2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

"Elértük céljainkat, megvalósítottuk, amit szeretnénk" - hangsúlyozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján, a Szerbiában aznap tartott választások eredményeit kommentálva.

Kiemelte, a VMSZ azt szerette volna elérni, hogy Szerbiában Aleksandar Vucic maradjon a köztársasági elnök, és az előzetes eredmények szerint ez a cél megvalósult. A másik fontos célkitűzés az volt, hogy Magyarországon a Fidesz-KDNP maradjon kormányon, és ez is megvalósult. "Ehhez mi úgy járultunk hozzá, hogy az ide megérkezett levélszavazatoknak megközelítőleg a 75 százalékát juttattuk vissza a főkonzulátuson keresztül" - húzta alá, melyről az MTI ír.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke sajtótájékoztatót tart Szabadkán, a párt székházában 2022. április 3-án, az előrehozott szerbiai parlamenti választások, valamint elnökválasztás napján.  Fotó: MTI
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke sajtótájékoztatót tart Szabadkán, a párt székházában 2022. április 3-án, az előrehozott szerbiai parlamenti választások, valamint elnökválasztás napján. Fotó: MTI

Mindezek mellett cél volt az is, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség megőrizze a legitimitását, és ne törjön meg az érdekérvényesítő ereje. "Azt szeretném Önöknek mondani, hogy ez a három cél maradéktalanul megvalósult" - szögezte le a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke.

Pásztor István kiemelte, a VMSZ 5 vagy 6 mandátum megszerzésére számít a 250 tagú parlamentben. Az utóbbi két évben 9 képviselője volt a magyar pártnak Belgrádban.

Az előzetes eredmények szerint hét szerb párt jutott be a szerbiai törvényhozásba, valamint öt nemzeti kisebbségi párt. Ehhez kapcsolódóan Pásztor István úgy fogalmazott: "a most kialakult politikai mező jóformán semmiben nem hasonlít ahhoz, amihez hozzászoktunk". Az elmúlt két évben a Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Szocialista Párt, valamint néhány kisebbségi párt képviselői politizáltak a szerb országgyűlésben.

A Vajdasági Magyar Szövetség 2014 óta tagja a kormánykoalíciónak, és a következő időszakban is ilyen szerepre számít. A kormányzati munkában államtitkári szinten kíván részt venni.

A szerbiai elnökválasztáson Aleksandar Vucic szerezte meg a voksok körülbelül 60 százalékát pártja saját megfigyelőinek adatai szerint, így már az első fordulóban megnyerte a választást, és újabb öt évig maradhat a nyugat-balkáni ország köztársasági elnöke, míg az előrehozott parlamenti választáson az általa vezetett Szerb Haladó Párt szerezte meg a voksok többségét, és alakíthat ismét kormányt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Senki nem tudja, mi jöhet a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 10:34
Jelenleg elképzelhetetlen, merre indulnak el az árak a következő napokban.
Makro / Külgazdaság Ketyeg az óra: a kormány hazahozna minden EU-s pénzt, felülvizsgálják a kiemelt beruházásokat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 17:44
Ezek voltak a kormányszóvivői tájékoztató legfontosabb témái.
Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG