Hírek
Cikkek Alitalia: kényszerleszállás?  
Privátbankár.hu | 2006. október 10. 11:55
Az olasz kormányfő az Alitalia szakszervezeteihez szólva kijelentette: immár "teljesen ellenőrizhetetlen" az olasz légitársaságnál kialakult helyzet, és a pénzügyi összeomlás elkerülésére januárig megfelelő megoldást kell találni. Szakszervezeti források szerint Prodi hangsúlyozta, hogy az Alitalia történetének legnehezebb időszakát éli. A kormányfő nem titkolta, hogy az Alitalia bel- és külföldön egyaránt veszít piaci részesedéséből. Mint mondta: ez az egész Olaszországot érdeklő probléma, és nincs értelme új nemzeti és nemzetközi stratégia nélkül szanálásról vagy tőke-feltöltésről beszélni. Az Alitalia ügyvezetője szerint az olasz légitársaság már csak veszteséget termel: Giancarlo Cimoli múlt csütörtöki képviselőházi meghallgatásán újabb megmentési terv elfogadását kérte az újabb csőd elkerülésére. Cimoli szerint "minél többet repülnek, annál többet veszítenek". Az ügyvezető a fapados társaságok konkurenciáját és az Alitalia-dolgozók szakszervezeteinek együttműködési hiányát említette a veszteségek fő okaként. Az olasz kormány - amely még mindig az Alitalia fő részvényese - külföldi befektetőket akar bevonni a társaság megmentésére, a 49 százalékos állami részt tovább csökkentve. Egyes jelentések szerint egy 18 százalékos részvénycsomagot holland és svájci befektetők átvennének. A kormány a napokban dönt az állami rész további csökkentéséről és arról, hogy külföldi befektetőknek is lehetővé tennék a társaságba történő beszállást. Olasz-francia-holland repülési házasság készül?
Cikkek Tojásfogyasztásból jól állunk 
Privátbankár.hu | 2006. október 10. 11:52
Magyarország az egy főre jutó tojásfogyasztás szempontjából a világon az első öt ország közé tartozik: az éves fogyasztás fejenként átlagosan 300 darab - hangzott el a Baromfi Terméktanácsnak a tojás világnapja alkalmából rendezett keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Az elfogyasztott tojás 50 százaléka a kereskedelmi forgalomból származik, a nagy bolthálózatokban évente mintegy 1,2 milliárd darab tojást adnak el. E mennyiség mintegy 20 százalékát adja az import, amely az ország uniós csatlakozása óta emelkedik. Földi Péter, a Baromfi Terméktanács titkára az MTI-nek megerősítette, hogy a közeljövőben mintegy 10 százalékos tojásár-emelés várható. A szakember ezt a takarmány- és az energiaárak növekedésével, valamint a bérköltségek és az áfa emelkedésével indokolta. Szerinte az áremelkedésre legkésőbb november közepéig sor kerül. Jelenleg a tálcás tojás átlagos nettó átadási ára - amit a termelőnek a kereskedők fizetnek - 14 forint körül mozog darabonként. A dobozos tojás darabja ennél mintegy három forinttal drágább. Így az áremelést követően a termék darabjáért általában 19-20 forintot kell majd a kereskedőknek adniuk a tojásért. A szakember ugyanakkor megjegyezte: erre az árra jön még az áfa és a kereskedelmi árrés, így alakul ki a fogyasztói ár, ami üzletenként eltérő. Drágább lesz a tojás is
Cikkek Hatalmas teher az uniós bürokrácia 
Privátbankár.hu | 2006. október 10. 11:45
Egyre nagyobb pénzügyi terhet jelent az Európai Unió vállalatainak az adminisztratív előírásoknak való megfelelés, jelentette ki Günter Verheugen, az Európai Bizottság ipari biztosa. Verheugen szerint a tervezetthez képest jelentős a lemaradás az adminisztratív eljárások egyszerűsítésében, vagyis a bürokrácia csökkentésében. Verheugen a Financial Times Deutschland keddi számában elmondta, hogy a vállalatok adminisztrációs kiadásai, amelyek a többi között a különböző jelentések, statisztikák elkészítéséből adódnak, a korábban becsült 325 milliárdnál is jóval nagyobbak, legalább 600 milliárd euróra tehetők évente. Az ipari biztos szerint az eljárások egyszerűsítése révén legalább 25 százalékkal csökkenthetők lehetnének ezek a kiadások, ami összegszerűen 150 milliárd euróval javíthatná a vállalatok versenyképességét. Az adminisztratív előírások egyszerűbbé tétele azonban lassabban halad a tervezettnél: Verheugen az idén 54 szabály módosítását szerette volna elérni, de ebből az év végéig valószínűleg cask 30 lesz. Angela borítja az asztalt: új korszak Európában
Cikkek Az emberek fele úgy véli, rosszabbul él 
Privátbankár.hu | 2006. október 10. 11:41
A Fogyasztói Bizalom Index a júniusi drasztikus visszaesés után szeptemberben csekély mértékben csökkent - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet
Cikkek 1,65 milliárd dollár egy "garázs-vállalkozásért" 
Privátbankár.hu | 2006. október 10. 11:20
Az amerikai Google 1,65 milliárdért vásárolja meg a mindössze 19 hónapja létező, a letölthető videókat kínáló YouTube-ot
Cikkek A PM még átgondolja, mi legyen az ingatlanadóval 
Privátbankár.hu | 2006. október 10. 10:32
Nincs még döntés az ingatlanadó részleteiről - közölte a Pénzügyminisztérium sajtóosztálya a Magyar Nemzet cikkére reagálva
Cikkek Erősebben nyitott a forint 
Privátbankár.hu | 2006. október 10. 10:19
A forint erősebben nyitott kedden a bankközi devizapiacon, az eurót 271,70/90 forinton jegyezték, szemben a hétfői 272,45/50 forinttal. A piacon elmondták, hogy a forint erősödése részint a hétfőn késő délután közzétett, a vártnál kedvezőbb szeptemberi államháztartási hiányadattal függ össze, másrészt a közép-európai régióból is kedvező hatások érkeztek reggel. Az optimizmust támasztja alá az is, hogy az Európai Unió pénzügyminisztereinek keddi találkozóján téma lesz a magyar konvergenciaprogram, s piaci vélemények szerint az Ecofin támogató döntésére lehet számítani. Ez erősítheti, míg a szerdán megjelenő szeptemberi inflációs mutató gyengítheti a forint árfolyamát - mondták kereskedők az MTI-nek. Egyelőre azonban van vételi érdeklődés a forint iránt, a piaci aktivitás is nagyobb a hétfői amerikai és japán tőzsdei szünnapok után. A dollárt 216,55/70 forinton jegyezték, szemben a hétfői 216,20/40 forinttal. Legfrissebb devizaárfolyamok
Cikkek A V4-ek a legnagyobb szarkák 
Privátbankár.hu | 2006. október 10. 10:10
Európa 24 országát vizsgálva az üzletek forgalmához viszonyítva Csehországban történik a legtöbb lopás, Magyarország a 3. - írja a Napi Gazdaság
Cikkek Pénzre vagy sikerre vágynak a fiatalok? 
Privátbankár.hu | 2006. október 10. 09:34
Az európai fiatalok többsége realista: bár a szórakozni akarnak, háromnegyedük tisztában van azzal, hogy ehhez elengedhetetlen a jó fizetés
Cikkek Tovább csökkent a külker-hiány 
Privátbankár.hu | 2006. október 10. 09:21
A külkereskedelmi mérleg hiánya 1,709 milliárd euró volt az idén az első nyolc hónapban, 353 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden az előzetes adatokat. Az első nyolc hónapban az export 36,576 milliárd euró volt, 16 százalékkal több, mint egy évvel korábban, az import 38,285 milliárd eurót tett ki, ami 14 százalékos bővülés. A külkereskedelmi mérleg nyolcadik havi hiánya 288 millió eurót tett ki, ami az egyenleg 158 millió eurós javulását jelenti a 2005. augusztusi értékhez képest. A KSH tájékoztatása szerint 2006. január-augusztusban a kivitel értéke 9.660 milliárd forintot, a behozatalé 10.110 milliárd forintot tett ki. Az export értéke 24, az importé pedig 22 százalékkal nőtt 2005 első nyolc hónapjához képest. A külkereskedelmi mérleg hiánya január-augusztusban 450,2 milliárd forint volt, 60 milliárd forinttal kevesebb az egy évvel korábbinál. A külkereskedelem nyolcadik havi hiánya 81 milliárd forintot tett ki, az egyenleg 29 milliárd forinttal javult a 2005. augusztusi értékhez képest. Csaknem 200 millió euróval csökkent a külker-hiány
Cikkek A Mol megveszi az NWOG-Mol 100 százalékát 
Privátbankár.hu | 2006. október 10. 09:16
A Mol Nyrt. október 9-én adásvételi szerződést írt alá a North-West Oil Group (NWOG) orosz céggel az NWOG-Mol olajkutató projektvállalat 100 százalékának megvásárlásáról 15,5 millió dollárért - közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden. Az ügylet zárásához különböző feltételek teljesülése, köztük az orosz versenyhivatal jóváhagyása szükséges. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek A Pannonplast vételi jogot írt ki Synergon részvényekre 
Privátbankár.hu | 2006. október 10. 09:13
A Pannonplast Műanyagipari Nyrt. október 6-án vételi jogot írt ki a tulajdonában lévő 463 ezer darab Synergon részvényre - közölte a Pannonplast a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden. A vételi jogot annak jogosultja 2006. október 6. és 2009. október 5. között gyakorolhatja egyben vagy részletekben. A teljes részvénymennyiségre kiírt opció gyakorlása esetén a Pannonplast tulajdoni hányada 13,528 százalékról 8,682 százalékra, befolyásának mértéke 13,914 százalékról 8,93 százalékra csökken. A közlemény nem tartalmazza az opció árfolyamát. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek A Fidesz az MSZP-vel egyeztetné gazdasági programját 
Privátbankár.hu | 2006. október 10. 09:01
Nem sokat lehet megtudni a Fidesz alternatív gazdasági programjáról. Ami ismert: sok kérdésben egyeztetnének a szocialistákkal, és szerintük is szükség van megszorításokra. Az továbbra is csak valószínű: adóemelésre e szerint is szükség volna - írja a Népszabadság
Cikkek Mi lesz az elbocsátott minisztériumi dolgozókkal? 
Privátbankár.hu | 2006. október 10. 08:22
Lassan véget érnek a minisztériumi elbocsátások, szeptember végéig 1767 dolgozó távozását jelentették be csoportos létszámcsökkentés keretén belül
Cikkek Még két napig utalhatják az eva előlegét 
Privátbankár.hu | 2006. október 10. 08:06
Csütörtökig kell átutalniuk az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozóknak a harmadik negyedévi adóelőleget. Augusztus végéig a költségvetésbe 79,8 milliárd forintnyi eva folyt be, a 106,9 milliárd forintos éves bevételi előirányzat 74,6 százaléka. Ebben az évben még kétszer kell adóelőleget fizetniük az eva körbe tartozó vállalkozásoknak: október 12-ig az árbevétel 15 százalékának megfelelő harmadik negyedévi adóelőleget kell átutalniuk az APEH-nek, december 20-ig pedig az adóévi várható összeg 100 százalékára kell azt kiegészíteni (a társasági adóban ezt hívják feltöltésnek). Lényeges változás, hogy október 1-től az eva adókulcsa 15 százalékról 25 százalékra emelkedik. Az október elsején emelkedő eva-kulcs miatt az idei bevétel után két módon lehet adózni: az első szerint elkülöníti a szeptember 30-ig szerzett és azt követően befolyt jövedelmeit az adózó, és ennek megfelelően 15, illetve 25 százalékkal fizeti az adót. A másik lehetőség: az éves bevételt osztja háromnegyed-egynegyed részre, és az előbbi után 15, míg az utóbbi után 25 százalékot fizet. Tavaly októberben 20,4 milliárd eva folyt be a költségvetésbe, az idén júliusban, a legutóbbi adóelőleg befizetés hónapjában 24 milliárd. További adózási tudnivalók
Cikkek Szükség van a nemzeti parlamentek ellenőrzésére is 
Privátbankár.hu | 2006. október 10. 08:00
Szükség van arra, hogy az Európai Parlament ne csak az Európai Számvevőszéken és a nemzeti számvevőszékeken keresztül, az Európai Bizottság ne csak a főigazgatóságokon és azok kiépített ellenőrzés rendszerein keresztül kontrollálja az uniós pénzek felhasználását, de a nemzeti parlamentek is vállalják fel ebben a közvetítést - vélte Fazakas Szabolcs (MSZP), az EP költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke Brüsszelben annak kapcsán, hogy az Európai Parlament történetében először együttes ülést tartott a szakbizottság a 25 tagország illetékes társbizottságával
Cikkek Az OPEC javaslatára drágult az olaj 
Privátbankár.hu | 2006. október 10. 07:57
Emelkedett, de napi csúcsa alatt zárt a kőolaj ára hétfőn Londonban és New Yorkban azután, hogy az OPEC elnöke napi 1 millió hordó termeléscsökkentésre tett javaslatot. Napközben mindkét piacon jóval 1 dollár feletti volt a kőolaj nyeresége, de az OPEC vezetőjének a bejelentése az 1 millió hordó termelés visszafogásról megnyugtatta a befektetőket, nem okozott meglepetést, miután a szakértők már napok óta erről a mennyiségről beszéltek. A csaknem két éve először végrehajtandó visszafogásnál a szervezet jelenlegi termelési szintjét vennék alapul, ami valamivel kisebb az OPEC napi 28 millió hordó hivatalos kvótájánál. Az OPEC elnöke már eljuttatta ezzel kapcsolatos javaslatát a tagországoknak, amelyektől október 10-éig vár választ. Az Irak nélkül számított 11 OPEC ország szeptemberi napi termelése 27,43 millió hordó volt. Az intézkedés célja megállítani a hetek óta tartó erőteljes olajár-csökkenést a világpiacon. Szakértők szerint egyelőre nem világos, hogy a termelés visszafogás mikor lép életbe. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta novemberi jegyzése 20 cent emelkedéssel 59,96 dolláron zárt. Napi csúcsa 61,25 dollár volt. A WTI ára a júliusban beállított rekordszint óta mintegy 18 dollárral gyengült. Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent novemberi határidőre 71 centtel 60,54 dollárra drágult. Az olajpiacon is nagyot szólt az észak-koreai atom
Adó Csak 1500-an nem fizették meg a regadót? 
Privátbankár.hu | 2006. október 10. 07:46
A visszamenőleges ellenőrzések eddigi tapasztalatai azt jelzik, mégsem történt annyi jogsértés a regisztrációsadó-befizetések körül, mint amennyit egyes szakértők vártak
Cikkek Phenjant elítélik, de még kérdés a nagyhatalmak következő lépése 
Privátbankár.hu | 2006. október 10. 07:28
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozottan elítélte hétfői rendkívüli ülésén az aznap végrehajtott észak-koreai kísérleti atomrobbantást
Cikkek Az üzletembereket riasztották el a zavargások 
Privátbankár.hu | 2006. október 10. 07:10
Az idegenforgalmon belül a konferenciaturizmusra mérte a legnagyobb csapást az elmúlt hetek zavargássorozata - írja a Magyar Hírlap
Cikkek Adót minden ingatlanra!? 
Privátbankár.hu | 2006. október 10. 06:50
Minden ingatlant megadóztat a kormány 2008-tól - derül ki a Magyar Nemzet birtokába került pénzügyminisztériumi tervezetből
Cikkek Hétfőn a világ túlment minden határon 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 18:30
A világ hétfőn "ökológiai értelemben mínuszba" lépett, ami azt jelenti, hogy az év hátralévő részében az emberiség a környezeti eszközeit meghaladó szinten fog létezni
Cikkek S&P: az atomkísérlet még nem ok Dél-Korea leminősítésére 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 18:28
Az észak-koreai nukleáris kísérleti robbantás önmagában nem gyakorol nyomást Dél-Korea elsőrendű "A/A-1"-es szuverén deviza- és beladósi besorolására, vagy annak stabil kilátására, mivel továbbra is kevéssé valószínű, hogy az atomkísérlet az észak-koreai rendszert összeomlását elősegítő mértékű szankciókhoz, vagy nyílt fegyveres konfliktushoz vezet - áll a Standard & Poor's londoni közleményében. A világ legnagyobb hitelminősítőjének elemzése szerint a ház alapforgatókönyve az, hogy a KNDK atomleszereléséhez vezető folyamat elhúzódik, és kimenetele bizonytalan, a megoldás azonban végső soron békés lesz.Belső ember szivárogtatott
Cikkek Cáfolták Lamperth Mónika menesztését 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 18:05
Danks Emese kormányszóvivő cáfolta a Magyar Nemzet Online értesülését, miszerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a hét folyamán meneszteni fogja Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési minisztert. A Magyar Nemzet online MSZP-ből származó értesülésre hivatkozva jelentette meg a hírt. "A miniszterelnöknek sem indoka, sem szándéka sincsen arra nézve, hogy menessze az önkormányzati és területfejlesztési minisztert" - mondta Danks Emese.Belső ember szivárogtatott
Cikkek Materazzi: Amit valójában mondtam Zidane-nak 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 18:00
Viccek, videók, játékok és reklámok tömkelege valamint egy francia sláger után újabb emléket állítanak minden idők leghírhedtebb fejelésének: Materazzi könyvet írt
Cikkek Kemény eurómilliárdokba kerül a depresszió 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 17:44
A depresszió évente 118 milliárd euróba kerül Európában - közölte felmérésének eredményét a svéd Karolinska Institut. A költségek kétharmada az elveszett munkanapokból adódik, s csupán egyharmada a kezelés. Az intézet szerint Európában 21 millióan szenvednek depresszióban. Németországban például minden tizedik nap munkahelyi hiányzás lelki eredetű betegségre vezethető vissza, az átlagos betegállomány 56 nap, de elérheti a 90 napot is.Jogellenes a háziorvosok jelentése
Cikkek Továbbra is hazaiban gondolkoznak az európaiak 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 17:42
Az euró bevezetése ellenére az európai gazdaság sokkal széttagoltabb, mint az amerikai állapítja meg egy Brüsszelben ismertetett tanulmány
Cikkek Mindekit meglepett a PM: a várt fele lett a deficit 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 17:20
Az államháztartás - önkormányzatok nélkül - szeptemberben 70,2 milliárd forint hiánnyal zárt, az első kilenc havi pénzforgalmi deficit 1.457,2 milliárd forint, az éves előirányzat 82,8 százaléka - közölte a Pénzügyminisztérium. A tárca szeptemberre 142,7 milliárd forint államháztartási hiányt várt pénzforgalmi szemléletben, önkormányzatok nélkül. Az első kilenc hónapra a prognózis 1.529,7 milliárd forint deficittel számolt, ami a GDP 6,6 százaléka, a hétfőn közölt A szaktárca gyorsjelentése szerint a vártnál kisebb hiány hátterében az adóbevételek kedvezőbb alakulása áll: áfából, jövedéki-, regisztrációs és személyi jövedelemadóból több volt a befizetés, emellett a tervezettnél kevesebbet költöttek a központi költségvetési szervek.A kutatók sem értik: hol a pénz?
Cikkek Már rég nem a támogatott hitel a menő - négyzetméterenként 70 ezres profit 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 17:11
Drasztikusan csökkent az elmúlt három évben az új lakásra támogatott hitelt igénybevevők száma, használt lakás vásárlására, bővítésére, korszerűsítésére, felújítására szintén kevesebben vettek fel támogatott kölcsönt - a devizában felvett hitelek száma és összege viszont továbbra is drasztikusan emelkedett
Cikkek Minimális plusz a zárásban 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 16:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 52,91 pontos emelkedéssel, 22.109,48 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,24 százalékos erősödés. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek Már a Földön is kapható az Űrjoghurt, és nem is drága 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 16:39
Egy japán tejüzem, a Himawari tavasszal két baktériumtörzset küldött a világűrbe egy Bajkonurból felszálló Szojuz fedélzetén. Az űrutazás állítólag javítja a joghurt ízét
Cikkek Megkezdődött a tokaji szüret 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 16:36
Megkezdődött az úgynevezett nagyszüret a Tokaj-hegyaljai borvidéken, a termelők mintegy 300-350 ezer mázsa termést várnak. Marzcinkó Ferenc, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke azt mondta, azért kezdték meg a szüretet a szokásosnál hamarabb - a hagyományos Simon-Juda napja előtt -, mert a szőlő mustfoka már most elérte a 18-20 fokot. A hegyközségi tanács elnöke szerint a szüret valószínűleg október végéig tart, ám a külföldi érdekeltségű cégek várhatóan még novemberben is szüretelnek majd.Tízszer annyi bort exportálunk, mint importálunkMegfellebbezhetetlenül a magyaroké a Tokaji
Cikkek A Malév vigyáz a leginkább a csomagokra 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 16:15
A Malév az egyik leggondosabb európai légitársaság az Európai Légitársaságok Szövetségének (Association of European Airlines, AEA) harmadik negyedévi összesítése alapján - közölte a légitársaság. A statisztikában a csomagokra leginkább vigyázó légitársaságok sorában a 25 taglégitársaság közül a Malév első helyezést ért el. A sérült és elvesztett poggyászokat tekintve a Malév júliusban második lett: ezer utasra vetítve 0,6 csomag sérülésével. Az AEA átlaga 1,16 volt. Az elveszett és késve kiszolgáltatott poggyászok tekintetében a Malév 2005. nyári hónapjaiban még a középmezőnyben foglalt helyet, 2006-ra a légitársaság 4-5. helyre került - áll a közleményben. Egyre könnyebben elszállhatunk
Cikkek Makroadatok és az Ecofin határozata mozgathatja a forintot 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 16:02
Alacsony forgalomban stabil maradt a forint hétfőn a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy tájban 272,45/50 forinton jegyezték szemben a péntek délutáni 272,40 forinttal. A forint 3,50 százalékon állt a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. Az euróval 271,40-272,50 forint közötti viszonylag szűk sávban kereskedtek a nap folyamán. A piac aktivitása elmaradt az átlagostól, mert az amerikai és a japán piacok zárva tartottak. Várhatóan az államháztartás szeptemberi hiányáról 17 órakor megjelenő adatok piaci hatása is csak kedden lesz érezhető a hétfői gyér piaci részvétel miatt. Kedden a magyar konvergencia programot támogató határozatot hozhat az Ecofin, ami erősítheti, míg a szerdán megjelenő szeptemberi inflációs mutató gyengítheti a forint árfolyamát. Az euró árfolyamát rövid távra 273,50 forint körül tartják valószínűnek.Legfrissebb devizaárfolyamok
Cikkek Jogellenes a háziorvosok jelentése 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 15:40
Jogellenes a háziorvosok tételes betegforgalmi jelentése, mert azt nem törvény, hanem kormányrendelet szabályozza - jelentette be az adatvédelmi biztos. Péterfalvi Attila hangsúlyozta: kellő jogalap hiányán túl problémát jelent még az is, hogy az orvosok által szolgáltatott információk adatkezelési szempontból "törékenyek", hiszen az "adatok útját" semmiféle külön védelemben nem részesítik. Az ombudsman felhívta az egészségügyi minisztert, hogy helyezze hatályon kívül a kormányrendeletet, továbbá felkérte a jogalkotókat arra, hogy törvényi szinten teremtsék meg a jogalapot a jelentés használatához.Az OEP akár szerződést is bonthat a háziorvosokkalJön a gyógyszeradó?
Cikkek Az autósok megint vidám szerda elé néznek 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 15:05
Bruttó három forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol - értesült az MTI piaci forrásokból. A gázolaj ára nem változik. A Mol az üzemanyagok árát legutóbb két hete csökkentette: a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára akkor bruttó 4 forinttal lett alacsonyabb. Az e heti, szerdai árcsökkentést követően a kutaknál 262 forint körül lesz az átlagos benzinár, de az egyes üzemanyagtöltő-állomások között 10-15 forintnál nagyobb különbséget is tapasztalhatnak az autósok. A gázolaj átlagára 265 forint körüli szinten marad. A piacon a korábban csúcsokat elérő nemzetközi jegyzésárak mérséklődésével magyarázzák az árváltozásokat. Az árat befolyásolja az is, hogy a késztermék-készletek továbbra is magasak.Folytatódik a benzinár csökkenés
Cikkek Ingatag maradhat a befektetői bizalom 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 14:55
A belpolitikai feszültségek piacmozgató hatása várhatóan mérsékelődik a pénteki bizalmi szavazást követően, a befektetői bizalom azonban az OTP Bank elemzői szerint az elhúzódó demonstrációk miatt ingatag maradhat a forinteszközökkel szemben. A bank elemzői szerint a héten elsősorban az amerikai kamatszint alakulásával kapcsolatos várakozások befolyásolhatják a régió piacait. Az Ecofin konvergenciaprogramról szóló keddi döntése az előzetesen kiszivárgott értesülések szerint nem tartalmaz a hazai piac számára negatív és komolyabb szankciókat kilátásba helyező véleményt, csupán a hiánycsökkentést lehetővé tevő intézkedésekre kijelölt április 10-i határidőt - áll az elemzésben. Financial Times: időzített bomba a magyar gazdaságLegfrissebb devizaárfolyamok
Cikkek Amerikai kutató kapta a közgazdasági Nobel-díjat 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 14:41
Az amerikai Edmund S. Phelpsnek ítélte oda a Svéd Királyi Tudományos Akadémia az idei közgazdasági Nobel-díjat makroökonómiai elemzései elismeréseként. Indoklásában az akadémia kiemelte, hogy Phelps munkássága lényegesen hozzájárult a gazdaságpolitika rövid és hosszú távú hatása közötti összefüggések megértéséhez. Phelps 1933-ban született, a Yale egyetemen kezdte karrierjét, jelenleg a Columbia egyetem professzora. Az idei Nobel-díjak közül még kettő odaítélése van hátra: csütörtökön hozzák nyilvánosságra az irodalmi díj kitüntetettjét, pénteken a Nobel-békedíjét. Az idei orvosi díjat Andrew Z. Fire és Craig C. Mello genetikusnak ítélték oda, a fizikai díjat Johan C. Mather és George F. Smoot csillagfizikus kapta, a kémiaival Robert D. Kornberg biokémikus munkásságát ismerték el.
Cikkek Nem foglalkoztak a jegybanki kamattal 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 14:23
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfőn nem foglalkozott a jegybanki alapkamatláb megváltoztatásával - közölte az MNB. A testület az ülésen áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat, de meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalt az alapkamatról.Járai: sebezhető a forint, vakvágányon a gazdaság
Cikkek Financial Times: időzített bomba a magyar gazdaság 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 14:22
Magyarország a szilárdan rögzített eurócsatlakozási időpont kijelölésével megkönnyítette volna magának a felelős költségvetési politika alkalmazását, áll a londoni üzleti napilap kommentárjában, amely szerint a közép-európai politika "alapvető hazugsága", hogy lehet jól élni az EU-n belül, de az euróövezeten kívül
Adó A különadónál nem számít az elhatárolt veszteség 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 13:45
A 2006. szeptember 1-jén hatályba lépett, az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló törvény sem a korrekciós tételek körében, sem egyéb vonatkozásban nem rendelkezik veszteség elhatárolásáról, elhatárolt veszteség leírásáról - hívja fel tájékoztatójában a figyelmet az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal.
Cikkek Egyre könnyebben elszállhatunk 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 13:21
Egy fapados légitársasággal és két célállomással bővül a ferihegyi repülőtér kínálata. Ezzel immár 52 légitársaság kínál menetrendszerinti járatokat a világ 100 városába Budapestről
Befektetés Magyar Telekom: újabb 2 vitatott szerződést találtak 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 13:19
Straub Elek azt közölte a részvényesekkel, hogy a vizsgálat befejezésének időpontját nem tudja megmondani, de az eddig felmerült költségek elérik a 3,1 milliárd forintot
Cikkek Utolsó szülinapját ünnepelte a tolár 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 13:05
Alig több, mint 15 évet él a szlovén tolár, amely október 8-án ünnepelhette 15. születésnapját, de január 1-től helyét már az euró veszi át. Szlovénia 1991 október 8-án vezette be a tolárt - jó három hónappal kiválása után az egykori Jugoszláviából. Az euróérméket már december közepétől úgynevezett indulócsomagokban osztják szét az állampolgároknak, de ezek csak január 1-től lesznek használhatók. Külön szlovén euróbankjegyeket nem nyomnak, ezeket más euróövezeti országoktól szerzi be a szlovén jegybank, a szükséges mennyiség egy része már a szlovén bankok trezorjaiban van.Legfrissebb devizaárfolyamok
Cikkek Szekeres 3 fontos tanulságot említ beszédében 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 12:41
Szekeres Imrének, az MSZP elnökhelyettesének titokban felvett beszédét tette közzé a magyar közszolgálati rádió
Cikkek FAZ: Gyurcsánynak és Orbánnak van még mit tanulnia 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 12:15
Orbán Viktor csatát vesztett a parlament, Brüsszel és a pénzügyi piacok támogatását maga mögött tudó miniszterelnökkel szemben, de "végkimerülésig tartó háborúra" rendezkedett be, amelyhez megvannak a fegyverei - vélték a francia napilapok
Cikkek Csúszópénzzel olajozzák Romániában a vámeljárást 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 12:05
Egy román cégek körében végzett felmérés szerint a román vámosokhoz évente összesen mintegy 8,3 millió eurónak megfelelő csúszópénz áramlik, annak érdekében, hogy a határon a különböző formalitások lebonyolítása minél zökkenőmentesebb legyen. A "Zona Romania" vonali újság összesítése szerint cégenként minden harmadik nap átlag 83 eurót juttatnak a vámosoknak, ez a pénz kiegészítésként szolgál a hiányzó papírok, eredet-, vagy díjfizetési igazolások, áruérték-nyilatkozatok mellett. A reprezentatív felmérésben mintegy 120, export-import ügyletet bonyolító cég vett részt. Kevesebb a csúszópénz, csökkent a korrupcióSzorul háttérbe a kenőpénz?
Cikkek Leálltak a műholdas lottózók 
Privátbankár.hu | 2006. október 9. 11:55
Az Eutelsat W3A európai műholdas szolgáltatás műszaki meghibásodása miatt a Szerencsejáték Zrt. várhatóan délután 15 óráig nem tudja biztosítani a forgalmazást azokon az értékesítő helyeken, ahol az adatátvitel műholdas kapcsolattal valósul meg - tudta meg az MTI hétfőn a Szerencsejáték Zrt. szóvivőjétől. Somorai László marketingigazgató elmondta: az üzemzavar a működő közel 4.700 terminálból összesen mintegy 1.400 terminált (325 saját lottózói terminált, 529 postai terminált, 23 Hírkert és 611 magánbizományost) érint, ahol a teljes szolgáltatás szünetel. A vezetékes összeköttetéssel rendelkező 2.456 darab terminál és a mobil adatátviteli rendszer 739 terminálja továbbra is üzemel. A bevételkiesés mértékét még vizsgálják. A kár összegétől függően a Szerencsejáték Zrt. kártérítési igényt nyújthat be a műholdszolgáltatóhoz - mondta a cég szóvivője. Próbáljon szerencsét a bankautomatával!Lottómilliárdok: Ön kinek adna belőle?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG