Hírek
Deviza / Áru Drágul a devizahitel? Szidja Izlandot! 
Privátbankár.hu | 2006. március 14. 08:13
Londoni elemzői vélemény szerint az izlandi makrohelyzet megingása indította el a feltörekvő piaci kockázatvállalási hajlam zuhanását
Cikkek Gyurcsány: a Fidesz pénzügyi csődbe vezetné az országot 
Privátbankár.hu | 2006. március 14. 07:57
Gyurcsány Ferenc határozott állásfoglalást vár a kereskedelmi és iparkamarától a magyar gazdaság állapotáról és a kormány gazdaságpolitikájáról, de az érdemtelen vádakat visszautasítja. A miniszterelnök erről a TV2 Tények Este című műsorában beszélt hétfőn. Mint mondta, Parragh Lászlónak, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének kijelentése, mely szerint a kormány "gyáva" a kereskedelemfejlesztés ügyében, "szokatlan és érdemtelen vád, amit határozottan és keményen vissza kell utasítani". Hozzátette: nem személyes jellembeli vitáról van szó, ezért ez a hangnem "a választásokhoz közeli, könnyen indulatossá váló közéletben" megengedhetetlen. Gyurcsány Ferenc beszélt arról is, hogy bár a két nagy párt gazdaságpolitikája eltér egymástól, a kamarától világos állásfoglalást vár gazdasági kérdésekben. Ezekről szólva a kormányfő úgy fogalmazott: aki radikális adócsökkentést ígér és a társadalombiztosítási járulék tíz százalékos csökkentését, pénzügyi és szociális csődöt hoz az országra. Arra a felvetésre, hogy magas az államháztartás hiánya, Gyurcsány Ferenc kifejtette: a gazdaságnak több összetevője van, ezek közül az egyik az államháztartás. "A gazdaság állapotáról ezernyi mutató tájékoztat" - mondta a miniszterelnök. "A gazdaságról, amelyik egy bonyolult világ, ne úgy beszéljünk, hogy jó, vagy rossz" - tette hozzá. Szavai szerint nincs igaza az ellenzéknek, hogy rossz állapotban van a magyar gazdaság, mert van jól és kevésbé jól teljesítő része, és nincs igaza annak, aki azt mondja, hogy "a gazdaság szuperjó". Orbán az új Széchenyi-tervben bízik Pravda: Gyurcsány jobb lenne a gazdaságnak, mint Orbán?
Cikkek Soha nem látott mélyponton Bush népszerűsége 
Privátbankár.hu | 2006. március 14. 07:46
Soha nem látott mélypontra süllyedt George Bush amerikai elnök népszerűsége a Gallup közvélemény-kutató intézet felmérése szerint. A megkérdezettek mindössze 36 százaléka volt kedvező véleménnyel Bush elnöki tevékenységéről, míg 60 százalékuk helytelenítette azt. Bush elnöknek, aki immár hatodik éve a Fehér Ház lakója, még soha nem süllyedt ilyen mélyre a népszerűségi mutatója. A mutató előző mélypontját tavaly november közepén mérték, 37 százalékon, az Irakban fellángolt erőszak és a Katrina hurrikán (a mentési munkálatok szervezésében mutatkozó fogyatékosságok) együttes hatására. Akkor a megkérdezetteknek szintén a 60 százaléka volt rossz véleménnyel Bush elnöki tevékenységéről. Most, nem sokkal az iraki háború kirobbanásának harmadik évfordulója előtt a válaszadók 60 százaléka vélekedett úgy, hogy az Egyesült Államok szempontjából rosszul vagy nagyon rosszul alakul a helyzet az arab országban. Ez hét százalékkal több a januári felmérésben szereplő adatnál, a Bush-kormányzat ugyanis akkor gyűjtötte be a tavaly decemberi iraki választások sikere miatt járó "jó pontokat". A Gallup által megkérdezettek 38 százaléka ezzel ellenkező véleményt vall az iraki helyzetről. A válaszadók 57 százaléka hibának tartja, hogy amerikai csapatokat vezényeltek Irakba, 67 százalékuk pedig úgy véli, hogy Bush elnöknek nincs terve az iraki rendezésre. A Gallup-felmérésben szereplő számok bőven adnak okot a fejfájásra a Bush vezette republikánus párti tábor számára, amely a novemberi választásokon törvényhozási többségének megtartására készül. Euróval adják meg a kegyelemdöfést a dollárnak Öbölháború – amelyik valóban befejeződött (hanganyag)
Cikkek Áfa-csökkentés: kiderül az igazság 
Privátbankár.hu | 2006. március 14. 07:42
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma teszi közzé a februári inflációs adatokat. Az elemzők nagy bizonytalanság mellett 0 százalékos havi és 2,3 százalékos 12 havi fogyasztói árváltozást prognosztizálnak. Tavaly februárban a 12 havi infláció 4,1 százalék volt, 2006 januárjában pedig 2,7 százalék. Az elemzők által említett bizonytalanság hátterében a 25 százalékos áfa 20 százalékra való csökkentésének részleges elterjedése, illetve az energiaárak alakulása áll. További áfa csökkentést tervez a kormány, de már csak a választások után (hanganyag)
Cikkek Magyarországon terjeszkedik az Univar  
Privátbankár.hu | 2006. március 14. 07:34
A Hollandiában bejegyzett, vegyi anyagok disztribúciójával foglalkozó Univar N.V. két új leányvállalatot alapított Magyarországon és Csehországban. Az új vállalatok az Univar tervezett európai terjeszkedésének legújabb képviselői. A közép-kelet-európai térségben ezeken kívül Lengyelországban van leányvállalata a cégnek. A budapesti Univar Hungary Kft. és a prágai Univar Czech s.r.o. hivatalosan 2006. február 1-jén kezdték meg működésüket. Heinrich Kluewer, az Univar közép- és kelet-európai vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: "A Cseh Köztársaságban és Magyarországon indult új vállalatainkkal további alapot biztosítunk az ipari kemikáliákkal, ételösszetevőkkel és ipari fogyasztási cikkekkel foglalkozó üzletágaink bővítéséhez. Ennek következtében remélhetőleg elmélyül kapcsolatunk a beszállítóinkkal, és újabbakat is vonzunk majd, valamint a helyi ügyfelek számára termékek és márkák alternatív forrásához biztosítunk hozzáférést globális beszállítói hálózatunk segítségével". Az Univar 164 disztribúciós központból álló hálózatot működtet az Egyesült Államokban, Kanadában és 14 európai országban. A cég értékesítési árbevétele 2004-ben 5,3 milliárd dollár, kamatfizetés és adózás előtti eredménye (EBIT) pedig 162,3 millió dollár volt. Termékportfóliójának nagyobb része olyan áru, amelyet a cég nagy tételben megvásárol, feldolgoz, kever és újracsomagol, hogy megfeleljen az általa kiszolgált vállalatok változatos igényeinek. Másik részük különleges termék - előre csomagoltan vásárolják, szakmai alapon értékesítik, leggyakrabban a gyártó saját márkaneve alatt. Az Univar számos kapcsolódó szolgáltatást is nyújt ügyfelei és beszállítói számára, úgy, mint keverés, ügyfelek árukészletének kezelése, csomagolás, címkézés, raktárkezelés. Több ezer turisztikai szakembert hoznának Budapestre Újabb gyorsétterem jön Magyarországra
Cikkek Nemcsak a benzin, a zöldkártya is drágul 
Privátbankár.hu | 2006. március 14. 07:28
Március 18-tól többe kerül a zöldkártya és néhány egyéb, a gépkocsik forgalombehelyezésével és -tartásával kapcsolatos díj is emelkedik.
Deviza / Áru Eleshet a forint a nemzeti ünnepen? 
Privátbankár.hu | 2006. március 14. 07:08
Nem tud devizapiaci műveletekkel beavatkozni az árfolyam-alakulásba a jegybank egy esetleges nagyobb mértékű holnapi forintgyengülés esetén, tudta meg az MNB-től a Világgazdaság. A forint és a külföldi pénznemek közötti devizapiaci műveletekre ugyanis csupán munkanapokon van lehetősége a központi banknak.
Deviza / Áru A 263-on is túl, jöhet a 265-ös árfolyam 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 17:40
A Forint áttörte a 263 forintos határt is miután a délelőtt közepétől jelentősen tovább gyengült a bankközi devizapiacon
Cikkek Hatalmas, 30 százalékos ugrás a londoni tőzsdeindexnél! 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 17:12
Több mint harminc százalékkal drágult ma a Londoni Értéktőzsde (LSE) részvénye a londoni értéktőzsdén, miután a piacot elöntötték a spekulációk arról, hogy a kapitalizáció szerint legnagyobb európai értékforgalmazói platformra a Nasdaq és a New York-i Értéktőzsde (NYSE) egyaránt pályázik. Az LSE vállalatvezetése már a múlt hét végén a céget erősen alulértékelőnek minősítette és visszautasította a főként technológiai papírokat forgalmazó New York-i Nasdaq részvényenként 9,50 fontos - az LSE-t 2,4 milliárd fontra értékelő - ajánlatát, hétfői londoni elemzések szerint azonban a Nasdaq ajánlatának puszta ténye lépéskényszerbe hozta a fő riválist, a NYSE-t is. Az átvételi várakozás közepette az LSE részvénye ma délutánig példátlan, 30,11 százalékos, 2,65 fontos drágulással 11,45 fontra ugrott. A Financial Times által idézett Wall Street-i elemzők szerint a Nasdaq-ajánlat után gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a NYSE ellenajánlattal fog előállni, ellenkező esetben azt kockáztatja, hogy alulmarad fő hazai vetélytársával szemben a piaci részesedésért vívott küzdelemben.
Cikkek A britek 1,1 milliárddal gazdagodtak eddig Irakban 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 16:57
A brit vállalatoknak legalább 1,1 milliárd fontos hasznot hozott az iraki beavatkozás Szaddám Huszein három évvel ezelőtti bukása óta - írta mai számában a brit Independent egy tanulmányra hivatkozva. A Corporate Watch felmérésében szereplő, beazonosítható 61 brit vállalatnak 1,1 milliárdos ügylete azonban csak a jéghegy csúcsa. A tényeleges összeg ennek akár az ötszöröse is lehet, mert nagyon sok cég, illetve magánszemély inkább háttérben marad, és nem szívesen hozza nyilvánosságra iraki üzleti kapcsolatait. A listán elsősorban kőolajipari és építőipari vállalatok, tanácsadó cégek, bankok, PR-vállalatok, építészeti tervező irodák, energetikai és biztonsági cégek vannak.
Cikkek Szabad az út 263 forintig 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 16:50
A forint a reggeli erősebb nyitás után a délelőtt közepétől ismét jelentősen tovább gyengült a bankközi devizapiacon, a csütörtöki és pénteki irányzatot folytatva. Az eurót négy óra tájban 262,20/30 forinton jegyezték, szemben a reggeli 258,10/20 forinttal, illetve a pénteki 259,30/50 forinttal. A kereskedők továbbra is elsősorban a feltörekvő piacokról átgyűrűző negatív hatásokkal magyarázzák a forint gyengülését, a régió valutái mintegy egy százalékkal, a brazil, valamint az izlandi valuta több mint 2 százalékkal gyengült a nap folyamán. Legrissebb devizaárfolyamok Euró/forint-árfolyam: a pillanatnyi állás Az euróval 258 ás 262,60 forint között kereskedtek, ezt a távot gyakorlatilag akadálytalanul tette meg az euró. A ma könnyedén átlépett 260 forinttól most 263 forintig szabad az út, ez az újabb olyan pont, ahol veszteségcsökkentő eladások, illetve opciós üzletek lépnek életbe, mondták kereskedők. A 263 forintos szint védelme valószínűleg ugyanolyan kemény lesz, mint pénteken a 260-as szinté, tették hozzá. A piacon azt mondták, hogy a forint kurzusát most már szinte kizárólag külföldi befektetők mozgatják, a hazai exportőrök és a magyarországi bankok szinte minden valutájukat eladták csütörtökön-pénteken. Így többek szerint fölösleges attól félni, hogy a külföldiek újabb forintgyengítésre használják a szerdai magyarországi bankszünnapot. Ha a feltörekvő piacokon tovább romlik a helyzet, a forint a teljes magyar bankrendszer nyitva tartása mellett is 265 forintos szintre süllyedhet, akár még ezen a héten - vélik a piacon. Ilyen körülmények között mérsékelt hatású lehet a februári inflációs adat, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal kedden tesz közzé, illetve a svájci jegybank csütörtökre várható 25 bázispontos kamatemelése is.
Cikkek Megindulhat a visszaköltözés Budapestre 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 16:41
A társasházak felújítására idén 1,3 milliárd forintot fordít a főváros, ebből 300 millió forintra a szociális rehabilitáció keretében pályázhatnak a lakóközösségek
Cikkek Amiben a kisvállalkozások bíznak 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 16:05
A kis- és középvállalkozások (kkv) javuló versenyképességben és gazdaságpolitikában, az uniós támogatások könnyebb elérésében bíznak a következő egy évben
Cikkek Negyedére csökkenhet a lakásépítés áfája 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 15:46
A kormány öt vagy tíz százalékra kívánja csökkenteni a a jelenlegi 20-ról a lakásépítés áfáját, s erről március végéig tájékoztatja az Európai Uniót - közölte az Országos Lakásépítési Hivatal (OLÉH) elnöke. A kormány még csak a csökkentés tényéről döntött, de arról még nem, hogy 5 vagy 10 százalék lesz-e az új áfa-kulcs. "Ez azt jelenti, hogy soha nem látott felújítási hajlandóság lesz majd az építőiparban, sokkal olcsóbb lesz (...) a költség, ami igencsak megnövelheti majd a lehetőségeket" - hangoztatta. Az OLÉH elnöke szólt arról is, hogy ha a jelenlegi ütemben folytatódik a panelépületek rekonstrukciója, akkor tíz év alatt valamennyi panelház megújulhat. Nem kell a drága használt lakás - rengeteg az új Mi az a szociális lakás? Az áfája mindenesetre csökken... A választások után: ÁFA emelés vagy ÁFA csökkentés
Cikkek Lelepleztek egy prostituált közvetítő hálózatot hat magyarral 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 15:19
Lelepleztek egy ügynökséget, amely Európa több városába szervezetten közvetített ki prostituáltakat; a kerítéssel foglalkozó cég hat magyar munkatársa ellen eljárást indítottak. Múlt kedden, nemzetközi akció keretében állították elő Svájcban, Franciaországon és Magyarországon a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható magyar személyeket: az irodát vezető nőt és öt társát - mondta a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője. Horváczy Emese tájékoztatása szerint a gyanúsítottak ellen üzletszerűen elkövetett kerítés megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás, a szervezet svájci tulajdonosa ellen pedig nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. Egy svájci állampolgár és egy magyar nő hozta létre a budapesti irodát, amely nyelveket beszélő, fiatal, csinos prostituáltak külföldi és esetenként belföldi kiközvetítésével foglalkozott Magyarország, Svájc, Olaszország és Franciaország területén. Horváczy Emese hozzátette: az állandó személyzettel működő ügynökség mintegy 30-40, többségében magyar lány kiközvetítését koordinálta. Ebből csaknem 40 ezer euró bevétele származott a szervezetnek. Az ügynökség az interneten hirdette a prostituáltakat, akik munkájukat egy Zürich melletti bárban, illetve párizsi és római hotelekben végezték.
Cikkek 3 forinttal nő a benzin ára szerdától 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 15:03
Bruttó 3 forinttal emeli a benzin nagykereskedelmi árát a Mol szerdán. A Mol legutóbb február 27-én emelte a benzin nagykereskedelmi árát bruttó 2 forinttal. Az emelést követően a benzin literenkénti átlagára a kutaknál 270 forint közelébe kerül, de a töltőállomásokon akár 10 forintos különbözetet is tapasztalhatnak az autósok. A szerdai emeléssel a 95-ös benzin új nagykereskedelmi ára 208,66 forint plusz áfa lesz. 60 dollár fölött tartja magát az olajár
Cikkek Minden, ami biztosítás: szakfórum hatodszor 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 14:54
Immár hatodik alkalommal "Biztosítás 2006" címmel március 27-30. között rendez az IIR Magyarország szakfórumot a biztosítási szektor számára (x)
Cikkek Trösztellenes megállapodás a BMW-nél és a GM-nál 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 14:49
Az Európai Unióban a német BMW és az amerikai General Motors konszern kölcsönösen kiszolgálja ezen és más márkák tulajdonosait, erről a megállapodás az EU trösztellenes hatóságainak nyomására jött létre - közölték az EU bizottságánál. Az EU ezzel le is zárta a vizsgálatot, ami a két járműgyártó - az uniós versenyjogot sértő - kereskedelmi gyakorlatával kapcsolatban korábban indított. Számos ország részéről ugyanis kifogások merültek fel: a General Motors kizárja a forgalmazásból és a szervíztevékenységből a vele nem hasonló piacon versenyző márkákat. A BMW-vel kapcsolatban is kifogás volt, saját márkakereskedői részéről is, hogy a vásárlók a német gyártó dílerhálózatában nem vásárolhattak vagy javíttathattak korlátlanul más márkájú kocsikat, jóllehet a korlátozásoktól mentes autókereskedelmi tevékenység már előírás az uniós kereskedőknek több mint egy éve. Sok nullás feleződések a General Motors-nál
Cikkek A Synergon amerikai partnere 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 14:29
A Synergon Informatika Rt. regionális partneri szerződést kötött az amerikai székhelyű Voyence Inc-vel, a megállapodás értelmében a Synergon csoport értékesíti és telepíti Magyarországon, Csehországban és Horvátországban a Voyence piacvezető hálózati változás- és konfigurációmenedzsment eszközeit. A Synergon közleménye szerint a cég jelentős lépésnek tartja a megállapodást, mivel így a cégcsoport az egész régióban elérheti az ügyfeleket. A regionális ügyfelek a termékeket a hozzájuk kapcsolódó legjobb helyi szolgáltatással együtt kapják meg, s a Synergon terméktámogatást is nyújt hozzájuk. Synergon: kettévált a vezérigazgatói poszt Synergon: eladták, majd visszavették a részvényt
Deviza / Áru Irán euróval a kezében adja meg a kegyelemdöfést a dollárnak 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 14:20
Irán 2006 márciusában nyitja meg a már régóta beharangozott állami olajtőzsdéjét (Oil Exchange Program). Az olajügyleteknél már megszokott petrodollárt leváltaná az euró. Amilyen triviálisan hangzik, olyan veszélyes lehet ez az USA-ra nézve - GlobalFX elemzés
Cikkek Az osztrák OMV Törökországra kacsingat 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 14:17
Az osztrák OMV 34 százalékos kisebbségi részt vett a török Petrol Ofisi olajcégben, 884 millió euróért. Az OMV mai közleménye szerint a Petrol Ofisi a vezető benzinkút-üzemeltető Törökországban. Az OMV már januárban tárgyalásokat kezdett "stratégiai együttműködésről a Dogan Holdinggal, amely 86,7 százalékot birtokolt az Ofisiban. Az együttműködés céljaként olaj-és gáztermékek értékesítését és szállítását jelölték meg, valamint a közös lehetőségeket a finomításban. Mibe fektessem a pénzem?
Cikkek Gripen-elszámolás: a deficitcél elszállt 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 14:11
A magyar kormánynak valószínűleg fel kell emelnie idei hivatalos államháztartási deficitcélját a Gripen-elszámolásra vonatkozó Eurostat-döntés miatt
Cikkek Aranytrió 3: japán ingatlanban is fial a pénz 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 13:56
A Budapest Alapkezelő a mai napon megnyitotta a Budapest Aranytrió 3. Garantált Származtatott Zártvégű Befektetési Alap jegyzési időszakát. A hároméves futamidejű befektetési alap az árupiacok (arany, olaj, alumínium, réz) mellett a - világgazdasági növekedés éllovasainak számító - távol-keleti országok részvény-, és ingatlanpiacainak hozamából kínál részesedést a befektetőknek oly módon, hogy az alapban elhelyezett tőke visszafizetését az alap befektetési politikája szavatolja. Az Alapkezelő a portfolióban szereplő három részpiac eszközeiből három kosarat állított össze úgy, hogy a futamidő végén a befektetők a legjobban teljesítő kosár hozamából részesednek. Az alap különlegessége, hogy nemcsak a távol-keleti részvény-, hanem a kiemelkedő lehetőségekkel rendelkező japán ingatlanpiacot is elérhetővé teszi befektetői számára. Az alap 10,000 forint névértékű befektetési jegyeit az ügyfelek 2006. március 13-tól április 14-ig jegyezhetik a Budapest Bank, a Citibank és a BNP Paribas fiókjaiban. Az alap minimális induló tőkéje 200 millió forint. 100%-os részesedés a hozamból - úton az Aranytrió 2.1 év, 10 hitelpont, 15 fiók és 25 termék
Cikkek Forint: túl a 260-on, mint kés a vajon 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 13:39
Dél körül túljutott az euró a 260 forinton. Az eurót délelőtt 258-260,40 forint közötti széles sávban jegyezték, délben 260,20/30 forinton állt az uniós valuta jegyzése. A piacon elmondták, hogy míg pénteken nagy forgalomban, heves árfolyam ingadozások közepette sikerrel védtek egy nagy összegű 260 forint/euróra kötött határidős opciót, ma nyugodt, mérsékelt forgalmú piacon "mint kés a vajban, úgy ment át az árfolyam ezen a szinten" - forgalmaztak a piacon. Úgy tűnik, már kifutott az opció, megszűnt az árfolyam megvédéséhez fűződő érdek. A héthetes hátralévő futamidejű likviditási diszkont-kincstárjegy mai aukcióján az értékesítésre felajánlott és elfogadott 30 milliárd forintnyi mennyiségre 40,2 milliárd forintért érkezett jegyzés - közölte az Államadósság Kezelő Központ Rt. (ÁKK). Az aukción 6,05 százalékos átlaghozam alakult ki a nemzetközi értékpapír-piaci szövetség ajánlása alapján számítva (ISMA), ami 13 bázisponttal volt alacsonyabb a három hónapos diszkont kincstárjegy pénteki másodpiaci referenciahozamánál, az egy héttel ezelőtt tartott aukció átlaghozamánál viszont 7 bázisponttal volt magasabb. Euró/forint-árfolyam: a pillanatnyi állás Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek Amerika szerint nem látszik, hogy eurót akarnánk 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 13:24
A The Wall Street Journal szerint mára elillant a nagyobb új EU tagállamok mihamarabbi euróbevezetési törekvése, azok inkább a gazdasági növekedést és költekezést választják
Cikkek Uniós munkapiac: a franciák fokozatosan nyitnak 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 13:06
Franciaország fokozatosan és korlátozottan, de megnyitja munkaerőpiacát az Európai Unió új, keleti tagjai előtt - jelentette be Dominique de Villepin francia miniszterelnök. A korlátozások feloldása kezdetben csak olyan szakmákra vonatkozik, amelyekben nehéz munkaerőt találni, és a formáját megvitatják a szociális partnerekkel - közölte a kormányfő egy nyilatkozatban. A korlátozások Csehországot, Észtországot, Lengyelországot, Litvániát, Magyarországot, Szlovákiát és Szlovéniát érintik. A 15 régi EU-tag közül három (Írország, Nagy-Britannia és Svédország) eleve megnyitotta munkaerőpiacát. Három (Finnország, Portugália és Spanyolország) már bejelentette, hogy május elsejével megnyitja a piacot, három másik (Ausztria, Belgium és Németország) pedig úgy döntött, hogy meghosszabbítja a korlátozásokat. Indulhatnak a magyarok Spanyolországba dolgozni Portugália is várja a magyar munkavállalókat Burgenlandba sem mehetnek a magyarok dolgozni Uniós munkapiac: van, aki nyit, és van, aki nem
Cikkek Szerbia 2 milliárd dollár külföldi tőkebefektetésre számít 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 13:01
Szerbiának a következő esztendőkben legalább évi 2 milliárd dollár közvetlen külföldi befektetésre van szüksége ahhoz, hogy biztosítsa a tartós gazdasági növekedést, idézte a CEE MarketWatch a gazdasági minisztert. Predrag Bubalo szerint ez a cél elérhető, és a külföldi beruházások nyomán a legnagyobb exportnövekedésre az autóiparban és az élelmiszeriparban várható. A kormány jelentős bevételekre számít a privatizációból is, egyebek mellett a Mobtel mobilszolgáltató, a Nis olajipari vállalat, továbbá bankok és biztosítók eladásából. A magyarországi cégek közül elsősorban az OTP és a Mol érdeklődik a szerbiai befektetési lehetőségek iránt. Az OTP Bank Rt. február végén előzetes, nem kötelező érvényű ajánlatot nyújtott be a Vojvodjanska banka a.d. Novi Sad 99,43 százalékának megvásárlására, s a napokban kötelező érvényű ajánlatot nyújtott be a Zepter banka a.d. Beograd legalább 80 százalékának, illetve akár 100 százalékának megvásárlására is. MKB: Bulgária után irány Románia és Szerbia! Megindult az OTP szerbiai akvizíciója OTP: újabb szerb célpont
Cikkek Gyurcsány a vidékfejlesztés decentralizálása mellett 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 12:45
A miniszterelnök szerint a vidék sorsáról nem kívülről diktálva, hanem alapvetően vidéken kell dönteni
Cikkek Újabb fejezet az M0-ás körgyűrű életében 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 12:27
Az Egút Rt. és a Debmút Rt. alkotta ED-M0 2005 Közös Vállalkozás hivatalosan is elkezdte az M0-ás körgyűrű 3-as út és M3-as sztráda közötti 8,9 kilométeres szakaszának építését. Dióssy Gábor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) politikai államtitkára a munkakezdő táblaállítási ünnepségen Csömörön elmondta: a nettó 14,7 milliárd forintos beruházást az Európai Unió Kohéziós Alapja 85 százalékban finanszírozza. Reményik Kálmán, a megbízó Nemzeti Autópálya (NA) Zrt. vezérigazgatója közölte: az 59,8 és a 68,7 kilométerszelvény közötti, kétszer 2 sávos autóutat 2007. november 30-ig kell megépíteni úgy, hogy az később kétszer 3 sávos autópályává legyen bővíthető. Folytatódhat az M0-ás építése
Cikkek Az SZDSZ-nek Molnár Lajos az egészségügyi miniszter jelöltje 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 12:23
Az SZDSZ egészségügyi miniszterjelöltje Molnár Lajos, a Liberális Egészségügyi Tanács elnöke, a MÁV Kórház vezetője - jelentette be a liberális párt kampányfőnöke. Horn Gábor kérdésre válaszolva elmondta: ha az SZDSZ a választások után folytathatja a 2002-ben elkezdett munkát, akkor feltételük lesz az egészségügyi tárca liberális irányítása a koalíciós tárgyalásokon. "Az elmúlt 16 évben volt ebben az országban már kétszer szocialista és kétszer konzervatív egészségügyi miniszter, egyik sem bizonyította be azt, hogy neki kíván állni az egészségügy átfogó reformjának" - hangoztatta. Véleménye szerint a liberálisok által képviselt reform, a több biztosítós rendszer bevezetése az egyetlen lehetséges megoldás a magyar egészségügy rendbetételére. Itt az SZDSZ évértékelője is!
Cikkek Amerikába megy a Kia 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 12:00
A Kia Motors Corp., a nagyságra második dél-koreai autógyártó bejelentette, hogy autógyárat létesít az amerikai West Pointban, Georgia államban. Az 1,2 milliárd dolláros beruházással épülő üzem várhatóan 2009-ben kezdi meg termelését, és 2500 embert foglalkoztat majd. A dél-koreai autógyárnak ez lesz az első termelőüzeme az Egyesült Államokban. A kapacitást mintegy 300 ezer járműre tervezik évente.
Cikkek Riasztó szlovák infláció 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 11:40
Szlovákiában februárban átlagosan 0,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak januárhoz képest, és 4,4 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly februárban - jelentették a szlovák statisztikai hivatalban, a hazai szabvány szerint számolva. Az év eleji központi áremelések hatása továbbra is erősen érződik a tizenkét havi adatban, de még januárhoz képest is 1,6 százalékkal tovább drágultak ezek a szolgáltatások, miután januárban 5 százalékkal drágultak decemberhez viszonyítva.Riasztó, hogy a szabályozott árak nélkül is tovább gyorsult az infláció: az így számolt maginfláció egy hónap alatt 0,7 százalékos volt a januári 1,1 százalékos többlet és a decemberi 0,1 százalékos többlet után, azonban tizenkét hónapra 2,2 százalékra gyorsult a januári 1,9 százalékról, a decemberi 1,7 százalék után. Minden reményt túlszárnyaló szlovák gazdasági növekedés
Cikkek A nők jobban szeretik tévéjüket 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 11:33
A magyarok legszívesebben hírműsorokat néznek - több időt töltünk a tévékészülék előtt, mint kelet-közép európai szomszédaink
Cikkek A BKIK szerint a luxusadóról szóló törvény sérti az alkotmányt 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 11:10
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szerint a luxusadóról szóló törvény sérti az alkotmányt, ezért a kamara azt kezdeményezi, hogy a fővárosi közgyűlés forduljon az Alkotmánybírósághoz és kérjen alkotmányossági felülvizsgálatot. A BKIK vezetői a főpolgármesternek és a pártok fővárosi frakcióvezetőinek írt levelükben utalnak arra, hogy a fővárosi közgyűlés március 13-i rendkívüli ülésének napirendjén szerepel a luxusadóról szóló önkormányzati rendelet megalkotási szándéka. Az MTI-hez hétfőn eljuttatott BKIK-levél szerint a luxusadóról szóló törvény sérti az alkotmány jövedelem- és vagyonarányos közteherviselési, a jogegyenlőségi alapelveit, valamint a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúságát.Van, ahol nem fognak luxusadót fizetni
Cikkek Minimálbér: ahány ország, annyi szokás 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 11:00
Januártól még csak ajánlott, de a második félévtől már kötelező lesz a cégeknél a középfokú végzettségűeknél a bérminimum alkalmazása
Cikkek Minden ötvenedik reklámforintot interneten költenek el 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 10:55
Tavaly a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének adatai szerint a listaáron számolt médiaköltés 14 százalékkal bővült, és meghaladta az 500 milliárd forintot - mondta a szervezet főtitkára a hetedik Arany Penge Kreatív Reklámfesztivál meghirdetése kapcsán. Récsán Gábor ismertetése szerint a reklámköltésekből továbbra is a televízió és a nyomtatott sajtó részesedik a legnagyobb mértékben. Az előbbi körülbelül 41 százalékot, míg utóbbi 39 százalékot tesz ki. A rádiós költések a teljes reklámköltés mintegy 8 százalékát teszik ki. A közterületi reklám 9 százalék, míg a mozi részesedése 1 százalék körül mozog. A legdinamikusabb növekedést tavaly az on-line hirdetések piaca mutatta, 60 százalékos növekedésével mára a reklámtorta 2 százalékát adja. A főtitkár kiemelte a BTL terület dinamikus növekvését, mellyel kapcsolatban nincsenek pontos adatok, azonban a MAKSZ 50-70 milliárd forint közötti értékre becsli a BTL-költés éves értékét, amennyiben ez csak a klasszikus vonal alatti tevékenységekre -Direkt Marketing, promóció, rendezvényszervezés, merchandising - vonatkozik. Vegyék a magyart! Több százmilliós reklámkampány
Cikkek London nem kért a Nasdaq ajánlatából 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 10:35
A London Stock Exchange pénteken bejelentette, hogy elutasította az amerikai Nasdaq Stock Market 4,2 milliárd dollár (2,43 milliárd font) vételi ajánlatát. A LSE, amely a közelmúltban nemet mondott az ausztráliai Macquarie Bank részvényenkénti 580 penny felvásárlási javaslatára, azt közölte, hogy a Nasdaq részvényenkénti 950 penny ajánlata túl alacsony. A Nasdaq által javasolt részvényenkénti ár csupán 8 százalékkal haladja meg az LSE pénteki záróárfolyamát, ami tekintettel a tőzsde kivételes szerepére, alulmúlja a vártat. A londoni tőzsde korábban felkeltette a Deutsche Börse és a Euronext érdeklődését is, de az ő törekvésük sem járt sikerrel, olyannyira, hogy a Deutsche Börse tavaly tavasszal ki is szállt a licitálásból.Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek Rekord olajárra számítanak 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 10:15
A második negyedévben a globális olajár hordónként 61 dollár körül alakul, ami némileg elmarad az első negyedévitől. A Reuters által megkérdezett 32 elemző véleményének az átlaga szerint a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) második negyedévi átlagára 61,37 dollárra mérséklődik a folyó negyedévre becsült 62,23 dollárról. A szakértők az idei év egészére a WTI átlagárát 60,32 dollárra becsülik, ami rekordnak számít, jóval meghaladja a tavalyi 56,70 dolláros szintet, ami a legmagasabb volt azóta, hogy a könnyű olajfajtával 1983-ban megkezdődött a kereskedés a New York-i árupiacon.Nem tűrik a 60 dollár alatti olajat
Cikkek Veres egyetért az azonnali intézkedésekkel 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 10:15
A jelenlegi és az előző parlamenti ciklus második pénzügyminisztere szerint is alapvetően külső okok miatt gyengült a forint az elmúlt napokban
Cikkek Kérész életű erősödés 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 10:02
A forint a régió valutáival együtt erősödött a bankközi devizapiacon, bár a kereskedők szerint kérész életű lesz ez az irányzat. Az eurót reggel 258,10/20 forinton jegyezték, több mint egy forinttal gyengébben a pénteki 259,30/50 forintnál. A hazai deviza 8,57 százalékon állt nyitáskor a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A kereskedők szerint hétfőn is folytatódik majd a múlt hét szerda este óta tartó heves árfolyam ingadozás, amit elsősorban a feltörekvő piacokról átgyűrűző hatásokkal magyaráznak. Főleg a brazil és az izlandi valuta mozgását kell figyelni - mondták a piacon. Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek Tripla szolgáltatás havi 10 ezer alatt 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 10:00
Egy hazánkban új piaci szereplő ma jelenti be, hogy elindítja forradalmian új internet- és televíziós szolgáltatását - írja a Népszabadság. A cikk szerint az ADSL-alapú Triple Play nagy előnye, hogy a meglévő hagyományos telefonvezetékre épül, és így garantálni tudja a megvásárolt csomag sávszélességét és minőségét. Más hozzáférések esetében, például a kábeltévés rendszereken a hálózati erőforrások összkapacitása oszlik el az éppen a hálózatra kapcsolódott előfizetők között - azaz, ha egyidejűleg sokan használják, akkor lassúbb lesz a szolgáltatás - írja a lap. Egyetlen számla érkezik, amelyen külön tüntetik fel a független telefonvonalak forgalmát, a tévé és az internet havidíját. Nyugat-Európában a hasonló szolgáltatás havi tízezer forintnál kevesebbe kerül háztartásonként - olvasható az újság mai számában. Jön az IP TV: digitális tévé szélessávon
KKV Jól állunk az uniós pályázatok terén 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 09:50
Első helyen áll Magyarország az Európai Unió új tagállamai között a nyertes pályázóknak szétosztott uniós pályázati források tekintetében
Cikkek 8 film jutott túl az álomhatáron 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 09:29
Tavaly világszerte visszaesett a mozik árbevétele, közel 8 százalékkal 23,24 milliárd dollárra a minden idők legjobb bevételét hozó 2004. évhez képest. Az Egyesült Államokban 6 százalékkal 8,99 milliárdra esett a bevétel - tette közzé a Motion Picture Association of America filmes szakmai szervezet. Három éve szakadatlan a mozilátogatók számának a visszaesése az Egyesült Államokban, tavaly 1,9 milliárd jegyet adtak el, 9 százalékkal kevesebbet, mint 2004-ben, igaz az átlag jegyár 6,21 dollárról 6,41-re drágult. Ekkora csökkenésre tíz éve nem volt példa. A legnagyobb kasszasikert a Star Wars záróakkordja, a Sith-ek Bosszúja aratta, 380,3 millió dolláros bevétellel. Tavaly nyolc listavezető film ért el egyenként 200 millió dollárnál nagyobb árbevételt.2005 legnézettebb magyar filmjei
Cikkek Felemás mezőgazdasági árak 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 09:10
Az agrártermékek termelőiár-szintje az idén januárban 3,6 százalékkal nőtt 2005 januárjához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A növényi termékek árszínvonala 10,3 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 2,2 százalékkal csökkent januárban a tavalyi bázishoz képest. A mezőgazdasági termékek termelőiár-szintje 2005 januárban 13,3 százalékkal, a növényi termékeké 30,2 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 9,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Agrármustra "Gráf módra"
Cikkek Zuhanás után konszolidáció jöhet 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 09:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 117,13 pontos emelkedéssel, 22.102 ponton nyitott. A pénteki záró értékhez képest ez 0,53 százalékos erősödés. A múlt heti jelentős visszaesések után ma egyébként elemzők szerint várhatóan konszolidálódik a magyar részvénypiac. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek Emelkedett a monetáris bázis 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 09:05
Februárban a monetáris bázis 3,6 milliárd forinttal a januári 2.239,8 milliárd forintról 2.243,4 milliárd forintra emelkedett - közölte a Magyar Nemzeti Bank az előzetes adatok alapján. A monetáris bázis rövid bázisú évesített növekedési indexe februárban 112,8 százalék volt, 4,1 százalékponttal magasabb a januárinál. Az összetevők közül a forgalomban lévő készpénz havi átlagállománya 5,6 milliárd forinttal 1.679,1 milliárd forintra csökkent, az egyéb monetáris pénzügyi intézmények bankszámláinak havi átlagos állománya 22,4 milliárd forinttal 556,8 milliárd forintra növekedett, az egyéb monetáris pénzügyi intézmények egynapos betéteinek havi átlagállománya pedig 13,1 milliárd forinttal 7,5 milliárd forintra csökkent. Csökkent a monetáris bázis
Személyes pénzügyek Premium magánnyugdíjpénztár: több részvény, több nyugdíj 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 08:59
A Winterthur Biztosító Zrt. és a Winterthur Pénztárszolgáltató Zrt. elindította a piacon egyedülálló, innovatív nyugdíjpénztári termékét, amely alapjaiban változtatja meg a hazai magánnyugdíj piacot (x)
Cikkek Kína a hajóépítésben is világelső lenne 
Privátbankár.hu | 2006. március 13. 08:59
Kína idővel a világ első számú hajóépítő országa lehet, mivel jelentős fejlődést jelez a piac - állapították meg egy kínai tanácskozáson. Ugyanakkor elismerték, hogy meglehetősen nehéz lesz versenyre kelni a világ jelenleg vezető hajóépítő hatalmaival, mert ezek gyártmányaiban nagy a hozzáadott (műszaki) érték aránya, Kínának nincs esélye például a cseppfolyós gázt szállító hajók gyártói versenyében az élre kerülni. Máskülönben is jelenleg viszonylag szerény helyen áll - derül ki az Új Kína hírügynökség jelentéséből. A nemzetközi hajóépítő piac 70 százaléka ugyanis még a dél-koreaiaké és a japánoké és az EU hajógyártásának a világ hajógyártásában elért 17 százalékos részesedése is nagyobb a kínai 15 százaléknál.Vezérek, irány Kína!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG