2p
Legalábbis a Szent István Egyetemen tanulók számára. Megtiltották a külföldi mobilitásokat, azaz, ha valaki épp most utazott volna külföldre az Erasmus-programra, azt most nem teheti meg.
Legalább az eddigi költségeket megtérítik. Fotó: depositphotos.com
Az egyetem vezetése kör-emailben tájékoztatta hallgatóit, hogy a nemzetközi- és társadalmi felelősségvállalás jegyében elkötelezett a koronavírussal kapcsolatos valamennyi megelőző intézkedés megtétele iránt.

A gödöllői oktatási intézmény - melynek hallgatója az az iráni diák is, akit másodikként diagnosztizáltak Magyarországon koronavírus-fertőzéssel -, felmérte és megvizsgálta a társintézmények és külföldi partnerek részéről érkezett visszajelzéseket, valamint a fogadó intézmények hasonló intézkedéseit, és úgy döntött, hogy visszavonásig nem engedélyezi a külföldi mobilitásokat.

Az eduline.hu korábban beszámolt arról, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem után a Pécsi Tudományegyetem is új óvintézkedéseket vezetett be hallgatói körében.

A Szent István Egyetem rektora és kancellárja arra kéri hallgatóit, tanulmányozzák az utasítást, azt próbálják fegyelmezetten tudomásul venni, és tartsák be pontosan, hiszen ez az egyetemi közösség elemi érdekét szolgálja. Ugyanígy nyomatékosan kérnek mindenkit, hogy saját szabadidejükben se utazzanak olyan területekre, amely koronavírussal fertőzött lehet, illetve általában is javasolák, hogy csak a feltétlenül szükséges esetben utazzanak bárhová, mivel a fertőzéssel érintett terület folyamatosan változik.

Felhívják a figyelmet, hogy amennyiben a mobilitással kapcsolatban már költség merült fel, az egyetem ezt vis maiornak minősíti, és a költségeket viseli, ugyanakkor hozzáteszi: „valamennyi érintettnek kötelezettsége közreműködni a költségek csökkentésében (foglalásokat visszamondani, partnert érinteni)".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A szomszédból kaphatnak erős riválist a „magyar” elektromos autók
Privátbankár.hu | 2025. október 5. 09:49
Évi 50 ezer darab gördül majd ki a zsolnai gyárból a KIA új modelljéből, Magyarországon is erős eladásokat várnak tőle.
Makro / Külgazdaság Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
Privátbankár.hu | 2025. október 5. 09:04
Fontos adatok jönnek – tarthatók lesznek a tervek?
Makro / Külgazdaság Klasszis Befektetői Klub: nem érdemes most a forint ellen tenni
Imre Lőrinc | 2025. október 5. 06:14
Paradigmaváltás történhetett a Magyar Nemzeti Banknál, aminek a hazai fizetőeszköz az egyik legnagyobb nyertese. Ezer milliárd forintnyi forró pénz áramlott az elmúlt időszakban forintbefektetésekbe, a magyar deviza stabilitása pedig akár a 2026-os választásokig is kitarthat. A globális piacokon a kedélyek április óta valamelyest megnyugodtak, egyre inkább a sztorikat, és nem a volatilitást érdemes megvenni. A lapcsoportunk, a Klasszis Média által szervezett Klasszis Befektetői Klubon jártunk.
Makro / Külgazdaság Világcsúcs ütemet diktál Magyarország a vagyonosodás tempójában
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 17:16
Mészáros Lőrinc például még Elon Muskot is lepipálja a gazdagodás gyorsaságában.
Makro / Külgazdaság Ismét távozásra szólította fel Magyar Péter az egyik kormánytagot
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 14:31
Megismételte követelését, hogy Takács Péter távozzon posztjáról. A Tisza párt évi plusz 500 milliárdot csoportosítana át az egészségügyre.
Makro / Külgazdaság Plusz pénzhez juthatnak a hazai kkv-k
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 13:27
Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor elárulta, mekkora növekedést várnak idén és jövőre
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 12:01
Erről laptársunk kérdésére beszélt a magyar miniszterelnök. 
Makro / Külgazdaság Itt van Orbán Viktor bejelentése: hitel a magyar kkv-knak három százalékos kamattal
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 10:56
Már hétfőtől elérhető lesz. 
Makro / Külgazdaság Kiszámíthatatlan változásoktól kell tartania a központi bankoknak?
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 16:51
A New York-i Fed-vezér szerint igen.
Makro / Külgazdaság Elszakadjunk az orosz olajtól és gáztól? Óriási a megosztottság Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:25
Az energiafüggőség kérdéseit vizsgálta az Europion legújabb felmérésében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG