4p
Törökország lelőtt egy orosz katonai repülőt, ami tovább bonyolítja az amúgy sem egyszerű hatalmi helyezkedést, ami Szíria körül zajlik. A józan ész azt diktálná, hogy aki tud, fogjon össze a terroristák ellen, de erősebb a kakaskodás, mint a józan ész.

Kóstolgatják a medvét

Épp a hétvégén történt, hogy a nyugati országok rúgtak egyet a terrorizmus elleni harcban velük egy oldalon lévő Oroszországba,  ma pedig az utóbbi időben megnövekvő jelentőségű Törökország lőtte le a régi-új szuperhatalom gépét. Azt mondják, megsértette a légteret, de azért az a gyakorlat, hogy a légtérsértéseket hosszasabban szokták diplomáciai úton kezelni, nem sietnek a lelövéssel.

Az incidens több érdekes, régóta szunnyadó konfliktust is felvet. Az egyik, hogy egykor az Oszmán Birodalom és az Orosz Birodalom örökös ellenségei voltak egymásnak, egész az első világháború végéig, amikor meg is szűnt mindkét birodalom, legalábbis addigi formájában. A másik, most aktuálisabb kérdés, hogy a törököket a helyi etnikai viszonyok mindenkinél jobban érintenek, és félnek a kurdok, esetleg más csoportok önállósulásától, miután úgy gondolják, hogy az saját kurd kisebbségükre is hathat.

Ősi ellentét

Az orosz-török ellentétek nagyjából a 16. századig nyúlnak vissza, amikor a két terjeszkedő birodalom először ütközött egymásba valahol a mai Ukrajna déli területein. Az oroszok Moszkvából kiindult birodalmukat növelték minden irányban, az oszmán törökök ugyancsak minden irányban terjeszkedtek, és a krími tatárok maguk alá rendelése után egyszer csak szembe találkozott a két nagyétvágyú óriás.

A konfliktus évszázadokig tartott a mai Ukrajna területén, aztán Nagy Katalin legyőzte az oszmánokat, megkaparintotta Dél-Ukrajnát és a Krímet. Az orosz étvágy azonban nem hagyott alább: a rogyadozó Oszmán Birodalomból szívesen megkaparintottak volna további darabokat, sőt egyenesen a tengeri kijáratra, a Boszporuszra fájt a foguk. De ez már sok volt a többi európai hatalomnak, korlátozni kezdték az orosz terjeszkedést, így csak Moldovát sikerült leszakítani a az akkori török vazallusállamról.

Több háború következett a Balkánon, ami meghozta a románoknak, szerbeknek és bolgároknak a török alóli felszabadulást, de az oroszoknak mindig vissza kellett vonulni európai nyomásra. Végül 1878-ban a Berlini Kongresszus szentesítette a békét egy időre, hogy aztán az első világháborúban teljes erejével egymásnak essen a két ország. A küzdelemben az oroszok bizonyultak sikeresebbnek, az ázsiai részen óriási területeket szereztek, de végül mindkét ország valamilyen szinten vesztes lett. Törökországot megverte az Antant, Oroszországot pedig elnyelte a kommunista forradalom.

Izgága törökök

Mindkét birodalom megszűnt, létrejött az Atatürk-féle köztársaság, illetve a Szovjetunió. A második világháborúban Törökország semleges maradt, utána viszont a nyugati szövetséghez, a NATO-hoz csatlakozott, így ismét ellenségek lettek, ezúttal a Szovjetunióval. A jelcini, majd putyini Oroszország és Törökország kapcsolatában nem voltak problémák, de a mostani szíriai orosz beavatkozás mintha csípni kezdte volna a törökök szemét.

Recep Tayyip Erdogan török elnök. MTI Fotó: Kovács Tamás

Egyrészt nem tetszett nekik az, hogy az oroszok Aszadot támogatják, de emellett talán még az sem, hogy egyáltalán egy náluk nagyobb és erősebb hatalom jelent ott meg közvetlen közelükben, miközben saját szerepüket a menekültkérés kapcsán szinte végtelenül felértékelték. Ugyanakkor, miután ők nem sokat tettek a szíriai válság rendezésére, gondolhatták, hogy előbb-utóbb jönnek a nagyhatalmak. Persze lehet, hogy nem számoltak az ismét szuperhatalommá nőtt Oroszországgal,  és beindultak a régi reflexek.

A kurd kérdés

Ami viszont mindenképp tényező lehet, az a törökök félelme a nemzetiségi kérdéstől. Ha a leendő rendezés viszonylag nagyobb önállóságot ad a népeknek, akkor nyilván mind az iraki, mind a szíriai kurdok nyertesei lesznek ennek. Ettől viszont azért félhetnek a törökök, mert akkor saját kurdjaiknak is növekedhet a szabadságvágya. Végülis történt már ilyen, többek között nálunk: ahogy lett önálló Szerbia és Románia, mindjárt lett anyaállama a nálunk élő nemzetiségeknek, akik attól kezdve oda szerettek volna tartozni.

Az amerikaiak igyekeztek figyelembe venni NATO-szövetségesük ezen problémáját, és próbálták kerülni a túlzott kurd önállóságot. De most Amerika visszavonult, másnak kell rendet tenni. Az oroszoké a fő feladat, és javukra legyen mondva, hogy igyekeztek mindenkivel tárgyalni közben, a törökökkel is. Ennek fényében kissé meggondolatlannak tűnik a török lépés, végül is egy gép lelövése nem játék: háborús indok is lehet. Most az egész NATO kénytelen lesz beszállni a kárenyhítésbe, végül is egy tagország keveredett incidensbe.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
Makro / Külgazdaság Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 13:22
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a közel-keleti hírek és a gazdasági folyamatok miatt a jövő héten drágább fogunk tankolni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG