Emmanuel Macron integet támogatóinak a párizsi Louvre múzeumnál 2017. május 7-én, miután győzött a francia elnökválasztás második fordulójában. Forrás: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

A közvélemény-kutatások várakozását is felülmúló, több mint 20 százalékos fölénnyel nyerte meg Emmanuel Macron a francia elnökválasztást, ezzel ő kerülhetett hatalomra a következő öt évre. Bár a franciák nehezen voltak mozgósíthatók a szavazás napján, végül a szavazóképes 47,5 millió lakos háromnegyede tette tiszteletét valamelyik urnánál. A szavazatok számlálása még éjjel lezajlott, így Macron 66 százalékkal tudott győzni, míg Marine Le Pen a voksok 34 százalékát kapta. A Reuters szerint ugyanakkor ez még mindig egy rekorderedményt jelent a pártnak, Jean-Marie Le Pen a 2002-es választásokon 17,5 százalékkal bukott el.

Bár a szakértők bíztak abban, hogy a távol maradók esetleg javítják a radikalista Nemzeti Front vezérének az esélyeit, a The Guardian térképe alapján mindössze két tartományban nyert többséget Le Pen – az északi Aisneben és a Pas-de-Calaisban. A választás több szempontból is rendkívüli volt: amellett, hogy ez az első elnökválasztás, amit rendkívüli állapot idején tartottak Franciaországban, egyben az első, amely megtörte az eddigi szélsőséges bal-jobb kormányok sorát.

Megnyugodott a világrend

A független győzelmet szinte egész Európában és a tengerentúlon is ünnepelték. A leköszönő francia elnök, Francois Hollande gratulál utódjának, egyben örömét fejezte ki, hogy az állampolgárok „kifejezték elkötelezettségüket az Európai Unió iránt, és megvédték Európát”.

Az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker valósággal repesett az örömtől, ő Twitteren és személyes levélben is kifejezte gratulációit. Juncker meglátása szerint Macron győzelme „megvédte az erős és progresszív Európát”.  Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke szintén biztosította az elnököt az együttműködésről, hogy „közelebb vihessék az Európai Uniót az európai polgárokhoz”, egyben meg is hívta Macront az uniós parlament plenáris ülésére.

Angela Merkel német kancellár Twitter üzenetben gratulált az új elnöknek, mint fogalmazott: „az Ön győzelme az erős és egyesült Európa, a francia-német barátság győzelme”. A kancellár egyébként a kampány során mindvégig Macront támogatta. A német-francia együttműködést egyébként Sigmar Gabriel külügyminiszter is hangsúlyozta, meglátása szerint Európának és Németországnak segítenie kell Franciaországnak a tervezett reformok elérésében. Vagyis „szakítani kell a pénzügyi ortodoxiával”, valamint államháztartási és költségvetési mozgásteret kell biztosítani a számukra.

Theresa May szintén „forró” gratulációit küldte az új elnöknek, kifejtve, hogy Franciaország az egyik legszorosabb szövetsége Nagy-Britanniának, így „készen állnak az együttműködésre azokban a kérdésekben, amelyeket egyaránt fontosnak tartanak”.

Európán kívülről is sorban érkeztek a gratulációk, a japán miniszterelnök, Abe Shinzó és a kínai elnök, Xi Jinping szintén örömét fejezte ki a győzelmet illetően. Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump – jó szokásához hűen – Twitteren üzent az új francia elnöknek, elmondása szerint „alig várja a közös munkát”.

Congratulations to Emmanuel Macron on his big win today as the next President of France. I look very much forward to working with him!

— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) 2017. május 7.

Trump korábban egyébként óvatosan fogalmazott a kampányidőszak alatt, mindig hangsúlyozva, hogy bárki is lesz a franciák új elnöke, Amerika készen áll együttműködni vele. Barack Obama korábbi elnök nem volt ilyen finomkodó, ő a választás előtt videóüzenetben tette le a voksát Macron mellett. Trump várhatóan a G7-es csúcson találkozhat majd az új elnökkel.

Mi lesz most?

Emmanuel Macron a maga 39 évével Napóleon óta a legfiatalabb vezető Franciaország élén (és egyben a G7-es vezetők közt is), a feladat azonban nem kisebb, mint a hadvezéré volt. Amellett, hogy végig kell vinnie a betervezett reformokat, egyben szembesülnie kell azokkal a problémákkal, amikre ellenfele a kampányát építette. Az euró és EU-ellenesség ugyan megrémítette a befektetőket, a szegényebb rétegből jött lakosságot azonban megnyerte magának, mivel az esetleges kiválás – szerintük - megoldást jelenthetne a Franciaországot sújtó munkanélküliségre, a biztonságpolitikai kérdésekre és a társadalmi rétegek közti feszültségre.