Hírek
Cikkek
Lezárták a Lánchidat
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 11:58
A Greenpeace egy Duna fölé kifeszített, óriási transzparenssel kezdett be nem jelentett akcióba a Lánchídon csütörtök délelőtt a klímaváltozás megfékezése jegyében; a rendőrség nem sokkal 11 óra után mindkét oldalról lezárta a hidat.
A demonstráció során 8 sárga ruhás Greenpeace aktivista ereszkedett le köteleken a híd Parlament felé néző oldalán, egy 120 négyzetméteres vásznat tartva "Klímariadó! Zöld energiát!" felirattal. Eközben a Dunán a nemzetközi zöld szervezet tulajdonában lévő motorcsónak köröz.
Mózes Szabina, a Greenpeace szóvivője az MTI-nek elmondta: figyelemfelkeltő demonstrációjukkal azt kívánják elérni, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő egy hét múlva Brüsszelben a legszigorúbb uniós klímavédelmi vállalásokat támogassa.
Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter csütörtökön egy sajtótájékoztató keretében azt közölte: a miniszterelnök az EU kormány és államfői tanácskozásán, március 7-8-án támogatni fogja az Európai Bizottság klímavédelmi előterjesztését. A miniszter kifejtette: az EB javaslata szerint az EU-nak 2020-ig 20 százalékkal kötelező mérsékelnie az üvegházhatású gázok kibocsátását. Az indítvány része, hogy amennyiben a világ nagy országai, mint például az Amerikai Egyesült Államok és Kína hasonló vállalásokat tesz, akkor az EU hajlandó 30 százalékra emelni vállalását. Persányi Miklós hangoztatta: a kormányon belül az elmúlt hetekben volt vita arról, hogy Magyarország támogassa-e a bizottsági javaslatot, de végül a környezetvédelmi szempontból progresszív álláspont került ki győztesen.
A Lánchíd mellett a környezetvédők figyelemfelkeltés céljából időnként egy légvédelmi szirénát is beindítanak a budai rakparton egy furgonból.
A rendőrség nem sokkal 11 óra után érkezett a helyszínre és lezárta a hidat mindkét oldalról. A hídon rekedt autókat, buszokat folyamatosan terelik le a budai és pesti oldal felé. Több darus tűzoltóautó is a hídra érkezett, akik a rendőrök segítségével sem tudnak egyelőre mit kezdeni a hídról leereszkedett, illetve a korlátokhoz láncolt környezetvédőkkel. A rendőrség első intézkedésként a sajtó munkatársait leküldte a hídról.
Magyarország kiemelten veszélyeztetett
Klímavédelmi felárat fizettetne a Lufthansa
Amerikának sikerült, az európai bürokráciának nem
Nyakunkon a katasztrófa: tennünk kell valamit
Cikkek
A Fidesz azonnal visszaállítaná a társadalombiztosítást
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 11:48
A Fidesz álláspontja szerint a társadalombiztosítás egy közösségi monopólium, a 10 millió állampolgár és az állam közötti nagy társadalmi szerződés, amelyet a hatalomnak nincs joga egyoldalúan felmondani, de ha mégis megtenné, a Fidesz - amikor fordul a politika - azonnal helyreállítaná azt.
Ezt Mikola István, a legnagyobb ellenzéki párt országgyűlési képviselője, egészségügyi szakpolitikusa közölte csütörtöki, budapesti, sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy elfogadják a differenciált igényeket olyan módon, hogy amikor mindenki hozzájut az általános egészségügyi szolgáltatáshoz, a gyógyellátáshoz, akkor afölött "virágozzák minden virág", működjenek magánkórházak, klinikák, biztosítók, pénztárak - ahogy most is százszámra vannak.
10 milliárdos mínuszról indulhatnak a biztosítók
Bejött a vizitdíj? Fogynak a betegek
Nincs se szolidaritás, se öngondoskodás
Átképzés és házipraxis vár a kórházi orvosokra
Cikkek
324 milliárd turizmusfejlesztésre
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 11:41
A Regionális Operatív Programban 2013-ig összesen 324 milliárd forint közvetlen forrás áll rendelkezésre turizmusfejlesztésre - mondta Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára csütörtökön, Budapesten.
A Turizmus és Profit 2007 című konferencián az államtitkár kifejtette, hogy a legfontosabb az attrakciók fejlesztése lenne, ami nemcsak idecsalogatja a vendégeket, de megnyújthatja a tartózkodásukat is.
Ujhelyi István elmondta: a tárcánál elkészült egy nagy kapacitású, fővárosi konferenciaközpont megvalósulására vonatkozó tervezet, amely szerint az építmény a következő 2-3 éven belül el is készülhet.
Az államtitkár elmondta, hogy 2007-2013 között céljuk Magyarország termálvagyonának turisztikai hasznosítása. Szavai szerint nem elég néhány fürdőt fejleszteni, wellness szállodákat építeni, ezen a területen is nagy hangsúlyt kell kapjon az attrakció fejlesztése.
A kormányzat célja továbbá az is, hogy kiemelt célterületek, így a Balaton, a Duna, a Tisza természeti adottságait turisztikai szempontból jobban hasznosítsák. A tervek között szerepel kikötők létrehozása, szálláshelybővítés, valamint szabadidős szolgáltatások kialakítása.
Az államtitkár szavai szerint egyéb turisztikai támogatás érhető el az Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Tervben, a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban, valamint az Európai Területi Együttműködés keretében.
Az emberek többsége pénzt is áldozna az olimpiára
A Balatonról is indulnak Luthansa gépek
Szarvas az év települése
Újabb Las Vegas Európában
Cikkek
Kettős csapás az informatikai piacra
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 10:53
A magyarországi informatikai piac az elmúlt évben 7-8 százalékkal növekedve konszolidáltan elérte a 2,2 milliárd dollárt, az idén a várakozások szerint a növekedés lelassul, s 3-4 százaléka esik vissza. Deme Csaba, a Microsoft Magyarország marketing igazgatója elmondta: már az első két hónap adatai alapján is látszik, hogy a megszorítások miatt a cégek és lakosság visszafogottabban költ informatikára, mint egy évvel korábban. Ennek részben az is oka, hogy a Sulinet program megszűnt.
A marketing igazgató a várakozások kapcsán elmondta, hogy az idén minden bizonnyal kevesebb asztali számítógépet (PC) adnak el az egyéni felhasználóknak mint tavaly, s ez hatással lesz a szoftvergyártókra is. A vállalati PC eladások ugyan nőnek majd, de összességben stagnál a gép-piac az idén.
Szagos számítógép és gyógyító robotok?
Áprilisban repül az Excel atyja
Új gépet is vehetünk az új Windows mellé
Elrajtolt az új Windows
Az új WIndowson vesztett a Microsoft
Cikkek
Az átvertek harmada palimadár-listára kerül
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 10:44
Az Európai Bizottság hadat üzent az olyan nemzetközi csalásoknak, mint a telefonos szerencsejáték és a vakációsklubok csalárd szervezése
Cikkek
New York-i határozat a nigger szó használatáról
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 10:13
A legnépesebb amerikai város tanácsa tulajdonképpen nem tiltotta be a szót, mert a határozat nem kötelező érvényű, csak azt tanácsolja, hogy a város lakói ne használják az afrikai amerikaiak megvető elnevezését. Az egyhangúlag hozott jelképes döntéssel a New York-i tanács azt reméli, megszünteti a feketékre nézve sértő szót, amely az utóbbi időben különösen elterjedt a hip-hop zene világában és több televíziós műsorban. Felmérések szerint az amerikaiak nagy része ezt tartja az angol nyelv legsértőbb szavának.
A tilalmat pártolók szándéka az, hogy elérjék, ne lehessen olyan zenészt jelölni a Grammy-díjra, aki ezt a szót használja dalszövegében. A Grammyről döntő Nemzeti Hangfelvételi Akadémia szóvivője azonban közölte, kétségesnek tartja, hogy a testület 11 ezer tagja támogatna bármilyen, a művészeket cenzúrázó szabályt.
Cikkek
Elismerték Demcsák kinevezését
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 10:03
Átalakul a kormányzati kommunikációs stáb, március közepétől miniszterelnöki kabinet jön létre, Danks Emese kormányszóvivőt pedig Demcsák Zsuzsa váltja - ezt a Kormányszóvivői Iroda közölte. Danks Emese jelenlegi kormányszóvivő közös megegyezéssel március 5-én köszön le a kormányszóvivői posztról, amit Demcsák Zsuzsa április 2-án vesz át. Demcsák Zsuzsa hivatalba lépéséig a sajtóval való kapcsolattartás feladatát a Kormányszóvivői Iroda látja el.
Az iroda közleménye szerint a kormány és kormányfő munkáját március 19-től miniszterelnöki kabinet segíti, amelyet Gál J. Zoltán vezet majd. Az új típusú miniszterelnöki kabinet a megszűnő kommunikációs államtitkárság és a jelenlegi miniszterelnöki titkárság bázisán jön létre, a kabinet kialakítása létszámgyarapodással nem jár.
Demcsák Zsuzsa, mint kormányszóvivő?
Cikkek
Turkáljon mások zsebében!
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 10:01
A Bérbarométer szerint igen nagyok a kereseti eltérések ugyanabban a szakmában régiónként, az adatok szerint tényleg létezik a női munkavállalók kereseti diszkriminációja
Cikkek
A nyugdíjreformon profitált az Aviva
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 09:52
A legnagyobb brit biztosító az Aviva 2,389 milliárd fontos adózott eredményt jelentett tavalyról, 25,9 százalékkal többet a 2005-ös 1,898 milliárdnál. Az üzemi eredmény 46 százalékkal 3,11 milliárd fontra gyarapodott 2,128 milliárdról, ezen belül az általános és az egészségbiztosítás üzemi eredménye 8 százalékkal 1,68 milliárd fontra emelkedett. 1,551 milliárdról.
A bevétel 45,377 milliárd font volt, 10 százalékkal kisebb a 2005-ös 50,925 milliárdnál, de ehhez az élet- és nyugdíjbiztosítási és egyéb, befektetési célú termékek 31,123 milliárd fonttal járultak hozzá, 22 százalékkal többel a 2005-ös 25,583 milliárdnál. Az általános és egészségbiztosítási bevétel 12,35 milliárd font volt tavaly.
A sikert a negyedik negyedév biztosította be, világszerte több mint 8 milliárd fontos, rekord bevétellel. Az európai üzlet az átlagnál jobban fejlődött, növekedett Kelet- és Közép-Európa hozzájárulása, jegyezték meg a beszámolóban. Az európai növekedés hátterében az is ott van, hogy a nyugdíjreformok miatt a járulékok mind nagyobb hányada kerül kötelezően a magánbiztosítókhoz.
Sikeres év az Avivánál
Cikkek
95-ig jutott a MOL a TVK-ban
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 09:50
A Mol Nyrt. 2.595.263 darab, a TVK alaptőkéjének 10,68 százalékát megtestesítő TVK-részvényt vásárolt 2007. február 28-án - jelent meg a Magyar Tőkepiacban. A tranzakciót követően a TVK Nyrt.-ben a Mol Nyrt. befolyása 86,79 százalékra nőtt, míg a Slovnaft a.s. befolyása változatlanul 8,06 százalék maradt.
