Hírek
Cikkek
Gyerekkel olcsóbb kötelezőt kötni
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 14:50
Az Allianz Biztosító több feltételt kiiktatott az idén a kötelező biztosítási tarifájából, és bár néhány újat is bevezetett, összességében egyszerűbb lett a rendszer - mondta Salamon Károly elnök-vezérigazgató a társaság sajtótájékoztatóján. Például a 14 év alatti gyermeket nevelők azért kapnak kedvezményt, mert körükben ötször kisebb egy baleset valószínűsége, mint a gyermekteleneknél.
Újdonság az Allianznál az is, hogy évi 120 forintért direkt (vagy más néven aktív) kárrendezést lehet vásárolni a kötelezős ügyfeleknek. Európa legtöbb országában működik ez a rendszer, amelyben a kárt szenvedett a saját biztosítójához megy, az rendezi a kárát és számol el a károkozó biztosítójával. A magyar megoldásban csak az Uniqa és a Generali biztosítók vesznek részt. Az idénre ez a szolgáltatás még 3 ezer forintba került, és 30 ezren vették igénybe a biztosító 1,8 millió kötelezős ügyfél-táborából.
Az Allianz köti minden második szerződést a magyar gkfb piacon, viszont a díjbevételből csak 44 százalékkal részesedik - mondta Kálózdi Tamás vezérigazgató helyettes, ami szerinte jól mutatja, hogy díjaik az átlagosnál olcsóbbak. Jövőre a meglévő ügyfelek díja
az infláció alatt növekszik, az új ügyfeleké olcsóbb lesz, mint az idén volt.
Kötelező csavar: többet fizet a szabálytalan autós
Cikkek
Orbán újra kommunistázott - ezúttal a Parlamentben
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 14:21
Orbán Viktor a legrosszabb kommunista időket idéző hazugságnak nevezte az Országgyűlés Európai ügyek bizottsága előtt, hogy strasbourgi nyilatkozatában a támogatások megvonását kérte volna az Európai Uniótól. A Fidesz elnöke hozzátette: "azért vagyunk együtt, hogy az önök hazugságait tisztázzuk, amellyel minden alap nélkül megtámadtak". Orbán a meghallgatásról fél órát késett.
Eörsi Mátyás, a bizottság szabad demokrata elnöke a múlt héten kezdeményezte Orbán Viktor meghallgatását, a pártelnök október 24-én Strasbourgban, az Európai Parlament néppárti frakciójának tanácskozásán elmondott beszéde miatt. Ebben a pártelnök a bizottság elnöke szerint a Magyarországnak járó támogatások megvonását kérte az EU-tól...Részletek
WSJE: Orbán kommunista ígéreteket alkalmaz
Veres: Orbán tízmilliárdos károkat okoz
Cikkek
Három év után először drágul a távfűtés
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 14:14
A távhőszolgáltatás díja átlagosan 8,4 százalékkal nő Budapesten, az emelkedés elmarad a kormány által prognosztizált 18 százalékos távhődíjemelési mértéktől
Cikkek
Csökkenő hozam a kincstárjegyek aukcióján
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 13:27
Csökkent a hozam a három és a hat hónapos kincstárjegyek aukcióján.A három hónapos papírok aukcióján 8,12 százalékos átlagos hozam alakult ki, ez 3 bázisponttal alacsonyabb a hétfői másodpiaci referenciahozamnál, és 1 bázisponttal kisebb az egy héttel korábbi aukció átlaghozamánál. Az aukción a legalacsonyabb elfogadott hozam 7,88 százalék, a legmagasabb 8,13 százalék volt.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által felajánlott 25 milliárd forintnyi kincstárjegyre 86,65 milliárd forint értékben érkeztek jegyzések. Az ÁKK csak a meghirdetett összegben fogadott el jegyzéseket.
A hat hónapos aukción 8,29 százalékos átlaghozam alakult ki, ez 9 bázisponttal magasabb a hétfői másodpiaci referenciahozamnál, a két héttel ezelőtt tartott legutóbbi aukció
átlaghozamánál pedig 12 bázisponttal alacsonyabb. A legalacsonyabb
elfogadott hozam 8,00 százalék, a legmagasabb 8,33 százalék volt.
Az ÁKK által felajánlott 30 milliárd forintnyi kincstárjegyre 87,16 milliárd forint értékben érkeztek jegyzések. Az ÁKK csak a meghirdetett összegben fogadott el jegyzéseket.
A forintpiacon csökkent a likviditás, miután a bankok a lejáró összegnél 26 milliárd forinttal többet, 399,3 milliárd forintot kötöttek le a jegybank kéthetes betétjében, az állomány így 828,17 milliárd forintra nőtt.
MILYEN TÍPUSÚ ÁLLAMPAPÍRT VÁLASSZAK?
Cikkek
Tőkeemelés az ELLA Banknál
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 13:22
Az ELLA Első Lakáshitel Kereskedelmi Bank Zrt. tulajdonosai október 26-án a bank
jegyzett tőkéjének emeléséről döntöttek, ami így meghaladja 4 milliárd forintot. A bank tulajdonosai arról is határoztak, hogy alárendelt kölcsöntőke formájában további 7 millió eurót bocsátanak a társaság rendelkezésére. A tőkeemelésre és alárendelt kölcsöntőke juttatására az ELLA Bank üzleti tevékenységének támogatása érdekében került sor.
Az ELLA Bank meghatározó tulajdonosa, a Mortgage Holding S.A. (Luxemburg), a tőkeemeléssel mintegy öt százalékkal növeli tulajdonosi arányát az ELLA Bankban, így mintegy 95 százalékban birtokolja a társaság részvényeit. A fennmaradó részvények
tulajdonosa továbbra is az ELLA (Első Lakáshitel) Szolgáltató Kft. marad.
Az ELLA Bank 1999. óta van jelen a magyarországi banki szolgáltatások piacán, lakossági jelzáloghitelezéssel és ehhez kapcsolódó banki szolgáltatásokkal. Mérlegfőösszege jelenleg közel 85 milliárd forint, ügyfeleinek száma 62 ezer fő.
Az ELLA Bank közvetett tulajdonosa a Royalton Capital Investors befektetési alap, amely befektetési tevékenységét elsődlegesen az EU-hoz újonnan csatlakozott országaira koncentrálja. A Royalton kezelésében lévő tőkét a European Bank for Reconstruction and
Development (EBRD), a DuPont Capital Management Corporation, a Caisse de Depot et Placement du Quebec Capital International és a State Street Bank and Trust Company bocsátja rendelkezésre.
Banki hírek
Cikkek
Átkeresztelné a vizitdíjat az MDF
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 13:13
A Magyar Demokrata Fórum kezdeményezi, hogy a vizitdíj fizetésénél inkább az egészségi állapot, mint a szociális helyzet legyen meghatározó. Pusztai Erzsébet, a kisebbik ellenzéki párt egészségpolitikai szakértője azt indítványozta, azoknak ne kelljen vizitdíjat fizetniük, akik krónikus betegségben szenvednek, és bármikor állapotromlás következhet be náluk.
Az MDF javaslata szerint az orvos szakma által összeállított lista készülhetne azon betegségekről, amelyben szenvedőknek nem kellene díjat fizetniük. Ilyen betegségek között említette a politikus a nehezen beállítható epilepsziát, a cukorbetegséget vagy
a veseelégtelenséget.
Az MDF szerint ösztönözni kellene, hogy 35 év felett évente legalább egyszer mindenki felkeresse házi orvosát, ezért, a javaslat szerint, nem kellene vizitdíjat fizetni 60 éves korig évente két alkalommal és 60 éves kor felett évente négy alkalommal.
A párt szerint a vizitdíj elnevezését is meg kellene változtatni, az új név az egészségügyi szolgáltatás elismerése (esze) lenne - mondta el Pusztai Erzsébet.
Az MDF az ingyenességet "kitolná" a 18 éves korhatárig, illetve addig, amíg a gyerek és a fiatal tanul. A párt azt javasolja, hogy csak a beutaló nélkül igénybe vett szakorvosi ellátásokért kelljen vizitdíjat fizetni, hiszen a beteg beutaló esetén már kifizette házi orvosának a díjat.
30 milliárdot várnak a vizitdíjtól(Hanganyag)
Cikkek
Kötelező csavar: többet fizethet a szabálytalan autós
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 13:09
Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság szeretné, ha a biztosítók a díjak megállapításánál figyelembe vennék, hogy az autósok mennyire tartják be a közlekedési szabályokat. Ehhez a rendőrség kész a biztosítók rendelkezésére bocsátani az autósok adatait.
Cikkek
Oroszországban nem lesz kaviár?
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 11:42
Egy éven belül eltűnhet a fekete kaviár az orosz boltokból egy olyan törvénymódosítás hatására, amely betiltaná az orvhalászoktól elkobzott zsákmány eladását is - jelentette egy moszkvai lap keddi számában.
Bár a fekete kaviár iparszerű kizsigerelését már tavaly betiltották az orosz felségvizeken, az orvhalászoktól elkobzott delikáteszt jelenleg is zavartalanul értékesítik az üzletekben -
mutatott rá az Izvesztyija, idézve az orosz agrárfelügyelet adatát, amely szerint lefoglalt áru tette ki a bolti kaviár 96 százalékát a múlt évben.
Most viszont az orosz kormány az élővilágról szóló törvény olyan módosítását határozta el, amely a lefoglalt kaviár tengerbe döntését, vagy pedig klórral való leöntés utáni elföldelését írja elő. Ez véget vetne az orvhalászok és revizorok közötti korrupt összefonódásnak, ami biztosítja az "elkobzott" csemege "legális" értékesítését kenőpénz fejében.
"Ha a törvénymódosítás nem marad papíron, akkor a törvénytelen kaviárzsákmányolás már egy éven belül nagyon rossz üzletté válhat, hiszen a maffia elvesztené áruja garantált piacát" - mondta Gennagyij Gorbunov, a felsőházi agrárbizottság elnöke az Izvesztyijának.
Ínyencek figyelem: bevezették a kaviártilalmat
Cikkek
Töretlen a befektetési alapok népszerűsége
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 11:13
A 2006. év harmadik negyedévében a BAMOSZ tagjai által kezelt alapok vagyona összesen 22,3 százalékkal nőtt
Cikkek
Nyilvánosságra kerülhet, mire ment el 100 milliárd
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 10:37
A Fővárosi Bíróság nem jogerős keddi határozatában arra kötelezte a Pénzügyminisztériumot, hogy hozza nyilvánosságra, mit takar az idei államháztartási többletkiadásoknál korábban említett 100 milliárd forintos tétel.
A PM volt államtitkára július 18-i sajtótájékoztatóján üzleti érdekekre hivatkozva nem hozta nyilvánosságra, hogy miből tevődik össze ez a 100 milliárd forintos tétel. Akkor a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet keresetet nyújtott be a PM ellen.
A Fővárosi Bíróság a keddi tárgyaláson úgy döntött, hogy mivel a szóban forgó tételre vonatkozó információkat a tárca nem titkosította, azok nem tagadhatók meg a nyilvánosságtól.
Leleplezték a büdzsé titkos 100 milliárdját?
Cikkek
Már a Balatonról is indulnak járatok Frankfurtba
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 10:17
A Rynair légitársaság ma indítja el Frankfurt Hahn-FlyBalaton járatát. Ennek apropóján a Magyar Turizmus Zrt., a Fly Balaton repülőtér és a régió szolgáltatói információs stand segítségével két héten át népszerűsítették a Balatont, mint turisztikai desztinációt a Frankfurt-Hahn repülőtéren.
Német újságírók sajtótájékoztató keretében ismerkedhettek meg a régió turisztikai kínálatával, a sármelléki Fly Balaton repülőtérrel, az aktív turizmus lehetőségeivel, valamint a gyógy- és wellness ajánlatokkal.
A téli szezonban a nyugat-magyarországi gyógy- és wellness-szállodákba, 2007 tavaszától pedig természetesen elsősorban a Balatonhoz szállítja a Ryanair a német turistákat.
A sármelléki FlyBalaton Repülőtér Nyugat-Magyarország és a Balatoni Régió egyik legjelentősebb beruházásaként, az egykori szovjet légibázis területén épült fel. Az évi 300 ezer utas fogadására alkalmas repülőtér parkolójában 300 autónak és 10 busznak van hely.
euractiv.hu
Cikkek
Kissé erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 10:16
Csekély mértékben erősödött a forint a bankközi devizapiacon, az eurót fél tíz körül 261,90-262,30 forinton jegyezték, szemben a hétfő délutáni 262,50 forintos árfolyammal.
A kereskedők nem számítanak jelentős elmozdulásra a nap folyamán, 261,50-263 forintos szint között mozoghat az euró árfolyama.
Jelentősen befolyásolhatják a forint árfolyamát a kedden nyilvánosságra kerülő különböző nemzetközi konjunktúra felmérések, valamint az eurózóna októberi inflációs adata. Az elemzők októberre 1,7 százalékos 12 havi fogyasztói áremelkedést várnak az eurózónában.
A dollár erősödött az euróhoz képest, az amerikai valutát délelőtt 206,45/60 forinton jegyezték, míg hétfőn délután 206,30 forinton állt.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
A legjobb sör: a hazai
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 10:13
A lengyel vendégmunkások körében a hazai sör vezeti a népszerűségi listát: a briteknél és az íreknél dolgozó lengyelek nem a gazdag helyi választékból isznak
Cikkek
Csökkent a népességfogyás üteme
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 09:34
Az év első nyolc hónapjában lényegesen mérséklődött a népességcsökkenés üteme: a születések száma kismértékben emelkedett, a halálozásoké jelentős mértékben csökkent az elmúlt évvel összehasonlítva. Kevesebben kötöttek házasságot, mint egy évvel korábban. A népesség becsült lélekszáma augusztus végén 10 millió 67 ezer volt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal kedden nyilvánosságra hozott tájékoztatójából.
Az előzetes adatok szerint 2006 első nyolc hónapjában 65.763 gyermek született, 87.537 lakos hunyt el, 30.962 házasságkötés történt.
A tavaszi influenzajárvány elmaradása jelentősen csökkentette a halálozások számát, a hirtelen beköszönő hőség miatt viszont júniusban és júliusban 740-en haltak meg. Ennek ellenére az említett nyolc hónapban a halálozás jelentős mértékben, 4,4 százalékkal
visszaesett, ez mintegy 4.000 fővel kevesebb elhunytat jelentett 2005. január és augusztus közötti időszakhoz képest.
Főleg a halálozások számának jelentős csökkenése miatt mérséklődött a népességfogyás üteme. A 2005 januárja és augusztusa között 26.700 fővel szemben 2006 első nyolc hónapjában 21.774 fővel csökkent a népesség száma a születések és halálozások különbözetéből adódóan. A nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege következtében az
ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 10.000 fővel lett kevesebb.
Már 300 millióan élnek az Egyesült Államokban
Cikkek
Csökkent a külker-hiány
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 09:29
Végleges adatok szerint az idén január-augusztusban a külkereskedelmi mérleg hiánya 1,679 milliárd euró volt, 382 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál, és 30 millió euróval kisebb az előzetesen közöltnél - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Január-augusztusban a kivitel értéke 36,609 milliárd eurót, a behozatalé pedig 38,289 milliárd eurót tett ki. Folyó áras forintadatokból számítva az export 24, az import 22 százalékkal bővült, euróban mérve a növekedés üteme 16, illetve 14 százalék volt.
Az előzetes adatok szerint az idén január-augusztusban a külkereskedelmi mérleg hiánya 1,709 milliárd euró volt. Az első nyolc hónapban az export 36,576 milliárd euró volt, 16 százalékkal több, mint egy évvel korábban, az import 38,285 milliárd eurót tett ki, ami 14 százalékos bővülés.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a külkereskedelmi mérleg hiánya január-júliusban 1,421 milliárd euró volt, az egyenleg 195 millió euróval javult az előző év azonos időszakához képest.
Tovább csökkent a külker-hiány
Cikkek
Mégsem olyan gazdaságos? Milliárdos büntetés várható
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 09:21
Milliárdos bírság kiszabásával zárulhat a Tesco polcszervizrendszere miatt indított versenyhivatali eljárás - tudta meg a Magyar Hírlap. Az ügy precedens értékű lehet
Cikkek
Cél nélkül nem spórolunk
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 08:41
Magyarországon viszonylag állandó a megtakarításokkal rendelkezők aránya - derült ki a GfK Hungária Pénzpiaci Adatszolgáltatások felméréséből
Cikkek
Mi történik ma a forinttal?
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 08:16
Kedden a forintot a munkaszüneti nap előtti, nem túl nagy forgalomban 261-262,50/euró között várják ingadozni az elemzők. A múlt heti forintfelvásárlásnak minden jel szerint vége, és ismét tele a piac híreszteléssel, hogy a Moody's esetleg leértékeli a magyar adóskockázatot, írta a Dow Jones hírügynökség kedd reggel.
Korábban, hétfőn több elemző azonban úgy vélte, hogy a pénteken megjelent, gyenge amerikai GDP-adat miatt a feltörekvő piaci kamatkülönbség növekedhet a dolláreszközökhöz képest, és ez jót tesz a forintnak is.
A londoni bankközi piacon a forint kedd reggel 261,73-03/euró volt, 0,02 százalékkal gyengébb a kora hajnalinál, 3,73 százalékkal gyengébb, mint tavaly év végén. Hétfőn későn 262,50/euró volt vételi oldalon, hétfő reggel 260,51-81/euró volt.
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Pénzügyi szektor
Fáj a feje, rossz a közérzete? Ne az épület az okolja!
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 08:14
A gyakori munkahelyi megbetegedéseket, a rossz közérzetet elsősorban a stressz okozza, nem pedig a jó ideje ismert és elfogadott "beteg épület" szindróma - írja a Népszabadság
Cikkek
Kétmillióba kerültek a traktortáblák
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 07:59
Nem számít rutinfeladatnak, de azért hatalmas kihívás elé sem állította a Főkefét a traktorral behajtani tilos táblák felszerelése - írja Népszabadság. A főpolgármester kérésének megfelelően a múlt héten mintegy 150 - hivatalos megfogalmazás szerint - mezőgazdasági vontatóval behajtani tilos táblát tettek ki a budapesti belvárosba vezető főutak mentén, amiatt, hogy a gazdák ezer traktorral akartak demonstrálni a kormány ellen a Parlamentnél.
Budapesten nagyságrendileg 80 ezer közlekedési tábla található. Ezek kihelyezését - a Főpolgármesteri Hivatal közlekedési ügyosztályának jóváhagyása alapján - a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. végzi - mondta el a lapnak Csanádi Csaba, a cég közútfenntartási igazgatója. A szakember szerint a múlt héten helyére került mintegy 150 új tábla legyártása egy, kihelyezése pedig újabb egy napot vett igénybe. Mindez alig kétmillió forintba került, amit a cég e célra elkülönített keretből fedezett. Egy tábla kihelyezése áfával mintegy 11 ezer forintba kerül.
Felesleges pénzkidobás lenne a népszavazás?
Cikkek
Felesleges pénzkidobás lenne a népszavazás?
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 07:49
A Fidesz népszavazási kezdeményezéseivel a megkérdezettek 55 százaléka nem ért egyet, 39 százalék viszont támogatja azokat - írja a Népszabadság
Személyes pénzügyek
Rokkantsági nyugdíj helyett a munkában maradást támogatnák
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 07:32
Hamarosan nem lesz könnyű rokkantsági nyugdíjat szerezni, sőt, a kormány tervei szerint lebuknak a rendszerrel visszaélők - írja a Világgazdaság
Cikkek
Januártól gyógyszert az interneten is lehet venni
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 07:19
Januártól startol a vény nélküli medicinák internetes gyógyszerrendelése és házhoz szállítása. A szolgáltatás ingyenes lesz. A szállítást gyógyszerész vagy szakasszisztens végezheti. A projekt tesztüzeme 200 patika részvételével szerdán kezdődik - írja a Világgazdaság.
Gyógyszert a hipermarketből - akik örülnek, és akik nem
Cikkek
Kedden kerül a Házelnök elé a költségvetési tervezet
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 07:17
Veres János pénzügyminiszter kedden átadja a jövő évi költségvetés tervezetét Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének. A kormány által jóváhagyott 2007. évi költségvetési tervezet szerint az államháztartás jövő évi konszolidált bruttó bevétele
11.613 milliárd forint, kiadása 13.330 milliárd, hiánya 1.718 milliárd forint, a GDP 6,8 százaléka lehet.
A költségvetésbe mintegy 200 milliárd forintot meghaladó tartalék van beépítve. A fejezeti államháztartási tartalék, amely negyedéves teljesítéshez kötött, olyan pénz, amelyet a fejezetek felhasználhatnak, ha teljesítik negyedévi előirányzatukat.
Hogyan lehet 100 forintból 120-at elkölteni?
Cikkek
Moody's jópont a Magyar Fejlesztési Banknak
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 07:12
Sok más, kormányokhoz kötődő pénzintézet mellett a Magyar Fejlesztési Bank egyes forint-
és devizabesorolásait is felminősítette hétfőn a Moody's Investors Service, lezárásaként annak a felülvizsgálati folyamatnak, amelyet az e szektorra kidolgozott új osztályzati rendszer augusztusi bejelentése után kezdett a nemzetközi hitelminősítő.
A kormányzati pénzintézeti szektorok módosított besorolási módszertana alapján e pénzintézetek kockázati osztályzása az adott országra megállapított hazaivaluta-bankbetéti besorolási országplafonra épül; korábban e plafon szerepét az adott ország szuverén kötvényadósi besorolása látta el.
Magyarország esetében a hazai valutában vezetett bankbetétek országplafonja, vagyis a bármely magyarországi banknak adható forintbetéti osztályzat a lehető legmagasabb, "Aaa" szintű a Moody's listáján. A magyarországi kereskedelmi adósság-kibocsátókra
megállapított devizaktövény-adósi országplafon - amely az általános törlesztési moratórium valószínűségét méri szuverén nem fizetővé válás esetén - szintén magasan elsőrendű "Aa1".
E besorolási kategóriákat a Moody's májusban honosította meg, amikor bejelentette: több tucatnyi ország, köztük Magyarország újonnan megállapított adóskockázati besorolási plafonját a szuverén adósi osztályzat fölé emelte, jelezve a szuverén és a kereskedelmi
adósság-kibocsátók adósosztályzatai közötti, addigi szoros kapcsolat lazulását.
Moody's: gyorsulva romlik az európai adósminőség
Cikkek
Szolidaritási adó helyett innovációs támogatás?
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 07:05
A vállalkozások levonhatnák a szolidaritásiadó-alapjukból a kutatás-fejlesztésre, innovációra fordított összegeket - a Világgazdaság információi szerint erre vonatkozó javaslatot nyújtott be a Pénzügyminisztériumhoz a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. A lap úgy tudja, ezzel két célt is el lehetne érni - a lépés egyrészt hozzájárulhat ahhoz, hogy az Audi mégis Magyarországon hajtsa végre újabb beruházásait, másrészt tovább ösztönözné a kutató-fejlesztő tevékenység fejlődését
Cikkek
Több, mint 2 dollárral olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 06:41
Két dollárt meghaladó mértékben csökkent a kőolaj ára hétfőn Londonban és New Yorkban. Ebben szerepet játszott, hogy szeptemberben lassult a kínai olajkereslet növekedés, továbbá az iráni olajügyi miniszternek az a bejelentése, hogy az ország napi olajtermelése elérte a 4,2 millió hordót, felülmúlva Irán hivatalos termelési kvótáját az OPEC-en belül, és nem utolsó sorban a szakértőknek az a várakozása, hogy a múlt héten nőtt az amerikai olajtartalék, amivel kapcsolatban a hivatalos adatot szerdán hozzák nyilvánosságra.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta decemberi jegyzése 2,39 dollár csökkenéssel 58,36 dolláron zárt.
Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent decemberi határidőre 2,40 dollárral 58,68 dollárra gyengült.
Csökkent az olaj ára
Cikkek
Próbagyors
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 06:07
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Korrekció miatt csökkent a BUX
Fáj a feje, rossz a közérzete? Nem az épület az ok
balba
Cikkek
Próbagyors
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 06:07
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Korrekció miatt csökkent a BUX
Fáj a feje, rossz a közérzete? Nem az épület az ok
jhjhhj
balba
Cikkek
Próbagyors
Privátbankár.hu | 2006. október 31. 06:07
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Korrekció miatt csökkent a BUX
Fáj a feje, rossz a közérzete? Nem az épület az ok
Cikkek
Nincs előrelépés az éhínség felszámolásában
Privátbankár.hu | 2006. október 30. 18:08
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatója tűrhetetlennek nevezte, hogy nincs előrehaladás az éhínség világméretű felszámolásának a folyamatában. Jacques Diouf a szervezet római székhelyén mutatta be hétfőn a FAO éves jelentését. Emlékeztetett arra, hogy 1996-ban 185 ország képviselőinek a részvételével megrendezett élelmezési világkonferencián azt a célt tűzték ki, hogy 2015-ig felére csökkentik a Föld éhínségben szenvedő lakóinak a számát, amelyet legalább 412 millióra szorítanak le.
Tíz év elteltével azonban "mélységesen lesújtottan kell bejelentenem, hogy a helyzet továbbra is tűrhetetlen és elfogadhatatlan" - szögezte sajtóértekezletén Diouf. Mint
rámutatott, a fejlődő országokban nemhogy csökkent volna, hanem emelkedett az éhezők száma, és számuk az idén elérte a 820 milliót. Évente mintegy 4 millióval nő az éhínségben szenvedő emberek száma - mutatott rá.
"Ha nem fordítjuk meg ezt a folyamatot azonnali és határozott akciókkal, akkor 1996-ban tett kötelezettségvállalásunkat nem tudjuk betartani, és a tíz éve kitűzött célok csak 2150-re teljesülnének - hangoztatta a főigazgató. Diouf úgy vélekedett, "szégyenletes és
elfogadhatatlan" lenne, ha az 1996-ban meghatározott célok 2015-ig nem válnának valóra.
Ausztriában nem csak a gazdagság, a szegénység is nő
Cikkek
Csökkent az olaj ára
Privátbankár.hu | 2006. október 30. 18:05
Két dollár körüli mértékben csökkent a kőolaj ára hétfőn késő délutánra Londonban és New Yorkban. Ebben szerepet játszott, hogy szeptemberben lassult a kínai olajkereslet növekedés, továbbá az iráni olajügyi miniszternek az a bejelentése, hogy az ország napi olajtermelése elérte a 4,2 millió hordót, felülmúlva Irán hivatalos termelési kvótáját az OPEC-en belül, és a szakértőknek az a várakozása, hogy a múlt héten nőtt az amerikai olajtartalék, amivel kapcsolatban a hivatalos adatot szerdán hozzák nyilvánosságra.
Röviddel 17:30 után a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta decemberi jegyzése 1,93 dollár csökkenéssel 58,82 dolláron állt.
Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent decemberi határidőre 2,08 dollárral 59,00 dollárra gyengült.
Kissé drágult az olaj
Cikkek
Korrekció miatt csökkent a BUX
Privátbankár.hu | 2006. október 30. 17:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 303,37 pontos csökkenéssel, 22.435,54 ponton zárt hétfőn, a pénteki záró értékhez képest ez 1,33 százalékos gyengülés. Alacsony, 16,8 milliárd forint értékű összforgalomban a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz viszonyítva.
Mérsékelt forgalomban a régió piacaihoz hasonlóan esett az index - mondta Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Rt. elemzője. Az olajár esése miatt az orosz piac 2 százalékos mínuszban zárt - említette példaként. Hozzátette, hogy a vezető papírok közül a csökkenés a forint gyengülése miatt az OTP-t érintette leginkább.
Vélekedése szerint az alacsony forgalom melletti BUX-csökkenés csupán korrekció, a várható tendencia inkább az erősödés a BÉT-en.
Az OTP részvények ára 2,28 százalékkal csökkent. A Mol 0,72 százalékkal gyengült. A Richter részvények záráskor 1,67 százalékkal értek kevesebbet, mint pénteken. Az Egis részvények ára 0,19 százalékkal erősödött. A Magyar Telekom 1,14 százalékkal gyengült.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
Egyre több a bankkártya - és nem félünk használni
Privátbankár.hu | 2006. október 30. 17:40
Magyarországon az első félév végén 7,71 millió bankkártya volt forgalomban, 10,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban - derül ki a Magyar Nemzeti Bank magyarországi fizetési kártya üzletágról szóló elemzéséből
Cikkek
Ausztriában nem csak a gazdagság, a szegénység is nő
Privátbankár.hu | 2006. október 30. 17:20
Az osztrák Caritas vezetője szerint az alpesi országban nő a gazdagság, de a szegénység
is. Franz Küberl hétfőn, bécsi sajtóértekezletén indította el szervezete szokásos novemberi
adományozó akcióját, amelynek jelmondata: Az Ön adománya segít abban, hogy a szegénység ne maradjon sors! Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy a 8,2 milliós Ausztriában mintegy egymillió embert fenyeget a szegénység, és 460 ezren már szegénynek számítanak. Arra hivatkozott, hogy a Caritashoz segélyekért fordulók
közül minden negyedik kérelmező napi 2 euróból él. Elmondta, hogy szegénységgel fenyegetettnek az tekinthető, aki havi 848 eurónál kisebb összeggel rendelkezik, Tájékoztatást adott arról, hogy tavaly több mint 44 ezren fordultak pénzsegélyért a Caritashoz, amely mintegy 2 millió euró gyorssegélyt utalt ki a kérelmezőknek.
Felmérték a zsebeket: a magyarok igencsak hátul kullognak
Cikkek
Pályamódosító hitelprogram
Privátbankár.hu | 2006. október 30. 16:32
A közszférában foglalkoztatottak pályamódosító hitelprogramjának részleteit közzétette a kormány a Magyar Közlönyben. A november 11-től hatályos szabályok egyebek mellett rendelkeznek arról is, hogy mennyibe kerül a hitel utáni állami kezességvállalás, és mikor
kell lejárat előtt visszafizetni a kölcsönt.
A legfeljebb 3 millió forint összegű pályamódosító hitelt 10 éves futamidővel lehet felvenni, a türelmi idő 3 év. A rendelet kimondja azt is, hogy a munkaadó általi felmondás (felmentés) előtt legalább egy évet kellett megszakítás nélkül eltölteni a közszférában (pályakezdőknél elég a fél év). A közszférában történt foglalkoztatás a köztisztviselőt, a közalkalmazottat, a fegyveres szervek és a Magyar Honvédség hivatásos állományú tagjait, valamint a többségi állami tulajdonban lévő cég vagy közalapítvány alkalmazottját jelenti.
A hitelt csak gazdasági társaság alapítására, abban történő tőkeemelésre, valamint egyéni vállalkozás indítására lehet felhasználni. Aki eladja a futamidő alatt az üzletrészét, annak a
teljes összeget azonnal vissza kell fizetnie. Nem kaphat ilyen kölcsönt az, akinek lejárt adó- vagy más köztartozása van (hacsak nem kapott a fizetésre haladékot), továbbá akinek hitelszerződésből lejárt tartozása van, és az sem, aki ellen végrehajtás folyik.
A hitelt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nyújtja, legfeljebb 20 milliárd forint összegben. Az állam a kölcsönre készfizető kezességet vállal, de ennek díját - a kölcsönösszeg 2 százalékát - a felvevőnek kell megfizetnie. A hitelkérelmeket legkésőbb 2009. december 31-éig lehet benyújtani.
Csökkenés és növekedés - hogy is állnak a kamatok?
Cikkek
Gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2006. október 30. 16:13
Enyhén gyengült a forint a bankközi devizapiacon hétfőn, az eurót délután fél négy körül 262,50 forinton jegyezték, szemben a péntek délutáni 261,05/15 forintos árfolyammal. A forint délután 7,03 százalékon állt a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán, 50 bázisponttal gyengébben az előző napi helyzeténél. Az euró árfolyama napközben 262,50 és 263 forint között változott.
A dollárt délután 206,30 forinton jegyezték, míg pénteken még 205,70/90 forinton kereskedtek vele.
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
Csökkenéssel kezdett New York
Privátbankár.hu | 2006. október 30. 15:53
Süllyedéssel indultak a vezető amerikai részvényindexek hétfőn: a nyitásban a New York-i tőzsde DJIA mutatója előbb 5, nem sokkal később 18 pont veszteségben volt, de 6 pontra visszakorrigált. A Nasdaq piac composite mutatója a nyitásban 5 pontot esett, ez a veszteség öt perc után már csupán 3 pontnyi volt. A befektetőket bizonytalanná tették a friss amerikai makroadatok.
A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 28,48 pont, 1,20 százalék csökkenéssel 2350,62 ponton fejezte be a múlt pénteki napot, a 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 0,60 százalékkal, 73,40 ponttal 12 090,26 pontra esett.
Ennek hatása érződött hétfőn a nagy nyugat-európai tőzsdéken: a londoni FTSE-100 az amerikai nyitásnál 0,6 százalékos, a párizsi CAC-40 mutató 0,9, a frankfurti DAX-30 pedig 0,35 százalékos veszteségben állt.
Az olaj ára zuhant: a határidős amerikai könnyűolaj olcsóbbodása hétfőn kora délután elérte az egy dollárt, az ár 59,75 dollárnál volt ezzel, Az euró folytatta erősödését: 1,2724 dolláron jegyezték ekkor. Az arany unciáját 607,50 dolláron.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Étterem a belváros szívében: nem csak felnőtteknek
Privátbankár.hu | 2006. október 30. 15:26
A belváros szívében található "békebeli" kávéházunk, melyhez kivételes módon kapcsolódik a klasszikus vendéglátóipari értékeket felvonultató éttermünk (x)
Cikkek
Felmérték a zsebeket: a magyarok igencsak hátul kullognak
Privátbankár.hu | 2006. október 30. 15:25
Európában Hollandiában a legnagyobb az egy főre jutó pénzvagyon, Magyarországon egyike a legalacsonyabbaknak - derül ki az osztrák nemzeti bank felméréséből, amit az Eurostat 2005-ös adatai alapján készített el 17 európai ország figyelembe vételével.
E szerint Hollandiában 93.415 euró (hozzávetőleg 24,5 millió forint) az egy főre jutó vagyon (készpénz, bankbetét, részvények, egyéb értékpapírok, élet-és nyugdíjbiztosítás). A második helyen Dánia áll, a harmadikon Nagy-Britannia, majd Belgium és Olaszország
következik, 75 ezer, illetve 57 ezer euróval.
A legkevesebb az egy főre jutó pénzvagyon Litvániában, 3110 euró (814 ezer forint), illetve Magyarországon, 6975 euró (hozzávetőleg 1,8 millió forint). Ausztria a középmezőnyben foglal helyet, 44 ezer euróval (11,5 millió forint).
Cikkek
Az amerikai háztartások alig költöttek többet
Privátbankár.hu | 2006. október 30. 15:20
Mérsékelten, alig 0,1 százalékkal bővült az amerikai háztartások szeptemberi kiadása. Ez volt a leglassúbb bővülési ütem az elmúlt tíz hónapban. A szakértői várakozásokban 0,3 százalékos kiadásnövekedés szerepelt. A kereskedelmi minisztérium közlése szerint a háztartások növelték a tartós fogyasztási cikkek (autók, háztartási berendezések) vásárlásait, ugyanakkor visszafogták az élelmiszerekre, ruházatra fordított összegeket.
Augusztusban a háztartási kiadások 0,2 százalékkal bővültek. A szeptemberi költekezésnél rosszabb eredményt legutóbb a tavaly augusztusi adat mutatott, amikor a kiadások 0,1 százalékkal mérséklődtek.
A családi bevételek, amik a jövőbeli kiadások méretére utalhatnak, egyidejűleg erőteljesen, 0,5 százalékkal növekedtek szeptemberen az augusztusi 0,4 százalékos növekedés után. A bevételeknek ez volt a leggyorsabb ütemű növekedése június óta. A szakértői várakozásokat (0,3 százalék) is felülmúlta a bevételek szeptemberi növekedése.
Az inflációval módosított háztartási kiadásbővülés 0,4 százalékos volt, az infláció lassulásának köszönhetően. Augusztusban 0,1 százalékos inflációval korrigált kiadáscsökkenést regisztráltak.
A július-szeptember közötti mérsékeltnek nevezhető kiadásbővülés után a szakértők októberben, decemberben a helyzet javulását várják, tekintettel az ingatlanpiaci dekonjunktúra enyhülésére és az alacsonyabb energiaárakra.
Amerikai GDP-bővülés: ez kevés lesz
Cikkek
Senki sem várja meg a nyugdíjkorhatárt
Privátbankár.hu | 2006. október 30. 15:15
A nyugdíjrendszer tervezett változtatásai két emberöltőre berendezik a körülményeket Magyarországon - jelentette ki Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter
Cikkek
Biztosítást a hipermarketből!
Privátbankár.hu | 2006. október 30. 15:11
Mától újabb szolgáltatás jelenik meg a Tesco hipermarketekben: a biztosítás. A Tesco vásárlók kötelező és casco autóbiztosítást is köthetnek, együttműködésben a Generalival
Cikkek
próbacím.
Privátbankár.hu | 2006. október 30. 15:10
próba ajánló aposztróf: " idézőjel: " and: & at: @ dollár: $ sárfesz esz: ß backslash: or: | pow: ^ lt: < gt: > dj: đ árvíztűrő tükörfúrógép
Cikkek
Az internet irányításáról tanácskoznak Athénban
Privátbankár.hu | 2006. október 30. 14:58
Világfórum kezdődött az internet irányításáról hétfőn a görög fővárosban, Athénban. A tanácskozáson a világ csaknem minden államából több mint ezer küldött vesz részt, de képviseltetik magukat a világháló fő szolgáltatói (Yahoo, Google, Microsoft), valamint emberijogvédő szervezetek is, köztük az Amnesty International.
A rendezvényt megnyitó beszédében Kosztasz Karamanlisz görög kormányfő hangsúlyozta: "Az internetnek a demokráciát, a biztonságot és a stabilitást kell erősítenie".
Markus Kummer, a tanácskozás előkészítésével megbízott ENSZ-munkacsoport koordinátora hangoztatta: ez az első alkalom, hogy a kormányok, a nemzetközi szervezetek, a magánszektor és a civilszervezetek küldöttei teljesen egyenrangú képviselőkként gyűlnek össze.
Telekom hírek, trendek
Cikkek
WSJE: Orbán kommunista ígéreteket alkalmaz
Privátbankár.hu | 2006. október 30. 14:55
Magyarországnak olyan miniszterelnöke van, aki gazdasági reformokat akar, de valószínűleg nem rendelkezik az ezek végigviteléhez szükséges felhatalmazással - s olyan, új erőre kapott ellenzéke, amely populista
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Hullámzóan indult a tengerentúli tőzsdék napja is
Vegyesen indítottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
6 órája
Nemzetközi
Több tucatnyian meghaltak, másokat elraboltak Nigériában
Az afrikai országban ismét lesújtott a terrorizmus.
6 órája
Nemzetközi
Utoljára kerülnek pénzérmék forgalomba II. Erzsébetről
Fordulópont előtt a brit pénzverés történeta.
6 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Forr a magyar úszótársadalom
16:04
-
Afrika ezerrel robog afelé, hogy napenergia segítségével önellátó legyen elektromos áramból
15:03
-
1933 óta nem voltak ilyen magasak az amerikai vámok, jön a globális infláció
13:01
-
Félig benne maradt a retro mocsarában a balatoni turizmus
11:11
-
Trump protekcionista intézkedései a Japán gazdaságot is jégre vitték
10:10
Turizmus Online cikkei
-
Csatatérré változott egy időre a milánói reptér 1-es terminálja
16:04
-
Postakocsiállomástól a designhotelig – a Traunsee partjának különleges helye
16:04
-
Vezérigazgató-váltás a lett légitársaság élén
19:07
-
Szallas.hu: augusztus 20-ai héten útra kelt az ország
16:04
-
Új regionális vezető Budapesten az Air France-KLM-nél
14:02
A vidék hírei
-
Németh Balázs: Geszti Péter suttyó módon poénkodott a MÁV-val és Mészáros Lőrinccel
18:00
-
Több mint 323 millió forintos támogatást kapott Eger
11:12
-
Finiséhez érkezett a klímafejlesztés a Markhot Ferenc Kórházban
08:07
-
Az ünnepnapra visszatér a kánikula
06:20
-
Vita robbant ki a holtan talált terepfutó keresése körül
18:01
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Van egy kis baj, ha most venne eurót
2025. augusztus 11. 18:30
top 24
-
Hosszú idő után lehet őszintébb Orbán Viktor mosolya
2025. augusztus 20. 06:11
-
Csípős megjegyzést tett Donald Tusk a budapesti csúcstalálkozó ötletére
2025. augusztus 20. 14:52
-
Donald Trump forró dróton felkérdezte Orbán Viktort?
2025. augusztus 20. 08:21
-
Már vizsgálják a Lengyelországban éjjel felrobbant tárgyat
2025. augusztus 20. 13:10
-
Nincs szükség arra, hogy Európa legnagyobb tűzijátéka itt legyen – az utca embere augusztus 20-áról
2025. augusztus 20. 11:32
