Hírek
Részvény / Deviza / Áru
Nem lesz zökkenőmentes a Tesla trónra emelése
Király Béla | 2020. december 6. 05:45
A héten derült ki, hogy a Tesla bekerül az S&P 500-as indexbe. Ez abból a szempontból pozitív, hogy csökkenti a mostani vezető papírok túlsúlyát, amire egyébként máshol is törekednek. Az viszont, hogy egy mára óriási tőkeértékűvé növekedett cég kerül be az indexbe eddig nem látott kihívásokat támaszt a piac szereplői elé.
Kultúra
1,8 milliárd forint pótlólagos támogatás a folyóiratoknak – mely orgánumok részesülhetnek majd belőle?
Szarvas György | 2020. december 5. 17:24
Demeter Szilárd komoly felháborodást kiváltó holokausztos írása kissé elterelte a figyelmet arról, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójaként, egy november közepi kormányhatározat értelmében jövőre jókora összeg fölött fog rendelkezni, amikor az irodalmi és kulturális folyóiratok támogatása kerül majd napirendre.
Vásárló
Minden, amit az otthonok szellőztetéséről tudni érdemes
Márkázott tartalom | 2020. december 5. 14:29
Az otthonok korszerű fűtése és hűtése mellett kevesebb szó esik a belső terek megfelelő levegőminőségéről, amely legalább olyan fontos, mint az ideális hőmérséklet fenntartása. De milyen az egészséges beltéri levegő, és hogyan biztosítható? Az alábbiakban megmutatjuk!
Közérdekű
Indul a hajrá az év végi adócsökkentéseknél
Privátbankár.hu | 2020. december 5. 13:32
Év végén nagymértékben megugranak a befizetések az adókedvezményt biztosító lakossági megtakarítási konstrukciókba. De vajon mire érdemes figyelni, mely konstrukciókat éri meg választani? Megmutatkozik-e a koronavírus hatása e téren is, és ha igen, hogyan?
Vállalat
Az év elején már túl lesz a válságon az építőipar
Privátbankár.hu / MTI | 2020. december 5. 11:13
A kormányzat otthonteremtési programjának, valamint az idén előkészített és a jövőre induló beruházásoknak köszönhetően az építőipar 2021 első negyedévének a végére léphet túl a koronavírus-járvány következményein - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.
Vállalat
Erre érdemes figyelni, ha a weben vásárolunk ajándékot
Király Béla | 2020. december 5. 10:40
Az idei évben a karácsonyi vásárlásokra is kihat a koronavírus-járvány. Sokan a vásárlásaikat online intézik, ez azonban nem várt problémákat okozhat, ha az utolsó pillanatra halasztaná valaki az ajándékok beszerzését.
Közérdekű
Koronavírus: továbbra sem sikerül megfékezni a világjárványt
Privátbankár.hu / MTI | 2020. december 5. 10:24
A világon 65 862 427 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 518 096, a gyógyultaké 42 306 873 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint.
Vállalat
Hogyan válassz domainnevet?
Márkázott tartalom | 2020. december 5. 10:10
Egy vállalkozásnak napjainkban rendelkeznie kell saját honlappal, hiszen ez lehet az egyik fő bevételi forrása. Ha ehhez már megvan a webtárhely, akkor szükség van egy domainre is, hogy a látogatók felkereshessék a weboldalt. A domain nevének kiválasztása viszont alapos megfontolást igényel. Gyakran felmerül a kérdés, hogy mire kell ilyenkor figyelni, és pontosan mi a domainregisztráció folyamata?
Közérdekű
Továbbra is rekordszinten a koronavírus áldozatainak száma
Privátbankár.hu | 2020. december 5. 09:37
Ismét rekordszámú halálesetről adott számot a koronavirus.gov.hu. Emellett a korházban kezeltek száma is növekedett.
Személyes pénzügyek
Újfajta jótálási jegy lesz januártól
Privátbankár.hu / MTI | 2020. december 5. 09:19
A szavatosság-jótállási szabályozás átfogó módosításának részeként 2021-től a papír alapú mellett bevezetik az elektronikus jótállási jegyet - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Vásárló
A leggyakoribb esküvői babonák
Márkázott tartalom | 2020. december 5. 09:14
Mint minden eseményhez, úgy az esküvőkhöz is tartoznak különböző babonák, így nem véletlen, hogy sokan igyekeznek minden apróságnak eleget tenni. Lássuk, hogy melyek is a legnépszerűbbek!
Vállalat
Idén karácsonykor is nagy pörgés lesz a játékpiacon
Privátbankár.hu / MTI | 2020. december 5. 08:58
A Regio Játék becslése szerint az éves magyar játékpiaci forgalom meghaladhatja az 50 milliárd forintot, melynek fele, 25-27 milliárd forint a karácsonyt megelőző másfél hónapban realizálódik - közölte a cég.
Makro / Külgazdaság
Szlovénia más utat választott, mégis sikeresebb, mint Magyarország
Szegő Iván Miklós | 2020. december 5. 06:07
Óriási szlovén sportsikereket hozott 2020: a Tour de France első két helyét a kétmilliós kisállam kerékpárosai szerezték meg, az NBA legjobbjai közé beszavazták egy kosarasukat. Kézilabdában és röplabdában is az első négyben találjuk a délszláv országot Európában. Mi a titkuk, s mi a pénzügyi háttere a titoknak? – sorozatunk első része ezt próbálja kideríteni, miközben a koronavírus súlyosan érinti délnyugati szomszédunkat is.
Makro / Külgazdaság
Az ember, aki egy nap alatt mindent elveszített - A Hét Videója Szájer Józsefről
Baka F. Zoltán | 2020. december 4. 19:31
Sikamlós történettel foglalkozunk e heti videónkban, Szájer József brüsszeli szexbotrányával. A fideszes politikus meghatározó alakja volt az Európai Parlament magyar szekciójának, a segítsége nélkülözhetetlen volt a magyar kormány és Brüsszel közt egyre eldurvuló viták kezelésében. Mindez azonban múlt idő. Szájer bukott, de vajon a bukása egyéni dráma, vagy egy teljes politikai kurzusról is lerántotta egyben a leplet? Erre is keressük a választ a videóban, meg arra, hogy mennyit veszített a botránnyal a politikus. Aki sok tisztségéről, posztjáról lemondott már, jószerivel egyedül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes tanári kinevezéséről nem tudni, hogy azt megtartja, megtarthatja-e. Végül arra a kérdésre is keressük a választ, hogy szabad-e pálcát törni Szájer József felett. Ön szerint?
Részvény / Deviza / Áru
Új mozifilmek nézhetők a streamen, sokkot kapott a filmipar a döntéstől
Eidenpenz József | 2020. december 4. 18:54
A rossz amerikai foglalkoztatási adat ellenére a tőzsdék tovább emelkednek, jórészt az amerikai élénkítő csomaggal kapcsolatos várakozások hatására. Európában is kellemes a hangulat, a lengyel tőzsde valósággal száguldott. De a BUX is átlagon felül ment, főleg a Richter húzta egy bejelentés nyomán. A forint gyengül, száguld a platina. Alaposan felforgatta az amerikai filmipart egy bejelentés.
Makro / Külgazdaság
Egyre zűrzavarosabbak a hazai koronavírus-halálozási adatok
Kormos Olga | 2020. december 4. 18:34
Európa egyik legmagasabb koronavírus halálozási rátáját produkálja Magyarország, de szakértők szerint az áldozatokról szóló adatokat vagy kozmetikázzák, vagy hiba van az adatszolgáltatási rendszerben.
Makro / Külgazdaság
Herr Weber! Nem vagyunk balfácánok! - írta Orbán Viktor a Néppárti vezetőnek
MTI | 2020. december 4. 18:09
Odamondogatós levélben ostorozta Manfred Webert, az Európai Néppárt EP frakcióvezetőjét és a magyar kormányt mind erősebben bíráló más európai politikust Orbán Viktor. Közben kiderült, hogy nem biztos, hogy napirendre veszik a következő EU-csúcson a közösség új hétéves keretköltségvetése (MFF), a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alap (NGEU) és az EU-s források felhasználását jogállami feltételekhez kapcsoló mechanizmus alkotta csomag ügyét.
Makro / Külgazdaság
Mégis kitartanak a vétó mellett a lengyelek
Privátbankár.hu / MTI | 2020. december 4. 17:06
Tegnap úgy tűnt, hogy Varsó enged vétó ügyben, ma viszont megerősítette korábbi álláspontját. A jelek szerint a lengyel kormány nem teljesen egységes ebben a kérdésben.
Személyes pénzügyek
5. B. Miért szerették a devizahitelt, és miért okozott ez nagy problémát?
- | 2020. december 4. 16:59
A lakossági hitelállomány a kilencvenes évek második felében elért 4 százalékos GDP-arányos mélypontról közel tízszeresére nőtt 2009 őszére, úgy, hogy a devizahitelek aránya ezen belül sokkal gyorsabban ütemben emelkedett. 2008 őszére már az összes hitel több mint 70 százaléka nem forintalapú volt.
Ingatlan
Most még sírnak az építőiparosok, tavasztól már nevetnének
Mester Nándor | 2020. december 4. 16:41
Decemberben és a jövő év első egy-másfél hónapjában szinte teljesen bemerevedik a hazai építőipar. Az építkezések várhatóan csak tavasszal pöröghetnek fel, a munkaerőhiány viszont egyre aggasztóbb, ezért további csúszások lehetnek sok nagyobb építési beruházásnál. A kisebb cégek - főleg vidéken - a magánerős megrendelésekben bíznak.
Makro / Külgazdaság
Müller Cecília szerint veszélyes a karácsonyi bevásárlás
Privátbankár.hu / MTI | 2020. december 4. 14:39
Azt ajánlja, hogy minél kevesebb időt töltsünk az üzletekben. Arról is beszélt, hogy még mindig magas a kórházban kezeltek száma.
Makro / Külgazdaság
Így kerüli meg hazánkat a NATO és az EU – betelt a pohár
Káncz Csaba | 2020. december 4. 14:13
„Egyes országok rendszeresen akadályozzák” a közös fellépést, ezért a NATO Ankara és Budapest miatt korlátozni tervezi a nemzeti vétó jogát. A héten Görögország, Ciprus, Franciaország, Egyiptom és az Egyesült Arab Emirátusok tart közös tengeri hadgyakorlatot a Kelet-Mediterráneumban, világos üzenetet küldve Ankara felé. Káncz Csaba jegyzete.
Részvény / Deviza / Áru
Nem minden áron érdemes Airbnb-részvényt venni a guru szerint
Eidenpenz József | 2020. december 4. 12:25
Vegyes vírushírek mellett enyhe pluszok vannak a tőzsdéken, a lengyel és a magyar index felülteljesít, a forint hullámvasúton mozog. Megegyezett az OPEC+, de az olajár csak csendesen emelkedik. Damodaran professzor alapvetően pozitívan vélekedik az Airbnb-ről, amelynek marzsai nőhetnek, a kockázatai pedig alacsonyak. De minden ár kérdése.
Makro / Külgazdaság
Megindult a tömeges tesztelés a magyar Covid-laborban
Wéber Balázs | 2020. december 4. 12:14
Ausztriában a tesztelés ingyenes, és a jelek szerint van igény rá.
Vásárló
Mit érdemes tudni az Imunex zöldalga-kapszuláról?
Márkázott tartalom | 2020. december 4. 10:33
A történelem során több nemzet már az ókorban említette és fogyasztotta a mikroalgákat, többek között a maják és aztékok is. Fontos élelemnek tartották, úgy tekintettek rá, mint a földi élet első megtestesítőjére. Évezredekkel ezelőtt zöld aranynak nevezték ezt a különös növényt, ami túlélt minden jelentős változást bolygónkon.
Magyarországon a Mannavita vállalat képviseletében készülnek algatartalmú étrend-kiegészítők tabletta és kapszula formájában. A termékek előállításához orvosok és táplálkozási szakemberek véleményére támaszkodnak.
Makro / Külgazdaság
Üzent Brüsszel az Orbán-kormánynak: ha marad a vétó, sok pénzt veszítetek
Wéber Balázs | 2020. december 4. 09:58
Ami tegnap még csak sajtóértesülés volt, mára hivatalossá vált: az Európai Bizottság kész megkerülni a magyar-lengyel vétót.
Közérdekű
Sajnos újabb csúcson a napi áldozatszám
Privátbankár.hu | 2020. december 4. 09:22
Egyre közelebb érünk ahhoz, hogy 24 órán belül akár 200 áldozatot szedjen az országban a koronavírus.
Makro / Külgazdaság
Sínen van a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2020. december 4. 09:07
Októberben a járvány miatti újabb korlátozások léptek életbe Magyarországon és a legfontosabb felvevőpiacokon is. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a magyar ipart ez érdemben nem befolyásolta, kis mértékben növekedni tudott éves összevetésben is.
Közérdekű
Nem javasolják Orbán Viktornak az enyhítést járványügyi szakemberek
Csabai Károly | 2020. december 4. 08:43
Az operatv törzs ugyan csak a hétfő reggel 6 órakor kezdődő ülésén dönt a december 10-én éjfélig tartó szigorítások utáni időszakról, így a karácsonykor és szilveszterkor érvényes szabályokról, a járványügyi szakemberek azonban mereven elleneznek mindenfajta könnyítést - közölte Orbán Viktor a ma reggeli rádióinterjújában.
Közérdekű
Joe Biden beoltatja magát, ha új főtanácsadója azt mondja
MTI | 2020. december 4. 06:55
Joe Biden várható amerikai elnök egészségügyi főtanácsadónak kérte fel helyi idő szerint csütörtökön Anthony Faucit, a koronavírus-járvány elleni küzdelem kormányzati munkacsoportjának tagját.
Közérdekű
Már az Egyesült Királyságban a vakcina
MTI | 2020. december 4. 06:40
Megérkezett a Pfizer és a BioNTech vállalatok által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett vakcina első szállítmánya az Egyesült Királyságba, ahol a jövő héten megkezdődik az oltási kampány.
Makro / Külgazdaság
EU-vétó: magukra maradhatnak Orbán Viktorék
MTI | 2020. december 4. 06:29
Lengyelország kész elállni az Európai Unió következő hétéves költségvetésével és koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó pénzügyi alappal kapcsolatban kilátásba helyezett vétójától, ha az unió vezetői jóváhagynak egy magyarázó nyilatkozatot az uniós pénzügyi támogatások és a jogállamiság közötti kapcsolatra vonatkozóan - jelentette ki csütörtökön Jaroslaw Gowin lengyel miniszterelnök-helyettes Brüsszelben.
Részvény / Deviza / Áru
Nincs könnyű helyzetben, aki aranyba fektetne
Király Béla | 2020. december 4. 05:16
Meglehetősen éles kanyarokat vett az idei évben az arany árfolyama, közben a szakértők tanácsai is rendre változtak. November eleje óta lejtőre került az árfolyam, de az elemzők többsége még mindig új csúcsokat vizionál, igaz, megjelentek a szkeptikusok is.
Részvény / Deviza / Áru
Sírnak a Tesla-shortosok, nem osztanak pénzt a Rábánál
Eidenpenz József | 2020. december 3. 19:14
Amerikában ismét reménykednek a befektetők, hogy új gazdaságsegítő csomagot fogadnak el. Bár a járványhírek rosszak, az oltások pozitív hatásában is bíznak. Így tovább tudtak emelkedni a főbb indexek. Európában esett Frankfurt és Párizs, emelkedett London. Budapesten mind a négy fontosabb részvényünk gyengült, de erősödött a forint. Egy hatalmas bank minősítette fel a Teslát, de shortosok is bedobják a törölközőt.
Makro / Külgazdaság
Vétó-ügy: meredek, de nem kizárt lehetőség a nukleáris opció
Wéber Balázs | 2020. december 3. 19:07
Az EU a „nukleáris opciót” is hajlandónak mutatkozik alkalmazni Magyarország és Lengyelország ellen, azaz kizárná a két rebellis országot az uniós helyreállítási alapból. Ezzel eurómilliárdoktól fosztaná meg őket. A fenyegetés meredek, de nem alaptalan – visszatartó erejét épp az adja, hogy nem lehet kizárni a bekövetkeztét.
Közérdekű
Elrendelték a bűnügyi felügyetet az ex-helyettes államtitkár ügyében
Privátbankár.hu / MTI | 2020. december 3. 17:59
A Budai Központi Kerületi Bíróság négy hónapra elrendelte annak a két férfinak a bűnügyi felügyeletét, akit vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával és más bűncselekménnyel gyanúsítanak – közölte a Fővárosi Törvényszék.
Vállalat
Szijjártó Péter tárgyalt: erre a beruházásra ad 600 milliót a kormány
Privátbankár.hu / MTI | 2020. december 3. 17:27
Megállapodást kötött Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Schneider Electric vezetőivel Párizsban csütörtökön az elektronikai vállalat magyarországi gyárainak bővítéséről.
Makro / Külgazdaság
Szájer József zsebe is jócskán megérzi a kényszerű távozást
Vég Márton | 2020. december 3. 17:02
Nagyon sokat bukik egy EP-képviselő, ha lemond a mandátumáról. A forint gyengülése miatt folyamatosan nő a fizetésük forintban kifejezett értéke, most 2,4 millió forint, de ehhez általános költségtérítés, napidíj is jár. Szájer József 16 havi fizetésének megfelelő juttatást is elveszthet.
Makro / Külgazdaság
Petr Kellner vezeti a cseh-szlovák gazdaglistát
Szakonyi Péter | 2020. december 3. 16:15
A kuponos privatizáció egykori csúcstartója, Petr Kellner vezeti az egyesített cseh-szlovák gazdaglistát, míg a második helyen a cseh miniszterelnök Andrej Babis található. A Trend- E15 magazin friss kiadásai szerint a magyarországi lista élén álló Csányi Sándor éppen hogy beférne az ottani első tizenötbe. Az egyik szupergazdag időközben kínos rendőrségi ügybe keveredett.
Makro / Külgazdaság
Hamarosan indul a vakcina.gov.hu
Privátbankár.hu | 2020. december 3. 15:05
A mai online sajtótájékoztató igen rövidre sikerült, s az újságírói kérdésekre nem érkezett válasz. Így lapunk azon megkeresésére sem, hogy mi számít pontosan halasztható műtétnek, vagy, hogy a napokban átadott új honvédelmi logisztikai központban vajon helyet kapnak-e a COVID-vakcinák speciális hűtőraktárai, vagy sem.
Makro / Külgazdaság
Brutális fegyverkezés Északon – új orosz és svéd fegyverek felvonulása
Káncz Csaba | 2020. december 3. 14:03
Észak-Európában egyre erősebb katonai együttműködést találunk, dinamikus fegyverkezéssel párosulva. A skandináv országok éberen figyelik az új orosz fegyverek felvonulását az arktikus térségben. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Covid: jövő héten indul az oltás két európai országban
Wéber Balázs | 2020. december 3. 13:04
Nagy-Britanniában elsőként a kijelölt kórházakban adják be a vakcinát, a tömeges oltások jövőre kezdődhetnek. Az EU-ban december végére kaphat engedélyt ez az oltóanyag. Oroszországban már jövő héten indulnak a tömeges oltások, saját vakcinával.
Makro / Külgazdaság
Konokul kitart a kormány az EU-vétó mellett
Privátbankár.hu | 2020. december 3. 12:44
Kitart álláspontja mellett a kormány és nem tart attól, hogy Magyarország ne kapná meg az országot megillető uniós pénzeket – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfon.
Részvény / Deviza / Áru
Áprilisban elszáll majd a benzin ára?
Eidenpenz József | 2020. december 3. 12:28
Az EU a helyreállítási alapról és a Brexitről vitatkozik, az amerikai politikusok gazdasági mentőcsomagot fontolgatnak, az OPEC+ kartell termelési kvótákról értekezik. Mindenki csak tárgyal, így aztán nem csoda, hogy a tőzsdék nem tudják, merre. De inkább a lefelé irány jellemző, Pesten főleg az OTP húzza le az indexet. Sorban érkeznek a jó hírek a Tesla egyik nagy riválisáról. Furcsa dolgot produkálnak a határidős amerikai benzinárak.
Makro / Külgazdaság
Kormányinfó: közel a járvány tetőzése, az ünnepekre megengedőbb szabályok jöhetnek
Privátbankár.hu | 2020. december 3. 11:54
Még nincs végső döntés a szigorítás folytatásáról december 11-e után, de nem kizárt, hogy maradnak a korlátozások. Karácsony és szilveszter viszont külön elbírálás alá esik - jelentette be Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.
Vállalat
Jelentős megállapodást kötött a Richter
Csabai Károly | 2020. december 3. 11:33
A hazai gyógyszercég 263,5 millió dollárért, mai árfolyamon mintegy 78 milliárd forintért megvásárolja a Johnson & Johnson belgiumi leányvállalatának fontos, fogamzásgátló termékét, amelyet az Egyesült Államokon kívüli piacokon, a világ 60 országában értékesíthet.
Vállalat
Magyar kézbe került vissza a Budapesti Erőmű Zrt.
Privátbankár.hu | 2020. december 3. 11:21
Cseh kézből.
Makro / Külgazdaság
Koronavírus-vakcina: jövő héttől lehet regisztrálni rá Magyarországon
Privátbankár.hu | 2020. december 3. 11:06
Jövő héttől egy állami online felületen már előjegyzést vesznek fel a koronavírus megelőzését szolgáló vakcina beoltására - jelentette be a csütörtöki kormányinfon Gulyás Gergely.
Friss
Nemzetközi
Izrael „megnyerte” az iráni háborút, de céljai még nem teljesültek
Az izraeli külügyminiszter nyilatkozott.
8 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Titkos aranylabirintus London alatt: itt őrzik 60 ország kincseit2026. március 17. 16:00 -
Rekordévet zárt Tiborcz István bankja2026. március 17. 06:00 -
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50 -
Gazdag magyarok szállnak be a légi üzletbe: közös céget alapított Wáberer György és Emőri Gábor2026. március 16. 06:00 -
Hat zenész a világ milliárdosai között2026. március 13. 14:50
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Robbanásszerűen fejlődik a sportipar
16:56
-
Magyarországon a legmagasabb az infláció a visegrádi országok között
16:13
-
150 új munkahely: nagyot lép a Metal Kingdom
15:24
-
Tatán épül a régió legnagyobb toast-gyára, naponta 100 tonna kenyér készül majd
13:49
-
Kamattámogatott hitel: 23 ezer vállalkozás csapott le a lehetőségre
13:23
Turizmus Online cikkei
-
Szolíd éjszakai élet Damaszkuszban: betiltották az alkoholt a szórakozóhelyeken
16:44
-
Teljes leállás Berlinben: egynapos sztrájk a repülőtéren
15:51
-
A húsvét időpontjáról a régmúltban egy zsinaton döntöttek
15:12
-
Bejutott a magyar csapat a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjébe
09:44
-
Magyar kezdeményezés csökkenti a töredezettséget a független szállodák között
09:25
A vidék hírei
-
Nem sikerült a Dobó teret félig sem megtöltenie Egerben a Fidesznek és Orbán Viktornak, a webkamerát is le kellett kapcsolni
20:45
-
Kiszivárgott Orbán Viktor egri beszéde!
13:16
-
Nemzetközi siker: díjat nyert egy egri kötődésű animáció a New York-i Philip K. Dick Filmfesztiválon
10:46
-
Egerszalók–Verpelét Minisprint autóverseny lesz a hétvégén - útlezárások várhatók
09:00
-
1848 méteres emlékfutást rendeznek középiskolásoknak az Érsekkertben
07:55
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Ukrajna elfogadta az EU ajánlatát a Barátság kőolajvezeték helyreállítására
2026. március 17. 13:20
-
A magyar kormány most tényleg kihúzta a gyufát Brüsszelben – írja a Politico
2026. március 17. 09:03
-
Orbán Viktor és Robert Fico átírták az uniós csúcs napirendjét
2026. március 17. 10:41
-
Egy másik háborúban is súlyos fordulat történt hétfő éjjel
2026. március 17. 06:48
-
Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
2026. március 17. 06:11
A miniszterelnök jabvasolta. 

