Hírek
Cikkek
A válság nem csapta agyon az európai GDP-t
Privátbankár.hu | 2007. november 14. 11:25
Az euróövezetben a GDP a harmadik negyedévben 0,7 százalékkal volt nagyobb, mint a második negyedévben, és 2,6 százalékkal haladta meg a tavalyi harmadik negyedévit.
Cikkek
Csak nekünk nincs pénzünk új autóra
Privátbankár.hu | 2007. november 14. 10:33
Októberben 1,321 millió új autó kapott rendszámot Európában, ez 5,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Csak Magyarországon esett vissza az új autók eladása az új EU-tagok közül
Cikkek
Olajügy: hat embert ültettek le
Privátbankár.hu | 2007. november 14. 10:28
Tizennyolc vádlott közül első fokon hatot ítéltek letöltendő szabadságvesztésre szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB). Hat vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek, ötöt pedig felmentettek. A letöltendő szabadságvesztések közül egyik sem haladja meg a kétéves időtartamot.
Az 1990-es évek legnagyobb olajügyében a vádak szerint a bűnözői csoport több tízmillió liter ismeretlen eredetű kőolaj forgalmazásával és közterhek meg nem fizetésével követte el a súlyos bűncselekmény-sorozatot.
Olajügy: összeomlott a vádMTI
Cikkek
Betett a forintnak a rossz GDP-adat
Privátbankár.hu | 2007. november 14. 10:11
Gyengült a forint a GDP-adat nyilvánosságra hozatala után szerdán: míg hajnalban a budapesti bankközi kereskedelemben 252,70/80 forint volt az euró a kedd délutáni 254,05/10 után, a vártnál kedvezőtlenebb III. negyedévi GDP-adat bejelentése után a kurzus 253,70/80-ra ugrott, majd kisebb korrekció után fél tízkor 253,40/50-en állt. A forgalom visszafogott, egyelőre meglehetősen csendes, a napi árfolyam-alakulást még meghatározhatja, hogyan emésztik meg a befektetők a legfrissebb makroadatokat - mondták kereskedők.
A dollár árfolyama szerda délelőtt 173,00 forint volt a keddi 173,85/95 után.
A bankközi forintpiacon nem változott a keddi MNB-aukciót követő kamatcsökkenés utáni állapot: az overnight kamat szintje szerdán is 7,00/20 százalék.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Megdöglött a Pannon Puma: 1 százalékos GDP-bővülésMTI
Cikkek
Megdöglött a Pannon Puma: 1 százalékos GDP-bővülés
Privátbankár.hu | 2007. november 14. 09:26
A GDP az idén a III. negyedévben 1 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva, a naptári hatás kiszűrésével 1,1 százalékkal nőtt a KSH és az Ecostat közös becslése alapján.
Cikkek
Tetszettek a jelentések? Kilőtt a BUX nyitásban
Privátbankár.hu | 2007. november 14. 09:10
Emelkedést várnak szerdán a budapesti részvénypiacon az MTI által megkérdezett tőzsdei elemzők. Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír vezető elemzője pluszos nyitást vár, miután a globális piacokon is pozitív a hangulat, ráadásul a reggel közölt hazai vállalati gyorsjelentések is kedvezőek lettek, sőt az OTP eredménye pozitív meglepetést is hozott. A Cashline elemzője mindezek alapján arra számít, hogy megszűnik az előző napok eladói nyomása, és pozitív ugrás következik be. Véleménye szerint a vezető részvények ára akár 2-3 százalékot is emelkedhet, az OTP pedig akár ennél nagyobb erősödést is elérhet.
Tapaszti Attila, a Takarékbank elemzője szintén úgy véli, hogy a vártnak megfelelő vállalati jelentések, kiegészülve a pozitív nemzetközi hangulattal pluszos napot hoznak szerdán. A gyorsjelentések közül ő is az OTP-ét emelte ki, a Mol eredménye pedig véleménye szerint egy jelentősebb egyszeri tétel hatásától eltekintve megfelelt a piaci várakozásnak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 292,03 pontos emelkedéssel, 26.821,50 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 1,10 százalékkal erősödött.
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok szerdán nyereségekkel kezdenek, utolérendő a Wall Streetet, amely kedden maga mögött hagyni látszott a legújabb aggodalmakat a "nem elsőrendű válság" miatt. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 55 pont körüli javulással, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 67 pont körüli előretöréssel nyithat.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója szerdán, nyolc veszteséges nap után felemelkedett a kedden elért 15 havi mélységből. A piacot a Wall Street keddi eredménye és a jen valamelyes olcsóbbodása ösztönözte, főleg az utóbbi időben igen nyomott bank- és fejlett technológiai részvények voltak jók. A Tokyo Electron 5,5 százalékot nyert, jó negyedéves eredményeivel is segítve. A Canon 3,4 százalékkal, a Toyota 3,5 százalékkal drágult. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 372,93 pontos, azaz 2,47 százalékos nyereséggel 15 499,56 ponton zárt, 10,02 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.
Friss tőzsdei árfolyamok
Minden idők legnagyobb OTP-profitja
Mol-gyors: a gyenge dollár tett keresztbe
Tudatosan csökkentette árbevételét a Fotex
TVK: rekordprofit, de mégis csalódás?MTI
Cikkek
Ingatlanadó: ember legyen a talpán, aki kiszámolja
Privátbankár.hu | 2007. november 14. 09:02
A Sasad Resort elemzése szerint az új adófajta még enyhe élénkülést is hozhat a piacon, de nehéz lesz meghatározni. A Dunára néző lakások többet érnek, mint az ellenkező oldalon lévők?
Cikkek
Nem sok jóra számíthatnak ma a romániai magyarok
Privátbankár.hu | 2007. november 14. 08:11
Ma román-magyar kormányülés lesz, az európai normalitás jegyében. A helyszín kiválasztása tökéletes, a témaválasztás viszont korántsem nevezhető annak. Márványi Péter jegyzete
Cikkek
Tudatosan csökkentette árbevételét a Fotex
Privátbankár.hu | 2007. november 14. 08:03
A Fotex Első Amerikai-magyar Vagyonkezelő Nyrt. az év első kilenc hónapjában 254,5 millió forint adózott nyereséget ért el, szemben az előző év azonos időszaki 216,3 millió forint vesztséggel - közölte a Fotex a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésében szerdán. Az árbevétel a kereskedelemből való tudatos kivonulás eredményeként tovább csökkent. Az első háromnegyedévi 11,539 milliárd forint nettó árbevétel 13,6 százalékkal maradt el a bázistól. Az értékesítés költségei ennél nagyobb arányban, 19,1 százalékkal estek vissza, igaz, az árbevétel és a ráfordítások különbözete, a bruttó fedezet is csökkent 8,4 százalékkal 6,717 milliárd forintra.
TVK: rekordprofit, de mégis csalódás?
Minden idők legnagyobb OTP-profitja
Mol-gyors: a gyenge dollár tett keresztbe
Demjáné a trónMTI
Cikkek
TVK: rekordprofit, de mégis csalódás?
Privátbankár.hu | 2007. november 14. 07:42
A Mol-csoporthoz tartozó Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt. (TVK) az első háromnegyedévben 21,121 milliárd forint adózott nyereséget ért el, szemben az előző év azonos időszakában elkönyvelt 1,241 milliárd forinttal - közölte a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésében szerdán. A 244,736 milliárd forint árbevétel 8,9 százalékkal haladta meg a bázisidőszakét.
Az adó- és kamatfizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség (EBITDA) 96 százalékkal 37,738 milliárd forintra emelkedett, míg az üzemi tevékenység nyeresége 177,9 százalékkal 28,124 milliárd forintra, minden idők legmagasabb értékére nőtt.
A jelentés szerint az eddigi legnagyobb éves profitot meghaladó háromnegyedéves nyereség az új kapacitások egyre növekvő kihasználása és a belső hatékonyság javulása mellett a polimer termékárak emelkedésének és a deviza-árfolyam változások kedvezőbb hatásának köszönhető.
A portfolio.hu elemzése szerint a társaság harmadik negyedéves teljesítménye csalódást okoz: a kedvező iparági környezet a megvalósultnál ugyanis jóval magasabb bővülést tett volna lehetővé. Az elmaradt bevételbővülést az elemző a nyári karbantartás számlájára írta.
TVK: 200 százalékos üzemi szintű nyereség
Minden idők legnagyobb OTP-profitja
Mol-gyors: a gyenge dollár tett keresztbePrivátbankár
Cikkek
Nézd már! Mégis van itt 23 milliárd
Privátbankár.hu | 2007. november 14. 07:24
A koalítció mégiscsak talált felszabadítandó forrást a költségvetés tervezetében: 23 milliárd forintot csoportosítanak át az állami működési kiadásokból deficitcsökkentésre
Cikkek
Elveszi a Blikk olvasóit a Bors
Privátbankár.hu | 2007. november 14. 07:03
Árnyalatnyit szűkült a bulvárnapilap-piac, a visszaesést nagyban mérsékelte a Bors szárnyalása - derül ki a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) harmadik negyedéves gyorsjelentéséből. Az adatsor szerint a három napilap összesített nyár végi, ősz eleji aktívan (azaz standon vagy előfizetés útján) értékesített átlagpéldányszáma 341 ezer volt, ami, 6,5 ezerrel szerényebb az előző évi eredménynél.
A piac háromnegyedét továbbra is a Blikk uralja, amelynek június eleje és szeptember vége között átlagosan 241 ezres példányszáma közel öt százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakában mértnél, míg a Napi Ász 16,8 ezres eredménye közel egyharmados zuhanást jelent.
A tavaly még Színes Bulvár Lap, ma már Bors címen megjelenő újság 83,4 ezres átlag-példányszáma ugyanakkor húsz százalékos emelkedést jelent.
Akciós újságok: félrevezetésért bírságolt a GVHMTI
Cikkek
Gáz- és villanyszámla: mennyit fogunk ráfizetni?
Privátbankár.hu | 2007. november 14. 06:56
Lapinformáció szerint ötszázalékos lakossági gázáremelést tervez a kormány, az Elmű szerint 2008-tól 17-41 százalékkal kellene emelni a cégek-közintézmények villanytarifáját
Cikkek
Minden idők legnagyobb OTP-profitja
Privátbankár.hu | 2007. november 14. 06:42
Az OTP Bankcsoport a harmadik negyedben 55,751 milliárd forint konszolidált, adózott nyereséget ért el gyorsjelentése szerint, ami meghaladja az elemzői várakozásokat
Cikkek
Mol-gyors: a gyenge dollár tett keresztbe
Privátbankár.hu | 2007. november 14. 06:35
A Mol Nyrt. az elemzői várakozásokat némileg meghaladó 59,5 milliárd forint adózott eredményt ért el a harmadik negyedévben és 131,5 milliárd forintot a háromnegyed évben
Cikkek
Ha a hozamok beszélni tudnának...
Privátbankár.hu | 2007. november 14. 06:02
Nem lehet egy befektetési alap, vagy nyugdíjpénztár, végső soron az ezekben lévő pénzeket mozgató vagyonkezelő teljesítményét önmagában értékelni
KKV
Időalapú roaming-csomag a Vodafone-tól
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 20:30
A Vodafone egy év alatt szeretné megduplázni internetes előfizetőinek számát, ezt szolgálja többek között új, időalapú roaming-adatcsomag szolgáltatásuk.
A szolgáltatást bemutató sajtótájékoztatón Beck György, a társaság vezérigazgatója elmondta: a Vodafone azt reméli, hogy a következő 6 hónapban a külföldön is internetező ügyfeleik 50-60 százaléka áll át az időalapú csomagra.
A Vodafone Magyarországnak jelenleg összesen 300 ezer mobil internet előfizetője van, míg a teljes előfizetői tábora október végén 2,2 millió volt. Piaci források szerint a három magyar mobilszolgáltató havonta mintegy 16 ezerrel növeli a gyors internetezést lehetővé tevő HSDPA-előfizetői számát.
Beck György elmondta:az új roaming adatforgalmi csomaggal napi 3.000 ezer forintért 50 megabyte adat tölthető le a roaming során, az első adatletöltés utáni 24 órában, függetlenül attól, hogy ez idő alatt hány országban jár az ügyfél. A vezérigazgató elmondta: az új csomag jelentős megtakarítást hoz, mert más csomagban - ide számítva a másik két mobilszolgáltatót is - 1.200-1.800 forint vagy jóval e fölötti összegbe kerül egy megabyte, míg a Vodafone új csomagjában csak 60 forint akkor, ha az előfizető kihasználja a teljes adatforgalmat.
Ha a megadott adatmennyiséget a felhasználó letöltötte, akkor átáll a normál tarifára. Az adott 24 órán belül újabb előfizetés nem indítható. Kérdésekre válaszolva elhangzott: az 50 megabyte elegendő ahhoz, hogy valaki intenzíven, de normál adatletöltésre használja az internetet.
Ügyfélcentrikusabb lesz a Vodafone
A vállalkozóknak kedveskedik a Vodafone
Már fix tarifával lehet külföldről mobilozni
MTI
Cikkek
A kakaó alaposan meglepte a tudósokat
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 20:00
A csokoládét az aztékok ismertették meg a világgal – de kiderült, hogy az édesség alapjául szolgáló kakaó már sokkal korábbi társadalmakban is fontos szerepet játszott
Cikkek
Jelentett az E.ON: nőtt a profit
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 19:48
A legnagyobb európai energiavállalat, a német E.ON 4,213 milliárd eurós adózott eredményt jelentett az első háromnegyed évről csoportszinten kisebbségi részesedések nélkül, 22 százalékkal többet a tavalyi első kilenchavi 3,442 milliárdnál. Tavaly egész évben csökkent az adózott eredmény egyszeri tételekkel együtt.
Az áram nagykereskedelmi ára emelkedett, főleg az áramtermelés környezetvédelmi költségeinek növekedése miatt, de az ebből származó hasznot a harmadik negyedévben már fékezte a beszerzés növekvő költsége, a megújítható energiaforrások nagyobb költsége és hálózati díjakból származó bevétel csökkenése. Egész évben lassította a növekedést a gázfogyasztást csökkentő, enyhe időjárás, és az importgáz ára maga is csökkent.
Az üzemi eredmény 12 százalékkal 7,146 milliárd euróra gyarapodott 6,361 milliárdhoz képest. Ezt főleg a nagy-britanniai és a skandináviai részesedések emelték: ott átlagosan 38 százalékkal nőtt az üzemi eredmény. Közép-Európában mindössze 5,1 százalékkal nőtt az üzemi eredmény
A csoport 350,2 milliárd kilowattóra áramot értékesített az első kilenc hónapban, 14 százalékkal többet, mint egy évvel azelőtt, a gázértékesítése viszont 2 százalékkal csökkent a csoportnál, 828,6 milliárd kilowattórára.
A nettó bevétel 7 százalékkal 49,413 milliárd euróra bővült 46,285 milliárdhoz képest. Közép-Európában 18 százalékkal 23,769 milliárd euróra nőtt a bevétel, miközben az áramértékesítés 17,3 százalékkal 232,9 milliárd kilowattórára nőtt, és a gázértékesítés csökkent. A skandináv országokban 25 százalékkal emelkedett a bevétel.
Egész évre az üzemi eredmény és az adózott eredmény 5-10 százalékos növekedésében bíznak az E.ON-nál.
Áram- és gázáremelés Németországban is
Feltöltötték a magyar gáztározókat
E.ON: ne lehessen hátulról támadniMTI
Cikkek
Szex-életveszély: vigyázz, mit veszel be!
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 19:30
A Viagra és más receptköteles potencianövelő szerekkel egyenértékűnek árult, növényi alapú tabletták veszélyesek lehetnek a férfiakra, akik szív- vagy vérnyomás-gyógyszereket szednek. Csak egy dollárba kerül, de könnyen halálos lehet az élvezet
Cikkek
8-kor kezdődik a káosz Franciaországban
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 19:11
A franciák több napos tömegközlekedési káoszra számítanak, miután kedden este 8 órától határozatlan idejű sztrájkba kezdenek a francia vasúttársaság (SNCF) dolgozói a kormány által meghirdetett nyugdíjreform ellen tiltakozásul.
A vasutasokhoz szerdán csatlakoznak a Párizsi Közlekedési Vállalat (RATP), a Villamos Művek (EDF) és a Gázművek (GDF) munkatársai. Az október 18-i tiltakozással ellentétben - amelyben a vasutasok háromnegyede vett részt - ezúttal nem egynapos figyelmeztető, hanem határozatlan idejű, 24 óránként megújítható sztrájkfelhívást tettek közzé.
Az SNCF tájékoztatása szerint a 700 belföldi nagy sebességű vonatból (TGV) szerdán 90 fog közlekedni, de a külföldi célállomásokkal közlekedő Thalyst és Eurostart nem érintik majd a fennakadások. Az állami vasúttársaság arra számít, hogy csütörtökön és még a hétvégén is feltehetően kaotikus lesz a helyzet a franciaországi vasútvonalakon.
A párizsi metró vezetősége azt közölte, hogy megközelítőleg minden tizedik metró fog szerdától közlekedni.
A sztrájkolók a speciális állami nyugdíjrendszerek megszüntetése ellen tiltakoznak. A kormányzat ugyanis eltökélt, hogy az 1995-ben elindított, de akkor a háromhetes sztrájk miatt visszavont reformot 2012-ig végrehajtsa. Míg a magánszektorban dolgozó 18 millió francia negyven évig fizeti a nyugdíjjárulékot, a speciális nyugdíjrendszerhez tartozó félmillió munkavállaló (a vasutasok mellett az energiaszektorban dolgozók, a képviselők, a tengerészek, a közjegyzők vagy kiemelt művészeti közintézmények dolgozói) átlagosan 37,5 évig. A kormányzat ez utóbbiak kivételes helyzetét kívánja megszüntetni.
A nyugdíjreform Nicolas Sarkozy államfő elnökválasztási kampányának egyik fő pontja volt, aki az Európai Parlament képviselői előtt kedden megerősítette, hogy a tiltakozások ellenére is végigviszi a reformokat.
Holnap leáll Olaszország
Leálltak a német tehervonatok
Bekapcsolta az öveket a francia kormány
Air France-sztrájk: a budapesti járat is törölveMTI
Cikkek
Városban élni halálos!
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 18:56
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) jelentése szerint az európai városi népesség 60 százaléka olyan levegőben kénytelen élni, amelynek szennyezettsége nemcsak meghaladja az uniós határértékeket, de kimutathatóan rövidíti a lakosok életét.
A "Légszennyezettség Európában 1990-2004" címmel kiadott jelentés szerint a városi európaiak 60 százaléka olyan ózonkoncentrációban él, amely meghaladja az uniós levegőminőségi határértéket, 43 százalék egészségét az uniós határértékek feletti, lebegő szemcsés légszennyező-részecskék károsítják.
A nagyfokú ózonkoncentráció rövidebb élettartamhoz vezet, míg a szemcsés anyagok túlzott koncentrációja a levegőben légzőszervi megbetegedésekhez vezethet, és növeli a szívinfarktus kockázatát.
A szemcsés részecskék szempontjából a vizsgálat szerint leginkább veszélyeztetett országok: Belgium, Hollandia és Luxemburg, Lengyelország, Csehország, Magyarország, valamint Spanyolország déli része és Olaszországban a Pó folyó völgye.
A koppenhágai székhelyű EEA 1994-ben kezdte meg tevékenységét európai környezetfigyelő hálózatként: jelenleg az EU 27 állama mellett Izland, Norvégia, Liechtenstein, Törökország és Svájc a tagja.
A Föld sorsa a következő 40 éven múlik
Beperelték Budapestet a szmog miatt
Vége a szmogriadónakMTI
Cikkek
H5N1 vírus az angol baromfitelepen!
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 18:46
A madárinfluenza vírus legveszélyesebb, H5N1 altípusát mutatták ki azon a kelet-angliai baromfitelepen, amelyen a minap több száz szárnyas pusztult el - közölte Londonban Fred Landeg brit főállatorvos. Landeg szerint a kórokozó a Csehországban és Németországban fellelt változatokkal rokon, és nem teljesen azonos az év eleji angliai járvány okozójával, amelyet annak idején Magyarországgal hoztak összefüggésbe.
A vírust a Suffolk grófságbeli Diss település mellett, egy főleg pulykákat, valamint kacsákat és libákat nevelő farmon találták, miután a hétvégén, egyetlen nap alatt elhullott a mintegy hétezer egyedet számláló baromfiállomány tíz százaléka. Kedden megkezdték az állomány teljes leölését .
A telep nincs messze a magyarországi érdekeltséggel is bíró legnagyobb brit baromficég, a Bernard Matthews pulykafarmjától, ahol februárban 159 ezer szárnyast kellett leölni a H5N1 felbukkanása miatt.
Bármikor beüthet egy halálos világjárvány
Az olasz pipik nem mehetnek Moszkvába
Madárinfluenza-oltás: mi lett a kétmilliárddal?MTI
Cikkek
Bekerülnek a vérkeringésbe az üres lakások
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 18:20
Sok vitát fog kiváltani az értékalapú ingatlanadózás során a lakások értékeinek a megállapítása, ugyanakkor enyhe piaci élénkülést is hozhat az új adónem, és emelkedhetnek az új lakások árai is - állapítja meg a Sasad Resort és a Gestor Consulting közös gyorselemzése.
A parlament által hétfőn elfogadott érték alapú ingatlanadó kivetése során több tényezőt is figyelembe kell venni az ingatlan értékének a megállapításánál. Ilyenek: a piaci viszonyok, az ingatlanon elvégzett felújítások, a megtérülési mutatók, az elérhető bérleti díjak, a beruházási hitelek és így tovább. Vitákra adhat majd okot, például az olyan ingatlanok értékmeghatározása, ahol a Dunára néző lakások többet érnek, mint az ellenkező oldalon lévők, miközben mindkettő ugyanabban az épületben (övezetben) van. Az elemzők mindezek ellenére úgy vélik, az ingatlanpiacon nem okoz majd különösebb megrázkódtatást az új adónem.
A külföldről érkező befektetőket nem lepi meg az új adó, hiszen az USA-ban a XVIII. század óta létezik ez az adónem, és például Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában is bevezették már.
Enyhe élénkülést is hozhat a piacon az új adófajta. Ennek oka, hogy az eddig nem használt, üresen álló lakásaikat a tulajdonosaik eladják, vagy kiadják majd. Mint minden adó, ennek a bevezetése is egyszeri sokk lesz, de utána beépül az árakba. (Az adóterheket minden ingatlanpiaci szereplő igyekszik majd érvényesíteni az árakban.) Ennek következménye árnövekedés lehet az új lakások piacán.
Az ingatlanok értékeit megállapítani és azt folyamatosan frissíteni csakis egy dinamikus adatbázis segítségével lehet, ami naprakészen tükrözi az ingatlanok piaci értékeit. Az adatbázisnak nyilvánosnak, folyamatosan frissítettnek, megbízhatónak kellene lennie, Magyarországon ma még ilyen nem létezik.
Építményadó: csak értékalapon!
Elfogadták az új adó- és áfatörvényt
Adóváltozások: nem is olyan rossz?MTI
Deviza / Áru
Árnyalatnyit erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 17:22
A budapesti bankközi devizapiacon árnyalatnyit erősödött a forint. Már reggel erősödéssel indult a kereskedés, a hétfő délutáni 254,20/30 forint után 253,70/80 forinton állt az euró, majd a nap során szűk sávban mozogva kissé gyengült, és délután 254,05/10 forinton állt.
Valóban meghatározó, irányt adó hatás nem érte a piacot, külföldön a hétfői erőteljes korrekció utáni visszarendeződésre került sor, miközben a befektetők optimistábbá válását jelezte a tőzsdeindexek alakulása.
A dollárral szemben komolyabb mértékű a forint erősödése: a hétfői 174,85/95 után a kedd délutáni árfolyamszint 173,85/95 volt.
A bankközi forintpiacon az okozott elmozdulást, hogy az MNB kéthetes kötvényaukcióján - immár harmadik alkalommal - tovább csökkent a forgalomban lévő kötvények állománya: most 881,42 milliárd forintról 845,14 milliárd forintra, mert a lejáró 490,78 milliárd forint helyébe csak 454,49 milliárd forint értékű kötvény lépett.
Az O/N kamat ezt követően ereszkedni kezdett, és a korábbi 7,30 százalék körüli szintről kedd délután már 7,00/20 százalékig csökkent.
Alacsony forgalom jellemezte az állampapírpiacot. Az inflációs adat nyilvánosságra kerülése után elsősorban a rövidebb lejáratok hozama nőni kezdett, ám délután az irányzat megfordult, és a hozamok lassan lefelé kezdtek csordogálni.
Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek
Brüsszel megvizsgálja a Lex Molt
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 17:19
Az Európai Bizottság közölte, hogy vizsgálatnak veti alá a Lex Molt, mert aggódik, hogy az esetleg méltánytalan korlátozásokat tartalmaz a tőke szabad mozgásával kapcsolatban.
Cikkek
Elfogy a fiatal munkaerő?
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 17:14
Magyarországon nem a magas munkanélküliség, hanem a nagymértékű inaktivitás a gond - mondta Tóth László, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főigazgatója.
Cikkek
Pluszban zárt a tőzsde
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 16:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,01 pontos emelkedéssel, 26.529,47 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékéhez képest ez 0,23 százalékos emelkedés.
A részvénypiac gyenge közepes forgalomban 26,5 milliárd forintot ért el, a vezető részvények ára vegyesen mozgott az előző napi záráshoz képest. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1,98 ponttal, 0,06 százalékkal 3.323,82 pontra csökkent.
Keresztesi Andrea, a KBC Securities vezető üzletkötője elmondta, hogy a BÉT-re kedden is a nemzetközi tőzsdék, főként a tengerentúli piacok labilis hangulata nyomta rá a bélyegét. A kezdeti negatív várakozásokat követően enyhe pozitív remények kerültek előtérbe. Magyarországon, a BÉT-en a piacot a Mol és az OTP húzta. Az előző napokénál élénkebb kereskedelem folyt a parketten. Az üzletkötő úgy véli, hogy a piac mind a Mol, mind az OTP esetében a szerdai eredményadatokra, a gyorsjelentésekre vár.
Az OTP részvények ára 78 forinttal, 0,87 százalékkal 9.046 forintra erősödött, forgalmuk 10,2 milliárd forintot ért el.
A Mol 5 forinttal, 0,02 százalékkal 25.795 forintra csökkent, forgalma 10,5 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 0,75 százalékkal 929 forintra csökkent, a távközlési papírokkal 2,58 milliárd forint értékben kereskedtek.
Richter árfolyama 105 forinttal, 0,29 százalékkal 36.505 forintra nőtt, 1,44 milliárd forintos forgalomban.
Az Egis 50 forintos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 20.550 forinton zárt, forgalma mintegy 961 millió forint volt.
Friss tőzsdei árfolyamok
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
Cikkek
Az Allianz söpörte be a legtöbb bevételt
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 16:38
Legnagyobb díjbevételt az Allianz, míg legnagyobb növekedést az Aviva biztosító ért el az idei első kilenc hónapban, az első hat helyezett sorrendje nem változott - az adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) tette közzé honlapján.
A biztosítók összesített díjbevétele szeptember utolsó napjáig 680 milliárd forintot tett ki, ez 8,26 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A legnagyobb díjbevételt (144 milliárd) továbbra is az Allianz érte el, második a Generali-Providencia (96 milliárd), míg harmadik helyen az ING Biztosító áll 90 milliárd forintos díjbevétellel. A kárráfordítások sorrendje: Allianz (71 milliárd), ING (60 milliárd), Generali-Providencia (49 milliárd), OTP Garancia (39 milliárd).
A díjbevétel terén az első hat helyezett sorrendje az elmúlt egy évben változatlan. Negyedik az OTP Garancia, ötödik az Aegon, míg hatodik az Uniqa. Az Aviva 36 milliárdos díjbevétele 59 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A növekedésben második a D.A.S. 41 százalékkal, bár így is csak 749 milliós díjbevételre tett szert. Az AXA 40 százalékos növekedéssel 16 milliárd forint díjbevételt ér el az első három negyedévben.
Kétszámjegyű piaci részesedéssel az első három legnagyobb díjbevételű biztosító bír, az Allianz 21, a Generali Providencia 14, míg az ING 13 százalékon áll.
A 355 milliárdos életbiztosítási piacon a maga 90 milliárd forintos díjbevételével az ING vezet. Második az OTP Garancia 39, harmadik pedig az Aviva 36 milliárd forinttal. Az összesített díjbevétel 44 százaléka egyszeri díjas életbiztosításokból származik.
A nem életbiztosítások 325 milliárd forintos díjbevételéből legnagyobb tétel a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) 102 milliárddal. Második helyen állnak a casco biztosítások 76 milliárd, míg harmadikon a tűz és elemi kockázatokra szóló biztosítások 59 milliárd forinttal. A kgfb piacot továbbra is az Allianz vezeti, 40 milliárdos díjbevétel mellett 24 milliárdos kárráfordítással. Második a Generali-Providencia 13 milliárdos díjbevétellel és 7,7 milliárdos kárráfordítással. Harmadik az Uniqa 9,5 milliárd forintos díjbevétellel és 8 milliárdos kárráfordítással.
A KBC és az Allianz is növekvő profitot jelentett
600 milliárdon túl a K&H Alapkezelő kezelt vagyona
Kötelező kalkulálás: dögöljek meg, ha értem
Minden negyedik autós a fapados biztosítót választjaMTI
Cikkek
A K&H-nak egy szava sem lehet
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 16:05
A K&H Bank az idei első háromnegyed évben 26,2 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ami 88 százalékkal haladja meg a bázisidőszakit - közölte Marko Voljc vezérigazgató.
A vezérigazgató elmondta, az adózás előtti eredmény 35,5 milliárd forint volt 2007 első kilenc hónapjában, ez 65,7 százalékkal magasabb a tavaly első kilenc havi adatnál.
A Nemzetközi Számviteli Szabályok szerint összeállított konszolidált mérleg alapján a hitelintézet működési eredménye céltartalék-képzés előtt 48,4 milliárd forintot, céltartalékok félre tétele után 36,4 milliárd forintot tett ki az idei első kilenc hónapban, a céltartalék előtti működési nyereség 30,8 százalékkal, a céltartalékok utáni működési eredmény 74,4 százalékkal haladta meg a tavalyi első kilenc havit.
Eközben a mérlegfőösszeg 2.245 milliárd forintra emelkedett ez év első kilenc hónapjában, ez 6 százalékos bővülés.
Az OTP újabb orosz bankot vesz
Javult a magyar bankok kilátása is
Tőzsdei gyors: ki mikor jelent?MTI
Cikkek
Kevesebb kiadása lesz a GKM-nek
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 15:49
Jövőre 355 milliárd forinttal - az idei 959,934 milliárd forintról 604,906 milliárd forintra - csökkennek a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) kiadásai a 2008. évi költségvetési törvényjavaslat szerint.
A tárca bevétele az idei 319,697 milliárd forintról 201,662 milliárd forintra, a támogatások összege az idei 599,03 milliárd forintról 327,038 milliárd forintra mérséklődik.
Kákosy Csaba kabinetfőnök a minisztérium sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: nem megszorításokról van szó. A GKM-ben a stratégiai célok alapján feladatalapú tervezés folyik, vagyis a feladatokhoz rendelik az erőforrásokat. Mivel a tárca feladatai jövőre csökkennek, a kiadás is kisebb.
Mint a kabinetfőnök elmondta, a GKM-től elkerül az EU-s források tervezése, ami 180 milliárd forinttal csökkenti a tárca költségvetését. A MÁV-nál jövőre nem lesz szükség tőkeemelésre, a gyorsforgalmi fejlesztési projektek kifutnak, illetve számuk csökken, ezek kiadási hatása 111,6 milliárd, illetve 102 milliárd forint.
A GKM költségvetését a parlamenthez benyújtott módosító indítványok közül 168 érinti, ezek közül 98 útfejlesztési tételeket javasol módosítani. A javaslatok más tárcáktól átcsoportosítva forrásokat 116 milliárd forint extra forrást adnának főként útfejlesztésre, egyes javaslatok pedig 20 milliárd forinttal csökkentenék a minisztérium költségvetését. Kákosy Csaba szerint a tárca költségvetése a benyújtott javaslathoz, illetve a kormány által támogatott módosításokhoz képest nem fog változni.
Az infrastruktúra fejlesztésére 253 milliárd forint áll rendelkezésre 2008-ban. Ebből 103,5 (az idén 205) milliárd forint a gyorsforgalmi fejlesztéseket szolgálja (az M7 Mura-hidat átívelő szakasza, az M0 északi hídja, az M6-os autópálya M0 és az érdi tető közötti szakasza, az M0 keleti szektor fejlesztés, az M7 Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti szakasza).
A másik nagy tétel az infrastrukturális fejlesztéseken belül az Útpénztár előirányzat, aminek jövő évi kiadási előirányzata 127 (az idén 106) milliárd forint. A Budapesti Közlekedési Szövetség támogatása az idei 1,4 milliárdról 2,3 milliárd forintra emelkedik az egységes budapesti bérlet bevezetése miatt.
A személyszállítási veszteségek kiegyenlítésére az idei 103 milliárddal szemben 135,5 milliárd forintot állítottak be (ez sor alatti tétel, nem számít bele a 253 milliárd forintos infrastrukturális keretbe), ebből 8 milliárd forint a Volán, a többi a vasút veszteségét kompenzálja.
A gazdaság dinamizálására a tárca tervei szerint 51 milliárd forint áll majd rendelkezésre, ez a kkv célelőirányzatot és az informatikai társadalom kiteljesítésére fordítandó összegeket tartalmazza. Az utóbbi kerete meghaladja a 4,5 milliárd forintot, ebből közel 2,5 milliárd forintot az e-Magyarország pontok kiterjesztésére szánnak. A gazdasági diplomáciára bő 1 milliárd forint áll majd rendelkezésre, a keret elsősorban az ITDH-n keresztül megvalósuló feladatok finanszírozását szolgálja.
Energetikai feladatokra mintegy 4,8 milliárd forintot kíván felhasználni a tárca, ebből 2 milliárd forint - az ideihez hasonlóan - az energiahatékonyság javítását szolgálja.
A 19 intézmény fenntartására az idei 87,321 milliárd forinttal szemben 80,3 milliárd forintot szánnak. A tárca nagy súlyt fektet működésének javítására, egyebek mellett az elektronikus iratkezelés terén és az adatbiztonság terén szeretne előrelépni.
Kákosy Csaba elmondta: a tárcánál jövőre már nem lesz szükség létszámcsökkentésre. A GKM az elmúlt két évben 20 százalékos létszámcsökkentést hajtott végre, ami az intézményi körben 5,1 milliárd forint költségcsökkenést eredményezett. A személyi és dologi kiadások összességében 7 milliárd forinttal mérséklődtek.
A kabinetfőnök felhívta a figyelmet: a vállalkozások számára a GKM-hez tartozó költségvetési forrásokon túl az idén indult Gazdaságfejlesztési Operatív Program valamint a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) hitelprogramjai - is kedvező forrásokat kínálnak. Hozzátette: a tárca a visszatérítendő támogatások irányába szeretne elmozdulni.
34 önkormányzat jelentkezett vasútvonalért
.Új kkv-fejlesztő program indulMTI
Cikkek
Tuti biznisz: fektessen be a klímaváltozásba!
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 15:04
A Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója szerint a következő években jó befektetési lehetőség lesz a klímaváltozás elleni védekezés és a környezetvédelem.
Cikkek
Kuppert is vizsgálja az APEH
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 14:54
Vagyonosodási vizsgálat alá vonta Kupper András fideszes országgyűlési képviselőt az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) - ezt maga az ellenzéki honatya közölte.
"Orbán Viktor, Kubatov Gábor, Pesti Imre és Horváth Zsolt mellett engem is vagyonosodási vizsgálat alá vont az APEH" - írta közleményében Kupper András. Közölte: a hatóság megkeresése szerint az elmúlt öt esztendőben történt vásárlásokat és eladásokat kell igazolnia. Információi szerint a honatyák közül ilyen szigorú vizsgálattal csak az ellenzék képviselőinek kell szembenézniük.
A képviselő hangsúlyozta: nincs takargatnivalója, a hatósággal együttműködik, azonban "az állampárti hatalmi önkény újraéledéseként" értelmezi "a politikai másként gondolkozókkal szemben alkalmazott eljárást".
"Sikeres" vagyonvizsgálatok: újabb hatmilliárd
"Senki sem hiszi el, hogy az APEH elfogulatlan"
Vagyonosodási vizsgálatok: Lendvai is beszállMTI
Cikkek
További drágulást jósolnak Londonból
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 14:47
A magyarországi dezinflációs folyamat egyelőre leállt, sőt az éves összevetésű infláció még gyorsulhat is az idén - mondták londoni felzárkózó piaci elemzők.
Cikkek
Beszivárgott Európába a borúlátás
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 13:31
A mannheimi Európai Gazdaságkutató Központ (ZEW) hat hónapra előre tekintő németországi konjunktúra- és üzleti hangulatmutatója, mintegy háromszáz intézményi befektető és közgazdász véleménye alapján, novemberre mínusz 32,5 pontra, 1993. február óta a legalacsonyabbra zuhant az októberi és a szeptemberi, egyformán mínusz 18,1-18,1 pontról, amelyek tavaly december óta a legalacsonyabb voltak, a pesszimisták növekvő többségét jelezve. Az elemzők mínusz 20,0 pontot vártak novemberről.
A hangulat vártnál jóval erősebb romlását azzal magyarázták az intézet szakértői, hogy a "nem elsőrendű válság" újabb amerikai fejleményei miatt terjed a borúlátás az amerikai gazdasági növekedés jövője és azzal együtt az európai fejlődés iránt, miközben a gyenge dollár máris megnehezíti az európai exportőrök életét.
A hangulatmutatót tényadatok is igazolta: az euróövezeti ipari termelés szeptemberben 0,7 százalékkal csökkent, közölték az EU statisztikai hivatalában szintén kedden. Az elemzők csak 0,2 százalékos visszaesésre számítottak.
Szintén szeptemberben Németországban a kiskereskedelmi forgalom csak 0,6 százalékkal nőtt, közölték a Bundesbankban ugyancsak kedden, rontva a korábbi, 1,6 százalékos előzetes becslést. A jelenlegi körülmények megítélése 70,2 ponton maradt, annyi, mint októberre volt, közölték a ZEW-nél. Az elemzők 66,9 pontra számítottak.
A ZEW előre tekintő mutatójának 71,0 pontos, meredeken emelkedett tavaly januári értéke kétéves csúcs volt, utána folyamatosan csökkent, tavaly novemberre már mínusz 28,5 pontra, 1993. március óta a legalacsonyabbra. Decemberre mínusz 19 pontra, idén januárra mínusz 3,6 pontra, februárra 2,9 pontra javult a mutató, tavaly november óta először jelezve pozitív számmal a bizakodók többségét. Májusig 24,0 pontig emelkedett, de utána lefelé fordult az irányzat, és augusztusban újra a negatív zónába került a mutató.
A pontjaink jók, na de rosszul élünk...
Hol a vége? Három napja zuhan a bankszektor
MTI
Cikkek
anti-lop.hu: itt jelentse, ha korrupciót lát
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 13:30
Keddtől üzemel a korrupcióellenes közérdekű honlap, amelyen bárki bejelentést tehet, ha szabálytalanság, visszaélés jut a tudomására az uniós támogatásokkal kapcsolatban - jelentette be Bajnai Gordon, önkormányzati és területfejlesztési miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.
Hozzátette: nemcsak az uniós pályázatok eredményei, hanem a bírálóbizottság összetétele is elérhető a bejelentő oldalon, amelynek www.anti-lop.gov.hu az elérhetősége.
Bajnai Gordon kiemelte: az is újdonság, hogy minden pályázó, így a vesztesek is nyomon követhetik az elbírálás folyamatát, például az értékeléseket, vagy az anyaghoz kapcsolódó levelezést.
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője azt mondta: ideje lenne, hogy a kormány végre számot adjon arról, hogy hol vannak az uniós források, mert azok felhasználása nem látszik az ország gazdaságán és az emberek életszínvonalán. A pénznek azonban valahol lennie kell - tette hozzá a szóvivő, aki közölte: az utóbbi időszak kínos esetei azt mutatják, hogy az uniós források jelentős részét ellopják, központilag vezényelt, felülről irányított rendszerben.
Szijjártó Péter úgy vélte, hogy az uniós források felhasználásának átláthatóságával mindenki egyetért, az eddigi kormányzati intézkedések azonban egyáltalán nem azt mutatták, hogy a kabinet elkötelezett ebben a kérdésben. Szerinte ezt jelzi, hogy a kormány "pártkomisszárokat" ültetett a regionális fejlesztési tanácsok élére. Egy honlap kevés az átláthatóvá tételhez - mondta a Fidesz szóvivője.
Megfenyegette a mutyizókat az Unió
Aggódik Gráf az uniós támogatások miatt
Növekedést kell produkálniuk a nyertes kkv-knak
MTI
Cikkek
Tudta, hogy simán lehallgatják amerikai hívásait?
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 13:30
Washington második olvasatban vizsgálja az ún. külföldi hírszerzési megfigyelési törvényt. A szabályozást a Bush-adminisztráció kezdeményezésére tavaly úgy módosította a kongresszus, hogy a kormány bírósági jóváhagyás nélkül lehallgathatja a telefonokat, feltéve, hogy az egyik beszélgető Amerikán kívüli
Cikkek
Annyi, amennyi: nem változik a képviselői fizetés
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 13:20
Nem változik a képviselői tiszteletdíjak és költségtérítések jelenlegi rendszere - ez derült ki a parlamenti pártok képviselőinek nyilatkozataiból.
Cikkek
Megint leállnak a német tehervonatok
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 12:57
A német vasutasok újabb sztrájkot indítanak, ismét a tehervonatokat állítják le szerda déltől, majd csütörtökön kora délutántól a távolsági és a regionális vonalakon a személyszállítást is szüneteltetik, jelentette be a GDL szakszervezeti szövetség.
A szakszervezetnek a Deutsche Bahnnal folyó bérvitája az oka az ismétlődő munkabeszüntetésnek, amelynek e heti szakasza szombaton a kora délutáni órákig fog tartani.
A német politikusok, köztük Angela Merkel kancellár aggódik: már a tehervonatok múlt heti, 42 órás leállásakor úgy nyilatkozott, hogy a további sztrájkok árthatnak az EU legnagyobb gazdaságának.
A mozdonyvezetők szakszervezetének (GDL) elnöke azt mondta, mindaddig ismétlik a sztrájkot, amíg nem kapnak megfelelő bérajánlatot a vasúttársaság vezetésétől. A GDL csak akkor hajlandó egyáltalán tárgyalóasztalhoz ülni, ha új ajánlatot kap.
A GDL azt követeli, hogy a munkahetet egy órával csökkentsék, 40 órára, a béreket pedig 31 százalékkal emeljék. A vezetés 4,5 százalékos béremelési ajánlatát visszautasították. A szakszervezet azt is követeli, hogy a mozdonyvezetők számára külön bérmegállapodást dolgozzanak ki.
Hatórás vasutassztrájk lesz 21-én
Leálltak a német tehervonatokMTI
Cikkek
Ha kitiltják a dohányosokat, a vendéglátósok fognak szívni
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 12:40
A vendéglátóhelyekről nem célszerű teljesen kitiltani a dohányzást, viszont a nemdohányzók jogait feltétlenül tiszteletben kell tartani - hangzott el az Országgyűlés sport és turisztikai bizottságában.
"A dohányfüstmentes Európáért" címet viselő uniós zöld könyv kapcsán Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke a bizottság előtt elmondta, hogy a vendéglátóhelyek elé "kikényszerített" dohányosok élő reklámnak tekinthetők.
Hozzátette, hogy a dohányzás teljes tiltása ugyan forgalomcsökkenéssel jár, de az eddigi tapasztalatok szerint a vendéglátóipari bevételek pár év múlva a korábbi szintre állnak vissza.
Az autóban is tilos lesz dohányozni?
Szívás a köbön: a baj nem jár egyedül
Függőség volt, nincs: csak egy szuri az egész?
MTI
Cikkek
Újra kell igényelni a gázártámogatást
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 12:30
Az október végi kormányrendelet újabb egy évre, 2008-ra biztosít szociális ártámogatást a földgáz háztartási fogyasztásához, aminek érvényesítését az időben továbbított és pontosan kitöltött adatlap biztosítja - mondta Molnár Gábor, a Magyar Gázipari Egyesülés (MGE) igazgatója.
Az igazgató a gázszolgáltató társaságok nevében felhívta a figyelmet arra, hogy 2008 egész évére csak azok kapnak a földgázfogyasztásra szociális támogatást, akik még az idén beadják a Magyar Államkincstárhoz az igénylést, és arról az államkincstár még az idén határoz. A később elfogadott igénylések alapján a benyújtást követő hónap első hónapjától, de csak 2008. december 31-ig érvényesíthető a támogatás. Ez azt jelenti, hogy az idén még lehetséges visszamenőlegesség megszűnik.
A földgázfogyasztás szociális alapú támogatásában a gázszolgáltatók szerepe annyi, hogy ők érvényesítik a támogatást a számlában. Az igényléseket a Magyar Államkincstárhoz kell benyújtani, így a fogyasztóknak nem szükséges személyesen felkeresni a gázszolgáltató ügyfélszolgálatát, de szívesen segítenek ott is az adatlapok kitöltésében - válaszolta újságírói kérdésre Molnár Gábor.
Hozzátette: a gázszolgáltatók felkészültek a feladatra és nem várnak az év elejihez hasonló mértékű forgalmat az ügyfélszolgálataikon. Az adatlapok hozzáférhetők a kincstár ügyfélszolgálati irodáiban és az internetről már letölthetők a www.magyarorszag.hu, www.allamkincstar.gov.hu és www.szmm.gov.hu oldalakról.
Az idén 1,6 millió fogyasztó kapott és kap támogatást a földgáz árához, a legtöbb panasz abból a félreértésből adódott, hogy a gázszámlán - az áfa törvénynek megfelelően - a támogatás nettó összege szerepel és külön adatként pedig az áfa. A kettő összege azonos az államkincstár határozatában szereplő bruttó támogatási összeggel - magyarázta Molnár Gábor.
Az októberi kormányrendelet alapján változást jelent a jövedelem meghatározásának módja, ami az idén még az igénylés benyújtást megelőző három hónap átlagjövedelme volt. A jövő évre vonatkozó igényekben már a rendszeres jövedelemmel rendelkezőknek a benyújtást megelőző egyhavi jövedelme számít, míg a vállalkozóknak és őstermelőknek a benyújtást megelőző 12 hónap alapján számított egyhavi átlagot kell bejelenteniük.
Fontos, hogy az igénylőlapon minden, a háztartásban élő családtag adóazonosító számát is be kell írni, és ha nincs, akkor a nincs szócskát is. Változás az eddigiekhez képeset az is, hogy társasházak esetén a közös képviselőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a támogatásban részesülő fogyasztó gáz- illetve távhőszolgáltatást igénybe vesz, és a közös képviselőnek négy tizedesjegy pontossággal nyilatkoznia kell társasház közös fogyasztásából mekkora hányad jut a támogatást igénylőre.
Új elem, hogy a támogatás 2.000 köbméter/év fogyasztás esetén vehető igénybe, nagycsaládosoknál a felső határ 4.000 köbméter.
Változatlanul négy jövedelmi kategória van a 2007. évi nyugdíjminimum, 27,130 forint/hó alapján. Az egy fogyasztási egység arányszámai változatlanok, azaz jövőre is az ideihez hasonlóan számítják az egy háztartásban élők egy főre jutó jövedelmét. A legalacsonyabb jövedelemkategóriába tartozók - akiknél az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem kisebb mint a nyugdíjminimum kétszerese (havi 54,260 forint), 34 megaJoule/köbméter átlagfűtőértékkel számolva - 40,12 forint támogatást kapnak, ami a földgáz jelenlegi hatósági fogyasztói árát véve figyelembe, köbméterenként 57,51 forintos árat jelent a fogyasztónak. Azok a szociálisan rászorulók, akiknél az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem a nyugdíjminimum 2,5 szerese alatt van, 32,81 forint köbméterenkénti támogatással, köbméterenként 64,82 forint árral számolhatnak, ha január 1-jétől nem emelkedik a földgáz ára. A másik két jövedelemkategóriában 3,5 százalékkal mérséklődik a támogatás összege az ideihez képest - tette hozzá Molnár Gábor.
Kapaszkodjanak a budapestiek: brutális emelések
Ha jót akar, még idén igényli a gázártámogatást
Változik a támogatás: többet fizethetünk a gázért
MTI
Cikkek
Irodaláz: észak felé tart az árhullám
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 12:26
A budapesti Váci út ingatlanpiaci pozíciója az elmúlt években teljesen átértékelődött, már a külső szakasz is jelentős élénkülést mutat
Cikkek
A Fidesz nemet mond a "sóhivatalra"
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 12:25
A Fidesz ebben a formában nem támogatja a kormány közpénzügyi törvénycsomagját, mert szerintük a javaslat pazarló, és továbbra sem foglalkozik a kormánytagok felelősségével - mondta Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke.
A politikus sajnálatosnak nevezte, hogy több hónapos ötpárti tárgyalás után, a kormány "egyoldalú lépéssel" benyújtotta ezt a törvényjavaslatot. Varga Mihály szerint a kormány javaslata azért rendkívül pazarló, mert több milliárd forintból egy saját apparátussal, titkárnőkkel és szolgálati autókkal rendelkező Költségvetési Hivatalt hozna létre, ugyanakkor szó sincs benne arról, hogy a kormány vállalná a felelősséget a saját költségvetési gazdálkodásáért.
Ezzel szemben Fidesz elképzelése szerinti háromtagú Költségvetési Tanács a jegybankelnök, az Állami Számvevőszék elnöke, és a köztársasági elnök által felkért professzor részvételével működne, a háttérmunkát pedig az ÁSZ biztosítaná. Az ellenzéki párt emellett azt is javasolta, hogy a kormánytagok fizetése csökkenjen, amennyiben az államháztartás számai lényegesen eltérnek attól, amit a parlament elfogadott.
"Felelősséget szeretnénk sóhivatal helyett" - fogalmazott a Fidesz gazdasági kabinetvezetője, aki szerint a kormány javaslata egyik fideszes elképzelésnek sem tesz eleget.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Veres János pénzügyminiszter vasárnap jelentette be, hogy a kormány beterjesztette az Országgyűlésnek a költségvetési felelősségről és a költségvetési hivatal felállításáról szóló törvényjavaslatot. A kormányfő azt mondta, hogy a javaslat a pártokkal szoros egyetértésben készült, Varga Mihály szerint azonban messze van attól, hogy bármilyen egyetértésről lehessen szó.
A fideszes politikus utalt arra is, hogy a pénzügyminiszter forradalmi lépésként jelentette a reáladósság-szabály bevezetését, ugyanakkor Magyar Nemzeti Bank, Állami Számvevőszék, és a Nemzetközi Valutaalap sem tartotta ezt elfogadhatónak, és hitelesnek.
Veres János vasárnap azt mondta: hogy a javaslat legfontosabb eleme, hogy a bruttó hazai termékhez (GDP) mérten nem emelkedhet a reáladósság, ami azt jelenti, hogy az adósságállomány csak az infláció mértékével növekedhet.
Fidesz: Nem jár több a pártoknak és a honatyáknak
Havi 660 ezer: tripláznák a képviselők fizetését!
Ötpárti igen a közpénzek szabályozásáraMTI
Cikkek
Jót tettek a hosszú hétvégék a matricáknak
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 12:02
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. értékesítési adatai alapján 2007 első tíz hónapjában a járművezetők mintegy 25 százalékkal több úthasználati jogosultságot vásároltak, mint az előző év azonos időszakában, mindez 37 százalékos bevételtöbbletet eredményezett.
Az ÁAK matrica-árbevétele 41,7 milliárd forint volt az első tíz hónapban, szemben az előző év azonos időszaki 30,4 milliárd forinttal.
A közlemény szerint az értékesítési darabszámok és az árbevétel növekvő tendenciája mögött az autópályák forgalmának emelkedésén kívül elsődlegesen a gyorsforgalmi úthálózat számottevő bővülése áll, hiszen az idén összesen 71 kilométernyi új szakaszt adtak át az autósoknak.
A legszembetűnőbb növekedés a személyautókra érvényes D1-es és a nehéz-tehergépjárművek számára bevezetett D4-es díjkategóriákban mutatkozott. Az előbbi esetében 19, az utóbbinál pedig 54 százalékos forgalomemelkedést regisztrált az ÁAK.
A társaság kimutatásai szerint a két egymást követő októberi hosszú hétvégén a szokásosnál több matricát vásároltak az autósok, főleg a D1 négynapos matrica eladási forgalma volt kiemelkedő.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. az autópálya-matricák értékesítését és ellenőrzését 2006. január 1-je óta a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) megbízása alapján végzi. A matricabevételek a KKK által üzemeltetett Útpénztár költségvetésének bevételi oldalát erősítik, és így azokat a közúthálózat üzemeltetésére és fenntartására fordítják.
Gyurcsány: rendet kell tenni az utakon!
Bárki is vezette az autót, a tulaj fizet!
Alig van bliccelő az autópályákon
Hétfőtől olcsóbb a négynapos matricaMTI
Cikkek
Lemondott a német alkancellár
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 11:57
Lemondott Franz Müntefering német alkancellár és munkaügyi miniszter - jelentette kedden a Berliner Zeitung internetes kiadásában, majd az információt azzal egészítette ki, hogy Frank-Walter Steinmeier szociáldemokrata (SPD) külügyminiszter lesz az utódja a kormányfő helyetteseként.
A hírt a miniszter szóvivője megerősítette, és hozzátette: a 67 éves szociáldemokrata politikus családi okokkal indokolta lemondását. Müntefering még novemberben távozik a berlini kormányból.
A politikus felesége évek óta daganatos beteg, a múlt héten műtéten esett át. Müntefering emiatt nem vett részt az egyik legutóbbi koalíciós egyeztetésen a kancellári hivatalban.
Az alkancellár délután fogja tájékoztatni lemondásának okairól a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) parlamenti frakcióját. A koalíciós pártok vezetőinek legutóbbi, múlt éjszaka tartott ülésén Müntefering vereséget szenvedett a levélhordók minimálbéréről folytatott vitában.
Merkel mindenkit meglepett: Afganisztánba repült
MTI
Cikkek
A közbeszerzés akadályozza a megújulást?
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 11:52
A közbeszerzésekben résztvevők szerint a közbeszerzések hatékonysága nem érheti el a profitorientált szféráét. A kutatók a közbeszerzési piac 110 szereplőjének véleményét mérték fel.
Cikkek
Derült égből gyógyszerdrágulás
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 11:40
Decemberre 6,5-7,3 százalékos, jövő decemberre 3,8-4,0 százalékos 12 havi inflációt várnak az októberi 6,4 százalék után a megkérdezett elemzők.
Cikkek
Hozta a számokat az agrárium
Privátbankár.hu | 2007. november 13. 11:32
Jó évet zárt tavaly a magyar mezőgazdaság, amelynek részesedése a GDP-ből 3,7 százalék volt, míg az úgynevezett agrobizniszé 12-13 százalék - jelentette ki Gőgös Zoltán, az FVM államtitkára.
Friss
Nemzetközi
Megint megszólalt Putyin – ez nem fog tetszeni Netanjahunak
A Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén beszélt.
11 órája
Nemzetközi
Minimum ötezer alultáplált gyerek Gázában – megint megkongatta a vészharangot az UNICEF
Az ENSZ Gyermekalapja szerint az övezetet „ember okozta szárazság” fenyegeti.
12 órája
Részvény / Deviza / Áru
Miközben durvul a közel-keleti háború, a tőzsdéken javult a hangulat
12 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró
2025. június 2. 07:45
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
top 24
-
Óriási drágulás köszönt be a benzinkutakon
2025. június 20. 09:48
-
Vészjósló üzenetet küldött a Kreml a Fehér Háznak
2025. június 20. 11:01
-
Sokakat meghökkentésre késztető üzenetet küldött Luxemburgból Nagy Márton
2025. június 20. 12:54
-
Gázzal fűt? Örömhírt hozott Donald Trump a magyar családoknak
2025. június 20. 11:53
-
Újabb sokkot kaphat Putyin
2025. június 20. 08:03
