1p
A görög parlamenti választások nyomán rövid távon csökkent annak a kockázata, hogy Görögország távozni kényszerül az euróövezetből, de tartós piaci fellendülés a viszonylag piacbarát választási eredmények ellenére sem várható. Az európai szuverén törlesztéskockázat-biztosítási indexek mindazonáltal érezhetően csökkentek a hétfői londoni kereskedésben.

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays Capital közgazdászainak hétfői előrejelzése szerint ha a konzervatív Új Demokrácia vezetésével alakul meg az új görög kormány, akkor is három-öt hétig eltarthatnak a tárgyalások a segélyprogram folytatásáról az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az IMF alkotta trojkával.

A ház elemzői ugyanakkor azt valószínűsítik, hogy a tárgyalásokon szóba kerülhet a költségvetési célok valamelyes lazítása, és a trojka jó eséllyel növekedésösztönző kezdeményezések - például az Európai Beruházási Bank (EIB) által finanszírozott infrastruktúrafejlesztő programok - felajánlásával is könnyítheti a tárgyalások haladását.

Elég lesz a görögök pénze augusztusig?

A Barclays Capital elemzőinek várakozása szerint az EU/IMF-segélyprogram következő részletét augusztus második felében folyósítják Görögországnak.

Nagy volt reggel az öröm a világban, mivel a görög választásokon kormányképes többségbe került az eddig kormányzó, mentőcsomagot támogató koalíció, így hétfőn mindenhol, itthon is pluszban nyitottak a tőzsdék. Ázsia komoly emelkedéssel nyugtázta a választási eredményeket - pedig még nem is oldódott meg semmi. Délelőtt már meg is kezdődött a kijózanodás >>

A ház szerint ugyanakkor még ez a forgatókönyv is további finanszírozási és adósságkönnyítéseket feltételez, tekintettel arra, hogy a görög gazdaság növekedési kilátásai az idei első negyedév vége óta is tovább romlottak, és ezért az eddig jóváhagyott pénzügyi források a Barclays Capital számításai szerint elégtelenek.

Ráadásul augusztus 20-án esedékessé válik egy 3,1 milliárd eurós görög kötvénykötelezettség, és nem biztos, hogy a segélyprogram folytatásáról szóló tárgyalások addig befejeződnek, így az első folyósítás sem feltétlenül érkezik meg augusztus 20. előtt. Ebben az esetben Görögországnak és az EU-nak valószínűleg áthidaló kölcsönről is tárgyalnia kell majd; ezt az euróövezeti mentőalapból (EFSF) lehetne folyósítani.

Nem lesz dráma a piacokon

A Barclays Capital szerint valószínűtlen, hogy "drámai" piaci reakciók követik a görögországi fejleményeket. A választási eredményeket annyiban kedvezőnek kell tekinteni, hogy csökkent a kockázata Görögország szabályozatlan körülmények közepette bekövetkező, rövid időn belüli távozásának az euróövezetből, emellett enyhül a bizonytalanság is.

A cég közgazdászai azonban közölték: a szélesebb euróövezeti periféria szuverén kötvénypiacain nem várnak "masszív" kockázatvállalási javulást, a befektetői kereslet ezeken a piacokon várhatóan továbbra is alacsony lesz, mivel az eddigi problémák - különösen Spanyolország esetében - változatlanul fennállnak. A spanyol és az olasz kötvényhozamok az elemzők szerint magasan maradnak, és a korlátozott likviditás továbbra is erős kilengéseknek teszi ki e piacokat.

Egy dolog, ami a Parlamentben történik, egy másik, ami az utcán

Az Új Demokrácia kapta a legtöbb (29,66 százaléknyi) szavazatot és az ezzel járó plusz 50 mandátumot a görög választáson - összesen 129-et szereztek. A Sziriza alig 3 százalékkal maradt le, ezzel 71 mandátumra tettek szert. A PASZOK 33 mandátumra jogosult, a volt koalíciós partnerek megszerezték a többséget. Részletek >>

A Commerzbank - az egyik legnagyobb európai pénzügyi szolgáltató csoport - elemzőinek hétfői helyzetértékelése szerint az Új Demokrácia és a szocialista Paszok stabil kormánykoalíciója "ideális" lenne az euróárfolyam szempontjából. A Commerzbank elemzői is kiemelik, hogy az európai vezetők ezúttal kompromisszumkészségre utaló jelzéseket adnak a görög költségvetési célok teljesítésének időkeretével kapcsolatban, és ez is kedvező lehet az euró szempontjából.

