Az USA és Kuba tavaly decemberben állapodott meg arról, hogy több mint fél évszázad után ismét felveszik hivatalosan a diplomáciai kapcsolatokat és nagykövetséget nyitnak a másik fél fővárosában. Már akkor érezni lehetett, hogy bizonyára nyomós okok állhatnak amögött, hogy Havanna elárulja régi szocialista harcostársa, Venezuelát.
A buszsofőr az élre tör, a gazdaság a szakadékba zuhan
A két ország Fidel Castro és Hugo Chavez vezetése alatt évekig vállt vállnak vetve tervezgette a szocialista forradalmakat Dél Amerikában. De a karizmatikus Chavez 2013 márciusi halála után egy volt buszsofőr, Nicolás Maduro lett Venezuela elnöke és a kapcsolatok lassanként elhidegültek Kuba és Venezuela között.
|
| ÉHES, írta a tüntető egy nagy venezuelai bankjegyre |
A tehetségtelen, inkompetens és karizma nélküli Maduro nem tudta kezelni a gazdaság ügyeit, amelyre aztán az olajár összeomlása rakta föl az utolsó kenetet az OPEC tagállamában. Az infláció gyorsabban nő az országban, mint bárhol a világon, a nemzeti valuta leértékelődése pedig lassan a weimari Németországot idézi. Míg egy amerikai dollár 82 bolivárral volt egyenértékű tavaly, idén májusban már 300, augusztusban pedig 670-et kellett érte fizetni.
Társadalmi szétesés
A rakétázó árak, valamint az alapélelmiszerek és háztartási eszközök eltűnése a boltokból tüntetésekhez és fosztogatásokhoz vezetett szerte az országban az utóbbi hetekben. A szociális válság dimenzióját jól érzékelteti, hogy a legutóbbi felmérések szerint a 29 milliós ország lakosainak 30%-a naponta csak kettő, vagy annál kevesebb étkezést engedhet meg magának. A társadalmi szétesést jól mutatja az is, hogy tavaly Venezuelában 25 000 gyilkosságot követtek el, amely a világon a második legmagasabb ráta. Mindez a föld 11-ik legnagyobb olajkitermelő országában.
Elterelő hadművelet a decemberi választások előtt
Mivel azonban decemberben választások lesznek, a szociális feszültséget egy külső ellenségre, egy szomszédos országra kellett fogni. Ismeretlen fegyveresek augusztus 19-én tüzet nyitottak venezuelai határőrökre a kolumbiai határon. Maduro rögtön a határozott vezető pozíciójába vágta magát. A határt lezáratta Tachira szövetségi államban, házkutatásokat hajtatott végre csontszegény kolumbiai illegális munkások otthonaiban és egy csomaggal a kezükben kiutasította őket az országból.
A Kolumbia elleni kampányok régi taktika részei, amelyek egészen Hugo Chavez és az 1999-es Bolivári Forradalom előtti Copei kormányzatig nyúlnak vissza. Hagyományosan használja föl az inkompetens venéz politikai garnitúra arra a szomszédját, hogy elterelje a figyelmet a romló gazdasági és szociális körülményekről. A jelek szerint most újra föl kellett rakni a régi lemezt.
Ösztönöznie kell a kormánynak a bérlakásépítést. 
