Hírek
Cikkek
Mint a mérgezett egerek: száguldunk a járdán is
Privátbankár.hu | 2007. május 5. 15:08
Egy brit tanulmány szerint a szó legszorosabb értelmében felgyorsult az élet. A járókelõk ma 10 százalékkal nagyobb sebességgel haladnak az utcán, mint egy évtizede
Cikkek
Pénzügyi jövő: Ön mit gondol?
Privátbankár.hu | 2007. május 5. 13:41
Az érdeklődők hozzászólásait várja az Európai Bizottság a lakossági pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos uniós politika jövőjéről alkotott elképzeléseihez
Cikkek
Mobilszámok: még csak lábadozik a lábbal szavazás
Privátbankár.hu | 2007. május 5. 10:34
Kelet-közép-európai bevezetése után két évvel a mobil számhordozhatóságról elmondható, hogy segített lebontani a verseny bizonyos korlátait, de az egyes szolgáltatók által remélt, mások által pedig rettegve várt drámai hatás egyelőre elmaradt
Cikkek
Bezöldül az Apple
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 18:50
Feltehetően a céget ért környezetvédői bírálatokra is válaszul - a Greenpeace a legrosszabb osztályzatot adta neki az amerikai cégek környezetvédelmi aktivitásának osztályzásakor - az amerikai Apple számítógépgyártó cég vezére meghirdette a "zölddé válás" tervét, amelynek megvalósítása után utolsó helyről állítólag elsőre kerül ágazatában a környezetvédelmi listán.
Az Apple honlapján vázolta elképzeléseit, miként felfedte azt is, hogy első ízben tárja a nyilvánosság elé, milyen megfontolásai vannak a környezet védelme szempontjából. Cselekvési programot említ arra, hogy a mérgező anyagokat nem használja tovább új gyártású készülékeiben és a régi termékekkel kapcsolatban is "sokkal agresszívebb" reciklálási gyakorlatot folytat ezentúl. Konkrétan ígéri: az arzént mellőzi display-eiből, nem alkalmaz polivinikloridot és az égést mérséklő brómos anyagokat termékeiben 2008. végére.
környezeti szemléletváltozást azonban már az idén nyáron érzékelhetik majd a vásárlók márkaüzleteiben - ingyen veszik be ott a cég elhasznált, megunt médiás lejátszóit.
Milliomosok - egy dolláros fizetéssel
A Yahoo megvásárlásán gondolkozik a Microsoft
MTI
Cikkek
Rekordon zárt a BUX és az OTP
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 17:39
A BUX 328,25 pontos, 1,28 százalékos emelkedéssel, 25.913,78 ponton, új történelmi csúcson zárt. Legutóbbi csúcsát az idén április 20-án érte el, akkor 25.828,78 ponton zárt
Cikkek
A többség támogatná a több-biztosítós modellt
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 17:06
A megkérdezettek többsége támogatná a több-biztosítós rendszer bevezetését, feltéve ha megmarad az állami egészségpénztár is – derült ki a Medián felméréséből
Cikkek
Agyonlőtték a túszejtő bankrablót a Széna téren
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 16:57
Fegyveres rablás és túszejtés történt péntek délután a fővárosban, a Széna téren - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Az elkövető elvette a téren lévő OTP-fiók biztonsági őrének fegyverét és túszokat is ejtett
Cikkek
A Yahoo megvásárlásán gondolkozik a Microsoft
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 16:52
A Microsoft Corp. lépéseket tett a Yahoo Inc. megszerzéséért - jelentette két újság is; a két cég újra megkezdte a tárgyalásokat, hogy összehozzanak "valamit" a rendkívül gyorsan növekvő Google Inc. ellenében. A két vállalat évek óta folytat informális megbeszéléseket, most azonban ennél többről van szó.
A New York Post úgy értesült, hogy a Microsoft már hónapokkal ezelőtt ajánlatot tett, ám a Yahoo visszautasította azt; az 50 milliárd dollárosnak nevezett ügyletről így most folytatódnak a megbeszélések. Tanácsadóként a Goldman Sachs befektetési bankot sejtik a háttérben.
A Wall Street Journal arról írt, hogy a két érdekelt cég a tárgyalások kezdeti szakaszában tart az egyesülésről vagy valamiféle összekapcsolódásról. Értékelése szerint a tárgyalások a Google erejét jelzik; az üzlet révén a Microsoft sokkal könnyebben érné el a hirdetőket online üzletágához.
A Google múlt hónapban vette meg 3,1 milliárd dollárért a DoubleClick Inc.-et, ezzel is gyorsítva nyomulását a grafikus hirdetési piacon; az üzletben a Google a Microsoftot és a Yahoo-t gyűrte le.
Milliomosok - egy dolláros fizetéssel
MTI
Cikkek
Rehabilitációs járadék és változó idős-törvény
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 16:25
A rehabilitációs járadékról, a szociális törvény változásairól és a hozzátartozóikat otthon ápolókat segítő rendszerek továbbfejlesztéséről tárgyalt az Idősügyi Tanács
Cikkek
Kétszázmilliós gyorssegélyt kap a debreceni Kenézy kórház
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 16:11
Kétszázmillió forintot biztosít a debreceni Kenézy kórháznak a legsürgetőbb szállítói tartozások rendezésére a fenntartó Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat - döntött a támogatásról pénteki ülésén a közgyűlés.
Rácz Róbert elnök a közgyűlésen elmondta: a kórház a korábban felhalmozott adósságának jelentős részét át tudta ütemezni, de több kisebb szállító nem tudott eleget tenni kérésüknek, mivel az átütemezés működésük ellehetetlenüléséhez vezetett volna. Ezért a korábban, a költségvetésben tervezett 400 millió forinton felül további 200 millió forint hitelt vesz fel az önkormányzat, amit a Kenézy kórháznak a tervezett átalakulást követően ez év december 31-ig vissza kell fizetnie. Megkezdődik a kórház működési formájának átalakítása is. A kórház vezetésének kezdeményezése szerint a kórház működtetése és feladatellátása a jelenlegi költségvetési szerv helyett a piaci jellegnek leginkább megfelelően, gazdasági társasági formában történik majd. A tervezet szerint az önkormányzat egészségügyi szakellátásra kiterjedő feladatát szerződés keretében egy egészségügyi szolgáltató gazdasági társaság, a vagyonkezelést pedig egy külön gazdasági társaság végezné, mindkettő 100 százalékos önkormányzati tulajdonban.
A tervezet szerint a vagyonkezelő-hasznosító gazdasági társaság június 1-jével, az egészségügyi szolgáltató gazdasági társaság pedig október 1-jével alakulna meg.
Az önkormányzat szándéka az, hogy megmentse a betegellátást, megmaradjon az önkormányzati tulajdon, s az ott dolgozók számára biztosítani tudja a foglalkoztatást - hangsúlyozta Rácz Róbert. Ugyanakkor - mint a közgyűlésen elhangzott - a kórház vezetése a biztonságos működés érdekében szükségesnek tart egy további 200 személyt érintő létszámcsökkentést, amely az ágyszám- és a finanszírozás-csökkentés arányát is figyelembe véve az alkalmazottak 10 százalékát fogja érinteni.
Bemutatták az új egészségügyi államtitkárt
MTI
Cikkek
2,4 milliárdba kerül a Flirt motorvonatok karbantatró bázisa
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 16:03
A Flirt motorvonatok karbantartására, tisztítására 9,6 millió eurós (mintegy 2,4 milliárd forint) költséggel karbantartó bázist hozott létre Pusztaszabolcson a Stadler cég; a régi vagonjavító csarnokból kialakított üzemet pénteken avatták fel.
Az avatóünnepségen Garamhegyi Ábel, a Gazdasági-és Közlekedési Minisztérium államtitkára hangsúlyozta: a csúcstechnológiával felszerelt üzem rekordidő, - mintegy két és fél hónap - alatt készült el, a vasútfejlesztést szolgálja, s összességében mintegy 100 embernek ad majd munkát.
Jürg Gygax, a Stadler Rail Group vezérigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: a MÁV Zrt. által megrendelt 30 Flirt szerelvényből a svájci cég eddig négy - darabonként mintegy 5 millió euróba kerülő - vonatot szállított le, s 2008 márciusáig kéthavonta két-három újabb szerelvényt szállít. A vonatok napi karbantartását, takarítását, heti ellenőrzését, valamint külső tisztítását és nagyjavítását végzik Pusztaszabolcson, ahol padló alatti kerékeszterga, mosó egység, csoport emelő, vontató segíti a munkát - tette hozzá a svájci cég vezérigazgató- helyettese. Mint mondta, a vonatokat Svájcban szerelik össze. Egyelőre még nincs döntés arról, hogy mikor és hol épül fel a cég magyarországi végösszeszerelő üzeme. A beruházás megkezdése attól függ, hogy mikor kerül sor a MÁV Zrt.-vel kötött szerződés alapján a további 30 vonat opciójának a lehívására.
Forgalomba állt az első Stadler Flirt vonat (hanganyag)
MTI
Cikkek
Budapesten nyílt meg a VW kelet-európai beszerzési központja
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 16:00
Megnyílt a Volkswagen konszern kelet-európai beszerzési központja Budapesten - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Martin Winterkornnal, a Volkswagen konszern igazgatótanácsának elnökével folytatott megbeszélést követő sajtótájékoztatón. A miniszterelnök elmondta: jelenleg 50-60 beszállítója van a konszernnek Magyarországon 200 milliárd forintos beszállítói értékkel. A most megnyíló központtal 40 új beszállító csatlakozhat a hálózathoz. A kormányfő szavai szerint a Volkswagen csoportnak jelentős szerepe van a magyar gazdaságban. Hozzátette: a felek képesek a kölcsönös előnyökre úgy építeni, hogy tekintettel vannak a hosszú távú érdekekre is. Az elnök közölte: a 200 milliárd forintos beszállítói érték a konszern teljes beszállítói értékének 1,3 százaléka.
Martin Winterkorn elmondta: egyebek mellett a magyar főváros földrajzi fekvése, a minőségi termelés, megbízható partnerek miatt döntöttek Budapest mellett. A központ megnyitásával céljuk a közép-kelet-európai és a magyar jelenlét erősítése. Az igazgatótanács elnöke közölte: olyan beszállítókat várnak, akikkel közös fejlesztés képzelhető el és törekszenek arra, hogy egyes alkatrészeket elsőként fejlesszenek ki.
A Volkswagen csoporthoz tartozó Audi magyarországi leányvállalata, az Audi Hungaria árbevétele tavaly 5,031 milliárd euró volt, ez 19,4 százalékos növekedés 2005-höz képest. Az Audi Hungaria több mint 3 milliárd euró értékű beruházást hajtott végre Magyarországon. A társaság tavaly 1.893.600 motort gyártott, ez 11,8 százalékos növekedés az előző évhez képest. Az Audi 2006-ban 23.675 személygépkocsit készített, ami 92,4 százalékos emelkedés.
Autógyártók: irány Kína
Újabb rekordra hajt a Volkswagen
MTI
Cikkek
Fegyveres rablás a Széna téren
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 15:58
Fegyveres rablás történt pénteken délután a fővárosban, a Széna téren - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szerint az elkövető elvette a téren lévő OTP-fiók biztonsági őrének fegyverét és túszokat is ejtett. A rendőrség a Széna tér oldaláról a 4-es és 6-os villamosokkal lezárta a területet és a területen tartózkodó embereket kiszorították.
A BRFK sajtóügyelete egyelőre nem tudott részleteket közölni a bűncselekményről.
Lövöldözés a 4-6-os villamoson
Az egyetem 23 éves hallgatója végzett 32 társával
MTI
Cikkek
Bemutatták az új egészségügyi államtitkárt
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 15:42
Az új egészségügyi államtitkár legfontosabb feladatának azt tartja, hogy az egészségügyi reform következő lépései megfelelő választ adjanak a rendszer minden szereplőjének problémáira. Kovács Attila erről az egészségügyi miniszterrel közösen tartott bemutatkozó sajtótájékoztatóján beszélt. Kiemelte: lehetőséget szeretne biztosítani a konzultációra az ellátórendszer minden egyes szereplőjének, és megpróbálja a lehető legszélesebb kört bevonni a reform következő lépéseibe, hogy problémáikat adaptálni tudják a konkrét törvényalkotási feladatokba. Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök pénteken aláírta az államtitkár kinevezéséről szóló dokumentumot.
Júliustól változnak a vizitdíj-szabályok
Fidesz: többet kell fizetni a több-biztosítóért
MTI
Cikkek
Szűk sávba szorult a forint
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 15:40
A forint alig változott pénteken a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy körül 246,35/40 forinton jegyezték, a csütörtök délutánival azonos árfolyamon. A forint 12,74 százalékon maradt a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
A dollár jegyzése a reggeli 181,67/75 forintos szintről délutánra visszacsúszott a csütörtök délutáni 181,25/30 forintra.
Kereskedők szerint a forint piacán nagyon alacsony volt a forgalom, az euró jegyzése 246,35-247 forint közötti szűk sávban maradt. Kereskedők elmondták, hogy a jövő héten megjelenő fontos mutatókra várnak a forint piacán aktív befektetők. Hétfőn teszi közzé a Pénzügyminisztérium az államháztartás áprilisi hiányát, s a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa ugyancsak ülésezik hétfőn, bár napirend szerint nem tárgyal a kamatkérdésről.
A pénteken megjelenő áprilisi inflációs adat viszont felerősítheti a kamatcsökkentési várakozásokat a május 21-én esedékes kamatdöntő ülés előtt, amennyiben 9 százalék alatti drágulást mutat. Ugyancsak jövő pénteken jelenik meg a monetáris tanács április 23-i kamatdöntő ülésének rövidített jegyzőkönyve is. Kedvezőtlen külső piaci hatás leginkább a török politikai válság miatt érheti a forintot. Kereskedők elmondták, hogy kockázati tőke alapok jelentős pozíciókat építettek ki arra az esetre, ha a török lírával együtt gyengülőre fordulnának más feltörekvő piaci valuták is.
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
MTI
Cikkek
Sikeres volt a szlovén euró bevezetése
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 15:36
Sikeresnek minősítette az Európai Bizottság az Európai Unió közös pénzének januári szlovéniai bevezetését, amely a testület információi szerint csak kevés áru és szolgáltatás esetében eredményezett jelentékenyebb drágulást.
Joaquín Almunia pénzügyi biztos négy hónap után értékelte az euróval kapcsolatos szlovén átállást, és Brüsszelben pénteken kiadott közleményében gyorsnak és gördülékenynek minősítette azt. Hozzátette: Ljubljana esete is igazolja, hogy az áttérést korán és gondosan elő kell készíteni, és arról időben és megfelelően tájékoztatni kell a lakosságot is.
Almunia úgy vélte, a szlovén siker bizonyítja azt is, hogy működik az a megközelítés, amely szerint egy időben megtörténhet a saját pénz árfolyamának megváltoztathatatlan rögzítése az euróhoz, illetve az euróérmék és bankjegyek bevezetése. Az euróövezetet alapító tagoknál e két időpont között még három évre volt szükség (előbbit 1999-ben, utóbbit 2002-ben tették meg), az áttérést eztán tervezők (köztük Magyarország) viszont már mindannyian az egyidejű változattal számolnak.
A bizottság felmérése szerint a szlovén lakosság felének már január 5-én csak euró volt a pénztárcájában, és a készpénzmozgások mintegy 70 százaléka uniós valutában történt. A tolárbankjegyek több mint 80 százaléka már január tizedik napjára beérkezett a szlovén központi bankba.
Nem igazolódtak Brüsszel szerint azok a félelmek sem, hogy az euró bevezetése burkolt áremelkedést okoz. Januárban az előző havihoz képest csökkentek az árak, az első négy hónap után pedig mindössze 1,3 százalékos volt a infláció, kevesebb, mint egy évvel korábban. Néhány szokatlanabb mértékű áremelést jeleztek csak, elsősorban vendéglátó-ipari intézmények - éttermek és bárok - esetében. Az EU statisztikai hivatala (Eurostat) úgy becsli, hogy az átállás mindössze 0,3 százalékkal növelte az idei inflációt Szlovéniában.
Legfrissebb devizaárfolyamok
MTI
Cikkek
Szabálytalanságok az Allianznál
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 15:29
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete határozatban arra kötelezte az Allianz Hungária Egészségpénztárat, hogy pénzkezelési és szolgáltatási szabályzatát, valamint a szabályzatokon alapuló gyakorlatát igazítsa a jogszabályok előírásaihoz, tartsa be a tagok azonosítására vonatkozó előírásokat, a tagsági jogviszony megszűnésekor pedig az elszámolási határidőt. A felügyelet 2006. november 13. és december 6. között célvizsgálatot tartott a pénztárnál, amely a 2004. november 15-étől a vizsgálat megkezdéséig tartó időszakot ölelte fel.
A pénzkezelési szabályzattal kapcsolatban a PSZÁF azt kifogásolta, hogy annak alapján olyan személyek is kezdeményezhetnek banki átutalást, akik nem tagjai az igazgatótanácsnak és nem is pénztári alkalmazottak. A szolgáltatási szabályzat alapján a pénztár negyedévente az első szolgáltatásigénylést költségmentesen teljesíti, ezt követően az adott negyedévben minden további igénylés esetén költséget számít fel. Az önkéntes pénztári törvény szerint azonban külön jogszabályi felhatalmazás hiányában a pénztár az egyéni számlát ezen az alapon nem terhelheti meg.
A felügyelet egyebek mellett azt is kifogásolta, hogy a pénztár a ki- és átlépő tagokkal, illetve az elhunyt tagok kedvezményezettjeivel való elszámolás során több esetben a dokumentumok beérkezését követő 15 napon túl teljesítette a kifizetést, amivel megsértette a vonatkozó kormányrendeletet.
Kötögető férfiak: a nők kevésbé előrelátóak
Allianz Extra: jobban jár, mint gondolná
Továbbra is sikeres Közép-Kelet-Európában az Allianz
MTI
Cikkek
Még 1,2 milliárd befektetési adóhitellel tartoznak
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 15:22
Mintegy 1,2 milliárd forint összegű befektetési adóhitel tartozást tart nyilván az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal. Az érintett magánszemélyek most már csak késedelmi pótlék megfizetése mellett róhatják le tartozásukat, miután a határidő április 20-án lejárt.
Az adóhatóság az MTI érdeklődésére közölte: 2003 elején még 20,1 milliárd forint összegű adóhitele volt csaknem 48 ezer magánszemélynek, a tartozások összege 2006 végére mintegy 1,5 milliárd forintra zsugorodott, amiből az idén újabb 0,3 milliárd forintot törlesztettek. A befektetési adóhitel intézménye 1995-től került be a személyi jövedelemadó rendszerbe - bevezetésének célja a hosszú távú befektetések ösztönzése és az értékpapír-piac élénkítése volt -, s 2004. január 1-jétől szűnt meg.
Az adóhitel mértéke 1995-1998. között a nyilvántartott befektetés-állomány, illetve a növekmény 30 százalékának, 1999-től 20 százalékának felelt meg. A befektetés-állomány csökkenése esetén az adóhitel arányos részét vissza kellett fizetni. Az adóévben igénybe vehető adóhitel összegét 1999-től 200 ezer forintban korlátozták.
Az adóhitel visszafizetésére hosszú határidőt szabtak, így legkésőbb 2007. április 20-áig lehetett visszafizetni késedelmi pótlék mentesen, a törlesztési kedvet pedig kedvezményekkel igyekeztek növelni. Aki például 2004. október 31-éig visszafizette tartozását és 2003-ra nem vett igénybe adóhitelt, akár fennálló adóhitele 45 százalékát is megspórolhatta. A kedvezmény mértéke az idő múlásával fokozatosan csökkent, s a 2006. június 30. utáni visszafizetés esetén már nem járt kedvezmény.
További adózási tudnivalók
MTI
Cikkek
Előrehozott választások lesznek Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 15:20
Viktor Juscsenko ukrán elnök és politikai ellenlábasa, Viktor Janukovics miniszterelnök megállapodott pénteken az előre hozott választások megtartásáról. "Elvi megállapodásra jutottunk az előre hozott parlamenti választások megtartásáról és arról, hogy a választásokat tisztességesen és demokratikusan kell lebonyolítani" - tájékoztatta a Nyugat-barát államfő a sajtó képviselőit azután, hogy megbeszélést folytatott az oroszbarát miniszterelnökkel. Hozzátette: egy munkacsoport két napon belül kidolgozza azokat a javaslatokat, amelyek alapján a törvényhozás dönthet az előre hozott választásokról. Janukovics kormányfő a kijevi Függetlenség terén összegyűlt hívei előtt a tisztességes és demokratikus választásokat nevezte a belpolitikai válságból kivezető egyetlen útnak.
S&P: negatív kilátás Ukrajnának
Amerikából nyugtatják az ukrán vezetőket
Félmilliárd euró az ukrán demokráciának
MTI
Cikkek
A vártnál kisebb mértékben nőtt az amerikai foglalkoztatás
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 15:18
Az Egyesült Államokban pénteken tették közzé az áprilisi foglalkoztatottság, munkanélküliség és átlagos órabér mutatóit. A munkaügyi minisztérium adatai szerint áprilisban a mezőgazdasági ágazaton kívül foglalkoztatottak száma 88 ezerrel bővült, 2004 novembere óta a legkisebb ütemben; márciusban 177 ezerrel, februári 90 ezerrel nőtt. A Dow Jones Newswires által megkérdezett 24 elemző véleményének az átlagában 110 ezer fős növekedés szerepelt. Az áprilisi munkanélküliségi ráta a várakozásoknak megfelelően 4,5 százalékra emelkedett a márciusi 4,4 százalékról.
Az áprilisi átlagos órabér 0,2 százalékkal (0,04 dollárral) 17,25 dollárra emelkedett; a szakértők 0,3 százalékos növekedésre számítottak a márciusi ugyancsak 0,3 százalékos emelkedés után. Az áprilisi átlagos órabér 3,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ami a bérinfláció mérséklődését jelzi.
Csökkent az amerikai benzintartalék
Bush nemet mondott az iraki csapatkivonásra
MTI
Cikkek
Mennyit ér egy anya munkája? Évi 25 milliót
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 15:00
Egy tipikus háztartásbeli anyának, aki egyebek közt házvezetőnőként, szakácsként és pszichológusként is helytáll, 25 millió forintnak megfelelő összeget kellene keresnie évente
Cikkek
Új utak - gumiabroncsból
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 14:25
Spanyolország megtalálta az elhasznált gumiabroncsok újrahasznosításának ideális módját: az utak minőségének javítására használják fel a kiszolgált autógumikat.
Egy kormányzati szabályozás értelmében Spanyolországban évente 300 ezer gumiabroncsot feldarabolnak, majd a törmeléket aszfalttal elkeverve az utakra terítik, javítva ezzel az utak minőségét. A tapasztalatok szerint az így beborított utakon kevésbé zajos az autóforgalom, maguk az utak pedig rugalmasabbnak és ellenállóbbnak bizonyulnak. Az eljárás azzal is jó szolgálatot tesz, hogy a víz könnyebben lepereg a "gumírozott" útról, mint a hagyományos felületről.
Itt a meleg, irány a gumis!
Fillérekért adták el a Hankook-telkeket?
Forrás: euractiv.hu
Cikkek
Rendben zajlott az érettségi első napja
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 14:22
Rendben lezajlott a 2007-es érettségi vizsgák első napja; pénteken rendkívüli eseményről nem érkezett bejelentés - tájékoztatta az Oktatási és Kulturális Minisztérium sajtóreferense az MTI-t. "A mai napon az ország 15 középiskolájában és 11 emelt szintű vizsgahelyszínén a nemzetiségi nyelv és irodalom, valamint a nemzetiségi nyelv vizsgatárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődtek a tavaszi érettségi vizsgák. A középszinten vizsgázók száma: 208, az emelt szinten vizsgázók száma 384" - olvasható a közleményben.
Az emelt és középszintű írásbeliken összesen 582 diák ad számot középiskolai tanulmányai alatt szerzett tudásáról. Ez a hatodik olyan vizsgaidőszak, amely a kétszintű érettségi vizsga szabályai szerint zajlik. A felkészülés során a tárca közlése szerint a minisztérium számos olyan intézkedést tett, amely a vizsgák minél zavartalanabb és zökkenőmentesebb lebonyolítását szolgálta.
A tételek a tavalyi évhez hasonlóan a körzetközponti jegyzőktől kerülnek ki az iskolákba. A jegyzőknél az iskolaigazgatók múlt héten már megtekintették a lepecsételt borítékok felbontása nélkül, hogy elegendő számú tétel van-e és a megfelelő tárgyakból.
A korábbi tapasztalatok figyelembe vételével finomították a vizsgaszabályzatot. Néhány vizsgatárgy esetében pontosították a vizsgaleírásokat, megkönnyítve ezzel a tanárok és a vizsgázók tájékozódását.
A vizsgák a hagyományoknak megfelelően, a ballagásokat követően hétfőn reggel nyolc órakor a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak. Magyarból középszinten 92.826 diák, matematikából 11 nyelven összesen 92.864 tanuló vizsgázik majd. Emelt szinten magyarból 4.302-en, matematikából 4.163-an tesznek érettségit.
Ma kezdődik az érettségi
MTI
Cikkek
Jótékonyságra fordítják a kenőpénzeket
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 14:19
Az amerikai és a kazah kormány megállapodott abban, hogy jótékony célra fordítanak Kazahsztánban 84 millió dollárt, amelyet gyaníthatóan kazah tisztségviselők lepénzelésére akartak fordítani amerikai üzleti körök. A pénz egy svájci bankszámlán hevert, amióta 2003-ban az Egyesült Államok kérésére zárolták, a James Giffen New York-i bankár ellen indított nyomozás során. Az üzletembert azzal gyanúsítják, hogy mintegy 78 millió dollárt fizetett ki a 90-es években kazah vezetőknek amerikai olajtársaságok nevében, annak reményében, hogy koncessziókat kapnak olajmezők kitermelésére. Mind a bankár, mind a kazah hatóságok tagadják, hogy vesztegetés történt. A pénteki megállapodás értelmében a pénz jelentős részét hátrányos helyzetben lévő kazah gyerekek javára fordítják. Elköltését az amerikai és a svájci kormány fogja ellenőrizni a Világbank segítségével.
Polgármestert tartóztattak le több milliós kenőpénz miatt
Erősödő korrupciótól tartanak a cégek
MTI
Cikkek
Gyurcsány: csak az intézményösszevonás nem reform
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 14:11
Az ügyfélközpontú gondolkodást, az ügyfelek kiszolgálását nevezte a közigazgatási kultúraváltás lényegének Gyurcsány Ferenc miniszterelnök
Cikkek
Júlisban indul a török földgázexport Görögországba
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 13:47
Törkország júliusban megkezdi a földgázexportot Görögországba, egy új vezetéken, amelynek építését június végéig befejezik, közölték a török energiaügyi minisztériumban pénteken. Törökország a közép-ázsiai Azerbajdzsánból érkező földgázból továbbít Görögországba a vezetéken, idén várhatóan 125 millió köbmétert, és a jövő évtől 2020-ig évente 737 millió köbmétert. A 300 millió dollárba került vezeték évi kapacitása 12 milliárd köbméter lesz, amikor majd meghosszabbítják Olaszország felé.
Veszteséges lehet a Nabucco
MTI
Cikkek
Vadászgép hajtott végre kényszerleszállást Ferihegyen
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 13:45
Kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen egy F-15 típusú vadászgép péntek délelőtt, a sérült géppel együtt egy másik F-15-ös gép is leszállt - tájékoztatta Szollár Domokos, a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport szóvivője az MTI-t. A távirati iroda úgy tudja: az amerikai vadászgépek érvényes repülési tervvel, engedélyekkel, civil irányítással repültek. A gépen Magyarország légterében légi utántöltést végeztek, amikor észlelték, hogy meghibásodott a hajtómű, ezért úgy döntöttek, hogy Ferihegyen délelőtt háromnegyed tizenkettőkor kényszerleszállást hajtanak végre - tudta meg az MTI. Az amerikai légierő gépei Romániából tartottak az Egyesült Királyságba. Személyi sérülés nem történt.
Kényszerleszállás bombafenyegetés miatt
Furcsa hang után kényszerleszállás Ferihegyen
MTI
Cikkek
Ki profitál az intelligens irodaházakból?
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 13:09
A Honeywell áprilisban szervezett konferenciát, melynek célja kettős volt: mind a keresleti oldal, mind pedig a kínálati oldal szereplőiben igényt ébreszteni az integrált rendszerek iránt
Cikkek
Szükségállapot Olaszországban
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 12:51
Szükségállapotot hirdetett ki pénteken az olasz kormány az ország északi és középső régióira. Alfonso Pecoraro Scanio környezetvédelmi miniszter a kabinet ülése után jelentette be az átmeneti jellegű intézkedést. A szükségállapotot az év első négy hónapjában tapasztalt, szokatlanul meleg és száraz időjárással indokolta.
Gyárbezárásokhoz vezethet az olaszországi aszály
Jelentős károkat okoz a szárazság a Mahartnak (hanganyag)
MTI
Cikkek
Romániában jegybanki szigort válthat ki a politikai zűrzavar
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 12:47
Az EU-csatlakozás után fellazult politikai fegyelem, pontosabban a fegyelmezetlenség jegybanki szigort válthat ki Romániában, kényszerűen lassítva a gazdasági növekedést.
"A jelenlegi politikai feszültség és egy választási kampány hamaros kilátása a pénzügy- és a bérpolitika szélsőséges enyhítéséhez vezethet" a kormányzat részéről, figyelmeztetett a Román Nemzeti Bank a pénteken kiadott, negyedéves inflációs elemzésében. A bank egyelőre változatlanul, 3,7 százalékon hagyta az előrejelzését a decemberi tizenkét havi inflációra. Az év végi célsávja 3-5 százalékos, a jövő év végére 2,8-4,8 százalékos.
Romániában márciusban a rendszerváltás óta a legalacsonyabbra, 3,66 százalékra csökkent a tizenkét havi fogyasztóiár-infláció, továbbra is az olcsó EU-import versenye miatt. Februárban 3,8 százalékos, januárban 4,01 százalékos, decemberben 4,87 százalékos, 2005. decemberben 8,6 százalékos volt. Tavaly augusztustól már rendre alacsonyabb volt az infláció, mint bármikor a rendszerváltás óta, így a végeredmény kényelmesen a bank 4-6 százalékos év végi célján belül maradt. 2005. decemberben még nem sikerült teljesíteni a 6,5-8,5 százalékos célt.
A Román Nemzeti Bank 2004. júniusban kezdte kamatcsökkentő ciklusát, az alapkamatnál 21,15 százalékról indulva. A sorozatos enyhítést még 2005-ben is folytatta, de tavaly már szigorításba fogott. Az infláció elleni küzdelem jegyében tavaly kétszer emelte alapkamatát, összesen 1,25 százalékponttal 8,75 százalékra. Az idén, a lassulni várt gazdasági növekedést támogatandó, februárban háromnegyed százalékponttal, márciusban további fél százalékponttal, e héten szerdán újabb negyed százalékponttal csökkentette alapkamatát, az úgynevezett pénzügypolitikai rátát, 7,25 százalékra. Enyhítési kedve azonban elmúlhat a politikai zűrzavarok miatt, vélik elemzők, a bank pénteken megjelent inflációs jelentését látva.
Románia hazai összterméke tavaly - 342,418 milliárd lej (25,46 billió forint) - 7,7 százalékkal volt több reálértékben a 2005-ösnél. Az idei évre a kormány ehhez képest valamelyes lassulást, 6,5 százalékos növekedést vár. A növekedést jelenleg főleg a külföldi beruházások táplálják, a kormányzati költekezés viszont - egyes infrastrukturális beruházások szervezetlensége miatt - egyelőre elmarad még a tervektől is, mindezért a GDP viszonylag inflációmentesen növekedhet, annak ellenére, hogy a lakossági fogyasztás éves összehasonlításban 10 százalék fölött bővül, az átlagbér 10-12 százalékos éves reál-emelkedéseiből.
Román tőkepiac: merre tovább?
Kamatot csökkentett a román központi bank
MTI
Cikkek
Kétmilliós nyomravezetői díj a Kádár-sír meggyalázóiért
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 12:25
Kétmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Kádár János és felesége sírját meggyalázók ügyében - közölte a rendőrség honlapján pénteken. A díjat az kaphatja meg aki, "az elkövetőkre vonatkozóan olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével a tettesek azonosíthatók, bűnösségükre a gyanú megalapozottá válik és ismereteit (szükség esetén a tanú védelmére megtett intézkedések mellett) ismerteti" - olvasható a honlapon.
A BRFK VIII. kerületi rendőrkapitánysága ismeretlen tettes ellen rongálás miatt indított eljárást, ezt péntektől a BRFK központi, erre a célra felállított nyomozócsoportja folytatja.
Szerdára virradóra az ismeretlen elkövetők Kádár János és feleségének síremlékéről eltávolították a márvány fedőlapot, a földet kihányták, és a sírból eltulajdonítottak Kádár János feleségének hamvait tartalmazó urnát, illetve Kádár János csontjainak egy részét.
A rendőrségi honlapon látható az ellopott urna fényképe. Az urna aranyból készült, tetején és alján körbefutó fonott berakás van, fedele kicsúcsosodó, amely kör formában végződik, a körben fekete alapon piros kereszt, a kereszt négy pontján és közepén kör alakú díszítés található.
MTI
Cikkek
A Rosneft a legnagyobb orosz olajtermelő
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 12:15
A Kreml ellenőrizte Rosneft a legnagyobb orosz olajtermelő vállalat, miután megszerezte a Tomskneftet és a csődbe taszított YUKOS más kelet-szibériai egységeit, írták moszkvai lapok pénteken.
A 2004 végi első, de már akkor is vitatott kényszerárverésen megszerzett YUKOS-főegységgel, a Yuganskneftegazzal a második helyre tört fel az orosz olajcégek ranglistáján a LUKoil mögé, és a csütörtöki újabb YUKOS-árverésen elnyert Tomsknefttel piacvezetővé vált.
A Tomskneften kívül a Rosneft által 6,82 milliárd dollárért megszerzett, 10-es számot viselő csomag felöleli az acsinszki és az angarszki olajfinomítót, a VSNK (East Siberian Oil and Gas Company) 70,78 százalékát, valamint a YUKOS részesedéseit 33 kisebb regionális vállalatban.
Igaz, a Kommerszant emlékeztetett azokra az értesülésekre, amelyek szerint a Rosneft még az árverést megelőzően arról tárgyalt a szintén állami ellenőrzésű Gazprom monopóliummal, hogy a Tomskneft-csomag termelőegységeit átadja neki, pontosabban olajegységének, a Gazprom Neftnek.
"Mindamellett a Rosneft a favoritja az egy hét múlva esedékes következő árverésnek is, amelyen a YUKOS utolsó komoly termelőegységét, a Samaraneftagazt magába foglaló, 11-es csomagot verik dobra. Így a Rosneftnek esélye van arra, hogy akkor is megőrizze első helyét az olajágazatban, ha netán túladna a Tomskneften", írta a Kommerszant.
Más sajtóbeli latolgatások szerint a Gazprom egyszerűen azért nem szerezhette meg a Tomskneftet, mert Vlagyimir Putyin elnök egyensúlyra törekszik a két állami ellenőrzésű energiaóriás között, és nem akarja, hogy a Gazprom, amely jóval nagyobb a Rosneftnél, tovább gyarapodjon.
Csak ketten pályáznak a Yukos eszközeire
Kína felé fordul az orosz Rosneft
Kitermelésének növekedésére számít a Rosneft
MTI
Cikkek
A felvásárlás hírére emelkedett a Reuters ára
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 11:41
Húsz százalékkal drágult a Reuters Group hírügynökség és pénzügyi információszolgáltató részvénye péntek délelőtt a londoni értéktőzsdén, miután a cégnél megerősítették azokat a piaci értesüléseket, hogy előzetes felvásárlási ajánlatot kaptak - de hogy kitől, azt nem mondták meg. Piaci híresztelések szerint a kanadai Thomson Corp. vagy az ausztráliai News Corp. lehet a Reuters kérője.
A Rupert Murdoch tulajdonában lévő News Corp. a hét elején 5 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatot adott a Dow Jones médiakonszernre, de az ellenőrző részvénytulajdonos Bancroft-család nemet mondott.
Pénteken dél felé a Reuters részvénye 5,975 font volt a londoni értéktőzsdén, 1,0525 fonttal, azaz 21,38 százalékkal drágább a csütörtöki zárónál.
Csökkent a Reuters bevétele
MTI
Cikkek
Oroszország WTO-tagságát nem támogatja az EU?
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 11:20
Visszaléphet Oroszország kereskedelmi világszervezeti tagságának támogatásától az Európai Unió - értesült a European Voice című brüsszeli hetilap
Cikkek
Lakás adok-kapok: friss KSH-adatok
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 10:17
Az idén az év első három hónapjában tovább csökkent a használatba vett lakások száma, s folytatódott az új építési engedélyek számának 2006 utolsó negyedévében tapasztalt növekedése - közölte a KSH
Cikkek
Kioszt a MOL
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 09:59
A Mol Nyrt. május 23-tól fizeti ki részvényeseinek az osztalékot - tette közzé a társaság a BÉT honlapján pénteken. A társaság közgyűlése még áprilisban döntött arról, hogy a 2006. évi eredmény terhére 50 milliárd forint osztalékot fizet, az egy részvényre jutó bruttó osztalék 508,96 forint lesz.
A Mol az osztalékfizetést megelőzően tulajdonosi megfeleltetést rendel el, melynek fordulónapja 2007. május 16. Ennek megfelelően a 2006. évi osztalékra jogosító Mol részvényeket utoljára 2007. május 11-én lehet vásárolni a Budapesti valamint a Varsói Értéktőzsdén T+3 napos elszámolás esetén.
Osztalékra azok a természetes és jogi személyek jogosultak, akik a tulajdonosi megfeleltetés fordulónapján a Mol részvények tulajdonosai. Az osztalékhoz való jog az osztalékfizetés kezdő napjától számított 5 év elteltével évül el.
ELMŰ, ÉMÁSZ: ma utoljára osztalékszelvénnyel
OTP: 144 százalékos osztalék
A Magyar Telekom közgyűlése megszavazta az osztalékot
Már tőzsdén a kedvezményes MOL-részvények (hanganyag)
Nincs napirenden a Mol és az OMV fúziója (hanganyag)
A vártnál alacsonyabb osztalékjavaslat a Moltól (hanganyag)
MTI
Cikkek
A tudomány végre legyőzte a politikát - még van remény
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 09:16
A következő 20-30 év döntő jelentőségű lesz a globális felmelegedés enyhítésében - állapította meg jelentésében az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottsága
Cikkek
Mai BUX-várakozások
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 08:40
Nem számolnak jelentősebb árfolyammozgásokkal, illetve a BUX index nagyobb mértékű elmozdulásával pénteken az MTI által megkérdezett üzletkötők.
Csáky Attila, az Unicredit Bank üzletkötője elmondta: továbbra is az amerikai piacok alakulását figyelik, bár úgy vélte, hogy a várt korrekcióra pénteken még nem kerül sor. A következő napokban azonban elképzelhető, hogy a hosszan felfelé menetelő amerikai indexek az első negatív hír hatására csökkenjenek, ami hatással lesz az európai, így a magyar részvénypiac alakulására is - fűzte hozzá. Szerinte az oldalazás és a kivárás lesz jellemző, ugyanakkor nem tartotta kizártnak, hogy a BUX enyhe mínuszban zárjon.
Hasonlóan nyugalmas napra számít Káplár Norbert, a Raiffeisen Bank üzletkötője is. Elmondta: a Richter és az Egis piacán jelen vannak az eladók, az OTP azonban várhatóan továbbra is erős marad. A Mol árfolyama szavai szerint beágyazódott a jelenlegi szint köré, a magas osztalék, illetve amiatt, hogy a közelgő gyorsjelentésről még nincs információ, nem alakult ki konszenzus a piacon.
Friss tőzsdei árfolyamok
MTI
Cikkek
Csak a benzinre figyelnek
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 08:23
Péntek reggel megállt a kőolaj árának esése a szabadpiacon, miután az utóbbi napokban sokat vesztett, azokra az előrejelzésekre, hogy az amerikai olajfinomítók termelése rövidesen föllendül, korábbi leállások és karbantartások után. A nyári amerikai autóvezetési szezon előtt jelenleg a benzin vezérli a kőolaj árát, miközben a nyersolajkínálat világszerte bőséges. A szokásossal ellentétben a jobb minőségű amerikai referenciafajta hónapok óta olcsóbb a Brentnél, éppen mert a stratégiai kőolajtartalék felduzzadt. Ám az amerikai stratégiai benzintartalék már tizenkettedik hónapja apadt a múlt héten, a szerdán megjelent adatok tanúsága szerint.
A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, júniusi határidőre péntek reggel hordónként (159 liter) 63,26 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) CME Globexen folytatódó elektronikus jegyzésében, 7 centtel drágább a csütörtöki New York-i zárónál.
Csökkent az amerikai benzintartalék
Csúcsra tör a benzinár
MTI
Cikkek
Lejtőn kezdhet Európa tőzsdéje
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 08:01
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok pénteken enyhe lejtőn kezdenek, részint profitkivétel miatt, részint az amerikai foglalkoztatási adatokat megelőző óvatosság miatt.
Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 két pont körüli veszteséggel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 szintén két pont körüli visszalépéssel nyithat.
Friss tőzsdei árfolyamok
MTI
Cikkek
Görögország a legveszélyesebb
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 07:46
A közutak biztonságával foglalkozó statisztikák országonként jelentős eltéréseket mutatnak. A legtöbben Görögországban, a balti államokban, valamint Magyarországon és Romániában haltak meg autóbalesetben
Cikkek
Beszűkült forint
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 07:25
A mai napon várhatóan szűk sávban marad a forint, a közeljövőre 246-248/euró közötti árakat jósolnak a kereskedők. Csütörtökön a forint a térségi valutákkal együtt erősödött kissé, miután a törökországi belpolitikai feszültség enyhülni látszik, írta a Dow Jones hírügynökség péntek reggel
A legtöbb elemző kamatcsökkentésre számít a Magyar Nemzeti Banktól a következő tizenkét hónapon belül, de nincs egyetértés az elemzők között arra nézvést, hogy a központi bank mikor kezdi meg az enyhítést. Amíg nem világosabb e kilátás, a forint szerény forgalomban lényegében stabil maradhat.
A londoni bankközi piacon a forint ma reggel 246,26-56/euró volt, 0,12 százalékkal gyengébb a kora hajnalinál.
Legfrissebb devizaárfolyamok
MTI
Cikkek
Horvátok nyerték az M7-es utolsó tenderét
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 06:58
Várhatóan a horvát Hidroelektra Niskogradnija építheti meg az M7-es utolsó – Letenye és az országhatár közötti – szakaszát és az ahhoz tartozó Mura-hidat - olvasható a mai Világgazdaságban. A nyolc pályázó közül ez a cég adta a legkedvezőbb, közel nyolcmillió eurós ajánlatot. A tervek szerint az egy kilométeres sztrádaszakasz a 216 méteres híddal együtt 14 hónap alatt elkészül. Vagyis jövőre – 44 évvel az első szakasz átadása után – végre kompletté válik az M7-es sztráda, amelynek teljes hossza a fővárostól az országhatárig 245,3 kilométer lesz.
A legolcsóbb megoldás: 140 milliárdot spórolnak
Megkésett húsvét: ötezer nyúl szaladgál az M1-esen
Már elővételben is vehet autópálya matricát
Világgazdaság
Cikkek
Ma kezdődik az érettségi
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 06:38
Ma a nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákkal megkezdődnek a tavaszi érettségi vizsgák. Ez lesz a hatodik olyan vizsgaidőszak, amely a kétszintű érettségi vizsga szabályai szerint zajlik
Cikkek
Magyarországra jön a Müller
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 06:29
Magyarországra jön a drogériaárut, parfümériaterméket, író- és játékszert értékesítő német Müller-lánc - írja mai számában a Világgazdaság. Áruházai 2007 szeptemberétől Hódmezővásárhelyen, Miskolcon, Mosonmagyaróváron, Szolnokon és Zalaegerszegen nyílnak. Az üzletekben kaphatók lesznek saját márkás termékek is.
Az ulmi székhelyű cég 408 németországi, 16 ausztriai, 9 spanyolországi, 7 szlovéniai és horvátországi, valamint 22 svájci telephelyet tart fenn, jelenleg 18 500 főt alkalmaz. Az áruházak átlagos mérete, és termékkínáltata általában nagyobb, mint egy hagyományos drogériáé: alapterületük 400 és 4000 négyzetméter között mozog, és megközelítőleg 170 ezer terméket kínálnak.
Ősszel startvonalra kerülhet az Aldi
Romániában gyorsít a Billa
Kék-fehér mez nélkül verhető volt a Tesco
Átrendezte a bevásárlási szokásokat a Lidl
Világgazdaság
Cikkek
Nyakunkon az ingatlanadó - ki, mikor, mennyit fizet majd?
Privátbankár.hu | 2007. május 4. 06:15
A kormány tavaly jelentette be bevezetését, azóta számtalan találgatás, kalkuláció, pletykák és egy lemondott államtitkár jelzi az új adófajta közeledtét
Cikkek
Jön a nyár - hordjon gyapjút!
Privátbankár.hu | 2007. május 3. 18:52
Habár Nagy-Britannia egy újabb forró nyár elé néz, a tudósok mégis vastag anyagokból - farmerből és gyapjúból - készült ruhák viselését javasolják
Cikkek
Almunia szerint nem árt az erős euró az uniós gazdaságnak
Privátbankár.hu | 2007. május 3. 18:02
Nem ártott az euróövezet gazdasági növekedésének az, hogy az elmúlt években sokat erősödött a közös valuta, az euró, vélte csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatóján Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse. A spanyol biztos éves beszámolójának fő mondanivalója az volt, hogy idén sok év óta a legjobbak a gazdasági kilátások az euróövezetben.
Folytatódik a szilárd gazdasági fellendülés- szögezte le, hozzátéve, hogy az EU-országoknak ki kell használniuk a helyzetet, azaz - közleményének címe szerint - ütniük kell a vasat, amíg meleg. A bizottság minden adandó alkalommal sürgeti az uniós államokat, hogy használják fel tartalékképzésre is a fellendülés éveit.
Almunia megerősítette, hogy a brüsszeli bizottság hétfőn hozza nyilvánosságra szokásos tavaszi előrejelzését az uniós gazdaságról. Nem hagyott kétséget arról, hogy a testület ebben a legutóbbi előrejelzésénél is gyorsabb átlagos növekedést jósol majd az euróövezetnek. A bizottság februárban 2,4 százalékra emelte az euróövezet idei gazdasági növekedésére szóló előrejelzését a novemberben jósolt 2,1 százalékról. Tavaly 2,7 százalékkal nőtt az euróövezeti GDP.
Az euró az elmúlt hetekben ismét rekordot döntött más nagy valutákkal szemben. Almunia azonban úgy ítélte meg, hogy ez nem tett negatív hatást az uniós gazdaságra, benne az exportra.
Kitért az éves közlemény az euróövezet bővítésének kérdésére is. Almunia leszögezte, hogy függetlenül attól, egy-egy tagállam mikor kívánja bevezetni az eurót, a politikai irányítóknak ügyelniük kell a makrogazdasági stabilitás fenntartására, illetve arra is, hogy eközben fennmaradjon az életkörülmények javításához szükséges növekedés. Ha az érvényben lévő uniós szabályokkal összhangban lévő gazdaságpolitikát folytatnak, az eurótagjelöltek számára hosszú távon biztosított lesz, hogy virágzó gazdaságot működtethetnek majd az euróövezetben - emelte ki a biztos.
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
MTI
Friss
Makro / Külgazdaság
Kezdődik: elkezdték emelni az árakat a légitársaságok
Az iráni háború hatására az európai légitársaságok is emelik az árakat. De ez még csak a kezdet.
9 órája
Makro / Külgazdaság
Orbán Viktor szerint a kasszakulcsot kérik tőle
Beszédet mondott a nemzeti ünnepen a kormányfő.
11 órája
Nemzetközi
A pápa is megszólalt az iráni háborúval kapcsolatban
Tűzszünetet és párbeszédet szeretne az egyházfő.
11 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Hat zenész a világ milliárdosai között2026. március 13. 14:50 -
Erdélyi bevásárlóközpontok megvásárlásáról tárgyal Jellinek cégcsoportja2026. március 13. 06:15 -
170 millió dolláros luxusbirtokot vásárolt Mark Zuckerberg, a világ egyik leggazdagabb embere2026. március 12. 16:15 -
-
Százmillió eurót ér Szoboszlai: brutálisan felment a magyar sztár értéke2026. március 11. 16:15
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
MUISZ: bizonytalan időkben biztonságosabb utazási irodával utazni
18:27
-
Kiderítettük, miért állnak sorba mindig turisták a New York Kávéház előtt?
05:26
-
Új nyári útvonal Debrecenből
04:20
-
Világszerte drágulnak a repülőjegyek a közel-keleti háború miatt
08:38
-
Pünkösdi zarándokvonat Csíksomlyóra
14:03
A vidék hírei
-
Magyar Péter: „Szabad, polgári Magyarországot akarunk” – nagygyűlést tartott a Hősök terén
18:52
-
Orbán Viktor: „Választanunk kell, ki alakítson kormányt, én vagy Zelenszkij”
15:18
-
A méret a lényeg? A tömeg és az üzenet is számít a két tömegrendezvényen
08:51
-
Sior: rajzok haza 72.
08:41
-
Több száz tonna uszadék gyűlt össze a Kiskörei vízlépcsőnél, megkezdődött az eltávolítás
19:50
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben
2026. március 15. 12:37
-
Magyarországnak és az uniónak is odaszólt Zelenszkij
2026. március 15. 14:06
-
Irán újabb rakétazáport indított, Netanjahura is vadásznak
2026. március 15. 08:48
-
Minden magyar iskolásnak 100 ezer forintot ígért Magyar Péter, a többieknek pedig 8 ezer milliárdot
2026. március 15. 18:11
-
A Barátság vezetékhez nem jutott el, mégis hazatér a magyar vizsgálóbizottság
2026. március 15. 08:31

