Hírek
Cikkek
Az MDF megint lépett egyet a tőzsdeélénkítés felé
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 13:06
A hosszú távú megtakarítások és a tőzsdei befektetések élénkítését célozza az Magyar Demokrata Fórum határozati javaslata, amelyet pénteken nyújtott be az Országgyűlésnek - közölte a párt frakcióvezetője.
Herényi Károly közleményében hangsúlyozta: javaslatuk a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és tekintélyes pénzpiaci szereplők ötpontos intézkedés-tervezetére épül. Mint írta, a magyar tőkepiacok élénkítése érdekében megalkotott tőzsdei ötpontos intézkedéstervezet megvalósítására politikai többség kovácsolódott össze, hiszen a pártok nyilatkozatai alapján a célokban az MDF, a Fidesz-KDNP és az SZDSZ is egyetért.
"Az MDF bízik abban, hogy a többi párt a parlamenti vitában is kifejezésre jutatja azt a támogató szándékot, amit a nyilvánosság előtt felvállalt" - fogalmazott közleményében az ellenzéki politikus.
Herényi Károly kiemelte: az MDF elkötelezett az ötpontos csomag mielőbbi megvalósítása mellett, hiszen az egybecseng A középosztály 13 pontjának céljaival és konkrét intézkedéstervezeteivel: több ponton egyszerűsítené a magyar adó- és illetékrendszert, illetve ösztönözné az MDF számára különösen fontos öngondoskodást. Hozzátette: a demokrata fórum korábbi, a hazai nagyvállalatok részleges tőzsdére való bevezetésének fontosságát szorgalmazó kezdeményezése is találkozott a BÉT ez irányú javaslatával.
Herényi Károly közölte azt is, hogy kiemelten támogatják a hosszú távú befektetési számla bevezetését, amellyel hároméves megtakarítás után mentesülni lehetne az árfolyamnyereség- és a kamatadó alól, hiszen A Középosztály 13 pontjának egyik sarkalatos eleme a megtakarítást büntető adók eltörlésének kezdeményezése.
Az MDF az ingatlanadó bevezetését már korábban az adórendszer gyökeres reformjához és egyszerűsítéséhez kötötte, ennek megfelelően a párt a BÉT ehhez kapcsolódó, az ingatlan- és a tőkepiacok közötti átjárhatóságot célzó javaslatát is támogatja, hiszen az ösztönzi az öngondoskodást és előtakarékosságot.
Az MDF javaslata szerint nem kellene adót fizetni akkor, ha valaki egy ingatlan eladását követően a pénzt nem ingatlanba, hanem nyugdíj-előtakarékossági, vagy esetleg az új hosszú távú befektetési számlára helyezi. Herényi Károly emlékeztetett: Dávid Ibolya pártelnök már májusban támogatandónak nevezte a tőzsdeelnök elképzelését arról, hogy a nemzeti alaptanterv részévé váljon a pénzügyi ismeretek oktatása, mert ezek egyik alappillérét képezi az öngondoskodás és az előtakarékosság fontosságának felismerésében.
MTI
Cikkek
Augusztusi befektetési lehetőségek az Allianztól
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 12:36
Több százmilliárd forint értékű, egy éves lekötött betét fut ki augusztusban, a 20%-os kamatadó tavaly szeptemberi bevezetését megelőző roham egy éves "évfordulóján”, és bizony a magánszemélyek dilemma elé kerülhetnek: mibe is fektessék most felszabaduló megtakarításukat (x)
Cikkek
Rogán tízmilliárdot követel az eü tárcától
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 11:36
Parkolásra használt közterületek után több mint 10,5 milliárd forintot kell kifizetnie az Egészségügyi Minisztériumnak - közölte Belváros-Lipótváros polgármestere.
Cikkek
Nőtt a nyereség a Mol Romaniánál
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 11:34
A Mol Romania - a Mol romániai egysége - az első félévben 6 százalékkal növelte nyereségét az egy évvel korábbihoz képest, habár a forgalma 7 százalékkal csökkent, 225 millió euróra.
A nyereség ugyanazért nőtt, amiért a bevétel csökkent: a hálózat hatékonyabbá tétele miatt. Az osztrák OMV-hez tartozó román Petromnak eladtak harminc benzinkutat, és csak tizenegy másikat vásároltak tőle. Így viszont kutanként 11,4 százalékkal nőtt az üzemanyag-eladás a tavalyi első félévihez képest.
A cég az elkövetkezőkben is a kiskereskedelmi hálózatra koncentrál, tovább folytatva a hatékonyság növelését. Célja az optimális országos lefedettség elérése, az üzemanyagkártyák számának a növelése.
Az idén a Mol Romania mintegy 15,4 eurót fektet be kilenc töltőállomás megnyitásába, a 2008-2010 között időszakban pedig továbbra is ilyen ütemben folytatja a beruházásokat, közölték a Mol román egységénél. A Mol Romania piaci részesedése az első félévben átlagosan 11,7 százalékos volt, tette hozzá a Rompres hírügynökség.
A forinterősödést a Mol is megsínylette (hanganyag)
Az OMV nem hátulról szeretné a közös gyereket
Jó hír, hogy az Unióból próbálják bekebelezni a MOL-t (hanganyag)
MTI
Cikkek
Jövőre kétmillió hordóval több olaj kell naponta
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 11:15
A világ olajkereslete jövőre gyorsabb ütemben nő, mint az idén, valószínűsíti a Nemzetközi Energiaügynökség pénteken kiadott, havi olajpiaci jelentése.
Cikkek
A nők még mindig jobban fújják magukat
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 10:51
Tavaly július és idén június között több mint 23 millió darab dezodort adtak el Magyarországon, ami 10 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva
Cikkek
Orosz gáz magyar cégekért cserébe?
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 10:24
Orosz lapértesülés szerint a német E.ON energiavállalat további magyar részesedéseket és brit cégeket kínál cserébe az orosz Gazpromnak, hogy véglegesíthessék részvételét az oroszországi, Juzsno-Russzkoje gázmező fejlesztésében és kiaknázásában.
A tárgyalások nem csak azért húzódnak el, mert a Gazprom több más nagy üzletről is tárgyal éppen, hanem mert "kételyei támadtak a magyar cégek értékét és jelentőségét illetően a magyar piac állami szabályozása okozta nehézségek miatt", írta a Vedomosztyi című moszkvai lap.
Az E.ON további részesedéseket ajánlott kiegészítésként, köztük vannak meg nem nevezett magyar cégek papírjai is a tavaly óta ismerteken kívül, idézte az orosz lap a Gazprom két munkatársát. Az új listán szerepel több brit erőmű is, de ezeket sem nevezik meg.
Újabb gázt talált Magyarországon a Mol és az INA
MTI
Cikkek
Rázzák a forintot
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 10:06
Gyengüléssel nyitott a forint ma a bankközi devizapiacon, az eurót 252,40/50 forinton jegyezték kilenc óra tájban, 2,10-2,40 forinttal erősebben mint az előző nap délután. A kereskedők nagy volatilitást és széles ingadozási határokat várnak az elkövetkező napokban.
A feltörekvő piaci devizák és a forint regionális társai általában is gyengültek az euróval szemben, párhuzamosan a tőzsdei árfolyamok visszaesésével és a rövidlejáratú hitelkamatok felszökésével, amit ismét az amerikai alacsony bonitású jelzálog hiteltörlesztések befulladása idézett elő.
Legfrissebb devizaárfolyamok
MTI
Cikkek
Száz forintnak ötven a fele! Vagy mégsem?
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 09:32
Ha hiányos papírpénzünk több mint felét prezentálni tudjuk, akkor a teljes címletértékhez hozzájuthatunk, de ha csak ennél kisebb darab van a birtokunkban, akkor egy fillérre se számítsunk!
Cikkek
Guargumi: jönnek az első eredmények
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 09:16
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban ma teszik közzé a guargumi-vizsgálatok első eredményeit. Süth Miklós országos főállatorvos délelőtt ismerteti azoknak az élelmiszerbiztonsági vizsgálatoknak az eredményeit, amelyek bizonyítják vagy cáfolják, hogy Magyarországra is került azokból a guargumi szállítmányokból, amelyek Indiából származnak és dioxinnal szennyeződtek.
A vizsgálatok eredményétől függően kell majd a boltok polcairól levenni azokat az élelmiszereket, amelyek esetleg dioxinnal szennyezett guargumi felhasználásával készültek.
A Friesland Hungária Zrt. már visszahívta az üzletekből a sárgabarackos ízesítésű Túróvarázs és a sárgabarackos ízesítésű Krémes duó elnevezésű krémtúróit, mivel alapos gyanú merült fel, hogy a termékben lévő és Csehországból származó sárgabarack lekvárban dioxinnal szennyezett guargumi is van.
Dioxinos varázslat: visszahívják a krémtúrókat
A Danone-termékekben nincs szennyezett guargumi
Az adalékanyagok fele nem káros - és a többi???
Olcsón is lehet jót nyalni: guar-gumis jégkrém-teszt
Guar-gumi: kerüld az E412-t!
MTI
Cikkek
Már nyitásban hátast dobott a tőzsde
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 09:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 377,44 pontos csökkenéssel, 27.665,49 ponton nyitott pénteken. Az előző napi záróértékhez képest ez 1,35 százalékos gyengülés.
Friss tőzsdei árfolyamok
MTI
Cikkek
Tovább vásárolt a Mol
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 09:03
A Mol csütörtökön 451.265 darab Mol részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 26.610 forintos átlagáron - közölte az olajipari társaság a tőzsde honlapján.
A tranzakciót követően a társaság 7.495.400 darab "A" sorozatú valamint 578 darab "C" sorozatú részvényt birtokol. A törvényi korlátozás miatt a társaság 10 százaléknyi saját kibocsátású részvényt birtokolhat, ezt a korlátot a Mol 10,933 millió darabnál érné el.
Friss tőzsdei árfolyamok
MTI
Cikkek
Beragadt az olajár
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 08:47
A hitelpiaci idegesség okozta, csütörtöki profitkivétel után péntek reggel nagyjából tartotta a szintet a kőolaj ára a szabadpiacon. Az árakat támogatja, hogy az OPEC szerint a világ kőolajellátása továbbra is bőséges, vagyis a tagországoktól nem várható termelésnövelés a szeptemberi miniszteri értekezleten.
A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, szeptemberi határidőre péntek reggel hordónként 71,54 dollár volt, 5 centtel olcsóbb a csütörtöki New York-i zárónál. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, szeptemberi határidőre péntek reggel 70,34 dollár volt, 13 centtel drágább a csütörtöki zárónál.
Kevesebb hordó van az amerikai spájzban
A Lukoil elhagyja Szerbiát?
MTI
Cikkek
Rózsaszín őrület: Pink és Madness a Szigeten
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 08:46
A magyarok közül a Ladánybene 27, Sub Bass Master, az Animal Cannibals valamint Ganxsta Zolee és a Kartel is fellép a fesztivál harmadik napján
Cikkek
Versenyhivatali jóváhagyást kapott a Richter
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 08:41
A német versenyhivatal határozatában engedélyezte a Richter Gedeon Nyrt. és Helm AG között a Strathmann Biotec felvásárlására kötött szerződést - tette közzé a magyar vállalat a BÉT hivatalos honlapján pénteken.
A Richter hétfőn jelentette be, hogy a hamburgi székhelyű Helm AG-vel közösen 22,9 millió euróért felvásárolta a Strathmann Biotec GmbH-t. Az új vegyesvállalatban a Richter 70 százalékos, a Helm 30 százalékos tulajdonhányaddal rendelkezik.
A Strathmann Biotec GmbH - amely a a német Strathmann Dr. Detlef Strathmann Verwaltungs GmbH leányvállalata - egy, a biotechnológia bakteriális ágára specializálódott korszerű biotechnológiai üzemet, továbbá kutatási-fejlesztési, laboratóriumi és félüzemi kapacitásokat ölel fel. A cég 81 embert alkalmaz.
Már biotechnológiában is nyomul a Richter
A Richtert a hazai piacon érik csapások (hanganyag)
A Richter Amerikában és a FÁK-ban bízik
Richter-profit: attól függ, honnan nézzük
MTI
Cikkek
Liberóval olcsóbb a fűtés?
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 08:37
Több nagyvárosban csökkent a távfűtés ára, miután a szolgáltatók a gázpiac liberalizálásának első lépéseként kiléphettek a piacra földgázt vásárolni - írja a Népszabadság. A cikk szerint Magyarországon elsőként a céges nagybani gázfogyasztók kaptak lehetőséget, hogy éljenek a választás lehetőségével, és maguk döntsék el, mely szolgáltatótól vásárolnak földgázt.
A liberalizáció első lépésének eddigi eredménye az optimista várakozásokat látszik alátámasztani - írja a lap. Egerben például a héten jelentették be: a városi távhőszolgáltató nyolc százalékkal csökkenti a hődíjat a szabadpiacon elért kedvezőbb beszerzési áraknak köszönhetően - olvasható az újság mai számában.
Távhődíj-csökkenést hozott a liberális földgázpiac
Passzív ellenállás: bevállaljuk a buktát
Kik csalnak a támogatással?
Cikkek
Ketyeg, de nem robban az osztrák nyugdíjbomba
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 08:18
A társadalom növekvő elöregedése miatt a szociális kiadások is jelentős mértékben emelkednek majd a következő években Ausztriában
Cikkek
Bérletre válthatnak az állami hivatalok
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 07:55
Bérelniük kell saját székházaikat az állami hivataloknak - írja a Népszabadság. A cikk szerint, ha januárban tényleg megalakul az új vagyonkezelő szervezet, az már számlával, pénzért "méri" majd az irodaterületet. Kivétel kevés lesz, például a Parlament és a Köztársasági Elnöki Hivatal - írja a lap.
A lap szerint szinte változatlan formában viszi vissza a vagyontörvény tervezetét az Országgyűlésnek a kormány. A jogszabály hozza létre jövő év elejétől az állami vagyont kezelő új, egységes szervezetet.
A Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. venné át a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt., valamint a Nemzeti Földalap feladatait és persze a vagyonát is - de ezen kívül minden hozzá tartozna, ami állami tulajdonban áll - olvasható az újság mai számában.
A kormányzati negyed felértékeli az ingatlanokat (hanganyag)
Mi az? Kicsit magyar, kicsit japán, zöld és üveg?
Kormányzati negyed: Budapest többet érdemelne?
Cikkek
Csábító ajánlatok - beindult a fiatalítás
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 07:33
Az olcsó számlavezetés és a kedvező betéti kamat számít elsősorban azoknak a kiskorúaknak, akik egyre több bank célkeresztjébe kerülnek be
Cikkek
Forintpiac: ma minden megtörténhet
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 07:15
Pénteken bizonytalannak ígérkezik a forintpiac, miután a nem elsőrendű amerikai jelzálogkölcsönök okozta piaci idegesség és hitelszűke csütörtökön átterjedt Európára is, az eurót erősítve a felzárkózó piaci valutákkal szemben.
Hazai stabilizáló hatások hiányában bármi lehetséges 249-253/euró között - írta kereskedők véleményét idézve a Dow Jones hírügynökség.
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
MTI
Cikkek
Hadüzenet a túlzott bürokráciának
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 07:11
A hazai bürokráciát csökkentő közigazgatási csomag előkészítéséről tárgyal ma a kormány - írja a Népszava. A cikk szerint a következő két év alatt a polgárok és a vállalkozások által a leggyakrabban igénybe vett 11 különféle hatósági ügy eljárási szabályait egyszerűsítik le.
A világhálón elhelyezett űrlapok, a hozzájuk csatolt közérthető útmutatók és elektronikusan is megfizethető hatósági illeték alkalmazásával szorítják keretek közé a bürokráciát - olvasható az újság mai számában.
A lap úgy tudja, hogy kormányzati szakértői csapatok vizsgálják a gazdasági különbíróságok létrehozását, az adó- és járulékfizetési kötelezettségek összevont megfizetését, a behajthatatlan követelések áfájának visszaigénylését és az e-számlázás akadályainak felszámolását.
Kóka: egyszerűsödik az adórendszer 2008-tól
Közigazgatási MÁTRIX: újszülöttből állampolgár
Cikkek
Önkötözés és álrablás egy benzinkútnál
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 07:03
Önmagát kötözte meg az a zsanai benzinkútkezelő, aki a rendőrséget rablásról értesítette - mondta Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A 26 éves férfi azt állította, hogy két ismeretlen augusztus 7-én éjszaka kirabolta a benzinkutat, ahol dolgozott. Elmondása szerint az elkövetők egy nagyméretű maroklőfegyverből lövést adtak le, kezét és lábát megkötözték, és a földre fektették. A rablók magukhoz vették a mintegy 300 ezer forintos bevételt, és elmenekültek. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el.
A körzeti megbízott a bejelentést követően egy percen belül a helyszínen volt, de nem találkozott senkivel, aki a rablás elkövetője lehetett volna, és a rendőrség lövedéknyomokat sem talált a helyszínelés során. A kútkezelő kihallgatása közben több esetben ellentmondásokba keveredett, végül azonban beismerte, hogy maga találta ki a történetet. Anyagi gondjain szeretett volna segíteni a megszerzett pénzzel - mondta a szóvivő.
MTI
Cikkek
Egekben a búzaár
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 06:52
Csütörtökön újabb történelmi csúcsra emelkedett a búza ára az irányadó novemberi határidőre a párizsi gabonatőzsdén. A malmi búza tonnánkénti ára a délelőtti kereskedésben rekord szintre, 227,00 euróra emelkedett. A kereskedést 5,25 euró drágulással 225,25 eurón zárta. A napközbeni rekord az egy nappal korábbi csúcsot döntötte meg, amikor a búza 222,00 euróig erősödött.
A búza ára augusztus eleje óta 25 euróval, április óta 70 százalékot meghaladó mértékben emelkedett. A szakértők az áremelkedést azokkal a várakozásokkal magyarázták, hogy az idei globális búzatermés elmarad a tavalyitól és emiatt szűkül a kínálat.
MTI
Befektetés
Zuhanás: már a jegybankok sem tudták tétlenül nézni
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 06:33
A tőkepiaci idegesség elérte az ázsiai tőzsdéket is, miután csütörtökön jelentősen gyengültek a vezető nyugat-európai és New York-i tőzsdeindexek
Cikkek
Magyarok és a szex: lenne miről beszélni
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 06:20
Szakértők szerint a magyarok többsége továbbra sem mer beszélni a szexualitásról, a felületes információk miatt pedig egyre terjednek a szexuális betegségek és egyre több az abortusz is
Cikkek
Minimálbér és kedvezmények: ki van zárva
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 10. 05:58
Bár ma már a kötelező legkisebb bér sem adómentes, a minimálbérre bejelentett munkavállalók mégse nagyon élhetnek a különféle adókedvezmények kínálta lehetőségekkel
Cikkek
Dollárban és euróban jegyzett alapok az MKB-tól
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 9. 18:00
Az MKB Bank két új zárt végű, kétéves futamidejű, tőkevédett befektetési alapot indított MKB Euro Top 20 és MKB Dollár Top 20 néven. Mindkét alap hozamát egy 20 részvényből kialakított részvénykosár futamidő végén számított átlagos teljesítménye határozza meg.
Specialitás, hogy a tíz legjobb részvény teljesítményét az eurós alapnál fix 20 százalékkal, a dollárosnál pedig fix 25 százalékkal veszik figyelembe a végleges hozamkalkulációnál, a többiét pedig tényleges értéken. A befektető az alapkezelő szerint így ideális esetben az eurós alap esetében 20 (évesítve 9,53) százalék, míg a dolláros alap esetében 25 (évesítve 11,79) százalék hozamot érhet el, míg kedvezőtlen esetben a befektetett tőkéjéhez jut hozzá.
Az MKB EURO TOP 20 részvénykosarában 7 japán, 12 európai és 1 amerikai részvény, az MKB DOLLÁR TOP 20 részvénykosarában pedig 7 japán, 7 amerikai és 6 európai részvény található, közmű-, gyógyszer-, bank-, telekommunikációs-, technológiai-, energiaiparban és a kiskereskedelemben működő cégek papírjai.
A bank az alapokat azoknak ajánlja, akik a biztonságos és kockázatmentes euró, illetve dollár hozamokat meghaladó középtávú befektetéseket keresnek. Portfolió-diverzifikálás céljából jó választást jelenthetnek azoknak, akiknek még nincs részvény típusú befektetésük, és alacsony kockázatú befektetésként azoknak, akik már rendelkeznek részvénybefektetésekkel. A biztonságra törekvő befektetők a mögöttes részvények esetleges negatív teljesítménye esetén is élvezhetik a befektetett tőke védelmét.
Az MKB EURO TOP 20 alap 10 euró névértékű befektetési jegyeit évi 4 százalékos (EHM: 4,06 százalék), az MKB DOLLÁR TOP 20 alap 10 dollár névértékű befektetési jegyeit pedig évi 5 százalékos (EHM: 5,07 százalék) diszkont árfolyam mellett szeptember 14-éig lehet jegyezni, minimum 500 euró, illetve 500 dollár értékben.
Tőkeemeléssel erősít Bulgáriában az MKB
Az MKB növelte részesedését a román Romexterra Bankban
MTI
Cikkek
Lesz munkájuk az aszfaltozóknak - itt a lista
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 9. 17:15
A kormány nyilvánosságra hozta az 2007-2008-ban elinduló 77 közlekedési projekt részletes listáját, amelyek összesen 1265 milliárd forint beruházást igényelnek. A program keretében 56 útfejlesztés, 5 vasútfejlesztés és 5 városi tömegközlekedési fejlesztés valósulhat meg.
Cikkek
Lejtmenetben a BUX
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 9. 16:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 477,61 pontos csökkenéssel, 28.042,93 ponton zárt csütörtökön. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,67 százalékos gyengülés.
A részvénypiac forgalma 68,8 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz viszonyítva. A BUMIX 28,29 pontos csökkenéssel 3.435,65 ponton zárt csütörtökön, ami 0,82 százalékos gyengülés.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta: negatív volt a piaci hangulat az európai piacokon, elsősorban a francia pénzintézet a BNP Paribas csütörtöki bejelentése miatt. Eszerint felfüggesztik a visszafizetéseket három alapjukból - amelyekben összesen 1,6 milliárd euró van -, mert a jelzálogkötvényekbe fektető alapok nettó tőkeértéke jelenleg kiszámíthatatlan, ugyanis "az amerikai jelzálogpiac egyes szegleteiből teljesen eltűnt a likviditás".
Az üzletkötő elmondta: a Mol árfolyamának csökkenése összefüggésben van a várakozásoktól elmaradó első féléves eredményeivel. A Mol csütörtökön tette közzé az első féléves gyorsjelentését, amely szerint az olajipari vállalat január-júniusban 160,9 milliárd forint üzleti eredményt és 86,4 milliárd forint nettó eredményt ért el, az előbbi 38 százalékkal, az utóbbi pedig 59 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.
A nem auditált, konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült tőzsdei gyorsjelentés szerint a társaságnak a második negyedévben 88,4 milliárd forint üzleti és 26,9 milliárd forint nettó nyeresége volt, ami 14 százalékkal, illetve 70 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Az elemzők a második negyedévre 85 milliárd forint körüli üzleti és 40 milliárd forint feletti nettó profitot vártak.
A Mol árfolyama 495 forinttal, 1,82 százalékkal 26.755 forintra csökkent, forgalma 44,9 milliárd forint volt.
Az OTP 17,2 milliárd forgalom mellett 259 forinttal, 2,52 százalékkal 10.031 forintra gyengült.
A Richter árfolyama 1,77 milliárd forintos forgalomban 775 forinttal, 2,05 százalékkal 37.100 forintra csökkent. Szektortársa, az Egis 315 forinttal, 1,40 százalékkal 22.190 forintra gyengült, forgalma 605,3 millió forint volt.
A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,05 százalékkal 960 forintra emelkedett, forgalma 1,79 milliárd forintot tett ki.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Friss tőzsdei árfolyamok
MTI
Cikkek
A forint árnyéka tegnapi önmagának
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 9. 16:50
Gyengült a forint a bankközi kereskedelemben. Az eurót 250,30/40 forinton jegyezték csütörtök délután, 1,30 forinttal erősebben, mint előző nap.
A kereskedést magas volatilitás jellemezte, voltak kötések 249,00 és 251,50 forinton is. A kereskedők rövid távon is viszonylag nagy volatilitásra számítanak a jelenlegi árfolyam közelében. A forint árfolyama 11,34 százalékpontnyira állt a beavatkozási sáv közepétől az erős oldalon, 46 bázisponttal gyengébben, mint az előző nap.
A dollárt 182,80/3,00 forinton jegyezték, lényegesen erősebben az előző napi 180,05/15 forintnál. A jegyzések itt is széles tartományban szóródtak, volt 180,50 forintnál és 183,60 forintnál is kötés.
Az O/N kamat a hét eleje óta tartja magát a 8,00 százalékos szinten, ami 1,25 százalékponttal haladja meg az előző hét elejit.
Friss tőzsdei árfolyamok
Legfrissebb devizaárfolyamok
Mindenki pénzt akar, de senki nem akar hitelezni
MTI
Cikkek
Többen kérnek munkanélküli segélyt Amerikában
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 9. 16:23
Hétezerrel nőtt a múlt héten a munkanélküli segélyért először folyamodók száma az Egyesült Államokban, ezzel a segélyezést első ízben kérők száma 316 ezerre emelkedett. Több hete nem volt ilyen nagy növekedés, és az elemzők sem vártak ilyen számú gyarapodást.
A Dow Jones Newswires által megkérdezett 16 szakértő véleményének az átlaga szerint az augusztus 4-én záródott héten a munkanélküli segélyt először kérők száma legfeljebb 4 ezerrel emelkedett volna az előző heti 307 ezerről, amikor ugyancsak 4 ezerrel bővült az azt megelőző héthez képest. Az amerikai foglalkoztatási helyzetet általában javulónak ítélték az utóbbi időben, de az újabb adat arra bizonyíték, hogy a javulás ingatag.
Új kérelmezőként általában a frissen elbocsátottak jelentkeznek az illetékes hatóságoknál.
Történelmi mélyponton a román munkanélküliség
Munkanélküliség: mennyi az annyi? (hanganyag)
Stat-misztika: hová tűntek a KSH-s munkanélküliek?
MTI
Cikkek
Ezt is megéljük? 2009-től állványmentes Parlament
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 9. 16:03
Két év múlva, 2009 végére fejeződik be a Parlament dunai homlokzatának a felújítása, amely közel húsz éve, 1988-1989 óta folyik - mondta Lukács József.
Cikkek
Együtt építkeznek a régi nagy ellenfelek
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 9. 15:03
Irán és Irak a napokban olajvezeték-építési megállapodást ír alá, amelynek alapján a dél-iraki olajmezőkről szállít olajat iráni finomítókba.A vezetéképítési ügylet költségét nem hozták nyilvánosságra.
A napi szállítási mennyiség 200 ezer hordó lesz naponta. Megfigyelők szerint azonban az iráni finomítói kapacitás nem lesz elegendő az iraki igények kielégítésére.
Az iraki olajminiszter a napokban látogat Teheránba az ügylet aláírására. A krónikus üzemanyaghiánnyal küzdő Irak most négy finomítót is akar építeni, és iráni cégeket is felkértek, hogy vegyenek részt a finomítóépítési pályázatokon.
Irak és Irán, amelyek a nyolcvanas években az irak-iráni háború idején ádáz ellenségek voltak, a 2003-as amerikai invázió óta erősítik kapcsolataikat.
.Putyin megfúrhatja a Nabuccót?
Csöveznek a szomszédban: 1300 kilométert írtak alá
Újra folyik az olaj a Barátságon
MTI
Cikkek
Még mindig forr a lett gazdaság
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 9. 14:58
Lettország gazdasága az idei második negyedévben 11,3 százalékkal növekedett az első negyedévi éves szintű 11,2 százalék után. Az EU-ban messze a leggyorsabb gazdasági növekedést felmutató országnak már hónapokkal ezelőtt gazdasága lehűtését javasolták a közgazdászok, akik messze nem számítottak ilyen nagy ütemű második negyedévi növekedésre.
Kilenc egymást követő negyedévet zárt a lett gazdaság 10 százalékot elérő vagy meghaladó növekedéssel. Ilyen növekedés mellett ütemesen gyorsul az infláció: az első negyedévben üteme éves szinten 8,2 százalékos volt, márciusban 8,5 százalék, júliusra már elérte a 9,5 százalékot. A gazdasági növekedést elsősorban a belföldi kereslet növekedése hajtja.
Lettország már felhagyott azon tervével, hogy 2008-ban az euróövezetbe kerüljön. A Fitch hitelminősítő elemzője szerint erre legkorábban öt évvel később van esélye. Az övezeti inflációs kritériumot, ami egyértelműen a 3 százaléknál kisebb ütemi drágulást jelenti a jelen feltételek között, aligha éri el 2012 előtt az ország.
Szabad az út a ciprusi és máltai euró előtt
Almunia szerint túl magas a balti államok inflációja
Az S&P megvonta Lettországtól az elsőrendű befektetői osztályzatot
MTI
Cikkek
Dioxinos varázslat: visszahívják a krémtúrókat
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 9. 14:54
Visszahívja a boltokból a Friesland Hungária Zrt. a sárgabarackos ízesítésű Túróvarázs nevű termékeit és Krémes duó elnevezésű krémtúróit.
Cikkek
Az RWE társulna a Nabuccóba
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 9. 14:37
Az RWE német energiaipari konszern be kíván lépni a Nabucco gázvezetéket kivitelező konzorciumba. Harry Roels, az RWE vezérigazgatója kifejezte reményét, hogy még a folyó negyedévben megszerzik a konzorcium öt tagvállalatának beleegyezését.
A vezeték a tervek szerint 2011-től szállítana a Kaszpi-tenger térségéből földgázt Törökországon, Bulgárián, Románián és Magyarországon keresztül Európába ausztriai végponttal.
Nabucco vagy Kék Áramlat? Washington nem szól bele
A Gazprom is beszállna a Nabuccoba
Kóka a Nabucco mellett
MTI
Cikkek
Megtalálták Európa legnagyobb dinoszaurusz-tömegsírját
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 9. 14:07
Egy amatőr paleontológus valószínűleg Európa legnagyobb dinoszaurusz-tömegsírját fedezte fel, amikor felismerte két Plateoszaurus csontját egy svájci faluban, egy építkezésen
Cikkek
Gyengülő forint, süllyedő kamatláb és más nyalánkságok
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 9. 13:56
A 12 havi infláció 2007 decemberében 5,7 százalékra csökken, a termelői árak szintje pedig 2,3 százalékkal haladja meg a 2006 decemberi mutatót - áll az Ecostat Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégiai Kutató Intézet csütörtökön megjelent Mikroszkóp című kiadványában.
Az Ecostat a júliusi 246,2 forintos átlagos euróárfolyam után kissé gyengülő forintot vetít előre, decemberben egy euró 247,6 forintot ér majd. A dollárt júliusban 178,3 forinton jegyezték, az Ecostat decemberre 179,3 forintos dollárárfolyamot prognosztizál.
A kutatóintézet prognózisa szerint augusztusban és szeptemberben egyaránt 25 bázisponttal csökkenti a jegybanki kamatot a Monetáris Tanács, és az év végére 7,0 százalékra süllyed az irányadó kamatláb.
Kamatcsökkentés csak felhőtlen időben
Kisebb júliusi infláció az eurózónában
Mi húzza az inflációt? (hanganyag)
Várják a mesét az inflációról (hanganyag)
MTI
Cikkek
Mindenki pénzt akar, de senki nem akar hitelezni
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 9. 13:54
Nincs pánik, de az idegesség nem csekély az európai tőkepiacokon csütörtökön, miután úgy tűnik, a földrészt elérik a nem elsőrendű amerikai jelzálogkölcsönök okozta bonyodalmak.
Cikkek
A pénz fele Közép-Magyarországra kerül
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 9. 13:19
A következő 7 évre a kiemelt közlekedésfejlesztésre jutó összeg több mint fele a közép-magyarországi régiónak jut - mondta Szabó Imre.
Cikkek
Kormányzati negyed helyett pénzt az állattartóknak
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 9. 13:09
Karsai József, Battonya térségének szocialista párti országgyűlési képviselője 100 milliárd forintot kér a kormánytól az idei kukoricatermés felvásárlására. Ez erről szóló, és a kormányfőhöz címzett nyílt levelét csütörtökön juttatta el az MTI-nek.
A képviselő a távirati irodának elmondta: az aszály miatt kialakult magas, tonnánkénti 55-60 ezer forintos takarmányárak már megfizethetetlenek az állattartók számára. Hozzátette: napjainkra már többe kerül a takarmány, mint a vágóállat élősúlya, amire 50 éve nem volt példa. Eközben a vágott félsertés ára csökken annak ellenére, hogy a takarmány alapanyag ára megduplázódott.
Szerinte a magyar gazdák már nem számíthatnak a hazai raktárakban tárolt uniós intervenciós kukoricára, hiszen tudomása szerint csak szerdán, mintegy 260 ezer tonna kukoricát értékesített az unió tonnánként 220 euróért. Szerinte ez a mennyiség valószínűleg külföldre kerül.
Karsai József úgy gondolja, hogy a magas takarmányárak miatt a gazdák inkább leadják a sertéseiket, ezzel tovább növelik a túlkínálatot. Számításai szerint ezért heteken belül 200 forintra fog csökkeni az élősertés felvásárlási ára. "A 100 milliárd forint befektetéssel a kormány több száz milliárd forintot takaríthat meg" - hangsúlyozta.
Annak elmaradása estén ugyanis növekedhet a nyugdíjas fogyasztói kosár, ami nyugdíj-kiegészítést tesz szükségessé, a magyar sertés- és baromfiállomány a felére csökkenhet, amely több tízezer ember megélhetését veszélyezteti, s az álláskeresők és szociális segélyek kifizetése több tízmilliárd forintot tehet ki. A belföldi fogyasztás visszaesése pedig újabb munkahely, áfa és költségvetési kiesését okozhat.
Karsai József kijelentette: miután válságba került az ágazat, a kormányzati negyedre szánt forrást kellene a felvásárlás céljaira átcsoportosítani akár hitelből is. Mint mondta, a válság kezelését követően lehetne megkezdeni a kormányzati negyed építését.
Súlyos év: fagykár után aszálykár
20 és 40 év közötti? Akkor szerencséje van
Bajban "csak" az állattenyésztők lesznek
MTI
Cikkek
A cseheknél bezzeg több gabona terem
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 9. 13:03
Nem tett komolyabb károkat a gabonában az utóbbi hónapok szárazsága, ezért az idén majdnem 10 százalékkal jobb termés várható Csehországban, mint tavaly - közölte csütörtökön a cseh statisztikai hivatal a legutolsó becslésekre hivatkozva. Mindezek ellenére a piaci szakértők azt állítják, hogy még az ősszel emelkedni fognak a húsárak, a pékipari és a tejipari termékek árai.
A statisztikai hivatal becslése szerint az idén 6,249 millió tonna gabona terem meg, ami 8,4 százalékkal lenne több mint 2006-ban. A repcetermés 969 ezer tonnára várható, ami 10,1 százalékos növekedést jelent. Az őszi búzából 3,53 millió tonna, a tavaszi árpából 1,38 millió tonna, míg rozsból 154 500 tonna. Ez utóbbi a duplája a tavalyi termésnek.
A gabonatermés átlagos hektárhozama 6,5 százalékkal 4,29 tonnára emelkedett. Az idei nagyobb termés a megnövekedett hektárhozamok, valamint a bevetett terület két százalékos bővülésének az eredménye.
Jan Veleba, a cseh agrárkamara elnöke szerint mindezek ellenére várható, hogy már az ősszel átlagban mintegy 10 százalékkal emelkednek az élelmiszerárak Csehországban. Szerinte ez alapvetően annak a következménye lesz, hogy a világ gabonatartalékai az idén az utóbbi húsz legalacsonyabb szintjén vannak. "Ez mindenütt, így Csehországban is fel fogja verni az árakat" - állítja Veleba. Hasonló véleményt fogalmazott meg már korábban néhány gabonafelvásárló cég vezetője is.
A Hospodárské Noviny című tekintélyes politikai és gazdasági napilap elemzése szerint azonban a gyártók és a kereskedők csak indoknak használják a világpiacon keletkezett gabonahiányt miatti magasabb felvásárlói árakat a saját érdekükben tett áremelkedésekhez. Emlékeztet: 1997-ben a gabonaárak jóval magasabbak voltak mint ma, de a pékipari és a húsipari termékek ára messze a mai árszint alatt volt. A lap úgy látja, hogy a legnagyobb áremelések a pékiparban lesznek.
A gabona, a magvak, a kakaó, a kávé... mind drágul
Hogyan jöhetnének ki a gazdák a lehető legjobban?
Gazdasági beavatkozás: állítsuk le az exportot
MTI
Cikkek
A hagyományos anyaszerep a legbiztonságosabb
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 9. 12:49
A társadalom korosodása mellett a nők szerepének felértékelődése korunk legfontosabb paradigmaváltása.
Cikkek
Határ-rend-őr igények szerint
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 9. 12:46
A határőrség és a rendőrség integrációja jól, az ütemtervek szerint halad, hasonlóan a schengeni felkészüléshez - jelentette ki Takács Albert Röszkén.
