Hírek
Cikkek
A legegészségesebb munkahelyek
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 17:25
Átadták az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) Egészséges Munkahely díjait; az idén ötödik alkalommal meghirdetett pályázat nyertesei Budapesten vehették át az elismeréseket.
A nagyvállalati kategóriában az idei nyertes a Coca-Cola Beverages Magyarország Kft., középvállalatiban a GE Hungary Zrt. Engine Service, míg a kisvállalati körben a SSL Magyarország Kft. lett - ismertette Galgóczy Gábor, a független bíráló bizottság elnöke.
A "Legjobb gyakorlat" kategória két nyertese az Alcoa-Köfém Kft. és a Lilly Hungária Kft. A bíráló bizottság az AmCham különdíját a nagyvállalati kategóriában az Unilever Magyarország Kft. és a Tiszai Vegyi Kombinát Rt-nek ítélte oda - ismertette az elnök.
Bienerth Gusztáv, a magyarországi AmCham elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: egyre több cégvezető ismeri fel, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani a munkahelyi környezetre, egészséggondozásra, hiszen nem mindegy, hogy milyen körülmények között dolgoznak azok, akik értéket, nyereséget termelnek.
Az Egészséges Munkahely Program - amelyet az AmCham 2002 óta működtet és 87 vállalat csatlakozott hozzá - érinti a munkahelyi egészséggondozást, a helyes táplálkozást, a testmozgást, a munkahelyi dohányzás visszaszorítását és a mentálhigiéné területét.
Az elismeréseket Kincses Gyula, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára és Patricia Gonzalez, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa jelenlétében az AmCham vezetői adták át a vállalatok képviselőinek.
Csak a nagyok optimisták
Kisvállalkozásból milliárdos nagyvállalat: itt a recept (hanganyag)
Eredményes vállalatot akar? Az ösztönzés a kulcs (hanganyag)MTI
Cikkek
Lefelé csordogáltak az árfolyamok
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 16:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 435,13 pontos csökkenéssel, 25.323.31 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi záróértékhez képest ez 1,69 százalékos gyengülés.
A részvénypiaci forgalom hétfőn 19,78 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek a pénteki záráshoz viszonyítva.
Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír üzletkötője szerint kifulladt a múlt hét végén tapasztalt pozitív korrekció. A nap eleji stagnálást követően lefelé "csordogáltak az árfolyamok" - mondta.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője úgy fogalmazott, hogy "normál piaci korrekció" történt hétfőn. A fejlett piacokra a budapestihez hasonló hangulat volt jellemző, míg a régióban vegyesen mozogtak a részvényjegyzések.
A Mol árfolyama 110 forinttal, 0,44 százalékkal 24.790 forintra csökkent, csaknem 3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 308 forinttal, 3,59 százalékkal 8.282 forintra esett, forgalmuk 11,9 milliárd forintot tett ki.
A Richter 770 forinttal, 2 százalékkal 37.805 forintra gyengült, forgalma 3,2 milliárd forint volt. Az Egis árfolyama a pénteki záró szintjén, 19.650 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma 346,7 millió forint volt.
A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,33 százalékkal 908 forintra emelkedett, a részvények forgalma 579,3 millió forintot ért el.
A BUMIX 29,62 pontos csökkenéssel 3.085,78 ponton zárt hétfőn, ez a pénteki záró értékhez képest 0,95 százalékos gyengülés.
Friss tőzsdei árfolyamok
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
Cikkek
Csendes nap, leheletnyi forinterősödés
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 16:49
Alig érzékelhetően lefelé mozdult a forint árfolyama a budapesti bankközi devizapiacon, hétfő délelőtt 253,45/55 forint volt az euró jegyzése, ami alig tér el a péntek délutáni 253,25/50 forintos értéktől. Délután négy órakor az árfolyam 253,20/30 forinton állt.
A kereskedés csendes, különösebb mozgató tényezőktől mentes keretek között, alacsony forgalom mellett zajlott.
A dollárral szemben jelentősebb mértékben gyengült a forint: a dollár árfolyama hétfőn délelőtt 172,80/90 forint, délután pedig 172,65,75 forint volt, szemben a péntek délutáni 171,90/172,10 forinttal.
A bankközi forintpiacon az új tartalékolási periódus kezdete érzékelhető: vége a 6,50 százalékos O/N kamatok két hétig tartó korszakának, a hétfő reggel jellemző kamatszint 7,00/10 százalék, majd délután már 7,30/50 százalék volt.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állásMTI
Cikkek
MSZP: 2009-ben dönthetünk az euróról
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 16:44
Magyarország 2009-ben dönthet arról, mikor csatlakozik az euróövezethez - mondta Molnár Albert, az MSZP országgyűlési képviselője az aktualizált konvergencia program kapcsán újságíróknak.
A konvergencia program számai 2009-re, 2010-re és 2011-re nem változtak. Magyarország 2009-ben abban a helyzetben lesz, hogy dönthet az euró bevezetésének dátumáról - közölte a politikus. Molnár Albert emlékeztetett rá, hogy az euró bevezetése előtt az ország két évig tagja kell, hogy legyen az euró előszobáját jelentő ERM-II. rendszernek. Mint mondta, eszerint az uniós fizetőeszköz bevezetésének legkorábbi dátuma 2011 lehet.
A képviselő az aktualizált konvergencia program kapcsán közölte: azon a pályán vagyunk, amit magunknak szabtunk. Elmondta: az államháztartás hiánya a vártnál és a tervezettnél gyorsabban csökken. Emlékeztetett rá, hogy az idei tervezett 6,8 százalékos államháztartási hiány módosult, várhatóan 6,2 százalék lesz. Molnár Albert kitért arra, hogy jövőre jelentős áttörés várható, ugyanis a kormány pozitív elsődleges hiányt tervez.
Szlovákia jó úton halad afelé, hogy 2009-ben bevezesse az eurót - mondta Robert Fico szlovák miniszterelnök Brüsszelben. Utalt arra, hogy a szlovák költségvetési deficit idén nem lesz több a GDP 2,5 százalékánál. Az egyetlen veszélyt az inflációs nyomásban látja, de reméli, hogy ezt is kézben tudják tartani.
Mitől döglődik a versenyképességünk?
Eurózóna: a kettős mérce veszélye (hanganyag)MTI
Cikkek
Újabb 30 FLIRT vonatot állít üzembe a MÁV
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 16:28
A MÁV FLIRT flottája 2010-ben 60 járműre bővül. A korábbi 30 villanymotorvonat beszerzéséről szóló szerződésből kifolyólag vételi joga (opciója) van a vasúttársaságnak, amivel élt is. Az újonnan megrendelt motorvonatok a Budapest-Győr, a Budapest-Székesfehérvár és a Budapest-Pusztaszabolcs vonalon állnak majd forgalomba, amellyel a vasúttársaság gyorsabb és kényelmesebb közlekedést biztosít utasainak.
A járművek szállítása az előleg kézhezvételétől számított 15 hónapon belül kezdődik és havonta 2 db jármű átadásával teljesül. Az előleg átutalása november 28-án megtörtént, így az első kettő FLIRT 2009. februárban, az utolsó kettő 2010. áprilisban kerül átadásra. Az újabb 30 Flirt szerelvény finanszírozója a Raiffeisen Bank, összesen 141,6 millió eurós hitelt biztosít.
Az újabb korszerű villamosmotorvonatok részei annak a modernizációs programnak, amelyet a MÁV az elővárosi vasúti közlekedés fejlesztése, a szolgáltatási színvonal emelése és az elővárosi vonalakon közlekedő vonatok menetidejének csökkentése érdekében indított el.
A MÁV által rendelt, négy kocsiból álló FLIRT motorvonat összesen 211 ülő- és 164 állóhellyel rendelkezik. A jármű két oldalán elhelyezett hat-hat ajtó biztosítja az utazás során a gyors és kényelmes utascserét. A kocsik padlószintje alá szerelt kitolható lépcső az alacsony peronszintű vasútállomásokon is megkönnyíti a fel- és leszállást.
A FLIRT maximális sebessége 160 km/h. A rendkívül kényelmes és utasbarát környezetet a jól áttekinthető, tágas és teljes hosszában akadálymentesen átjárható utastér, a légkondicionálás, illetve a videokamerás felügyelet teszi teljessé.
A korszerű utas-tájékoztatást műholdról vezérelt, kívül és belül is látható vizuális, valamint hangos tájékoztató rendszer valósítja meg a járműveken. Emellett a FLIRT vonatok a környezeti terheket is csökkentik a kisebb menetzaj, a kevesebb energia-felhasználás, és kisebb szennyezőanyag-kibocsátás révén.
Mindezek elnyerték az utazóközönség tetszését, a már közlekedő vonatok beváltották a hozzá fűzött reményeket. Az első 30 vonatszerelvények folyamatosan állnak forgalomba, jelenleg 18 FLIRT fut, december közepéig 23 érkezik be Magyarországra, 2008 márciusáig 30 db motorvonat áll az utazók szolgálatába.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság által az év elején végzett vizsgálatoknak a FLIRT minden tekintetben megfelelt, így a már megszerzett típusengedély az új megrendelés keretében érkező motorvonatokra is érvényes lesz.
A most megrendelt 30 motorvonat utolsó néhány példányának alumínium kocsiteste várhatóan már a Stadler szolnoki gyárában készülhet el. A Stadler sikeresen szerepelt az Angel Trains International által 18 elővárosi motorvonat beszerzésére kiírt tenderen is, amelynek köszönhetően a svájci cég FLIRT vonatokra vonatkozó megrendelési immáron meghaladják a 400 darabot. Az Angel Trains Internationallel kötött szállítási szerződés értéke 85 millió euró (mintegy 21 milliárd forint).
Besorolták a MÁV-ot
Százmilliárd felett hoz a MÁV Cargo (hanganyag)
Mindent átrendezhet a MÁV Cargo eladása
Cikkek
Putyin: Bizonyítottunk
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 16:04
Az oroszországi parlamenti választások eredménye "törvényes" - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, visszautasítva az előző napi szavazással kapcsolatos bírálatokat.
Putyin munkások előtt szólva bejelentette, hogy az Egységes Oroszország, amelynek listáját ő vezette, jelentősen megerősítve pozícióit a 450 tagú állami dumában 315 mandátumot, vagyis alkotmányos többséget szerzett.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az Egységes Oroszország számára ez nem csupán az eddigi tevékenység értékelését jelenti, hanem mindenekelőtt a választók elvárását, hogy a párt továbbra is konstruktívan dolgozzék a szociális kérdések - így a nyugdíjak, a fizetések, az egészségügy, valamint a tudomány és oktatás kérdéseinek megoldásán.
Hozzátette: megerősítette pozícióit a kommunista párt és a Liberális-Demokrata Párt is, s elismeréssel szólt az Igazságos Oroszországról, amely (mivel a legutóbbi választások óta jött létre) első ízben méretett meg választásokon, és átlépte a bejutási küszöböt. Egyúttal kijelentette: mivel ő vezette az Egységes Oroszország listáját, a választások eredményét természetesen a bizalom megnyilvánulásának tekinti.
Később a kormány tagjai előtt az elnök leszögezte: a lezajlott választások meggyőzően bizonyították Oroszország belpolitikai stabilitását és azt, hogy e stabilitás legfőbb garanciája az orosz nép. Kijelentette: nagyon fontos lépés volt ez a jövő szempontjából, nagy felelősséget ró a dumába bejutott négy pártra, amely a választók 90 százalékának támogatására támaszkodhat, s ez az egyik legmagasabb ilyen mutató Európában. "Ez sok mindenre kötelezi a bejutott pártokat és mindenekelőtt az alkotmányos többséget szerző pártot."
Az elnök felszólította a parlamenti pártokat, hogy minél előbb lássanak munkához, és bejelentette, hogy utasította az elnöki adminisztrációt: készítsék elő a duma összehívásáról szóló elnöki utasítást, hogy a törvényhozás még a jogszabályokban előírt 30 nap letelte előtt összeüljön.
Végül Putyin felszólította az új duma képviselőit, hogy gondolják át a parlamenti és az elnökválasztás időpontjának széthúzását - vagyis valamelyiknek az elmozdítását a jelenlegi törvényes időpontról -, mert túl közel van egymáshoz a két választás, s az emberek belefáradnak a politikai reklámba és agitációba. Azt mondta azonban, hogy ez technikai kérdés, és ráér.
A piacok szerint pont jó az orosz eredmény
Putyinról jót vagy semmit?
10 millió embert vesztett el PutyinMTI
Cikkek
Hivatalosan is Jost Lammers a BA feje
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 15:54
Jost Lammers hivatalosan is átvette a Budapest Airport (BA) vezérigazgatói pozícióját Reinhard Kalendától - közölte a BA.
A váltás az előzetes tervek szerint zajlott, mivel Reinhard Kalenda csak az átmeneti időszakra vállalta el a társaság vezetését, a továbbiakban pedig az igazgatótanács elnökeként dolgozik tovább.
Jost Lammers a közlemény szerint kihívásnak nevezte munkáját, mivel szavai szerint a XXI. században a repülőterek már nem csupán közlekedési csomópontok, szolgáltató központokká kell válniuk.
Reinhard Kalenda hangsúlyozta: elnökként támogatni fogja a vezérigazgatót a tervek megvalósításában, abban hogy a BA 2011-ig Közép-, és Kelet-Európa legsikeresebb repülőterévé váljon az utasforgalmi növekedés, a szolgáltatási színvonal és a működési hatékonyság terén.
Közbeszerzési pályázat Ferihegy átépítésére
Decembertől új vezér a BA élénMTI
Cikkek
Veres: A lakosság saját döntése, hogy eladósodik
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 15:29
A lakosság fokozottabb eladósodása valódi probléma, de ez a lakosság saját döntése alapján történik - mondta Veres János, aki az önkormányzatok eladósodásának veszélyeiről is beszélt.
Cikkek
"Politikai vesztegetéssel kísérletezik a Liga"
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 14:42
Az MSZP parlamenti frakcióvezetője politikai vesztegetési kísérletnek nevezte, hogy Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke egy televíziós műsorban felajánlotta: kifizeti azoknak a szocialista képviselőknek a büntetését, akik nemmel szavaznának az egészségbiztosítási törvényjavaslatra.
Lendvai Ildikó az MSZP-frakció hétfői ülését követően újságírók előtt azt mondta, ezt kikérik maguknak, "szavazatokat pénzért nem árusítunk". A magyar demokrácia történetében ez példátlan. Ilyen gyakorlatot eddig sem tűrtünk el és ezután sem fogunk - jelentette ki.
A frakcióvezető hangsúlyozta: nem rendeltek el kötelező parlamenti szavazást, de a frakció egyhangúlag úgy döntött, támogatja az egészségbiztosítás reformjának a szocialista álláspontnak megfelelő modelljét, és mivel az ehhez szükséges módosító javaslatokról koalíciós megállapodás született, a törvényt a két frakció egyetértésben és együtt tudja megszavazni.
Kérdésre válaszolva Lendvai Ildikó emlékeztetett arra, hogy a frakciószabályzat szerint van lehetőség egyéni szavazásra, de azt előre be kell jelenteni, ilyen igény azonban nem vetődött fel. Mint ahogy az sem, hogy név szerinti szavazást kérne a szocialista képviselőcsoport. Arra az újságírói felvetésre, hogy az egészségbiztosítási törvényjavaslat esetében a szavazás valójában egy Gyurcsány Ferenc melletti bizalmi szavazás lesz-e, Lendvai Ildikó azt válaszolta, törvényszavazásnál törvényről döntenek.
Kökény Mihály a frakció álláspontjáról annyit mondott: nem volt ellenszavazat és nem volt tartózkodás, amikor az a kérdés hangzott el, támogatják-e azokat a módosító indítványokat, amelyekről a koalíciós partnerrel megállapodtak. Tájékoztatása szerint a módosító indítványok eredményeként a pénztáraknál a kisebbségi tulajdonos jelölhetné a vezérigazgatót, az igazgatóság elnökét pedig a többségi tulajdonos, vagyis az állam. Az igazgatóságban együttdöntési kötelezettség van - tette hozzá Kökény Mihály.
A szocialista politikus fontosnak tartja azt a módosító indítványt is, amely szerint az Egészségbiztosítási Pénztár jogutódja valóságos jogosítványokkal rendelkező, önálló kormányhivatal lesz. A módosítások közé sorolta, hogy a fejkvóta és díjtétel bizottságokban az önkormányzatok jelöltje is helyet kapna.
Kérdésre válaszolva Kökény Mihály beszámolt arról, hogy a kisebbségi tulajdonrészeket pénztártagonként minimum 12 ezer licitáron lehet értékesíteni, vagyis nagyjából 120 milliárd forint többletforrás állhat az egészségügy rendelkezésre, ha valamennyi pénztárnál lesz kisebbségi tulajdonos. A szakpolitikus hangsúlyozta: ez nem egy több-biztosítós modell és nincs szó az egészségbiztosítás privatizációjáról, bárhogy akarják ezt riválisaik elhitetni a társadalommal. Ez egy társadalombiztosítás, egységes egészségbiztosítás, több pénztári szereplő munkamegosztására épülő rendszer - hangoztatta Kökény Mihály.
Lendvai Ildikó bejelentette: Tóth Károly visszavonta a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörléséről szóló indítványt, mivel azt az MSZP-frakció nem támogatta.
Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök a szocialisták frakcióüléséről távozóban úgy nyilatkozott: jó megoldás született az egészségbiztosítás átalakításáról.
Gyurcsány: Jó alkut kötöttünk
Gyurcsány: Az a lényeg, hogy a beteg vevő
Most akkor bevált a vizitdíj, vagy nem?MTI
Cikkek
Ahmadinezsád szövetkezne: fél egyedül?
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 14:27
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök sokrétű, "külföldi befolyás nélküli" biztonsági és gazdasági együttműködési egyezmények megkötését javasolta a Perzsa-öböl menti országoknak. Indítványa az Öböl menti Arab Államok Együttműködési Tanácsának (GCC) hétfőn Dohában megkezdődött csúcstalálkozóján hangzott el.
Ahmadinezsád személyében először veszt részt iráni elnök a GCC csúcstalálkozóján. A szervezet Szaúd-Arábiát, Ománt, az - Iránnal határvitában álló - Egyesült Arab Emírségeket, Kuvaitot, Bahreint és Katart foglalja magában.
Az elnök javasolta, hogy a GCC-tagok hozzanak létre "biztonsági együttműködési intézményeket", mert - mint figyelmeztetett - minden esetleges perzsa-öbölbeli biztonsági incidens érintené a partja mentén elterülő összes államot.
Együttműködést javasolt nukleáris téren is, felajánlva, hogy az öböl menti országok tudósai Iránban képezhetik magukat. "A térség országai képesek megóvni annak biztonságát. Békét és biztonságot akarunk az igazságosság alapján és külföldi beavatkozás nélkül" - mondta, s az általa javasolt együttműködés megvitatása céljából egy újabb GCC-csúcsértekezletre Teheránba hívta a résztvevőket.
Bush, ha izraeli lenne, aggódna
Irán új ballisztikus rakétát gyártott
Ahmadinezsád belehúzott: levélben fenyegetőzik és sértegetMTI
Cikkek
Milliókat nyerhetünk az idei lakáseladással
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 14:22
Sokaknak érdemes elgondolkodni, hogy még idén belevágjanak-e a lakáseladásba, vagy halasszák azt jövőre. A sietséget a januártól bevezetett adómódosítások indokolhatják
Cikkek
A Mol első feltétele
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 14:15
A Mol alelnöke csak akkor tudná elképzelni az OMV osztrák olaj- és gázipari konszernnel való egyesülést, ha az OMV eladná a schwechati finomítót
Cikkek
Csökkent a BMI: lassul a feldolgozóipar
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 13:41
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított novemberi értéke 51,0 százalék, 3,7 százalékponttal alacsonyabb az októberi 54,7 százalékos értéknél - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Az MLBKT tájékoztatása szerint az index novemberi csökkenése a feldolgozóipar lassuló ütemű növekedését jelzi az előző két hónap gyorsuló növekedését követően. A novemberi fellendülés kisebb ütemű a tavaly novemberi 52,2 százaléknál, és elmarad az előző három év azonos hónapjaiban mért értékek 52,9 százalékos átlagától is.
A két első őszi hónap gyorsuló ütemű növekedése nem folytatódott novemberben, így előreláthatóan a feldolgozóipar negyedik negyedéves és éves átlagos teljesítménye elmarad majd a tavalyitól.
A január-novemberi időszak teljesítményét átlagosan növekedés jellemzi, a 11 havi átlagos index értéke 52,4 százalék, ami azonban elmarad az előző két évben mért 53,5 (2006) és 54,0 (2005) százalékos értékektől.
A novemberi felmérés részindexeinek többsége kisebb növekedést jelez, mint egy hónappal korábban. Ez alól kivétel a beszerzési árak index 67,6 százalékos értéke, ami az előző hónaphoz képest 7,6 százalékponttal nőtt, így az árak nagyobb növekedését jelzi. Az index értéke nagyobb az előző év azonos időszakában mért 61,9 százaléknál is.
Csökkent viszont a termelési mennyiség növekedése, így a kibocsátás-bővülés novemberi 51,4 százalékos értéke elmarad a tavalyi év azonos hónapjában mért 53,5 százaléktól. Az előző hónaphoz hasonlóan tovább lassult az új megrendelések növekedési üteme, az index 5,2 százalékponttal 52,0 százalékra csökkent.
A külpiaci mutatók értéke csökkent az előző hónaphoz képest. Az 54,1 százalékos import index azonban továbbra is növekedést jelez, szemben az export index 48,1 százalékos, csökkenést mutató értékével.
A szeptember-októberi időszak növekedését követően novemberben visszaesett a foglalkoztatás a feldolgozóiparban. A foglalkoztatási index értéke 8,4 százalékponttal 45,8 százalékra csökkent, így nagyobb csökkenést mutat, mint az előző három év azonos időszakaiban mért értékek 46,8 százalékos átlaga.
Csökkent a nagyvállalati konjunktúra index
A közbeszerzés akadályozza a megújulást?
Derűlátó beszerzési menedzserek (hanganyag)
MTI
Cikkek
Nem kell félni, nyithatunk
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 13:31
Az előzetes aggodalmakkal ellentétben Magyarország nem célországa a romániai és bulgáriai munkavállalóknak, ezért a Szociális és Munkaügyi Minisztérium javaslatot készül tenni a kormánynak a munkaerőpiac fokozatos megnyitására - mondta Székely Judit, a tárca szakállamtitkára az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának ülésén.
Közölte, hogy szeptember végén 28.483 román állampolgár rendelkezett érvényes munkavállalói engedéllyel vagy zöldkártya-igazolással. Ez mintegy 3 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, amikor Románia még nem volt az Európai Unió tagja.
Hasonló a helyzet a bolgárokkal, csak közülük lényegesen kevesebben dolgoznak Magyarországon, mindössze pár százan - jelezte a szakállamtitkár. Hozzátette: mindkét ország munkavállalói inkább Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban vállalnak munkát, de ott milliós nagyságrendben.
Székely Judit kifejtette: a kormánynak benyújtandó javaslat szerint a tárca a két ország szakképzett munkaereje előtt teljesen megnyitná a magyarországi munkaerőpiacot, csakúgy mint egyes szakképesítéssel nem, de általános iskolai végzettséggel rendelkező munkavállalói kör számára. A legkevésbé kvalifikált kör előtt csak a munkaerőpiaci helyzet vizsgálatát követően javasolja a tárca megnyitni a munkaerőpiacot.
OÉT: vétóval fenyegetnek a munkáltatók
Négyezerrel többen munka nélkül
Munkaadó és munkavállaló egyszerre lesz büntethető (hanganyag)MTI
Cikkek
Kákosy letette az esküt
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 13:20
Letette a miniszteri esküt az Országgyűlés előtt Kákosy Csaba, a gazdasági és közlekedési tárca új vezetője.
Cikkek
Kóka még utoljára kitüntette a Hankookot
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 13:12
A Hankook Tire Magyarország Kft. kapta "Az év legnagyobb új befektetője" oklevelet az idén; az elismerést Kóka János leköszönő gazdasági miniszter adta át.
Cikkek
Autóvásárlás hitelből: miért az MKB-Euroleasing?
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 13:10
Az MKB-Euroleasing hazánkban egyedülállóan egy fogyasztóvédelmi programot hozott létre, amelyben az ügyfelek alapos tájékoztatásának igénye vezetett bennünket: www.autohitel.hu (x)
Cikkek
Olcsóbb lesz a benzin szerdától
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 13:03
Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolja ára nem változik - értesült hétfőn az MTI piaci forrásokból.
A Mol legutóbb egy hete változtatott a benzin árán, akkor bruttó 3 forinttal emelte, ezzel párhuzamosan a gázolaj ára 6 forinttal emelkedett. A mostani csökkentéssel a benzin átlagára 290 forint körülire mérséklődik, ám a kutaknál 10-15 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak az autósok.
A gázolaj átlagára továbbra is magasabb, mint a benziné, s többe kerül a kutaknál, mint a 95-ös. A benzin árcsökkenését a szakértők a piaci folyamatokkal magyarázzák.
Nincs 280 forintnál olcsóbb gázolaj
Tovább nyílt az árolló a dízelüzemanyag rovására. A benzinár-csökkenés hatására a holtankoljak.hu legfrissebb számításai szerint a benzin átlagos ára 290 forint alá csökken, míg a gázolaj országos átlagos ára pár fillérrel 295 forint alatt marad.
Szerdától a legolcsóbb benzinért így is legalább 274 forintot kell fizetni, míg a legmagasabb benzinár várhatóan tíz fillérrel a 300 forintos határ alá kúszik. A gázolajért legkevesebb 280 forintot kell továbbra is fizetni, a legmagasabb gázolajár pedig továbbra is 308 forint körül lesz szerdától.
A holtankoljak.hu adatbázisa alapján az országos árkülönbség mind a benzin, mind a gázolaj esetében meghaladja a 26 forintot, és ez igaz az azonos hálózathoz tartozó töltőállomások árai között is.
A kőolajpiac a megelőző hét markáns drágulására jelentős áreséssel reagált, és a WTI ára a száz dollár közeli szintről péntekre kilencven dollár alá esett. Hasonló árcsökkenés volt megfigyelhető a kőolajtermékek piacán is, azzal a különbséggel, hogy amíg a benzin ára látványosan esett, a gázolaj alig valamivel vált olcsóbbá.
A közeljövőt illetően sok minden kiderülhet szerdán, amikor találkoznak egymással az OPEC képviselői, és eldöntik, növelik-e kitermelési kvótájukat. Ez az elmúlt hét áresésének tükrében meglehetősen kétségessé vált. A kitermelési kvóta szinten tartását valószínűsíti az is, hogy a világ kőolajkitermelésének növekedése megtorpanni látszik, a Nemzetközi Energiaügynökség szerint legalábbis az elmúlt években mért 1,5 százalékos bővülés idén 1,2 százalékosra mérséklődik.
90 dollár alá ment az olaj
A benzinár attól függ, hol van a kút (hanganyag)
Rekordon a dízelár MTI, holtankoljak.huMTI
Cikkek
Gyurcsány: Jó alkut kötöttünk
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 12:55
Gyurcsány Ferenc szerint jó megoldás született az egészségbiztosítás átalakításáról. A miniszterelnök-pártelnök erről a szocialisták frakcióüléséről távozóban nyilatkozott
Cikkek
Kóka mostantól a frakciót irányítja
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 12:48
Eörsi Mátyás lemondása után Kóka János pártelnököt választotta frakcióvezetőjének az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportja - jelentette be a régi és az új vezető közös sajtótájékoztatóján.
A titkos voksoláson Kóka János a 19 szavazatból 17-et kapott. A frakcióvezető-helyettesi posztról Eörsi Mátyás távozásával lemondó Gusztos Pétert a frakció újraválasztotta. Az ügyvivő a 19 lehetséges szavazatból 16-ot kapott meg. A tisztújításon ellenjelölt egyikükkel szemben sem indult.
Kóka János a frakció vezetését szerdán veszi át, addig Eörsi Mátyás ügyvivőként dolgozik a párt országgyűlési képviselőcsoportjának élén.
Mi vár Kákosyra?
Kóka megtörné az oroszok uralmát
MTI
Cikkek
Jövőre még drágább lesz az élelmiszer!
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 12:43
Jövőre tovább emelkednek az élelmiszerárak, elemzők szerint a drágulás legalább akkora lesz, mint az idén. A FAO élelmiszerár-indexe szeptemberig 37 százalékkal nőtt.
Cikkek
"Csak mítosz az osztrák-magyar mézesmázosság"
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 12:31
Cukormázas történet címmel közölt írást a Profil című osztrák hírmagazin hétfőn megjelent legfrissebb számában az osztrák-magyar kapcsolatokról.
A folyóirat átfogó történelmi visszapillantást nyújtó cikkének bevezetőjében megjegyzi, hogy amikor három hét múlva a schengeni csatlakozás nyomán megszűnik a határ a két ország között, minden bizonnyal ismét megünneplik majd az "elgiccsesített" közös történelmet, pedig valójában Magyarország és Ausztria között szinte alig volt valaha is szoros barátság. " A két ország történetében csupán kevés mozzanat annyira mézesmázos, mint ahogy azt a közép-európai mítoszkincs el akarja hitetni" - vélekedik a Profil.
A magazin a magyar hadak rettegett portyázásától az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményein, illetve a két világháború következményein át a vasfüggöny 1989-es lebontásig veszi górcső alá az osztrák-magyar kapcsolatokat, elsősorban azokat az elemeket emelve ki, amelyek az ellentétekről, az érdekek összeütközéséről és a szembenállásról tanúskodnak.
"Az a befogadókészség, amely az 1956-os felkelés után Ausztria részéről megnyilvánult a magyar menekültek iránt, nagyban hozzájárult a két nemzet örök barátságának mítoszához" - írta a folyóirat, hozzáfűzve azonban: addig, amíg 1989-ben Alois Mock és Horn Gyula akkori osztrák, illetve magyar külügyminiszter át nem vágta a vasfüggönyt, 1065 ember vesztette életét a határ átlépésére tett kísérlet közben.
Megemlítve az OMV-Mol-ügy és a Rába-habzás kiváltotta vitát, a Profil aláhúzta, hogy a jelenlegi problémák inkább hétköznapiak. Utalt arra, hogy a múlt heti közös kormányülés alkalmából Alfred Gusenbauer osztrák kancellár "régi barátságról", Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő pedig "nagyon bensőséges viszonyról" beszélt.
A magazin szerint csupán a tervezett rábakeresztúri (heiligenkreuzi) szemétégető vetett némi árnyékot az ünneplésre. Talán rendben lesz az is, ha Hundertwasser-mintát húznak rá - idézte az osztrák küldöttség egyik tagjának ezzel kapcsolatos tréfálkozását. "Ez illene a történelmi kliséhez" - zárta cikkét.
Gyurcsány: szerelmi- és érdekházasság Ausztriával (hanganyag)
.Gyurcsány: a Mol-OMV kérdés nem a kormányok ügye
Az OMV Gyurcsánynál sem járt több sikerrel
Tizenkilencre lapot: veszélyben sógorék nyugdíjaMTI
Cikkek
Fidesz: Sose csökkentenek, mindig csak emelnek
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 12:27
A január 1-jére bejelentett újabb gázáremelés a kormány szakmai alkalmatlanságát mutatja - mondta Fónagy János fideszes képviselő.
Kóka János bejelentése a gázáremelésről nem korrekt, hiszen a dollár-forint árfolyam lehetővé tenné, hogy a kisebb-nagyobb mértékben növekvő világpiaci ár hatását a kormány kivédje - közölte Fónagy János. Hozzátette: a kedvező árfolyamkülönbséget a magyar lakosság terheinek mérséklésére fordíthatná a kormány.
A posztjáról távozó gazdasági és közlekedési miniszter szombaton egy újságírói kérdésre azt mondta, a gázáremelés mértéke 2008. január 1-jétől 5 százalék lesz. Kóka János hangsúlyozta: ez az arány még mindig nem tükrözi a világpiaci árak emelkedését.
A Fidesz szerint viszont arra még nem volt példa Magyarországon, hogy amikor a világpiacon az energiaárak mérséklődnek, akkor az energiaárakat csökkentették volna. Kizárólag csak a növekedés az, aminek a hatását folyton érezzük - jegyezte meg Fónagy János. Az ellenzéki képviselő kifejtette: a Magyarországon számos más okból meglévő szociális válságot ez az újabb áremelés tovább mélyíti.
A gázra a lakosságnak szüksége van, ezen a családok egy része nem tud takarékoskodni, ráadásul az emelés a legszegényebbeket sújtja leginkább - szögezte le. Fónagy János szerint a bejelentett 5 százalékos emelés - a gázkompenzáció relatív csökkenése miatt - esetenként a dupláját is jelenti, és 9-10-11 százalékos növekedés is lehet. Megjegyezte: 2008 I. negyedévének végén újabb emelés várható.
A "nem lesz áremelés" című mondat ma már több egyszerű tényközlésnél. Ez a mondat az MSZP-SZDSZ kormány védjegye, annak, hogy alapkérdésekben évekkel ezelőtt gátlástalanul elferdítették az igazságot, majd ezt évről-évre, esetenként évente több alkalommal megsértve emelik a gázárakat - mondta Fónagy János.
Öt százalékos lesz a gázáremelés!
Hízik a Gazprom a gázáremeléstőlMTI
Cikkek
Kevesebb a munkanélküli az euróövezetben
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 12:07
A harmadik negyedévben kissé felgyorsult gazdasági növekedés meglátszott a munkapiacon még októberben is: a munkanélküliség 7,2 százalékra csökkent az euróövezet átlagában szezonális kiigazítással a szeptemberi 7,3 százalékról - jelentették az EU statisztikai hivatalában. Tavaly októberben 8,0 százalékos volt az állástalanok aránya az euróövezetben.
Az egész EU átlagában szeptemberhez képest változatlan maradt a munkanélküliség aránya 7,0 százalékon, de ez is kisebb a tavaly októberi 7,8 százaléknál.
Magyarországról 7,3 százalékos októberi, 7,2 százalékos szeptemberi és 7,5 százalékos tavaly októberi munkanélküliséget tart nyilván az EU statisztikai hivatala.
Októberben a 27 EU-tagország közül 23-ban volt kisebb a munkanélküliség, mint tavaly októberben.
Az EU-ban a legkisebb munkanélküliséget Dániában (2,9 százalék) és Hollandiában (3,1 százalék) mérték októberben, a legnagyobb arány továbbra is Szlovákiában (11,2 százalék) és Lengyelországban (8,8 százalék van). Szlovákiában július óta változatlanul 11,2 százalékos a munkanélküliség, tavaly októberben 12,6 százalékos volt. Lengyelországban csökkent a szeptemberi 8,9 százalékról, és szintén jóval alacsonyabb a tavaly októberi, ott is 12,6 százaléknál, az EU statisztikai hivatala szerint.
Októberben az Egyesült Államokban 4,7 százalékos volt az állástalanok aránya a tavaly októberi 4,4 százalék helyett, Japánban pedig 4,0 százalékos, a tavaly októberi 4,1 százalék helyett, tették hozzá az EU statisztikusai.
Szép lassan eltűnnek a német állástalanok
Éves szinten kedvezőbb lesz a munkanélküliség
.Négyezerrel többen munka nélkülMTI
Cikkek
A piacok szerint pont jó az orosz eredmény
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 11:54
A pénz- és tőkepiac elégedett az orosz parlamenti választások eredményével: a szavazatarányok elég erősek, hogy biztosítsák a stabil, nyugodt átmenetet a Putyin elnöksége utáni időre...
Cikkek
Irak: anarchiát hagynak hátra a brit csapatok
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 11:38
Az Irakban szolgáló brit csapatok nem érték el küldetésük célját, kivonulásuk után anarchiát és erőszakot hagynak hátra - mutat rá a brit alsóház védelmi bizottságának jelentése.
Cikkek
Meddig áll az ország, ha leáll 17-én?
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 11:29
Nem jutottak közelebb a december 17-ére meghirdetett sztrájk visszavonásához a hétfői sztrájktárgyaláson - értékelte az egyeztetés végén annak eredményeit a Liga Szakszervezetek elnöke
Cikkek
Putyinról jót vagy semmit?
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 10:43
A lett közszolgálati televízió váratlanul törölt hétvégi műsorából egy dokumentumfilmet, amely bíráló felhanggal mutatta volna be Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Arnis Kupriss, az LTV 7 tv-csatorna műsorigazgatója hétfőn cáfolta azokat a sajtóban megjelent híreket, amelyek szerint a film sugárzásának az utolsó percben történt visszavonása mögött a rigai orosz nagykövetség és a lett külügyminisztérium közbelépése állt.
A váratlan műsorváltozást Kupriss "technikai problémákkal" indokolta. A csatorna szóvivője az osztrák hírügynökségnek nyilatkozva megerősítette a műsorigazgató közlését. Eszerint A Putyin-szisztéma című dokumentumfilm első részének sugárzása egy meghibásodott videokazetta miatt maradt el szombaton, az orosz parlamenti választások előtt napon. A francia-német-litván koprodukciós film két része december 7-én és 14-én kerül adásba - ígérte a szóvivő. A dokumentumfilm az orosz elnök pályafutását mutatja be a szovjet titkosszolgálattól (KGB) az orosz állam csúcsáig.
Utcára vonul fél Oroszország
Moszkvában nyugtalan napnak ígérkezik a hétfő, mivel több szervezet tüntetésre hívta követőit: nem engedélyezett tüntetést szervez a Másik Oroszország elnevezésű ellenzéki tömb, s külön a tömbhöz tartozó nemzeti-bolsevista Eduard Limonov, a kommunista párt és a Vlagyimir Putyin elnököt támogató pártok ifjúsági szervezetei.
A Másik Oroszország tüntetése ellen szinte bizonyosan fellép a rendőrség, mivel szervezői nem szerezték be az előzetes engedélyeket. A vasárnap választások miatti gyász kimutatására szervezett megmozdulás résztvevőit felszólították, hogy gyászszalaggal vagy egy szál virággal érkezzenek.
A Gennagyij Zjuganov vezette kommunisták az ország több pontján szándékoznak tüntetni. Ők az általuk észlelt választási csalások miatt vonulnak az utcára, s minden eshetőségre felkészülve jó előre beszerezték a szükséges engedélyeket.
A Putyint támogató pártok ifjúsági szervezetei utcai megmozdulásokkal akarják megünnepelni a választási győzelmet. Megfigyelők szerint aggodalomra ad okot, hogy közölték: utána szétoszlanak a fővárosban, hogy fellépjenek "az ellenzéki provokációk ellen".
Az Eho Moszkvi rádióállomás délelőtti szavazásán több ezer betelefonáló hallgató közül több mint 70 százalék vélekedett úgy, hogy az állami dumából kiszorított ellenzék minden várható nehézség ellenére nem szívódik fel, hanem radikalizálódni fog.
10 millió embert vesztett el Putyin
MTI
Cikkek
Már a karácsonyi ajándékra is köthetünk biztosítást
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 10:10
Bárki akár 5 évre szóló biztosítást köthet 35 ezer forint feletti műszaki cikkekre, ha a Cora áruházakban vásárol, és a Groupamával szerződik. A hazaszállítás és a felszerelés is biztosítható
Cikkek
Megremegett a forint lába
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 10:09
Alig érzékelhetően lefelé mozdult a forint árfolyama, a budapesti bankközi devizapiacon hétfő délelőtt 253,45/55 forint volt az euró jegyzése, ami alig tér el a péntek délutáni 253,25/50 forintos értéktől. A kereskedők óvatosságot érzékelnek, és elsősorban a feltörekvő devizák mérsékelt, de irányzatszerű gyengülése miatt azt valószínűsítik, hogy a nap során az árfolyam 254 forint felé mozdul. A dollárral szemben jelentősebb mértékben gyengült a forint: árfolyama jelenleg 172,80/90, pénteken 171,90/172,10-en állt.
A bankközi forintpiacon az új tartalékolás periódus kezdete érzékelhető: vége a 6,50 százalékos overnight kamatok korszakának, a hétfő reggel jellemző kamatszint 7,00/10 százalék - még mindig az MNB alapkamat szintje alatt alakul.
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Az araboknak elegük van a dollárbólMTI
Cikkek
Apró meglepetés: 1993 óta nem láttunk ilyet
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 09:26
A Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint hosszú idő után október volt az első olyan hónap, amikor több egy- és kétforintos áramlott be a jegybankba, mint onnan ki. Jó döntés a kivonás
Cikkek
6 éven felülieknek csak gyermek felügyelete mellett ajánlott!
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 09:10
Jövő hétfőn indul a legkisebbeknek szóló JimJam tévécsatorna - tájékoztatta az adó kommunikációs ügynöksége hétfőn az MTI-t. A hat évnél fiatalabb gyerekeknek szóló JimJam programja a közlés szerint magyar nyelvű rajzfilmekből, éneklős és zenés-táncos sorozatokból, valamint báb- és agyagfigurákat szerepeltető, izgalmas cselekményű műsorokból áll.
A társaság október elején jelentette be, hogy a Liberty Global európai tartalomszolgáltató vállalata, a Chellomedia, valamint a piacvezető, gyermekműsorgyártó és jogtulajdonos HIT Entertainment közös vállalkozásban nemzetközi, óvodás korúaknak szóló csatornát indít.
Akkori közlésük szerint az adó Nyugat- és Kelet-Európában ez év végén, Afrikában és a Közel-Keleten pedig 2008 első negyedévében kezdi meg kábel- és műholdas adásait.
Elege van a reklámokból? Az EP-nek is!
A Tesco-reklám leszámol a Jézuska-mítosszal?
MTI
Cikkek
Amitől kiver a víz: brutális fűtésszámlák érkeztek
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 09:05
Száz százalékkal magasabb fűtésszámlát kaptak a pataki önkormányzati intézmények - írta hétfői számában az Észak-Magyarország. A lap úgy fogalmaz: olvasói jelezték, hogy az előző év hasonló időszakához képest száz százalékkal magasabb októberi fűtésszámlát kaptak a sárospataki önkormányzati intézmények a napokban az RFV Sárospatak Közszolgáltatási Nonprofit Kft-től.
Az RFV Sárospatak Közszolgáltatási Nonprofit Kft. Sárospatak önkormányzatának 51, valamint a fővárosi RFV Hungária Nyrt. 49 százalékos tulajdonrészével alakult meg a közelmúltban abból a célból, hogy a helyi közszolgáltatásokat elvégezze. A város vezetői a társaság megalapítását azzal indokolták, hogy a helyi közszolgáltatásokat takarékosabbá és mindemellett hatékonyabbá tegyék.
Az intézmények karbantartási feladatait, a távfűtést és a közétkeztetést 2007 októberétől vette át az RFV Sárospatak Közszolgáltatási Nonprofit Kft. A társaság eddig közel 200 millió forintos fejlesztést hajtott végre. Egyebek mellett energiatakarékos kazánokat építettek be a távhőrendszerbe, ezért nem értik az intézmények vezetői, hogy miért emelkedett ekkora mértékben a szolgáltatás ára.
Aros János, Sárospatak alpolgármestere elmondta, hétfőn ülnek le a társaság képviselőivel és tételesen átnézik a számlákat, ugyanis az RFV Sárospatak Közszolgáltatási Nonprofit Kft.-vel kötött szerződésben benne foglaltatik, hogy a szolgáltatás és a karbantartás havi összege nem lehet magasabb, mint a korábban önálló önkormányzati intézményként működő távhőszolgáltató egy hónapra eső összköltségvetése - olvasható az Észak-Magyarországban.
Kapaszkodjanak a budapestiek: brutális emelések
Három év alatt újjászületne a távfűtés
Kovács: csökkenthető a távfűtés áfakulcsaMTI
Cikkek
Vége a jó időknek: beborult a hangulat Budapesten
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 09:01
Negatívba fordulhat a hangulat hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén a múlt heti emelkedés után. Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír elemzője szerint negatív hangulat uralhatja a parkettet. A múlt hét utolsó három napjának emelkedése után hétfőn reggel már nem olyan rózsaszínű a kép a nemzetközi piacokon: az ázsiai tőzsdék vegyesen szerepeltek, az amerikai határidős indexek pedig mínuszban vannak. Az elemző arra számít, hogy a nyitás után a BUX index is mínuszba fordul.
A BUX 10,01 pontos emelkedéssel, 25.768,45 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,04 százalékkal erősödött.
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok hétfőn némi nyomás alatt lesznek, mindenesetre többnyire veszteségekkel kezdenek, a múlt heti lelkesedést követő mérlegelés közepette. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 egy pont körüli javulással, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 tizenhárom pont körüli visszalépéssel nyithat.
A New York-i tőzsdemutatók határidős jegyzései közül a New York-i értéktőzsde fő mutatójáé, a Dow Jones ipari átlagé hétfő reggelre 33 ponttal 13 389 pontra csökkent, a Nasdaq összetett mutatójáé 5,50 ponttal 2089,00 pontra süllyedt, az S&P 500-asé 2,90 ponttal 1480,80 pontra rosszabbodott.
Friss tőzsdei árfolyamok
Újra felfelé indult az olajárMTI
Cikkek
Szívem, ma van a 40 éves évfordulónk
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 08:42
Egy évforduló, amire jó szívvel gondolunk vissza, vagy ha rossz a szívünk, némi reménykedéssel. Ma negyven éve hajtották végre az első szívátültetést. Márványi Péter jegyzete
Cikkek
Újra felfelé indult az olajár
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 08:23
Nem valószínű, hogy az OPEC-országok illetékes miniszterei meg tudnak állapodni a termelés újabb növelésében szerdán. A dollár újfent gyengül, ez is támogatja a kőolaj árát.
Cikkek
Pénzt adnának a kiszavazó szocialistáknak
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 08:14
Anyagi támogatást ígért hétfőn Gaskó István, az általános sztrájkra készülő Liga Szakszervezetek elnöke az ingadozó szocialista parlamenti képviselőknek, hogy könnyebben vállalhassák az egészségbiztosítási reformról szóló kormányjavaslat elutasítását. "Szeretnénk mentesíteni őket egy nagyon nagy tehertétel alól: azok a képviselők, akik a nem gombot szeretnék megnyomni, de azt tartja csak őket vissza, hogy százezer forint büntetést kell a pártnak befizetni ezért, ha kérik, a szakszervezetek a sztrájkalapjukból kiutalják ezt a százezer forintot a képviselőknek" - jelentette ki a szakszervezeti vezető a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában.
A műsorban elhangzott, hogy negyven ingadozó szocialista képviselő van. Gaskó István szerint az, hogy a szakszervezetek készek lennének négymillió forintot fizetni, nem jelenti a szocialista képviselők megvásárlását. Hozzátette, ennek a pénznek a felajánlását még meg kell vitatni a szakszervezeti tagokkal is.
Gaskó István kilátásba helyezte, hogy a szakszervezetek nagy nyomást fognak gyakorolni az ingadozó szocialista képviselőkre. Elmondta, minden választókerületben, ahol ezeket a törvényhozókat megválasztották, a helyi szakszervezeti képviselők a választópolgárok előtti nyílt vitára hívják majd ki őket, és a képviselőknek "ott a választók előtt kell majd színt vallani".
Az MDF adna még egy esélyt a szárnyvonalaknak
A vasutasok és a villamosipariak leállnak 17-én
A pedagógusok is sztrájkolni fognak
Kókát megutálták a szocialisták, Orbán megosztóMTI
Cikkek
Az araboknak elegük van a dollárból
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 08:10
Közös valutát akarnak az Arab (Perzsa) öböl menti arab országok is: az Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) hat tagországának pénzügyminiszterei vasárnap a katari fővárosban, Dohában tanácskoztak a helyi pénzügyi unió létrehozásának meggyorsításáról. Az ügyet sürgősebbé tette számukra a dollár értékvesztése: az Egyesült Arab Emírségek kormánya a héten követelte, hogy a térség olajexportőr országai hagyjanak fel valutáik dollárhoz kötésével, mert az rontja az olajexportból származó bevétel vásárlóerejét a világpiacon. Kuvait már májusban önállóan "levált" a dollárról. Most vasárnap az értekezlet után a miniszterek azt mondták, hogy nem tárgyaltak az emírségi javaslatról, és a tervezett valutauniójuk kialakításáig mindenképpen a dollárhoz kötik továbbra is valutáik árfolyamát.
A GCC főtitkára, Abdul-Rahman al-Attija vasárnap a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy 2010-re meg akarják teremteni a tagországok pénzügyi és vámunióját és egységes belső piacát. A közös valutát "kalídzsi"-nek ("Öböl menti") fogják hívni; ez egyszersmind a partvidéki arab tájszólás neve is. A GCC tagországai hétfőn csúcsértekezletet tartanak.
Az 1981-ben alakult GCC-nek Bahrein, Kuvait, Omán, Katar, Szaud-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek a tagja.
Aranyom! Megválok tőled!
Erre az őszre nem lesz büszke Amerika
Ötszörös haszon az olajon?
Élőben közvetítették a titkos OPEC-tárgyalástMTI
Cikkek
10 millió embert vesztett el Putyin
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 08:04
A szavazatok 91,6 százalékának kiszámlálása alapján az Egységes Oroszország - amelynek listáját Vlagyimir Putyin államfő vezette - 63,2 százalékon állt hétfőn reggel. Ez nagyjából a végeredmény
Cikkek
Váratlan fordulat: Chávez bukott
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 07:15
Elismerte az alkotmány módosításáról szóló népszavazási kezdeményezésének vereségét Hugo Chávez venezuelai államfő hétfőn, a választási bizottságnak az eredményről szóló bejelentése alapján. Chávez az elnöki palotában tartott sajtótájékoztatón nyilatkozott döntéséről, "a politikai feszültség elkerülésének" szándékával indokolva azt. A Nemzeti Választási Tanács nem sokkal korábban tudatta: a módosításokat - amelyek az államfő korlátlan újraválasztását is lehetővé tették volna - a népszavazáson résztvevők 50,7 százaléka ellenezte, és 49,3 százaléka támogatta.
"Kiütjük az amerikai birodalmat!"
Beszólás után jéghideggé vált a venezuelai légkör
Íme, a legmenőbb csengőhang: fogd be a szád!MTI
Cikkek
Kókát megutálták a szocialisták, Orbán rendkívül megosztó
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 07:08
Novemberben leginkább Kóka Jánosnak és Szili Katalinnak változott meg a közvéleménybeli értékelése, 3-3 pontot veszítettek. Orbán Viktor rendkívüli módon megosztja a közvéleményt
Cikkek
1 milliárd eurós csoda épülhet Debrecenben
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 06:58
Debrecent javasolja az EU egyik legnagyobb tervezett kutatás-fejlesztési berendezésének számító Európai Neutronkutató Központ hazai helyszínének a nemzetközi bíráló bizottság
Cikkek
Meglepően jól sikerültek a megszorítások - fáj, nem kicsit
Privátbankár.hu | 2007. december 3. 06:48
Az idén a magyar gazdaság belső és külső egyensúlya a vártnál jobban alakul, növekedése viszont nagyon lefékeződik és magas marad az infláció.
Cikkek
Menekítse férjét a megőrzőbe!
Privátbankár.hu | 2007. december 2. 09:25
A gyerekmegőrzők és a ruhatárak összeolvasztásából született férjtár Salzburgban a karácsonyi vásárlást zavartalanabbul intézni vágyó nők számára. Tavaly másfélezer férfit menekített be párja a hatalmas sátorba a vásárlás elől.
Cikkek
Szavaznak az oroszok: Putyin győz, és kész
Privátbankár.hu | 2007. december 2. 09:18
Moszkvában - s ezzel Oroszország legnyugatibb időzónájában - helyi idő szerint vasárnap reggel 8.00-kor, közép-európai idő szerint 6 órakor, még sötétben megnyíltak a parlamenti választás szavazóhelyiségei, miközben az orosz Távol-Keleten már kilenc órája szavazhatnak az állampolgárok.
Az ország több mint 96 ezer szavazókörzetében összesen közel 110 millió állampolgár adhatja le voksát az állami duma - az alsóház - 450 képviselőjére.
A választás eredménye gyakorlatilag előre tudható: az Egységes Oroszország, a hatalom pártja, amelynek listáját Vlagyimir Putyin államfő vezeti, elsöprő győzelmet arat, s akár alkotmányos többségre is szert tehet, noha a pártok televíziós vitáiban nem vett részt, s kampányában kizárólag Putyin személyére és a részleteiben nem ismert "putyini tervre" támaszkodott.
A felmérések szerint biztosan bejut a Gennagyíj Zjuganov vezette kommunista párt (KPRF), s van esélye Vlagyimir Zsirinovszkij nacionalistának tekintett Liberális-Demokrata Pártjának, valamint az alig egy éve létrejött, és szintén Putyint támogató Igazságos Oroszország pártnak. Ténylegesen ellenzékinek tekinthető pártnak nincs esélye a bejutásra.
Az Egységes Oroszország példátlanul nagy hangsúlyt fektetett a részvételre. A párt kampányában Putyin melletti népszavazásnak kiáltotta ki a választást, s így különösen nagy jelentőségre tett szert a részvétel, amennyiben az befolyással lehet Putyin terveire és a március másodikára kitűzött elnökválasztásra, amelyen a jelenlegi államfő az alkotmány értelmében nem indulhat az egyhuzamban harmadik mandátumért.
Annyit moszkvai idő szerint kora reggel már tudni lehetett, hogy a Moszkvától 9 időzónára lévő Csukcs-félszigeten, ahol az ország területén először - moszkvai idő szerint szombaton este 23.00-kor - nyíltak meg a szavazóhelyiségek, ottani idő szerint kora délutánig már a választók 60 százaléka leadta voksát.
A belügyi szervek igyekeznek totálisan biztosítani a szavazás rendjét: országszerte mintegy 400 ezer rendőr és közel félmillió belügyi katona őrzi a 96.500 szavazókörzetet és általában a biztonságot. A fővárosban emellett minden közüzemi szolgáltató is megerősített ügyelettel dolgozik.
A választásokat mintegy 350 külföldi megfigyelő, továbbá a politikai pártok tagjainak tömegei és több jogvédő szervezet tagjai követik nyomon. A Központi Választási Bizottság sajtóközpontjában 35 ország több mint 1500 újságíróját akkreditálták.
Nobel-békedíjra jelölték Putyint
Megkezdődtek az orosz választások
Mi lesz veled, Putyin? Az orosz lapok találgatnakMTI
Cikkek
Tűz miatt buktak le a ruhahamisítók
Privátbankár.hu | 2007. december 1. 17:26
Ruhahamisító üzemre bukkantak a pénzügyőrök egy tűzeset kapcsán - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője.
Sipos Jenő elmondta: hajnalban kigyulladt egy raktárépület Budapesten, a VIII. kerületi piac közelében, és a tűz eloltása után bukkantak a hamisító berendezésekre és a hamisított ruhaneműkre.
A pénzügyőrök több mint kétmillió forint értékű ruhaneműt, valamint varró-, hímző- és szitanyomógépet találtak, ezeket le is foglalták - közölte a szóvivő. A raktár üzemeltetőjét és a dolgozókat keresik - közölte.
Tíz tonna romlott élelmiszer
Pancser hamisító: ilyen bankjegy nincs is
Vásártéri razzia: lecsapott az APEHMTI
Cikkek
Az MDF adna még egy esélyt a szárnyvonalaknak
Privátbankár.hu | 2007. december 1. 16:23
Vasúti kerekasztal-tárgyalások összehívását kezdeményezi az MDF Országos Választmánya a szárnyvonalak jövőjéről - jelentette be Katona Kálmán, az országos választmány elnöke szombaton Budapesten, a testület ülése után tartott sajtótájékoztatóján.
"Az MDF Országos Választmánya kezdeményezi a vasúti kerekasztal-tárgyalások összehívását. Jó alkalom erre az új miniszter hivatalba lépése. Teljesen egyértelmű, hogy az alacsony forgalmú mellékvonalakról szóló tárgyalások nem voltak alaposak" - mondta Katona Kálmán.
Álláspontja szerint a vasúti kerekasztal tárgyalásaiban részt kellene vennie a szaktárca és a nemzeti vagyonkezelő képviselőinek, a polgármestereknek és a szakpolitikusoknak is.
A politikus hangsúlyozta: a megszüntetésre ítélt mintegy negyven vasútvonal harmada üzemeltethető lenne térségi vasútként, ha az önkormányzatok számára egyértelművé válna, hogy milyen támogatást kaphatnak ehhez az államtól. Egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy pontosan mit tartalmaz a kormány mostani terve, így azt sem lehet megmondani, hogy az működőképes lenne-e - tette hozzá.
Katona Kálmán kiemelte: a sztrájk helyett a tárgyalások vezethetnek eredményre a kérdésben. A munkabeszüntetés terve a vasúti dolgozókat is megosztja, ráadásul a határozatlan idejű sztrájk nehezen kivitelezhető - fűzte hozzá.
Gaskó István, a Liga Szakszervezetek, és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete elnöke pénteken jelentette be: december 17-én reggel 6 órától határozatlan időre országos vasúti sztrájkot hirdetnek, amelyet fenntartanak mindaddig, amíg a kormánnyal nem tudnak megegyezni.
A vasutasok és a villamosipariak leállnak 17-én
Kartell miatt drágulhatott a vasútfelújítás
Ismét sztrájkra ébredt az ország
Kisztrájkolták magukat a vasutasok - egyelőreMTI
Cikkek
Mi vár Kákosyra?
Privátbankár.hu | 2007. december 1. 14:02
A Liberális Gazdasági Tanács támogatja Kákosy Csaba miniszterjelöltségét és programját - jelentette be Kóka János, az SZDSZ elnöke a testület ülése utáni sajtótájékoztatón.
"Ismét erősebbek lettünk" - fogalmazott a szabad demokraták elnöke, hozzátéve, a miniszterváltásnak az az üzenete, hogy újabb SZDSZ-es politikus került a magyar politika élvonalába. Kóka János ismertetése szerint azt várják Kákosy Csabától, hogy készítsen tervet a magyarországi gazdasági növekedés visszaállítására.
Kákosy Csaba, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kijelölt vezetője azt mondta: a gazdasági növekedés megteremtése mellett az informatikát, a vasút megújítását és a közlekedési reformot tekinti fő céljának.
Mint mondta, aktív és érdemi párbeszédet akar folytatni az üzleti szektorral, aktívabb gazdasági diplomáciát szeretne. A vasút és a közlekedés reformjáról szólva a kijelölt miniszter hangsúlyozta, lépésről lépésre kell megteremteni a modernebb, jobb minőségben szolgáltató magyar vasutat, illetve minél hamarabb, lehetőleg 2008-ban meg kell kezdeni a Volán-társaságok privatizációját.
Gyurcsány kihallgatást tart
Az SZDSZ felsorakozott Kóka utódja mögé
Vajon az SZDSZ igent mond Kóka jelöltjére?
Kákosy lehet Kóka utódjaMTI
Friss
Vállalat
Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.
Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30 -
Közel-keleti tárgyalásokat folytatott Jászai Gellért a 4iG jövőbeli együttműködéseiről2026. április 28. 05:30 -
Csányi Sándor tovább növeli érdekeltségét a biztonságtechnikai piacon2026. április 27. 14:30 -
Újjáépíti a debreceni Pálma éttermet a magyar milliárdos2026. április 27. 06:30 -
Nem tesz jót a luxus látványa a férfiaknak: önértékelési gondokat és vásárlási kényszert okozhat2026. április 24. 15:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Csendben pusztít a munkahelyi stressz
16:55
-
Felülteljesített a Coca-Cola: profitban és bevételben is verte a várakozásokat
14:51
-
Rekordokat dönt a budapesti Flippermúzeum
13:08
-
Az olcsó benzinár visszavág, zabáljuk az üzemanyagot, amíg van
12:20
-
Az adócsökkentés kormánya jóval az átlag felett sarcolta meg a magyar béreket
11:58
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Vitte a motort... vitte volna
15:07
-
Feljelentés az NKA-támogatások miatt: több tízmillió forint érkezett egri kulturális szereplőkhöz I.
14:29
-
Orbán lebeg: felajánlotta lemondását a Fidesz elnökségének, de még nem döntöttek
13:59
-
Tarr Zoltán és Tanács Zoltán is miniszteri felkérést kapott
12:36
-
Egri diákoknak hirdet alkotópályázatot a SZETA – a szolidaritás a középpontban
12:11
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Megorroltak az oroszok – kibővítették a szankciós listát
2026. április 27. 19:22
-
Deutsch Tamás mentelmi jogát kikérték az Európai Parlamenttől
2026. április 27. 19:53
-
A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
2026. április 28. 15:11
-
Hogyan döntenek ma Varga Mihályék?
2026. április 28. 08:23
-
Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
2026. április 27. 19:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. 

