: "megbüntették" Sarkozyt
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 10:43
A francia sajtó Nicolas Sarkozy államfő megbüntetéseként értékelte hétfőn a regionális választások eredményét, amely annak ellenére hatalmas vereség a kormányzó jobbközépnek, hogy a baloldal nem tudott minden régióban győzni.
A hivatalos eredmények szerint a vasárnapi második fordulót az ellenzékben lévő Szocialista Párt, a Zöldek és a kisebb baloldali pártokat tömörítő Baloldali Front közös listái nyerték meg a szavazatok 53,85 százalékával, amely a baloldal legjobb eredménye az 1981-es parlamenti választások óta. A kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) a szavazatok 35,53 százalékát tudta megszerezni. A szélsőjobboldali Nemzeti Front országos szinten 9,26 százalékot ért el, de abban a 12 régióban, ahol bejutott a második fordulóba, 17,81 százalékon teljesített.
200 milliárd euró kéne az Európai Valutaalaphoz
Minek az euró, ha nincs mögötte védőháló?
Google-adó: Sarkozy nekimegy az óriásnak
MTI
Cikkek
Halkan gyengül a forint
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 10:34
Csendes kereskedésben gyengült a forint a bankközi piacon: az euró 264,35 forint körüli áron mozog hétfőn délelőtt a péntek délutáni 264,04 után.
Az MTI által megkérdezett kereskedő elmondta, hogy 264 forint fölött nyitott az euró és ott is maradt. A térségbeli devizák szintén gyengültek - tette hozzá. Csendes eseménytelen kereskedésre számítanak a piacon. A dollárt 195,33 forinton jegyezték hétfőn délelőtt 1,3520 dolláros euró árfolyam mellett, míg pénteken délután 195,16 forint volt a dollár árfolyama 1,3523 dolláros euró árfolyam mellett.
A svájci frank jegyzése 183,93 forint volt hétfőn délelőtt, szemben a pénteki 183,77 forinttal. A hétfő délelőtti kereskedésben 100 japán jent 215,45 forinton jegyeztek a pénteki 215,62 forint után.
Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron
Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek
Szombatig eldől Görögország sorsa?
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 10:12
Az Európai Unió soros spanyol elnöksége azon dolgozik, hogy a csütörtökön és pénteken Brüsszelben tartandó uniós csúcstalálkozón állapodjanak meg a fizetési nehézségekkel küzdő Görögország megsegítésének elveiben - mondta Miguel Ángel Moratinos spanyol külügyminiszter.
Az EU külügyminisztereinek hétfői brüsszeli tanácskozására érkező Moratinos újságíróknak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy ez fontos lenne az EU és a közös fizetőeszköz jövője szempontjából. Görögország - tette hozzá - kiérdemelte az uniós szolidaritást azokkal a meghozott kormányintézkedésekkel, amelyek a pénzügyi egyensúly helyreállítását célozzák.
Egyre nagyobb a nyomás Németországon
200 milliárd euró kéne az Európai Valutaalaphoz
Trójai faló: "kétoldalú" megoldást javasol Barroso
Görögország egy lépésre a csődtől MTI
Cikkek
Nem is akkora üzlet az e-könyv?
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 09:51
A vevők túlértékelik a digitális könyveken kereshető hasznot, sőt a kereskedők szerint az igazság az, hogy a nyomtatott kiadásokból sem szakít senki nagy pénzeket
Makro / Külgazdaság
Megsemmisítés: vége a cédulázásnak
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 09:08
A fel nem használt ajánlószelvényeket ma kell megsemmisíteni - a törvény nem rendelkezik róla, hogyan, elég a jegyzőkönyveket átadni az OVI-nak
Cikkek
Újra nyomoznak a csepeli kettős gyilkosság ügyében
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 08:58
Főkapitányi utasításra már a BRFK is vizsgálja, mi történt a csepeli rendőrkapitány irodájában 2009. január 7-én délelőtt, miért nem tette meg feljelentését a néhány órával később a Csepel-szigeti alapítványi iskolában meg gyilkolt Takács József igazgató - írja a Népszabadság hétfői számában.
A lap szerint az is kérdés, hogy kiszivároghatott-e a rendőrkapitánytól, vagy más rendőrségi tisztviselőtől, hogy Takács feljelenteni készül későbbi gyilkosait.
Takács József, a Csepel-sziget Általános és Szakképző (alapítványi) Iskola 2009. január 7-én meggyilkolt igazgatója néhány órával halála előtt Császár Mihálynál, Csepel akkori rendőrkapitányánál járt. Állítólag Takács másnap délelőtt ment volna vissza, hogy "akkor már tényleg megtegye a feljelentését", de addigra meggyilkolták - írja a lap.
Kőkemény terhelő vallomások Hagyó ellen?
Megpróbáltak betörni a belvárosi Fidesz-irodába
Lelőttek egy autóst a piros lámpánálMTI, Népszabadság
Cikkek
Adómentes pénzhozam a Tartós Befektetési Számlákon
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 08:58
A kifejezetten magánbefektetők számára kialakított konstrukció adóelőnyt kínál mindazoknak, akik megtakarításaikat középtávra kívánják elhelyezni (x)
Cikkek
Szerdáig záporok és lehűlés országszerte
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 08:25
Ma túlnyomóan erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, csak az északi, északkeleti határszél közelében szakadozhat fel a felhőzet. A nyugati, délnyugati országrészben többfelé, másutt elszórtan várható eső, záporeső. A gyenge északnyugati légmozgásban a hőmérséklet 13 és 18 °C közé emelkedik -írja friss előrejelzésében az Időkép.hu.
Kedden északon változóan felhős-napos, míg délen többnyire borult időre van kilátás. Délen szórványosan alakulhat ki gyenge eső, záporeső. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8 °C, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 °C között alakul.
Hétfőtől szerdáig esőre, záporokra és pár fokos lehűlésre számíthatunk. A hét közepétől szárazabb, enyhébb idő várható.
időkép.hu
Derűre ború: élvezze ki a hétvégét!
Sándor, József, Benedek, meghozta a meleget
Privátbankár
Cikkek
Hidegkezeléssel a mellrák ellen
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 08:14
Kíméletes kezelést tenne lehetővé a kiroterápia a mellrák ellen - mutattak rá vizsgálatok alapján amerikai tudósok
Cikkek
Újra érdekeljük az amerikaiakat
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 08:03
Ismét élénkült az egyesült államokbeli vállalkozások érdeklődése Magyarország iránt, ami részben a hiánycsökkentő intézkedéseknek köszönhető
Adó
A számlázást érintően új előírások lépnek életbe
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 07:53
Április 1-jétől módosulnak a pénztárgép kötelező használatára vonatkozó előírások - hívja fel a figyelmet az APEH
Makro / Külgazdaság
Kőkemény terhelő vallomások Hagyó ellen?
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 07:49
Sajtóinformációk szerint több terhelő vallomás is van a BRFK birtokában Hagyó Miklós ellen - az ügyészség egyelőre kivár
Cikkek
Tele vagyunk élményfürdővel: a jóból is megárt a sok?
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 07:16
A piac egyes szereplői szerint az akvaparkok számának növekedése már "túl sok a jóból" Magyarországon - írja a Világgazdaság hétfői számában.
A lapnak nyilatkozó, régebb óta működő akvaparkok vezetői úgy vélik, túlkínálat jellemzi a hazai piacot, szerintük az új fejlesztések is gyakran átgondolatlanok.
A fizetőképes kereslet is visszaesett a válság hatására, a zsugorodó piacot a növekvő konkurencia tovább szeletelheti. Olyannyira, hogy egyes vélemények szerint lehetnek olyan fürdők, amelyek nem bírják majd a versenyt - írja a lap. A tavalyi is nehéz év volt az élményfürdők számára: a válság mellett az áfaemelés, illetve a H1N1 körül kialakult hisztéria is komolyan visszafogta a forgalmukat.
A Rác fürdőnél is bűzlik valami
Egyre nagyobb mínuszok a gyógyfürdőkben
MTI, Világgazdaság
Cikkek
Perelnek: a béreken spórol a Tesco?
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 07:14
Még ebben a hónapban minden érintett megyében munkaügyi bírósághoz fordul a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSSZ) annak érdekében, hogy a Tesco áruházakban egyenlő béreket fizessenek azoknak a dolgozóknak, akik ugyanazt a munkát látják el - írja hétfői számában a Magyar Nemzet.
A lapnak nyilatkozó Bubenkó Csaba, a szakszervezet elnöke elmondta, hogy a Tescónál ugyanolyan munkaszerződéssel rendelkező, ugyanabban a munkakörben dolgozók bére között tíz, húsz, de akár 30 százalékos különbség is lehet, attól függően, hogy az ország mely területén működik az áruház. Arra is felhívta a figyelmet, hogy éppen a szegényebb, nagyobb munkanélküliséggel küzdő térségekben fizetnek kevesebbet a munkavállalóknak. Az érdekvédő szerint a Tesco éves szinten akár 1 milliárd forintot is megspórolhat ezzel a gyakorlattal.
Reálbérek: a 13. havinak van még egy dobása
Minden dolgozóját kirúgta egy siófoki szálloda
Bajnai jó, de a Fidesz jobb lenne a cégeknek
3,7 millió ember tartja el az országot
Beruházás nélkül nem lesz kilábalás
2 604 000 forint/fő: tovább esett a GDP MTI, Magyar Nemzet
Cikkek
Futhatnak a pénzük után: kivonul az Engel Győrből
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 07:11
Kivonul az Engel-csoport Győrből, nem épül meg a tervezett több ezer lakás, az egyik épület, a Dália-palota kivitelezése félbemaradt, a lakók és a kivitelezők futnak a pénzük után, a beruházó ellen felszámolást kezdeményeztek - írja a hétfői Népszabadság.
Az Engel-csoport beruházásában épült házat a tervek szerint 2008 végén, legkésőbb 2009 elején kellett volna átadni, az építkezés azonban leállt, az ingatlanon már hónapok nem dolgoznak, s kétséges, elkészül-e valaha is az épület. Az Engel pénze elfogyott, a társaság kivonult a győri terület fejlesztéséből.
A történet jó egy évtizede indult: a Magyarországon és a régió más államaiban akkor már több jelentős beruházáson dolgozó Engel 2002-ben írt alá együttműködési szerződést a Rába Nyrt.-vel a Győr központi részén fekvő egykori telephely hasznosítására. Az egykor a Rába csarnokainak, irodaházának helyet adó, mintegy 43 hektáros területen a csoport több tízmilliárd forintos beruházás eredményeként 5-6 ezer új lakást, óvodát, iskolát, ligetet, sétálóutcát, üzleteket – gyakorlatilag egy önálló városrész kialakítását ígérte.
Áprilisban indul a kilakoltatási dömping
Csak öt országban nőttek a lakásárak
Építőipar: nyoma sincs a kilábalásnak
Az ingatlanbefektetők 60 százaléka Európát célozza MTI, Népszabadság
Cikkek
MDF-SZDSZ: még befutókra vadásznak
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 07:05
Hétfőn délelőtt tovább tárgyal az MDF és az SZDSZ a budapesti és az országos listáról - délután 4-ig meg kell egyezniük, különben elbukják a listaállítás lehetőségét
Cikkek
Mától árusítják ki a választók adatait
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 06:51
Az áprilisi országgyűlési választáson induló jelöltek, jelölőszervezetek mától kaphatják meg a névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét és lakcímét
Cikkek
Biztosítva: Obama történelmet írt
Privátbankár.hu | 2010. március 22. 06:42
Az amerikai képviselőház vasárnap éjszaka elfogadta az egészségügyi reformtörvény tervezetét - 70 éve nem nyúltak bele ennyire a társadalombiztosítás rendszerébe
Cikkek
20 millió európai gyermek él szegénységben
Privátbankár.hu | 2010. március 21. 18:14
Az EU polgárai közül 80 millió él szegénységben, közülük 20 millió gyermek, és a szegénység alapvető hatással van életesélyeikre
Cikkek
Kína nem enged az USA-nak
Privátbankár.hu | 2010. március 21. 18:02
Kína szerint komoly következményei lennének annak, ha az USA korlátozná az ázsiai ország termékeinek és szolgáltatásainak importját
Makro / Külgazdaság
MDF lista: Dávid és Bokros az élen
Privátbankár.hu | 2010. március 21. 16:28
Dávid Ibolya pártelnök vezeti az MDF országos listáját, Bokros Lajos, a párt miniszterelnök-jelöltje pedig a budapesti lista élén áll
Cikkek
Vona: a Fidesz veszélyezteti a Jobbikot
Privátbankár.hu | 2010. március 21. 16:20
A Fidesz veszélyezteti a Jobbik kétharmados győzelmét - jelentette ki Vona Gábor, aki szerint győzelmük esetén megszüntetik a két nagy kereskedelmi tv-t
Makro / Külgazdaság
Eladják adatainkat a pártoknak
Privátbankár.hu | 2010. március 21. 16:11
Az áprilisi országgyűlési választáson induló jelöltek, jelölőszervezetek hétfőtől kaphatják meg a névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét és lakcímét
Befektetés
Kétéves rekordot döntött a héten a BUX
Privátbankár.hu | 2010. március 21. 15:57
Az előző heti lokális csúcs után folytatódott az optimizmus a múlt héten is a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX több mint kétéves rekordra emelkedett
Cikkek
Görög dráma: egyre nagyobb a nyomás Németországon
Privátbankár.hu | 2010. március 21. 15:45
Növekszik a nyomás Németországra a válsággal küszködő Görögország uniós megsegítése érdekében
Cikkek
Két forgatókönyvet kínálnak az Európai Valutaalaphoz
Privátbankár.hu | 2010. március 21. 15:15
A német Der Spiegel információi szerint mintegy 200 milliárd euró kellene egy Európai Valutaalap életre hívásához
Friss
Nemzetközi
Donald Trump szerint a NATO „nagyon ostoba hibát” követett el
Elutasították a segítségnyújtást Iránnal kapcsolatban.
14 perce
Nemzetközi
Megkezdődtek az iráni háború miatti lemondások Amerikában
A Terrorelhárítási Központ igazgatója mondott le.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Titkos aranylabirintus London alatt: itt őrzik 60 ország kincseit2026. március 17. 16:00 -
Rekordévet zárt Tiborcz István bankja2026. március 17. 06:00 -
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50 -
Gazdag magyarok szállnak be a légi üzletbe: közös céget alapított Wáberer György és Emőri Gábor2026. március 16. 06:00 -
Hat zenész a világ milliárdosai között2026. március 13. 14:50
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Robbanásszerűen fejlődik a sportipar
16:56
-
Magyarországon a legmagasabb az infláció a visegrádi országok között
16:13
-
150 új munkahely: nagyot lép a Metal Kingdom
15:24
-
Tatán épül a régió legnagyobb toast-gyára, naponta 100 tonna kenyér készül majd
13:49
-
Kamattámogatott hitel: 23 ezer vállalkozás csapott le a lehetőségre
13:23
Turizmus Online cikkei
-
Szolíd éjszakai élet Damaszkuszban: betiltották az alkoholt a szórakozóhelyeken
16:44
-
Teljes leállás Berlinben: egynapos sztrájk a repülőtéren
15:51
-
A húsvét időpontjáról a régmúltban egy zsinaton döntöttek
15:12
-
Bejutott a magyar csapat a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjébe
09:44
-
Magyar kezdeményezés csökkenti a töredezettséget a független szállodák között
09:25
A vidék hírei
-
Kiszivárgott Orbán Viktor egri beszéde!
13:16
-
Nemzetközi siker: díjat nyert egy egri kötődésű animáció a New York-i Philip K. Dick Filmfesztiválon
10:46
-
Egerszalók–Verpelét Minisprint autóverseny lesz a hétvégén - útlezárások várhatók
09:00
-
1848 méteres emlékfutást rendeznek középiskolásoknak az Érsekkertben
07:55
-
Már az egri kézilabdacsapatot is kirendelték Orbán Viktor elé a Dobó térre
07:19
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
A magyar kormány most tényleg kihúzta a gyufát Brüsszelben – írja a Politico
2026. március 17. 09:03
-
Ukrajna elfogadta az EU ajánlatát a Barátság kőolajvezeték helyreállítására
2026. március 17. 13:20
-
Orbán Viktor és Robert Fico átírták az uniós csúcs napirendjét
2026. március 17. 10:41
-
Egy másik háborúban is súlyos fordulat történt hétfő éjjel
2026. március 17. 06:48
-
Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
2026. március 17. 06:11


