Hírek
Cikkek
A rendőrség feljelentette a kordonbontó képviselőket
Privátbankár.hu | 2007. február 5. 13:37
A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn feljelentette azokat a képviselőket, akik részt vettek a fővárosi Kossuth téri kordon elbontásában - közölte a BRFK helyettes szóvivője az MTI-vel. A szabálysértési feljelentést nem sokkal 13 óra előtt vitték el a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, amely majd eldönti, lefolytatja-e az eljárást a kordonbontókkal szemben - mondta Szentendrei Angéla. A helyettes szóvivő semmilyen egyéb tájékoztatást nem adott a feljelentés részleteiről.
Polgári engedetlenségi akció keretében a Fidesz országgyűlési és európai parlamenti képviselői pénteken elbontották a Kossuth Lajos teret elkerítő kordont.
Jármy Tibor, a BRFK szóvivője pénteken este az MTI-nek elmondta, hogy a Kossuth téri kordon bontásában részt vevőkkel szemben rendzavarás szabálysértése miatt tesz feljelentést a rendőrség, szavai szerint ez a szabálysértés akár 150 ezer forintos pénzbírsággal is sújtható.
De mit akar Orbán Viktor?
Cikkek
Vonzó az osztrákok számára Kelet-Magyarország
Privátbankár.hu | 2007. február 5. 13:34
Jelentősen nőtt az osztrák befektetők érdeklődése Kelet-Magyarország iránt; a szomszédos ország beruházói a térség 2007-2013. közötti fejlesztési programjához igazodóan alakítják ki gazdaság-fejlesztési terveiket - mondta az Osztrák Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete beszélt Nyíregyházán, hétfőn, ahol Csabai Lászlóné polgármesterrel és Fülöp István megyei önkormányzati elnökkel folytatott tárgyalásokat az együttműködési lehetőségek erősítéséről.
Az előkészítő munka befejezése után ősszel nagyobb létszámú gazdasági delegáció érkezik a régióba, s a konkrét befektetésekről kezdődnek meg a tárgyalások - mondta Ferdinand Mayrhofer-Grünbühel. A diplomata hozzátette: a gazdasági kapcsolatok mellett a kulturális együttműködést is erősíteni szeretnék a térségben, s kiemelt szerepe lesz ebben az oktatásnak, azon belül is az idegen nyelvi képzés támogatásának.
Rejtő Péter, az Osztrák Gazdasági Kamara képviselője, a budapesti nagykövetség attaséja elmondta: Románia uniós csatlakozása után felértékelődött a térség gazdasági tranzitszerepe, így az osztrák befektetők nagyobb jelenlétre törekednek a Magyarország keleti részén.
Sárdi Sándor, az Osztrák Köztársaság nyíregyházi tiszteletbeli konzulja, az ausztriai tulajdonban lévő helyi Dunapack Papír- és Csomagolóanyaggyár igazgatója az MTI munkatársának elmondta: a konzulátushoz már most számos befektető fordul gazdasági információért, s nemcsak a kelet-magyarországi, hanem a szomszédos romániai és ukrajnai térséget illetően is.
Mibe fektessem a pénzem?
Cikkek
De mit akar Orbán Viktor?
Privátbankár.hu | 2007. február 5. 13:21
Orbán ismét a barikádokon címmel jelentetett meg írást hétfőn a Neue Zürcher Zeitung című svájci napilap a Fidesz képviselőinek pénteki korlátbontó akciójáról
KKV
Lengyelországban vásárolna be a monitorgyártó
Privátbankár.hu | 2007. február 5. 13:19
A TPV Technology Ltd., a világ legnagyobb számítógép monitorokat gyártó vállalata, reményei szerint hamarosan tető alá hozza 35 millió dolláros lengyelországi üzemvásárlási és -bővítési tervét.
A beruházási összeg magában foglalja mind a vásárlást, mind pedig a termelési kapacitás növelésének költségigényét. "A tárgyalások legvégső szakaszába jutottunk" - közölte a TPV egy magát megnevezni nem kívánó illetékese a Reuters hírügynökséggel. "Az üzem a gyors ütemben bővülő európai piacot lesz hivatott ellátni. A vásárlás után bővíteni akarjuk az üzem termelési kapacitását már az idén évi 3 millió darabra."
A China Business News korábban azt jelentette, hogy a TPV tárgyalásokat folytat az üzem megvásárlásáról a TCL Multimedia Technology Holdings Ltd.-vel, amely komoly nyereségességi gondokkal küszködött amióta megvásárolta a Thomson SA televízió üzletágát A TPV már szeptemberben jelezte, hogy szándékában áll egy lengyelországi beruházás európai tevékenységének bővítése érdekében.
Telekom hírek, trendek
KKV
Rohamosan bővül a kínai mobiltelefon piac
Privátbankár.hu | 2007. február 5. 13:12
Tavaly 40 százalékkal több mobiltelefont adtak el Kínában mint az előző évben. A világ legnagyobb mobiltelefon piacán az idén a várakozások szerint további 25 százalékos növekedés után 150 millió új készüléket adnak majd el. Kína tavaly 450 millió mobiltelefont gyártott és ebből 350 milliót exportált. A kínai gyártás túlnyomó részét külföldi vállalatok adják, mindenekelőtt a Nokia és a Motorola. A helyi gyártók ezzel szemben a hivatalos statisztikák szerint "mindössze" 50 millió mobiltelefont gyártottak és értékesítettek a bel- és a külföldi piacokon.
A kínai értékesítések növekedési ütemét a mobil távközlési szövetség alelnöke a javuló gazdasági helyzetnek tulajdonítja. Az egyre több újonnan belépő ügyfél mellett még a meglévő mobiltelefon tulajdonosok is átlagosan 21 havonta cserélik le készülékeiket. 2006-ban Kínában a mobil előfizetők száma 68 millióval 461 millióra emelkedett.
Siker a T-Mobile-nál: jól zárta az évet a mobilcég
Telekom hírek, trendek
Cikkek
50 ezer forint egy 20 éves lányért
Privátbankár.hu | 2007. február 5. 13:10
Egy 20 éves román lány "eladásával" és prostitúcióra kényszerítésével kapcsolatos nyomozást zárt le és továbbított az ügyészségnek az Orosházi Határőr Igazgatóság bűnügyi felderítő szolgálata - hangzott el egy sajtótájékoztatón hétfőn Orosházán. Egy békéscsabai és egy Győr-Moson-Sopron megyéből származó férfit emberkereskedelemmel, személyi szabadság korlátozásával és kerítéssel gyanúsítanak a bűnügyi szolgálat munkatársai - közölte Víg Antal.
A román hatóságok még tavaly augusztusban értesítették a magyar szerveket, hogy egy magyar állampolgár Magyarországra hozhatott egy román lányt, akit prostitúcióra kényszerít - mondta az ügy részleteiről szólva az alezredes. Hozzátette: az országos körözés után végül egy Győr melletti panzióban találták meg a lányt, akit azután egy karitatív szervezet segítségével biztonságba helyeztek.
A sértett kihallgatása, illetve a nyomozás során kiderült, hogy a lányt az édesanyja korábban elhagyta, majd többször koldulásra kényszerítette, végül pedig 50 ezer forintért "eladta" egy békéscsabai férfinak. A lány ezt követően előbb egy Győr melletti panzióba került, majd pedig a panzió tulajdonosa Ausztriában próbálta rávenni üzletszerű kéjelgésre. A román lány azonban nem volt hajlandó engedelmeskedni, ezért visszavitték Győr mellé, ahol aztán rátaláltak a nyomozók.
A két magyar gyanúsított a közelmúltban szabadult ez előzetes letartóztatásból. Ellenük kerítés, emberkereskedelem, és személyi szabadság korlátozása gyanújával indult eljárás.
Szexrabszolgának adták el a magyar lányokat
100 ezren esnek áldozatul az emberkereskedelemnek
KKV
Siker a T-Mobile-nál: jól zárta az évet a mobilcég
Privátbankár.hu | 2007. február 5. 13:05
Eddigi legsikeresebb évét zárta tavaly a T-Mobile: az üzleti tervben foglaltak teljesítésén túl stabilan őrizte piacvezető pozícióját, valamint innovációs elsőségét - közölte a cég az MTI-vel hétfőn.
A Magyar Telekom csoporthoz tartozó üzletág közleménye szerint a forgalmazó SIM kártyák változását tekintve a T-Mobile szerezte a legtöbb új, összesen 260 ezer ügyfelet 2006-ban. Az előfizetői szám növekedésében egyre jelentősebb szerepet játszik a HSDPA technológia elérhetősége, azaz a gyors mobilinternet, amit Magyarországon a T-Mobile elsőként vezetett be és egyedüliként szolgáltat.
Az inaktív, tehát 3 hónapja nem használt SIM kártyák száma és aránya a szolgáltatónál tovább csökkent, s az előző év végén 5,07 százalékkal a mobilpiacon a legkisebb volt.
Tavaly a T-Mobile ügyfelei 800 ezer alkalommal vásároltak valamilyen terméket vagy szolgáltatást mobiltelefonjukkal, és jelentős arányban nőtt a web"n"walkkal mobilon internetező előfizetők száma is.
Az üzletág 2005 végéhez képest 55 százalékkal növelte internet-előfizetőinek számát. Sok ügyfél a hordozható számítógéphez, a telefon mellett másodikként internetezésre használt eszközhöz vásárol SIM kártyát. A mobilinternetet és a mobil adatátvitelt a következő évek szempontjából meghatározónak tartó T-Mobile éppen ezért tavaly májusban elsőként vezette be a HSDPA-t.
A 2005 évet elemző tőzsdei gyorsjelentés szerint a csoport magyar mobil szolgáltatásokból származó bevételei 2,8 százalékkal, 270,362 milliárd forintra növekedtek 2004-hez képest a magasabb értéknövelt szolgáltatásokból származó bevétel és a mobil előfizetők számának emelkedése miatt. A T-Mobile Magyarország előfizetőinek száma 4 százalékkal emelkedett, s elérte a 4,193 milliót, beleértve a 2005. december 31-én meglévő 2,870 millió kártyás előfizetőt is.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
A legsikeresebb évét zárta Csehország
Privátbankár.hu | 2007. február 5. 13:03
Rekord nagyságú, 47,27 milliárd koronás (428,15 milliárd forint) többlettel zárta a tavalyi évet a cseh külkereskedelem, közölték a cseh statisztikai hivatalban hétfőn. A különálló Csehország másfél évtizedes történetében eddig ez volt a legsikeresebb év a külkereskedelemben. Egy évvel korábban, 2005-ben a cseh külkereskedelemi mérleg többlete 38,62 milliárd korona volt.
A növekvő bevételeket elsősorban a személygépkocsik és a gépek kivitele erősítette, habár a kedvező mérleghez jelentősen hozzájárult az is, hogy az év végén alacsony volt az importált kőolaj ára. A hagyományosan jelentős mértékben kivitelre termelő Skoda Auto mellett, amely mintegy 560 ezer személygépkocsit gyártott, tavaly már teljes kapacitással működött a TPCA (Toyota-Peugeut-Citroen) autógyár is, amely 300 ezer személygépkocsit gyártott, és szinte mindet exportálta.
Egész évben a cseh export 14,6 százalékkal 2,141 billió koronára, az import 14,4 százalékkal 2,094 billió koronára gyarapodott. 2005-ben a cseh kivitel 8,6 százalékkal, a behozatal 4,6 százalékkal bővült.
A tavalyi év utolsó hónapját, decembert 3,2 milliárd koronás hiánnyal zárta a külkereskedelem, elsősorban a karácsonyi időszak miatti jelentősen megemelkedett behozatal következtében - de ez is 800 millió koronával jobb eredmény, mint a 2005. decemberi volt. Elemzők szerint idén csökkeni fog a kereskedelmi többlet, főleg a beruházási javak növekvő importja miatt, tekintettel a Hyundai autógyár csehországi gyárépítkezésére.
Közben, utolsó adat szerint, Csehország folyómérlegének hiánya 97,5 milliárd korona volt a tavalyi harmadik negyedben, több mint kétszer nagyobb az egy évvel korábbi, 41 milliárdos deficitnél.
Mibe fektessem a pénzem?
Cikkek
Recept nélkül interneten is vehet gyógyszert
Privátbankár.hu | 2007. február 5. 11:46
Interneten is lehet gyógyszert rendelni a patikákból - jelentette be a Magyar Gyógyszerész Kamara. A szerek között nem lehetnek támogatott, illetve vényköteles termék
Cikkek
Dübörög az ingatlan-befektetési piac
Privátbankár.hu | 2007. február 5. 10:48
A 2006-os évben a kereskedelmi ingatlanokban történő globális befektetések összege 33%-kal növekedett, mellyel a piac elérte az új rekordnak számító 643 milliárd dolláros határt
Cikkek
Túl fontos ahhoz, hogy börtönben üljön
Privátbankár.hu | 2007. február 5. 10:46
A Hyundai autógyárcsoport elnöke, Csung Mong Ko korrupciós botrányát megúszhatja három év börtönnel, fontosabb, hogy a céget a világ ötödik legnagyobb autógyárává fejlessze.
Cikkek
A hidegre spekulálnak az olajpiacon
Privátbankár.hu | 2007. február 5. 10:37
Hajnalban még tovább drágult a kőolaj a szabadpiacon, de reggelre kifulladni látszott a szokatlanul hideg észak-amerikai időjárásra alapozott spekuláció. Múlt héten, csütörtökön életbe lépett az OPEC decemberben hozott új, napi 500 ezer hordós termeléscsökkentő határozata, de ez már ez már rég beépült az árakba, és az OPEC-tagországok még az előző, novemberben életbe lépett, napi 1,2 millió hordós termeléscsökkentő döntés végrehajtásával is adósak. Az orosz olajtermelés új rekordot ért el januárban.
A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, márciusi határidőre hétfő reggel hordónként (159 liter) 58,80 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó, elektronikus ACCESS-jegyzésében, 22 centtel olcsóbb a pénteki New York-i zárónál. Pénteken 59,02 dolláron zárt a NYMEX-en, 1,72 dollárral drágábban, mint csütörtökön.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, márciusi határidőre hétfő reggel hordónként 58,17 dollár volt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében, 24 centtel olcsóbb a pénteki zárónál. Pénteken 58,41 dolláron zárt, 1,69 dollárral drágábban, mint csütörtökön.
Hétfő reggel az arany unciánként 647,10 dollár volt Londonban azonnali szállításra, 0,60 dollárral olcsóbb, mint pénteken későn.
Amerika felpörög: újra hatvan dollár fölé kúszhat az olajár
Cikkek
Kamatemelést hozhat a régen látott optimizmus
Privátbankár.hu | 2007. február 5. 10:17
Az euróövezeti szolgáltatások Reuters kezelte beszerzőmenedzser-mutatója, kétezer cég megkérdezése alapján, januárra 57,9 pontra, hathavi csúcsra emelkedett a decemberi 57,2 pontról. Az elemzők lassulásra számítottak, 56,9 pontot vártak januárról. Az új mutató arra vall, hogy a gazdasági növekedés idénre jósolt lassulása még várat magára az euróövezeti GDP túlnyomó részét termelő szolgáltatásokban. A felfolgozóipar fejlődése már lassult januárban.
Ez megerősíti a piaci várakozásokat, hogy az EKB esetleg már csütörtökön folytatja a kamatemelést, annál is inkább, mert a részmutatók tanúsága szerint az összteljesítmény növekedésének gyorsulásával együtt mind a bekerülési árak, mind a kiszabott árak inflációja tovább gyorsult a szolgáltatásokban, januárban nyolchavi, illetve héthavi rekord ütemre. További sikereket valószínűsít, hogy az új megrendelések szaporodásának üteme és héthavi csúcsüemre gyorsult. Az üzleti várakozások tizenkét hónapja a legvérmesebbek voltak januárban.
Idehaza kedvezően ítélik meg a gazdaság idei kilátásait a vállalatok – derül ki az Ecostat felméréséből. A kis és középvállalkozások üzleti várakozásai tavaly szeptember óta folyamatosan javulnak, ugyanakkor még mindig jóval elmaradnak az előző évek átlagától. Az Ecostat igazgatója szerint a nagyobb vállaltokat kevésbé érintik a megszorító intézkedések hatásai, ezért saját üzleti kilátásaikat is kedvezőbben ítélik meg. Hallgassa meg a beszélgetést!
Devizapiaci előrejelzés a hétre - mire számít a Hamilton Tőzsdeügynökség? (hanganyag)
Cikkek
Kilátástalan repülővel az óceán felett
Privátbankár.hu | 2007. február 5. 09:16
Tegnap százöt éve született Charles Lindbergh, akiről rögtön hozzá szokták tenni a közkeletű tévedést, miszerint ő volt az első, aki átrepülte az Atlanti-óceánt. Pedig nem.
Cikkek
Hol a vége a bérleti díjak növekedésének?
Privátbankár.hu | 2007. február 5. 09:14
A CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb felmérése szerint 2006-ban a tíz legmeghatározóbb irodapiacon nőtt az első osztályú irodák bérleti díja
Cikkek
Fapados luxusprofitja
Privátbankár.hu | 2007. február 5. 08:43
Az Európában piacvezető olcsó jegyes légitársaság, az ír Ryanair a harmadik negyedében gyorsuló ütemben, 30 százalékkal növelte adózott eredményét
Cikkek
A forintpiacot jobban izgatja Járai utódlása, mint a kordonbontás
Privátbankár.hu | 2007. február 5. 07:53
A forint kockázata növekedni fog, ha folytatódik a bizonytalanság a Magyar Nemzeti Bank elnöki tisztének utódlása, a költségvetési politika sikere és a fizetési mérleg körül, idézte nyugati feltörekvő piaci elemzők véleményét a Dow Jones hírügynökség. Újabban általában is némi bizonytalanságot jósolnak a felzárkózó piaci valutáknak, az általában nagy folyómérleghiányok miatt.
A forint hétfő reggelig 1,55 százalékot vesztett az euróval szemben az év vége óta. Az év végi csúcsdöntések után a szlovák korona hétfő reggel 1,18 százalékkal, a cseh korona 2,55 százalékkal, a lengyel zloty 1,83 százalékkal volt gyengébb az euróval szemben az év végi értékénél.
Zavargásoktól tart a lakosság többsége
A Kossuth téri események csak ideiglenesen hatottak a tőzsdére
Cikkek
Valaki hazudik: klímacsata Ameikában
Privátbankár.hu | 2007. február 5. 07:32
A hét végi The Wall Street Journal egy cikke nem találja bizonyítottnak azt, hogy a globális felmelegedést az emberi tevékenység okozza, a The New York Times viszont azt sürgeti, hogy a washingtoni kongresszus korlátozza a káros gázok kibocsátását.
Cikkek
Zavargásoktól tart a lakosság többsége
Privátbankár.hu | 2007. február 5. 07:06
Tízből hét ember szerint erőszakos cselekmények várhatók a fideszes képviselők kordonbontása miatt. Eddig húsz embert állítottak elő.
Cikkek
Gyurcsány titkos tárgyalásai Lovasberényben
Privátbankár.hu | 2007. február 5. 06:53
A régiókban elosztható kórházi ágyak számáról egyeztetett tegnap a miniszterelnök, az egészségügyi miniszter és a két koalíciós párt több politikusa - tudta meg a Világgazdaság. A lap azt írja: a cél az volt, hogy politikai egyezség szülessen, amelyet vállalni tud az MSZP, az SZDSZ és a szakminiszter is. A Lovasberényben "titokban" tartott megbeszélésen a kormányfő egyenként hallgatta meg a régiók képviselőit. A kórházi ágyak számáról a végső döntés még nem született meg. A készülő új finanszírozás szerint a jelenlegi 136 ezer forintos, aktív beteg esetre jutó átlagos alapdíj áprilistól háromezer forinttal nőne, s később 150 ezerre emelnék.
Az ágyleépítésre a kórháznak is rá kell bólintani
Név szerint szavaztak a kórházakról a parlamentben
Cikkek
Bombameglepetést tartogat a magyar deficit?
Privátbankár.hu | 2007. február 5. 06:33
A GKI elemzői azzal számolnak, hogy az államháztartási deficit idén az előirányzott 6,8 százaléknál kisebb, 6 százalék körüli lehet
Cikkek
Emberéleteket követelt a floridai vihar
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 19:10
Legkevesebb 14 ember vesztette életét pénteken a Florida középső részén tomboló viharokban és tornádóban - közölték hivatalos források. Az eső házakat és egy templomot is elöntött, amely teljesen össze is dőlt, a forgószél pedig egy utánfutót a levegőbe emelt. Az illetékesek egyelőre 14 ember halálát erősítették meg. A CNN és az ABC hírtelevíziók szerint a vihar álmukban lepte meg az embereket, és tetemes károkat okozott. Egy helyi illetékes szerint a lehető legrosszabb pillanatban , amikor a lakosság nagy része már aludt, és hirtelenszerűen csapott le az ítéletidő. A floridai Lake megyéről készült légi felvételek letarolt vidékeket és romhalmazzá vált házak százait mutatták. A helyi hatóságok jelentése szerint a széllökések sebessége meghaladta az óránkénti 220 kilométeres sebességet is.
Mintegy 20 ezren maradtak áram nélkül, és egy autóutat is lezártak, mert a vihar miatt több baleset történt. Egy helyi televíziós állomás szerint egy kamion "darabjaira szakadt". A meteorológia szolgálat péntek reggel tornádóriadót rendelt el a félsziget középső részére, a nyugati parton lévő Tampa és a keleti part közelében fekvő Orlando közötti térségben. Ez utóbbi város közelében vannak az amerikai űrrepülőgépek indítóállásai és a világhírű Disney-park.
Charlie Crist kormányzó négy megyében rendelt el szükségállapotot, és a jelenlegi legfontosabb feladatot a kutatásban, valamint a mentésben jelölte meg, egyben elhalasztotta a szövetségi állam költségvetésének ismertetésére vonatkozó programját.
Lecsapott a vihar Magyarországra: sérültek, károk
Cikkek
A Kárpát-medencét jobban érinti a klímaváltozás
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 18:43
Az ENSZ klímaváltozással foglalkozó kormányközi bizottsága szerint az emberi tevékenység idézi elő a gyorsuló globális felmelegedést
Cikkek
Sólyom: a Fidesz képviselői jogellenesen léptek
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 18:42
A Fidesz európai parlamenti és országgyűlési képviselői jogellenesen bontották el a Kossuth téri rendőrségi kordont - közölte Sólyom László köztársasági elnök pénteken kora este az MTI-vel. Az államfő közleményében úgy fogalmaz: "ma a Fidesz európai parlamenti és országgyűlési képviselői jogellenesen elbontották a Kossuth téri rendőrségi kordont, és bejelentették, vállalják tettük jogi következményeit". Felelősségük azonban kiterjed a szimbolikus akció társadalmi következményeire is - tette hozzá, majd úgy folytatta: az országgyűlési képviselők magatartása mintát adhat, "márpedig a jogállamot nem lehet nem jogállami eszközökkel szolgálni". Sólyom László azonban hozzátette: nem hallgatható el viszont az sem, hogy a "Kossuth téren a gyülekezési jogot ősz óta alkotmányosan aggályos módon korlátozza a rendőrség, és nem reagált érdemben a kifogásokra sem".
Parázs vita a kordonok körül - ez csak a kezdet?
Cikkek
Év végére a 2005-ös szintre esik a reáljövedelem?
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 18:24
Az államháztartási kiadások a GDP százalékában 7,5 százalékponttal csökkennek 2009-re a nyári kiigazítás hatásait figyelembe nem vevő 2006-os adatokhoz képest, miközben a bevételek csak 0,9 százalékponttal nőnek ugyanebben az időszakban - jelentette ki Veres János
Cikkek
Árampiac: megállapodás nincs, sztrájk lesz
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 18:13
A villamosenergia-ipari dolgozók sztrájkbizottsága nem fogadja el a kormányzat pénteken átadott megállapodás-tervezetét, ezért kedden megtartja a sztrájkot
Cikkek
Mélygarázs épül a Várban
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 18:05
Több száz férőhelyes mélygarázs építése kezdődik a budai Várban, ahol a hónap közepétől megkezdik a Csikós udvar alatti terület kibontását - mondta az MTI-nek a Budavári Vagyonkezelő és Innovációs Kht. ügyvezető igazgatója pénteken. Szamkó Katalin beszámolt arról, hogy a munkálatok hónapokóta tartanak, a régészek már régóta vizsgálják az egykori királyi lovarda helyszínét. A Budapesti Történeti Múzeum munkatársai a terület vizsgálatának végéhez közelednek.
A tervek szerint február közepétől hozzákezdenek a négy szintes mélységű rész kiásásához. Hozzátette: az évek óta tartó előkészületek után, az építési engedély jogerőre emelkedésével a "munkálatok látványos része valóban most kezdődik". Kifejtette: a vár gondnokságával foglalkozó közhasznú szervezet évekkel ezelőtt pályázatot írt ki a rendezetlen terület garázsépítést célzó hasznosítására. Hosszadalmas előkészületek után a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól 2004-ben kaptak engedélyt arra, hogy két ütemben egy összesen csaknem 700 autó elhelyezésére alkalmas garázst építtessenek fel.
A pályázat győztese a Raiffeisen Ingatlan Zrt.-ből és az osztrák WiPark Garagen AG cégből álló nemzetközi konzorcium lett, amelyik létrehozott egy "projektcéget, ez építi és üzemelteti majd a garázst" - közölte Szamkó Katalin. A tervek szerint a budai Vár Krisztinaváros felé eső oldalán tavaszra ássák ki a négy szintes munkagödröt. A garázs első üteme 2,25 milliárd forintból készülne el a tervek szerint jövő év végére, ezzel a Csikós udvar alatt egy 300 férőhelyes parkolót alakítanának ki.
A beruházás a budai Vár parkolási gondjainak részleges megoldását és elsősorban a Budavári Palota autómentes övezetté tételét szolgálja. A garázsból két helyen liftek visznek majd fel a vár területére, a környezetet rendezik, a mélygarázs tetején parkot létesítenének.
A jövő az intelligens épületeké
Cikkek
A hideg hatására melegedik az olajár
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 17:58
Mérsékelt nyereségen állt a kőolaj ára pénteken késő délután Londonban és New Yorkban. Ennek az oka az, hogy az Egyesült Államok északkeleti vidékén, amely a világ legnagyobb fűtőolaj felhasználó térsége, a következő napokban tovább csökken a hőmérséklet és emiatt bővül a fűtőolaj iránti kereslet. Eközben a szakszervezetek sztrájk megtartását fontolgatják Nigériában, amely a világ nyolcadik legnagyobb olajexportálója.
Szakértők az árnövelő tényezők közé sorolták azt is, hogy az OPEC - decemberi döntésének megfelelően - február 1-től életbe léptette az olajtermelés napi 500 ezer hordóval történő csökkentését.
Röviddel 17:30 után a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta márciusi jegyzése 2 cent emelkedéssel 57,32 dolláron állt.
Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent márciusi lejárata 56,86 dolláron volt 14 cent erősödéssel.
Hullámzó olajtenger: lifteznek az árak
Cikkek
Hárommilliárd az idei szemle játékfilmjeire
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 17:43
Több mint hárommilliárd forinttal támogatta a 38. Magyar Filmszemlén látható játékfilmeket a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) - olvasható a szervezet által pénteken közzé tett összegzésben. Grunwalsky Ferenc, a kuratórium elnöke a közalapítvány budapesti, nemzetközi sajtótájékoztatóján elmondta: az MMK nem egyszerűen egy elosztó gépezet, hanem a magyar film és filmkészítés meghatározó szellemi és szakmai központja.
A játékfilmek támogatásán kívül tavaly 12 tévéfilm, 56 dokumentumfilm, 35 tudományos film és 17 kisjátékfilm nyert támogatást az MMK pályázatain. A közalapítvány számításai szerint mintegy 16 játékfilm biztosan elkészül a következő szemléig.
Az idei eseményen szereplő filmek magas száma a szervezet szerint egyrészt annak köszönhető, hogy vannak olyan alkotások, amelyek még 3-4 évvel ezelőtt kaptak támogatást, s bemutatásukat hosszú alkotói és gyártási folyamat előzte meg. A kínálat másrészt az ,56-os témájú alkotások létrehozását célzó pályázat révén gazdagodott. Vannak továbbá olyan filmek, amelyek egyszerű technikával és az átlagos költségnél jóval kevesebb pénzből készültek.
Az MMK írásos összegzése kitért arra is, hogy az idén az állami támogatás 30 százalékkal esett vissza. A szaktárca és az MMK által a napokban aláírt új négyéves szerződés biztosíték arra, hogy nem kell minden évben újratárgyalni a minimumot.
Filmgyártás: a piaci paci túloldalán
Több néző, kevesebb pénz a mozikban
Filmszemle: idén is rekordra számítanak (hanganyag)
Cikkek
A Kossuth téri események csak ideiglenesen hatottak a tőzsdére
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 17:36
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 106,97 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 24.190,45 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 26,1 milliárd forintot ért el, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír Rt. üzletkötője szerint a BUX csaknem fél százalékos erősödése illeszkedett az európai piacok mozgásába. Forgalom szempontjából az OTP kiemelkedett a többi részvény közül, a bankpapír a teljes forgalom több mint 70 százalékát adta. A kereskedő elmondta, hogy a Kossuth téren kialakult helyzet miatt érezhető volt némi bizonytalanság a piacon. Voltak kritikus pontok, amikor elindult a piac lefelé, de miután nem volt erős eladási hullám, a nap végére stabilizálódott a helyzet.
Nálits Gergely, az Equilor Befektetési Rt. üzletkötője szintén az ismét fölerősödött belpolitikai viszály miatt kialakult piaci bizonytalanságot emelte ki, ami miatt kissé óvatosabbá váltak a befektetők. Véleménye szerint a jövő héten is ez lehet meghatározó hatással a kereskedésre.
Az OTP 1,63 százalékkal drágult. A Mol árfolyama 0,74 százalékkal nőtt. A Magyar Telekom 0,40 százalékkal gyengült. A Richter árfolyama 1,67 százalékkal csökkent.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
Két éves csúcson a Michigan Egyetem bizalmi indexe
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 17:32
Két éve nem volt ilyen magas értékű a Michigan Egyetem által számolt mutató az amerikai fogyasztói bizalomról január végén, azzal együtt, hogy a hóközi indexértéknél végül kisebbet, 96,9 pontot számoltak az egyetem kutatói. Decemberben 91,7 ponton állt ez a bizalmi index.
Elemzők egyébkén előzetese azzal számoltak, hogy az egyetem januári végleges fogyasztói bizalmi indexe megegyezik majd az előzetesen közölttel, de magasabb lesz a decemberi véglegesnél. A Dow Jones Newswires által megkérdezett 18 szakértő véleményének az átlaga szerint a januári végleges mutató 98,0 pont lett volna, mivel a januári hóközi ugyancsak 98,0 pont volt.
A részmutatók közül igen nagyot ugrott a fogyasztói várakozások indexe: a decemberi 81,2 pontról január végére 87,6 pontra.
A vártnál kevesebb új munkahely az Egyesült Államokban
Cikkek
A hamisított DVD lekörözi a drogokat is
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 17:16
Világméretekben emelkedik a hamisított termékek forgalma, ez nagy kihívást jelent a világban tevékenykedő vámszolgálatok számára - mondta Kovács László uniós biztos
Cikkek
Eladják a Tisza Cipőt?
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 17:09
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. tárgyalásos eljárást hirdet a Tisza Cipő Zrt. állami tulajdonban lévő 99,37 százalékos részvénycsomagjának értékesítésére és tulajdonosi kölcsönének megtérítésére - tette közzé a vagyonkezelő pénteken. Az eljárásban részt venni kívánó bel- és külföldi természetes és jogi személyek, vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, valamint magántulajdonosnak minősülő más személyek, vagy mindezek konzorciumai részvételi szándékukat 2007. február 19-ig írásban juttathatják el az ÁPV Zrt. Portfoliókezelő és Környezetvédelmi Igazgatóságára.
A vagyonkezelő honlapján ismertetett adatok szerint a 878,9 millió forint alaptőkéjű Tisza Cipő Zrt. vagyonkezelő holdingként működő társaság, amely 2 társaságban rendelkezik 100 százalékos részesedéssel, a Tisza Cipőgyártó Kft.-ben és a Túri Cipő Kft.-ben. A cipőgyártó társaság egyéb bevételszerző tevékenység hiányában a tulajdonában álló ingatlanok és eszközök, elsősorban a saját társaságainak történő bérbeadásával foglalkozik. A Tisza Cipő Zrt. nettó árbevétele 2005-ben 19,3 millió forint volt.
A Tisza Cipő Zrt. 1998-tól, mint holding a decentralizált privatizációban értékesíti befektetéseit és eszközeit. Az európai cipőipari recesszió miatt cipőgyártó üzletrész értékesítésre 2001. óta nem került sor. Bérleti bevételeket csak leányvállalataitól tud elérni, azok szintje nem fedezi költségeit, ezért veszteséges. Az ÁPV Zrt. a társaság 99,37 százalékos tulajdonosa 2003. december 29-én 115 millió forint tulajdonosi kölcsönt biztosított elsősorban a Tisza Cipőgyártó Kft. reorganizációjának finanszírozása céljából. A kölcsönből a társaság 2004-ben 80 millió forintot törlesztett. A fennmaradó 35 millió forint kölcsön átütemezésre került, 2006 elején további 35 millió forint tulajdonosi kölcsönt folyósítottak a cégnek.
A kommunizmus él és virul - csak máshogy hívják
Cikkek
Tőzsdére készül a Köln/Bonn repülőtér
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 17:07
Tőzsdére menetelt fontolgat a Köln/Bonn repülőtér. "Egy olyan gyors ütemben növekedő társaságnál, mint amilyen a Köln/Bonn Airport is, teljesen természetes, hogy előbb-utóbb felmerül a tőzsdére vitel gondolata" - jelentette ki Michael Garvens vezérigazgató. A megoldás "számos lehetőség egyikeként" merült fel, de egyelőre "nem égetően fontos".
Tavaly a repülőtérnek kis híján sikerült elérnie a tízmilliós utasszámot: 9,9 millió utast kezelt, 450 ezerrel, azaz 5 százalékkal többet mint egy évvel korábban. A teherforgalom 7 százalékkal 698 ezer tonnára emelkedett. Az idei évben 10,4 millió utas és 740 ezer tonna teherárú szerepel a tervekben.
Mint a korábbi években is, a reptér a diszkont légitársaságok kiszolgálására alapozza üzleti tervét. Ezek 33 százalékkal növelték járataik számát Kelet-Európa és 13 százalékkal Olaszország viszonylatában.
Hatalmas tüntetés az Airbusnál
Cikkek
Kiadta az első nyugtát az első vizitdíj-automata
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 16:50
Az országban elsőként Miskolcon helyezték üzembe az úgynevezett vizitdíj-automatát. Az első bizonylatot Horváth Ágnes szakállamtitkára szakította ki a gépből
Cikkek
A vártnál kevesebb új munkahely az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 16:47
Összesen 110 ezer új munkahely jött létre a múlt hónapban az Egyesült Államokban a mezőgazdasági szektoron kívül, ezzel együtt a munkanélküliek aránya 4,6 százalékosra emelkedett, mivel decemberben 4,5 százalékon volt. Legutóbb tavaly szeptemberben állt 4,6 százalékon.
Az előzetes várakozásoknál 40-45-tel kevesebb volt a létrejött új munkahelyek száma. A létrejött munkahelyekből 104 ezret a szolgáltatási szektor adott az amerikaiaknak a múlt hónapban.
Az átlagos órabér 0,2 százalékkal nőtt januárban, elérve a 17,09 dollárt az amerikai munkaügyi minisztérium pénteken kiadott adatai szerint, míg a heti átlagos munkaidő 33,8 óra volt.
Decemberben egyébként a felülvizsgált adat szerint 206 ezer új amerikai munkahely jött létre.
A szakértői várakozások szerint a munkanélküliség az idei év első hónapjában 4,5 százalékos volt, az átlagos órabér kapcsán 0,3 százalékos emelkedéssel számoltak a szakértők a decemberi 0,5 százalékos növekedést követően.
Amerikai adatok: az egyik szemük sír, a másik nevet, a dollár meg gyengül (hanganyag)
Cikkek
Hatalmas tüntetés az Airbusnál
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 16:44
Munkahelyük lehetséges elvesztése miatt tiltakozó gyűléseket tartottak dolgozók ezrei az Airbusokat szerelő EADS repülőgépgyártó konszern németországi üzemegységeiben. Egyes sajtójelentések szerint több mint 24 ezren tiltakoztak, az EADS összesen 28 ezer embert foglalkoztat Németországban.
Az utóbbi időkben a korábbinál nagyobb, mintegy 8 ezres leépítésről szivárogtak ki hírek, melyekre a gyártó takarékossági programja keretében kerülne sor, az elkövetkezendő évek során. Az átszervezéssel szeretné az EADS üzleti eredményeinek romlását megakadályozni.
Az üzleti válság veszélye azóta lebeg az EADS felett, hogy többször és alaposan halasztani volt kénytelen A380 jelzésű modelljének jövőbeni szállítását, márpedig ezen gépekre már számos rendelést kapott. A gyártó dolgozói szerint a problémák a vezetés gyengeségeiből, belső harcaiból adódnak, ezért kell jelentős tőketámogatást szerezni, ezért lesz veszteséges üzleti év a 2006-os. A vállalat átalakítási programját Power 8 névvel már beharangozták, de részletei csak február 20-án válnak ismertté.
Elszáll a Boeing profitja
Cikkek
162 milliárd jut alternatív energiaforrásokra
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 16:40
Magyarország számára a zöldenergia bázis adhatja az egyik legnagyobb esélyt az energetikai kiszolgáltatottságból való kitörésre - közölte a környezetvédelmi és Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára Nagykanizsán, egy pénteki szakmai konferencián. Kovács Kálmán elmondta, hogy 2013-ig az Új Magyarország és a vidékfejlesztési program keretében 162 milliárd forint jut az alternatív energiaforrások alkalmazására, a környezetvédelmi programban pedig 36 milliárd a hatékony energiagazdálkodásra. "Ebből 100 milliárd forint jut a zöldenergia alapanyag-termesztés és 52 milliárd a megújuló energiatermelés támogatására. Magyarország számára ez a bázis adja az egyik legnagyobb esélyt az energetikai kiszolgáltatottságból való kitörésre" - hangsúlyozta Kovács Kálmán.
Közölte, hogy Magyarországon 2013-ra az összes energiafelhasználás 14-15 százalékát az alternatív források adják. Ezen belül a biomassza, biohulladék, valamint a geotermikus és földhő hasznosítás felel meg legjobban a hazai sajátosságoknak. Kovács Kálmán elmondta: a zöldenergia hasznosítás dolgában rövid időn belül közös magyar-német technológiai fejlesztő program indulhat.
Több milliárdos svéd-magyar bioenergetikai megállapodás
Cikkek
Bizonytalan emelkedés a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 16:39
Pénteken a Wall Street néhány pontnyi emelkedéssel nyitott, de a New York-i tőzsde vezető részvényindexe néhány perc után is 3 és fél pontnyi, azaz minimális emelkedésben volt. A Nasdaq piac mutatója több perc elteltével ugyancsak a 4-5 pont között a pozitív tartományban állomásozott.
A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,2 százalék (4,45 pont) emelkedéssel 2468,38 ponton fejezte be a csütörtöki napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 12 673,68 ponton zárt 0,4 százalék (51,99 pont) növekedéssel.
A pénteki New York-i nyitás idején a nyugat-európai vezető indexek fél százalék körüli nyereségben álltak, az eurót 1,2985 dolláron jegyezték, míg a határidős amerikai könnyűolaj fél dolláros drágulással hordónként 57,82 dollárnál tartott.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
A délelőtti gyengélkedés után összeszedte magát a forint
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 16:31
A forint a délelőtti gyengülését délutánra ledolgozva fél négy tájban 254,90/255,10 forinton állt az euróval szemben, ami nagyjából megegyezik a reggeli árfolyammal, viszont gyengébb a csütörtök délutáni 254,40/50 forintnál. A forint 9,69 százalékon állt a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán, 19 bázisponttal gyengébben a csütörtöki helyzeténél.
Az euró jegyzése napközben elérte a 256 forintot, onnan azonban lefelé vette az irányt. Az amerikai foglalkoztatási adatok publikálása után a dollár gyengülni kezdett, és ezzel párhuzamosan a fejlődő piaci devizák erősödésnek indultak, aminek hatására a forint/euró jegyzés is visszatért a reggeli szintre.
A dollárral délután 196,35/55 forinton kereskedtek, míg előző nap 195,35/50 forint volt az árfolyama.
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
Parázs vita a kordonok körül - ez csak a kezdet?
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 15:19
A rendőrség péntekre helyreállította a Kossuth téri kordont. A Fidesz elnöke hangsúlyozta: a bontásban részt vevő képviselők vállalják tettük következményeit
Cikkek
Lassan erősödik vissza a vállalatok bizalma
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 14:48
Az Ecostat januári kis- és középvállalati konjunktúra-indexe kedvezőbb az előző havi értéknél, szintje azonban még mindig elmarad az előző évek átlagától
Cikkek
Hol, milyen munkaerőt keresnek?
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 14:39
Interneten is elérhetők már a Szociális és Munkaügyi Minisztérium valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által közösen, több mint 6 ezer cég körében végzett múlt év végi konjunkturális és munkaerőpiaci felmérés különféle jellemzők alapján csoportosítható adatai.
A minisztériumban rendezett pénteki sajtótájékoztatón Tóth István János, az MKIK szakmai intézetének ügyvezető igazgatója mutatta be a lekérdezési lehetőséget. Az adatokhoz a Http://www.mmpp.hu cím segítségével lehet hozzájutni egyszerű regisztrációt követően. A regisztrációban kért információk feldolgozásával azt határozzák meg, hogy milyen szakmai, lakossági érdeklődés van az adatok iránt, s ezt felhasználják a további fejlesztéseknél.
Parragh László, az MKIK elnöke elmondta: elsősorban befektetőknek, pályaválasztóknak, képző intézményeknek, egyetemeknek, kutatóknak szánták ezt az új lehetőséget. A múlt évben végzett reprezentatív felmérés adataiból jól tájékozódhat bárki arról, hogy az egyes régiókban, megyékben, településeken milyen szakmákban, hány munkatársat kivánnak felvenni a megkérdezett munkáltatók. Ez jól orientálhatja a térségbe tervezett további beruházásokat, a terület lakosságának pályaválasztását a szakképzésben, felnőttképzésben, illetve a képző intézmények is olyan képzési irányokat határozhatnak meg amelyre igény van az adott területen. A témakörrel foglalkozó egyetemek, kutatók is jól hasznosíthatják ezeket az információkat.
Székely Judit, a minisztérium szakállamtitkára arról szólt, hogy a lekérdezési lehetőséget folyamatosan fejlesztik, idővel felkerülnek a honlapra a korábbi évek hasonló felméréseinek adatai, a reprezentatív felmérés alapján országosan levonható tapasztalatok.
Több mint 4000 állás vár betöltésre - KATTINTSON!
KKV
Nokia: túl a háromszázmilliomodikon, bővítés előtt
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 14:33
További bővíti a Nokia komáromi gyárát: a csaknem 10.000 négyzetméter alapterületű új épület várhatóan 2007 augusztusára készül el, a befektetés értéke eléri a 10 millió eurót. A Nokia pénteki közleménye szerint a döntés az iparágban végbement erőteljes volumennövekedés hatására született.
A Nokia bejelentette azt is, hogy Komáromban, a mobiltelefon-gyár megalapítása után hét évvel, 2006 végén gyártották le a háromszázmilliomodik mobiltelefont. Az új beruházás során a szállítással és a szállítás előtt álló termékek előkészítésével kapcsolatos igények kielégítésére, valamint egyéb, például szociális feladatok ellátására szolgáló épületet létesítenek. A Nokia közölte: az új befektetés jelzi, hogy a cég továbbra is elkötelezett Magyarország és a komáromi gyár mellett.
A Nokia a mobiltelefon-kereslet növekedése alapján 1998-ban döntött úgy, hogy Magyarországon mintegy 100 millió eurós zöldmezős beruházásba kezd. Magyarországot és a komáromi régiót kedvező földrajzi helyzete, kiépült infrastruktúrája és jól képzett munkaereje miatt választották.
Telekom hírek, trendek
Cikkek
Kétszámjegyű növekedés a szlovák bankoknál
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 14:30
Szlovákia bankjai 2006-ban nyereségük kétszámjegyű növekedését érték el. Az adózás utáni profitjukat együttesen 14,4 százalékkal 15,9 milliárd koronára növelték - olvasható a Sme című napilapban. (1 korona = 9 forint) Ebből az összegből 10,3 milliárd korona jutott a három vezető kereskedelmi bankra. Az Erste Bank leányvállalata, a Slovenska sporitelna adózás utáni eredményét 35,9 százalékkal 3,74 milliárd koronára növelte, a VUB 1,2 százalékkal 3,7 milliárd koronára, a Tatra banka pedig 23 százalékos profitnövekedéssel 2,27 milliárd koronára növelte nyereségét.
Banki betétek, hitelek, szolgáltatások teljeskörű összehasonlítása a Privátbankáron
Cikkek
Több milliárdos svéd-magyar bioenergetikai megállapodás
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 14:26
A hivatalos svédországi látogatáson tartózkodó magyar agrárminiszter, Gráf József jelenlétében írták alá pénteken, Stockholmban a magyar nagykövetségen azt a bioenergetikai megállapodást, amelyet a Duna Fejlesztési Kft. és a TallOil svéd energetikai cég kötött évi 100 ezer köbméter magyar bioetanol svédországi szállítására. A megállapodás aláírásáról Dékány András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szóvivője tájékoztatta pénteken az MTI-t. Elmondta: a szerződés értelmében a szállítások előreláthatólag 2008 első negyedévétől kezdődnek. Az üzlet várható értéke eléri évente a 13-14 milliárd forintot.
A magyar agrártárca vezetője Eskil Erlondson svéd mezőgazdasági miniszter meghívására tartózkodik hivatalos látogatáson a svéd fővárosban. Látogatása során tárgyalt a svéd parlament környezetvédelmi és mezőgazdasági bizottságának tagjaival is. A két miniszter megbeszéléseinek középpontjában az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) aktuális kérdései mellett elsősorban a bioenergia termelése és felhasználása állt.
A két miniszter megállapodott abban, hogy kiemelten foglalkoznak a bioenergia-termelés terén a svéd-magyar kutatásfejlesztési (K+F) együttműködés kialakításával és az üzleti kapcsolatok elmélyítésével.
Adóemelés tesz keresztbe a bio-üzemanyagnak?
Cikkek
Hét év alatt 70 milliárd a Leader-programra
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 14:20
Az unió mostani költségvetési időszakában a Leader-program finanszírozására mintegy 70 milliárd forint áll rendelkezésre, ez csaknem tízszer több, mint amennyi 2004-2006 között a Leader+Program megvalósítását szolgálta - mondta Paszternák Tímea, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal osztályvezetője Budapesten, egy szakmai konferencián.
Az osztályvezető ennek alapján úgy becsülte, hogy az elkövetkező hét évben a Leader-program által lefedett magyarországi terület a duplájára nőhet. Az ország területének mintegy harmadán tevékenykedtek úgynevezett Leader akciócsoportok 2004-2006 között, ez mintegy 960 települést és 1,5 millió embert jelentett. Az idei előkészítést követően a program pénzeire várhatóan 2008-tól lehet majd újra pályázni.
Szakértők szerint át kell alakítani az uniós agrártámogatást
Cikkek
Auth: a vártnál nagyobb lesz az infláció
Privátbankár.hu | 2007. február 2. 14:17
Az inflációs csúcs az év első harmadában magasabb lesz a korábban várt 8,4 százaléknál, s valószínűsíthető, hogy a magasabb áremelkedési ütem elnyúlik, s jelenleg még nem látható, hogy az év végére hova csúszik vissza - jelentette ki Auth Henrik, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Central European Business Centre (CEBC) konferenciáján.
Az inflációs várakozások jelenleg nehezen modellezhetők, ezért az előrejelzések csak feltételesek - hangsúlyozta Auth Henrik. A korábban vártnál magasabb infláció elsősorban abból adódhat, hogy a hatósági áremelkedések nagyobbak és a bérek is gyorsabban emelkednek - tette hozzá a jegybank alelnöke.
A fiskális kiigazító csomag inflációs hatásait elemezve elmondta: felfelé ható tényező, hogy valamennyi árucsoportban megugrottak az árak kivéve a feldolgozott élelmiszereket, a szolgáltatási szektor árcsökkenési tendenciája visszafordult és a bérek gyorsabban emelkedtek a korábban prognosztizáltnál. "Az inflációs várakozások szempontjából a hatósági árak, beleértve az önkormányzati árakat is, vártnál gyorsabb emelkedése okozhat meglepetést" - fogalmazott Auth Henrik.
Az inflációt csökkentő várakozásokat sorolva az alacsonyabb olajárat és a korábban vártnál erősebb forint árfolyamot említette az alelnök, de véleménye szerint ennél is fontosabb tényező az a keresletkorlátozás, amely a csökkenő jövedelmek miatt hat.
Több, mint 40 évre vagyunk az EU-tól
Friss
Nemzetközi
Vészhelyzet Libanonban: már egymillióan kénytelenek menekülni
A kitört konfliktus rengeteg életet borított fel.
9 órája
Részvény / Deviza / Áru
Feltápászkodott a forint: nézze meg, merre indult!
Javítani tudott a forint reggel óta.
10 órája
Nemzetközi
Trump szerint nincsenek is aknák a Hormuzi-szorosban
Az iráni konfliktusról beszélt az elnök egy sajtótájékoztatón.
11 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50 -
Gazdag magyarok szállnak be a légi üzletbe: közös céget alapított Wáberer György és Emőri Gábor2026. március 16. 06:00 -
Hat zenész a világ milliárdosai között2026. március 13. 14:50 -
Erdélyi bevásárlóközpontok megvásárlásáról tárgyal Jellinek cégcsoportja2026. március 13. 06:15 -
170 millió dolláros luxusbirtokot vásárolt Mark Zuckerberg, a világ egyik leggazdagabb embere2026. március 12. 16:15
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Orosz propagandaterjesztőket tett szankciós listára az EU
16:58
-
Európa védelmi iparát erősíteni kell, mert valós az esélye egy orosz agressziónak
15:56
-
Az ukránok után törököt fogtak a NAV-osok
14:01
-
Mesterséges intelligenciát kaphatnak a magyar kkv-k
13:35
-
Nagy a baj, leállhat a világ egyik legnagyobb acélgyára az iráni háború okozta gázhiány miatt
12:46
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Orbán Viktor országjárásra indul: közzétették a kampánykörút teljes menetrendjét
17:39
-
Megkezdődött a 25-ös főút egri szakaszának felújítása – egy sávon halad a forgalom Felnémeten
14:26
-
Ki tud többet Egerről? – Városismereti versenyen mérkőztek meg az egri diákok
12:47
-
Ideiglenesen lezárták az Egri vár Zárkándy-bástyáját
12:10
-
Patakba hajította a kerékpárját, majd még jól fejbe is verte egy csőkulccsal
08:35
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Méretes segélyt küld Európa – erről döntöttek Brüsszelben
2026. március 16. 13:27
-
Máris a határokat feszegeti a forint
2026. március 16. 07:27
-
Trump durván megfenyegette a szövetséget, sötét jövőt ígért
2026. március 16. 06:09
-
A frászt hozták az Unióra? A külügyérek máris mérlegelhetik az iráni opciókat
2026. március 16. 12:49
-
Komoly lépésre szánta el magát Magyarország és Szlovákia
2026. március 16. 15:42


