Hírek
Cikkek Hiller: A vidék is nyertese az idei felvételinek 
Privátbankár.hu | 2007. július 26. 12:13
Sikeresnek és eredményesnek nevezte az idei felsőoktatási felvételit Hiller István szakminiszter a pontszámok meghúzását követő sajtótájékoztatón.
Cikkek Felszívódtak a romániai Il Ferrósok 
Privátbankár.hu | 2007. július 26. 12:07
Az Il Ferro név megvásárlása nyomán létrejött romániai autóreklámos cég, amely  a magyarországi botrány után MobilSpotra keresztelkedett át, szintén fizetésképtelenné vált - adta hírül csütörtöki számában az Új Magyar Szó című napilap. A Bukarestben megjelenő lap információi szerint nemcsak nevét változtatta meg a romániai cég, hanem Nagyváradról Csíkszeredára költöztette át a központi székhelyét. A nagyváradi irodában zárt ajtók fogadják az ügyfeleket, akik azonban Csíkszerdában sem járnak több sikerrel, hiszen a lap információi szerint a székelyföldi városban megadott cím csak papíron létezik. Az újság szerint a cég telefonjai sem működnek már, így nincs akihez fordulniuk azoknak az ügyfeleknek, akik a napokban értesítést kaptak arról, hogy MobilSpot júliustól három hónapra felfüggesztette a szerződés végrehajtását, vagyis a kifizetéseket. Sasvári Gábor, a Romániában működő cég egyik magyarországi tulajdonosa korábban a Krónika című erdélyi napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a Romániában bejegyzett vállalkozás nevének megváltoztatását azért kezdeményezték, mert nem akarják, hogy magyarországi társuk kudarca az ő tevékenységükre is kihatással legyen. A VPOP nyomoz tovább az Il Ferro-ügyben Az Il Ferro tulajdonosának vagyonára pályáznak a károsultak (hanganyag) Il Ferro: ne kaparja le a matricát! MTI
KKV Új roaming-díjak augusztus 29-től 
Privátbankár.hu | 2007. július 26. 12:03
A Pannon GSM és a T-Mobile is augusztus 29-től csökkenti tarifáit az Európai Unión belül a mobiltelefonok külföldi használata után (roaming) - közölték a társaságok. A két közlemény szerint a roaming hívások díjai az Európai Unió tagállamain belül kezdeményezett és az EU tagállamain belül végződő hívások esetén 38-79 százalékkal csökkennek. A Pannonnál és a T-Mobile-nál a kezdeményezett hívások díja bruttó 144 forint, a fogadott hívások díja pedig bruttó 70,80 forint lesz percenként, minden napszakban, időszakban és hálózatban. Az Európai Unió vonatkozó rendelete értelmében szeptember végétől az EU egész területén egységes roaming díjakat kötelesek bevezetni a mobilszolgáltatók. A közleményekből kiderül: mindkét cég esetében automatikusan lépnek életbe az új tarifák, az ügyfeleknek semmit sem kell tenniük. Az MTI érdeklődésére a Vodafone Magyarország közölte: egyelőre nem tesznek közzé új romaing tarifákat. A Pannonon nem fogott ki a roaming-díjak csökkenése Hülyére veszik a távközlési cégek az előfizetőket Mit is jelent az új uniós roaming-rendelet? MTI
Cikkek Párnába varrjuk, fiókba dugjuk 
Privátbankár.hu | 2007. július 26. 10:42
A magyar lakosság 76 százaléka egyáltalán nem fektet be, miközben Nyugat-Európában ez az arány csak 44 százalék, Kelet-Európában 66 százalék, az USA-ban pedig mindössze 43 százalék.
Cikkek Eladná lakását, házát? Tuti tippek 
Privátbankár.hu | 2007. július 26. 10:23
Az első benyomás kulcsszerepet játszik a lakás értékesítésében. A látogató a bejárati ajtón való belépés után körülbelül 15 másodpercen belül eldönti, hogy kell-e neki az adott lakás
Cikkek Medián: Kétszer annyian szavaznának a Fideszre 
Privátbankár.hu | 2007. július 26. 10:21
A Medián szerint szilárdan tartja vezető helyét a Fidesz, ráadásul a kormánypártok szimpatizánsai kevésbé biztosak abban, hogy elmennének-e szavazni, a gazdasági pesszimizmus ugyanakkor némileg oldódott.
Cikkek Jövőre már nem csökkennek a bérek 
Privátbankár.hu | 2007. július 26. 10:11
Az idén előre láthatólag 3,5 százalékos lesz a reáljövedelem csökkenése Magyarországon, míg jövőre nem változik majd a reáljövedelmek szintje, hiszen azok szinten tartása a cél - mondta a pénzügyminiszter a Magyar Televízió Napkelte című műsorában.
Cikkek Nevetnek a markukba a tévék: viszlát ORTT? 
Privátbankár.hu | 2007. július 26. 09:43
A másfél-két évig elhúzódó perek lépnek a közigazgatási határozatok helyébe azután, hogy az Alkotmánybíróság az év végével megsemmisítette az ORTT szankcionálási jogát
Cikkek Drágán finomítanak: megugrott a Shell profitja 
Privátbankár.hu | 2007. július 26. 09:42
Megugrott a Shell profitja a második negyedben, annak köszönhetően, hogy a finomítói árrés emelkedése ellensúlyozni tudta a kitermelés csökkenését. Az adózott eredmény 18 százalékkal 8,7 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 7,32 milliárdról, az árbevétel 2, 2 százalékkal 85 milliárd dollárra nőtt. A világ második számú, nem állami tulajdonban lévő kőolajipari csoportjának kőolaj-és földgáztermelése napi 3,178 millió hordó olajegyenérték volt a második negyedben, 2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A visszaesést elsősorban a csoport nigériai érdekeltségeit érintő zavargások okozták. A Shell teljesen kivonul a Baltikumból A Shell is beszáll a magyar gázpiacra (hanganyag) Még több gáz Magyarországnak MTI
Cikkek Lerántjuk a leplet a strandokról - kinek éri meg? Képek 
Privátbankár.hu | 2007. július 26. 09:30
A Privátbankár Kosarasa az év – és talán minden idők – eddigi legforróbb napját a budapesti strandokon töltötte, bár ezt csak nehezen tudja számlákkal igazolni. Felmerül a kínzó kérdés: érdemes egyáltalán a méregdrága fővárosi strandokra kimenni?
Cikkek Tőzsde: figyeld a dollárt! 
Privátbankár.hu | 2007. július 26. 09:10
Orosz Dániel, a Concorde Értékpapír elemzője szerint az Amerikában szerdán délután megindult kedvezőbb piaci folyamatok lendületet adhatnak a magyar börzének is, így emelkedéssel indulhat a kereskedés. Várakozása szerint a szerdán komoly profitrealizálást elszenvedett OTP piacára visszaszállingózhatnak a vevők, a Molnál viszont nem vár jelentős árelmozdulást: a papír árfolyama a 29 ezer forintos szint közelében maradhat. A Magyar Telekom esetében az elemző véleménye szerint 950 forintos szint alatt már érdemes a vételen elgondolkozni, a gyógyszergyártóknál pedig folytatódhat a csökkenő trend. A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy napközben a dollár árfolyamára érdemes figyelni. A dollár szerdán jelentős erősödésnek indult az euróval szemben, ami kedvezően hatott a részvénypiacokra, ha azonban fordul a trend, és a dollár ismét gyengülni kezd, az nem kedvez a hazai piacnak sem. A BUX 22,95 pontos csökkenéssel, 29.314,72 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,08 százalékos gyengülés. Az OTP Bank a május 11–én bejelentett program keretében 76.500 darab OTP részvényt vásárolt szerdán a Budapesti Értéktőzsdén 10.611 forintos átlagáron - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján csütörtökön. A banknál működő opciós részvényprogram keretében július 25-én 10.000 darab OTP-részvényt hívtak le. A fenti tranzakciók után a bank saját tulajdonában 153.000 darab OTP részvény van. A Mol Nyrt. szerdán 487.678 darab Mol részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 28.666 forintos átlagárfolyamon. A mostani tranzakciót követően a társaság 4.121.356  darab "A" sorozatú valamint 578 darab "C" sorozatú saját kibocsátású részvényt birtokol. A Mol 13,979 milliárd forintot költött a szerdai részvényvásárlásra. Friss tőzsdei árfolyamok Legfrissebb devizaárfolyamok MTI
Cikkek Politika, pornó és a zöld laptop 
Privátbankár.hu | 2007. július 26. 08:34
A lemaradások behozásának legfontosabb eszköze nem a segély, nem is feltétlenül a befektetés, hanem az oktatás, az új generációk gondolkodásának megváltoztatása. Márványi Péter jegyzete
Cikkek Megszorítva: kevesebb kommersz töményet iszunk 
Privátbankár.hu | 2007. július 26. 08:11
A Zwack Unicum Nyrt. - a nem auditált, a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerint összeállított gyorsjelentés alapján - 1,02 milliárd forint adózás előtti eredményt könyvelt el az idei első negyedévben, amely 6,47 százalékkal magasabb az előző év első negyedévinél. Az adózott nyereség 753 millió forint lett, szemben a bázis időszaki 731 millió forinttal. A 2007-2008-as pénzügyi éve első negyedévében, április és június között a cég 935 millió forint üzemi nyereséget ért el, szemben a tavalyi első negyedéves 901 millió forinttal. A cég bruttó árbevétele 7,358 milliárd forint volt az idei első negyedévben, amely 2,55 százalékkal magasabb az előző év hasonló időszakáénál. A nettó értékesítés 4,848 milliárd forint volt, amely 3,64 százalékkal haladja meg a tavalyi bázist. Az idei első negyedéves export árbevétel 294 millió forint volt, ez 3,85 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi bázisidőszak exportteljesítménye. A "fókusz piacok" közül közel 10 százalékos árbevétel-növekedést ért el a társaság Olaszországban, 18 százalékkal növekedett a német, és 25 százalékkal a szlovák export. A belföldi értékesítésen belül 3,1 százalékkal emelkedett a saját termelésű termékek forgalma. A prémium termékek árbevétele 9,5 százalékkal nőtt, a minőségi termékek forgalma 1,8 százalékkal, a kommersz termékeké 9,5 százalékkal csökkent. A saját termelésű termékek értékesítési szerkezete az elmúlt évek tendenciáinak megfelelően változik. A társaság stratégiájával összhangban a legnagyobb növekedést a prémium termékekkel éri el, amely a fő profit-termelő termékcsoport, és részesedése folyamatosan növekszik a saját termelésű termékeken belül. A saját termelésű prémium termékek közül a Fütyülős család közel 40 százalékos növekedésével folytatja az elmúlt évek kiugró növekedését. Az Unicum árbevétele közel 9 százalékkal növekedett. A minőségi és kommersz szegmensekben általános a forgalmi csökkenés. Az őszi és az év eleji kormányzati megszorító intézkedések a prémium szegmensben lassították a növekedést, a minőségi és kommersz szegmensben a korábbi szolid növekedés helyett azonban forgalomcsökkenés tapasztalható a piacon. Több jut italra, mint egészségre MTI
Cikkek Nyaralás: hihetetlen, mire mehet rá a gatyánk 
Privátbankár.hu | 2007. július 26. 07:59
Az utazók alig több mint harmada köt utasbiztosítást, pedig nem is gondolnánk, milyen speciális helyzetekre kell felkészülnünk. Drága mulatság elsőre beütni a golflabdát
Cikkek Még jövőre is vehetünk veszélyes öngyújtót 
Privátbankár.hu | 2007. július 26. 07:29
Az idén március 11. előtt piacra helyezett nem gyermekbiztos öngyújtók 2008. március 11-ig értékesíthetők - az erről szóló gazdasági és közlekedési miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg. Még 2006. május 11-én születet meg a gyermekbiztos öngyújtók forgalmazásáról szóló EK bizottsági határozat. A gazdasági és közlekedési miniszter idén március 7-én hozott rendeletet ugyanerről, megjegyezve, hogy a rendelet egyedüli célja, az EK bizottsági határozatnak való megfelelés. A rendeletben a gyermekbiztos öngyújtó meghatározása a következő: "olyan öngyújtó, amelyet úgy terveztek vagy állítottak elő, hogy szokásos vagy ésszerű felhasználási körülmények között 51 hónaposnál fiatalabb gyermek - a működtetéséhez szükséges erő, az öngyújtó konstrukciója, gyújtómechanizmus védelme, a meggyújtásához szükséges műveletek bonyolultsága, vagy egyéb ok miatt - nem tud működtetni". A rendelet március 11-én lépett hatályba, így attól az időponttól kizárólag gyermekbiztos öngyújtókat lehetett forgalomba hozni. Az előfizetőkhöz szerdán eljutott 97. számú Magyar Közlönyben megjelent rendelet módosítása július 24-i hatállyal kimondja, hogy a 2007. március 11. előtt az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamaiban piacra helyezett nem gyermekbiztos öngyújtók 2008. március 11-ig értékesíthetők. (Az EU tagországokon kívül Norvégia, Izland és Lichtenstein alkotják az EGT-t.) Kerti parti? Ne Ön, a hús kerüljön pácba! MTI
Cikkek Ingatlanadó? És akkor mi van? 
Privátbankár.hu | 2007. július 26. 07:27
A külföldi befektetőket nem aggasztja a tervezett ingatlanadó, mivel többségük a saját hazájából ismeri azt - egyebek mellett ezt tartalmazza a Colliers International Hungary MTI-hez eljuttatott elemzése. Bár a kormány által tervezett általános ingatlanadó részletei még nem ismertek, a befektetői piacon nincs pánikhangulat - állapítja meg az elemzés. Hozzáteszi: a hosszú távú kilátások kedvezőek, a beruházások folytatódnak. Amennyiben Magyarországon is helyi adó lesz az ingatlanok után fizetendő taksa, akkor vélhetően az történik, ami Kanadában bekövetkezett. Vagyis hatékonyabb lesz más adónemekhez képest, ugyanis az azzal való gazdálkodás átláthatóbb az adófizetők számára. Ezért könnyebb az elfogadtatása is. A várható feszültségekre is kitér az elemzés. Várhatóan leginkább a lakóingatlanok tulajdonosainak kedélyét borzolja majd az új adó. Jogi problémákhoz is vezethet - például az irodapiacon - hogy a bérbeadók megkísérlik áthárítani az adót a bérlőikre. Szintén kényes kérdés az ingatlanok értékének meghatározása. A mai luxusadó kivetésénél használt övezeti besorolás ugyanis nem igazságos (sokszor egy épületen belül sem azonos az ingatlanok értéke). Az értéket csak szakmai alapon nyugvó értékbecsléssel lehet meghatározni. A Duna-parton épül a legtöbb lakás Ingatlanos jutalék: nem mindegy, ki fizet Fidesz: az ingatlanadó nem más, mint büntetés Ingatlanadó övezetre szabott szorzószámokkal Ingatlanadó: nem lesz könnyű falat Tippelje meg, mennyit ér a lakása, háza! MTI
Cikkek Vége a rettegésnek: itt vannak a pontszámok 
Privátbankár.hu | 2007. július 26. 07:01
Nyilvánossá váltak az idei felsőoktatási felvételi ponthatárok szerda este nyolc óra után: az idén négy államilag finanszírozott és két költségtérítéses képzésre csak 144 ponttal lehetett bekerülni
Cikkek Ajtótól ajtóig: kilincsel a Fidesz 
Privátbankár.hu | 2007. július 26. 06:56
A Fidesz "ajtótól ajtóig" szervezi meg népszavazási kampányát, az aláírásgyűjtést több tízezer aktivista segíti majd - írta csütörtöki számában a Magyar Hírlap. A Fidesz arra számít, hogy már szeptemberben megkezdheti az aláírásgyűjtést a hatkérdéses népszavazás ügyében - értesült a lap. Az időpont attól függ, hogy a Magyar Közlönyben július 20-án kihirdetett, az Országos Választási Bizottság által elfogadott három kérdésüket 15 napon belül nem támadja-e meg valaki az Alkotmánybíróságon. A bevált mozgósítási technikával kérdésenként milliós aláírással számol a Fidesz, amely a jövő tavaszi voksolás eredményeként kormányváltást szeretne elérni - olvasható a lapban. Fidesz: Ez jogi abszurditás! - Az MSZP elfogadja a döntést Fidesz: Gyurcsány fél a népszavazástól Orbán 12 ponttal népszerűbb, mint Gyurcsány MTI
Cikkek Kik csalnak a támogatással? 
Privátbankár.hu | 2007. július 26. 06:50
Az államkincstár gyanúja szerint 180 ezer fogyasztó esetében merült fel annak a gyanúja, hogy csal az energiaár-támogatással - írta a Népszabadság csütörtökön. Az újság információja szerint az APEH csak kis részüket vizsgálja majd, ám akit megtalál, azt alaposabban is szemügyre veheti. Nekik nem a támogatás visszafizetése, hanem egy esetleges vagyonosodási vizsgálat okozhat fejfájást - olvasható a lapban. A lap emlékeztet arra, hogy támogatás csak abban az esetben jár, ha a háztartásban az egy főre eső jövedelem az igénylést megelőző három hónapban nem volt nagyobb, mint az öregségi nyugdíjminimum három és félszerese - ez az idén 93.905 forint. Fűtésszámla? Felejtse el! Gáztarifát akar az MSZP Nemcsak a távhő drága, a gázárrendszer is torz (hanganyag) MTI
Cikkek Felrobbant egy orosz gázvezeték 
Privátbankár.hu | 2007. július 26. 06:41
Felrobbant egy gázvezeték Oroszország északnyugati részén, Szentpétervár közelében csütörtök hajnalban nem sokkal éjfél után. A baleset nincs hatással a külföldi fogyasztókra.
Cikkek 246 forint fölé kúszott az euró 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 17:18
A bankközi devizapiacon az elmúlt hetekben kialakult 245,00-247,00 forintos euróárfolyam-tartomány gyenge széle felé araszol a forint. Szerdán délután négy órakor az eurót 246,80/90 forinton jegyezték az előző délutáni 246,70/80 forint után. A hét elején és a megelőző hetekben az euró/forint még 246,00 alatt volt. A forint pozíciója jelenleg 12,65 százalékpont a középtől a +/- 15 százalékos sáv erős oldalán, 7 százalékponttal közelebb a középhez, azaz gyengébben, mint az előző nap. A kereskedők az irányzat mögött a feljövőben lévő országok devizáira - a brazil reálra, a dél-afrikai randra, a török lírára és a forintra - is vonatkozó profitkivétet látnak, mivel már kezdik telítettnek tekinteni eddigi befektetéseiket. A dollárt szerda délután 179,70/85 forinton jegyezték a kedd délutáni 178,30/45 után. Az euró/dollár árfolyam alakulásában bekövetkezett fordulatot technikai okokra vezetik vissza a nemzetközi devizapiacokon. A hosszú távú dollárindex chart ugyanis éppen arról a szintről "pattant vissza", ahonnan eddig mindig is tette. Az O/N kamat a tartalékolási periódus végének közeledtével láthatóan keresi a helyét. Délután 6,75/7,25 százalék volt, az előző 6,85/7,05 százalék és az elmúlt hét eleji 7,75/85 százalék után. A jegybanki kamatvágási várakozások tükrében a hosszabb lejáratú kamatok is csökkenő tendenciát mutatnak. A szerdai  hat hónapos diszkont kincstárjegy aukción 99 ajánlatot nyújtottak be 93,885 milliárd forint összegben a meghirdetett 25 milliárd forintra. Az ÁKK 39 ajánlatot fogadott el 24,999 milliárd forint értékben. Az aukción 7,15 százalék átlaghozam alakult ki, követve az előző aukciókon kialakult 7,67, 7,39 és 7,31 százalékos csökkenő trendet. Az elfogadott ajánlatok hozama 7,17 és 7,08 százalék között szóródott.   Friss tőzsdei árfolyamok Legfrissebb devizaárfolyamok MTI
Cikkek Nem tárgyal a gazdákkal a miniszter 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 17:03
Nincs napirenden Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, valamint a fagykárenyhítés méltányossága érdekében tiltakozó gazdák képviselőinek tárgyalása - tájékoztatta az agrártárca sajtóosztálya az MTI-t. A gazdák szerda délelőtt öt kilométer hosszan, félpályás útlezárással gátolják a 4-s főút Záhony előtti forgalmát. Azért tiltakoznak, mert szerintük a kormány nem tesz meg mindent a tavaszi fagykár és a kapásnövények aszálykárának enyhítése érdekében. Közölték: a demonstráló szabolcsi gazdálkodók nem tettek új javaslatokat és az ügyben az FVM álláspontja már korábbról ismert. Eszerint csak azok a gazdálkodók kaphatnak kárenyhítést az elszenvedett fagykárok miatt, akik még januárban vagy a kárenyhítési rendszer újbóli megnyitásakor a hónap közepéig csatlakoztak a kárenyhítési alaphoz. A kárenyhítést ugyanis az uniós szabályok csak akkor teszik lehetővé, ha az nemzeti kockázatközösségben valósul meg és abból nem csak az állam, hanem az érintettek is részt vállalnak anyagilag. Emellett az agrártárca  a gazdák számára a pénzintézetekkel közösen kidolgozott  kedvezményes hitellehetőséget is biztosít a fagykárt szenvedetteknek. A demonstráló gazdák csütörtökön kifejezetten kérték, hogy a miniszter személyesen tárgyaljon velük. Gőgös lemondását követelik a gazdák Háromnapos gazdatüntetés lesz Nehéz a dolguk a gazdáknak - Németországban is MTI
Cikkek Gyengüléssel zárt a BUX 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 17:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 375,92 pontos gyengüléssel, 29.337,67 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 1,27 százalékos gyengülés. A vezető részvények közül csak a Magyar Telekom növelte értékét 0,52 százalékkal, a Mol értéke  1,54 százalékkal, az OTP-é 1,83 százalékkal és a Richteré 1,57 százalékkal csökkent. Szerdán csaknem 70 milliárd forintos forgalmat ért el a tőzsde. A legnagyobb, 41 milliárd forintos  forgalmat ebből a Mol tudhatta magáénak, az OTP 18 milliárd forintos forgalmat ért el, a Richter 5,3 milliárd forintos forgalmat, a Magyar Telekom pedig 2,6 milliárd forintosat. A Mol-papír értéke  450 forinttal 28.800 forintra csökkent. A Magyar Telekom 5 forinttal 960 forintra növelte értékét. Az OTP-papír ára  197 forinttal 10.573 forintra csökkent, a Richter értéke 600 forinttal 37.500 forintra. A kisrészvények mutatója, a  BUMIX index 0,51 százalékkal erősödött szerdán. Ez 17,77 pontos erősödés, így az index 3.488,74 ponton zárt. Friss tőzsdei árfolyamok Legfrissebb devizaárfolyamok MTI
Cikkek Menteni, de miből? 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 16:20
Azonnali 12 millió forintos gyorssegélyt kért a kormánytól a balatoni vízi mentők szakszolgálatának számára Suchman Tamás, a Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke. Suchman elmondta: azért vált szükségessé a gyorssegély, mert forráshiány miatt kérdésessé vált augusztustól a a civilek által működtetett közhasznú szervezet működése. Tekintettel arra, hogy előrejelzések szerint augusztusban újabb kánikulákra és szélviharokra lehet számítani, továbbra is nagy feladat hárul a vízi mentőkre. Suchman Tamás emellett felkérte Balázs Árpádot, az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnökét, Siófok polgármesterét: közvetítsen abban, hogy az önkormányzatok a lehető leghamarabb nyújtsanak segítséget ahhoz, hogy a déli part szabadstrandjain - Siófokon, Zamárdiban, Balatonszéplakon, Balatonlellén, Fonyódon, Balatonfenyvesen - is legyenek vízi mentők. Tekintettel arra, hogy a balatoni vízi mentés az eddigieknél nagyobb koordinációt igényel a jövőben, a BFT elnöke szerint a nyár végén a szervezet tanácskozást szervez ennek megoldására az érintettekkel: a balatoni vízi rendészettel, a vízi mentőkkel, a Balatoni Szövetséggel, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottsággal és a balatoni viharrendszer működtetőjével. Naponta fél centit apad a Balaton Tízpontos a Balaton vize MTI
Cikkek "Nem adunk magánbefektetőnek garanciát" 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 16:14
Senkinek nincsen szándékában magánbefektetőnek garanciát adni arra, hogy mennyi lesz a profitja - mondta a miniszterelnök a kormányszóvivői tájékoztatón. Gyurcsány Ferenc arra reagált, hogy napilap-információk szerint hosszú távra szóló magánszerződésekkel, és pénz-visszafizetési garanciával oldhatja a kormány azoknak az üzleti biztosítóknak az aggályait, amelyek hajlandók beszállni a társadalombiztosítás átalakításába. "Ha valaki ilyet tervezne, én magam tiltakoznék ellene. Ilyen javaslata a kormánynak biztosan nem lesz" - fogalmazott a miniszterelnök. Mint mondta, a magánbefektetőkkel kötendő szerződésben garanciát csak a szokásos feltételek között tud elképzelni, kölcsönösen, így ha bármelyik fél megsérti a szerződésben vállalt kötelezettségeket, akkor a szokásos szabályok szerint a másik kártalanításra tarthat igényt. "Viszont olyan gyanúm van, hogy valaki azt az érzést szeretné kelteni, hogy valakik egyoldalúan kedvezni szeretnének magánbefektetőknek. Isten ments. Dehogyis." - jegyezte meg. Gyurcsány Ferencet kérdezték arról is, hogy egy másik lapinformáció szerint újabb három kórház - az Országos Reumatológiai és Fiziológiai Intézet, az Országos Rehabilitációs Intézet és a Sportkórház - összevonását tervezi az Egészségügyi Minisztérium; az így létrejövő új intézmény vezetésére esélyes Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter is. "Kórházigazgatók dolgában szerintem egyébként a miniszterelnöknek nem dolga vélemény nyilvánítani" - mondta erre Gyurcsány Ferenc. Mint hozzátette, az intézményfenntartó joga dönteni az igazgató személyéről, így ezeket ezentúl sem kívánja kommentálni. Öregszünk: ki fizesse a nyugdíjat, és miből? A többség igent mond a több biztosítóra Csúszós rajtot vehet az egészségügyi reform MTI
Cikkek Beindult a gépezet! Hajrá! 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 15:54
A huszonhetek Európájában az elsők között meghirdetjük az első két év fejlesztési programját - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormányülést követően. Hozzátette: ez Magyarország elmúlt pár évtizedes történelmének legnagyobb lehetősége.
KKV Az oroszokban bízik a Tele2 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 15:28
A vártnál nagyobb lett a Magyarországról kivonuló svéd távközlési vállalat, a Tele2 nyeresége a második negyedben elsősorban az átszervezéseknek köszönhetően. Az Ebitda-eredmény 1,74 milliárd korona volt, miközben elemzők 1,08 milliárdra számítottak. Az adózott eredmény - az egyszeri tételeket nem számítva - 108 millió korona volt, egy évvel korábban 136 millió. Az árbevétel 13,11 milliárd koronára emelkedett az egy évvel korábbi 12,4 milliárdról, miközben elemzők 12,9 milliárdot vártak. A vállalat a jövőben olyan piacokra összpontosít - elsősorban Oroszországra és a balti államokra -, ahol pozíciói erősebbek és kedvezőbb a jövedelmezősége. Ennek az átszervezési folyamatnak a jegyében vált meg a cég nemrégiben magyarországi érdekeltségétől. A Tele2-nél július elején közölték, hogy eladták a magyarországi vonalas szolgáltatást a HTCC-nek (Hungarian Telephone and Cable Corp.) A svéd társaság mintegy 40 millió svéd korona (mintegy 1 milliárd forint) bevételhez jut az eladás révén. A Tele2 az idei év első negyedévében Közép-és Dél Európában és Magyarországon is gyengébb eredményt ért el. A csoport adózott eredménye 37 millió svéd korona volt az első negyedben az egy évvel korábbi 263 milliót (7 milliárd forintot) követően. Az árbevétel 49 százalékkal 12,84 milliárd koronára nőtt 12,24 milliárdról, az üzemi eredmény 380 millióra emelkedett 254 millióról. Elemzők 12,73 milliárd korona bevételt és 534 millió korona üzemi eredményt vártak. A társaságnak elsősorban a közép-európai és a dél-európai érdekeltségei szerepeltek a vártnál rosszabban. Közép-Európában - ahová Magyarországon kívül Ausztria, Németország és Lengyelország tartozik - a Tele2 veszteséges lett: az üzemi veszteség 18 millió korona volt, egy évvel korábban még 99 millió korona volt a nyereség. A Tele2 úgy megy, hogy marad (hanganyag) Elegük lett: a Tele2 itthagyja Magyarországot Gyengébben szerepelt Magyarországon a Tele2 MTI
Cikkek Életmentő injekció Kapolcsnak 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 14:45
Két nappal a Művészetek Völgye nyitása előtt válságstáb alakult Kapolcson: az eredeti programból negyvenet már kihúztak, s a stáb még további előadás elhagyásáról dönt; ugyanakkor szerdán 25 millió forintos gyorssegélyhez jutottak - tájékoztatta a Művészetek Völgye sajtófőnöke az MTI-t. Hiller István, a kulturális tárca vezetője a miniszteri keretéből biztosított 15 millió forintos gyorssegélyt a Művészetek Völgyének, egy bank pedig 10 milliót utalt át - tette hozzá Naszály György. A sajtófőnök hangsúlyozta: az eredetileg 242 millió forintra tervezett költségvetésből mostanáig még 70 millió hiányzott, ezért a büdzsét 25 millió forinttal csökkentették. Hangsúlyozta: noha a 25 milliós gyorssegély szinte "életmentő" volt, 20 millió forint még mindig hiányzik a költségvetésből, s ezért további műsorszámok elhagyására kényszerülnek, amelyekről szerdán este dönt a válságstáb. Megjegyezte: Márta István, a Művészetek Völgye Fesztivál igazgatója a "nyitás előtti utolsó órákban" is tárgyal még a szponzorokkal. Naszály György közlése szerint biztosan elmarad a Márta István vezette Új Színház valamennyi fellépése, nem megy a völgybe a Merlin Színház, a tatabányai Jászai Mari Színház, a Frenák Pál Társulat, nem érkeznek meg a Színház és Filmművészeti Egyetem növendékei sem, elmaradnak továbbá a Trakta író-olvasó találkozó rendezvényei, a Balázs Elemér Group fellépése és még számos más előadás. Felére, nyolc oldalra "soványodik" a fesztivál programjairól tájékoztató újság, a Völgyfutár is - jegyezte meg a sajtófőnök, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy az érdeklődők naprakészen tájékozódhatnak a fesztivál honlapjáról (www.kapolcs.hu), amelyet naponta frissíteni fognak. Hatvanezren buliztak Hegyalján Budapesti Búcsú a Lánchídon MTI
Cikkek Varsó sem vágott 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 14:19
A lengyel központi bank szerdán 4,5 százalékon változatlanul hagyta irányadó kamatát. A bank utoljára júniusban emelt - váratlanul - negyed százalékponttal, a jelenleg is érvényes 4,5 százalékra. Előtte április 25-én volt az idei első lengyel kamatemelés, ezt az infláció ütemének emelkedését megelőző intézkedésnek minősítették. Az emelésre akkor már számított a piac, hiszen a bank már három éve nem emelt az alapkamaton. A lengyel központi bank egyik vezető illetékese szerint lesz még legalább egy kamatemelés az idén Lengyelországban, időpontja attól függ, milyen ütemben nőnek a bérek, illetve csökken az infláció augusztusban-szeptemberben. Klimatizál a jegybank: tovább hűtenék az inflációs várakozásokat (hanganyag) Simor: Marad a sáv Az alapkamat a monetáris tanács hímestojása MTI
Cikkek Vonatról oltják az erdőtüzet 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 14:17
Csaknem száz hektár erdő ég a Kiskunhalas, Kéleshalom, Imrehegy és Császártöltés települések közötti területen; 5-ös, kiemelt fokozatú a riasztás - közölte a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelem. Tűzoltóvonatot és helikoptert vetnek be a tűz oltásához - mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, Dobson Tibor. A nagy kiterjedésű tűz oltásán több város tűzoltói dolgoznak, de a szeles időjárás nagyon megnehezíti a munkát - mondta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője, Geiger János ezredes. Hozzátette: az erdőtűzzel egy időben a megye több pontjáról is jelentettek kisebb tüzeket. Dobson Tibor elmondta: a tűz oltását nehezíti az erős szél és a víz hiánya, ezért egy tűzoltóvonatot vezényeltek a helyszínre, illetve helikopterről oltják a tüzet. A munkálatokban húsz tűzoltóautó és 70 tűzoltó vesz részt, a tűz lakott területet vagy utat nem veszélyeztet - tette hozzá a szóvivő. Eldobott csikk, szemétégetés okozta az erdőtüzeket Megállíthatatlan tűz és pánik Macedóniában MTI
Cikkek Semleges lett a Mol 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 13:29
A Merril Lynch vásárlásra ajánlott fokozatról a semleges fokozatra változtatta a Mol részvényeit, amelyeket jelenleg a Merril Lynch szerinti reális, 31 ezer forintos részvényárfolyam 5 százalékos ingadozási sávján belül forgalmaznak.
Cikkek Vonzó hely a 11.? 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 13:04
Magyarország a külföldi tőkebefektetési projektek száma alapján az európai rangsor 11. helyén állt 2006-ban, ami némi visszacsúszást jelent a 2005-ös 8. helyhez képest.
Cikkek Áfa, szja... fizetünk, mint a kisangyal 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 12:53
Az adóhivatal által kezelt összes államháztartási bevétel 4.012 milliárd forint volt az év első hat hónapjában, ami 635 milliárd forinttal, 18,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - mondta Szikora János, az APEH elnöke.
Cikkek MDF: A mobilpatikákkal vége a biztonságnak! 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 12:29
A tervezett mobilpatikák bevezetésével veszélybe kerülhetnek a kistelepüléseken működő gyógyszertárak, egyre több patika szorulhat majd állami támogatásra - mondta Csáky András, az MDF egészségpolitikusa. "A vidéki kis gyógyszertárak, fiókgyógyszertárak és a kézi gyógyszertárak jövedelmezősége jelentősen csökken, ezért félő, hogy a jelenlegi feltételek mellett a tervezett változtatás esetén veszélybe kerül a gyógyszerellátás biztonsága" - mondta Csáky András. A politikus hangsúlyozta, hogy a mozgó patikákkal sem a gyógyszer megfelelő minősége, sem a személyes felelősség, sem az ellenőrzés nem biztosítható. Az MDF szerint a jelenlegi törvényi szabályozás nem nyújt lehetőséget a kormány számára a rendeleti szabályozásra a mozgó patikák bevezetésével kapcsolatban, ezért az ellenzéki párt felszólítja a kormányt, hogy ne tegyen törvénytelen lépéseket. Arra kérjük az ÁNTSZ-t, hogy ne adjon ki működési engedélyt mobilpatikára addig, amíg a parlament nem tárgyalja meg a kormány jelentését a gyógyszerbiztonsági törvény tapasztalatairól - mondta Csáky András. Az MDF képviselője rámutatott: a 2006-os törvény záró rendelkezése arra kötelezi a kormányt, hogy 2007. szeptember végéig terjessze az Országgyűlés elé a jelentést. Csáky András megismételte korábbi kijelentését, mely szerint a kormány vasárnapi bejelentésével beismerte, hogy céljai kudarcot vallottak: a kistelepüléseken nem nyíltak új gyógyszertárak, a patikán kívüli gyógyszerforgalmazás iránt pedig minimális az érdeklődés.   A mellékhatásokról kérdezze meg postását... Ilyen sem volt még: elég pénz van a gyógyszerkasszában MTI
Cikkek Előbb kezdődik a szüret 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 12:09
Várhatóan már augusztus elején, a szokásoshoz képest mintegy két héttel előbb kezdődik az idei szüret a meleg időjárás miatt - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára szerdán az MTI-nek. A szakember kifejtette: a mostani szélsőségesen meleg időjárás a szőlőskertekben úgynevezett kényszerérési folyamatokat indított el. Ezért az idei bor minőségére fokozottan oda kell figyelniük a borászoknak. Horváth Csaba elmondta: a nagy melegben a cukortartalom a szőlőszemekben már nemigen emelkedik, míg a savtartalom jelentős mértékben csökkenhet. Ezért ez utóbbira kell figyelniük a gazdálkodóknak ahhoz, hogy a szüret végeztével jó minőségű bort tudjanak előállítani. A HNT főtitkára szerint a nagy meleg miatt a növényvédelmi munkákat is fokozott figyelemmel kell végezni. Úgy vélte, az idén várhatóan kevesebb mint 4 millió hektoliter must kerülhet a pincékbe. A szőlőtermés közepes lesz, 600-700 ezer tonna várható. Horváth Csaba úgy vélte, hogy a szokásosnál korábbi szüretkezdet miatt a pincékben már most el kell kezdeni a munkákat. Idén több lesz a dinnye Megkezdődött a tokaji szüret MTI
Cikkek KDNP: Tragikus lenne a Mol eladása 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 12:03
A Mol olajtársaság a közép-kelet-európai térség vezető cége, megtartása nemzeti érdek - jelentette ki Molnár Béla, a KDNP országgyűlési képviselője szerdán Budapesten. "Tragikus lenne Magyarország számára", ha a Mol-t az OMV felvásárolná - mondta sajtótájékoztatóján az ellenzéki politikus, aki szerint ebben az esetben a nyereség Ausztriába áramlana, és a szakemberek is Bécsben, az OMV-nél vállalnának munkát. Molnár Béla az osztrák gazdasági miniszter hétfői nyilatkozatára reagált, aki úgy fogalmazott, az OMV-Mol egyesülést "értelmesnek tartaná". Mint a KDNP-s képviselő kiemelte: a Mol 1995 és 2005 között példátlan fejlődésen ment keresztül. A kutatás-kitermelés hatékonysága annyira jó, hogy piacvezetőnek számít a térségben, emellett az egyik legnagyobb munkaadó - jegyezte meg. Mint mondta, a KDNP folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy a Mol-ban a magyar államnak meg kell őriznie a befolyását. Emlékeztetett arra, hogy kilenc országban van jelen mind a két cég, ami, véleménye szerint versenyjogi aggályokat is felvet. Molnár Béla kifejtette: a Mol százhalombattai és pozsonyi finomítói fejlettebbek, mint az OMV finomítói, "azonban nehéz lenne azt elképzelni, hogy az osztrák cég a saját finomítóit záratná be". A KDNP szerint orosz érdekeket is szolgálna, ha az OMV megvenné és szétdarabolná a Mol-t - közölte a képviselő. Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondta: nagyrészt egyetért Molnár Béla nyilatkozatával, de tragédiának nem nevezné a kivásárlást, mert ilyenre számos példa akad az EU-ban is. Ugyanakkor nem kívánatos dolog - jegyezte meg. A frakióvezető-helyettes úgy vélte, az államnak jelenleg is vannak eszközei, ezekkel egyelőre megakadályozni nem tudja a felvásárlást, de nehezíteni igen. Hozzátette: a politikának meg kell találnia az Európai Unióban is elfogadható szabályozásokat annak érdekében, hogy bizonyos stratégiai vállalatok esetében a kormánynak legyen eszköze az ellenséges kivásárlás megakadályozására. A szocialista politikus emlékeztetett rá, hogy a szomszédos államban közszájon forgó megállapítás az, ami jó az OMV-nek, az jó Ausztriának is. Kovács Tibor szerint ezért nem lehet csodálkozni az osztrák gazdasági miniszter kijelentésén sem. Mint mondta, sem a magyar gazdaság, sem a Mol számára nem lenne kedvező egy ilyen felvásárlás. Egy ilyen ellenséges kivásárlásnak - folytatta -, semmi más célja nem lehet, mint egy jelentős versenytárs kiiktatása. OMV-Mol háború: a JP Morgan az áruló! Bécs is megszólalt Mol-ügyben OMV: Meg tudnánk venni a Molt MTI
Cikkek Gőgös lemondását követelik a gazdák 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 11:47
Gőgös Zoltán földművelésügyi államtitkár azonnal mondjon le, helyét a tárgyalásokon vegye át Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, akit péntekig a gazdák a helyszínen is várnak - mondta Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szövetségi igazgatója szerdán a gazdatüntetés alkalmából szervezett sajtótájékoztatón. Az igazgató a résztvevők közös véleményét tolmácsolta. Az eseményen a tiltakozók hatpontos követelését Bodnár József, az Északkelet-magyarországi Alma és Egyéb Gyümölcs Szövetség elnöke ismertette. Közölte: továbbra is szorgalmazzák, hogy nyilvánítsák a térséget katasztrófa által sújtottnak, és ennek megfelelően azonnali támogatást kapjanak a kárt szenvedettek. Követelik a technológiai költségek 25 százalékának azonnali kifizetését, a teljes összeget pedig november 1-jéig kérik. Bodnár József kifejtette: hiányolja, hogy a kárenyhítési törvény nem figyelt oda eléggé a gazdák gondjaira. Szerinte ennek tudható be, hogy országosan csak 47 ezer hektár gyümölcsös és 480 ezer hektár szántó tartozik ehhez a programhoz. Példaként említette, hogy az almánál az utolsó 3 év árbevételénél 22,2 forintos átlagárat határoztak meg, ami nem felel meg a valóságnak. Arra figyelmeztetett, hogy a termelés integrátorai az idei hiány miatt nem fognak kapni hitelt a bankoktól, így nem tudják szervezni a termelést. Jakab István (Fidesz), mint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke kifejtette, hogy egy térség ellehetetlenítése zajlik. A kormány kommunikációs játékot űz a helyi javaslatokat nem veszi figyelembe. Ezért konkrét, korrekt érdemi tárgyalásokat sürgetett. Fülöp István (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke a demonstrációt a tiltakozás végső eszközének nevezte. Véleménye szerint ha a gazdák most nem kapják meg a segítséget, akkor a jövő évi termés is veszélybe kerül. A gazdák szerda délelőtt öt kilométer hosszan, félpályás útlezárással gátolják a 4-s főút Záhony előtti forgalmát. Azért tiltakoznak, mert szerintük a kormány nem tesz meg mindent a tavaszi fagykár és a kapásnövények aszálykárának enyhítése érdekében. A szerdán reggel 9 órakor megkezdett demonstráció pénteken délután 4-ig tart, rendőri forgalomirányítás mellett. MTI
Cikkek Előbb védekezni, aztán beengedni 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 11:27
A német szakszervezeti szövetség (DGB) hevesen ellenzi, hogy Németország idő előtt megnyissa munkaerőpiacát az új uniós tagállamokból érkező dolgozók előtt. A nyitás szerintük beláthatatlan mértékű bérdömpinggel fenyeget.
Cikkek Autók és lakókocsik égtek szénné az erdőtűzben 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 11:21
Négyezer turistát kellett kimenekíteni Peschiciből és a szomszédos Viestéből a dél-olaszországi Puglia tartomány adriai partvidékén pusztító erdőtüzek miatt, a tűz jelentős károkat okozott. A polgári védelem legfrissebb tájékoztatása szerint a tűzvésznek nem négy, hanem csak két halálos áldozata volt. A szóvivő megerősítette, hogy két ember szénné égett holttestét találták meg gépkocsijukban egy Peschici mellett vezető úton, de cáfolta, hogy két másik emberrel füstmérgezés végzett volna. Hétfőn egy tűzoltó repülőgép zuhant le az Abruzzókban, a pilóta életét vesztette. A 4000-es lélekszámú Peschiciben, amelynek lakossága a nyári turistaszezon idején megháromszorozódik, legalább száz autó, lakókocsis autó és lakókocsi égett szénné, és több fürdőépületet súlyosan megrongáltak a lángok - állapította meg egy fotóriporter szerdán a helyszínen. Mintegy 4000 turistát kellett kedden kimenekíteni autóbuszokkal a közeli San Giovanni Rotondóba. A 13 ezer lakosú Viestében a látogatókat iskolákban és óvodákban helyezték el. Kedden több százan menekültek egy strandra a közeli erdőben tomboló lángok elől, őket a parti őrség és a polgári védelem bárkákkal és gumicsónakokkal menekítette ki. A tűzoltóság szóvivője szerint szerdára virradóra csökkent a tűz hevessége, "kevésbé volt drámai a helyzet". Ismét lángokban a török tengerpart Dél-Európában még mindig tombol a hőség MTI
Cikkek Peugeot-Citroen: bejöttek az új modellek 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 10:42
A francia PSA Peugeot-Citroen páros 60 százalékkal növelte adózott eredményét az idei év első felében a kereslet jelentős emelkedésének, a kedvező árfekvésnek, illetve több új modell piaci bevezetésének köszönhetően. Európa második legnagyobb autóipari csoportja - a Volkswagen után - növelni tudta piaci részesedését a kontinensen, 14 százalékról 14,2 százalékra, s további javulást vár az idén elsősorban a Citroen C4 Picasso és a Peugeot 207 új modellektől. A Peugeot-Citroen az elmúlt években nem dicsekedhetett ilyen jó eredményekkel, a sovány modellkínálat, illetve az olcsó ázsiai autók támasztotta verseny miatt 13 százalék alá csökkent a csoport piaci részesedése a 2002. évi 16 százalékos rekordról.   Tankolás, sorban állás nélkül Újabb útfelújítások: hol lesz dugó? Jön a hibrid Porsche! MTI
Cikkek Fűtésszámla? Felejtse el! 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 10:08
A BASF olyan kísérleti házat épített, amely a fűtéshez szükséges minimális villamos energiát is saját napelemeivel állítja elő, egy másik módszerrel pedig a régi házak fűtési költségét lehet minimalizálni, akár Magyarországon is.
Cikkek Egy időre magára talált a forint 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 10:07
Szerda reggel 246,30/35 forinton állt az euró a budapesti bankközi devizapiacon. A hazai deviza kedd délután megkezdődött halvány gyengülése a külföldi piacokon tovább folytatódott, az árfolyam - bár fokozatosan mérséklődő likviditás mellett - a délutáni 246,60/70-ről egészen 247 forintig, sőt még valamivel e szint fölé is került, ám reggelre a jelek szerint már kifulladt a trend.     A kereskedők az irányzat mögött a feljövőben lévő országok devizáira - a brazil reál, a dél-afrikai rand, a török líra mellett a forintra - is vonatkozó profitkivétet látnak. Sok befektető érzi úgy, hogy az eddig elért erősödés már aligha folytatódik látványosan, így biztonságba helyezik eddig elért nyereségeiket.    A forint esetében ebbe az irányba hatott a sáv erős szélének közelsége mellett az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) változatlanul hagyta a kamatszintet. A szerdai visszaerősödés ugyanakkor sokak szerint csak ideiglenes jelenség. A közeli jövőben hatással lehet még a piacra a dollár-jen árfolyam alakulása, ám eget rengető árfolyamváltozásra aligha kell számítani.     Legfrissebb devizaárfolyamok MTI
Cikkek Lejárt a légkondi ideje? Jön a jégkorszak 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 09:38
A légkondícionálók működtetése nem olcsó dolog. A berendezések nagyon sok áramot fogyasztanak, így néhány épületben áttértek a jéghűtéses megoldásra
Cikkek Forradalmi hibrid a Toyotától 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 09:38
A Toyota bemutatta új hibrid autóját és megkezdi annak autópályákon való tesztelését. A népszerű Prius modell alapján kifejlesztett Toyota Plug-in HV nevű autó egyelőre nem alkalmas kereskedelmi forgalomba hozatalra, mivel speciális nikkel akkumulátorral üzemel az otthon is feltölthető litium-ion akkumulátorokkal szemben.     A "csatlakozóaljzatú" (plug-in) hibrid autók annyiban különböznek a benzinnel és árammal működő hibrid járművektől, hogy otthon is feltölthetők és rövidebb utakon nem vegyes üzemelésűek, hanem kizárólagosan áram hajtja őket. Ez a részben benzinfogyasztású Prius-hoz képest 40 százalékos csökkenésével és a káros anyag kibocsátás 45 százalékos mérséklődésével jár. A mérnökök véleménye szerint ugyanakkor az akkumulátor kapacitása még nem megfelelő, a hosszabb utak megtételére nem tud elegendő áramot tárolni. A Toyota Plug-in HV, amit az Egyesült Államokban és Európában is tesztelni fognak, egy feltöltéssel 13 kilométer út megtételére képes. Jön a hibrid Porsche! Csökkent a Toyota előnye Hármasban döcög az európai autópiac   MTI
Cikkek Olcsóbb lett az olaj 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 09:21
Szerdán reggel ismét olcsóbb lett a kőolaj a szabadpiacon, mivel a befektetők arra számítanak, hogy az amerikai készletekről szóló, ma közzéteendő adatok a feszített ellátási helyzet enyhülését jelzik majd. Az USA olajfinomítói nagyobb kapacitással működnek, ami kihat a benzinárakra és a nyersolajárak mérséklődésének irányába is hat.     A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, szeptemberi határidőre szerda reggel hordónként 73,41 dollár volt, 15 centtel olcsóbb a keddi New York-i zárónál. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, szeptemberi határidőre szerda reggel 74,70 dollár volt, 38 centtel olcsóbb a keddi későinél.   Orosz olaj: indulhat a hullámvasút MTI
Cikkek Eséssel nyitott a tőzsde 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 09:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 271,98 pontos csökkenéssel, 29.441,61 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,92 százalékos gyengülés. Friss tőzsdei árfolyamok MTI
Cikkek Már hobbiból is kicsinálhatják a számítógépét 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 08:46
Egyre népszerűbbek azok a programok, amelyek segítségével már minimális számítástechnikai ismeretek birtokában is lehet vírust, esetleg trójai-, vagy kémprogramot készíteni
Cikkek Sarki sarkítás, orosz gyarmatosítás 
Privátbankár.hu | 2007. július 25. 08:25
Moszkva egy tengeralattjáró segítségével bizonyítja be, hogy a pólus közelében lévő tengerfenék geológiai struktúrája azonos az orosz szárazföldével - Márványi Péter jegyzete
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG