|
| Von der Leyen kissé elaludt - az Európai Biozttaság elnöke a testület mai ülésén Brüsszelben. EPA/STEPHANIE LECOCQ |
Jeremy Hunt volt brit külügyminiszter pontos helyzetértékeléssel állapítja meg friss írásában, hogy történelmi léptékben is elképesztően mély hasadékok keletkeztek a Washington és London által összetartott nyugati szövetségi rendszerben Szulejmáni tábornok meggyilkolása következtében.
Elfordulás Washingtontól
Valóban, Macron elnök az elmúlt pár napban telefonon konzultált Putyin elnökkel, ahogyan felhívott számos arab vezetőt, köztük az iraki elnököt is, hogy biztosítsa ez utóbbit Párizs támogatásáról Irak „biztonsága és szuverenitása” ügyében.
A francia idegesség a térség kapcsán több, mint érthető, hiszen a Renault 2017-ben írt alá egy 660 millió eurós megállapodást Iránnal évi 150 ezer autó gyártásáról – mi több, a Renault idén már 20 százalékos piaci részesedést célzott meg az iráni autópiacon. A PSA Peugeot Citroënnek már 35 százalékos részesedése van, és 2016-ban írt alá egy évi 200 ezer autós gyártási szerződést.
A német kancellár és a külügyminiszter pedig egyenesen Moszkvába utazik szombaton, hogy Putyinnal megvitassák a robbanás szélén álló Közel-Kelet fejleményeit. Putyinnak a válság lehetőséget ad arra, hogy tovább lazítsa a transzatlanti tengelyt, egyben Washington megbízhatatlanságát hangsúlyozza a közel-keleti vezetőknél. Ha pedig az amerikai csapatok távoznának Irakból, az csak újabb behatolási lehetőséget kínálna föl – és valóban, az elmúlt órákban Moszkva már föl is ajánlotta S-400-as légvédelmi rendszerét Iraknak.
Washington nem véletlenül szigetelődik el napról napra európai szövetségesei körében. Berlinben és Párizsban még pontosan emlékeznek a 2003-as törvénytelen iraki invázióra és máig ható tragikus következményeire. Kontinensünknek nem hiányzik egy újabb - ráadásul potenciálisan jóval nagyobb - katasztrófa, amely terrorista támadásokban, óriási menekülthullámban, égbe törő olajárakban és politikai instabilitásban jelentkezne.
Impotens Európai Bizottság
S noha Ursula von der Leyen az új Bizottságot másfél hónapja geopolitikai Bizottságként aposztrofálta, ehhez képest a Szulejmáni gyilkosság után három teljes napnak (!) kellett eltelnie, mire egyáltalán megszólalt. Hétfő este aztán jelentőségteljesen deeszkalációra szólított fel. Az amerikai elnök cselekményét azonban nem volt hajlandó megítélni.
Az sem tekinthető véletlennek, hogy bár Josep Borrell, az EU külügyi főnöke Brüsszelbe hívta az iráni külügyminisztert, az eddig még válaszra sem méltatta őt.
|
| Káncz Csaba |
De hát napjainkban nemcsak az iráni kérdésben áll tehetetlenül Brüsszel, hanem Líbiában is, amely a szemünk láttára alakul egy újabb proxi-háború színhelyévé a török csapatok megérkeztével. A Bloomberg szerkesztőségi állásfoglalásában nem véletlenül emeli ki, hogy az európai külpolitika újonnan képtelen volt megvédeni a saját érdekeit.
Az, hogy Erdogan csapatokat küld a líbiai viszályba, közvetve arra is emlékeztetheti az EU-t, hogy az mennyire impotens a nemzetközi színtéren. Hiszen Brüsszelnek kellett volna közbeavatkoznia diplomáciai eszközökkel a válságban, ehelyett a jelek szerint Moszkva és Ankara alakít ki érdekövezetet a térségben.
Peking horgászik a zavarosban
Az amerikai lap emlékeztet arra, hogy az EU esetében a kül- és védelmi politika továbbra is a tagállamok nemzeti ügyének számít. A külpolitikában azonban nincs egység, mert ahhoz egyhangú döntés kellene. Így akár egyetlen tagállam is vétót emelhet, amire példa, hogy Magyarország és Lengyelország megakadályozta a nyitást az arab világ felé a migráció ügyében.
Természetesen a nagyhatalmak kihasználják ezt a helyzetet. Kína például egy sor, feltételekhez kötött infrastruktúra fejlesztési beruházást finanszíroz a többi közt a portugáloknál, görögöknél, magyaroknál, így ezek a kormányok meghiúsítottak több nyilatkozatot is Peking ellen.
De úgy tűnik, könnyen kijátszható a szabály. 
