Hírek
Cikkek Holnap már be se gyere - viccnek is rossz 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 06:44
Az alkalmazottak jó része még a ténylegesnél is kiszolgáltatottabbnak érzi magát, sokan azt se tudják, mihez lenne joguk
Cikkek Kormányzati negyed: ma minden kiderül 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 06:25
A Kincstári Vagyoni Igazgatóság ma hirdeti ki a kormányzati negyed tervpályázatának győztesét. A kormány az államreform elindításakor elsődleges célként túzte maga elé, hogy takarékosabb és egyben hatékonyabban működő, korszerű szolgáltatásokat nyújtó közigazgatást alkaítson ki. Ezt a célt szolgálja a kormányzati negyed kialakítása is: 2009-től jóval kevesebb ráfordítással, hatékony munkavégzést biztosító körülmények között működhetnek majd a kormányzati hivatalok.     A Kincstári Vagyoni Igazgatóság április 6-án jelentette be az Európai Unió hivatalos lapjának online adatbázisában és április 16-án a Közbeszerzési Értesítőben a tervpályázati felhívást. A beruházás tervét Görözdi György miniszterelnöki megbízott által elnökölt bíráló bizottság választotta ki. A kormányzati negyed megtervezésére 17 pályázat érkezett. A korábbi közlés szerint egyhangú döntés született arról, milyen tervek alapján épüljön meg a kormányzati negyed. Kormányzati negyed: Budapest többet érdemelne? Kormányzati negyed: vigyázz, kész... Kormányzati negyed: évi 3,5 milliárdot spórolhat az állam     MTI
Cikkek Telekonferencián döntenek a kamatról 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 06:21
Elemzői várakozások szerint mai ülésén az Európai Központi Bank szinten tartja irányadó kamatát. Ennek hivatalos bejelentésére várhatóan 13:45-kor kerül sor. Az EKB vezetői ezúttal telekonferenciát tartanak, így nagy valószínűséggel elmarad a kamatdöntés ismertetése utáni szokásos sajtóértekezlet.     A Reuters által a múlt héten megkérdezett 73 szakértő mindegyike úgy vélte, hogy csütörtökön az EKB nem változtat a 4,0 százalékos irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumán, amit azonban várhatón szeptemberben 25 bázisponttal növel. Kisebb júliusi infláció az eurózónában Árgus szemekkel figyeli az inflációt az EKB MTI
Cikkek Passzív ellenállás: bevállaljuk a buktát 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 06:02
Hiába lehet ugyanis az energiatakarékos épületekkel töredékére csökkenteni az éves fűtési költséget, mégsem tudnak elterjedni Magyarországon
Cikkek Múltbeli hozamok: spongyát rá? 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 2. 05:58
A befektetők sokszor a múltbeli teljesítmény alapján próbálnak következtetéseket levonni a jövőbeli hozamot illetően, de nem mindig érdemes a múltba révedni
Cikkek A gázvezetéket is elvághatják, ha tartozásunk van 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 18:10
A Tigáz Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt. kikapcsolási akciót indít rövid időn belül azoknál a fogyasztóinál, akik tartósan nem fizetik a gázszámlájukat, és már jelentős tartozást halmoztak fel - tájékoztatta Győrösi Pál, a Tigáz szóvivője. A Tigáznak több mint 1,2 millió fogyasztója van - ebből 1,15 millió lakossági fogyasztó -, a szóvivő tájékoztatása szerint 35 százalékuk nem fizet határidőre. Azonban sokan közülük az első vagy második fizetési felszólítás után rendezik tartozásukat - tette hozzá Győrösi Pál. A társaság adatai szerint az idén a második negyedévben 23 ezer esetben kellett a Tigáznak kikapcsolási eljárást kezdeményeznie szolgáltatási területén. Különösen Pest megyében magas a nem fizetők száma, itt az utóbbi négy hónapban, március és július között mintegy 10 ezer kikapcsolás vált esedékessé. Győrösi Pál rámutatott: a Tigáz lehetővé teszi, hogy a fizetési problémával küzdő ügyfelek részletfizetést kapjanak, azonban ennek feltétele, hogy az első részletben a tartozás 50 százalékát ki kell fizetni, a fennmaradó összeget pedig maximum két alkalom során. Ez alatt pedig az aktuális számlákat határidőre kell kifizetni. A szóvivő elmondta: amennyiben a fogyasztó a befizetési határidő után küldött két felszólításra sem fizet, a Tigáz szerelői leszerelik a gázmérőt - visszakötése a tartozás rendezése után több mint 10 ezer forintba kerül. Legrosszabb esetben, ha a nem fizető a gázmérőhöz hozzáférést is megtagadja, az ingatlan előtt elvágják a gázvezetéket, amelynek helyreállítása a százezres nagyságrendet is eléri. A Tigáz Zrt. 2006. évi éves beszámolja szerint  a tárgyévi veszteség pedig 717 millió forint volt a 2006. évi 3,3 milliárd forint nyereség után. A földgáz-értékesítés 3.091 millió köbméter volt, ami 6,9 százalékos csökkenés 2005-höz viszonyítva, amikor 3.303 millió köbmétert adtak el. Az értékesítés árbevétele tavaly 226,5 milliárd forint volt, míg 2005-ben még 189,5 milliárd forint. A Tigáz legnagyobb tulajdonosa 50 százalékban az olasz ENI S.P. A., 29,69 százalék erejéig az RWE Gaz International B.V., valamint 14,4 százalékban az RWE Energy Hungary Tanácsadó Kft. Extraprofit a pontatlan gázórák miatt Visszakapják a túlfizetést a gázszolgáltatótól Gázszámla-vita: változtatható-e az elszámolás? MTI
KKV Figyelem! Potyognak a csillagok augusztusban! 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 18:00
Szent Lőrinc könnyei, a hullócsillagok, azaz a Perseidák meteorraj érkezése a legérdekesebb égi jelenség augusztusban - mondta Tepliczky István, a Magyar Csillagászati Egyesület titkára. A meteorraj idei maximuma augusztus 12-éről 13-ára virradó éjszaka lesz.
Cikkek Kétszer annyi feketézőt csíptek fülön 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 17:52
Csaknem kétszer annyi munkavállalót értek tetten feketemunkán az idei esztendő első hét hónapjában, mint 2006 hasonló időszakában - közölte sajtótájékoztatón a kormányszóvivő.
Cikkek 253 fölé is benézett a forint 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 17:38
A budapesti devizapiacon nemzetközi hatásra enyhén gyengült a forint, szerda délután az eurót 251,80/252,00 forinton jegyezték, ami 60 fillérrel magasabb a kedd délutáni 251,20/30 forintnál. A magyar deviza szerda délután négy óra magasságában 10,79 százalékra állt a beavatkozási sáv közepét jelentő 282,36 forintos értéktől szemben a kedd délutáni 11,02 százalékkal. "A napok óta tartó gyengülő trend keddi megtörését hozta helyre az árfolyam szerdán" mondták devizakereskedők az MTI-nek. A kereskedők szerint a piacokon úrrá lett a kockázatmérséklési vágy, a befektetők némi idegességgel szemlélik a számukra nem megnyugtató jelenségeket. Az idegesség jele, hogy a bankközi devizapiacon az euró árfolyama reggel 253,00/10 forint volt, és napközben tesztelte a 253,50 forintos, illetve nem sokkal négy óra előtt a 251,50 forintos értéket is. A nyugtalanító pénzpiaci hírekre - a másodlagos amerikai jelzáloghitelek problémái, az ausztrál Macquarie Bank alapjainak nehézségei - a kereskedők megkezdték jen- és svájci frank keresztügyleteik kizárását, a "lyukak" betömésére más befektetéseikből vesznek ki pénzeszközöket - és minden erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék kockázatos pozícióikat. A dollár/forint árfolyam szerda délután 183,50/60 volt a kedd 183,40/50 után; a reggeli árfolyam 185,20, a napi maximum 185,80 volt. A bankközi kamatpiacon a várakozásoknak megfelelően alakult az overnight kamatszint: a reggeli 7,70 százalék egész nap jellemző maradt, délután 7,70/85 százalékot jegyeztek. A tegnapi 6,85/90 százalék még a tartalékolási periódus végét jelezte, a szerdai kamatszint már az új periódus kezdete. Legfrissebb devizaárfolyamok Friss tőzsdei árfolyamok MTI
Cikkek Esett az amerikai olajtartalék - nem is kicsit 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 17:22
Majdnem tízszer nagyobb csökkenést mértek az amerikai kereskedelmi nyersolajtartalékokban a múlt héten, mint amire előzetesen a piacon számítottak. Szerdán az amerikai kormányzat ugyanakkor kedvező adatot közölt a benzintartalékok múlt heti alakulásáról (+0,6 millió hordó) és mindenekelőtt a feldolgozott termékekről (+2,8 millió hordó). Ugyancsak kedvező adata volt, hogy a finomítói kapacitáskihasználás 1,9 százalékpontos emelkedése. Elemzők szerint a nyersolajtartalékok változásának adata az olajpiacon árfelhajtó tényezőként jelentkezhet, különösen amiatt, hogy ilyen jelentős mértékben haladta meg a várakozásokat. A szakértők ugyan arra számítottak, hogy a múlt héten csökkent az amerikai olajtartalék, miközben bővült a benzintartalék és emelkedett a feldolgozott olajtermék-tartalék. A Reuters által kedden megkérdezett 14 elemző véleményének az átlaga szerint a július 27-én záródott héten az amerikai olajtartalék 0,7 millió hordóval mérséklődött az egy héttel korábbi 1,1 millió hordó csökkenést követően. A benzintartalék kapcsán a szakértői várakozás átlagában 0,5 millió hordó növekedés szerepelt az egy héttel korábbi 0,8 millió hordó bővülést követően. A fűtőolajat és dízelolajat tartalmazó feldolgozott olajtermék-tartalék esetében a szakértői előrejelzés 1,4 millió hordó emelkedésről szólt. Egy hete 1,5 millió hordóval nőtt. A szakértők előrejelzése szerint az olajfinomítók kapacitáskihasználtsága 0,5 százalékponttal emelkedett az egy héttel korábbi 91,7 százalékról, amikor 0,7 százalékponttal nőtt a megelőző héthez viszonyítva. Olcsóbb lett az olaj Meglódult az amerikai gazdaság MTI
Cikkek A főváros eladja Kempinski-részesedését 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 17:05
A Fővárosi Önkormányzat eladásra kínálja a 2,6 milliárd jegyzett tőkéjű Kempinski Hotel Budapest Zrt. 258 millió forint névértékű részvénycsomagját, összesen 9,92 százaléknyi részvényt - derül ki a a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. felhívásából. A társaság tulajdonában van a budapesti Kempinski Hotel Corvinus, amelyet a Kempinski SA üzemeltet. A Fővárosi Önkormányzat mellett tulajdonos maga a Kempinksi SA és más befektetők - tájékoztatta az MTI-t a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs osztálya, de további részleteket nem közöltek. A Kempinski Hotel sem kívánt információt adni, még a gazdálkodásról sem. Az ötcsillagos szálloda a legutóbbi cégadatok szerint 2005-ben 4,686 milliárd forint árbevételt ért el, és adózás előtti nyeresége 695 forint volt. A tulajdonosok minden bizonnyal kivették a profitot osztalékként, mert a mérleg szerinti nyereség nulla. A táraság eszközállománya 8,819 milliárd forintot tett ki 2005 végén és a 3,408 milliárd forint saját tőkéjű társaságnak 5,979 milliárd forint volt az összes kötelezettsége. Hátrányos a szállodáknak az erős forint Bruttó 17000 egy éjszaka MTI
Cikkek Fidesz-MSZP: 51:32 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 17:02
A Fidesz júliusban is meggyőzően vezetett az MSZP-vel szemben, azonban kis mértékben csökkent a nagyobbik kormánypárt hátránya a támogatottságban - olvasható a TÁRKI legfrissebb felmérésében.
Cikkek A pesszimizmus a BÉT-re is átragadt 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 16:50
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 410,44 pontos csökkenéssel, 28.854,46 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,40 százalékos gyengülés. A forgalom 37 milliárd forintot tett ki, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz viszonyítva. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője nem nevezte meglepőnek a BUX több mint 700 pontos esését a nyitásban, amit a kedvezőtlen tengerentúli hangulattal indokolt. Az amerikai jelzáloghitelekkel kapcsolatos negatív hírek miatt kedden erős mínuszban zártak a tengerentúli tőzsdék, a pesszimista hangulat a BÉT-re is átragadt, és tükröződött a forint gyengülő árfolyamában is. Mivel nap közben további "csontvázak" nem kerültek elő, a piacok megnyugodtak kissé, így a BUX is ledolgozott valamennyit kezdeti veszteségéből - tette hozzá. Suppan Gergely beszámolt arról is, hogy nap közben jelentősebb céghírek nem kerültek napvilágra. A Richter keddi, a vártnál kedvezőbb gyorsjelentése szerdán már nem hatott pozitívan az árfolyamra, a Mol esetében pedig vegyes a piaci fogadtatása az olajipari cég olaszországi akvizíciójának, amelyről egyre több részlet derül ki - fűzte hozzá az elemző. Káplár Norbert, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta, hogy a Mol árfolyamát a sajátrészvény vásárlások tartották, az OTP piacán pedig kiegyensúlyozott volt a vételi és eladási oldal, a papír azonban több mint 2 százalékos mínuszban zárt. Káplár Norbert is úgy vélte, hogy a reggeli nemzetközi pesszimizmus napközben enyhült, de mint mondta az elsődleges és másodlagos jelzáloghitel piacokat illető problémáknak további negatív hatása lehet például a bankok jövedelmezőségére. A Mol árfolyama 17 milliárdos forgalomban 575 forinttal, 1,99 százalékkal esett, a papírok záróára 28.300 forint volt. Az OTP papírok forgalma 12,6 milliárd forintot tett ki, a részvények árfolyama 222 forinttal, 2,12 százalékkal 10.248 forintra gyengült. A Magyar Telekom részvények árfolyama 10 forinttal, 1,05 százalékkal 966 forintra emelkedett, 1,1 milliárdos forgalomban. A Richter 270 forintot veszített keddi záróárából, a papír 0,72 százalékos gyengüléssel 37.430 forinton zárt, forgalma 3,6 milliárd forintot tett ki. Szektortársa, az Egis 105 forinttal, 0,45 százalékkal 23.395 forintra gyengült. A BUMIX 18,76 ponttal, 0,54 százalékkal 3.460,17 pontra csökkent.   Friss tőzsdei árfolyamok Nézze meg, hogyan zártak részvényei! Legfrissebb devizaárfolyamok MTI
Cikkek Életet lehelnek a fürdőkbe 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 16:35
A főpolgármester azt szeretné, hogy Budapest legyen méltó a fürdővárosi címére. Demszky Gábor minderről akkor beszélt, amikor bemutatta Ferenci Tibort, a Budapest Gyógyfürdő Zrt. új vezetőjét.
Cikkek Fodor mindent megtesz az erőmű ellen 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 16:08
A szlovákiai Tőketerebesbe tervezett széntüzelésű erőmű kapcsán mintegy 30 válaszlevelet küldött aggódó polgármestereknek, civil szervezeteknek és magánszemélyeknek a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megerősítve, hogy mindent megtesz a magyar érdekek érvényesítése érdekében. A tárca szerdai közleményében tájékoztatta az MTI-t, hogy a tervezett erőműhöz közeli magyar településről, illetve a fővárosból érkeztek levelek kérve a tárca közbenjárását a beruházás meghiúsulásáért. A levélben Fodor Gábor megerősítette korábban már hangoztatott, határozott szándékát, hogy lépéseket tegyen a környéken élő több százezer ember és a tokaji borvidék megóvása érdekében. A miniszter tájékoztatta a polgármestereket, a civileket, és magánszemélyeket arról, hogy a tervezett erőmű országhatáron átterjedő környezeti hatással lehet. Márpedig ez jogalapot ad arra, hogy az ország azonnali hivatalos tájékoztatást kérjen a beruházásról Szlovákiától. Ezt a KVM meg is tette kérve azt, hogy bekapcsolódhasson a környezeti hatásvizsgálati eljárásba. A két ország korábban csatlakozott egy olyan egyezményhez, amelynek értelmében az engedélyezés során a szlovák hatóságoknak mérlegelniük kell a magyar lakosság véleményét és a magyar hatóságok álláspontját. A közlemény emlékeztet arra, hogy a szlovák társtárca július 16-i válaszlevelében tett ígérete alapján Magyarországnak lehetősége lesz csatlakozni a nemzetközi környezeti hatásvizsgálati eljáráshoz. A szlovákok azt is közölték, hogy a környezeti hatásvizsgálati eljárás szükséges dokumentumait magyar nyelven eljuttatják a minisztériumnak. Fodor Gábor ígéretet tett arra, hogy ezeket a dokumentumokat a környezetvédelmi tárca az érintett önkormányzatok és a nyilvánosság rendelkezésére bocsátja. A Tokaj-hegyaljai borvidék tőszomszédságába tervezett erőmű 163 méter magas kéményei évente 4 millió tonna szennyezőanyagot bocsátanának ki, amely az uralkodó szélirány miatt magyar területen csapódna le. Fideszes petíció az erőmű ellen A Fidesz petícióval fordul a szlovák kormányhoz a dél-szlovákiai Tőketerebesen megépíteni tervezett széntüzelésű hőerőmű miatt. Erről Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke, Koszorús László, a Fidelitas választmányi elnöke, és Illés Zoltán, a Fidesz Zöld Tagozatának alelnöke beszélt. Minden kormánynak kötelessége a környezettudatos gondolkodás - fogalmazott Pelczné Gáll Ildikó a budapesti szlovák nagykövetség előtt, ahol átadták petíciójukat a nagykövetség munkatársának. Az ellenzéki politikus hozzátette: a tervezett szénerőmű-beruházás építése az első pillanatától kezdve heves tiktakozást váltott ki mind a szlovák, mind a magyar emberek körében. Pelczné Gáll Ildikó kiemelte: a széntüzelésű hőerőmű technológiája elmaradott, és így veszélybe kerülne a tiszta levegőjű Zemplén, valamint a világörökség részét képező Tokaj-hegyalja borászata és idegenforgalma. Koszorús László azt mondta, mivel "Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem állt ki a Szlovákiában, a magyarsága miatt megvert lányért", teljesen nyilvánvaló, hogy a szlovákok úgy gondolják, Magyarországgal mindent meg lehet tenni. Tőketerebes behúzhatja a féket erőműügyben Hihetetlen, de igaz: Szlovák erőmű Tokaj mellett MTI
Cikkek Utálnak adminisztrálni a kkv-k 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 15:58
Továbbra is nagy tehernek és egyre időigényesebbnek tartják az adminisztrációs feladatokat a kis- és középvállaltok megkérdezett vezetői, akik romló üzleti helyzetükről, és csökkenő termelésről számoltak be - derül ki a Magyarországi Volksbank Zrt. és az MKIK Gazdaság és Vállalkozáselemzési Intézet negyedéves KKV Körképéből. A különböző adminisztratív terhek jelenleg átlagosan havi 65 órát vesznek igénybe, 14 órával többet, mint egy évvel korábban. A legnagyobb gondnak a cégek a kötelező statisztikai adatszolgáltatást tartják, ám hasonló arányban említették a munkabérekhez kapcsolódó járulékok fizetését, illetve annak dokumentálását, és a mérleg készítését is - áll a felmérésben. A 302 fős mintán végzett felmérés - túl az adminisztratív terhek által okozott kényelmetlenségeken - a kkv szektor romló üzleti helyzetét mutatja. A konjunktúra mutatók kivétel nélkül csökkentek, a legnagyobb mértékben a termelés esett vissza. Ezt a felmérés készítői a belföldi kereslet jelentős csökkenésével  magyarázzák. A vállalkozások rövid távú várakozásai ellentmondásos képet mutatnak: a cégek a termelés további csökkenésére számítanak, s az év eleji üzleti helyzetnél is borúsabban ítélik meg kilátásaikat, másfelől e tényezők hatását részben ellensúlyozza a  kapacitások javuló kihasználtságával, valamint a jövedelmezőség és a létszám alakulásával kapcsolatos enyhe optimizmus. Ezek eredményeképpen a KKV Konjunktúra index a 2006 októberi szintre esett vissza. A vállalkozások jövedelmezőségének javulására vonatkozó optimizmus a felmérés szerint nem az áremelési szándékokból, hanem inkább a hatékonyság javításából fakad. A megkérdezettek összesen 45 százaléka nem kíván változtatni árain, és 28 százalékuk az inflációnak megfelelő áremelést tervez, 20 százalékuk pedig az infláció alatt emelne. Az áremelést tervezők jobbára a szolgáltató szektorból kerülnek ki. A legutóbbi felmérés vizsgálta a kkv-k részvételét a gazdaságfejlesztési operatív program keretében 2005-2006 folyamán (GVOP), illetve 2007-ben (GOP) kiírt pályázatokban. A megkérdezett kis-és középvállalkozások viszonylag jól informáltak az uniós lehetőségekről, az egyes pályázatokról a válaszadók 61-85 százaléka hallott már. A vállalkozások 54 százalékában vetődött fel, hogy folyamodjanak a GVOP pénzekért, ám a GOP tendereken csak 20,5 százalék jelezte ennek lehetőségét. Akik eleve kizárták az elindulásuk lehetőségét, leggyakrabban azzal indokolták, hogy cégük nem felelt meg a pályázati kiírásnak vagy a nyertessel szemben támasztott szigorú követelményeknek; ezenkívül gyakori okként vetődött fel a túlságosan nagy önerő szükségessége is. A megkeresett kkv-k eredményes pályázónak bizonyultak, ugyanis a valamelyik pályázaton elindult cégek háromnegyede el is nyerte a támogatást.   Bizakodóbbak a kkv-k Havi 100 ezer: 60%-ot Állam bácsi nyel le Csökkentené a vállalkozók terheit az MDF MTI
Cikkek Jobban megéri a bevásárlóudvar? 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 15:37
A kereskedelmi ingatlanok piacán elérkezett a növekedés időszaka: nemcsak a különféle bevásárlóközpontok tekintetében bővül a kínálat, a jelek szerint az üzletek méretét is növekvő trend jellemzi a drága és olcsó helyeken egyaránt.
Cikkek Bontják az engedély nélküli stégeket 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 15:12
Bontja a Keleti-főcsatornán engedély nélkül létesített stégeket a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) - közölte Bara Sándor, a Tikövizig megbízott igazgatója szerdán Balmazújváros térségében a Keleti-főcsatorna partján egy elbontásra ítélt stég mellett tartott sajtótájékoztatóján. Emlékeztetett rá, hogy 2002-ben a Tikövizig készített egy felmérést, ami szerint akkor 1.378 stéget találtak a főcsatornában, s ebből több mint 700-nak nem volt engedélye. Az engedély nélkül épült stégek közül mintegy 400 bérleményhez kapcsolódott, de több mint 300 volt azoknak az engedély nélkül épített vízi állásoknak a száma, amelyeknek a tulajdonosa területet sem bérelt. Bara Sándor elmondta azt is, hogy az elmúlt öt évben rohamosan nőtt az engedély nélkül épült stégek száma az egyébként állami feladatokat ellátó vízi létesítménynek minősülő Keleti-főcsatornán. A Tikövizig több lapban hirdetést adott fel, amiben bejelentette, hogy az engedély nélküli vízi állásokat (stégeket), ha azok nyilvántartásba vétele nem történik meg, elbontják. Bara Sándor közlése szerint az intézkedés eredményeként eddig 124 tulajdonos jelentkezett, akikkel szerződést kötöttek, s így fennmaradhat a stégük. A mederből eddig 140 stéget kiemeltek, de a munkákat még tovább folytatják, az elkövetkező napokban 110 stéget bontanak el, amennyiben bérlőjük nem jelentkezik. Aki viszont jelentkezik, annak a stégét húszezer forintért regisztrálják, s valamivel több mint tízezer forint éves bérleti díj fejében azok fennmaradhatnak - tette hozzá a Tikövizig megbízott igazgatója. MTI
Cikkek Kisebb forgalom, de BUX-rekord júliusban 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 14:50
A Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán júliusban 1.958 milliárd forint kétszeres árfolyamértékben születtek üzletek, a forgalom az előző hónaphoz képest 7,9 százalékkal csökkent - közölte a BÉT.
Cikkek Jövőre kezdik gyártani az új Suzukit 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 14:40
Az esztergomi Suzuki gyárban az év első hat hónapjában 112.072 gépkocsi készült, a teljesítmény 145 százalékkal növekedett az elmúlt év hasonló időszakához képest. Jövőre megkezdik az új modell, a Splash gyártását.
Cikkek Csúnyán megbüntették a British Airwayst 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 14:19
Minden eddiginél nagyobb bírságot, 121,5 millió fontot (45,5 milliárd forint) szabott ki a brit versenyhivatal, az Office of Fair Trading (OFT) a British Airways légitársaságra az árak összehangolása miatt. A brit légitársaságot ugyanezért valószínűleg még az Egyesült Államokban is megbírságolják, így az összeg elérheti a 350 millió fontot (131 milliárd forintot). A versenyhatóság szerint a British Airways legfőbb versenytársával, a Virgin Atlantic céggel összehangolta a hosszú távú járatokon az üzemanyag drágulása miatt alkalmazott felárat a 2004 augusztus és 2006 január közötti időszakban: az utasoknak jellemzően a korábbi 5 helyett 60 fontsterlinges (1900, illetve 22 ezer forint) felárat kellett fizetniük a BA, illetve a Virgin járatain ebben az időszakban. A BA vezetése elismerte, hogy - bár a felár bevezetése legitim eszköz -, bizonyos tekintetben megsértették a versenyre vonatkozó előírásokat. Az ügy miatt tavaly októberben a BA több magas rangú vezetőjének távoznia kellett a társaságtól, ugyanakkor a Virginnek nem kell bírságot fizetnie, mivel maga a cég közölte a versenyhatósággal az árkartell tényét. Az Európai Unió és az Egyesült Államok versenyhatóságai egyébként legalább egy tucatnyi nagy nemzetközi légitársaságánál folytatnak hasonló vizsgálatot az árak összehangolása miatt. Légitársaságok: 600 milliós veszteség csalás miatt Spanyolországban szaglászik a British Airways MTI
Cikkek Rekordáron kelt el három román irodaház 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 14:08
Több mint 110 millió euró az új rekordüzlet a romániai irodai ingatlanpiacon - jelentették szerdán román hírforrások. Ennyi pénzt fizetett a német Allianz csoport az általa birtokolt DEGI vállalat révén három bukaresti irodaépületért. Az üzlet egyik haszonélvezője a brit Charlemagne Capital nevű vállalat tulajdonában lévő befektetési alap, amely egy évvel ezelőtt még csak 89,1 millió euróért vásárolta meg az ingatlanokat. A pontos vételárat nem közölték, de a The Money Channel román gazdasági hírtelevízió úgy tudja, hogy a britek 25 millió eurót nyertek a tranzakcióból. Még 5-6 jó éve lehet a román ingatlanpiacnak A Cushman & Wakefield saját irodája Romániában MTI
Cikkek Gráf tárgyalhat 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 13:57
Az fagykárenyhítéssel összefüggő kérdésekről is tárgyalt szerdai ülésén a kormány és a szaktárca előterjesztését megvitatva úgy döntött, hogy további mandátumot ad a tárgyalások folytatására Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek - tájékoztatta szerdán az MTI-t Dékány András, az FVM szóvivője. Elmondta: a mandátum mibenlétéről nem kíván bővebb tájékoztatást adni, mivel azt először a tárgyalóasztal másik oldalán ülőkkel, azaz a gazdálkodók képviselőivel kívánják megismertetni. Várhatóan ezt követően állapodnak meg a felek, azaz az agrártárca és a fagykárt szenvedett gazdák képviselői a megbeszélések további menetéről - tette hozzá a szóvivő. A méltányos fagykárenyhítést kérő gazdálkodók megbízottainak, valamint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) képviselőinek hétfő óta folyó tárgyalásain eddig elért eredményeket terjesztette a szaktárca a kormány elé. Kedden nem volt egyetértés a fagykár enyhítését kérő gazdálkodók és a szakminisztérium megbízottai között, hogy mekkora legyen a kárenyhítésre szánt összeg. A gazdálkodók úgy vélték, hogy annak meg kell haladnia - a nem hivatalos információk szerint mintegy 3 milliárd forinttal - a jelenleg rendelkezésre álló ötmilliárd forintot, erről viszont csak a kormány dönthet. A gazdálkodók képviselői ezért kérték, hogy tárgyaló partnereik ezt terjesszék a kormány elé. Azonban a kormány mozgásterét is jelentős mértékben szűkítik a rendelkezésre álló költségvetési keretek. Emellett az FVM továbbra is csak a kárenyhítési rendszerbe bejelentkezett gazdálkodóknak adna támogatást, míg a gazdák képviselői más kárt szenvedett gazdálkodónak - például a belterület ültetvénnyel rendelkezőknek - is kárenyhítést kérnek. Benedek Fülöp, az agrártárca szakállamtitkára ezzel kapcsolatban korábban arról beszélt: annak érdekében, hogy a belterületi ültetvényeken keletkezett fagykárok enyhítésére legyen lehetőség, az ilyen területeken gazdálkodóknak be kell jelentkezniük a kárenyhítési rendszerbe. Ez azonban nem jelenti a kárenyhítési rendszer általános újbóli megnyitását. MDF: A termelőké legyen a föld! Két ötlete van a Fidesznek a vészhelyzet elhárítására Együttműködést kér Gráf a gazdáktól MTI
Cikkek A végkielégítés nem kielégítő 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 13:46
Nem biztos, hogy csak azzal védhetők a munkavállalók érdekei, ha a munkajog magas végkielégítésre kötelezi elbocsátáskor a munkáltatókat - közölte Kósáné Kovács Magda szocialista európai parlamenti képviselő.
Cikkek Sokan panaszkodtak a Pannonra és az UPC-re 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 13:07
Tavaly a legtöbb, 69 elmarasztaló hatósági döntés a kábeltévékkel kapcsolatban született, a vezetékes telefon szolgáltatókat 51, az internet szolgáltatókat 48, a mobil szolgáltatókat pedig 40 esetben marasztalta el az NHH.
Cikkek Vége a bújkálásnak - jön a feketelista 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 12:47
Szeptembertől nyilvánosságra kerül azoknak a cégeknek a neve, amelyek megkárosították a fogyasztókat, és a felügyelet ezért egymillió forintnál nagyobb büntetést szabott ki - jelentette be Herényi Károly.
Cikkek Az Agrimill-Agrimpex búcsúzna a tőzsdétől 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 12:18
Az Agrimill-Agrimpex főtulajdonosa, az Investor Holding Zrt. törlési kérelmet nyújtott be a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT), egyúttal tőzsdei ajánlott tett a cég részvényeire 5.501 forinton - közölte az ajánlattevő a tőzsde honlapján szerdán. Az Investor Holding közvetlenül és az Interag Zrt.-n keresztül a szavazati jogok 99,652 százalékával rendelekezik az Agrimill-Agrimpexben. Az Agrimill-Agrimpex részvényei a tőzsde B kategóriájában szerepelnek, szerdán délelőtt 5.475 forintot értek. A tőzsdei társaság tulajdonosa a július 31-i rendkívüli közgyűlésen határozta el a részvények kivezetését a BÉT-ről. Az ingatlanhasznosítással és gabonatárolással foglalkozó cég 2006-ban 314,2 millió forint árbevétel mellett 171,6 millió forint adózás utáni nyereséget ért el. Az árbevétel az előző évhez képest 9,2 százalékkal nőtt, míg a nyereség 10,4 százalékkal csökkent. A tavalyi árbevétel jelentős része a puffaszott gabonatermékeket előállító HAM-LET üzletágból származott. Ennek árbevétele 286 millió forint, adózott nyeresége pedig 7,8 millió forint volt. Az üzletágat az idén januárban szakmai befektetőnek értékesítette az Agrimill-Agrimpex. Szépen jött felfelé a BUX Beköszöntött a borús idő a tőzsdéken is MTI
Cikkek Négy blokkal működik Paks 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 12:04
A Paksi Atomerőműben befejezték a 2-es blokk éves karbantartását - tájékoztatta Mittler István, az erőmű kommunikációs főosztályvezetője az MTI-t. A reaktort június 30-án állították le, s júliusban elvégezték az évente szokásos ellenőrzéseket, javításokat, frissekkel kicserélték az üzemanyag-kazetták harmadát, a tavaly illetve két éve berakottakat pedig átrakták új pozíciókba, hogy a hőtermelés a legideálisabb legyen - mondta a főosztályvezető. A reaktort az ellenőrző mérések után a napokban indították újra, hétfőn már áramot adott az egyik generátor, szerdán pedig már a másik is termel, s fokozatosan növelve a terhelést, estére éri el a blokk a száz százalékot jelentő 460–470 megawattot. Az atomerőműben néhány héten át mind a négy reaktor működik, de a tervek szerint a hónap második felében a hármas blokkot leállítják, s azon is elvégzik a nyaranta esedékes karbantartást, üzemanyagcserét.   Még hűti a Duna Paksot Ökopark az atomerőmű árnyékában A Paksi Atomerőmű 2,7 milliárdos nyereséggel zárt MTI
Cikkek Újabb orosz-fehérorosz gázcsata 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 12:02
A Gazprom péntektől 45 százalékkal csökkenti a Fehérorszországba irányuló földgázszállításait, mert Fehéroroszország eddig nem rendezte tartozásait. A korlátozás az európai tranzitszállításokat nem érinti.
Cikkek Felfegyverkezett a Mol? 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 11:08
Védekezés az osztrák OMV ellenséges ajánlata ellen - így kommentálták szerdán a legtekintélyesebb német üzleti napilapok a Mol olaszországi bevásárlását. A vételárat szakértőkre hivatkozva 700 millió euróra becsülik.
Cikkek Beleőrülnek a pisztrángok a melegbe 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 10:42
Mintegy 25-26 ezernyi ivadék pisztráng pusztult el a nagy meleg miatt az elmúlt két hétben a lillafüredi pisztrángtelepen - mondta a távirati irodának Hoitsy György, a telep tulajdonosa. A rendkívüli halpusztulást azzal magyarázta, hogy a nagy hőség és száraz időjárás miatt szinte teljesen kiszáradt a Garadna-patak, ami a pisztrángok egyik otthonát, a két és félezer négyzetméternyi vízterületű felső-tavat táplálta. Az oxigénhiány mellett a víz hőmérséklete jelentősen megemelkedett, elérte a 24 Celsius-fokot, amely már halálos a pisztrángokra, különösen a sebes fajtára. "Megpróbáltunk minden lehetséges módon védekezni a meleg ellen, az alsó-tavakból vizet pumpálunk a felső részbe, a felső-tó saját vizét is forgatjuk és árnyékoljuk a vízfelületet, de a halpusztulást nem sikerült megakadályozni". Hoitsy Úr beszámolt arról, hogy jelenleg a telep felső részéről lemenekítették a halakat, így az alsó-tavakban egy-egy medencében több tonnányi különböző korú és méretű pisztráng van vegyesen. Minden tavon szellőztetők működnek, a halak pedig csak a létfenntartáshoz elegendő ételmennyiséget kapják, mert ha jóllaknak, több oxigénre van szükségük. Ez viszont azzal jár, hogy - mivel a kisebb és méretesebb halak össze vannak zárva - megjelenik köztük a kannibalizmus, s ezzel a pisztrángok a saját állományukban is kárt okoznak - tette hozzá. Megjegyezte: az ivadékok pusztulása a jövő évi állományból fog hiányozni. Mennyiségüket tekintve körülbelül öt tonnányi hal esik majd ki a piacról. Megtizedelte erdeinket a szárazság, a fagy és a tűz Mi is érezni fogjuk a gabonatermesztők krízisét Soha ilyen korán nem szüreteltek Badacsonyban MTI
Cikkek Megoldás a fővárosi dugóra: útdíj Stockholmban 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 10:27
Útdíjat kell fizetniük ma reggel óta azoknak svéd gépkocsivezetőknek, akik behajtanak Stockholm belvárosába. Már az első napon érezhetően csökkent azoknak a száma, akik gépkocsival mentek dolgozni
KKV Pécsi innováció: gyógyítás radonnal 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 10:15
Gyógyításra lehetne használni a volt mecseki uránbánya tárnáiból nyerhető radongázt - írja a mai Új Dunántúli Napló. A gáz tulajdonképpen ingyen van, csak ki kellene termelni a járatokból. Ennek érdekében a bezárt bányatérségekben a közeljövőben megkezdik a gázmezők feltérképezését. Tahin Tamás, a Pécsi Tudományegyetem tanára a lapnak elmondta: a radont a világ számos országában sikerrel alkalmazzák mintegy húsz betegség, köztük légzési, keringési problémák és prosztatazavarok gyógyításában. A szakember úgy vélte: néhány százmillió forintos befektetéssel a baranyai megyeszékhelyen is épülhet egy korszerű, a gázt használó egészségügyi létesítmény. Ehhez azonban előbb le kell győzni a félelmeket, mert a radon ugyan kis mennyiségben gyógyító hatású, nagy mennyiségben viszont rákkeltő anyagként tartják számon. Adjon valami erőset! Nem merünk beteget jelenteni Pécs újabb hitelt vesz fel MTI
Cikkek Növelte eredményét az Arcelor – de még hogy! 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 10:09
A tavaly nyáron befejezett egyesüléssel megalakult nyugat-európai-indiai Arcelor Mittal, a világ legnagyobb acélipari vállalata, szerdán rekord eredményeket hirdetett az első félévről, és "robusztus" fejlődését jósolt a második félévre is. A csoport 4,973 milliárd dolláros adózott eredményt jelentett az első félévről, 45,4 százalékkal többet a két cég tavalyi első félévi, összesen 3,42 milliárdos adózott eredményénél. Az eladás 55,7 millió tonnára csökkent 56,9 millióhoz képest, de a cégnél továbbra is erőteljesnek minősített áremelkedések miatt a bevétel 19,4 százalékkal 51,699 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 43,304 milliárdhoz képest. Frigyre lépni veszélyes! Tibeti segítség a magyar gazdaságnak Továbbra is állami támogatás a széniparnak MTI
Cikkek Újabb ingatlanadó-pletyka 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 09:55
A Népszava értesülése szerint jövőre az ötvenmillió forintos értéket meghaladó ingatlanok után is meg kellene fizetni a luxusadót - a Pénzügyminisztérium ezt tévesnek, tudatosan félrevezetőnek tartja
Cikkek Tovább javult a külkereskedelmi mérleg 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 09:08
A külkereskedelmi termékforgalom hiánya az idén az első öt hónapban 466,2 millió euró volt, ami 647,1 millió eurós javulás az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a részletes adatok alapján. A hiány 53,4 millió euróval kisebb a KSH által július első felében közölt előzetes adatánál. Az idén az első öt hónapban a kivitel értéke 26,902 milliárd euró volt, 16,6 százalékkal több, mint a bázisidőszakban. Az import 2006 január-májusához képest 13,2 százalékkal bővült, és elérte a 27,375 milliárd eurót. Folyó áras forintadatokból számítva az export 13, az import 9,7 százalékkal nőtt. Az első négy hónapban a külkereskedelmi termékforgalom 442,4 millió euró hiánnyal zárt, szemben az egy évvel korábbi 851,9 millió euróval. Milliárdos többlet az eurózónában 7,5 százalékos inflációt vár a Kopint-Tárki 95 milliárd plusz júliusban IMF: Gratulálunk! MTI
Cikkek 738 pontos csökkenéssel nyitott a BUX 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 09:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 738,08 pontos csökkenéssel, 28.526,82 ponton nyitott ma reggel. A tegnapi záró értékhez képest ez 2,52 százalékos visszaesés. Friss tőzsdei árfolyamok MTI
Cikkek Eredmény az egészségügyben: lesz új légimentőbázis 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 08:38
Szentest javasolják az új, dél-alföldi légimentőbázis helyszínéül a szakmai szervezetek; döntést egy-két hét múlva hozhat az egészségügyi tárca - írja mai számában a Délmagyarország.
Cikkek A Mol lassan 5 millió saját részvényt birtokol 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 08:26
A Mol Nyrt. kedden 150.000 darab Mol részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén  28.912 forintos átlagárfolyamon - közölte az olajtársaság a tőzsde honlapján. A tranzakciót követően a társaság 4.821.356  darab "A" sorozatú valamint 578 darab "C" sorozatú saját kibocsátású részvényt birtokol. A Mol 4,337 milliárd forintot költött a tegnapi részvényvásárlásra. A június 22-én indult program keretében eddig összesen 381,667 milliárd forintot fordított saját részvények megszerzésére. Friss tőzsdei árfolyamok MTI
Cikkek Meredek zuhanással nyithat ma a tőzsde 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 08:08
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok szerdán meredek lejtőn követik a Wall Streetet. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 122 pont körüli veszteséggel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 185 pont körüli visszalépéssel nyithat. Tegnap az FTSE-100 154,0 pontos, azaz 2,48 százalékos nyereséggel 6360,1 ponton zárt, a DAX-30 127,83 pontos, azaz 1,71 százalékos nyereséggel 7584,14 ponton végzett. A New York-i tőzsdemutatók határidős jegyzései közül a New York-i értéktőzsde fő mutatójáé, a Dow Jones ipari átlagé ma reggelre 144 pontot vesztett, a Nasdaq összetett mutatójáé 16,25 ponttal csökkent, az S&P 500-asé 15,90 ponttal rosszabbodott. Friss tőzsdei árfolyamok MTI
Cikkek Megkezdte átalakulását a japán kormány 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 07:48
Abe Sindzo japán kormányfő leváltotta Akagi Norihikot, a közpénzek sikkasztásával gyanúsított mezőgazdasági miniszterét. Norihiko tegnap még úgy nyilatkozott, hogy nem távozik posztjáról, de miután a kormányfő magához rendelte, végül mégis benyújtotta lemondását - közölte a japán kabinet szóvivője. A miniszter az első áldozata a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) vasárnapi súlyos szenátusi választási vereségének, amely után a miniszterelnök közölte, hogy nem mond le, ugyanakkor kormányátalakítást ígért. A 48 éves Akagit május végén nevezték ki mezőgazdasági miniszterré, miután elődje, Macuoka Tosikacu öngyilkos lett. Macuoka számos korrupciós ügybe keveredett bele. Akagi is gyorsan az ellenzék és a média célkeresztjébe került, több beosztottját is meggyanúsították azzal, hogy hamis számlákat állított ki, kétszer számolta el költségeit. Az ezekben ügyekben több héten át kérdőre vont miniszter számviteli hibákra hivatkozott. "Több vádat is hoztak föl ellenem a választási kampány idején. A parlamenti többség részben ezen vádak miatt szenvedett vereséget, ez vitathatatlan" - jelentette ki Akagi sajtóértekezletén, amelyen megerősítette, hogy távozik a kormányból. Titokzatos pénzosztás: milliók a férfivécében Csökkent a Toyota előnye Célegyenesben a magyar szamuráj- és urinasi-kibocsátás (hanganyag) MTI
Cikkek Szeretne 193 képviselőt a jelenlegi 386 helyett? 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 07:12
Az OVB 5:3 arányban hitelesítette azt a kérdést, hogy "Egyetért-e Ön azzal, hogy a 2010-es országgyűlési választáskor 193 parlamenti képviselő kerüljön megválasztásra a jelenlegi 386 helyett?"
Cikkek Bliccelni az autópályán - ehhez külföldi kell 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 07:03
Az autópályán bliccelők közel harmada a külföldi sofőrök közül kerül ki - derül ki az Állami Autópálya-kezelő Zrt. tájékoztatásából, melyet a mai Világgazdaságban olvashatunk
Cikkek Az Allianz Hungária biztosítja a MÁV Cargot 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 06:53
 Az Allianz Hungária Biztosító Zrt. biztosíthatja a MÁV Cargo Árufuvarozási Zrt.-t, miután elnyerte a társaság által meghirdetett gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást - tartalmazza a Közbeszerzési Értesítő. Az öt fajta kockázatra vonatkozó biztosítási szerződés együttes éves értéke, amiért az Allianz Hungária vállalta a biztosítást, nettó 92,5 millió forint. Az első biztosítási szerződés 1,362 milliárd forint értékű all risk vagyonbiztosításra, megnövekedett üzemelési költség biztosításra és mintegy 169 millió forint értékű all risk számítástechnikai berendezések biztosítására vonatkozik, amelyet a nyertes mintegy nettó 4,031 millió forintért vállalt. A második kör 250 millió forint kárösszegre szóló általános -, bérlői -,  Európára kiterjedő környezetszennyezési  -és munkáltatói felelősségbiztosításra vonatkozik, amelyet 17,787 millió forintért vállalt a győztes. A harmadik fajta szerződés a 100 millió forintos kártérítési összegű, európai területi hatályú árufuvarozói felelősségbiztosítás, amelyet 22,2 millió forintért vállalt az Allianz Hungária. A negyedik termék a vasúti kocsik üzemeltetésével okozott károk fedezetére, amely 10,225 millió eurós (több, mint 2,5 milliárd forintos) egyszeri kárra, és az évi 20,451 millió eurós (több, mint 5 milliárd forintos) kártérítési összegre szól, ezért 25,230 milliós díjat kap a biztosító társaság. Az ötödik fajta szerződés a vasúti kocsik biztosítása, melyek könyv szerinti bruttó értéke 27,5 milliárd forintot tesz ki, amiért az Allianz 23 milliós díjat kap az ajánlatkérőtől. A gyorsított eljárást a MÁV Cargo nemzetközi és gazdasági érdeke indokolta, hogy minél előbb magas színvonalú, komplex biztosítási fedezethez jusson, ellenkező esetben - a közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt - valószínűsíthető, hogy nagymértékű európai megrendelésektől esett volna el. Tizenketten vinnék a MÁV Cargot Támadás a kormány ellen: fizetne a biztosító? Holnap jelenik meg a MÁV Cargo privatizációs pályázata MTI
Cikkek Az ingatlanárak fenyegethetik a gazdaságot 
Privátbankár.hu | 2007. augusztus 1. 06:27
Az ingatlanárak felülbecsült értéke a lakosság eladósodottságával párosulva nagy kockázatokat rejt, ami akár a gazdaság megtorpanásához is vezethet - áll a Fitch Ratings legfrissebb elemzésében.
Cikkek Soha ilyen korán nem szüreteltek Badacsonyban 
Privátbankár.hu | 2007. július 31. 18:48
Megkezdődött a szőlőszüret, emberemlékezet óta a leghamarabb, az Európában legkorábban érő, hungarikumnak számító Csabagyöngyével Badacsonyban - számolt be Varga Bálint bortermelő. A Varga Pincészet badacsonyőrsi feldolgozójába már beérkeztek az első szőlőszállítmányok. A szakember kifejtette: a Csabagyöngye a balatonboglári borvidéken terem, ahol az idén a vártnak megfelelő, 90-100 mázsa a termés hektáronként. A szőlő 16-os mustfokú, 7 gramm/liter savtartalommal, ami optimális - tette hozzá. A Csabagyöngye csak Magyarországon terem, így a szőlő, és a belőle előállított új bor is hungarikumnak számít Varga Bálint elmondása szerint. Ez úgynevezett nulla érlelésű bor, az erjedést követően néhány napon belül palackozzák, így megőrzi az eredeti szőlőízeket, illatokat. A 200 hektárnyi saját szőlőterülettel rendelkező és több mint 600 termelőtől szőlőt felvásároló Varga Pincészet az idén nettó 70 forintot fizet a Csabagyöngye kilogrammjáért, ami 17 forinttal több a tavalyi átvételi áránál - derült ki Varga Bálint beszámolójából. A szakember várakozásai szerint ebben az évben - a korábbi tendencia folytatásaként - tovább közelítenek egymáshoz a fehér- és kékszőlő-árak. Számításai szerint a fehér szőlő átvételi ára fajtától függően 15-30 százalékkal emelkedik, miközben a kékszőlők ára az enyhe vörösbor felesleg miatt nagyjából az előző évi szinten marad. Varga Bálint elmondta, a meleg tavasz és koranyár, valamint az elmúlt hetek kiugróan magas hőmérséklete annyiban befolyásolta a korai fajták (Csabagyöngye, Irsai Olivér, muskotály-fajták) érését, hogy a szüret a megszokotthoz képest két héttel korábban kezdődött. Ezeknél a fajtáknál a szőlő minősége várhatóan meg fogja közelíteni a 2006-os kiváló évjáratot, a később szüretelt fajták minőségét azonban még nagymértékben befolyásolhatja a következő hetek időjárása - tette hozzá. Előbb kezdődik a szüret Magyarellenes az Unió borreformja? MTI
Cikkek Jeremie a kicsiknek 
Privátbankár.hu | 2007. július 31. 17:24
Még az idén elindul mintegy 160-165 milliárd forintos kerettel a Jeremie hitelprogram, amelyet alapvetően azoknak a mikro- és kisvállalkozásoknak szánnak, amelyek kevésbé bankképesek - közölte a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettese.
Cikkek Bukarest nem nyúlt az alapkamathoz 
Privátbankár.hu | 2007. július 31. 17:18
Kedden nem hajtott végre kamatcsökkentést a román jegybank, irányadó kamatát továbbra is 7 százalékon tartja, míg inflációs célsávját 2,5-4,5 százalékban állapította meg. A kamatszint tartásánál az infláció mérsékelt szintjére hivatkozott, megjegyezve ugyanakkor, hogy fokozatosan az EKB által gyakorolt kamatpolitikához kívánja igazítani a magáét. Elemzők szerint - akik egyébként előzetesen többnyire a kamattartásra "voksoltak" - Romániában a jövőben árnyomásra lehet számítani, elsősorban a szárazság okozta drágulás, a növekvő nyersolajárak és a fiskális lazítás politikája miatt is. Június végén volt legutóbb Romániában kamatcsökkentés: a központi bank 25 bázisponttal 7 százalékosra mérsékelte irányadó kamatát, az infláció mérséklődésére hivatkozva. Ez volt a bank negyedik kamatcsökkentése az idén, összesen 1,75 százalékpontos volt eddig a csökkentés. A bank ugyanakkor közölte, hogy éberen figyel a közép-távú inflációs célok teljesülésére. Az országban az éves szintű drágulás 3,8 százalékosra mérséklődött májusban, kedvezően alakul a jegybank - akkori - idei 3-5 százalékos inflációs várakozása alapján. Elemzők számítottak a kamatcsökkentésre, elsősorban a lej árfolyamának utóbbi időben jelentkező markáns emelkedése kapcsán. A román központi bank ezt megelőzően május elején szállította le ugyancsak 25 bázisponttal 7,25 százalékra az irányadó kamatot. Nem vágtak a szlovák alapkamaton 3 százalékra emelték a cseh alapkamatot MTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG