Hírek
Cikkek
Ezer gyalogost büntettek meg a rendőrök
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 15:07
Mintegy 45 ezer gyalogost és biciklist ellenőrzött október 1-je és 26-a között az ORFK, minden második gyalogos és harmadik biciklis megsértett valamilyen közlekedési szabályt.
Cikkek
„Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 14:44
„Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik” – tartja a mondás. A Skanzen immár hatodik alkalommal rendezi meg a Szent Márton Újborfesztivál és Libatort november 8-án és 9-én, szombaton és vasárnap. A rendezvény társszervezője a Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht.
Márton napon még a századfordulón is országszerte lakomákat tartottak, mert úgy gondolták, hogy minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba. Hasonlóképpen gondolkodtak a tömött liba levágásáról is. Ehhez az őszi szokáskörhöz tartozik az is, hogy a pásztorok és gazdák kölcsönösen megajándékozták egymást. Baranya megyében továbbá azt is tartották, hogy a Márton napi időjárás mutatja meg a márciusi időt.
Az újbor kultúrája Magyarországon az 1990-es évek közepén kezdett el terjedni. Először Bock József villányi borász Szent Márton bora elnevezésű kékoportóját nyitották fel ünnepélyes keretek között 1996. november 11-én. Azóta a borászok és bormarketingesek kitartó munkájának köszönhetően a Márton napi libaevés fontos eleme egy üveg újbor felnyitása és elfogyasztása.
Az átlagosan évente több mint ötezer látogatót vonzó - elsősorban gasztronómiai - fesztivál különlegessége, hogy néprajzban jártas szakemberek autentikus környezetben az étkezési élmények mellett kulturális, néphagyománnyal kapcsolatos ismereteket is átadnak a látogatóknak.
Részletek: Újbor és libasült: Márton nap a SkanzenbenPrivátbankár
Cikkek
Vállalati nyomtatók és megoldások - igény szerint
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 14:18
Hogyan válasszunk irodai nyomtatót vagy többfunkciós készüléket? Segít a HP! (x)
Cikkek
Két évig lesz válság - ha nem durrannak újabb buborékok
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 14:17
A Coface úgy látja, hogy akárcsak a korábbi válságok, a jelenlegi is körülbelül másfél-két évig tarthat, mert a vállalatok képesek lesznek ehhez alkalmazkodni a gazdasági lassuláshoz
Cikkek
Megbolondult a búzapiac: az okos gazda jókor ad el
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 14:15
Még mindig pang a búzapiac - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke az MTI-nek hétfőn. A GOSZ elnöke úgy vélte - megismételve korábbi álláspontját -, hogy eladhatatlan gabonakészlet nincs. Megjegyezte ugyanakkor: nem gondolhatta senki komolyan néhány hónapja, hogy a búza ára 70 ezer forintos tonnánkénti áron stabilizálódik, de a mostani 30 ezer forint körüli tonnánkénti ár sem reális. "Vélhetően valahol a kettő között lesz majd az igazság" - mondta a szakember. A "lanyha" búzapiac decembert követően mozdulhat meg szerinte, amikor a tengerhez közelebb lévő termőhelyek raktárai kiürülnek. Akkor már a magyar búzát is keresni fogják.
A termelőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy mekkora ráfordítással képesek előállítani a gabonát, és azt a világpiacon mennyiért lehet eladni, azaz a piac azt éppen hogyan árazza be - tette hozzá a szakember.
A kereskedelmi anomáliákat a GOSZ elnöke szerint úgy lehet kivédeni, ha a termelők megfelelő módon készleteznek, és akkor adnak el, amikor az számukra a legkedvezőbb. Természetesen a mostani pénzügyi válság nyomán új helyzet állt elő. A készletezést és a tárolást finanszírozni kell, ami most komoly gondot jelenthet egyes gazdálkodóknak - mondta.
A jelenlegi nehéz finanszírozási helyzet szerinte főként azért állhatott elő, mert több pénzintézet is ráfizetett a közraktárjegyes tárolásra, a 70 ezer forintos búza esetében, amikor magas áron vette meg a termelők jegyeit, és azok aztán a nyakán maradtak. Így a mostani helyzetben a bankok már óvatosabbak.
Vancsura József közölte: magyar búza még jobb piaci pozícióinak biztosítása érdekében rövidesen bevezettetik a Pannon védjegyet, amely garantálja a vásárlóknak a kiváló minőséget. Ebből a minőségből az idén Magyarországon három millió tonna, búzából összesen mintegy 5,2 millió tonna termett - mondta a szakember.
Minden hatodik ember éhezik
Másfélszer annyi gabona termett
Rengeteg a gabona, csak nem annyira jó MTI
Cikkek
A magyarok még ne is álmodjanak az euróról
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 14:00
A nemzetközi pénzügyi válság ugyan vonzóbbá tette az EU több új, keleti tagállama számára az euró mielőbbi bevezetésének gondolatát, de 2010 tavaszáig egyetlen ország sem fogja tudni teljesíteni ennek kritériumait - mondta az EU pénzügyi biztosa. Veres szerint a deficitben már jövőre elérjük a célt
Cikkek
Tömeges elbocsátások: több mint 2000 érintett
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 13:24
Az előzetes adatok szerint 2.243 foglalkoztatottat érintenek az októberben bejelentett csoportos létszámleépítések. A leépítések elsősorban az autó-, a textil- és a papíripart érintik.
Cikkek
Oka fogyott: nem lesz népszavazás a több biztosítós rendszerről
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 13:08
Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn megsemmisítette azt az országgyűlési határozatot, amelyben az Országgyűlés országos népszavazást rendelt el a több biztosítós egészségbiztosítási rendszerrel összefüggésben - közölte az MTI-vel a testület sajtófőnöke.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az országgyűlési határozat ellen benyújtott kifogások elbírálása során az Alkotmánybíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy tekinthető-e az országos népszavazás elrendelését érdemben befolyásoló lényeges új körülménynek az a tény, miszerint az Országgyűlés a kérdés hitelesítését követően elfogadta az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt, majd a népszavazás elrendelését megelőzően hatályon kívül helyezte azt.
Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény elfogadásával, majd hatályon kívül helyezésével a kérdés tartalma és ezzel együtt a népszavazási kezdeményezésnek a választópolgárok által támogatott célja megváltozott.
Az Országgyűlés június 9-én döntött az egészségbiztosítás privatizációját megakadályozó népszavazási kezdeményezésről, amelyet az Albert-házaspár nyújtott be az Országos Választási Bizottsághoz.
Sólyom: erős a hátterünk
Miért nem adják be a kötelező oltásokat?
Újra támad a vizitdíj
Plusz pénz miatt borulhattak a várólisták
MTI
Cikkek
Még 1998-ban is jobb volt a hangulat
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 12:41
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított októberi értéke 44,7 százalék, ami 5,2 százalékpontos csökkenést mutat a feldolgozóipari termelésben a szeptemberi szinthez képest - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn. A feldolgozóipari beszerzési menedzser index mélyponton van: 0,8 ponttal alulmúlja az eddigi legrosszabb kilátásokat mutató 1998. októberi hónapot.
A BMI értéke messze elmarad az évnek ebben az időszakában megszokott szinttől: jóval kisebb az egy évvel korábbi 55,7 százaléknál, illetve az elmúlt három év azonos időszakainak átlagánál (55,3).
Az új megrendelések indexe jelentős visszaesést mutat, a 41,9-es érték 8,8 százalékpontos havi csökkenést jelez.
Újabb büdzsé-változat: 1%-kal visszaesik a GDP
Recesszióban az eurózóna - minden áll MTI
Cikkek
Kitörlés: repül a Piszke Papír dolgozóinak harmada
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 12:39
A lábatlani Piszke Papír Zrt. 431 dolgozójából két lépcsőben, összesen 147 embert bocsátanak el; az üzemi tanács leépítésről kifüggesztett tájékoztatóját egy névtelenséget kérő dolgozó juttatta el az MTI-hez hétfőn. "Bizonyos tevékenységeket csökkenteni kell, hogy profitábilis maradjon a vállalat" - név nélkül nyilatkozva, összesen ennyit közöltek az MTI többszöri érdeklődésére a Piszke Papír titkárságán a minden harmadik dolgozót érintő elbocsátás indokáról.
A napokban több helyen megjelent a hír, hogy a vállalat alkalmazottai nem kapják meg a nekik járó étkezési utalványt. Erről cég több dolgozója elmondta, három hónapja nem vették kézhez az étkezési utalványt. A bérpapírokon szereplő megjegyzés szerint; "az étkezési bónok későbbi időpontban kerülnek kifizetésre." A munkások úgy tudják, ebben a hónapban megkapják az elmaradt juttatást.
Az MTI információi szerint a vállalat első lépcsőben már 104 fő leépítését bejelentette az esztergomi munkaügyi központban. A dolgozóknak november 10-én délben, a gyár területén kívüli szakszervezeti könyvtárban szerveznek állásbörzét, ahol kezelni próbálják a várhatóan megjelenő feszültségeket. Az üzemi tanács és a cégvezetés megállapodott abban, hogy a munkahelyi védelem alatt állók, és az olyan családok esetében, ahonnan egy főnél több dolgozik a papírgyárban, figyelembe veszik a szakszervezet ajánlásait, valamint a betegszabadságon lévőkkel egyezségre törekednek.
Az első lábatlani papírgyártó gépet 1925 februárjában helyezték üzembe. 1950-ben az üzem felvette a Lábatlani Papírgyár nevet, 1973 tavaszán már 28 ezer tonnás kapacitással működött. A vállalatot 1993-ban privatizálták, a görög Zeritis-csoport tulajdonába került, és részvénytársasággá alakult. Lábatlanon egyebek közt toalettpapírt, papírszalvétákat és háztartási papírtörlőket gyártanak. Magyarországon a Zeritis-csoport érdekeltségébe tartozik a Szentendrei Papírgyár, és a papírhulladék-gyűjtéssel foglalkozó Budafok Recycling Zrt. A Piszke Papír honlapja szerint a lábatlani cég 2000-ben a Zeritis-csoport több mint 150 millió dolláros árbevételének csaknem egyharmadát adta.
Recesszióban az eurózóna - minden áll
Sötét jövő: százezer ember is utcára kerülhet?
5000 alkalmazottat rak utcára a gyáróriás
Elbocsátások a Graboplastnál MTI
Cikkek
Újra zuhan a benzinár: nyílik az olló
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 12:30
Hét forinttal csökken a benzin és három forinttal a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon - erősítették meg a holtankoljak.hu értesülését piaci forrásokból.
Cikkek
Felére esett a BUX 10 hónap alatt
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 11:50
Októberben bővült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma, a részvénypiacon - kétszeres árfolyamértéken számolva - 1.328 milliárd forint értékben születtek üzletek, ami 37 százalékkal magasabb az előző havi forgalomnál - közölte a BÉT honlapján hétfőn, a brókercégek jelentései alapján készült havi statisztikájában.
Az előző hónapban, szeptemberben szintén jelentősen, 49 százalékkal nőtt a tőzsde forgalma. A forgalombővülés mindként őszi hónapban az árfolyamok esésével párosult.
A BUX október utolsó kereskedési napján 13.505 ponton állt, 5.364 ponttal, 28,5 százalékkal alacsonyabban a szeptemberi záró értékénél. Az előző hónapban több mint 10 százalékkal csökkent a BUX, az év eleje óta pedig megfeleződött az értéke - 2007 végén még 26.235 ponton állt.
Az év eleje óta október végéig a részvénypiaci forgalom összesen 9.314 milliárd forintot tett ki, ami 34 százalékkal alacsonyabb a 2007 első tíz havi, 15.321 milliárd forintos forgalomnál.
A brókercégek forgalmi listáján októberben nem változott a sorrend, ugyanaz a három cég állt az élen, mint az előző két hónapban. A legnagyobb forgalmat a KBC Securities érte el 246,0 milliárd forintos részvénypiaci adásvétellel. A lista második helyén az Erste Befektetési Zrt. áll 228,7 milliárd forintos forgalmával. A harmadik helyen az UniCredit végzett, amely 146,0 milliárd forint értékben forgalmazott részvényeket a tőzsdén. A negyedik és ötödik legnagyobb forgalmazó a Concorde Értékpapír Zrt. és a Cashline Értékpapír Zrt. volt, az előbbi 109,9 milliárd, utóbbi 92,6 milliárd forintos forgalmat ért el.
A pénzügyi válság közepén alaposan meg kell gondolni, mit kezdjünk megtakarításainkkal. Ön mit tesz / tenne, ha lenne? Szavazzon!
A részvény és a hitelpapír szekciót is magába foglaló azonnali összforgalom októberben 1.400 milliárd forintot tett ki, ez 29,5 százalékkal magasabb a szeptemberi adatnál.
Az államkötvények és kincstárjegyek forgalma októberben 59,0 milliárd forintot tett ki, míg az előző hónapban 98,0 milliárd forint értékben forogtak állampapírok a tőzsdén.
A befektetési és kárpótlási jegyek októberi forgalma 10,6 milliárd forintot ért el a szeptemberi 11,9 milliárd forint után. A jelzáloglevelek és vállalati kötvények adásvétele 2,4 milliárd forintra nőtt a szeptemberi 1,2 milliárd forintról.
A derivatív piacon októberben az egyedi részvényekre 208,2 milliárd forint értékben született határidős ügylet, míg az előző hónapban 198,1 milliárd forint volt a részvények határidős forgalma. A határidős BUX forgalma 157,8 milliárd forintra emelkedett a szeptemberi 132,2 milliárd forintról. A deviza kontraktusok határidős forgalma októberben 533,6 milliárd forintot ért el, az előző havi 462,5 milliárd forint után.
Az áruszekcióban októberben 10,1 milliárd forint értékben kötöttek gabonaügyleteket, míg szeptemberben 22,6 milliárd forint volt a forgalom.
Egy nap ennyit bírnak ki a részvények
Friss tőzsdei árfolyamok
Legfrissebb devizaárfolyamok
MTI
Cikkek
Gazdasági csúcsot akar Gyurcsány
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 11:41
Gazdasági csúcsértekezlet összehívását javasolta a miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben.
Napirend előtti felszólalásában Gyurcsány Ferenc azt mondta, kezdeményezi, hogy a parlament gazdasági bizottságának kereti között egyeztessék a gazdaság válság hatásainak csökkentéséről szóló programokat és készítsék elő a szükséges döntések.
A kormány üdvözölné, ha ezen a csúcson részt vennének a társadalmi partnerek, a munkavállalók és a munkáltatók, a kamarák képviselő, a parlamenti frakcióvezetők, valamint a parlamenti pártok vezetői.
A "nyomorúság" Gyurcsánynak kedvez
Így néz ki a jövő évi költségvetés
Költségvetés titkos IMF-szerződéssel?
Még mindig túl kockázatos a büdzsé
A válságtanácskozások hete jön
Gyurcsány felelősebb, Orbán "kívánatosabb"
Gyurcsány válságkezelő alappal áll elő
Növekvő bizalom és beruházási kedv itthonMTI
Cikkek
Aki óvatos volt, a Generali kötelezőjével most jól jár!
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 11:30
Díjazott balesetmentes vezetők, számos kedvezmény, és autósbarát újdonságok a Generali kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások mellé. (x)
Cikkek
Recesszióban az eurózóna - minden áll
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 11:15
Az Európai Bizottság azt várja, hogy a harmadik negyedben 0,1 százalékkal gyengül az eurózóna gazdasága az előző negyedhez képest.
Cikkek
Kötelező: csak olcsó legyen, a többi nem érdekel
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 11:15
Az első két nap adatai alapján az Allianz Biztosító vezeti a mezőnyt a 2009-es kötelező biztosításokért folyó versenyben - ez látszik a biztositas.hu és a netrisk.hu prognózisából.
Cikkek
Vészjósló adatok az eurózónából
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 10:46
Az eurózóna feldolgozóiparának teljesítménye októberben a várakozásokat is alulmúlóan rekord mélypontra süllyedt, és további visszaesés várható. Főként a foglalkoztatottsági helyzet romlott erőteljesen, legutóbb 2002 elején történt hasonló mértékű visszaesés.
A Markit Eurozone feldolgozóipari beszerzői menedzser indexe (PMI) 41,1 pontra - a felmérés 11 évvel ezelőtti elindítása óta a legalacsonyabb szintre - esett a szeptemberi 45,0 pontról. A szakértői várakozásokban 41,3 pontra történő visszaesés szerepelt.
Az eurózóna PMI indexe az ötödik hónapja folyamatosan a visszaesés határát jelző 50 pontos küszöb alatt mozog.
Az index valamennyi összetevője rosszabbodó helyzetet jelez: visszaesett a kibocsátást, az új megrendeléseket, a beszerzéseket , az új exportmegrendeléseket jelző alindex, viszont a késztermékek raktárkészletének alindexe csúcsra emelkedett. A nem értékesített termékek készletének felhalmozódásából arra következtetnek a szakértők, hogy a következő hónapokban a feldolgozóipari termékek és foglalkoztatottság további visszaesésére lehet számítani.
A feldolgozóipar beszerzői, illetve értékesítési árainak alindexe ugyanakkor októberben hároméves mélypontra esett, amit kedvező tényként fogadhat az Európai Központi Bank. A bank e héten esetleg újabb 50 bázispontos kamatcsökkentéssel 3,25 százalékra viheti le az irányadó kamatszintet.
Folytatódott a feldolgozóipar németországi visszaesése, a PMI index 42,9 pontra, hétéves mélypontra süllyedt. Franciaországban szintén rekordmélységbe (40,6 pont) esett az index, az olaszországi és a spanyolországi PMI 39,7, illetve 34,6 ponttal szintén történelmi mélypontra süllyedt.
A szakértők arra számítanak, hogy a 15 tagú eurózónában a szolgáltatási tevékenység is beszűkült októberben. Erről adatokat szerdán tesznek közzé.
Alig épül garzonlakás
Demján: mindenkinek fájni fog!
A válságtanácskozások hete jön
Gyurcsány felelősebb, Orbán "kívánatosabb"
Gyurcsány válságkezelő alappal áll elő
Növekvő bizalom és beruházási kedv itthon
London nagyon elnézte: jó adós a magyar?
Adócsökkentés: tervezni azért lehet MTI
Cikkek
A "nyomorúság" Gyurcsánynak kedvez
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 10:21
A bőség évei véget értek: a reálgazdasági krízis keményen érinti a közép- és kelet-európai térséget, még ha eleinte az egyes országokra eltérő hatással jár is - írja a a Die Presse.
Cikkek
Alig épül garzonlakás
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 09:16
A használatba vett lakások száma 1 százalékkal, az új lakásépítési engedélyeké 4 százalékkal volt alacsonyabb 2008 szeptemberének végéig, mint egy évvel ezelőtt.
Cikkek
Demján: mindenkinek fájni fog!
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 09:12
Magyarország reformok nélkül nem fog kilábalni mostani nehéz helyzetéből, a változtatás pedig mindenkinek fájni fog - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke a Magyar Televízió Napkelte című műsorában.
Utalt arra: már a korábbi években is hangoztatta, hogy reformok végrehajtása nélkül Magyarország tíz évig Európa legszegényebb országa lesz. Demján Sándor szerint ez a tíz év mostanra tizenötre emelkedett, és ha nem lesznek reformok, akkor tovább nőhet.
A szociális rendszer átalakításával kapcsolatban elmondta, hogy a valóban rászorulókat kell támogatni.
Demján Sándor szerint a szükséges reformokban meg kell egyezni. Ki kell dolgozni Magyarország számára egy olyan, közmegegyezésen alapuló programot, mint amilyet az írek, illetve a finnek csináltak. Az akkor fájdalmas volt számukra, de az eredmény őket igazolta - jegyezte meg.
Az euróval kapcsolatban Demján Sándor úgy vélekedett, ha most lenne euró, akkor az ország kevésbé lenne sebezhető. Ha a politikusok nem osztogatottak volna szét mindent a korábbi években, akkor a környezetünkben lévő más országhoz hasonló fejlődéssel, reformok végrehajtásával Magyarország bent lenne az eurózónában - mondta a VOSZ ügyvezető elnöke.
A pénzügyi válság közepén alaposan meg kell gondolni, mit kezdjünk megtakarításainkkal. Ön mit tesz / tenne, ha lenne? Szavazzon!
A válságtanácskozások hete jön
Gyurcsány felelősebb, Orbán "kívánatosabb"
Gyurcsány válságkezelő alappal áll elő
Növekvő bizalom és beruházási kedv itthon
London nagyon elnézte: jó adós a magyar?
Adócsökkentés: tervezni azért lehet
"Nem rosszak Gyurcsány esélyei" MTI
Cikkek
17 éves diák halt meg a tiszafüredi buszbalesetben
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 09:06
Egy ember meghalt, 15-20 megsérült, köztük gyermekek egy busz és egy kamion balesetében Tiszafürednél hétfő reggel - közölte Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő.
Egy 17 éves tiszaigari tanuló meghalt, nyolc-kilenc utas súlyos, több pedig könnyű sérüléseket szenvedett a 34-es főúton Tiszafüred előtt történt balesetben - mondta Szabó Zita, a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A menetrend szerinti, Tiszafüredre diákokat szállító autóbusz a város határától egy kilométerre, 7.40-kor rohant bele egy álló kamionba. Teljes útlezárás mellett vizsgálják a baleset körülményeit - tette hozzá.
Dobson Tibor elmondta: két pszichológust küldtek a helyszínre, hogy segítsék a történtek feldolgozását.
MTI
Cikkek
Így néz ki a jövő évi költségvetés
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 08:29
A bevétel, a kiadás és a hiány egyaránt csökken, és kisebb lesz az állami szervezetek támogatása is - egyebek mellett ezt tartalmazza a jövő évi költségvetés módosításáról szóló pénzügyminisztériumi tájékoztató, amely az Országgyűlés honlapján olvasható.
Cikkek
Még mindig túl kockázatos a büdzsé
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 08:11
Az Állami Számvevőszék elnöke szerint a jövő évi költségvetés bevételi oldalon még mindig túl nagy kockázatokat hordoz.
Cikkek
Közel az egyetértés a plafontörvényben
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 07:56
A parlamenti pártok megállapodtak költségvetési plafontörvény lényeges pontjaiban a vasárnap Budapesten tartott egyeztetésen; az SZDSZ támogatja a Fidesz miniszterek anyagi felelősségéről szóló módosító indítványát.
A pártok azt kérik a kormánytól, hogy zárt tárgyaláson, még a hét elején ismertesse velük a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő megállapodás részleteit. Ezzel összefüggésben Varga Mihály, a Fidesz alelnöke azt javasolta, a költségvetési bizottság ülésén tartsák a beszámolót.
Az egyeztetést kezdeményező Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője elmondta, a 2009-es költségvetési törvényjavaslatban szereplő kiadási főösszeg teljesíti a pártja által kezdeményezett plafontörvény kritériumait. Megjegyezte, a Fidesz ahhoz kötötte a 2009-re vonatkozó kiadási főösszeggel kapcsolatos támogatását, hogy megismerje az IMF-megállapodás részleteit.
Hozzátette: 2010-ben és 2011-ben az állami kiadások, az előző évihez képest, az inflációval és a nemzeti össztermék (GDP) növekedésének a felével emelkedhetnek.
Kóka János elmondta, megállapodtak a büdzséről szóló törvényjavaslatot véleményező, a Fidesz által javasolt költségvetési tanács létrehozásáról, de az MSZP kezdeményezte költségvetési hivatalról nem született megállapodás. Varga Mihály közölte, a Fidesz továbbra sem támogatja a szocialisták költségvetési hivatal létrehozására vonatkozó javaslatát.
A liberális párt is egyetértett a Fidesz azon javaslatával, miszerint a kormány tagjai személyes anyagi felelősséget viseljenek azért, hogy ha az állam kiadásai, a költségvetési hiány magasabb lesz a tervezettnél.
Varga Mihály kifejtette: ha egy adott esztendő költségvetése tételesen eltér az Országgyűlés által elfogadottól, akkor - mértéktől függően - a minisztereknek anyagi felelőssége lenne. Ha egy esztendő államháztartási hiánya 1,5 százalékkal tér el a törvénybe foglaltaktól, akkor az illetékes miniszter hat havi fizetését veszítené el.
A javaslat másik fontos eleme a költségvetés manipulálására vonatkozik, amelynek büntetőjogi következménye lenne - közölte a politikus. Az MSZP és az MDF egyeztetésen jelen lévő képviselőjének nem volt felhatalmazása, hogy ebben a kérdésben nyilatkozzon.
Szabó Lajos, az MSZP-frakció költségvetési munkacsoportjának vezetője az MTI érdeklődésére azt mondta, tudomásul veszik a költségvetési tanács létrehozását, de szükségesnek tartják, hogy a törvény működéséhez szükséges feltételeket is biztosítsák.
Az egyeztetésen a nyilatkozókon kívül az SZDSZ részéről Horn Gábor ügyvivő, míg az MDF részéről Gőblyös István szakértő volt jelen. Az ülést követően a KDNP-s Hargitai János az MTI-vel közölte, támogatják a Fidesz egyeztetésen kifejtett álláspontját.
Az MDF-képviselők lemondanak költségtérítésükről?
A válságtanácskozások hete jön
EU-hitelt kaptunk a hiánycsökkentésre?
Kivesznek a fővárosi cégvezetők zsebéből
Húszmilliós prémiumokat osztanak a bankokMTI
Cikkek
Költségvetés titkos IMF-szerződéssel?
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 07:46
Az uniós támogatások nemzeti része rendelkezésre áll, így az 1002,7 milliárd forintnyi forrásra pályázni lehet - mondta Veres János pénzügyminiszter vasárnap a parlament költségvetési bizottságában, ahol beterjesztette a jövő évi költségvetési törvényhez fűzött módosításokat.
Cikkek
Az MDF-képviselők lemondanak költségtérítésükről?
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 07:30
A Magyar Demokrata Fórum országos választmányának elnöksége felkéri a párt parlamenti frakcióját - és ezt javasolja a többi országgyűlési képviselőnek is -, hogy novembertől mondjanak le a képviselői költségtérítés 18 százalékáról, amely összeg így a költségvetésben marad - közölte Makay Zsolt, párt országos választmányának elnöke.
Mint közleményében írta, az országnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy minél kisebb összeget kelljen felhasználnia az IMF-hitelből. Hozzátette: Magyarország stabilitása és jövőbeni fejlődése érdekében "ma mindenkinek áldozatokat vállalnia", a politika azonban csak akkor kérheti az állampolgárok megértését, "ha maga is megteszi a megfelelő lépéseket".
Ezért az MDF országos választmányának elnöksége úgy döntött: felkéri a párt parlamenti frakciójának tagjait, hogy novembertől mondjanak le a képviselői költségtérítésük 18 százalékáról. "Nem az alapilletmény egyötödéről mondanának le, hiszen az arányosan adóbevétel-kiesést jelentene az államháztartásnak, a költségtérítések 18 százaléka viszont az állami költségvetésében marad" - írta.
"Javaslatunk értelmében az MDF-frakció a költségtérítés terén lemondana 18 százalékról, azonban nem mondunk le a 18 százalékos egykulcsos adóról, 2010. január 1. után továbbra is egy radikális adóreformban látjuk a megoldást" - tette hozzá. Megjegyezte: továbbra is Nemzeti Adószabadság Programunk megvalósításában látják a gazdasági növekedés garanciáját, "azonban most mindenekelőtt a válság kezelésére, az ország stabilitására kell koncentrálni".
A válságtanácskozások hete jön
EU-hitelt kaptunk a hiánycsökkentésre?
Kivesznek a fővárosi cégvezetők zsebéből
Húszmilliós prémiumokat osztanak a bankok MTI
Makro / Külgazdaság
Még Ficónak áll feljebb
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 07:10
Robert Fico szlovák kormányfő felszólítja Gyurcsány Ferencet: tegye meg a magyarországi szlovákok elleni támadások megfékezéséhez szükséges lépéseket.
Makro / Külgazdaság
McCain csak álmodhat a Fehér Házról
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 07:09
John McCain republikánus jelölt még a számára legkedvezőbb szövetségi állami szavazati arányok mellett sem nyerheti meg a keddi amerikai elnökválasztást.
Makro / Külgazdaság
Semmi esélye nem lenne egy új pártnak
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 07:02
Ódzkodik az emberek többsége a kétpárti parlamenttől. Arra számítanak, hogy a következő országgyűlési választáson négy vagy annál több párt lesz a befutó.
Cikkek
Gyurcsány felelősebb, Orbán "kívánatosabb"
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 06:48
Politikailag kívánatosabb az emberek számára Orbán Viktor a pénzügyi válság menedzselésében - olvasható a Medián legfrissebb felmérésében.
Cikkek
Gyurcsány válságkezelő alappal áll elő
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 06:37
Ezer milliárd forintos válságkezelő alapot jelent ma be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök - írta a hétfői Világgazdaság.
Cikkek
Egy nap ennyit bírnak ki a részvények
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 05:58
A tőzsdei befektetők ajánlati és a szüneteltetési limittel is találkozhatnak
Cikkek
Pozitív adóslista: mindent kiteregetnek rólunk
Privátbankár.hu | 2008. november 2. 09:26
A parlament előtt a teljes körű lakossági hitelnyilvántartás megteremtését célzó törvényjavaslat. Célja az ügyfelek fizetőképességének jobb megismerése. A rendszerben a hitelkérő valamennyi érvényben lévő hitelszerződésének adatai, és az azokhoz kapcsolódó negatív események is regisztrálva lesznek.
Makro / Külgazdaság
Robinson Crusoe nem mese: megtalálták a szigetet
Privátbankár.hu | 2008. november 1. 15:20
Immár bebizonyosodott, Robinson Crusoe valóban létezett. A Chiléhez tartozó Aguas Buenas szigetén rátaláltak annak az embernek a lakhelyére, akinek körülményei minden tekintetben megegyeznek Daniel Defoe regényhőséével.
Defoe regényét Alexander Selkirk skót hajós elbeszélése alapján írta. Selkirk 1704-ben szenvedett hajótörést annál a szigetnél, amelyet ma Robinson Crusoenak hívnak, majd öt év múlva talált rá Woodes Rogers kapitány.
Napjainkban a Skót Nemzeti Múzeum megbízásából kezdett kutatásba egy régészcsoport David Caldwell vezetésével. A kutatók a sziget barlangjaiban talált maradványok alapján nagyjából képet kaptak a hajótörött életéről.
"A legmegdöbbentőbb felfedezésünk egy ág, amely vélhetően egy szextáns - hajózási helymeghatározó eszköz - része lehetett. Selkirk tengerész volt, és maga Rogers is megírta, hogy az általa megtalált személy matematikai eszközökkel rendelkezett" - mondta Caldwell egy interjúban.
A barlangban megtalált tárgyak alapján a csoport rekonstruálja a sziget lakójának táborhelyét. Amint a Journal of Post Medieval Archeology című folyóiratban megjelent tanulmányukban írják, az igazi Crusoe két kunyhót épített egy patak közelébe, olyan pontra, ahonnan kiváló kilátás nyílt a tengerre is.
Defoe regénye 1719-ben jelent meg, és még ha nincs is közvetlen bizonyíték arra, hogy Selkirk és az író kapcsolatban álltak, a kutatók szerint teljesen bizonyos, hogy az ő története ihlette a Robinson Crusoet.
A csúcs: moszkvai szállodaárak MTI
Cikkek
"Kritikus helyzetben a panelosok"
Privátbankár.hu | 2008. november 1. 11:47
A Fidesz szerint a távhő díjának folyamatos emelése és a napokban bejelentett, a pénzügyi mentőcsomag miatti elvonások a panellakásban élőket tragikus helyzetbe hozzák - mondta László Tamás, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.
Azzal kapcsolatban, hogy november 1-jétől 9,4 százalékkal emelkedik a távhő ára, a Fidesz lakótelepi munkacsoportjának vezetője közölte: a tavalyi tarifákhoz viszonyítva a mostani emelés - a megelőző idei három emeléssel együtt - azt jelenti, hogy csaknem 25 százalékkal növekedett a távhő díja egy év alatt.
Bár a kormány próbál lépéseket tenni, indít programokat, ám ezek csak a propagandában sikeresek, valójában érdemi változást nem hoznak az érintettek számára - mondta sajtótájékoztatóján az ellenzéki politikus.
Véleménye szerint a távhő drasztikus emelése mellett a pénzügyi mentőcsomag is a leginkább kiszolgáltatott rétegeket, köztük az időseket, a nagycsaládosokat, a gyermekeiket egyedül nevelőket érinti.
Mától drágább a meleg
Azonnal csökkenthető a távhődíj, de...
Holnaptól drágább a távfűtés
Fűtésszámla: elmondjuk, mit fizet be
Dobja a kukába a fűtésszámlát!
Egy kétezres maradhat a távfűtésesek zsebébenMTI
Cikkek
Átállt az egri kórház
Privátbankár.hu | 2008. november 1. 11:38
Zökkenőmentes volt az átállás az egri Markhot Ferenc Kórházban - közölte a HospInvest Zrt. szombat délelőtt. A kórházat november 1-től üzemelteti a cég.
Az üzemeltetést hivatalosan péntek este 20 órakor vette át a HospInvest Zrt. vezérigazgatója Gászpor Jenő - olvasható a vállalat közleményében. Mint írják, az éjszaka megtörtént az informatikai átállás, "valamennyi ügyelet maximális biztonsággal működött, a HospInvest szakmai vezetői a stratégiai pontokon, így a sürgősségi betegellátónál, a műtőnél és intenzív osztályon személyesen is felügyelték az ügyeletet. Az átállás november 1-je reggelére zökkenőmentes volt".
A közlemény szerint Gászpor Jenő vezérigazgató aláírta az átvételi papírokat, a HospInvest vezetői és munkatársai pedig mintegy 40 emberrel szervezik folyamatosan az átállással kapcsolatos feladatokat.
Kosztura László, a HospInvest Zrt. régió igazgatója a kommünikében arról tájékoztatott, hogy a sürgősségi betegellátás a korábbinál nagyobb létszámmal és megfelelő szakmai biztonsággal működik. A betegellátás minden osztályon biztosított, még ott is - írták - "ahol a legnagyobb rombolást azonosítottuk", ilyen a gyerekosztály. A cégvezetés az ügyben büntetőfeljelentést tesz - tették hozzá.
Az új belépő orvosok átvették az osztályukat, és szombaton is folytatódik az osztályok átadása.
Kosztura László közölte azt is, hogy a HospInvest az elmúlt hetek eseményei miatt szigorú biztonsági intézkedéseket tett a dolgozók és a betegek biztonsága érdekében. A rendőrség és biztonsági szakemberek biztosították péntek éjjel a nyugalmat a kórház területén.
eves megye önkormányzata idén március 25-én döntött arról, hogy a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működtetheti a kórházat. A döntést mindvégig tiltakozás kísérte. Még pénteken éjfél után is demonstrációt tartottak Egerben a "kórházvédők", a Markhot Ferenc Megyei Kórház volt dolgozói és civil szervezetek az egészségügyi intézmény "emlékére", a gyűlésen a Jobbik politikusai is felszólaltak.
1-0 győzött a HospInvest Egerben
Felszámolási eljárás a Hospinvest ellen
Fogynak a sztrájkolók EgerbenMTI
Cikkek
Veres: nem pénzért mentem Kínába
Privátbankár.hu | 2008. november 1. 09:29
Veres János pénzügyminiszter határozottan cáfolta, hogy Kínában 200 milliárd dollár értékű kínai projektekről tárgyalt; erről pénteken este közleményt adott ki a Pénzügyminisztérium.
Cikkek
A válságtanácskozások hete jön
Privátbankár.hu | 2008. november 1. 09:22
A nemzetközi pénzügyi válság drámai hatásainak kivédéséről, illetve a várható reálgazdasági recesszió enyhítéséről tanácskoznak jövő héten Brüsszelben az EU
különböző döntéshozatali szintjein.
Cikkek
Ukrajna elfogadta az IMF által kért törvényt
Privátbankár.hu | 2008. november 1. 09:21
Jóváhagyta az ukrán parlament péntek este azt a válságkezelő intézkedéseket tartalmazó törvényt, amelynek elfogadását a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kérte Kijevtől a készenléti hitel folyósításáért cserébe.
Ukrajna 16,5 milliárd dolláros készenléti hitelt kért az IMF-től, hogy stabilizálhassa gazdasági-pénzügyi helyzetét a pénzügyi világválság közepette. A Viktor Juscsenko államfő által előterjesztett intézkedéscsomagot a szavazásnál jelen lévő 440 képviselő közül 243 támogatta.
Ennek értelmében Ukrajnában a privatizációs bevételekből pénzügyi stabilizációs alapot hoznak létre, amelyből hiteleket folyósítanak azoknak a bankoknak és vállalatoknak, amelyek a világméretű pénzszűke miatt nem tudják törleszteni külföldi tartozásaikat. A jogszabály alapján a szovjet utódállamban megerősítik a lakossági bankbetétekre vonatkozó betétbiztosítási garanciát, az állam részesedést szerezhet a bajba jutott bankokban, és szigorítja a költségvetési fegyelmet, többek között egyes szociális juttatások megkurtításával.
Az ukrán törvényhozás elutasította viszont a Juscsenko pártja, a Mi Ukrajnánk-Népi Önvédelem által az előre hozott parlamenti választások finanszírozására benyújtott törvényjavaslatot. A törvénytervezet 76 millió dollárnak megfelelő összeg elkülönítését írta volna elő az említett célra. A Julija Timosenko kormányfővel hatalmi harcot folytató Viktor Juscsenko október 8-án oszlatta fel a parlamentet, a miniszterelnök hívei azonban azóta késleltetik a rendelet életbe léptetését. A parlament szerdán egyszer már elvetette a finanszírozási javaslatot.
A pénzügyi válság közepén alaposan meg kell gondolni, mit kezdjünk megtakarításainkkal. Ön mit tesz / tenne, ha lenne? Szavazzon!
Növekvő bizalom és beruházási kedv itthon
EU-hitelt kaptunk a hiánycsökkentésre?
Nézegessen IMF hitelszerződést! MTI
Makro / Külgazdaság
Véznának nevezte Obamát a terminátor
Privátbankár.hu | 2008. november 1. 09:13
Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó azt tanácsolta Barack Obama demokrata párti elnökjelöltnek, hogy izmosodjon meg és programját is erősítse.
Cikkek
Mától drágább a meleg
Privátbankár.hu | 2008. november 1. 09:06
Tovább drágul a távfűtés mától a fővárosban. A hődíj 9,2 százalékkal emelkedik novembertől; ez egy 52 négyzetméteres lakás esetében nem egészen 1400 forint többletkiadást jelent havonta.
Cikkek
Két temetőbe autóval is behajthat
Privátbankár.hu | 2008. november 1. 08:16
Megállási és behajtási tilalmat vezet be a rendőrség a hétvégén több fővárosi temető környékén, a BKV sűríti a nagy temetők irányába közlekedő járatait.
Cikkek
Gyújtsunk gyertyát elhunyt szeretteinkért
Privátbankár.hu | 2008. november 1. 08:00
November 1-je Mindenszentek ünnepe, november 2-a Halottak napja a keresztény világban. Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor. Az ezt követő Halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezéssé.
Cikkek
Kgfb: a kedvezményektől nem látni a díjakat
Privátbankár.hu | 2008. október 31. 20:02
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) idei kampányában nem a díjak, hanem a kedvezmények döntik el azt, hogy kinek melyik biztosító díjszabása a kedvezőbb
KKV
Tényleg egy helyen van a gyűlölet és a szerelem
Privátbankár.hu | 2008. október 31. 19:35
Brit kutatók felfedezték, hogy mely agyterületek aktívak, amikor az emberek szenvedélyesen gyűlölnek. A gyűlölet két agyterületen is osztozik a szerelemmel.
KKV
A nők hűséges társa: a migrén
Privátbankár.hu | 2008. október 31. 19:20
Fej-, hátfájás, ízületi bántalmak: a nők rendszerint együtt élnek a fájdalommal - a szomorú tényt az olasz Nemzeti Női Egészségügyi Megfigyelőszolgálat közölte.
KKV
Bizarr ötletek: óriás pókhálóval védenék a Földet
Privátbankár.hu | 2008. október 31. 19:07
A Royal Society tanulmányozza az általános felmelegedés megakadályozására javasolt vakmerő elgondolásokat: van, aki óriás pókhálót vinne az űrbe.
Cikkek
Az olajár megmentette az európai indexeket
Privátbankár.hu | 2008. október 31. 18:29
Erősen ingadoztak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken, de végül, mivel a Wall Street pozitív irányzatra váltott, egyértelmű emelkedéssel tudták befejezni a napot. Az emelkedést elsősorban az segítette, hogy az olaj ára továbbra is lefelé mozog, és az energiaköltségek csökkenésével a kereskedelmi és ipari cégek is javuló üzleti helyzettel számolhatnak. Másrészt az európai indexeknek a hónap korábbi részében igen komoly veszteségeik voltak, s újabb válsághír nélkül a befektetők elkezdik vásárolni az olcsóvá vált részvényeket. A legmegbízhatóbb részvények FTSEurofirst 300 indexe 2,7 százalékkal 927,52 pontra ugrott fel.
Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron
Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron
LONDON, FRANKFURT, PÁRIZS
Londonban a FTSE-100 index 4377,83 ponton zárt pénteken, csütörtökhöz képest 2 százalékos emelkedéssel. Mindezt annak ellenére "hozta", hogy egyik-másik papír ára kétszámjegyű mértékben esett, például a British Telecom 19 százalékot, az Old Mutual biztosító 16,5, a Barclays Bank 12,8 százalékot zuhant (közel-keleti vevői szándékok híre miatt). Más biztosítói papír, így például a Standard Life viszont 12,1 százalékkal drágult. A kiskereskedelmi cégek és a bánya- és olajipari vállalatok részvényei is érezhetően drágultak, a Marks and Spencer (-5 százalék) kivételével.
Frankfurtban a DAX-30 index 2,44 százalékos emelkedését (amivel 4987,97 pontig jutott), ez alkalommal nem a Volkswagen részvénynek köszönheti, ami a héten a felhúzó erő volt, de most 0,1 százalékkal olcsóbbodott, hanem elsősorban a Continental 8,55 százalékos és olyan fontos blue chipek drágulásának, mint a MAN (+7,58 százalék), a Linde (+7,05 százalék), vagy a ThyssenKrupp (+4,9 százalék). A pénzügyi papírok közül most az Allianz és a Commerzbank lett nagy vesztes.
Párizsban a CAC-40 zárásra 2,3 százalékkal 3487,07 pontra erősödött.
Minden, amit a válságról tudni lehet - Hitelválság 2008
MTI
Friss
Nemzetközi
Putyin húzhatja a száját: újabb orosz pénzek landoltak Ukrajnában
Befagyasztott vagyonokat adott át az EU.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Huszárvágást tett a kormány – Orbán Viktorék uniós pénzeket szereznek?
Így meg lehet szerezni a forrásokat.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Kékszalag: a dobogósok már befutottak – miközben a többség még Keszthely felé tart
16:04
-
Stratégiai együttműködés a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér partnerei között
15:03
-
A FlixBus hamarosan Ausztráliában is robog
11:11
-
UniTravel vs. ITAKA Hungary
09:09
-
Nyaral a Z generáció: merre utaznak, és miért?
08:08
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
-
Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak
2025. június 14. 11:47
-
Még jobban verejtékezni fog, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. június 30. 07:23
top 24
-
Az utolsó pillanatban alkut kötött Ursula von der Leyen, váratlan eredmény születhet az EP-ben
2025. július 10. 08:49
-
Kína beszólt az Európai Uniónak
2025. július 9. 18:21
-
Trump megtette, amire régóta várnak
2025. július 10. 13:36
-
Huszárvágást tett a kormány – Orbán Viktorék uniós pénzeket szereznek?
2025. július 10. 16:37
-
Elképesztő, mit művel a befektetők menedékeszköze
2025. július 9. 18:43
