1p
A Wing Zrt. az egyetlen, még beépítetlen fővárosi Duna parti területen húzna fel új Vidámparkot. Három éve még 100 milliárdos városközpontot álmodtak ide, nem lett belőle semmi.

Mint múlt héten megírtuk, valószínűleg bezár a budapesti Vidámpark, mert a cég veszteségeit a főváros nem hajlandó tovább finanszírozni. A területet az Állatkert veszi át január 1-től, mely uniós pályázatok és a főváros támogatásával jelentős fejlesztéseket tudott végrehajtani, ez pedig meglátszik a bevételein is.

Új városközpont helyett vidámparkot építenének

Az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Wing Zrt. azonnal lecsapna a piaci résre, máris új vidámparkot álmodik a Duna-partra. Az egyetlen, még beépítetlen fővárosi partszakasz a IX. kerület déli részén található, a Lágymányosi-hídtól délre, szemben a Csepel-szigettel. A Wing a területet 2006-ban az államtól vette meg és korábban 100 milliárdos új városrészt tervezett ide felhúzni: irodaházakkal, lakóparkkal, szórakozóhelyekkel. Az elképzelés lényege az volt, hogy a Dunát "visszaadják" a fővárosiaknak - ezt az elmúlt években politikusoktól és ingatlancégektől hallottuk már eleget.

Itt építené fel az új Vidámparkot a Wing Zrt. (Térkép: Google)



Már felvették a kapcsolatot

Az eredeti ütemterv szerint jövőre kellett volna megtörténnie az első átadásoknak, a Wing az irodaházak felhúzásával kezdte volna a beruházást. Azóta azonban nem sok minden történt a területen. A Vidámpark bezárása azonban azonnal megmozgatta a Wing Zrt. vezetőségét, ismét előálltak egy megaprojekt tervével.

"A cél egy olyan szabadidős és rekreációs témapark létrehozása, ami a Budapestiek, a vidékiek és a külföldiek számára is vonzó desztináció" - írja a cég közleménye. A szórakoztató attrakciók mellett vendéglátó egységek, szálloda és konferencia létesítmények, nemzetközi hajókikötő létrehozására nyílna lehetőség, és egy gazdaságos, egész évben működő korszerű parkról lenne szó, ami gazdagítja Budapest szabadidős és turisztikai kínálatát. A Wing Zrt. már felvette a kapcsolatot a főváros vezetésével és jelenleg is dolgozik a finanszírozási lehetőségek és a támogatás megszervezésén. Az átfutási idő a nyitásig, várhatóan 2-3 év.

Nem kérdés, hogy a terület adottságai kiválóak, a dunai kikötő eddig is szerepelt a tervekben, valószínűleg egy új HÉV-megállót is átadnának, ha megindulna a terület fejlesztése. A legnagyobb gond a finanszírozás, már 2010-ben is sokan megmosolyogták azt az elképzelést, hogy a Duna Passage fejlesztéseit 70%-ból banki hitel formájában finanszírozzák. A válság előtt a 30%-os önerő, 70% hitel arány egy nagy ingatlanberuházás mögött még átlagos volt, de már 3-4 évvel ezelőtt is ennél jóval óvatosabbak voltak a bankok. Nem beszélve a szabályozói környezet állandó változásából eredő bizonytalanságokról (az ingatlanberuházásoktól ráadásul a CET-hez hasonló esetek is elvehetik a bankok kedvét).

A főváros spórolna

Kérdés az is, miként vállalna részt a beruházásban a spórolni igyekvő Fővárosi Önkormányzat. A városházán azzal számolnak, hogy a régi park bezárása 490 millió forintot emészthet fel, míg az értékesíthető tételekből nagyjából 150-200 millió forint folyhat be. Az ugyanakkor az új park mellett szólhat, hogy elkerül a közvetlen versenytárs, az Állatkert mellől. Igény eddig is volt a szabadidős parkra, de a fejlesztések elmaradásával a Vidámpark már kevésbe volt vonzó a budapestieknek - ráadásul akik a Városligetbe mentek, inkább a folyamatosan újdonságokkal előrukkoló állat- és növénykertet választottak. A Vidámparknak éves szinten harmadannyi látogatója sem volt, mint az Állatkertnek.

A Wing Zrt. legutóbb befejezett hazai nagy projektje az MTV új székháza és gyártóbázisa volt, amelyet rangos díjjal illetek nem rég.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Azt állítja, drágulni fognak a lakások? Ön egy rémhírkeltő
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 15:36
Sokan úgy számolnak, hogy a hirtelen megugró kereslet felhajtja majd az ingatlanárakat az Otthon Start szeptemberi indulását követően. Az államtitkár szerint ők mind rémhírkeltők.
Ingatlan Jön a feltámadás a magyar építőiparban – de milyen áron?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 08:30
Az egy évvel ezelőttihez képest nőtt az építőipari termelés, az előző hónaphoz képest csökkent – de a megkötött új szerződések volumene nagyot emelkedett.  Az építőipar termelői árai emelkednek.
Ingatlan Még nem érződik a kormány új csodafegyvere az ingatlanárakban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 14:01
Júliusban megtorpant a lakásdrágulás az országos lakáspiacon havi és éves összevetésben, miközben Budapesten csak enyhén gyorsult az árak növekedési üteme. A 0,1 százalékos országos és 0,9 százalékos budapesti havi árváltozás tempója utoljára 2014 novemberében volt ilyen lassú. Az Otthon Start program bejelentése felpörgette a lakáspiaci keresletet, de a júliusi lakásárakban ez még nem tükröződött. A budapesti eladó használt lakások és házak átlagos négyzetméterára jelenleg 1,3 millió forint. A fővárosi kerületekben 804 ezer és 2 millió forint között szóródik a négyzetméterárak középértéke.
Ingatlan Új korszak a lakásépítésben: a 3 százalékos hitel lehetősége az otthonteremtés fordulópontja
PR | 2025. augusztus 4. 11:09
Az elmúlt évek drasztikus áremelkedései, a hitelkamatok bizonytalansága, a forint gyengülése, valamint az építőipar munkaerőhiánya sok család számára halasztott álommá változtatta az otthonteremtést. Most viszont valódi fordulat jött el – az Imperial Holding készen áll! 
Ingatlan Fordulópont a magyar befektetési piacon, túl a mélyponton
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 4. 08:47
Így értékelték a Colliers szakértői a kereskedelmi ingatlanpiac első féléves teljesítményét.
Ingatlan Lehet még lakást kapni 35 millióért? Ezek a lehetőségek
Herman Bernadett | 2025. július 28. 08:54
Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető.
Ingatlan Felrobbantak a lakásárak Magyarországon – és még most jön a java
Herman Bernadett | 2025. július 25. 12:28
Megjöttek az állampapírkamatok, és felrobbantották a budapesti ingatlanpiacot, de vidéken is kilőttek az árak. Több mint 22 százalékkal drágultak a fővárosi lakások, a támogatott hitelprogram pedig még tovább repítheti az árakat. 
Ingatlan 3 százalékos hitel: máris rohannak lakást nézni a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 09:25
A Duna House adatai szerint érzékelhető keresletélénkülés indult el a lakáspiacon az Otthon Start Programnak köszönhetően.
Ingatlan Albérlet vagy hitelprogram: dilemma előtt az egyetemisták
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 13:00
Lényegében ugyanabban az ütemben emelkedtek a fővárosi és a vidéki albérletárak az elmúlt időszakban, de Budapesten még mindig jelentősen drágább bérelni, foglalta össze az országos adatokat Kosztolánczy György. Az Otthon Centrum vezérigazgatója elmondta, hogy az egyetemistáknak a kollégiumi férőhelyek szűkössége miatt nem csak a ponthatárokra, de a bérlakáspiac áraira is figyelniük kell.
Ingatlan A vártnál is nagyobb áremelkedést hoz a lakáspiacon az Otthon Start
Herman Bernadett | 2025. július 22. 08:00
Akár 60-70 ezer első lakásvásárló is megrohamozhatja a piacot. Brutális áremelkedést várnak a szakemberek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG