.jpg)
Az az érzésem, hogy a történet részben egy súlyos félreértésen alapul: egyesek azt hiszik, van még bőven időnk a dolgok rendbetételére, közben meg eljátszadozhatunk koalícióval, miniszteri székekkel, lemondókkal és jelöltekkel: hát nem. Gondoljunk az olyan emészthetetlen apróságokra, mint az önkormányzati rendszer. Az ÁSZ intézetének tudós tanácsadója épp most figyelmeztetett a Gazdasági Rádióban arra, hogy ha nem sikerül záros határidőn belül komolyan átalakítani az önkormányzati struktúrát, nem lesz kifutása az uniós pénzek felhasználásának.
Abban megintcsak bőven van forrása a keserű humornak, hogy épp amikor talán némi lélegzethez jutott volna a reformpolitika, mert a gazdasági mutatók óvatosan javulnak, épp akkor csapott be a ménkű, pedig ha a körülmények jobbak és a helyzet stabilabb, ez legalábbis számomra nem azt diktálná, hogy na most lehet lassítani, felfüggeszteni az átalakulásokat, összezavarni a vonalakat, leállítani vagy átterelni folyamatokat. Ellenkezőleg: most lehetett volna talán megnyomni a gázt, két népszavazás közötti lélegzetvételnyi fél évben össze lehetett volna hozni egy ugyan kompromisszumos, de ütőképes biztosítási szisztémát.
A ´94 és ´98 közötti négyéves periódus tanulságai járnak a fejemben, akkor az akkori kormányzat végigverekedte magát azon a kemény időszakon, jónéhány fontos és kellemetlen feladatot el is tudott végezni, még ha épp az egészségügybe Hornéknak is beletört a foguk. A dolog akkori tanulsága szerintem az volt, hogy az a kormányzat tudatosan felvállalta országos bajok rendbetételét, népszerűsége feláldozása árán is. És legalábbis személyes véleményem szerint mégsem a reformokba bukott bele a választásokon, hanem más dolgokba, például - ki emlékszik még rá - az akkori miniszterelnök Bős-Nagymaros politikájába.
A mostani kabinet, meg a mostani kormányfő is korábban nagyon keményen állította, hogy a saját rövid távú politikai érdekei ellenére is rendbe teszi az országot. És sokak véleményével szemben nekem az volt az érzésem, hogy ennek az elszánt kormányzásnak nem is kellene feltétlenül kudarcosként és kudarccal zárni a periódusát – ezt gondoltam egészen mostanáig.
Tiszta vicc, bár csak áprilisi tréfa lenne, ahogy az önsorsrontó tradíciók jegyében sikerül beletrafálni a viszonylag reményteljes periódusokba, hogy aztán összehozhassuk magunknak a további reménytelennek látszó időszakot.
Márványi Péter jegyzete
Korábbi jegyzetek:
Sarki közértek mentsvára: topless kiszolgálás?
Bankrabló házi feladat: valami történik Kínában?
Így is lehet: környzetbarát reptérfejlesztés
Utcasirató: mi kéne a Rákóczi út felélesztéséhez?
Visszaállamosítás? Láttunk már ilyet, 60 éve