Ennek megfelelően a Mol közvetlen és közvetett befolyása a TVK-ban összességében 94,86 százalékra nőtt. A 2007. február 27-én és 28-án vásárolt összesen 42,25 százalékos TVK részvénycsomag megszerzésére fordított összeg kevesebb, mint 200 millió euró.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
100 ezer saját részvénynél tart az OTP
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 09:48
Az OTP Bank saját részvényt vásárolt - közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Tájékoztatásuk szerint az OTP Bank a 2006. december 19-i közleményében bejelentett program keretében 2007. február 28-án 16.500 darab OTP törzsrészvényt vásárolt darabonként 8.096 forint átlagáron a Budapesti Értéktőzsdén. Ezzel a bank saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 100.000 darabra nőtt.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Beszakadt lakáspiac - kitartó lakosság
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 09:47
Tavaly 18 százalékkal csökkent a kiadott használatbavételi engedélyek, és 13 százalékkal esett vissza a kiadott építési engedélyek száma az egy évvel korábbihoz képest
Cikkek
Izmozik a forint
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 09:37
Erősebben nyitott a forint csütörtökön a bankközi devizapiacon, az eurót kilenc óra tájban 254,45/50 forinton jegyezték a szerdai 254,90/255,00 forint után. A dollárral reggel 192,25/35 forinton kereskedtek a szerdai 193,90/194,10 forinttal szemben.
Az eurót hajnalban még 255,75 forinton jegyezték, de az európai piacok nyitásához közeledve a régiós valuták folyamatosan erősödtek az uniós valutával szemben, felfelé tart a forint is. Kérdés azonban, hogy sikerül-e megkapaszkodni a kétnapos esés után - mondták kereskedők, akik az euró kurzusát 253-256 forint között tartják valószínűnek a nap folyamán.
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
Kétesélyes tőzsdenap
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 09:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,89 pontos csökkenéssel 23.280,33 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záróértékhez képest ez 0,39 százalékos csökkenés.
A mai nap kilátásaival kapcsolatban egyébként eltérő véleményt fogalmaztak meg az elemzők. Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline elemzője szerint a BUX-index esni fog, miután egy sor negatív hír jött ki a világ piacain. Miró József, az Erste Bank elemzője szerint viszont kismértékű BUX-emelkedés várható és a forgalom vélhetően kevesebb lesz a szerdai 62 milliárd forintnál.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 252,94 pontos csökkenéssel, 23.371,22 ponton zárt szerdán. A keddi kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,07 százalékos gyengülés. Szerdán a részvénypiac forgalma 62 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak az OTP tudott erősödni a keddi záráshoz viszonyítva.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Satufék beruházás-fronton
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 09:03
A nemzetgazdasági beruházások volumene 2006-ban - az előzetes számítások alapján - 2 százalékkal maradt el az előző évitől - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A 2006. IV. negyedévi nemzetgazdasági beruházások az egy évvel korábbihoz képest 4,5 százalékkal csökkentek, a szezonálisan kiigazított indexek alapján az előző negyedévhez képest 1,0 százalékkal emelkedtek. Folyó áron a beruházások teljesítményértéke 4.648 milliárd forint volt, ezen belül 2006 IV. negyedévében 1.740 milliárd forintot költöttek beruházásra.
Cikkek
Megtört az olajpiaci rendület
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 08:53
Hatnapi drágulás után csütörtök reggel kissé olcsóbbodott a kőolaj a szabadpiacon: a gazdasági növekedés világméretű lassulásának kilátása idestova ellensúlyozni kezdi a rövid távú megfontolásokat, egyebek közt az amerikai stratégiai tartalékok újabb csökkenését a múlt héten, vagy az OPEC-tag Irán atomenergia-programja körüli feszültséget, miközben a piacon ténylegesen továbbra is túlkínálat van kőolajból.
A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, áprilisi határidőre csütörtök reggel hordónként 61,56 dollár volt, 23 centtel olcsóbb a szerdai New York-i zárónál. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, áprilisi határidőre csütörtök reggel hordónként 61,70 dollár volt, 19 centtel olcsóbb a szerdai zárónál.
Nőtt az amerikai olajtartalék, csökkent az olajár
Kisebb rengés az olajpiacon
Japán segítséggel épülnének az orosz finomítók
Cikkek
Még a net-nélküliek is a weben keresnek állást
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 08:49
Az álláspiacon is egyre nehezebben állja a versenyt a nyomtatott sajtó az internettel szemben, legyen szó akár gyorsaságról, akár a szolgáltatások színvonaláról, akár azok áráról - írja a NAPI Gazdaság. A lap körképe szerint még azoknak az álláskeresőknek a döntő többsége is számítógép segítségével kutat, jelentkezik munkára, akiknek otthon nincs internetes hozzáférésük.
318 ezren állás nélkül
A bürokrácia nehezíti a munkavállalást Franciaországban
Cikkek
Átképzés és házipraxis vár a kórházi orvosokra
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 08:29
A jövő héten az egészségügyi miniszter nyilvánosságra hozza az áprilistól felálló új kórházi struktúrát - írja a Világgazdaság. A cikk szerint a számítások alapján több ezer kórházi dolgozó elbocsátása várható, köztük ezernél több orvosé. A "feleslegessé váló" orvosok egy részét a tervek szerint átképzik, másokat a háziorvosi praxisokba várnak - írja a Világgazdaság.
Bejött a vizitdíj? Fogynak a betegek
Szakorvosi képzés: visszavonulót fúj az állam
Jól fogynak a benzinkutas gyógyszerek
Cikkek
A 258-as szintig is beszagolhat a forint
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 08:10
Csütörtökön a piacon 250-255/eurós sávban várják a forint mozgását, a legtöbben úgy vélik, némi javulás lehetséges az utóbbi kétnapi gyengélkedés után, amelyet főleg az általános felzárkózó piaci hangulat okozott - írta a Dow Jones hírügynökség kereskedők véleményét idézve, és megjegyezve, hogy a mostani, lefelé irányuló kiigazítás valószínűleg nem lesz tartós. Mindazonáltal rövid távon még folytatódhat a gyengélkedés, akár 258/euróig is - írta a hírügynökség.
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
Kína egyre férfiasabbá válik
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 08:04
A világ legnépesebb országának, Kínának a lakossága csaknem hétmillió fővel gyarapodott tavaly. A kínai statisztikai hivatal jelentése szerint az ország lakossága 1 milliárd 314 millió 480 főt számlált 2006 végén, 6,92 millióval többet az előző évinél.
Az összlakosságon belül a városban élők aránya 0,9 százalékponttal 43,9 százalékra emelkedett. Az összlakosságon belül a férfiak aránya 51,5 százalékot tesz ki, és a 2006-ban születettek között minden 100 kislányra 119,25 fiú jutott. A nemek közötti aránytalanság egyre nagyobb problémát jelent, mivel a következő 15 évben a nősülési korba jutott férfiak száma 30 millióval lesz magasabb a nőkénél.
Nem tervezik a kínai demokráciát
Kína még nem készült fel a turistákra
Egyre több pénz kerül a kínai jegybankba
Egyedülállóan megosztott a kínai társadalom
Cikkek
Többen szeretnének dolgozni
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 07:51
A regisztrált álláskeresők száma 3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi, és 4,5 százalékkal az egy hónappal korábbi mértékhez képest február végére - olvasható az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján. A munkaügyi intézmények 458.384 álláskeresőt regisztráltak február végén. A regisztrált álláskeresők a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya országosan 10,4 százalék volt februárban, Budapesten ez az arány 3 százalék, Pest megyében 4,5 százalék.
Csökkent az euróövezeti munkanélküliség, Magyarországon rosszabbodott
318 ezren állás nélkül
A bürokrácia nehezíti a munkavállalást Franciaországban
Tovább nőtt a lengyel munkanélküliség
Zabálja a munkanélkülieket a német gazdaság
Cikkek
Szemet szúrtak az utazgató professzorok
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 07:44
Az oktatási tárca elképzelései szerint a felsőoktatási intézmények akkreditációja során egy oktatót csak egy intézménynél vehetnének figyelembe
Cikkek
10 milliárdos mínuszról indulhatnak a biztosítók
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 07:15
A magyarországi biztosítási piac szereplői részt vennének az egészségbiztosítás versenyében - mondta Paál Zoltán, a Generali Providencia Zrt. vezérigazgató-helyettese
Cikkek
Kezdődik a Járai utáni élet
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 06:49
A köztársasági elnök ma nevezi ki - a miniszterelnök előterjesztésére, hatévi időtartamra - Simor Andrást a Magyar Nemzeti Bank elnökévé
Cikkek
Rosszul kombinált az MDF - pénzlevonást javasolnak
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 06:41
Az Állami Számvevőszék jeletnése szerint a párt a törvényi előírások figyelmen kívül hagyásával egyesült az MDNP-vel és a könyveléssel is gondok voltak
Cikkek
Tízzel húszra nőne az Electro World
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 06:22
Az Electro World célja, hogy 2008 végéig áruházainak számát tízre, piaci részesedését 20 százalékra növelje Magyarországon - közölte az Electro World Magyarország Kft. Az Electro World 2002 februárjában nyitotta meg első magyarországi áruházát Budaörsön, az elmúlt öt év során hálózattá bővült. A jelenleg hét áruházzal és egy on-line vásárlótérrel rendelkező vállalat éves forgalma meghaladja a 21 milliárd forintot.
Az Electro World Magyarország Kft. a Dixons csoport skandináv cége, a Elkjöp leányvállalata, amely Európa szerte 1.400 áruházzal rendelkezik, egyebek között Norvégiában, Svédországban, Angliában, Franciaországban, Spanyolországban, Görögországban, valamint a közép-európai régióban Csehországban és Lengyelországban.
Jó hír laptoposoknak: tovább gyorsul a világ
Mik lesznek a jövő kütyüjei? Már bemutatták
Hány év is tulajdonképpen a jótállási idő?
Kapuzárás előtti laptop-roham
Cikkek
Kinek jár családi adókedvezmény?
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 06:03
A családi kedvezmény továbbra is csak három eltartottól jár és jövedelemtől függően igényelhető
Cikkek
Illetékes számtan: kinek kedveznek?
Privátbankár.hu | 2007. március 1. 05:58
Kedvezményt kapnak a lakásvásárlók és közülük is különösen a 35 év alattiak, a telekvásárlók, a lakáscserélők és azok, akik új építésű lakásukat vállalkozótól szerzik be
Cikkek
Csak néhány év a szagos számítógépig és a gyógyító robotokig?
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 19:02
Egy évtizeden belül a net képes lesz a szagok átadására is, méghozza olyan gyorsasággal, mint az adatokat - állítja egy dél-koreai tanulmány
Cikkek
Bernanke nyugtatja a befektetőket
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 18:40
A nemzetközi és amerikai pénzügyi piacok keddi földcsuszamlásszerű gyengülése mit sem változtat az amerikai növekedési kilátásokon - vélekedett szerdán Ben Bernanke, az amerikai Fed elnöke, a képviselőház költségvetési bizottsága előtt. A Fed-elnöki megnyugtatást indokolja, hogy a Dow Jones ipari index kedden a nap folyamán már 500 pont, azaz 4 százalékot meghaladó mértékű veszteségbe is került, a Nasdaq napközi vesztesége pedig elérte a 100 pontot.
Mint mondta, nincs kiigazítási igény a konjunkturális kilátásokat illetően néhány héttel ezelőtti utolsó kongresszusi meghallgatása óta. Továbbra is mérsékelt növekedést vár az amerikai gazdaságban, ha az ingatlanpiac stabilizálódik, a konjunktúra az év folyamán erősödhet.
Az elbizonytalanodó befektetők megnyugtatására hangsúlyozta: a piacok normálisan és kifogástalanul működnek, de a Fed figyelemmel kíséri az eseményeket.
Egy kérdésre válaszolva ezzel kapcsolatban közölte: a külföldi - elsősorban a japán és kínai - jegybankoktól nem várható, és nem is állna érdekükben, hogy amerikai államkötvényekkel árasszák el a globális hitelpiacokat. Ugyanakkor hozzátette azt is: nem hiszi, hogy ennek kockázata lenne az amerikai gazdaságra vagy pénzügyi rendszerre leselkedő veszélyek közül a legjelentősebb.
Végigsöpört a pánik a piacokon - hogyan tovább?
Korrekció, vagy katasztrófa? Beszálljunk?
A vártnál kisebb lett a növekedés az Egyesült Államokban
Cikkek
Az ÁAK-é lesz az Alföldi Koncessziós Autópálya
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 18:33
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. opciós jogával élve, 40 százalékos részesedése mellé megvásárolja az M5-ös sztrádát üzemeltető Alföld Koncessziós Autópálya (AKA) Zrt. 60 százalékát is, így a társaság teljes egészében a birtokába kerül - tájékoztatta Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára, szerdán az MTI-t. Hozzátette: mivel a 60 százaléknyi részvény árát a koncessziós szerződésbe foglalt képlet szabályozza, így nagyságrendileg mintegy 80 millió euróba (20 milliárd forintba) kerül.
Tekintettel arra, hogy az AKA alacsony saját tőkével és magas banki kölcsönnel működött, így a döntésről az ÁAK-nak tájékoztatnia kellett a mintegy 900 millió euró hitelt nyújtó bankokat, és jóváhagyásukat kellett kérnie, amelyre a pénzintézetek március 12-ig válaszolnak. Felsmann Balázs kiemelte, hogy bár a bankok határozhatnak a hitelszerződés felbontásáról is, ám véleménye szerint jóváhagyásuknak nem lehet akadálya, mert a pénzintézetek az államot jó adósnak tekintik. Azután várhatóan március közepén a GKM, mint alapító utasítja az ÁAK-t, hogy hivatalosan is kezdeményezze az AKÁ-nál a részvényopció lehívását. Az értesítés elküldését követően 60 nappal, legfeljebb 120 nappal lezáródhat a részvény opció lehívásának folyamata, és az ÁAK birtokába kerülhet az AKA. Felsmann Balázs szerint optimális esetben így május közepén megtörténhet a társaság részvényeinek átvétele és a 80 millió euró kifizetése.
Autópályát vegyenek! - Tőzsdére viszik az ÁAK-ot
Cikkek
Változatlan maradt a lengyel alapkamat
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 17:47
A lengyel jegybank szerdán változatlanul, 4,0 százalékon hagyta irányadó kamatát. Az elemzői várakozásokban ugyancsak a kamat változatlansága szerepelt.
A jegybanki kommentárban ugyanakkor elhangzott: az inflációnak a bank céljához közeli stabilizálása és a szilárd, hosszú távú gazdasági növekedés feltételeinek megteremtése érdekében lehetséges a pénzügyi szigorítás - ennek idejére azonban nincs utalás.
A jegybank ugyanakkor a kamatdöntést követő sajtóértekezletén 6,3 százalékos növekedési előrejelzést adott a lengyel gazdaság idei első negyedére, és a bank kormányzója igen jó kilátásokra utalt a jelenlegi lengyel gazdasági helyzettel kapcsolatban.
Változatlan maradt a szlovák alapkamat
A londoniak már nem jósolnak kamatemelést
A jelzettnél magasabb inflációt vár az MNB
Cikkek
750 ezer hajléktalan az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 17:43
Az Egyesült Államokban 750 ezer hajléktalan él, elhelyezésük az ideiglenes szálláshelyeken akadályokba ütközik a helyhiány miatt - számolt be szerdán kormányforrásokra hivatkozva az MSNBC televízió. A washingtoni lakásügyi és városfejlesztési minisztérium adatai szerint ez a szám 300 ezerrel haladja meg a menedékhelyek, átmeneti szállások befogadóképességét. A helyzet különösen a téli hónapokban aggasztó, amikor az amúgy az utcán lakó otthontalanok igénybe vennék a melegebb szállásokat.
Az Egyesült Államokban évtizedek óta nehézségekbe ütközik a hajlék nélkül élő népesség nagyságának felmérése. Egy 2000-es országos felmérés során még csak 170 ezer hajléktalant számoltak össze, a mostani háromnegyed milliós adat viszont már közelebb áll a független jogvédő csoportok becsléseihez.
A pontos adatok hiányában a kormány eddig nem tudta kezelni a fedél nélkül lakó népesség gondjait, különösen a fogyatékkal élő, mozgássérült vagy szenvedélybeteg hajléktalanok problémáit - mutatott rá Alphonso Jackson szakminiszter.
A tárca a hajléktalan népesség összetételéről is felmérést készített. Az adatok szerint a hajléktalanok majdnem fele egyedülálló fehér férfi. Csaknem negyedük kiskorú, és csak kevesebb mint két százalékuk idősebb 65 évesnél. Valamely kisebbséghez tartozik 59 százalékuk, fekete bőrű 45 százalék. Az adatok szerint negyedük fogyatékos, szakemberek azonban úgy vélik, ennél jóval nagyobb az arányuk.
A kormány arra törekszik, hogy a minden komfort nélküli menhelyek helyett, amelyek nem vonzzák a hajláktalanokat, az átmeneti szállások ágyainak számát növeljék. Előbbiek kapacitása 1996 és 2005 között 35 százalékkal 218 ezerre csökkent, miközben az átmeneti szállásokban 38 százalékkal többen, összesen 220 ezren tudják álomra hajtani fejüket.
Százmilliós plusz a hajléktalanoknak
Fantomcégekkel szerződött a Siemens
300 milliót ad Budapest a hajléktalanok ellátására
Távmunkás átverés
Cikkek
Nőtt az amerikai olajtartalék, csökkent az olajár
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 17:24
A múlt héten a nőttek az amerikai nyersolaj készletek, a feldolgozott olajtermék- és benzintartalékok viszont csökkentek.
Az amerikai kormány Energetikai Tájékoztató Hivatalának (EIA) adatai szerint a nyersolajtartalékok növekedése a február 23-án zárult héten elmaradt az elemzők várakozásaitól, 1,4 millió hordóval nőtt, míg elemzők 1,9 millió hordóval várták emelkedni.
A benzintartalék 1,9 millió hordóval csökkent, elemzők 1,8 milliós visszaesést vártak, a fűtőolajat és dízelolajat tartalmazó feldolgozott olajtermék-tartalék 3,8 millió hordóval csökkent, elemzők 2,8 milliós visszaesést vártak.
Az adatok ismertetése előtt az amerikai könnyűolaj a legközelebbi szállítási határidőre 32 cent csökkenéssel 61,14 dolláron állt, a Brent 16 centtel 61,20 dollárra csökkent. Az adatok közzététele után a WTI könnyűolaj 81 centes csökkenéssel 60,65 dollárnál, a Brent 63 centes csökkenéssel 60,73 dollárnál járt.
Chávez nem csak fenyegetett, meg is tette
Lassan, de biztosan drágul az olaj
Cikkek
Kelet-Európa duzzasztotta az Erste Bank profitját
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 17:07
A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Erste Bank bankcsoport adózott eredménye a tavalyi negyedik negyedben, s ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 2006 kiválónak bizonyult a társaság számára, meghaladván a saját várakozásait is. A jó eredményeket elsősorban a kelet-európai érdekeltségeknek köszönheti az Erste, amely a térségben a második helyen áll a nagy bankcsoportok sorában.
A negyedik negyedben 277 millió euró volt az adó utáni eredmény, miközben elemzők 228 milliót vártak. Az év egészében 30 százalékot meghaladó mértékben nőtt a nyereség, míg a cég maga is csak 20 százalékos növekedésre számított.
A kelet-európai érdekeltségek közül elsősorban a magyarországi és a romániai leányvállalat járult hozzá az eredményjavuláshoz, miután csoportszinten a harmadik negyedben 16 százalékra lassult a növekedési ütem a második negyedévi 19 százalékról.
Tavaly az év egészében 30,1 százalékkal 932 millió euróra emelkedett az adózott eredmény kisebbségi részesedések nélkül. Ebből a kelet-európai érdekeltségekre 564 millió jutott, 2005-ben 443 millió.
2005-ben az Erste Bank 711,7 millió eurós, rekord méretű csoportszintű adózott eredményt ért el kisebbségi részesedések nélkül, 36,7 százalékkal többet a 2004-es 520,8 milliónál.
A csoport az idén az adózott eredmény 25 százalékos, jövőre és 2009-ben további 20-20 százalékos növekedését tervezi. A tavalyi év után 65 eurócent osztalékot javasol a bank vezetése, ez 10 centtel több a 2005.évinél.
Fiókhálózatát bővíti az Erste Bank
Növelte nyereségét az Erste Bank
Cikkek
Mérséklődött a forint és a BUX vesztesége
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 16:30
Csökkent a forint vesztesége a délelőtti jelentős gyengülés után szerdán délutánra a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy körül 254,90/255,00 forinton jegyezték
Cikkek
Az EIU még mindig erős globális növekedést jósol
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 15:39
Továbbra is erős világgazdasági növekedést jósol a londoni Economist Intelligence Unit, amely még emelte is az Egyesült Államokra adott növekedési előrejelzését
Cikkek
Magyarország kiemelten veszélyeztetett
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 15:14
A klímaváltozás természeti sokszínűségre gyakorolt hatása szempontjából Magyarország a világ egyik legsérülékenyebb országa az ENSZ szerint
Cikkek
Korrekció, vagy katasztrófa? Beszálljunk?
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 15:13
Nincs katasztrófa hangulat, de az tény, hogy Kelet-Európa túlfeszítettnek tűnik - értékelte az elmúlt napok tőkepiaci eseményeit a Gazdasági Rádió Nap Vendége című műsorában Heim Péter, az AEGON Magyarország Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, az AEGON vezető közgazdásza, aki 30-40 százalékos zuhanást nem, de egy komolyabb korrekciót elképzelhetőnek tart.
Cikkek
Budapest idén nem venne fel hitelt
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 15:11
Fordulatot jelent a főváros gazdálkodásában, hogy az idei évre nem terveznek hitelfelvételt; erről a módosított formában csütörtökön a közgyűlés elé kerülő idei fővárosi büdzséről szóló sajtótájékoztatón beszélt Demszky Gábor. Ha minden a tervek szerint megy, nem kell hitellel kiegészíteni a város 495 milliárd forintra kalkulált bevételeit - hangsúlyozta.
A bevételekből lakosonként 133 ezer forint jut fejlesztésre, 149 ezer pedig működtetésre - tette hozzá. A főpolgármester szavai szerint Budapest gazdálkodásában 10,5 százalékos működési eredménnyel számolnak 2007-re.
Bevállalós magyarok: duplázódott a lakosság hitele
Olcsó, kicsi, pesti - ez kell nekünk
Cikkek
Pénzt kérnek az APEH-csomagért a csalók
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 15:05
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal felhívja az adózók figyelmét, hogy illetéktelenek visszaélnek az APEH által ingyenesen biztosított SZJA bevallási egységcsomagokkal - tájékoztatta az adóhatóság szerdán az MTI-t.
Az egyik legjellemzőbb visszaélési forma, hogy a postai úton, névre szólóan kiküldött egységcsomagokat a postaládákból eltulajdonítják, majd a címzett részére pénzért személyesen "kézbesítik".
Ezért az APEH tájékoztatja az állampolgárokat, hogy a bevallási egységcsomagok kizárólag térítésmentesen és postai úton küldi ki. Az adóhatóság személyes kézbesítést nem végez és arra megbízást sem adott.
Szükség esetén az SZJA bevallási egységcsomagok bármelyik APEH régiós igazgatóság ügyfélszolgálatán ingyenesen átvehetők, vagy letölthetők a hivatal honlapjáról.
Telkes kedvezmény: mikor utal az APEH?
Színlelt szerződések: nem félünk az APEH-től
Adócsökkentés helyett átalakítás várható
Könnyebb lesz elmenekülni az APEH elől?
Cikkek
A vártnál kisebb lett a növekedés az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 14:59
Az Egyesült Államokban a vártnál gyengébb volt a gazdasági növekedés a tavalyi év utolsó negyedében - tette közzé szerdán második becslését a kormány. Ennek legfőbb oka, hogy a vállalatok kevesebb készletet halmoztak fel, s a fogyasztók kevesebbet költöttek.
A hazai össztermék (GDP) 2,2 százalékkal gyarapodott a negyedik negyedben, miközben az előző becslés még 3,5 százalékról szólt, az elemzők pedig 2,4 százalékra számítottak. A tavalyi év egészére most 3,3 százalékos növekedést jelzett a kormány, az előző becslés szerint 3,4 százalékos volt a növekedés.
Tavaly a harmadik negyedben 2 százalékkal, a másodikban 6,6 százalékkal, az elsőben 5,6 százalékkal nőtt a GDP.
Év végére recesszió az amerikai gazdaságban?
Cikkek
Elvárt adó: a kormány később dönt a pótlásról
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 14:27
Magyarország be fogja tartani a konvergencia-programban rögzített GDP arányosan számított 6,8 százalékos államháztartási hiányt 2007-ben
Cikkek
Áron aluli luxuslakás Sarkozynek?
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 13:59
Legalább 300 ezer eurót (76 millió forintot) takarított meg a francia, kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) elnökjelöltje, Nicolas Sarkozy belügyminiszter és felesége, amikor 1997-ben Párizs egyik legelegánsabb külvárosának polgármestereként áron alul vásároltak meg egy luxusingatlant - állította szerdán megjelent számában a Le Canard Enchainé című szatirikus hetilap.
Az értesülés már megjelenése előtt nagy visszhangot váltott ki, és beárnyékolta Sarkozy keddi, madridi látogatását, melynek során az elnökjelölt sértőnek és rágalmazónak minősítette a cikket, de kijelentette: nem szándékozik a lap ellen pert indítani.
A Le Canard Enchainé szerint Neuilly-sur-Seine polgármestereként 1997-ben 233 négyzetméteres luxuslakásának megvásárlásakor a környék átlagáraihoz képest 12-35 százalékos engedményt kapott Sarkozy a közvetítőtől. A lakáshoz nemcsak baráti áron 5 747 670 francia frankért (876 ezer euróért) jutott hozzá a jobboldali politikus, hanem igényei alapján a közvetítő Lassare cég költségére alakították át az ingatlant.
A lap szerint az eredetileg két lakásból a kétszintes, hétszobás luxusingatlan kialakítására és megvételére kapott árengedmény összesen elérte a 300 ezer eurót (76 millió forintot). A cég rövidesen annak a polgármesteri hivatalnak lett kedvenc ingatlanközvetítője, ahol Sarkozy 1983 és 2002 között volt polgármester - állítja a lap.
A Sarkozy házaspár 2006. november 6-án 1 millió 942 ezer euróért, 122 százalékos áron adta tovább lakását. A jobboldali elnökjelölt először "határozottan és a legnagyobb nyugalommal" cáfolta az értesülést, majd dokumentumokkal igazolta, hogy ugyanabban az épületben ketten is vásároltak nála olcsóbban ingatlant.
Sarkozy: nem vagyok magyar
A francia belügyminiszter lemondását követelik titkos információgyűjtés miatt
Hamis lista a francia politikusok kenőpénzeiről
Cikkek
Államkötvény visszavásárlás 10 milliárdért
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 13:56
Szerdán a 2007/G és a 2007/D államkötvényekből rendezett visszavásárlási aukciót az Államadósság Kezelő Központ, a benyújtott 11,3 milliárd forint össznévértékű ajánlatból 10,85 milliárd forintnyit fogadott el. Az állampapírok másodpiacán mérséklődött az eladói nyomás miatti hozamemelkedés, a forint is túljutott a mélyponton.
Az ÁKK közleménye szerint a szerdai visszavásárlási aukción elfogadott tételeket március 7-én fizetik ki, az ellenértékként kapott pénz befektethető a csütörtökön aukcióra kínált 2010/C és 2023/A államkötvény vásárlására is, amelyekből 75 és 20 milliárd forintnyit hirdettek meg értékesítésre.
A 2007. október 10-én lejáró 2007/G államkötvény harmadik visszavásárlási aukcióján a benyújtott 4,8 milliárd forint össznévértékű ajánlatból 4,4 milliárd forintnyit fogadott el az ÁKK. A visszavásárlás után 294,62 milliárd forintnyi 2007/G államkötvény marad forgalomban. Az aukción 8,25 százalékos átlaghozam alakult ki, míg kedden a másodpiacon a hat hónapos diszkont-kincstárjegy referenciahozama 8,08 százalék volt.
A 2007. június 12-én lejáró 2007/D államkötvény 13. visszavásárlási aukcióra az összes 6,5 milliárd forint névértékű ajánlatot elfogadták. Az aukció után a 2007/D államkötvényből 276,58 milliárd forintnyi marad forgalomban. A visszavásárlási átlaghozam 8,26 százalék volt, szemben a február 14-én tartott legutóbbi visszavásárlási aukció 8,29 százalékos átlaghozamával.
Szerdán délelőtt az állampapírok másodpiacán és a devizapiacokon is széles sávban ingadoztak az árfolyamok, bár délre csillapodott a kedd délután óta tartó, az egész feltörekvő piacot érintő idegesség.
Az állampapírpiaci hozamszintek reggel mintegy 10 bázisponttal emelkedtek az eladói oldal túlsúlya miatt, délig azonban megjelentek a vásárlók is, így a reggeli emelkedésnek már csak a fele maradt meg. A 2010/C hároméves államkötvény hozamszintje délben 7,85/80 százalék, a 2023/A 15 éves államkötvényé 6,65/55 százalék volt a csütörtöki aukció előtt. Kedden a benchmark ezeken a lejáratokon 7,74, illetve 6,56 százalék volt.
Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek
Államkötvény visszavásárlás 10 milliárdért
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 13:56
Szerdán a 2007/G és a 2007/D államkötvényekből rendezett visszavásárlási aukciót az Államadósság Kezelő Központ, a benyújtott 11,3 milliárd forint össznévértékű ajánlatból 10,85 milliárd forintnyit fogadott el. Az állampapírok másodpiacán mérséklődött az eladói nyomás miatti hozamemelkedés, a forint is túljutott a mélyponton.
Az ÁKK közleménye szerint a szerdai visszavásárlási aukción elfogadott tételeket március 7-én fizetik ki, az ellenértékként kapott pénz befektethető a csütörtökön aukcióra kínált 2010/C és 2023/A államkötvény vásárlására is, amelyekből 75 és 20 milliárd forintnyit hirdettek meg értékesítésre.
A 2007. október 10-én lejáró 2007/G államkötvény harmadik visszavásárlási aukcióján a benyújtott 4,8 milliárd forint össznévértékű ajánlatból 4,4 milliárd forintnyit fogadott el az ÁKK. A visszavásárlás után 294,62 milliárd forintnyi 2007/G államkötvény marad forgalomban. Az aukción 8,25 százalékos átlaghozam alakult ki, míg kedden a másodpiacon a hat hónapos diszkont-kincstárjegy referenciahozama 8,08 százalék volt.
A 2007. június 12-én lejáró 2007/D államkötvény 13. visszavásárlási aukcióra az összes 6,5 milliárd forint névértékű ajánlatot elfogadták. Az aukció után a 2007/D államkötvényből 276,58 milliárd forintnyi marad forgalomban. A visszavásárlási átlaghozam 8,26 százalék volt, szemben a február 14-én tartott legutóbbi visszavásárlási aukció 8,29 százalékos átlaghozamával.
Szerdán délelőtt az állampapírok másodpiacán és a devizapiacokon is széles sávban ingadoztak az árfolyamok, bár délre csillapodott a kedd délután óta tartó, az egész feltörekvő piacot érintő idegesség.
Az állampapírpiaci hozamszintek reggel mintegy 10 bázisponttal emelkedtek az eladói oldal túlsúlya miatt, délig azonban megjelentek a vásárlók is, így a reggeli emelkedésnek már csak a fele maradt meg. A 2010/C hároméves államkötvény hozamszintje délben 7,85/80 százalék, a 2023/A 15 éves államkötvényé 6,65/55 százalék volt a csütörtöki aukció előtt. Kedden a benchmark ezeken a lejáratokon 7,74, illetve 6,56 százalék volt.
Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek
Nincs se szolidaritás, se öngondoskodás
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 13:30
A jelenlegi egészségügyi rendszerben sem öngondoskodás, sem szolidaritás nincs, és meg kell teremteni a versenyt a biztosítók között - mondta Bokros Lajos
Cikkek
Több, mint 2 milliárdos nyereség a Commerzbanknál
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 13:26
A Commerzbank Zrt. tavaly 2,201 milliárd forint adózás utáni nyereséget könyvelt el, ami szerény emelkedést jelent a 2005-ös 2,132 milliárd forinthoz képest.
A bank szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Hák-Kovács Tamás elnök-vezérigazgató elmondta: a nemzetközi számviteli szabályok alapján összeállított mérleg szerint a hitelintézet mérlegfőösszege 212,271 milliárd forintot tett ki 2006-ban, szemben a 2005-ös 177,887 milliárd forinttal.
A döntő részben vállalati ügyfelekkel rendelkező bank ügyfélhitel állománya az elmúlt évben 122 milliárd forintra emelkedett a 2005. évi 85 milliárd forintról.
Rekord profit a Commerzbanknál
Friss
Nemzetközi
Vészhelyzet Libanonban: már egymillióan kénytelenek menekülni
A kitört konfliktus rengeteg életet borított fel.
26 perce
Részvény / Deviza / Áru
Feltápászkodott a forint: nézze meg, merre indult!
Javítani tudott a forint reggel óta.
2 órája
Nemzetközi
Trump szerint nincsenek is aknák a Hormuzi-szorosban
Az iráni konfliktusról beszélt az elnök egy sajtótájékoztatón.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50 -
Gazdag magyarok szállnak be a légi üzletbe: közös céget alapított Wáberer György és Emőri Gábor2026. március 16. 06:00 -
Hat zenész a világ milliárdosai között2026. március 13. 14:50 -
Erdélyi bevásárlóközpontok megvásárlásáról tárgyal Jellinek cégcsoportja2026. március 13. 06:15 -
170 millió dolláros luxusbirtokot vásárolt Mark Zuckerberg, a világ egyik leggazdagabb embere2026. március 12. 16:15
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Orosz propagandaterjesztőket tett szankciós listára az EU
16:58
-
Európa védelmi iparát erősíteni kell, mert valós az esélye egy orosz agressziónak
15:56
-
Az ukránok után törököt fogtak a NAV-osok
14:01
-
Mesterséges intelligenciát kaphatnak a magyar kkv-k
13:35
-
Nagy a baj, leállhat a világ egyik legnagyobb acélgyára az iráni háború okozta gázhiány miatt
12:46
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Orbán Viktor országjárásra indul: közzétették a kampánykörút teljes menetrendjét
17:39
-
Megkezdődött a 25-ös főút egri szakaszának felújítása – egy sávon halad a forgalom Felnémeten
14:26
-
Ki tud többet Egerről? – Városismereti versenyen mérkőztek meg az egri diákok
12:47
-
Ideiglenesen lezárták az Egri vár Zárkándy-bástyáját
12:10
-
Patakba hajította a kerékpárját, majd még jól fejbe is verte egy csőkulccsal
08:35
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Méretes segélyt küld Európa – erről döntöttek Brüsszelben
2026. március 16. 13:27
-
Trump durván megfenyegette a szövetséget, sötét jövőt ígért
2026. március 16. 06:09
-
Máris a határokat feszegeti a forint
2026. március 16. 07:27
-
Komoly lépésre szánta el magát Magyarország és Szlovákia
2026. március 16. 15:42
-
A frászt hozták az Unióra? A külügyérek máris mérlegelhetik az iráni opciókat
2026. március 16. 12:49