Cikkek
Sztrájkveszély Ferihegyen
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 9. 12:41
Újabb sztrájkot helyezett kilátásba a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete, az az érdekképviselet, amely egy másik szakszervezettel közösen már a múlt vasárnap több órás munkabeszüntetést hirdetett Ferihegyen.
Cikkek
Nem vagyunk elég aktívak
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 9. 12:14
A 15-64 év közötti, potenciális munkavállalók aktivitási aránya Magyarországon 57,6 százalék, ami jóval elmarad az Európai Unió 27 tagállamának 63,4 százalékától.
Cikkek
A rossz pályázati feltételek miatt nem tudtak nyaralni a nagycsaládosok
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 9. 11:49
A nagycsaládosok számára a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) által kiírt 500 millió forintos üdülési támogatásnak csak mintegy egytizedét tudták felhasználni a kedvezőtlen feltételek miatt - mondta el Szabó Endre, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) elnöke.
A pályázati feltételek olyanok voltak, amelyeket a legtöbb nagycsalád nem tudott "teljesíteni", így az 500 milliós keretből mindössze 51,6 millió forintot tudtak felhasználni a családok - tette hozzá az elnök.
Kormosné Debreceni Klára, a NOE szociálpolitikai ügyvivője példaként elmondta: a pályázati feltételek között nagyon alacsony jövedelemhatár szerepelt és csak munkaviszonyban álló pályázhatott, így a gyesen lévők, gyedet kapók nem.
A MNÜA arra ígéretet tett arra, hogy a fel nem használt keretre új pályázatot írnak ki, a feltételek megváltoztatására azonban nem kaptak garanciákat az alapítványtól - mondta az ügyvivő.
Szombathy Márta, az egyesület elnökségi tagja a sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy jogszabály-módosítást fognak kezdeményezni, mert az államháztartási törvényben előírt üdülési számlákat nem lehet elszámolni például múzeumi belépőkre, sporteszközök bérlésére, helyközi autóbusz- és vasútijegy-vásárlásra, védett természeti értékek bemutatására, tehát olyan tevékenységre, vagy közlekedési eszköz használatára, amelyeket egy többgyermekes család az pihenése idején igénybe venne.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) a távirati irodához eljuttatott közleményében azt írja: egyre több gazdálkodó szervezet ismeri fel annak lehetőségét, hogy a kedvezményes üdülési csekk segítségével a több gyermeket nevelő munkavállalók esetében akár a család minden tagja részére biztosíthatja a kikapcsolódást. Az idei év első hét hónapjában már több mint egymillióan rendelkeztek üdülési csekkel.
Ezen kívül az alapítvány saját forrásából is több ezer alacsony jövedelmű munkavállaló és családtagja pihenését, üdülését, rekreációját tudta elősegíteni. "A munkavállalók idén sem maradtak egyedül a pihenésük, kikapcsolódásuk biztosításában. Az adójogszabályok ez évi kedvező változásának hatására a munkáltatók a minimálbér mértékéig adó- és járulékmentesen vásárolhatnak üdülési csekket munkavállalóiknak, volt munkavállalóiknak és ezen személyek közeli hozzátartozóinak" fogalmaz a közlemény, hozzátéve, hogy az alapítvány szükségesnek tartja, hogy az öngondoskodás mellett a munkáltatók és az önkormányzatok támogatásán túl, nagy gondot fordítson a több gyermeket nevelő munkavállalók szociális támogatására.
700 ezer szegény gyermek Magyarországon
Megállapodás a diákok utazási kedvezményéről
MTI
Cikkek
Tanárnő az űrben
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 9. 11:38
Elindult az Endeavour amerikai űrrepülőgép a floridai Cape Canaveral-i Kennedy űrrepülőtérről a Nemzetközi Űrállomásra csütörtökön közép-európai idő szerint 0.36-kor.
Friss
Nemzetközi
Szijjártó Péter nagy nyugat-balkáni átverésről beszélt
Három megállapodást is tervez a kormány az országgal.
6 perce
Nemzetközi
Az EU megkerüli majd a magyar vétót orosz gázügyben
Jogi eszközökkel törik le a magyar kormány ellenállását.
36 perce
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
A kormányzati ígéretek ellenére a korántsem vállalkozóbarát környezet miatt csökken a cégek száma
12:12
-
Nem várt meglepetés a németeknél
12:12
-
Már nem éri meg felújítandó ingatlant venni
11:11
-
Lecsapott a NAV a magyar zöldségmaffiára, a főnökök a Riviérán pihentek
11:11
-
Ausztriában sem fenékig tejfel az élet: nőtt a vállalati csődök száma
11:11
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Megvan a havi nettó 400 ezer? Nem sokakanak.
11:36
-
Itt az első magyar devizahiteles, aki megnyerte perét az uniós ítélet alapján
08:19
-
Újabb öt évre Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona az EKKE rektora
07:51
-
MI által generált videóval kampányol Orbán Viktor Ukrajna EU-csatlakozása ellen
18:31
-
Két egri üzletbe is betört, konkrétan egy kukával
15:28
legolvasottabb
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
2025. május 21. 17:54
-
Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró
2025. június 2. 07:45
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
top 24
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Nincs alku: Irán elutasította az EU kérését
2025. június 17. 06:30
-
Fontos bejelentés az OTP-től: sok bankszámlást érintett
2025. június 16. 15:47
-
Ha a legsötétebb jóslatok jönnek be, durva infláció vár ránk
2025. június 16. 15:27
-
Egyre félelmetesebb az észak-koreaiak és oroszok együttműködése, már nem csak az ukránok aggódhatnak
2025. június 17. 05:44