A ház szerint ugyanakkor "mindenki tudja", hogy az Új Demokrácia és a Paszok "sem képes csodákra", és a megszorítások folytatását elvető radikális baloldali Sziriza párt fokozhatja "az utca nyomását" a további takarékossági intézkedések ellen. Emellett továbbra is kérdés, hogy milyenek a kilátásai a görög euróövezeti tagság fenntartásának hosszú távon.

Mindezek alapján az elemzők azt várják, hogy az euró hétfőn kezdődött erősödése egyelőre kitart, sőt új lendületet is vehet, ha az Új Demokrácia és a Paszok koalíciós tárgyalásai jól haladnak. Úgy vélik, ugyanakkor valószínűtlennek tűnik nagyon jelentős árfolyamnyereség - például 1,30 dollár fölé emelkedő euróárfolyam -, mivel nem csupán Görögország problémái nem oldódtak meg, de a spanyol bankok, valamint a spanyol és az olasz közfinanszírozási rendszer állapota is változatlanul nyomást gyakorol az euróra.

A CDS-árazás mindenesetre csökken

Hétfőn mindazonáltal csökkentek az európai szuverén törlesztéskockázat-biztosítási tranzakciók árazási indexei Londonban.

Az egyik nagy londoni adósságpiaci adatszolgáltató, a Markit Financial Information Services hétfői kimutatása szerint a cég által a tágabb értelemben vett közép-kelet-európai térség szuverén adósságára kidolgozott iTraxx SovX CEEMEA CDS-index 5,79 bázispontos, 1,85 százalékos csökkenéssel 306,85 bázisponton kezdte a hetet. Az index egy hét alatt 19,65 bázispontot süllyedt, egy hónappal ezelőtti értékénél pedig jelenleg 26,65 bázisponttal alacsonyabb.

A Nyugat-Európára kidolgozott Markit iTraxx SovX Western Europe CDS-index a cég hétfői kimutatása szerint 3,38 bázispontos, 1,06 százalékos eséssel 316,51 bázispont volt a hétfői londoni kereskedésben, 2,18 bázisponttal alacsonyabb az egy héttel korábbi szintnél, viszont 7,24 bázisponttal magasabb az egy hónappal ezelőttinél. Ezen a kockázati mércén Közép-Kelet-Európa szuverén törlesztésbiztonságának piaci megítélése jelenleg jobb, mint Nyugat-Európáé.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A háború lezárása is inflációs kockázat, „most vagy soha” helyzetbe kerülhet az MNB
Imre Lőrinc | 2026. február 3. 05:44
Az idei év finoman szólva sem kezdődött túl fényesen a magyar gazdaság számára. Bár a januárban közölt adatok még 2025-ről adtak képet, ezek is iránymutatóak lehetnek az áthúzódó hatás miatt. Az úgynevezett „puha indikátorok”, vagyis a különböző hangulatindexek pedig szintén azt sugallják, hogy 2026 sem hozza majd el a már több mint három éve hiába várt lendületes felpattanást. A Magyar Nemzeti Bank viszont kihasználhatja, hogy egy 8 éve nem látott, kedvező inflációs adat érkezhet az év elején.
Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
Makro / Külgazdaság Mennyire gyenge a tavalyi GDP-adatunk Európában?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 15:03
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg a február 1-jétől duplájára emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limit kapcsán a bankkártya-használati szokásokról.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter elárulta, perre megy a kormány Brüsszellel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:44
Megtámadták az orosz energiarendeletet. 
Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
Makro / Külgazdaság Pesszimisták a beszerzési menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
A GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG