Hírek
Cikkek
Ipari termelői árak: drágulás ellenére -1,4%-on
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 09:23
Az ipari termelői árak az idén októberben az előző havinál 0,3 százalékkal voltak magasabbak, a tavaly októberihez képest viszont 1,4 százalékkal csökkentek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az ipar belföldi értékesítési árai szeptemberhez képest 0,8 százalékkal, a 2006 októberivel összehasonlítva 4 százalékkal emelkedtek. Az exportértékesítési árak egy hónap alatt 0,1 százalékkal csökkentek, éves bázison 5,7 százalékkal lettek alacsonyabbak.
Az ipari árszint az idén szeptemberben az előző havinál 0,3 százalékkal, a 2006. szeptemberinél pedig 2,7 százalékkal volt alacsonyabbak.
Negyedével csökkent az építőipari termelés
Nagyot zuhant az ipari termelés az USA-ban
Csökkent a nagyvállalati konjunktúra index
Csökkentek az ipari termelői árakMTI
Cikkek
Az előzetesnél is kisebb külkerhiány
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 09:20
Az idén az első kilenc hónapban a külkereskedelmi áruforgalom hiánya a részletes adatok szerint 403,6 millió euró volt, 293,2 millióval kevesebb az előzetesen közölt adatnál és 1.613,1 millió euróval kisebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az egyenleg 50,002 milliárd euró export és 50,405 milliárd euró import mellett alakult ki.
Az idén az első nyolc hónapban a külkereskedelmi deficit 819 millió euró volt, 1,127 milliárd euróval kevesebb az egy évvel korábbinál.
Az idén szeptemberben a mérleg 143,2 millió euró többlettel zárt, szemben az egy évvel korábbi 70,7 millió euró hiánnyal. A kivitel értéke 6,051 milliárd eurót, a behozatal 5,907 milliárdot tette ki.
Továbbra is dinamikusan javul a külker mérleg (hanganyag)
Csökkent az amerikai külkerhiány
Tovább nőtt Románia kereskedelmi deficitjeMTI
Cikkek
Annyian vannak, mint a kínaiak - Afrikában
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 09:06
Kissé furcsán hangzik az átdolgozott szólás, de igaz, a legutóbbi hullámban háromnegyedmillió kínai költözött át a fekete kontinensre - Márványi Péter jegyzete
Cikkek
Korrupció? Kínában 16 év börtön
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 08:58
Tizenhat évi börtönre ítéltek Sanghajban (Shanghai) korrupció miatt egy kínai építési nagyvállalkozót - közölte az elítélt ügyvédje.
Csou Csen-gji (Zhou Zhengyi) éppen csak letöltötte korábbi három éves büntetését, amelyet csalás és tőzsdei manipuláció miatt szabtak ki rá. Bukásában az is szerepet játszott, hogy szoros kapcsolatban állt a Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai pártfőtitkárral rivalizáló, kegyvesztetté vált volt sanghaji párttitkárral, Csen Lian-gjüvel (Chen Liangju).
Csout, aki 2002-ben az amerikai Forbes magazin szerint Kína 11. leggazdagabb embere volt, a sanghaji közalkalmazottak nyugdíjalapja körüli botrány kapcsán fogták perbe, miután az alapból 3,7 milliárd jüan (370 millió euró) tűnt el. Csou elismerte a sikkasztás bűntettét, valamint azt, hogy "ajándékokat" osztogatott magas rangú hivatalnokoknak és számlákat hamisított.
Csou, aki kiskereskedőként kezdte pályafutását, hatalmas vagyont gyűjtött különböző kockázatos ingatlan-befektetésekkel. Kínában ez számít az egyik leginkább fejlődő ágazatnak, éppen ezért virágzik a korrupció is körülötte.
Dollármilliókkal kenték meg a magyar pártokat?
Hurka és szilvapálinka egy EU-s pályázatért
Pénzt hajtottak be - általános iskolások, Mohácson
Autópályák: a korrupcióval kötik össze a beruházásokat (hanganyag)
Meghátrált és lemond a lett elnökMTI
Cikkek
Vallásos Amerika: tudják hol van Budapest? - Videó
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 08:53
Jóval több amerikai véli valósnak a pokol szó szerinti létezését, mint Darwin evolúciós elméletét – állítja a dallasi Harris tegnap közzétett felmérése
Cikkek
Romló adatok - észt konvergencia-program a láthatáron
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 08:01
Az észt pénzügyminisztérium rontott az idei és a jövő évi gazdaságnövekedési várakozásán, mivel a gyorsuló infláció mérsékli az exportnövekedést, miközben lassul a belső fogyasztás bővülése. A minisztérium most azzal számol, hogy idén a gazdaság 7,4 százalékkal nő az augusztusban előre jelzett 8,1 százalékkal szemben. A jövő évre várt GDP növekedési ütemet 7,3 százalékról 5,2 százalékra fogta vissza a minisztérium.
A legújabb hivatalos várakozás szerint idén az infláció 6,5 százalékos lesz a korábbi előrejelzésben szerepelt 6,1 százalék helyett, míg a jövő évi eléri a 8,5 százalékot, miután új, EU-szintű fogyasztási adót vezetnek be.
A felülvizsgált adatokkal együtt hozták nyilvánosságra a balti állam konvergencia programját. Ez nem jelölt meg időpontot az euró bevezetésére.
A minisztérium előrejelzése szerint az éves árnövekedés 2009-ben kezd mérséklődni, amikor 5,4 százalék lesz, majd 2010-ben 3,8 százalékra, 2011-ben 3,6 százalékra csökken. A kormány most ismertetetett, 2008-2011 közötti időszakra vonatkozó költségvetési stratégiája szerint a gazdaság évente 6 százalékot meghaladó mértékben nő.
Gyurcsány új szövetségeseket talált
Immár Rigában is magyar nagykövetség
Az EP benne van: jöhet SchengenMTI
Cikkek
Ausztrália is kivonul Irakból
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 07:59
Az Irakban állomásozó mintegy 550 fős harcoló ausztrál egységet a jövő év közepéig kivonják az arab országból - jelentette be Kevin Rudd megválasztott munkáspárti miniszterelnök az ausztrál rádióban.
Rudd az Irakban szolgáló katonák fokozatos kivonását ígérte, de korábban nem tett említést a kivonás menetrendjéről.
A közel 1500 fős ausztrál kontingens elsősorban a biztonság fenntartásában és iraki katonák kiképzésében vesz részt, a kivonás egyelőre csak a déli országban állomásozó egységekre vonatkozik.
Az Irakban maradó ausztrál katonákkal kapcsolatban Robert McCallum, az Egyesült Államok canberrai nagykövete még tegnap közölte, hogy egy részük a bagdadi ausztrál nagykövetséget védik, míg légierő és a haditengerészet katonái Irak különböző pontjain biztonsági akciókban vesznek részt. Ugyanakkor a nagykövet hozzátette, hogy a jövőbeni ausztrál szerepvállalásról tárgyalások folynak Washington és Canberra között.
Mitől döglik a kenguru - választások Ausztráliában
Elég volt: Lengyelország kivonul IrakbólMTI
Cikkek
"Először gazdagnak kell lenni"
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 07:25
Politikai instabilitás, túlzott újraelosztás és elégtelen közteherviselés jellemzi az Európa beteg emberévé váló magyar gazdaságot – hangzott el egy tegnapi konferencián
Cikkek
A GVH megbüntette az OTP-t - már megint
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 07:15
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tegnap kihirdetett döntésében 200 millió forintra bírságolta az OTP Bankot a fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatt
Cikkek
Gazprom-gáz: rubelben, drágábban?
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 06:58
A Gazprom fontolgatja a földgáz és kőolaj rubelben történő eladásának a bevezetését a dollár és az euró helyett. A cég egyben jelezte, hogy Ukrajnának jövőre többet kell fizetnie a földgázért
Cikkek
Aranyom! Megválok tőled!
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 06:47
A Goldman Sachs azt ajánlja a befektetőknek, akiknek a portfoliójában arany van, hogy adjanak el - ez a jövő évre vonatkozó 10 vezető tippjének az egyike.
Cikkek
Elemző: kedvező beszállási ponton az OTP
Privátbankár.hu | 2007. november 30. 06:35
A szakértő szerint az OTP árfolyama kedvező beszállási pontot jelent, de nem érdemes túl nagyra növelni a kitettséget. Hosszabb távon is érdemes lehet megtartani a részvényt
Cikkek
Vagyonosodó Közép-Kelet Európa
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 19:47
Dinamikusan növekszik a háztartások vagyona Közép-Kelet Európában - állapította meg elemzésében az osztrák BA-CA. A bank szerint a válság nem éreztette komolyabban hatását
KKV
Halálos mobil - mi van, ha egyszer csak felrobban?
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 19:11
Szerda reggel egy dél-koreai irodai dolgozót holtan találtak íróasztala mögött. Halálának oka vélhetően ingzsebében rejlett. Mobiltelefonjának akkumulátora megolvadt, majd felrobbant. Meglepő, de igaz: nem ez volt az első ilyen eset
Cikkek
Felavatták Érd új, 755 milliós főpostáját
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 18:48
Mintegy 755 millió forintos beruházással új főposta épült Érden, amelyet T. Mészáros András a város polgármestere és Szivi László, a Magyar Posta (MP) Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese avatott fel csütörtök délután.
Az 1.200 négyzetméteres új szolgáltató hely 12 ügyfélszolgálati munkahelyével, ügyfélhívó rendszerével, integrált postahálózati kapcsolatával a legkorszerűbbek közé tartozik az országban.
Az új érdi főposta nemcsak a több mint hatvanezer lakosú várost szolgálja ki, hanem Pusztazámorra, Sóskútra, Diósdra, Tárnokra, Martonvásárra, Baracskára, Válra, Ráckeresztúrra és Tordasra is innen kézbesítik a csomagot.
Az új főposta kivitelezője a Partner Építő Kft. volt, amelyet nyílt társasági versenyeljáráson választott ki a beruházó.
A spam, ami a bűntudatra játszik
Közel 1 milliárdra büntették a Postát és a Lapterjesztőt
52 új munkahely 7 milliárdértMTI
Cikkek
A nyugat-európai tőzsdék is emelkedtek
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 18:46
Csütörtökön emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók, követvén a New York-i tendenciát. Elsősorban a bányaipari cégek erősödtek az ágazati konszolidációval kapcsolatos hírek miatt.
A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,3 százalékkal 1506,08 pontra emelkedett záráskor.
A londoni FTSE-100 index 634910 ponton zárt, 42,90 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel. A frankfurti DAX-30 mutató 41,35 pontos, 0,54 százalékos erősödéssel 7765,19 ponton fejezte be a napot.
A nap nyertese az Anglo American volt, 6,7 százalékos emelkedéssel, a Rio Tinto 4,4 százalékkal, az Xstrata 3,8 százalékkal drágult.
A befektetőket azonban változatlanul aggodalommal tölti el a hitelválság. Emiatt csökkent a bankok részvényeinek az árfolyama: a Barclays 3,1 százalékkal, a HSBC 1,1 százalékkal esett.
Óriásit korrigált a BUXMTI
Cikkek
Még az utolsó ujjunkat is akarják az amerikaiak
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 18:46
Mától mind a tíz ujjukról lenyomatot vesznek a washingtoni repülőtérre érkező külföldieknek. Egy éven belül az összes amerikai reptéren ez lesz a bevett
Cikkek
Együttműködik a magyar és cseh adóhivatal
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 18:21
Az információcsere gyorsítását és minőségének javítását segíti elő az a megállapodás, amelyet csütörtökön írt alá Prágában Szikora János az APEH elnöke, és Jan Knízek
Cikkek
Olajvezeték-robbanás emelte a dollár árát
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 18:19
A kőolaj ára 4 dollárt meghaladó nyereségen is volt arra a bejelentésre, hogy robbanás történt azon a legnagyobb olajvezetéken, amely kanadai kőolajat szállít az Egyesült Államokba
Cikkek
Uránt csempésztek Magyarországon át - biciklin
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 18:10
Két ukrán és egy magyar gyanúsítottat vett őrizetbe a szlovák rendőrség a magyar partnerszervezettel együttműködve az egyik magyar-szlovák kerékpáros határátkelőnél
Cikkek
Óriásit korrigált a BUX
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 17:56
Drasztikus emelkedés, javuló nemzetközi hangulat. A kiugró emelkedésnek persze magyarázata lehet az is, hogy az elmúlt héten jelentősen esett a részvénypiac
Cikkek
Tíz év alatt ötszáz magyar kötet külföldön
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 17:26
Több mint ötszáz magyar kötet külföldi megjelenését támogatta fennállásának tíz éve alatt a Magyar Könyv Alapítvány Fordítástámogatási Irodája, összesen mintegy 200 millió forint értékben - mondta Károlyi Dóra, az iroda igazgatója.
Az alapítvány támogatásával kiadott ötszázadik könyv, Rakovszky Zsuzsa A kígyó árnyéka című művének olasz nyelvű megjelenése alkalmából tartott rendezvényen az igazgató elmondta, hogy a magyar szerzők műveit támogatásukkal eddig összesen 40 nyelven adták ki.
Szólt arról, hogy a lista élén a német és a bolgár nyelv áll: eddig 43 német és 41 bolgár nyelvű kötet megjelenését támogatták. A szlovák és a lengyel nyelvű könyvek a "harmincas", a román, spanyol, orosz, szerb, francia, angol, cseh, olasz nyelven kiadott kötetek a "húszas csoportba" tartoznak.
Mint mondta, 165 magyar szerző könyveinek, továbbá 40 antológiának a külföldi megjelenését támogatták. Leggyakrabban, mintegy 30-30 alkalommal Márai Sándor, Kertész Imre és Esterházy Péter műveinek kiadását segítették. Nádas Péter, Kosztolányi Dezső, Szabó Magda, Bodor Ádám, Örkény István és Szerb Antal könyveinek kiadásához mintegy 10-10 alkalommal járultak hozzá. A fiatalok közül Bartis Attila és Darvasi László a leggyakrabban támogatott szerző - tette hozzá.
Tájékoztatása szerint az alapítvány 1997-es megszületése óta 20 millió forintból gazdálkodhat évente. Tevékenységükről szólva elmondta: a külföldi kiadók évente két alkalommal pályázhatnak támogatásra. Hozzátette: a beérkezett pályázatok 40-50 százalékát tudják támogatni, a kért összegeknek azonban csupán 18-20 százalékát adhatják.
Beszélt arról, hogy az alapítvány nemcsak a pályázatokkal és a könyvek támogatásával foglalkozik, hanem ismertető anyagokat készít magyar szerzőkről a külföldi könyvvásárokra, illetve a kiadók és fordítók számára, akiknek olvasópéldányokat is küldenek.
Az eseményen jelen volt Nádas Péter író is, akinek eddig mintegy 120 könyve jelent meg külföldön, 25 nyelven, s ebből 12 kötet megjelenését támogatta az alapítvány. Nádas Péter az alapítvány tevékenységének fontosságát hangsúlyozva rámutatott: a magyar irodalom iránt jelenleg speciális külföldi érdeklődés tapasztalható. Mint mondta, ennek kielégítése, a kiadók sokoldalú tájékoztatása is a szervezet feladata.
Beszélt arról, hogy a "nagy kultúrákban", amelyekben a könyvkiadás "régi és stabil", nem könyveket, hanem szerzőket adnak ki. Továbbá nem az a fontos, hogy a jelenben mely kötetek jelennek meg, hanem, az hogy mit adnak ki folyamatosan: mi az, ami zsebkönyvben megkapható, és mi az, ami mindig piacon van. Hozzátette: az alapítványnak feladata az újrakiadások és a zsebkönyv-kiadások támogatása is, mert ezen a ponton dől el, hogy a szerző "életben marad-e" a világon, a piacon.
Rámutatott, hogy az ilyen alapítványok nem a szerzőt támogatják, hanem az adott kis nemzet irodalmát, és elsősorban a fordítókat, nem a kiadókat. "A fordítókat mindenütt a világon szégyenletesen fizetik" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy fordítási kedvük, a magyar irodalom iránti érdeklődésük fenntartása érdekében is szükség van a támogatásra.
Károlyi Dóra, José Saramago Nobel-díjas portugál írót idézve hozzáfűzte: minden szerző a saját irodalmát gazdagítja, és a fordítók azok, akik megteremtik a világirodalmat.
Elhunyt Szabó Magda
A magyar könyvpiac legnagyobb cégfelvásárlása (hanganyag)MTI
Cikkek
USA-ingatlanok: zuhanó átlagár
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 16:35
Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériumának adatai szerint az októberi értékesítés éves szinten 728 ezer volt szemben a szakértői 750 ezres várakozásokkal. Igaz, ez még mindig több, mint a szeptemberben mért 716 ezer, mely 12 éves minimumot jelentett.
Nagyot zuhant emellett az újlakások ára: 1970 óta a legnagyobb mértékben, 13 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest. Az átlagár 217.800 dollár körül alakult.
USA: négyéves növekedési csúcs
A hitelek miatt sírunk továbbra is a legtöbbet
Beindult a karácsony: mi volt a fekete pénteken?
Fővárosi borúlátás: mi lesz a lakáspiaccal?
Szerény ünnepek várhatók Amerikában
Bloomberg
Cikkek
Közép-Kelet Európa mentheti meg a japán autóipart
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 16:06
Újabb lendületet vehet a közép-kelet európai személyautó-gyártás: 2015-ig az előrejelzések szerint évi 40 milliárd euróra nő a régióban az autóalkatrészek gyártása
Cikkek
Elhúzódnak a CEZ-Mol tárgyalások
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 16:04
A cseh CEZ és a Mol tervezett együttműködéséről szóló tárgyalások áthúzódhatnak a jövő évre - jelentette ki a cseh elektromos művek vezérigazgatója.
Daniel Benes szerint a tárgyalások már a végső stádiumban vannak, de nem tudta megmondani, hogy még az idén, vagy csak a jövő év elején zárulnak le. A CEZ már többször elhalasztotta a tárgyalások lezárásnak az időpontját, utoljára december végére.
A Mol és a CEZ augusztus végén szándéknyilatkozatot írt alá stratégiai szövetség létesítésére. Az okmány szerint a két vállalat gáztüzelésű hő- és áramtermelő erőműveket fog építeni és működtetni közösen. Az együttműködés első lépéseként várhatóan megvalósuló erőművek elsősorban gáz-, illetve finomítói melléktermékek elégetésével termelnek hőt és áramot a Mol pozsonyi és százhalombattai finomítóinak telephelyein.
Az együttműködés részeként a CEZ legföljebb 10 százalékot elérő részesedést szerezhetne a Molban, és ezzel összefüggésben további pénzügyi tranzakciókra is sor kerülhet.
A CEZ, amelynek számos érdekeltsége van Közép- és Kelet-Európában, azzal számol, hogy 2011-re a hatodik számú ágazati céggé válik Európában piaci tőkeértéke és fogyasztóinak száma alapján. A CEZ egyebek mellett Oroszországban, Romániában és Lengyelországban tervez felvásárlásokat.
Mol-CEZ: jó, jó, de Londonban kockázatokat is látnak
Magyarországon lenne az EU energiaközpontja?
Gázerőműben közösködik a Mol és a CEZ
Függőséget vásárol a CEZ?
CEZ-Mol megállapodás: Topolánek kikéri magánakMTI
Cikkek
Magyarországon lenne az EU energiaközpontja?
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 15:35
Magyarország pályázik a nemzeti szabályozók munkájának összehangolását biztosítani hivatott európai uniós energiaügynökség székhelyére
Cikkek
Csökken a kecskeméti iparűzési adó
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 15:30
Kecskeméten az iparűzési adó 2008-tól, négy év alatt, a jelenlegi 2 százalékról 1,6 százalékra csökken. A helyi adórendelet módosításáról Kecskemét közgyűlése csütörtöki ülésén döntött.
"Az adócsökkentés ösztönző hatásától azt várom, hogy további vállalkozások települnek Kecskemétre, az itt megtelepedett cégek további beruházásokat hajtanak végre" - mondta Zombor Gábor polgármester, a napirendi pont vitájában.
A város első embere beszámolt arról, hogy a település legnagyobb adózóival több alkalommal konzultált az elmúlt hónapokban, akik arról tájékoztatták, hogy a növekvő központi adóterhek mellett a helyi adó nagysága alapvető szemponttá vált új beruházások indításánál, és a bővítésnél. Zombor utalt arra a felmérésre, melyben a megkérdezett helyi vállalkozások 53 százaléka nyilatkozott arról, hogy 2008-2010 között saját forrásból beruházásokat, fejlesztéseket valósít meg Kecskeméten. A tervezett beruházási költség meghaladja a 4 milliárd forintot.
Brúszel László önkormányzati képviselő kételyeinek adott hangot az adócsökkentés miatt, mert nem lát arra biztosítékot, hogy miből pótolja a város a négy év alatt 3,5 milliárd forint bevételkiesést. A képviselő szerint az az elméletileg helyes következtetés, hogy az adócsökkentés bevételnövekedést eredményezhet, a mai gazdasági környezetben nem biztos, hogy realitássá is válik.
Az adócsökkentés azt jelenti, hogy négy év alatt 3,54 milliárd forint marad a Kecskeméten adózó gazdasági társaságoknál. Kecskemét iparűzési adóból származó bevétele eddig egyenletesen nőtt, 2007-ben megközelíti a 4,7 milliárd forintot, mely a város saját bevételeinek több mint negyven százalékát teszi ki.
Magyarországon a megyei jogú városok mindegyikében a maximálisan kivethető, 2 százalékos nagyságú helyi iparűzési adó van érvényben.
Az EU döntött: maradhat az iparűzési adó
Cáfol a honvédelmi tárca: repülnek a Gripenek
Mennyit kóstál egy vidéki telek?
Munkaadó és munkavállaló egyszerre lesz büntethető (hanganyag)MTI
Cikkek
Megtoldják Újpalotát
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 15:17
Palota-Újfalu néven új városrész épül Budapest XV. kerületének határában; az M3-as autópálya mentén kialakított lakóterületre a következő két évben háromezer beköltözőt várnak - mondta el a polgármester
Cikkek
USA: négyéves növekedési csúcs
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 15:16
Az Egyesült Államokban négy év óta legnagyobb mértékben növekedett a gazdaság a harmadik negyedben a kereskedelmi minisztérium felülvizsgált becslése szerint; emellett február óta a legnagyobb mértékben, 23 ezerrel 352 ezerre nőtt a munkanélküli segélyért először folyamodók száma a múlt héten.
A növekedés 4,9 százalék volt a harmadik negyedben az elemzői várakozásokkal összhangban, az első becslés még 3,9 százalékról szólt. A gazdasági javulás hátterében a tengerentúli export és a készletezési beruházások növekedése áll. Kérdéses, hogy a negyedik negyedben folytatódik-e a tendencia a hitelválság és a lakóingatlan piac pangása miatt.
A munkanélküliek tekintetében az elemzők arra számítottak, hogy a november 24-én záródott héten a munkanélküli segélyt először kérők száma nem változik az előző heti 330 ezerhez képest, amikor még 11 ezerrel csökkent az azt megelőző héthez képest.
Veres vadonatúj számai: van még lejjebb is?
Bizonytalan az amerikai gazdasági növekedés (hanganyag)
A Fidesz bemutatja az Erős Magyarországot
Bye-bye GDP?
Így látja Brüsszel a jövőtMTI
Cikkek
Politikusok: korruptak és szavahihetetlenek
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 14:57
A választók többsége korruptnak és szavahihetetlennek tartja a politikusokat, Gyurcsánynak és Orbánnak azonban nincs alternatívája egy friss kutatás szerint
Cikkek
Az EP jóváhagyta az EU alapjogi chartáját
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 14:55
Az Európai Parlament (EP) nagy többséggel jóváhagyta az Európai Unió alapjogi chartáját, amelyet később az EU reformszerződéséhez csatolnak.
Az uniós polgárok alapvető jogait felsoroló chartát december 12-én, Strasbourgban ünnepélyes keretek közt írja alá Hans-Gert Pöttering EP-elnök, valamint az EU legfőbb végrehajtó testületének, az Európai Bizottságnak az elnöke és az EU-országok kormányait képviselő Európai Tanácsnak a soros elnöke. A reformszerződést másnap írják alá a tagállamok állam-, illetve kormányfői Lisszabonban.
A képviselők megszavazták azt az állásfoglalást is, miszerint az EP kiáll a charta jogilag kötelező természete mellett, továbbá sürgeti Lengyelországot és Nagy-Britanniát, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy konszenzus születhessen a charta korlátozás nélküli alkalmazásáról. E két ország ugyanis nem kívánja magára nézve jogilag kötelezőnek tekinteni a chartát.
Az EP benne van: jöhet Schengen
Veszélyben az EP-képviselők?
Decemberben írják alá a reformszerződést
Felvizezett alkotmány: a népszavazást felejtsük elMTI
Cikkek
Tüntettek a cseh orvosok
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 14:43
A tüntetők a minisztérium épülete előtt egy fekete szalagokkal átkötött koporsót is felállítottak, amely a bezárásra ítélt kórházakat és egészségügyi intézményeket jelképezte
Cikkek
Corvinus: A legjobb esélyegyenlőségi terv
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 14:41
A legjobb esélyegyenlőségi terv díját kapta a Budapesti Corvinus Egyetem - tette közzé az intézmény saját honlapján. A Budapesti Corvinus Egyetem esélyegyenlőségi munkájának elismeréseként nyerte el az elismerést.
A pályázatot a Szociális és Munkaügyi Minisztérium és - mint közreműködő szervezet - a Fővárosi Közhasznú Foglalkoztatási Szolgálat Kht. hirdette meg, hogy elismerésben részesíthessék a legjobb esélyegyenlőségi terveket működtető szervezeteket.
A pályázatot három kategóriában hirdették meg: a versenyszféra, a többségi állami tulajdonú vállalkozások; az önkormányzatok és intézményeik; valamint a központi közigazgatás és intézményei részére. A szakmai zsűri véleménye alapján a Budapesti Corvinus Egyetem 2007-re szóló Esélyegyenlőségi Terve és annak kommentárja kivívta a szakma elismerését.
A díj pénzjutalommal nem jár, de az egyetem használhatja a "Legjobb esélyegyenlőségi tervvel rendelkező szervezet, központi közigazgatás és intézményei kategória 2007" címet.
Hallgatótoborzó vásár: bemutatkoznak az egyetemek
Mészáros maradt a Corvinus Egyetem rektoraMTI
Cikkek
Akciós hitel-bukta
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 13:46
Kölcsönnel finanszírozott vásárlás esetén nem elég az üzletekben kínált termékek árcímkéjén feltüntetett számok alapján dönteni
Cikkek
5 éves csúcson a cseh alapkamat az újabb emelés után
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 13:44
A cseh jegybank ma negyed százalékponttal 3,5 százalékra emelte az irányadó kéthetes repokamatot.
Ezzel a cseh kamat öt éves csúcsszintre emelkedett, de még mindig a legalacsonyabb az Európai Unióban.
Elemzők hangsúlyozzák, hogy a jegybanknak nehéz volt döntenie, mert míg az erősödő inflációs nyomás kamatemelést indokolt, a korona árfolyama rekordmagasságban van.
Csak álom volt a 2012-es cseh euró
Ötöt mondott a lengyel jegybank
Jelentett az MNB: felér egy országértékeléssel
Londoni vállveregetés a magyar piacoknak
Magyarország a második legjobb hely a világonMTI
Cikkek
Gyurcsány: a Mol-OMV kérdés nem a kormányok ügye
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 13:36
Nem volt téma a Mol és az OMV ügye a magyar-osztrák együttes kormányülésen. Rövid távon nincs megoldás erre a kérdésre, ez nem a két kormány ügye - fogalmazott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az ülést követő sajtótájékoztatón.
A magyar kormányfő patthelyzetnek nevezte a két olajvállalat között kialakult helyzetet. Ez a patthelyzet nem a két kormány viszonyában állt elő, hanem a két vállalat között, amit nekik kell rendezniük, mivel ők hozták létre. "Nem hagyjuk, hogy ez befolyásolja a két kormány viszonyát" - jelentette ki Gyurcsány.
Alfred Gusenbauer kiemelte: az energiaügyi együttműködés nagyon fontos, de az államok ebbe nem avatkoznak be, csak a kereteket szabják meg. Az idő hozhat megoldást - mondta az osztrák kancellár.
Az OMV Gyurcsánynál sem járt több sikerrel
Az OMV már Gyurcsányt győzködi
Hatósági vizsgálat az OMV-vezér ellenMTI
Cikkek
Kijárási tilalom Manilában
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 13:26
A Fülöp-szigeteki kormány csütörtökön kijárási tilalmat rendelt el a szigetország fővárosában, miután katonatisztek egy csoportja a szigetország elnökének lemondását követelve bevette magát egy manilai luxusszállóba.
A rendelkezés éjféltől hajnali öt óráig (közép-európai idő szerint délután öttől este tíz óráig) lesz érvényben; a tilalom csak Manilára és a főváros környékére vonatkozik - közölte Ronaldo Purno belügyminiszter.
A lázadó katonatisztek, akik egy ellenük folyó per tárgyalásáról szöktek meg, néhány óra elteltével megadták magukat, és a Peninsula szállóhoz kiérkezett különleges alakulat elfogta őket.
Amerika mégis győz Irakban?
Luxus 22 ezer négyzetméterenMTI
Cikkek
A magyar leány húzta az AAA Autot
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 13:20
Az AAA AUTO Group az első háromnegyedévben 350,2 millió euró árbevételt ért el, 40 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a cégcsoport bruttó eredménye 35 százalékkal 61,2 millió euróra emelkedett - közölte a társaság nem auditált, konszolidált gyorsjelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Az AAA AUTO Group Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb használtautó kereskedője és kapcsolt pénzügyi szolgáltatásközvetítője, leányvállalatai Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon és Romániában vannak. Az anyacég, a holland bejegyzésű AAA Auto Group N.V. részvényei a budapesti és prágai tőzsdéken forognak ez év szeptembere óta. A csoport jelenleg elemzi terjeszkedésének lehetőségét a Balkánon és a volt szovjet tagállamokban.
A gyorsjelentés szerint a cégcsoport EBITDA-ja nem változott a tavalyihoz képest, 12 millió euró volt, a nettó profit pedig 4,3 millió euró, 32 százalékkal kevesebb, mint tavaly. A működési költségek 49,2 millió eurót tettek ki az idén az első kilenc hónapban, ami 47 százalékos bővülés 2006 azonos időszakához képest.
A gyorsjelentés emlékeztet, hogy az elmúlt év harmadik negyedévének vége óta az AAA AUTO Group 15 új telephelyet nyitott, így telepeinek száma elérte a 38-at. Ezzel az erőteljes terjeszkedéssel párhuzamosan nőtt az alkalmazottak száma is: 2006 szeptember végén a cégnek 2.880 alkalmazottja volt, egy év alatt 27 százalékkal, 3.662-re nőtt és várhatóan ez év végére a létszám eléri a 4.000-et.
Az AAA AUTO Group teljesítményében a magyarországi üzleti tevékenység volt csoportszinten a legnagyobb növekedési tényező. A autóértékesítés 5.371 darabbal haladta meg az egy évvel ezelőttit, ami csoportszinten a legnagyobb növekedést jelenti. A Magyarországon elért 17 százalékos bruttó árrés a csehországi után a legmagasabb volt a leányvállalatok közül. A csoport 2006-ban jelent meg Magyarországon, majd az első telephely után további négyet nyitott 2007 első 9 hónapjában, azóta még egyet, és 2008 első negyedévére terveznek egy újabb nyitást.
Fejcsere az AAA Auto Groupnál
Még soha ennyi autót nem adott el az AAA Auto
Oroszokhoz is menne az AAAMTI
Cikkek
Voila: a kormány energiastratégiája
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 13:04
Az ország energiastratégiáját a kormány elfogadta, az két héten belül a Parlament elé kerülhet. A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiához még módosítások szükségesek
Cikkek
Nyugdíjas garancia: 5 milliárd a kasszában
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 12:58
A magánnyugdíjpénztári tagok megtakarításainak védelme érdekében éppen tíz esztendeje jött létre a Pénztárak Garancia Alapja
Cikkek
Új vizeken sikeres a Wallis
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 12:33
A Wallis Ingatlan Zrt. az ingatlanfejlesztés mellett a hosszú távú ingatlanbefektetési piacon is megvetette a lábát az idén, a tervek szerint a jelenlegi portfoliója jövőre megduplázódhat
Cikkek
Azerbajdzsánra kacsint a Commerzbank
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 12:28
A Commerzbank megkapta az Azerbajdzsáni Nemzeti Bank engedélyét legújabb, bakui képviseleti irodájának megnyitására - áll a bank szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Az új képviselet elsősorban az azerbajdzsáni és grúz piacokra fókuszál, azonban a későbbiekben az örmény piac felé történő nyitás is elképzelhető. A bakui iroda elsődleges feladata a Nemzeti Bankkal, a helyi bankokkal, a kormánnyal és nemzetközi szervezetekkel való kapcsolattartás lesz. A fiók ezen kívül azon német vállalati ügyfelek részére lát majd el tanácsadói feladatot.
„A kaukázusi régió országai rendkívüli ütemben növekednek. Azerbajdzsánban a GDP évente mintegy 30%-kal növekszik. Bakui irodánk első számú feladata így a régióban való terjeszkedés további elősegítése lesz” - mondta Per Fischer, a Commerzbank pénzügyi szervezetekkel foglalkozó divíziójának vezetője.
Az Azerbajdzsán fővárosában lévő irodát Dr. Marco Graff vezeti majd, aki a Commerzbank közép-ázsiai és oroszországi régiójában korábban több mint tízéves tapasztalatot szerzett.
Az új irodával együtt a Commerzbank immár a világ 43 országában van jelen leányvállalatok, fiókok és képviseleti irodák révén. Idén Dubai-ban és Addis Abbebában is nyílt új iroda; 2008-ban pedig Tianjinben, Panama City-ben és Lagos-ban nyíló egységekkel bővül tovább a nemzetközi hálózat.
A nagyoknak meg se kottyant
A Deutsche Bank, úgy tűnik, átvészeli
Több, mint 2 milliárdos nyereség a Commerzbanknál (február)Privátbankár
Cikkek
"Fico ismét megalázta Meciart"
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 11:59
Egyben marad és folytatja munkáját a szlovák kormánykoalíció - jelentette be lakonikusan Vladimír Meciar, a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (LS-HZDS) elnöke
Cikkek
A BT is bővít Budapesten és Debrecenben
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 11:39
A BT tervei szerint a budapesti és a debreceni irodájukban a jelenlegi 250-ről 2008 végére 550-600 főre növelik a munkahelyek számát - mondta Danny Garvey, a társaság globális üzleti folyamatokért felelős alelnöke. Az alelnök sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a budapesti iroda létszámát a jelenlegi mintegy 200 főről 350-re, a debreceniét 250-re szeretnék emelni. A tervek szerint januárban készül el a végleges központ Debrecenben.
Magenta Magyarország: jön a T-Systems óriásközpont
A BT - korábban British Telecom - nyáron jelentette be, hogy regionális üzleti kiszolgáló központot hoz létre Debrecenben. A központ 40 munkatárssal még a nyáron megkezdte működését. A tervek szerint a következő két évben 200 új munkahely létesül a városban.
Az idén március 31-én zárult pénzügyi évben a BT csoport összebevétele 20,223 milliárd font volt, adózás előtti eredménye pedig 2,495 milliárd fontot tett ki. A British Telecommunications plc (BT) egyedüli tulajdonosa a londoni és a New York-i értéktőzsdén jegyzett BT Group.
Regionális központot nyit a British Telecom DebrecenbenMTI
Cikkek
Magenta Magyarország: jön a T-Systems óriásközpont
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 11:04
Magyarország legnagyobb szolgáltató központját alakítja ki Debrecenben és Budapesten a T-Systems. Az európai ügyfeleket kiszolgáló bázis kialakítására 23 milliárd forintot fordítanak
Cikkek
Szép lassan eltűnnek a német állástalanok
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 10:42
Tizenöt éve nem volt ilyen alacsony a hivatalosan regisztrált munkanélküliek száma Németországban, mint az idén novemberben: Olaf Scholz munkaügyi miniszter adatai szerint most 3,38 millióan vannak munka nélkül Németországban, számuk az egy évvel ezelőttihez képest 600 ezerrel csökkent.
Két évvel ezelőtt még a 4,4 milliós számot közelítette a németországi munkanélkülieké. Októberhez képest a munkanélküliek száma 53 ezerrel mérséklődött, a munkanélküliségi ráta 8,6 százalékos. Egy évvel ezelőtt még 9,6 százalékos volt.
Négyezerrel többen munka nélkül
Fogy a magyar: nem sokáig leszünk már 10 millióan
20 ezer szlovák dolgozik MagyarországonMTI
Cikkek
A tízmilliós lakásokat keresik a legjobban
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 10:19
Az interneten kereső potenciális vásárlók elsősorban Budapesten, Pest és Fejér megyében keresnek lakást, az 50 és 60 m2-eseket preferálják. A leggyakrabban keresett ársáv a 10 milliós
Cikkek
Visszaestek a beruházások
Privátbankár.hu | 2007. november 29. 09:12
A nemzetgazdasági beruházások volumene az idén a III. negyedévben - az előzetes számítások alapján - 2,5 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól - közölte központi Statisztikai Hivatal. Folyó áron a beruházások teljesítményértéke 1119,6 milliárd forint volt.
Az előző negyedévhez képest - a szezonálisan kiigazított index szerint - a beruházások volumene 0,1 százalékkal nőtt. Az első három negyedévben összesen 2976,6 milliárd forintot költöttek beruházásra, azok volumene 0,8 százalékkal csökkent a tavalyi bázishoz képest.
Az idén a II. negyedévben a beruházások 0,4 százalékkal maradtak el a 2006 azonos időszakitól, az előző negyedévhez képest 0,1 százalékkal nőttek. Tavaly a harmadik negyedévben 3,8 százalékos volt a csökkenés az egy évvel korábbihoz képest, a második negyedévhez viszonyítva a volumen 1,2 százalékkal nőtt.
Beruházások támogatása egyedi kormánydöntéssel
150 milliárdnyi beruházás pályázatok segítségével (hanganyag)
Lakat a pénztárcán: zuhanó állami beruházásokMTI
Friss
A 100 Leggazdagabb
-
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30 -
Közel-keleti tárgyalásokat folytatott Jászai Gellért a 4iG jövőbeli együttműködéseiről2026. április 28. 05:30 -
Csányi Sándor tovább növeli érdekeltségét a biztonságtechnikai piacon2026. április 27. 14:30 -
Újjáépíti a debreceni Pálma éttermet a magyar milliárdos2026. április 27. 06:30 -
Nem tesz jót a luxus látványa a férfiaknak: önértékelési gondokat és vásárlási kényszert okozhat2026. április 24. 15:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Csendben pusztít a munkahelyi stressz
16:55
-
Felülteljesített a Coca-Cola: profitban és bevételben is verte a várakozásokat
14:51
-
Rekordokat dönt a budapesti Flippermúzeum
13:08
-
Az olcsó benzinár visszavág, zabáljuk az üzemanyagot, amíg van
12:20
-
Az adócsökkentés kormánya jóval az átlag felett sarcolta meg a magyar béreket
11:58
Turizmus Online cikkei
-
The St. Regis Budapest – ahol a monarchia eleganciája randevúzik a modern luxussal
16:29
-
Hogyan támogatják a kiegészítő bevételek a hotelárazást?
14:36
-
Wizz Air: 2025 értékelése, idei kitűzött feladatok
14:12
-
Lufthansa: extra díj a fedélzeti kézipoggyászra
12:52
-
Milyen lesz a turizmus új korszaka?
10:23
A vidék hírei
-
Majális Andornaktályán: egész napos programokkal várják a látogatókat május 1-jén
18:32
-
Vitte a motort... vitte volna
15:07
-
Feljelentés az NKA-támogatások miatt: több tízmillió forint érkezett egri kulturális szereplőkhöz I.
14:29
-
Orbán lebeg: felajánlotta lemondását a Fidesz elnökségének, de még nem döntöttek
13:59
-
Tarr Zoltán és Tanács Zoltán is miniszteri felkérést kapott
12:36
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
2026. április 28. 19:01
-
A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
2026. április 28. 15:11
-
Hogyan döntenek ma Varga Mihályék?
2026. április 28. 08:23
-
Bárcsak mindig ilyen erős lett volna a forint
2026. április 28. 07:24
-
„Negyven nap után már nem törődnek a túléléssel” – döbbenetes állapotok az ukrajnai fronton
2026. április 28. 18:31
2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor. 

