4p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Alacsonyabb nettó és bruttó állampapír-kibocsátás várható jövőre, a devizafinanszírozás arányát tovább csökkentenék, a lakossági eladásokat tovább szeretnék növelni. Idén is végül is jóval kevesebb állampapírt bocsátottak ki a tervezettnél – hangzott el az ÁKK sajtótájékoztatóján.

A 2015-ös évben 877 milliárd forintnyi központi hiány szerepel a költségvetésben, az erre az évre várható 985 milliárddal szemben. Ehhez jövőre 685 milliárd forintnyi finanszírozási igény szerepel majd, mert az EU-transzferek nettó egyenlege várhatóan 192 milliárd forint lesz – mondta el Borbély László András, az ÁKK (Államadósság Kezelő Központ) vezérigazgató-helyettese a szervezet szokásos év végi sajtótájékoztatóján.

Cáfolta, hogy bármilyen bonyolult műveletre, trükkre lenne szükség ahhoz, hogy az év végi államadósság megfelelő szintre süllyedjen. "Csodálkozni fognak majd az év végi számokon" – mondta. Töröcskei István ÁKK-vezérigazgató lemondásával, annak elfogadásával kapcsolatban Borbély annyit mondott: Nem tudunk többet, mint Önök. "Úgy vagyok ezzel, mint a családdal: sodródom az eseményekkel" – tette hozzá.

Jövőre is hasonló elveket követnének majd, mint az idén: tovább csökkentenék a devizafinanszírozás arányát, a lejáró devizaadósságokat forintban újítanák meg. Nagy hangsúly fektetnének a lakossági kibocsátásra is és növelnék a közvetlen lakossági értékesítést, bár ez utóbbival kapcsolatban óvatosabbak, nem várnak akkora felfutást, mint tavaly vagy az idén.

Összességében idén 400 milliárddal alacsonyabb lesz a nettó finanszírozási igény, mint tavaly. Jóval kevesebb lesz a lejáró adósság, pontosabban az úgynevezett visszafizetési kötelezettség. Így jelenősen csökkenhet a bruttó kibocsátások értéke is. Várhatóan 1126 milliárd forintnyi nettó forintállam-kibocsátás lesz, a lakossági állampapírok eladását 302 milliárddal növelnék.

Az állampapír-aukciókon 2014-ben 1900 milliárd forintnyi államkötvényre 5260 milliárdnyi ajánlat érkezett, ebből 2711 milliárdnyi ajánlatot fogadtak el az aukció utáni nem kompetitív szakasszal együtt – mondta el Borbély. Ez közel duplája a tavalyi mennyiségnek, rendkívül nagy volt tehát a magyar államkötvények iránti kereslet.

Ebbe egyébként az is belefér, hogy néhány esetben a kereslet nem érte el a meghirdetett összeget. Néha egy-egy ütközet kevésbé sikerül jól, de nem ez a lényeg, hanem az egész hadjárat sikere – hangzott el. Minden lejáraton jelentős volt a hozamcsökkenés, nemcsak az alapkamathoz jobban tapadó közeli lejáratoknál, hanem a több éves kötvényeknél is.

Új helyzet, hogy az alapkamat alá ment a rövid lejáratok hozama, annak ellenére, hogy deklarálták, az alapkamatot nem szándékoznak tovább csökkenteni. A MAX Composite állampapír-index hozama 11,85 százalékos hozamot ért el, ennyi hozama lett volna egy alapnak, ha átlagos állampapír-portfóliót állít össze (és nincsenek költségei).

A külföldiek forintállampapír-állománya az év egészét tekintve lényegében stagnált, az átlagos futamidejük egy évvel megnőtt. Egy új kötvénycsere-program során 837 milliárd forintnyi kötvényt értékesítettek, ez okozta a külföldieknél levő papírok futamidejének növekedését.

A lakosság kezében levő állampapírok állománya lassabban nőtt, mint 2013-ban. Az utóbbi időben az egy évnél hosszabb futamidejű kötvények állománya nőtt elsősorban. A Postával is tárgyalásban vannak a lakossági állampapírok értékesítésének bővítéséről.

Év közben kiderült, hogy kevesebb nettó kibocsátásra lesz szükség, mint az év eleji tervekben szó volt róla. Több lett az állampapír-törlesztés és visszavásárlás, és több volt az értékesítés is, de az utóbbi kevésbé nőtt, mint az előbbi. Összességében 487 milliárd forinttal kevesebb állampapírt bocsátottak ki az előirányzatnál. Kevesebb forrást vontak be devizában is.

Ami az államadósság éven belüli alakulását illeti, rövid futamidejű állampapír-kibocsátással próbálták az MNB eszköztárának változtatását, a bankszektor átállását az első félévben. Később, júliustól csökkentették a kibocsátást. Év végére a tényleges finanszírozási szükséglet által indokolt szintre fog visszaállni az államadósság szintje – mondta Borbély. „Nem az államadósság kezelője csinálja az adósságot, hanem a Parlament” – jegyezte meg.

Balogh László, az NGM helyettes államtitkára szerint a 2014-es adósságkezelési terv kimagaslóan jól sikerült, a magyar államadósság-kezelés jó kezekben van. A 2015-ös évben is magas szinten és professzionálisan képes lesz ezt az ÁKK megvalósítani.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 38480 37600 38500 +1,93% 0 0 17 638 714 040 HUF 2026-01-16 17:05:13
MOL 3532 3462 3576 +1,09% 0 0 7 473 258 214 HUF 2026-01-16 17:13:40
MTELEKOM 1920 1900 1920 +1,05% 0 0 446 488 350 HUF 2026-01-16 17:05:01
RICHTER 10470 10360 10490 +1,16% 0 0 2 495 427 440 HUF 2026-01-16 17:05:23
OPUS 548 545 553 0,00% 0 0 138 440 614 HUF 2026-01-16 17:05:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
Eidenpenz József | 2026. január 13. 14:21
Milyen választási lehetőségei vannak jelenleg a kisbefektetőknek, ha nem akarják, hogy a pénzük értéke romoljon az infláció miatt? Miért külön biztonságosabbak a kifejezetten a lakosságnak szóló kötvénysorozatok? Elmagyarázzuk egyszerűen, hogy bárki megérthesse.
Állampapír / Kötvény Magyar állampapírpiac 2026: fekete ló, majd vágtató mén?
Eidenpenz József | 2026. január 12. 10:28
A magyar állampapírpiac az utóbbi hónapokban szokatlanul csendes volt, de valószínűleg már nem sokáig lesz ez így. A választások alaposan felkavarhatják az állóvizet, ha azonban meglesz az eredmény, akkor a bizonytalanság elmúltával csökkenhetnek a hozamok. A kisbefektetőket mindez nem feltétlenül kell, hogy érdekelje, ők más pályán játszanak.
Állampapír / Kötvény Valakik százmilliárddal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:43
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.
Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapírok hozama
Privátbankár.hu | 2025. november 18. 12:38
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).  
Állampapír / Kötvény Zsiday Viktor: Nem lehetetlen egy komoly hozamcsökkenés Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 10:15
A hazai hosszú állampapírok elmúlt egy-, öt- vagy akár tízéves hozama elég kiábrándító, emiatt nem is nagyon fektet ebbe a hazai lakosság, pedig ha jól alakulnak a dolgok, akár komoly hozamot is lehet realizálni a következő egy évben magyar hosszabb állampapírokkal.
Állampapír / Kötvény Örülhet a kormány, valakik megint milliárdokért vásároltak állampapírt
Privátbankár.hu | 2025. október 8. 12:58
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Sikerült tízmilliárdokkal megfinanszírozni az Orbán-rendszert
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 12:16
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Állampapír / Kötvény Megint rontották egyes lakossági állampapírok feltételeit
Eidenpenz József | 2025. szeptember 30. 16:31
Alaposan átalakul a lakossági állampapírok rendszere október 1-től, egyes sorozatok megszűnnek, más sorozatok kamata csökkenni vagy emelkedni fog. Amit igyekeznek egyszerűsítésként, egységesítésként és a biztonság növeléseként eladni a kisbefektetőknek, de összességében inkább romlanak a feltételek. Ami már egy hosszú folyamat része.
Állampapír / Kötvény Ismét drágább lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 12:58
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.  
Állampapír / Kötvény Roham indult az állampapírokért
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 10. 11:59
Az ÁKK által felajánlott mennyiségnél több is elkelt volna.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG