Hírek
Cikkek Törékeny optimizmus a mai tőzsdén 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 3. 09:21
Enyhe optimista hangulatra számítanak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) mai kereskedési napján az elemzők. Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője szerint pozitív a nemzetközi hangulat, ami hatással lehet a magyar piacra is. Hozzátette ugyanakkor, hogy akármennyire optimista a nemzetközi hangulat, ez jelenleg még törékeny, egy-egy negatív hír az indexeket negatív tartományba fordíthatja. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője is enyhe emelkedésre számít nemzetközi hatásra. Szavai szerint a magyar piacot azonban továbbra is az OTP és a Mol kereskedése határozza meg. Mindkét szakértő kiemelte, hogy a kereskedést jelentősen befolyásolhatják az amerikai munkaerőpiaci adatok, amelyeket közép-európai idő szerint pénteken fél háromkor tesznek közzé. A BUX 35,23 pontos csökkenéssel, 28.964,77 ponton nyitott ma reggel. A tegnapi záróértékhez képest ez 0,12 százalékos gyengülés - amikoris kereken 29.000 ponton zárt az index. Friss tőzsdei árfolyamok Mi lesz veled, BUX? MTI
Cikkek Ez ám a leépítés! 20.000 munkahely veszélyben 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 3. 09:09
Miután kihirdették a második negyedéves eredményeket az Unilevernél, Patrick Cescau vezérigazgató 20.000 állás beszüntetéséről beszélt
Cikkek Csökkent az FHB profitja 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 3. 08:08
Az FHB Jelzálogbank (FHB) 2007 első félévében 2,787 milliárd forint adózott profitot ért el, 25,7 százalékkal kevesebbet a tavalyi első félévinél - derül ki a társaság ma publikált tőzsdei gyorsjelentéséből. A fedezeti céllal kötött swap tranzakciók valós érték változását figyelmen kívül hagyva az első félévi adózott nyereség a nem auditált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján összeállított, konszolidált jelentés szerint 3,459 milliárd forint, 11,3 százalékkal marad el a bázistól. A második negyedévi adózott nyereség 1,051 milliárd forint, 37 százalékkal kisebb, mint 2006 azonos időszakában, míg a swap hatás nélkül 1,557 milliárd forint, a csökkenés mértéke így 16,4 százalék. Az eredmény elmarad az elemzői várakozásoktól. A vezérek eladják FHB-részvényeiket A K and H Bank rámozdul az FHB-ra? MTI
Cikkek Gazdasági beavatkozás: állítsuk le az exportot 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 3. 07:27
Szerbia ideiglenesen felfüggesztheti gabonaexportját - hogy megállítsa a hazai árak emelkedését, ami veszélyezteti az idei inflációs célt
Cikkek A legzordabb vidék - ez is kell! 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 3. 07:04
Régi orosz szokás szerint egy titániumkapszulában nemzeti zászlókat helyeztek el tengeralattjárók, amint a világon elsőként érték el az Északi-sark tengerfenekét, jelezve: ez a mi területünk
Cikkek Korán kelt, aranyat keresett 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 3. 06:58
Három férfi elrabolta egy szórakozóhely bevételét ma hajnalban Budapesten. A rablás a XIV. kerületben, a Szőnyi úton történt. Egy szórakozóhely női alkalmazottja, miután bezárta a helyiséget, a parkolóban álló kocsijához indult. Ekkor ugrott elő három férfi, akik - a hivatalos szóhasználat szerint - egy fegyvernek látszó tárggyal megfenyegették, és elvették tőle a szórakozóhely bevételét. A rablók a pénzzel gyalog menekültek. A megtámadott hölgynek nem esett baja. Egyelőre nem tudni, pontosan mennyi pénzt raboltak el. A rendőrség jelenleg is folytatja a helyszíni szemlét és igyekszik tanukat találni. A gyilkosok köztünk élnek... Határőrök márpedig kellenek! Megmentett egy vonatot a kisiklástól a rendőrjárőr MTI
Cikkek Goodbye haler! 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 3. 06:54
A cseh jegybank csütörtöki döntése értelmében 2008 szeptember 1-én kivonják a forgalomból az 50 haleres (0,5 koronás) váltópénz. Legfrissebb devizaárfolyamok A félkoronás a legkisebb, a jelenleg forgalomban lévő érmék közül. A 10 és a 20 halereseket 2003-ban vonták ki a forgalomból. 2008 szeptemberétől a pénzérmék közül csak az 1, 2, 5, 10 és 50 koronás marad forgalomban. 3 százalékra emelték a cseh alapkamatot Kétmilliárd eurós szénerőmű épül Csehországban MTI  
Cikkek Mi lesz veled, BUX? 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 3. 06:29
Jókora változásokat hoztak az elmúlt napokban a magyar tőzsdei cégek által már közzétett gyorsjelentések a tőzsdei részvények céláraiban.
Cikkek Hoppá! Megvette a Mol a Tifont 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 18:29
A Mol-csoport megvásárolta a horvátországi Tifon üzemanyag-kiskereskedelmi hálózatot, amely 36 kedvező elhelyezkedésű töltőállomással rendelkezik az ország teljes területén.
Cikkek "Nem ülhet a babérjain az agrárium" 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 18:16
Franciaországban Marciac városában 12. alkalommal rendezték meg az Európai Agrár Akadémiát. Első alkalommal hívtak meg magyar politikust, Tabajdi Csaba európai parlamenti képviselőt. A mostani háromnapos konferencia témája: megszűnik-e a közös agrárpolitika - közölte a magyar politikus. A konferencia keretében két európai parlamenti képviselőt kértek fel a közös agrárpolitika jövőjének elemzésére uniós perspektívából. Jan Nulder holland liberális képviselő és a magyar szocialista politikus egyetértett abban, hogy akik a közös agrárpolitikát akarják felszámolni, azok az uniót számolják föl. Tabajdi hangsúlyozta, hogy nem ülhet babérjain sem az európai, sem a magyar agrárium. Mindkettőnek meg kell újulnia, meg kell fogalmazni, hogy mi a XXI. században az uniós, és benne a magyar mezőgazdaság feladata. A fogyasztók Európa-szerte követelik a nagyobb átláthatóságot, az élelmiszerbiztonságot és azt, hogy a mezőgazdasági támogatások címén valójában ki, mennyit kap. Eddig 14 ország hozta nyilvánosságra az agrártámogatások kedvezményezettjeit, de sajnos Magyarország még nem. 2009-ig minden uniós tagállamnak ezt meg kell tennie. Tabajdi élesen bírálta a közös agrárpolitika torzulásait, aránytalanságait és a rendszer átláthatatlanságát. Kiáltó ellentmondások vannak a támogatásokban, az ágazatok és a különböző országok és a különböző méretű gazdaságok között. A Franciaország által megfogalmazott reformelképzeléseket további 16 ország, közte hazánk is támogatja. A konferencia tanulsága, hogy míg Franciaországban, Hollandiában széles körű vita folyik a széles értelemben vett agrárium szereplői, így a termelők, a kereskedők, a fogyasztók és a tudományos kutatók között, addig Magyarországon ennek nyoma sincs - fogalmazott a Európai Parlament magyar képviselője. Színt kell vallani abban, hogy mi a jobb a magyar mezőgazdaság jövőjének: még több pénz a nagy gabonatermelő gazdaságoknak, vagy pedig kevesebb pénzből helyreállítani a növénytermesztés és állattenyésztés megbomlott egyensúlyát - mondta. MDF: A termelőké legyen a föld! Két ötlete van a Fidesznek a vészhelyzet elhárítására Túl nedves és túl száraz MTI
Cikkek Csendes nap, enyhe forinterősödés 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 17:19
Mérsékelten erősödött a forint a budapesti bankközi devizapiacon. Csütörtök délután 251,20/25 forint volt az euró árfolyama 60 fillérrel kevesebb a szerda délutáni 251,80/252,00 forintnál. A forgalom nem volt jelentős, a kereskedők csendes napról számoltak be; ehhez képest meglehetősen széles sávban 250,70 és 252,40 között kötöttek üzleteket. Az érdeklődés az elmúlt napok árfolyamalakulása miatt elsősorban az olcsó forintvásárlás esetleges lehetősége - és egy bekövetkező forinterősödés kecsegtető haszna - miatt érzékelhető; ám jelentős elkötelezettséget senki sem vállal fel: tartanak attól, hogy ellenkező irányzat esetén nagy tételeket kell visszaönteniük a piacra - mondják a kereskedők. A forint délután 11,03 százalékra állt a beavatkozási sáv közepétől - annak erős oldalán; a tegnap délutáni érték 10,79 százalék volt. A dollár/forint árfolyam csütörtök délután 183,75/85 volt az előző napi 183,50/60 után.   Nem volt komoly mozgás a bankközi kamatpiacon sem: a szerdai 7,70/85 százalék után csütörtökön reggel 7,60/90 százalék között folyt a kereskedés az overnight kamat piacán. Délutánra e sáv felső széléhez simult a kamat, 16 órakor 7,90 százalékon állt.   Legfrissebb devizaárfolyamok Friss tőzsdei árfolyamok MTI
Cikkek Az uniós lakosok fele már olcsóbban roamingol 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 17:17
Az uniós mobilszolgáltatók többsége már a csökkentett roaming-tarifákat alkalmazza - állapította meg csütörtökön az EU bizottsága.
KKV 237 ok, amiért szexelünk - a nők is AZT akarják 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 17:01
237 okot vizsgáltak meg, amiért ágyba bújnak egymással az emberek. A végeredmény: a férfiak és nők nagyjából ugyanazért szexelnek. Elsősorban a testi öröm számít, nem pedig a szívügyek
Cikkek Az OTP húzta fel az indexet 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 16:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 145,54 pontos emelkedéssel, 29.000 ponton zárt csütörtökön. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,50 százalékos emelkedés. A forgalom 43,4 milliárd forintot tett ki, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva. Káplár Norbert, a Raiffesen bank üzletkötője elmondta, hogy a BUX emelkedése elsősorban az OTP papírok erősödésének volt köszönhető, bár jól teljesített a Richter és a Magyar Telekom is. A Mol piacán tovább folytatódott a sajátrészvények vásárlása, és bár a vevők között megjelent az orosz befektető is, az intézményi eladások uralták a piacot, a részvény árfolyama gyengült. Az üzletkötő szerint a Richter árfolyamerősödése mögött a gyorsjelentést követő befektetői "gyűjtögetés" áll. A jövőt illető pozitív befektetői megítélés tovább erősítette az árfolyamot - mondta. A kisebb papírok közül Káplár Norbert említést tett az Econetről. A papír jelentős, mintegy 600 milliós forgalomban 5,67 százalékot erősödött és 205 forinton zárt. Az erősödés a cég kedvező előzetes eredményei közzétételének, illetve a tőkeemelés bejelentésének volt köszönhető. Az econet.hu az előzetes adatok alapján azt közölte, hogy a cégcsoport jelentős növekedést ért el az idén az első félévben: a csoport árbevétele 1,7 milliárd forint, szemben a tavalyi első félév 757,8 millió forintos bevételével, az üzemi nyereség pedig 48 millió forint, míg tavaly 197,4 millió forintos veszteségről számolt be a cég. A közlemény szerint a média üzletág területén további fejlődés várható, a társaság előrehaladott tárgyalásokat folytat több befektetésről. A meg nem nevezett céltársaságok átvétele apporttal történő alaptőke-emelés keretében valósul meg. A tőkeemelés összértéke kibocsátási áron várhatóan 0,5-1,5 milliárd forint lesz. A Concorde Értékpapír Rt. az Egis gyorsjelentését elemzve azt közölte, hogy a 2,36 milliárd forintos nem konszolidált harmadik negyedéves nettó eredmény 41 százalékkal marad el a tavalyi év hasonló időszakának eredményétől, de 17 százalékkal felülmúlta a Concorde várakozásait. Ugyanakkor 10 százalékkal elmarad az elemzői konszenzustól. A pozitív eredmények ellenére Vágó Attila, a Concorde vezető elemzője szerint még mindig indokolatlanul magas az Egis árazása. A 2,76 milliárd forintos konszolidált nettó profit év/év alapon 37 százalékos visszaesést mutat, de lényegesen rosszabb lett, mint a 2,27 milliárdos elemzői becslések. A nettó árbevétel forintban számolva 10 százalékkal bővült az újra megélénkülő nyugat-európai és orosz értékesítésnek köszönhetően, ami viszont a Concorde vezető elemzője, Vágó Attila szerint kellemes meglepetés volt. A Mol árfolyama stagnált, a részvények 27 milliárdos forgalomban 10 forinttal, 0,04 százalékkal gyengültek, a papírok záróára 28.290 forint volt. Az OTP papírok forgalma 9,1 milliárd forintot tett ki, a részvények árfolyama 108 forinttal, 1,05 százalékkal 10.356 forintra erősödött. A Magyar Telekom részvények árfolyama 3 forinttal, 0,31 százalékkal 969 forintra emelkedett, 2 milliárdos forgalomban. A Richter 320 forintot drágult, a papír 0,85 százalékos erősödéssel 37.750 forinton zárt, forgalma 2,7 milliárd forintot tett ki. Szektortársa, az Egis 300 forinttal, 1,28 százalékkal 23.095 forintra gyengült. A BUMIX 14,61 ponttal, 0,42 százalékkal 3.474,78 pontra emelkedett. Friss tőzsdei árfolyamok Legfrissebb devizaárfolyamok MTI
Cikkek Rengeteg súlyos baleset történik Romániában 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 16:28
Háromszor több közúti baleset történik Romániában az európai uniós átlaghoz képest - derült ki a Román Akadémiai Társaság tanulmányából.
Cikkek Az Egis duplázna a kivitelben 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 16:15
Az Egis Gyógyszergyár a következő, októberben induló üzleti évére is határozott forgalomnövekedést vár. Marosffy László vezérigazgató-helyettes a társaság csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette: minden kulcspiacon - Magyarországon, Oroszországban és a FÁK-országokban, továbbá Kelet-Európában - a forgalom növekedése meg fogja haladni az ideit, és a társaság eredménye is várhatóan lényegesen jobb lesz. Hozzátette, hogy a vállalatnak még nincs elfogadott 2007/2008. évi üzleti terve. A mostani üzleti évben az export piacokon növekedést, míg a belföldi forgalomban kismértékű, 2-3 százalékos csökkenést prognosztizált a vezérigazgató-helyettes. A társaság előrejelzése szerint az oroszországi kivitel várhatóan 10 százalékkal emelkedik, a többi FÁK-országban viszont ennél nagyobb mértékben, 20-25 százalékkal bővülhet a forgalom. Így összességében 15 százalék lehet a növekedés ebben a relációban. A kelet-európai piacon szintén 15 százalékos emelkedéssel számol a cég. A legnagyobb növekedés a nyugati kivitelben várható: a késztermék export várhatóan kétszerese lesz az múlt évinek, a hatóanyagok kivitele pedig 80-90 százalékos emelkedést érhet el. Mindent alulmúlt az Egis .A pesszimizmus a BÉT-re is átragadt Az Egis a kormányra és az erős forintra mutogat (hanganyag) MTI
Cikkek Csökkent néhány gyógyszer ára 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 15:48
Augusztus elsejétől 91 társadalombiztosítás által támogatott gyógyszer ára csökkent átlagosan 10 százalékkal - tájékoztatta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szóvivője. Az alacsonyabb árú készítmények között van vérnyomás- és koleszterincsökkentő, cukorbetegség kezelése alkalmas gyógyszer, fájdalomcsillapító, antipszichotikum, szívritmus gyógyszer és antibiotikum - közölte Molnár Barbara. A Richter Amerikában és a FÁK-ban bízik Ki fizet, ha hibázik az OEP? MDF: A mobilpatikákkal vége a biztonságnak! MTI
Cikkek Mindenképp drágulnak az élelmiszerek 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 15:47
Gráf József agrárminiszter kijelentette: a szélsőséges időjárás miatt elkerülhetetlennek látszik, hogy az élelmiszerek ára átlagosan 15-20 százalékkal emelkedjen.
Cikkek Elnöki utasításra fizetnek a fehéroroszok 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 15:32
Alekszander Lukasenka fehérorosz államfő utasította a kormányt, hogy fizesse ki azt a 456 millió dollárt az orosz Gazpromnak, amivel az idei földgázszállításokért tartozik. "Utasítottam a kormányt, hogy tartalékainkból fizesse ki a tartozást, ami nem nagy összeg országunk számára" - idézte a RIA Novosti az államfőt, aki szerint szükség esetén Hugo Chávez venezuelai elnök és kereskedelmi bankok is készek segíteni Fehéroroszországnak (Lukasenka és Hugo Chávez június végén tárgyalt egymással Minszkben a venezuelai elnök moszkvai látogatását követően). A Gazprom a héten szerdán jelezte, hogy péntektől 45 százalékkal csökkenti a Fehérorszországba irányuló földgázszállításait, mert Fehéroroszország eddig nem rendezte tartozásait, közölte az orosz gázipari monopólium szóvivője. A korlátozás az európai tranzitszállításokat nem érinti - jelezték a cégnél. Újabb orosz-fehérorosz gázcsata Felrobbant egy orosz gázvezeték: mekkora a baj? A Gazpromtól vásárolni nem olcsó mulatság MTI
Cikkek Megemelte ajánlatát a Budapest Airport 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 15:26
A Budapest Airport megemelve korábbi ajánlatát, 5,5 százalékos bérfejlesztést javasol 2007-re munkavállalóinak - közölte a társaság. A közlemény szerint folytatódtak a bértárgyalások a Budapest Airport (BA) és a BA, valamint a Repülőtéri Üzemanyagkiszolgálási (RÜK) Kft. dolgozóit képviselő érdekképviseletek között, az egyeztetéseken a munkáltató 5,5 százalékra emelte az alapbér-emelési ajánlatát 2007-re, visszamenőleges hatállyal január 1-jéig. Ez az ajánlat meghaladja a szakszervezetek többsége által aláírt, 2006. február 8-ai megállapodásban foglaltakat - teszik hozzá. Ismertetik, hogy abban a megállapodásban az előző évi infláció + 1 százalékos béremelési mérték szerepel 2007-re. A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint tavaly az infláció 3,9 százalék volt, így a BA ajánlata 1,6 százalékponttal jobb a megállapodás alapján számítottnál. A javasolt béremelés a BA közleménye szerint összhangban van a légi közlekedési iparág más vállalatainál megvalósított béremelésekkel, illetve az Országos Érdekegyeztetési Tanács ajánlásával, ami a magánszféra vonatkozásában 5,5-8 százalék. A BA menedzsmentje arra is felhívta a figyelmet, hogy 2002 és 2005 között jelentős mértékű béremelésekre került sor a Budapest Airport-nál, amelyek mértéke az országos átlag majdnem duplája volt. Ez azt eredményezte, hogy az alacsonyabb besorolású pozíciók jövedelme (alapbér és cafeteria juttatások együttesen) a piaci átlag felett helyezkednek el. Az elmúlt évek béremelései ráadásul az akkori, jelentős mértékű forgalomnövekedés idején történtek. Dimitrios Gatsonis, a BA vezérigazgató-helyettese a közlemény szerint  az ajánlatot reálisnak és fairnek nevezte. A tárgyalások pénteken folytatódnak. 300 forintért, 25 perc alatt Ferihegyre Airport City lesz Ferihegyből MTI
Cikkek Mi az? Kicsit magyar, kicsit japán, zöld és üveg? 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 15:06
Janesch Péter magyar és Kengo Kuma japán építész által vezetett csapat nyerte a budapesti kormányzati negyed tervpályázatát, és a vele járó 20 millió forintot.
Cikkek Atombunkerek eladók! 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 13:53
A cseh kormány igyekszik megszabadulni az atombunkerektől, mert nem óhajt több pénzt áldozni a fenntartásukra. Azokat a bunkereket, amelyek időközben magánkézbe került ingatlanon vannak, a tulajdonos máris eladhatja, ha a felügyeletet gyakorló tűzoltóság törli a létesítményt a nyilvántartásából, és ezzel a bunker állami kapcsolata megszűnik. Az elmúlt évben 650 bunkert töröltek a tűzoltósági nyilvántartásból, de még így is 3709 bunkert felügyelnek a cseh tűzoltók. A betonlétesítmények közel 722 ezer ember befogadására alkalmasak. A cseh kormány 2005-ben állította le az atombunkerek építését és felújítását, és már ahhoz sem ragaszkodik, hogy eredeti rendeltetésüknek megfelelően kell megőrizni őket. 1989 előtt a bunkerek még a lakosság 12 százalékát voltak képesek megóvni egy lehetséges atomcsapás esetén, jelenleg ilyen esetben a lakosság 6 százaléka számára jelentenének csak védelmet. Számos bunkert a katonaság és a rendőrség használ, részben lőszerek tárolására, részben kutatóközpontokként a tömegpusztító vegyifegyver-, illetve fertőzéskutatásban. Magánszemélyek leggyakrabban gombatermelésre használják a kiszuperált bunkereket, és többet berendeztek bárnak, festéklabda-lőtérnek vagy klubnak. Már marijuana tenyészetet is találtak atombunkerben, de azt a hatóságok felszámolták.   Amerika kész az új háborúra MTI
Cikkek Magyar-japán tervek alapján épülhet a kormányzati negyed 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 13:46
Janesch Péter magyar és Kengo Kuma japán építész által vezetett csapat nyerte a budapesti kormányzati negyed tervpályázatát, és a vele járó 20 millió forintot - jelentette be csütörtökön Görözdi György, a bíráló bizottság elnöke. A második helyen a Finta és Társai Építész Studió Kft., míg a harmadikon az Artonic Design Kft. végzett. Tovább a részletekhez... Kormányzati negyed: Budapest többet érdemelne? Kormányzati negyed: vigyázz, kész... MTI
Cikkek Az EKB nem változtatott a kamaton 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 13:46
Az Európai Központi Bank (EKB) a csütörtöki kamatdöntésével változatlanul, 4,00 százalékon hagyta az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát. A döntés megfelelt a piaci várakozásnak. Az év végére az elemzők 4,25-4,50 százalékot jósolnak, az euró árfolyamának alakulásától függően. A bank legutóbb június elején emelte az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát, a mostani ciklusban szokásosan ismét negyed százalékponttal 4,00 százalékra. A 2005. decemberi kezdet óta a júniusi a nyolcadik negyed pontos szigorítás volt. Sajtóértekezletén az EKB-elnöke azt a kifejezést használta, hogy az Európai Központi Bank "erős éberséggel" figyeli az árkockázatokat, ez pedig a piac értelmezésében úgy fordítható, hogy már szeptemberben ismét kamatot emel az EKB. Az elemzők nagy része korábban csak októberre tette az újabb kamatemelést. Jean-Claude Trichet szerint vannak arra utaló jelek, hogy az euróövezeti növekedés megőrizte dinamikáját a második negyedben is. Mint mondta, a pénzügyi piacok stabilitásával kapcsolatban nincs mit hozzátenni a német jegybank elnöke, Axel Weber szavaihoz, aki korábban az amerikai jelzálog-válsággal kapcsolatban azt közölte, hogy a legnagyobb európai gazdaság, a német bankjainak kapcsolódása az amerikai ingatlanpiachoz igen korlátozottak. Az euró Trichet szavaira erősödött a dollárral szemben: 1,3675 dollárra emelkedett a megelőző 1,3661-ről, annak dacára, hogy a piac már korábban "beárazta", hogy augusztusban nem emel az EKB. Bukarest nem nyúlt az alapkamathoz Kisebb júliusi infláció az eurózónában Belehúzott az euróövezet MTI
Cikkek Elképesztő fordulatszámon pörög a román ingatlanbiznisz 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 13:30
Az év első öt hónapjában ötször több tranzakciót bonyolítottak le a román ingatlanpiacon tavalyhoz képest, derült ki a román közjegyzők szövetségének adataiból. Az Adevarul című lap által idézett statisztika szerint az első öt hónapban közel 140 ezer adásvételt bonyolítottak le, egy évvel korábban csak majdnem 27 ezret. Ingatlanpiaci szakértők szerint ez az ugrásszerű növekedés nem Románia EU-csatlakozásával magyarázható, hanem részint azzal, hogy sok hitel áramlott a piacra, és megszaporodtak az építkezések, részint a kárpótlás még nem fejeződött be, sok kárpótoltat helyeztek vissza tulajdonjogába ebben az időszakban. Ez utóbbiak többsége kihasználja a magas ingatlanpiaci árakat, azonnal eladja visszaszerzett javait. Az ötször több tranzakció nyomán befizetett adónak köszönhetően 90 millió euróval gazdagodott a román államkassza. Szakértők szerint várhatóan még öt-hét évig tart Romániában a gyors ingatlanpiaci föllendülés, és emiatt a befektetési célú ingatlanvásárlás hozama nagyobb lesz, mint az Európai Unióban általában. MTI
Cikkek MDF: Több revizor helyett egykulcsos adót 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 13:29
Az MDF arra kéri a kormányt és a parlamenti pártokat, hogy haladéktalanul kezdjenek egyeztetést az egykulcsos adóról - közölte Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke. Dávid Ibolya megfogalmazása szerint térségünkben már szinte egyedül a magyar kormány megy szembe "Don Quijote-i konoksággal" a kor követelményeivel. Hozzátette: az MDF álláspontja az, hogy a kormány politikája zsákutcába vezet, amelynek eredményeképpen Magyarország hamarosan behozhatatlan lépéshátrányba kerül a térség többi országával szemben. Az MDF szerint a Gyurcsány-kormány folyamatosan növeli a középosztályt szorító adókat, és a méltányos, átlátható adórendszer bevezetése helyett "a revizori apparátus" felduzzasztásával próbál többletbevételhez jutni. A pártelnök közölte: Bulgária, Észtország, Szlovákia és Románia példája egyértelműen bizonyítja, hogy az egykulcsos adó és a kimagasló gazdasági fejlődés valóban összefügg. Megjegyezte, hogy a kelet-közép-európai térségből Csehország is követni kívánja "a sikeres európai trendet". A 2006-os tavaszi kampányban az MDF mellett az SZDSZ is fontosnak tartotta az egykulcsos adó bevezetését. Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter tavaly októberben arról beszélt, hogy 2009-től az egykulcsos adót kell erőltetni. A miniszter azzal érvelt, hogy az egykulcsos adó eleinte többszáz millió forintos állami bevételkiesést okoz majd, utána azonban kifehéríti a gazdaságot. Bokros: az üzleti szektor elől szívja el a büdzsé Átfogó adóreform - két év elég lenne Egykulcsos adót vezetne be Csehország MTI
Cikkek Türkmenisztánban próbálkozik az OMV 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 13:09
Az osztrák OMV, a brit-holland Shell és az Egyesült Arab Emírségek kormányának befektetési cége, az IPIC Türkmenisztánban tervez olaj- és gázfeltárásokat. A konzorcium 500 millió dolláros beruházással létre akar hozni egy évi egymillió tonna kapacitású karbamidgyárat is. Az emírségi kormány olajbefektetési vállalkozásait kezelő International Petroleum Investment Co. (IPIC) - amelynek tulajdonában van az OMV 17,6 százaléka -  ellenőrzi az emírségek olajkészletének a 90 százalékát. Az Egyesült Arab Emírségek a világ hatodik olajexportőre, Türkmenisztán a második számú földgáztermelő és exportőr Oroszország után a volt szovjet tagköztársaságok közül. A kivitelt idén a tavalyinak a negyedével, 58 milliárd köbméterre akarják emelni.   Felfegyverkezett a Mol? A Mol kifogta a szelet az OMV vitorlájából? Nem tett ajánlatot az OMV MTI
Cikkek Döntött és nem vágott a Bank of England 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 13:06
A brit központi bank, a Bank of England a csütörtöki kamatdöntésével változatlanul, 5,75 százalékon hagyta irányadó kamatát, a kéthetes repót. A döntés megfelelt a piaci várakozásnak, de az év vége előtt még sokan számítanak további emelésre az óvatosságáról világhírű banktól. Idén előzőleg a múlt hónapban, júliusban, előtte májusban, illetve az előtt januárban szigorított negyed-negyed ponttal, hatévi csúcsra emelve alapkamatát. Az előző emelési ciklust 2000. februárban fejezte be, amikor negyed ponttal 6,00 százalékra növelte az alapkamatát. Az enyhítést egy évvel később, 2001. februárban kezdte, és 2003. júliusban állította le, negyed pontos csökkentéssel 3,50 százalékra. Még abban az évben, 2003. novemberben - negyed pontos emeléssel - megkezdte azt a szigorítási ciklust, amely ma is tart. Ebben a ciklusban a múlt hónapban kilencedszer szigorított, mindannyiszor negyed-negyed ponttal. Bukarest nem nyúlt az alapkamathoz Nem vágtak a szlovák alapkamaton 3 százalékra emelték a cseh alapkamatot MTI
Cikkek Fűtés, hűtés 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 13:02
 
Cikkek Versenymerülés az olajért 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 12:57
Egy orosz kutatóexpedíció - két mélytengeri mini-tengeralattjárón - elérte csütörtökön a tengerfeneket pontosan az Északi-sark alatt. A Mir-1 és Mir-2 elnevezésű kutatójárművek 4261, illetve 4302 méter mélyen merültek a Jeges-tenger vizébe a sarki jégtakaró alatt; 27 perces időkülönbséggel érték el a tengerfeneket. Artur Csilingarov, az expedíció vezetője jelentette, hogy a művelet zökkenőmentesen zajlott le, s hogy életnek semmiféle nyomát sem látják a sárgás színezetű tengerfenék közelében - közölte a szentpétervári központtal működő Sarkvidéki Kutatások Intézete, az expedíció szervezője. A két Mir legénysége tudományos kutatásokat végez, és orosz zászlót rögzít a tengerfenékhez. Az Arktika 2007 elnevezésű expedíciónak bevallott politikai célja is van: emlékeztetni akarja arra a világot, hogy Oroszország igényt tart e kőolajban és földgázban valószínűleg gazdag tengeri térség ellenőrzésére. Orosz tudósok szerint példátlan kísérletről van szó. "Ilyen mélységben elérni a tengerfeneket, felér az első Holdra lépéssel" - mondta egy nyilatkozatában Csilingarov. Vlagyimir Putyin orosz elnök hangsúlyozta egy májusi beszédében, hogy Oroszország mindent megtesz az Északi-sarkvidékhez fűződő stratégiai, gazdasági és katonai érdekeinek védelméért. Orosz tudósok egyebek között azt próbálják bebizonyítani ezzel az expedícióval, hogy az Északi-sark alatti tengerfenék Oroszország északi kontinentális talapzatának geológiai folytatása (szerkezetileg megegyezik az orosz kontinentális talapzattal), s ezért az ország joggal követelheti magának ezt a tengeri térséget az ENSZ tengerjogi konvenciója értelmében. Több más ország, köztük az Egyesült Államok is jogot formál erre a térségre. Oroszország beveszi az Északi-sarkot? (hanganyag) Harc indulhat a sarki olajért 2020-ra nem lesz sarkvidéki jég? MTI
Cikkek Közös RTL Klub-K&H bankkártya 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 12:48
Közös bankkártyával és hitelkártyával lép a piacra az RTL Klub és a K&H Bank  - jelentették be a két társaság vezetői sajtótájékoztatójukon. Hosszú távú stratégiai együttműködésről van szó, ami kölcsönös előnyöket biztosít - hangsúlyozta Dirk Gerkens, az RTL Klub vezérigazgatója és Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese. A K&H abban bízik, hogy a közös kártyát több tízezer RTL Klubos néző fogja választani. A hitelintézet által kibocsátott betéti kártyák száma jelenleg meghaladja az 500 ezret, a hitelkártyáké pedig mintegy 47 ezer. A tv-társaság az ügyfelek lojalitását szeretné erősíteni ily módon is. Bankkártyával, automatából vonaljegyet Magyar virtus: a kifogyhatatlan hitelkártya Fizessen karórájával! A MasterCard újítása MTI
Cikkek 400 ezernél is több munkanélküli 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 12:24
A regisztrált álláskeresők száma az előző hónaphoz képest 2,4 százalékkal, az egy évvel korábbival összehasonlítva 9,5 százalékkal volt több július végén - közölték az Állami Foglalkoztatási Szolgálat sajtótájékoztatóján. A július végi zárónapon így 412.233 álláskeresőt tartottak nyilván. A havi növekedés a pályakezdők beáramlásával magyarázható, bár a júliusi 7.800-as létszámerősödés elmarad a nyári hónapokban szokásos 9-10 ezres többlettől. Az iskolát befejezők ugyanis az elhelyezkedést segítő támogatások miatt ilyenkor regisztráltatják magukat. Ugyanakkor a szezonálisan kiigazított adatok szerint júliusban csökkent a regisztráltak létszáma: 426.300 volt, míg júniusban 427.400. Továbbra is jelentősek az eltérések az egyes megyék munkanélküliségében. A regisztrált álláskeresők aránya a munkaerőmérleg gazdaságilag aktív népességéhez Budapesten 3,1 százalék, Győr-Moson-Sopron megyében 3,8 százalék, ugyanakkor Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 19,7 százalék, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 20,6 százalék. Az országos ráta 9,4 százalék. A tartósan, tehát egy éve vagy annál régebben folyamatosan regisztráltak létszáma 120 ezer volt júliusban, ez 4,5 százalékkal több, mint az előző hónapban, illetve 22 százalékkal magasabb érték az egy évvel azelőttivel összehasonlítva. A regisztrációba 57 ezren léptek be júliusban. A szolgálatnál a hónap során 70 ezer üres álláshely állt rendelkezésre, ebből 29 ezer maradt a hónap végére betöltetlen. A becslések szerint a szolgálathoz a gazdaság betölthető álláshelyeinek 25-30 százalékát jelentik be a munkáltatók, így átlagosan egy-egy hónapban 200-250 ezer álláshely áll rendelkezésre. Ezek bizonyos részét a szolgálat és a magánközvetítők közvetítésein kívül ismerősök információi, hirdetések, pályázatok alapján töltik be a jelentkezők. Sokan startolnak Start kártyákkal Keressen állást, válasszon fizetést! Újabb segítség kismamáknak és 50 év felettieknek MTI
Cikkek Nem semmi, amit a Lenovo produkál 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 12:15
Majdnem 13-szorosára nőtt a kínai Lenovo számítástechnikai csoport profitja a második negyedben, elsősorban azért, mert mind több vállalati ügyfél jelentkezik, számuk gyorsan nőtt.
Cikkek Jó úton Európa nagy bankjai 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 12:12
Igen jó eredményekről számolt be csütörtökön Európa három vezető bankja, a nemzetközi banktörténet eddigi legnagyobb felvásárlására készülő brit Barclays, a svájci Credit Suisse és a francia Société Générale.
Cikkek Nagyobbat növünk, mint terveztük 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 11:30
Az idei gazdasági növekedés biztosan nagyobb lesz a tervezett 2,2 százaléknál, s valószínűleg meghaladja a 2,5 százalékot is - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter.
Cikkek Csillagászati összegbe kerül Amerikának a háború 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 10:11
Összesen akár ezermilliárd dollárjába is kerülhet az amerikai adófizetőknek az elkövetkező tíz évben az iraki és az afganisztáni háború
Cikkek Hajszálnyi forintgyengülés 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 10:11
Kissé gyengült a forint árfolyama a bankközi devizapiacon. Egy euróért 10 óra után 10 perccel 252,25 forintot adtak, ami némileg gyengébb a szerda délutáni 251,80/252,00 forintos árfolyamnál.     A piacot nyugodtnak írták le a kereskedők, akik szerint a belátható jövőben aligha kell arra számítani, hogy az árfolyam kitörne a 250-255 forintos sávból.       Legfrissebb devizaárfolyamok MTI
Cikkek Tükröm, tükröm: tízből négyen máshogy látják 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 09:44
A GfK felmérése szerint a világ népességének 31 százaléka valós koránál fiatalabbnak érzi magát, az életkor kultúránként eltérő megítélése okán azonban jelentős különbségek fedezhetők fel az egyes országok között - a magyarok leginkább a látás romlásától és a súlyos betegségektől
Cikkek Nem gyorshajtás, de legalább plusz 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 09:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 124,25 pontos emelkedéssel, 28.978,71 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,43 százalékos erősödés. Friss tőzsdei árfolyamok MTI
Cikkek Olajpiac: megijedtek a zuhanástól 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 08:47
Csütörtök reggel kissé drágult a kőolaj a szabadpiacon, miután szerdán meredeken zuhant, mert, mint kiderült, váratlanul gyorsan nő az amerikai finomítók termelése, és az amerikai stratégiai benzintartalék emelkedik. A további árcsökkenésnek gátat szab, hogy a növekvő feldolgozás miatt csökken a stratégiai kőolajtartalék. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, szeptemberi határidőre csütörtök reggel hordónként 76,60 dollár volt, 7 centtel drágább a szerdai New York-i zárónál. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, szeptemberi határidőre csütörtök reggel 75,38 dollár volt, 3 centtel drágább a szerdai zárónál. Esett az amerikai olajtartalék - nem is kicsit Újabb orosz-fehérorosz gázcsata MTI
Cikkek Népszerűek a magán munkaközvetítők 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 08:46
A magán munkaközvetítőket 636 ezren keresték fel a múlt évben, közülük 24.500-an jutottak magyarországi, és 2.500-an külföldi munkához - tette közzé a 2006-ról készített elemzését honlapján az Állami Foglalkoztatási Szolgálat.     A statisztika szerint 100 állást kereső személyre 4,6 sikeres közvetítés jutott. Leginkább a segédmunkásokat sikerült elhelyezni, ebben a kategóriában 100 álláskeresőre 20 elhelyezett jutott. Az elemzés foglalkozik az Állami Foglalkoztatási Szolgálat közvetítéseivel is, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a két közvetítői tevékenység feltételei igen különbözőek. Az állami szolgálatnál a múlt évben a korábban regisztráltakkal együtt 885 ezer regisztrált álláskeresőnek kellett munkahelyeket felajánlani a kirendeltségek munkatársai, vagy a számítógépes információs rendszer segítségével. Az adatok szerint 100 álláskeresőre 39,3 sikeres állásközvetítés jutott.  Leginkább a férfi szakmunkásokat és a női betanított munkásokat sikerült elhelyezni, legkevésbé a férfi szellemi foglalkozásúakat és a női segédmunkásokat. Kétszer annyi feketézőt csíptek fülön A végkielégítés nem kielégítő Mélyponton a francia munkanélküliség, vagy mégsem? MTI
Cikkek Csúcsra jár az orosz olajtermelés 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 08:21
Oroszország kőolajtermelése júliusban napi átlagban 9,89 millió hordó volt, ez rekord a Szovjetunió megszűnése óta, jelentették az orosz gazdasági minisztériumban. A termelés 0,4 százalékkal nőtt júniushoz képest. Az előző rekord márciusban volt, napi 9,87 millió hordóval. Esett az amerikai olajtartalék - nem is kicsit Újabb orosz-fehérorosz gázcsata MTI
Cikkek Egyre több cég az APEH listáján 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 08:16
Az APEH-nek tartósan nagy összeggel tartozó cégek száma 35 százalékkal emelkedett a március végi adatokhoz képest, a magánszemélyeké ugyanakkor három fővel csökkent
Cikkek Mindent alulmúlt az Egis 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 07:55
Az Egis Gyógyszergyár profitja nem csupán a tavalyi évhez képest zuhant, de 10 százalékkal még az elemzők várakozásától is elmarad
Cikkek Egészségügy: beindulhat a kampánygépezet 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 07:49
Várhatóan kormányzati kampány indul majd a társadalombiztosítás átalakításának népszerűsítésére - tudta meg a Népszava. A lap információi szerint egyebek mellett erről is egyeztettek szerdán a szakminisztériumok és a koalíciós pártok képviselői. A kabinetet ugyanakkor folyamatos szorításban tarthatja és a lehetséges befektetőket is elbizonytalaníthatja a Fidesz és a KDNP, amely többször is deklarálta, hogy ha hatalomra kerül, visszaállítja a jelenlegi rendszert. Ha az üzleti biztosítók távol maradnak az átalakítástól, az kudarc lenne a kormánykoalíciónak - olvasható az újság mai számában. Eredmény az egészségügyben: lesz új légimentőbázis A szlovákok ragaszkodnak a több biztosítóhoz Fidesz: Semmi nem lett jobb a vizitdíjtól A rendelők negyedénél késve kezdődik a rendelés
Cikkek Számlagyűjtés: idő, vagy tér kérdése 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 07:33
Célszerűnek tartanám, hogy Magyarországon a vásárlástól számított meghatározott időtartamon, vagy földrajzi távolságon belül a vevőnél megtalálhatóak legyenek a bizonylatok - jelentette ki a Napi Gazdaságnak Veres János, aki szerint "már elindultak" a számlakommandók. A pénzügyminiszter szerint a nem túl távoli jövőben 8-10 százalékra visszaszorítható a feketegazdaság aránya a mostani 17-18 százalékról - írja a lap. Közlése szerint egyébként az idei gazdasági növekedés valószínűleg meghaladja majd a 2.5 százalékot, az államháztartás hiánya pedig bizonyosan 6,4 százalékon belül marad. A jövő évi makrogazdasági pályáról még nincs döntés, többféle számítás készült, köztük a sajtóban megszellőztetett 3,0-3,5 százalékos GDP-bővülésből kiinduló is - olvasható az újság mai számában. Újabb ingatlanadó-pletyka Nulla tolerancia - ötven milliárd? (hanganyag) Nem adott nyugtát? Zéró tolerancia! Szövögetett ÁFA-tervek: egy sima, egy fordított Veres fehérít: még szigorúbb szankciók jönnek Indul a számlagyűjtés: Önnek is blokkolnia kell!
Cikkek Újszerű és ujjszerű: még két év az átállásig 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 07:16
2009-től a digitális fényképen kívül már a tulajdonos digitális ujjlenyomatát is tartalmaznia kell az új úti okmányoknak
Cikkek Újabb gázmezőt találtak 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 07:05
A brit bejegyzésű Matra Petroleum bejelentése szerint újabb, ezúttal a második gázlelőhelyet fedezte fel az Inke elnevezésű magyarországi koncessziós területen.   Július 9-én a Matra arról számolt be, hogy földgázt talált a Horvátkút-1 nevű kútnál. Ez mintegy 5 kilométerre található a másik kúttól, a Marcali-1-től, ahol a közlemény szerint jelentős gázkészletet találtak.    A Matra idei évi 7,8 millió euró értékű programjában két kút fúrása és mintegy 150 négyzetkilométernyi terület feltérképezése szerepel. Az első, Horvátkút-1 elnevezésű kút fúrása június közepén kezdődött el, ami az előzetes becslések szerint 2,3 millió eurós költséggel valósult meg. A második, Marcali-1 elnevezésű kút fúrásának a költsége közel 2,5 millió euró.     A Matra tavaly elemzéseket folytatott a koncessziós területen, majd ezután döntött úgy, hogy felgyorsítja a programját szakmai partnert bevonásával. A gázvezetéket is elvághatják, ha tartozásunk van Újabb orosz-fehérorosz gázcsata Kik csalnak a támogatással? MTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG