Hírek
Cikkek
Gyurcsány szerint hasznos is lehet a népszavazás
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 14:45
Gyurcsány Ferenc szerint a népszavazási kezdeményezésnek az az előnye, hogy alkalmat ad meggyőzni az embereket arról, miért kellenek a változások Magyarorságon. A miniszterelnök minderről szerdai internetes naplóbejegyzésében értekezik.
"A változások, a reformok, a jövőbe történő befektetést támogatók érvei fognak összecsapni azok véleményével, akik azt mondják, hogy ne történjen semmi. Mindenki kifejtheti majd a véleményét. Mi is ki fogjuk fejteni. A kormány és a kormány mögött álló pártok, és gondolom, hogy még sokan mások" - írja a kormányfő.
A miniszterelnök blogjában hangsúlyozza: a népszavazási kezdeményezésnek az az előnye: nagyobb lehetőséget teremt arra, hogy megmagyarázzák, miért van szüksége Magyarországnak a változásokra. A kormányfő ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz: a kormánynak világos programmal kell rendelkeznie a nyugdíjról, a felsőoktatásról, az
egészségügyről és a mezőgazdaságról.
"Fontos lesz megtudni, hogy az emberek erről vagy arról a kérdésről mit gondolnak. Most nem foglalkozom azzal, hogy egyáltalán népszavazásra lehet-e bocsátani ezeket a kérdéseket. Ezzel nem kell a kormánynak foglalkoznia, erre való az Országos Választási
Bizottság, vagy éppen az Alkotmánybíróság" - olvasható Gyurcsány Ferenc blogjában.
Mit akar a Fidesz? A kérdések már megvannak
Cikkek
69 millió dollár a szerbiai kereskedelemből
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 14:42
A szerb-magyar áruforgalom 2006. első nyolc hónapjában 287 millió dollár értékű volt, s ebből Magyarországnak 69 millió dolláros többlete keletkezett - közölte szerdán a szerb gazdasági kamara.
A kamara statisztikája szerint Szerbiának folyamatosan deficitje származik a kétoldalú árucseréből, ám ez a 2002 és 2004 közötti időszakban volt a legnagyobb, majd a múlt évben már 30 százalékkal csökkent, s az idei első nyolc hónapban is nyolc millió dollárral kevesebb volt, mint 2005 hasonló időszakában.
Az idei szerb exportban a horganyzott áruk, a fűtőolaj, a polietilén, a cukor, az alumíniumtermékek, a polipropilén, a vas- és színesfém-kohászati termékek, a cellulóz, a tehervagonok és a szójaolaj voltak a legjelentősebb tételek, míg Magyarország gázolajat, fűrészárut, televíziót, kenőolajat, építőipari üvegtermékeket, személyautókat, élelmiszert szállított nagyobb mennyiségben Szerbiának.
Tolódik a szerb NIS privatizálása
Cikkek
Sólyom szerint azért volt méltó megemlékezés is
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 14:13
Sólyom László a televízió képeivel szemben úgy látja, azért otthon is volt méltó ünneplés. A köztársasági elnök először szólalt meg az október 23-i budapesti erőszakos események óta ebben az ügyben a nyilvánosság előtt.
Strasbourgban, az Európai Parlamentnél tett szerdai látogatása alkalmából magyar újságíróknak nyilatkozva azt mondta, a külföldi vendégek mind azzal a benyomással távoztak, hogy méltó és szép ünnepség részesei lehettek. Emlékeztetett rá, hogy valóban voltak nagyon szép, méltó ünnepségek, előfordult, hogy a parlamenti pártok is együtt ünnepeltek. Emellett szerinte ki kell emelni, hogy régóta most először az operai díszünnepségen ott volt minden politikai erő.
"Tehát azt szeretném mondani, hogy nem maradhat meg csak a rossz, mert nagyon sok pozitívum volt az 1956-os évfordulóban" - mondta az államfő. S hozzátette: emellett a médiának köszönhetően rengeteg eredeti dokumentumot sugároztak, rengeteg kiadvány jelent meg, márpedig mindez reményt ad arra, hogy a fiatalok hiteles forrásból megismerhetik, mi is történt 1956-ben.
Sólyom László egyébként kérdésekre nem kívánt válaszolni, így nem lehetett megtudni, mit gondol a hétfői budapesti erőszakos eseményekről.
A világsajtó megosztott ünnepről ír
Cikkek
Nyugdíj mellett is adóznak jövőre
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 14:09
Január 1-jétől a nyugellátás melletti munkavégzés után járulékot kell fizetni - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára az ágazati érdekegyeztető tanács ülésén szerdán. Faragó Györgyné elmondta: a befizetett járulék növeli majd a nyugdíjat. A tervezet szerint 2008-tól a korkedvezményes nyugdíj mellett nem lehet majd munkát vállalni. A nagyon alacsony nyugdíjak mellett is lesz azonban lehetőség munkavégzésre, de a munkáért kapott javadalmazás nem haladhatja meg a mindenkori minimálbér összegét - tette hozzá.
A nyugdíjrendszer változásait tartalmazó törvénytervezettel a kormány célja, hogy csökkentsék az öregségi nyugdíjkorhatár előtti nyugdíjba vonulás idejét - mondta el. A szakállamtitkár megjegyezte: ma a nyugdíjba vonulók 94 százaléka választja a korkedvezményes nyugdíjat.
A módosítás szerint 2009-től az előrehozott nyugdíjat a nők 59 évesen választhatják, a férfiak pedig csak 60 évesen. 2012-től azonban egységesen 60 év lesz a korkedvezményes nyugdíj választhatóságának korhatára a tervek szerint - mondta Faragó
Györgyné.
További adózási tudnivalók
Cikkek
Orbán minden mondata éket ver a befektetői bizalomba?
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 14:06
Orbán Viktor minden egyes megnyilvánulása elbizonytalanítja a magyarországi befektetőket és a pénzpiacot, a reformokról szóló népszavazás kérdései pedig nem segítik a tisztánlátást. Erről a gazdasági miniszter és az SZDSZ elnöke beszélt szerdai közös
sajtótájékoztatóján.
Kóka János elmondta: Orbán viselkedése elbizonytalaníthatja azt a jelenleg mintegy 1700 milliárd forintnyi befektetési lehetőséget, ami Kelet-Közép-Európa felé tart, és nagy része jó
eséllyel Magyarországon köt ki. Ez közvetlenül mintegy 40 ezer munkahely létrehozásának a lehetőségét jelenti - tette hozzá.
Kuncze Gábor szerint szomorú, hogy a reformokról szóló népszavazási kérdések felvetése ilyen körülmények között történik, mert egyébként alkalmat adhatna az értelmes vitára, amelyre az SZDSZ nyitott, mert van programja. De ennek helyszíne a Parlament lehet -
tette hozzá.
Kettős játékot játszik Orbán?
Mibe fektessem a pénzem?
Cikkek
Ötszáznál is többen kényszerülnek menni
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 13:54
Több mint félezer állását leépíti a magyar Chinoin vállalatot is tulajdonló francia-német Sanofi-Aventis gyógyszeripari konszern. Bejelentése szerint franciaországi munkahelyek megszűnéséről van szó, és elsősorban értékesítési munkakörökről.
A cég szerint a francia egészségügyi hatóságok "keményedő" szabályozása áll a lépés hátterében. Az intézkedés súlyát jellemzi, hogy a nagyvállalat, profiljában nagyságra a harmadik a világon, összesen 28 ezer embert foglalkoztat.
Az Európában piacvezető Sanofi-Aventis gyógyszergyár adózott eredménye a második évnegyedben 14,9 százalékkal nőtt. A forgalom, 7,081 milliárd euró lett, 5,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Megtalálta a gyógyszert a Richter az orosz bajra
Cikkek
Nem elég környezettudatosak a nagy autógyártók?
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 13:41
A vezető autógyártók súlyos lemaradásban vannak a gépjárművek üzemanyag-felhasználási hatékonyságának javításában - derül ki egy jelentésből
Cikkek
Kettős játékot játszik Orbán?
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 13:25
Orbán kettős játéka címmel jelentetett meg elemzést a Der Standard című osztrák liberális napilap, amely több, mint kétoldalon számolt be az október 23-i tüntetésekről
Cikkek
A Telekom is 10 milliós bírságot kapott
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 13:06
A Magyar Telekom Nyrt. a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított egy reklámkampányában, ezért a Gazdasági Versenyhivatal 10 millió forint bírság megfizetésére kötelezte.
A GVH szerdai közleménye szerint a GVH versenytanácsának keddi tárgyalásán megállapította, hogy a Magyar Telekom a 2005. október 1-jétől 2005. október 23-ig tartó marketingkommunikációs kampánya során nem adott pontos tájékoztatást mobilinternet
szolgáltatásáról a televízióban, az interneten és óriásplakátokon megjelentetett reklámjaiban, valamint az ügyfélszolgálati számán közölt tájékoztatásában.
A GVH által lefolytatott versenyfelügyeleti eljárás tárgyát a Magyar Telekom Nyrt. azon reklámjai és az ügyfélszolgálati számán adott fogyasztói tájékoztatói képezték, amelyekkel egyrészt a Net 50 előfizetéses díjcsomagot (és a Dominó 50 csomagot), másrészt a
Netkártyát népszerűsítette.
A Magyar Telekom által közzétett tájékoztatások amiatt minősültek jogsértőnek, mert a reklámból, az apró betűs információ folytán nem volt megállapítható, hogy a meghirdetett alacsonyabb díj érvényességi ideje korlátozott. A valós információ szerepelt ugyan a
szövegben, de az rejtve jelent meg az érdemben észlelhetetlen apró betűs szövegben.
Nagy hal viszi a Magyar Telekomot
Cikkek
November 6-án folytatódik a Magyar Telekom rendkívüli közgyűlése
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 13:04
A Magyar Telekom november 6-án folytatja az október 9-én felfüggesztett rendkívüli közgyűlését, a napirenden személyi kérdések szerepelnek - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
A folytatólagos közgyűlésen igazgatósági, felügyelő bizottsági és ellenőrző bizottsági tagokat választanak.
A távközlési társaság november 15-re is kitűzött korábban egy rendkívüli közgyűlést. Ennek feladata lesz, hogy jóváhagyja a társaság 2005. évi pénzügyi beszámolóját és döntsön az osztalék kifizetéséről. Ezekre a döntésekre akkor kerülhet sor, ha a közgyűlésig lezárul a vizsgálat a társaság montenegrói leányvállalatánál.
Az október 9-i közgyűlésen arról tájékoztatták a részvényeseket, hogy a vizsgálat még tart, és az igazgatóság a 2005. évről még semmilyen pénzügyi kimutatást nem hagyott jóvá. Kiderült az is, hogy a montenegrói leányvállalat által kötött konzulensi szerződések a korábban jelzett 700 millió forinttal szemben 1,98 milliárd forintról szólnak, és a vizsgálattal kapcsolatban felmerült költségek elérik a 3,1 milliárd forintot.
Telekom: újabb 2 vitatott szerződést találtak
Cikkek
Fitch: pozitív kilátás Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 12:58
Stabilról felminősítést valószínűsítő pozitívra javította Ukrajna egyelőre befektetői szint alatti szuverén deviza- és beladósi osztályzatának kilátását szerdán a Fitch Ratings, a helyreálló politikai stabilitásra és az erős gazdasági növekedésre hivatkozva.
A legnagyobb európai hitelminősítő londoni bejelentése szerint a pozitív kilátás a még mélyen spekulatív, "BB mínusz" külső és belső adóskockázati besorolására vonatkozik, amelyet a cég egyben megerősített.
Az indoklás szerint a Fitch arra számít, hogy az ukrán gazdaság a politikai bizonytalanságok és a földgázimport januári drágulása ellenére az idén figyelemreméltó ütemben, 5,5 százalékkal fog növekedni. Az új kormány békés augusztusi megalakulása, amelyet "elfogadhatóan tisztességes" választások előztek meg, mérföldkő volt a politikai stabilitás felé vezető úton.
Jóllehet a politikai kockázat még nem enyészett el teljesen, és egyelőre korai megítélni az új kormány gazdaságpolitikáját, az mindenesetre kedvező jel, hogy a vezetés elkötelezte magát a 2007 eleji belépés mellett a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO), áll a Fitch elemzésében.
Megszületett az elvi orosz-ukrán gázmegállapodás
Cikkek
A Fidesz az általa kezdeményezett bizottsági ülésről is kivonult
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 12:53
Kivonultak a kormánypárti képviselők az Országgyűlés emberi jogi, rendészeti és
nemzetbiztonsági bizottságainak szerdai együttes üléséről, amelynek összehívását a testületek fideszes és KDNP-s elnökei az október 23-án történtek miatt kezdeményezték.
Az emberi jogi bizottság, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottság kormánypárti képviselői egyaránt 9:8 arányban nem fogadták el a napirendi javaslatot, a nemzetbiztonsági bizottságban pedig a napirend elfogadása mellett 5, ellene szintén 5
szavazat volt, egy tartózkodással. Így az összevont ülésnek nem fogadták el a napirendjét.
A kérdésre, hogy bizottsági ülés nélkül hajlandóak-e a képviselők kérdéseire válaszolni, a meghívottak egyöntetűen nemmel feleltek.
Gyurcsány: a Fidesz nem tud beletörődni a vereségbe
Cikkek
Eddig négyen tettek feljelentést, a Fidesz fellép a "rendőrterror" ellen
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 12:47
Újabb két feljelentés érkezett az ügyészségre a rendőrök ellen az október 23-ai rendőri intézkedések miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel. Korábban többen jelezték, hogy feljelentést tesznek a "rendőri túlkapások" miatt. Morvai Attila tájékoztatása szerint ezt szerda délig négyen tették meg. Ők bántalmazás hivatalos eljárásban vétség gyanúja miatt tettek feljelentést az ügyészségen.
Morvai Attila az MTI-nek arról is beszámolt, hogy a köztévénél történt és az azt követő napok rendőri intézkedései kapcsán 35 eljárás indult a rendőrök ellen bántalmazás hivatalos eljárásban miatt. Ezek közül kettőt az ügyészség indított el hivatalból - tette
hozzá.
Közben a Fidesz bejelentette: dokumentációs központot hoz létre a Fidesz az október 23-án történt, "törvénytelen rendőrterror" feltárására - jelentette be Kontrát Károly fideszes országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján. A politikus közölte: várják mindazon magyar és külföldi állampolgárok bejelentéseit, akik október 23-án Budapesten
törvénytelen rendőri támadásnak voltak kitéve, például a Fidesz rendezvénye után, és nekik, ha igénylik, jogi védelmet is nyújtanak. Hozzátette: emellett videofelvételeket és szemtanúk bejelentéseit is várják telefonon, e-mailben, illetve személyesen Fidesz Demokrácia Központjának Polgárok Házában található irodájában.
A többség a rendőrökkel van, javul Gyurcsány pozíciója
Cikkek
Nagyon megy a lapostévé
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 11:39
A japán Sharp elektronikai konszern folyó üzleti éve első felében 9,7 százalékkal 1,47 billió jenre növelte forgalmát és 27,5 százalékkal 46,54 milliárd jenre adózott eredményét. A féléves forgalom értéke a legnagyobb volt a cég fennállása óta.
A Sharp részére a fellendülést a lapos képernyőjű televíziók piaci sikere hozta, közlése szerint audiovizuális berendezéseinek eladása 14,4 százalékkal ugrott meg. A vállalat a televíziós műsorok nézésére is alkalmas mobil telefonkészülékei féléves eladásának
alakulásával is igen elégedett. A Sharp jelentős beruházása volt az első félévben egy LCD készülékeket gyártó nagyüzem elindítása Japánban. A gyártó itt készíti a világon ez idő szerint legnagyobb, 2,16x2,4 méteres képernyőit.
Az LG nem megy SzlovákiábaPlazmatévék: már 2,5 méter a csúcs
Cikkek
Félmilliárd levél, 34 millió e-mail: elárasztanak a reklámok
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 11:32
Éves szinten 28,7 milliárd forintot költenek Magyarországon direkt marketingre, az összeg a teljes hirdetési kiadások 17-18 százalékát teszi ki - a legtöbbet az autóipar költ erre
Cikkek
Japán is atomfegyverben gondolkozik?
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 11:13
Újra nyilvános vitát sürgetett szerdán a japán atomfegyver lehetőségéről Aszo Taro külügyminiszter. Aszo, akit Abe Sindzo kormányában a "héják" között tartanak számon, egy parlamenti bizottság előtt úgy vélekedett, hogy ideje újra megvitatni azokat az okokat, amelyek Japánt oda vezették, hogy ne rendelkezzen atomfegyverrel, s egy ilyen vita megtiltását a véleménynyilvánítási szabadság eltörlésének lehetne tekinteni.
Aszo a múlt héten, az észak-koreai válság kellős közepén egyszer már felvetette a japán atomfegyver lehetőségéről tartandó vitát, arra hivatkozva, hogy az észak-koreai atomfegyver megjelenésével "látványosan megváltozott" a helyzet a Távol-keleten, és meg kell vitatni, hogy szükséges-e fenntartani Japán atommentes status
quóját.
Ugyanakkor a külügyminiszter megerősítette: a japán kormány továbbra is kitart amellett, hogy nem változtat antinukleáris politikáján, továbbra sem birtokol, gyárt és tárol nukleáris
fegyvereket. Japán - a világ egyetlen olyan országa, amely atomtámadást szenvedett el - az 1960-as évek elejétől az amerikai nukleáris ernyő védelme alá helyezte magát.
Újabb nukleáris fegyverkezési hullám közelít?Észak-Korea csak rosszul jöhet ki egy háborúból
Cikkek
Gyengélkedik az Amazon
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 10:51
Az amerikai Amazon internetes kereskedelmi vállalkozás idei harmadik negyedévi adózott nyeresége 37 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, és az így mindössze 19 millió dollár lett. A vállalkozás jelezte, hogy profitjának további mérséklődését látja valószínűnek.
Mindeközben forgalma 24 százalékkal nőtt. A világ második legnépszerűbb "online boltjának" nevezett Amazon mindezek alapján bejelentette, hogy beruházásainak növekedési ütemét visszafogja, remélve ennek eredményjavító hatása lesz. A
legutóbbi beruházások közé tartozik új digitális televíziós és filmprogramok letöltésére szolgáló programja, az Amazon Unbox.
Az Amazon egyre nagyobb vállalattá kerekedik: már több mint 13 ezren dolgoznak nála, az általa foglalkoztatottak száma egy év alatt csaknem ötödével nőtt.
Már otthon sem vagyunk biztonságban!
Cikkek
Meglepték a szakértőket: nőtt a bizalom
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 10:46
A német Ifo gazdaságkutató intézet októberi üzleti bizalmi indexe 105,3 pontra növekedett a szeptemberi 104,9 pontról. Javult októberre mind a jelenlegi helyzet, mind pedig - három hónapja először - a jövőbeli várakozások alindexe is. A 7 ezer vállalat véleménye alapján készített Ifo-index négy hónapja első ízben javult, ami azt tükrözi, hogy a cégek a január
1-jén esedékes adóemelések ellenére bíznak a kedvező gazdasági
kilátásokban. A szakértők az üzleti bizalmi index szeptemberhez viszonyított
romlására számítottak, átlagban 104,5 pontos indexet vártak
októberre.
A jelenlegi helyzet alindexe októberre 111,8 pontra nőtt a szeptemberi 111,3 és a múlt év októberi 97,5 ponthoz képest. A jövőbeli - hat hónapra előre tekintő - várakozások alindexe októberre 99,2 pontra emelkedett a szeptemberi 98,9 pontról. Ez az
index tavaly októberben 99,6 ponton állt.
A Fed-döntésen a világ szeme (hanganyag)
Cikkek
Tovább erősödik a forint
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 09:48
Erősödött a forint a bankközi devizapiacon szerdán, az euró kereskedése 263 forintról indult, fél tíz körül 262,30/40 forinton jegyezték, előző nap délután pedig 262,75/90 forinton állt az euró árfolyama. A piacon nyugodt, kiegyensúlyozott kereskedésre számítanak, és a forint további erősödését valószínűsítik. A dollárt reggel 208,80/90 forinton jegyezték, míg kedden délután 209,50/65 forint volt az árfolyama.
A forintpiacon az overnight kamat - a szerdától érvényes 25 bázispontos alapkamat-emelésnek megfelelően - 7 százalékra emelkedett az előző napi 6,75/80 százalékról.
A piacon bővült a likviditás, miután a bankok a lejáró összegnél 11 milliárd forinttal kevesebbet, 428,87 milliárd forintot kötöttek le a jegybank kéthetes betétjében szerdától. A bankok jegybanknál elhelyezett betétállománya 802,17 milliárd forintra csökkent.
2010-re hol lesz már Gyurcsány?!Legfrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
Erőből erőszak: elborultak az agyak
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 09:43
Az úgynevezett tüntetők nem igazán tüntettek, nem a jelszavak és a követelések voltak a legfontosabbak, hanem a balhé, a rendőrök elleni harc hevülete. Márványi Péter jegyzete
Cikkek
Csomag-hatás előtt: eddig 3708 milliárdot vásároltunk el
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 09:12
A kiskereskedelmi forgalom volumene az idén az első nyolc hónapban és augusztusban egyaránt 5,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a KSH
Cikkek
Kaszál a barkácsóriás
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 08:57
A Praktiker AG, Németország második legnagyobb barkácsáruházi lánca több mint 15 százalékkal növelte harmadik negyedévi nyereségét. Az adózott eredmény 32,5 millió euróra növekedett az egy évvel korábbi 28 millió euróról. Az adózás előtti nyereség (EBITA) 10,5 százalékkal 41,3 millió euróra emelkedett.
A vállalat árbevétele 70 százalékban a németországi eladásokból származik,- ez utóbbi 1,8 százalékkal bővült a harmadik negyedévben. A Magyarországon, Lengyelországban, Romániában, Törökországban , Görögországban, Bulgáriában és Luxembourgban is
üzletekkel rendelkező cég nemzetközi értékesítését 16 százalékkal növelte a további kelet-európai terjeszkedés jóvoltából és annak ellenére is, hogy nyolc üzletét bezárta. Kelet-Európában viszont a vállalatnak öttel több üzlete lett az egy évvel korábbi helyzethez
képest.
A vállalat megerősítette, hogy idei árbevétele tíz százalékot meghaladó mértékben fog növekedni, nyeresége pedig meghaladja majd a tavalyi szintet.
Cikkek
Nagy hal viszi a Magyar Telekomot
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 08:53
Kis mértékű árfolyam mozgások várhatók szerdán a budapesti részvénypiacon. Az amerikai Fed szerdai ülése előtt kivárás jellemezheti azeurópai részvénypiacokat, így a BÉT-en sem várhatók jelentős ármozgások - mondta Dobár Péter, a CIB Bank elemzője. Hozzátette,
hogy a BUX kis mértékű erősödésére nagyobb esélyt lát. A piaci várakozások szerint a Fed változatlanul hagyja az irányadó kamatot.
A CIB elemzője szerint a Magyar Telekom kereskedése lehet a nap érdekessége. A papír árfolyama fontos technikai szinthez érkezett, 940 forinton zárt, és amennyiben tartósan képes meghaladni ezt az árfolyamot, úgy a papír újabb felértékelődése következhet. A következő technikai szint 980 forint közelében van - magyarázta a
szakértő. Piaci hírek szerint a Magyar Telekom piacán egy nagy vevő
vásárolja hetek óta folyamatosan a papírt.
Dobár Péter a Mol árfolyamában pici erősödést valószínűsít, miután az amerikai olajvállalatok részvényei egy százalék körüli erősödést értek el az előző napon. A gyógyszer részvényeknél is óvatos emelkedésre számít a következő napokban.
Kiszáll a BorsodChemből a leggazdagabb "magyar"
Cikkek
Kiszáll a BorsodChemből a leggazdagabb "magyar"
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 08:40
Megdet Rahimkulov eladja részesedését a Borsodchemben egy moszkvai lap szerint. A Rahimkulov érdekeit képviselő Firthlion Limited, amely 26,2 százalékos pakettel rendelkezik a kazincbarcikai vegyipari cégben, júliusban olyan opciós megállapodást kötött a Primera Funds brit befektetési alap egy leányvállalatával (First Chemical
Holding), amely november végéig érvényesíthető - emlékeztetett a Vedomosztyi szerdai számában, megjegyezve: hasonló opciós megállapodása van a Borsodchem 21,52 százalékát birtokló Vienna Capital Partners (VCP) osztrák befektetőcégnek is.
A Vedomosztyi szerint Rahimkulov kész eladni a teljes részvénycsomagját. "Teljes mértékben kielégítenek az opció feltételei, és kész vagyok élni vele" - mondta a legvagyonosabb magyarországi üzletember, aki 280 millió dollárt kaphat a pakettért
az orosz lap számítása szerint.
Demján megelőzte Csányit, duplázott a leggazdagabb
Cikkek
Egyelőre hisznek az OPEC-nek, drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 08:27
Szerdán folytatódott a nyersolaj tegnapi áremelkedése a hordónkénti 60 dolláros árszint közelében azután, hogy az Egyesült Arab Emírségek exportmérséklése eloszlatta az OPEC tagok termelésvisszafogásáról hozott döntését övező kételyeket. A befektetők péntek óta hitetlenkedtek, hogy az OPEC végrehajtja-e a várt egymilliónál nagyobb, napi 1,2 millió hordós termeléscsökkentését, amelyet a múlt héten hagyott jóvá.
Szerdán teszi közzé az amerikai kormány az október 20-i heti készletadatokat. A szakértői várakozások szerint a nyersolajkészletek további emelkedés után 2,6 millió hordóval bővültek, a feldolgozott termékkészletek- beleértve a fűtőolajat - 1,1 millió hordóval, a benzintartalékok pedig 600 ezer hordóval csökkentek.
A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, decemberi határidőre szerda reggel hordónként (159 liter) 59,52 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó, elektronikus ACCESS-jegyzésében, 17 centtel drágább a keddi New York-i zárónál.
Az olajtól függ a norvég korona sorsa
Cikkek
A brókerek a kamatdöntésre várnak
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 08:14
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok
szerdán vegyesen nyithatnak, a befektetők várják az amerikai Federal
Reserve kamatdöntését és piaci értékelését. A FED várhatóan az
5,235 százalékon hagyja az irányadó kamatszintet azzal, hogy
fenntartja az inflációs kockázatról szóló figyelmeztetését, ami
szükség esetén újabb kamatemelést tehet indokolttá. A német Ifo
gazdaságkutató intézet délelőtt teszi közzé üzleti hangulatindexét.
Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde
irányadó mutatója, az FTSE-100 , a frankfurti értéktőzsde fő
mutatója, a DAX-30 és a párizsi CAC 40-es egyaránt a hét pontos
csökkenés és a négy pontos emelkedés közötti sávban kezdhet.
Kis veszteség a New York-i tőzsdéken
Pénzügyi szektor
Félkarú rabló: oda kell figyelni a bankautomatánál
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 07:54
Sok ezer forintba is kerülhet havonta, ha nem figyelünk oda a megfelelő bankkártyahasználatra: a készpénzfelvétel jóval drágább idegen automatából, mint sajátból
Cikkek
A többség a rendőrökkel van, javul Gyurcsány pozíciója
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 07:29
A megkérdezettek háromnegyede elítéli, hogy a tüntetések megzavarták az októberi évforduló ünneplését - állapítja meg a Médián közvélemény-kutató felmérése. A Népszabadság megbízásából végzett vizsgálat eredménye szerint az emberek többsége helyesli, hogy a rendőrök feloszlatták a Kossuth téri tüntetést és egyetért azzal is, hogy helyesen jártak el a be nem jelentett tüntetések során is.
Élesen megoszlik a közvélemény a rendőrségi fellépés keménységét illetően. 41 százalék szerint a rendőrség provokálta a tüntetőket, 38 százalék viszont ez pont fordítva történt. A többség továbbra is úgy véli, hogy Gyurcsánynak le kellene mondania, bár az ezt helyeslők száma két hét alatt 56 százalékról 48 százalékra csökkent.A Fidesz tudta, hogy jönnek a garázdák
Cikkek
Euróbevezetés: már a feltételek sem normálisak
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 07:23
A maastrichti kritériumok ellentmondásosak, nem konzisztensek, ezért az euróövezetben lévő, már eurót használó tagállamok is igen gyakran megsértik azokat
Cikkek
Orbán Strasbourgban kommunistázott
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 07:00
"Az EU-nak világossá kell tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak"
Cikkek
Gumi: kiváló eredmény a világbajnoknál
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 06:45
A franciaországi székhelyű, főként gumiabroncsokat gyártó Michelin-csoport - a világ vezető gumiabroncs-gyártója - forgalma 4,9 százalékkal 4,08 milliárd euróra nőtt a harmadik negyedben. Az elemzők 4,07 milliárd eurót vártak. A cég továbbra is fenntartja az idei évre 8 százalékos üzemi haszonkulcs előrejelzését.
A Michelin szerint a nettó eladásokat segítette a második negyedhez képest 2,2 százalékos termelés-mennyiségi növekedés. Az árhatások 4,1 százalékos pozitív hatást eredményeztek az eladásokban, az árfolyamhatások viszont 1,5 százalékkal rontották az
árbevételt.
A Michelin Magyarországon jelenleg közel 2000 főt foglalkoztat. A Michelin Hungária Kft. személy- és kisteherabroncsok, teherabroncsok, mezőgazdasági és földmunkagép abroncsok kereskedelmét koordinálja a Magyarország-Csehország-Szlovákia-Szlovénia régióban.
A 2007-es idénytől a Bridgestone egyedüli beszállítóként látja majd el a csapatokat a Forma-1-ben. A Michelin - a Renault szállítójaként - egyéni- és csapat-világbajnoki címmel búcsúzott a száguldó cirkusztól.Ötmillió eurós fejlesztés a szegedi gumigyárban
Cikkek
A Fidesz tudta, hogy jönnek a garázdák
Privátbankár.hu | 2006. október 25. 06:41
A rendőrség nem szorította a tüntetőket a Fidesz-gyűlésre - mondta Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány az ATV Friderikusz most című műsorában kedden este.
A rendőröket az Alkotmány utcánál megtámadta a tömeg - mondta a főkapitány -, Molotov-koktéllal, kövekkel dobálták őket, ezért a rendőrség intézkedett velük szemben. A tömegnek többször lehetőséget adtak arra, hogy a környező utcákban továbbhaladjanak és "befejezzék a jogellenes gyülekezést". A főkapitány szerint a tüntetők például elmehettek volna a Nyugati pályaudvar, vagy a Roosevelt tér felé. Mint mondta, többször felszólították a jogszabály-sértő tömeget, hogy aki jogkövető magatartást akar
tanúsítani, hagyja el a területet.
A főkapitány elmondta: egy rendőri vezető folyamatosan tartotta a kapcsolatot az Astoriánál nagygyűlést tartó Fidesz egyik képviselőjével. Közölte: kollégája jelezte a Fidesz-rendezvény szervezőjének, hogy a Deák tér felé vezető út nem szabad, de a másik három igen.
"Mi megvártuk ennek a jogszerű rendezvénynek a végét, megvártuk, amíg a jogkövető állampolgárok levonulnak, majd utána indult meg újra" a rendőri sorfal - tette hozzá.
Lázár János, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden arról beszélt: kérdés, hogy amikor a rendőrség megkezdte a tömegoszlatást az Alkotmány utcánál és a Nyugatinál, akkor miért a Deák tér felé, onnan pedig az Astoria irányába terelte az embereket, szinte rászorítva a tömeget Fidesz rendezvényére.Hogyan tovább Fidesz? Még nem tudják a választ2010-re hol lesz már Gyurcsány?!Sajtószabadság: a tüntetőket nem érdekelte a lista
Cikkek
Idén több, mint 17 ezer korrupt kínai bukott le
Privátbankár.hu | 2006. október 24. 19:02
Kínában csak idén eddig 17500 hivatalnokot büntettek meg korrupció miatt - közölte az Új-Kína állami hírügynökség. A számok a legutóbbi sanghaji botrány közepette láttak napvilágot. A feltételezések szerint nem megfelelően használták fel az állami nyugdíjalap pénzeit. Az üggyel kapcsolatban eddig 50 embert tartóztattak le.
2003 kezdete óta 67505 alkalmazottat vontak felelősségre korrupció miatt.
A kormányzat azért próbálja meg visszaszorítani a korrupciót, mert attól tart, az erősen csökkentheti a kormányzó Kommunista Párt hatalmát - írja a BBC internetes oldalán.
Svájc, a korrupciómentes mintaállam
Cikkek
A nemzőképességre is hatással lehet a mobilhasználat?
Privátbankár.hu | 2006. október 24. 18:43
A mobiltelefon túlzott használata akár a férfiak nemzőképességére is rossz hatással lehet - állítja egy amerikai tanulmány, egy brit szakértő szerint azonban nem csak a telefon a hibás
Cikkek
A hétfői zavargások nem okoztak pánikot az értékpapír piacon
Privátbankár.hu | 2006. október 24. 17:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 74,85 pontos, 0,34 százalékos erősödéssel 22.393,52 ponton zárt kedden. A részvénypiacon 21 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket, a vezető részvények vegyesen változtak. A Mol 2,08 százalékot veszített értékéből, a Richter 2,21 százalékkal, az OTP 1,22 százalékkal, a Magyar Telekonm 0,64 százalékkal erősödött.
Keresztesi Andrea, a KBC Securities üzletkötője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy kivárás jellemezte a keddi piacot. A hétfői politikai események ellenére nem volt pánik, a BUX még erősödött is 0,34 százalékkal, sőt a forint is erősödött.
A 0,25 százalékos alapkamat-emelés gyakorlatilag nem befolyásolta a piacot, erre számítottak a szereplők.
A 21 milliárd forintos forgalom mérsékeltnek mondható, ezt stabil, nyugodt kereskedésben érte el a piac kedden.
Jelentősen, 2 százaléknál is nagyobb mértékben veszített értékéből a Mol, ez Keresztesi Andrea szerint összefügg az olajár folyamatos csökkenésével. A Magyar Telekom még mindig erősödött. Egy nagy vevő van a piacon, aki hetek óta veszi a papírokat, a Magyar Telekom ennek hatására folyamatosan jön fel. A Richter közvetlenül a zárás előtt ment fel 2,21 százalékkal. Egy cég több nagy papírra adott jelentős vételi megbízást zárás előtt, többek között a Richterre.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
Drágult az olaj
Privátbankár.hu | 2006. október 24. 17:45
Fél dollár körüli drágulást váltott ki Londonban és New Yorkban is a decemberi szállítások áraiban a nyersolaj szabadpiacán Egyesült Arab Emírségek bejelentése, hogy a jövő hónaptól vezető olajtársasága 5 százalékkal csökkenti olajexportját. Az amerikai könnyűolaj 59,25 dollár lett így decemberi szállításra, míg az amerikai könnyűolaj ugyanezen határidőre 59,68 dollár.
Az ár növekedést visszatartja, hogy a piacokon egy ismét kedvező amerikai kereskedelmi tartalékadatra számítanak, szerdán, a piac a nyersolajnál 2,4 millió hordós emelkedésre tippel.
Mint ismeretes, az OPEC vezető termelője, Szaúd-Arábia már novemberre mintegy 8 százalékos csökkentést helyezett kilátásba, de nem zárta ki a 10 százalékos csökkentést sem. Legkevesebb napi 380 ezer hordónyit vonna ki a piacokról, részeként a bejelentett teljes 1,2 millió hordós OPEC-csökkentésnek.
Most az EAE csatlakozott a konkrét csökkentéseket bejelentő tagállamok sorába, mérsékelve ezzel azt a piaci feltételezést, hogy az OPEC messze nem fogja előirányzott termelésmérséklést maradéktalanul végrehajtani. Az OPEC elnöke a hét elején jelezte,
hogy megfontolják a termelés decemberi további fél millió hordós visszafogását.
Ismét csökken a benzin ára
Cikkek
Több milliós kár a Belvárosban
Privátbankár.hu | 2006. október 24. 17:43
A belvárosi közvagyont csaknem egymillió, a magáncégeket ötmillió forintos kár érte a hétfőről keddre virradó éjszaka történt események következtében - tájékoztatta Rogán Antal, az V. kerület polgármestere az MTI-t. A fideszes politikus, a kárfelmérésre hivatkozva, az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írja, hogy a kár elsősorban az utcabútorzat sérüléséből keletkezett.
A kerületben működő magáncégek, illetve üzletek tulajdonosainak becsült kárértéke ötmillió forint: négy kirakatot törtek be, továbbá egy épület állványzatát bontották el - fűzte hozzá. A polgármester beszámolt arról is, hogy a belvárosi lakóépületekben keletkezett károk helyreállítására az Önkormányzat külön pénzalapot hoz létre.
Zavargások: kétszázmilliós is lehet a kár
Cikkek
Az ÁPV három, FVM-tulajdonú cégre írt ki privatizációs tendert
Privátbankár.hu | 2006. október 24. 17:40
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megbízása alapján nyilvános egyfordulós pályázatot hirdetett a Geodéziai és Térképészeti Zrt., az AGROSTER Besugárzó Zrt., valamint az Országos Mesterséges
Termékenyítő Zrt. állami tulajdonban levő részvényeinek megvásárlására. A kedden közzétett tenderek szerint pályázataikat az érdeklődők mindhárom cég esetében 2006. november 24-ig nyújthatják be az ÁPV Zrt.-nek.
Az ajánlattevőnek vételi szándéka bizonyítására ajánlati biztosítékként az első esetben 15 millió, a második pályázat esetében 4 millió forintot, míg az Országos Mesterséges Termékenyítő Zrt. esetében 22 millió forintot kell befizetnie a pályázat benyújtásának határidejéig az ÁPV Zrt. kasszájába.
Korábban az agrártárcánál már jelezték, hogy a minisztériumi racionalizási program keretében, takarékossági okokból, több háttérintézményétől, vállalkozásától megválik az FVM.
Eladja Mol-papírjait az ÁPV Zrt.
Cikkek
A felügyelet jóváhagyta a Novotrade részvényeire szóló ajánlatot
Privátbankár.hu | 2006. október 24. 17:15
A felügyelet jóváhagyta a Genesis Invesment Management Ltd. 478 forintos nyilvános vételi ajánlatát a Novotrade részvényeire, ám az ajánlattevő azt javasolja a részvényeseknek, hogy a jelen ajánlat keretében ne adják el részvényeiket - derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden közzétett ajánlatból.
Tekintettel arra, hogy az ajánlattevő célja a részvények tőzsdei jelenlétének fenntartása, továbbá, hogy az ajánlati ár alacsonyabb a jelenlegi piaci árnál, és a részvények jövőbeni
árfolyama várhatóan magasabb lesz, az ajánlattevő azt javasolja a részvényeseknek, hogy jelen kötelező vételi ajánlat keretében ne adják el részvényeiket - olvasható az ajánlatban.
Korábban a Novotrade igazgatósága is azt javasolta a részvényeseknek, hogy ne fogadják el az ajánlatot. Ezt azzal indokolta, hogy bár az ajánlati ár a saját tőke egy részvényre jutó összegének közelében van, figyelembe kell venni, hogy a társaság
papírjainak piaci ára az elmúlt időszakban növekvő tendenciát mutatott. Az igazgatóság szerint várható, hogy a tervezett beruházásuk - az új napelemgyártó üzem - létrejöttével a részvények árfolyama jelentősen növekedni fog.
A Novotrade részvényeinek 70,57 százalékát birtokló Genesis Capital Management egy napelemeket előállító üzem létesítését tervezi Magyarországon. Az ajánlat szerint az üzem megvalósítása esetén nyereséget biztosít a társaság részvényesei számára, és feltételezhető, hogy az üzem létrehozása a jelenlegi ajánlati árnál magasabb részvényárat fog eredményezni.
Az ajánlat elfogadására nyitva álló időszak október 27-től november 27-ig tart.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
A nap végére erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2006. október 24. 16:27
Enyhén erősödött a forint a bankközi devizapiacon kedden, az eurót délután fél négy tájban 262,75/90 forinton jegyezték, míg a legutóbbi kereskedési napon, pénteken délután 262,90/263,00 forinton állt az euró jegyzése. A forint délután 6,92 százalékon állt a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán, 5 bázisponttal erősebben az
előző napi helyzeténél.
A reggeli nyitást követően 264,80/90 forintig emelkedett az euró árfolyama, ezt követően azonban a forint folyamatosan erősödött az euróval szemben, és a jegybank kamatdöntése előtt 262,10/30 forinton jegyezték az uniós devizát.
A Monetáris Tanács a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 8 százalékra emelte az alapkamatot. A döntés bejelentésekor némi forint gyengülés következett, 263 forintig emelkedett az euró árfolyama.
A dollárt kedden délután 209,50/65 forinton jegyezték, míg pénteken délután 208,40 forint volt az árfolyama.
A kereskedők véleménye szerint a hétfő éjszakai utcai zavargások nem nagyon befolyásolták a piaci hangulatot, reggel érződött ugyan némi bizonytalanság, de a nap fő eseménye a jegybanki kamatdöntés volt.
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
Ismét csökken a benzin ára
Privátbankár.hu | 2006. október 24. 15:56
Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi
árát csütörtökön a Mol - értesült az MTI piaci forrásokból kedden. A Mol a benzin árát egy hete csökkentette 2 forinttal. Az e heti, csütörtöki árcsökkentést követően a kutaknál 260
forint alatt lesz az átlagos benzinár, de az egyes üzemanyagtöltő-állomások között 10-15 forintnál nagyobb különbséget is tapasztalhatnak az autósok.
A Mol a gázolaj árát legutóbb szeptember 27-én csökkentette. A gázolaj átlagára továbbra is magasabb a benzinénél, 260 forint feletti szinten marad.
A piacon a korábban csúcsokat elérő nemzetközi jegyzésárak mérséklődésével magyarázzák az árváltozásokat. Az árat befolyásolja az is, hogy a késztermék-készletek továbbra is magasak.
Nagyon is összeszedte magát az OPEC
Cikkek
Kis veszteség a New York-i tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2006. október 24. 15:54
Kedden a hétfői történelmi magassági rekord után a New York-i tőzsde DJIA mutatója 25 pontnyi süllyedéssel kezdett az első percekben, de tíz percnyi kerekedés után a veszteség 12 pontra (0,1 százalék) olvadt. Hasonló pályát rajzolt a Nasdaq technológiai piac mutatója: a kezdeti csaknem 6 pontnyi esésből 2 pontos veszteségbe kapaszkodott
vissza tíz perc után.
A Wall Street keddi nyitásakor a nyugat-európai tőzsdék is keresték az irányt: a londoni FTSE-100 vezető tőzsdeindex 0,06 százalékos, a frankfurti DAX-30 mutató 0,05 százalékos emelkedésben volt.
A piacokat támogathatta volna az olaj árának süllyedése, de ez nem volt jelentős, például a decemberi szállítású amerikai könnyűolaj esetében 14 cent, amivel 58,67 dollárra jutott a
hordónkénti ár.
A DJIA hétfőn 114,54 pontos, azaz 0,95 százalékos nyereséggel 12 116,91 ponton zárt, ami új zárócsúcs a mutató történetében. A Nasdaq piac összetett mutatója hétfőn 2355,56 ponton végzett, 13,26 pontos, azaz 0,57 százalékos nyereséggel.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Potenciajavító miatt bírságolt a Versenyhivatal
Privátbankár.hu | 2006. október 24. 15:51
A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa kétmillió forintra bírságolta a Biovit Pharma Kft.-t, mivel potenciazavarok javítására szolgáló termékeinek reklámjaival megtévesztette a fogyasztókat.
A GVH az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében ismerteti: a hatóság azért marasztalta el a céget, mert a "VigRX for Men" elnevezésű kapszuláról honlapjukon, a terméket népszerűsítő reklámanyagaikon, és a termék külső csomagolásán a készítmény termékkategóriájának nem megfelelő kijelentéseket téve gyógyhatás hamis látszatát keltette.
A versenytanács indoklása szerint mindazok a vállalkozások, amelyek az emberi egészséget megóvó, de egyben veszélyeztető termékeket kívánnak forgalomba hozni, az erre hivatott szakhatóságnál kötelesek terméküket megvizsgáltatni, amely határoz arról, hogy az adott termék a gyógyszerek, illetőleg gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású termékek kategóriájába tartozhat-e.
Jön a gyógyszeradó?
Befektetés
Elemzők további kamatemelésre számítanak
Privátbankár.hu | 2006. október 24. 15:44
Az elemzői várakozásoknak megfelelően lassított a Magyar Nemzeti Bank az alapkamat emelés ütemén, elemzők szerint a kamatemelési ciklus az év végéig folytatódhat
Cikkek
Magyar minisztérium nyert a reklámversenyben
Privátbankár.hu | 2006. október 24. 15:34
Magyar reklám nyerte az Európai Unió környezetvédelmi szemléletformálás területén
szervezett ez évi versenyét - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) az kedden az MTI-vel. Az első ízben meghirdetett megmérettetésen a szaktárca szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő kampánya bizonyult a legjobbnak. A "Mindenki dobja be a magáét" szlogenen alapuló reklámmal televízióban, az interneten és újságokban lehetett
találkozni a tavalyi év végétől.
A díjról az EU több környezetvédelmi szervezetének támogatásával megalapított Zöld Pók Hálózat döntött. Az 50 civil tagot számláló szervezet elismerését fejezte ki a "stratégiailag jól átgondolt, közvetlen, hatékony és lendületes" kampány iránt. A hálózat Magyarországot pozitív példaként állította az unió környezetvédelmi kommunikációval foglalkozó intézményei elé.
A Rigában megrendezett döntőbe Magyarországon kívül négy ország került különböző témakörökben készített reklámjaikkal. Az Egyesült Királyság és Portugália kampánya éghajlat-változási témában, Lengyelország a gyermekek környezeti nevelésével, Finnország a vegyi anyagokkal foglalkozott.
Hét év alatt 2300 milliárd környezetvédelemre
Cikkek
Járai szerint többségi döntés született
Privátbankár.hu | 2006. október 24. 15:32
A Monetáris Tanács többsége az alapkamat 25 bázispontos emelését szavazta meg,
miközben felmerült a kamat szinten tartása és 50 bázispontos emelése is - jelentette ki a keddi tájékoztatón Járai Zsigmond, a magyar Nemzeti bank elnöke.
"Azért is szükséges a kamatemelés, hogy elejét vegyük a gazdasági program fellazulásának, egyébként mindig az aktuális helyzetnek megfelelő döntést hoz a testület" - mondta Járai Zsigmond.
Nincs kamatciklus, tehát a korábbi 50 bázispontos kamatemeléseket éppúgy az adott helyzet hozta, mint a keddi döntést - válaszolta egy kérdésre az MNB elnöke, aki nem válaszolt arra a felvetésre, hogy a novemberben esetleg már nem lesz további
kamatemelés.
A kamatemelés hírére átmenetileg gyengült a forint
Cikkek
Elfogták a tanktolvajt
Privátbankár.hu | 2006. október 24. 15:24
Elfogták a rendőrök a Városháza parkban kiállított és a tüntetők által beindított T-34-es tank vezetőjét - jelentette be a budapesti rendőrfőkapitány keddi sajtótájékoztatóján. Gergényi Péter hozzátette: munkatársai a megfelelő intézkedésekkel megállították a harckocsit és elfogták annak kezelőjét.
Hozzátette: utóbb kiderült, hogy a harckocsi lövegtornya nem működött. A T-34-es tankot, amit a Városháza előtti '56-os kiállítás múltat idéző rekvizitumai között állítottak ki, hétfő délután indították be a tüntetők, majd a főkapitány szerint azzal a rendőrökre támadtak.
A Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója az MTI-nek korábban azt mondta: minden arra utal, hogy az elkövetők előre felkészültek, hogy eltulajdonítsák és beindítsák a harckocsit.
A tank visszakerült a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János karának kiállítóparkjába.
A tankolásra nem gondoltak a tank-tolvajok
Cikkek
Általános és átmeneti gyengülés a kelet-európai devizáknál
Privátbankár.hu | 2006. október 24. 15:23
A kelet-európai devizák árfolyama kedden általában gyengült a nap első részében, a cseh korona euróhoz viszonyított árfolyamának csökkenését a prágai tőzsde egyik vezető elemzője a magyarországi hétfői zavargásokkal hozta összefüggésbe.
Ugyanakkor a piaci helyzettel kapcsolatban megjegyezte, hogy az megnyugodni látszik és az árfolyamok korábbi szintjük felé korrigálnak. A cseh korona árfolyama közel 0,2 százalékot is hanyatlott a kereskedés folyamán, a legnagyobb arányban a kelet-európai devizák közül.
A CTK cseh hírügynökség emlékeztet rá, hogy az euró árfolyama a dollárhoz képest az utóbbi napokban csökkenést mutatott, elsősorban annak hatására, hogy a piacokon 2007. elején lehetségesnek tartja az amerikai kamatemelést.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Hullámzóan indult a tengerentúli tőzsdék napja is
Vegyesen indítottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
9 órája
Nemzetközi
Több tucatnyian meghaltak, másokat elraboltak Nigériában
Az afrikai országban ismét lesújtott a terrorizmus.
10 órája
Nemzetközi
Utoljára kerülnek pénzérmék forgalomba II. Erzsébetről
Fordulópont előtt a brit pénzverés történeta.
10 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Forr a magyar úszótársadalom
16:04
-
Afrika ezerrel robog afelé, hogy napenergia segítségével önellátó legyen elektromos áramból
15:03
-
1933 óta nem voltak ilyen magasak az amerikai vámok, jön a globális infláció
13:01
-
Félig benne maradt a retro mocsarában a balatoni turizmus
11:11
-
Trump protekcionista intézkedései a Japán gazdaságot is jégre vitték
10:10
Turizmus Online cikkei
-
Postakocsiállomástól a designhotelig – a Traunsee partjának különleges helye
16:04
-
Csatatérré változott egy időre a milánói reptér 1-es terminálja
16:04
-
Vezérigazgató-váltás a lett légitársaság élén
19:07
-
Szallas.hu: augusztus 20-ai héten útra kelt az ország
16:04
-
Új regionális vezető Budapesten az Air France-KLM-nél
14:02
A vidék hírei
-
Németh Balázs: Geszti Péter suttyó módon poénkodott a MÁV-val és Mészáros Lőrinccel
18:00
-
Több mint 323 millió forintos támogatást kapott Eger
11:12
-
Finiséhez érkezett a klímafejlesztés a Markhot Ferenc Kórházban
08:07
-
Az ünnepnapra visszatér a kánikula
06:20
-
Vita robbant ki a holtan talált terepfutó keresése körül
18:01
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Van egy kis baj, ha most venne eurót
2025. augusztus 11. 18:30
top 24
-
Hosszú idő után lehet őszintébb Orbán Viktor mosolya
2025. augusztus 20. 06:11
-
Csípős megjegyzést tett Donald Tusk a budapesti csúcstalálkozó ötletére
2025. augusztus 20. 14:52
-
Donald Trump forró dróton felkérdezte Orbán Viktort?
2025. augusztus 20. 08:21
-
Már vizsgálják a Lengyelországban éjjel felrobbant tárgyat
2025. augusztus 20. 13:10
-
Miért nem fogyaszthatják ugyanazt az ételt a pilóták a fedélzeten?
2025. augusztus 20. 16:36
