4p
Több fontos kérdésről is beszélt a pénzügyminiszter.
Kép forrása: Varga Mihály Facebook-oldala

Nemzetközi visszajelzések szerint is fenntartható a növekedési pálya, vagyis a magyar gazdaság idén és jövőre is 4 százalék körüli mértékben bővülhet - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden az InfoRádió Aréna című műsorában.

A biztonságos növekedés költségvetése

A tárcavezető a biztonságos növekedés költségvetésének nevezte a 2019-est, mivel jövőre 50 százalékos emeléssel meghaladja a 300 milliárd forintot a tartalékok összege. Mindez szükség esetén gazdasági beavatkozásokat, programok indítását vagy vállalatok támogatását is lehetővé teszi. (Hogy az elmúlt években miként nevezték még el a költségvetést, ebben a korábbi cikkünkben gyűjtöttük össze.)

Nem érezzük meg a gyenge forintot

A költségvetést a jelenleginél erősebb forintárfolyammal tervezték, de Varga Mihály szerint a nemzeti valuta gyengülése nem fenyegeti a lakosságot és a költségvetés egyenlegét, az infláció továbbra is 3 százalék alatti és az olaj ára sem kritikus, így nem várható kormányzati beavatkozás. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a jegybank figyeli a folyamatokat és indokolt esetben számíthat a kormány segítségére.

A miniszter a teljes foglalkoztatást, valamint a családtámogatások bővülését szorgalmazva fontosnak nevezte a közfoglalkoztatottak átsegítését a munkaerőpiacra, a kétgyermekes családok adókedvezményének emelését, az egészségügy és az oktatás többletfinanszírozását. Utóbbiakat szerinte az is indokolja a 2019-es költségvetésben, hogy a gazdaság csak javuló állami szolgáltatások mellett erősödhet.

Van min javítani az egészségügyben

Az elmúlt években jellemzően az egészségügyi infrastruktúra fejlődött, mostantól viszont a humánoldal kap nagyobb hangsúlyt, ezért az egészségügy látványos javulás előtt áll.

Új mintaállamaink

Az államadósság csökkentésére a kormány nem a megszorító intézkedéseket választotta, hanem Dél-Korea vagy Tajvan példáját követve abban bízik, hogy a magyar gazdaság kinőheti azt. 

Még lehet egykulcsos szja

A személyi jövedelemadó további csökkentésével egyelőre nem számol a kormány, de nem veti el végleg az egyszámjegyű kulcsot. Nem hosszabbodik a lakásépítés 2019-ig tartó áfakedvezménye sem, hiszen - mint mondta - az intézkedés átmeneti időszakra szólt, és a kormány nem is tett felelőtlen ígéreteket ennek ellenkezőjére. A kedvezményt sokan ingatlanbefektetésekhez vették igénybe, pedig az intézkedésnek nem ez és nem is az ingatlanok drágítása, hanem az otthonteremtés volt a célja, ezért inkább az otthonteremtési támogatások bővítése várható jövőre.

Nem járnak rosszul a dolgozók, hogy elkaszálták a cafeteriát

Varga Mihály szerint a cafeteriaszabályok egyszerűsítését a munkaadók is régóta sürgetik, a kormány pedig úgy szeretné átalakítani a rendszert, hogy az minél jobban segítse a gazdaság fejlődését. A legjobb hatás a szálláshelyek, a vendéglátás és a szabadidős tevékenységek igénybevételétől várható, ugyanakkor az új szabályokkal nem szűkülhetnek a munkavállalói kedvezmények és nem nőhetnek a munkavállalók terhei. (A szakszervezetek máshogy látják a cafeteria beszántásának lehetséges hatásait.)

A pénzügyminiszter elutasította az uniós agrár- és kohéziós alapok csökkentését és hátrányosnak nevezte Közép-Európa számára a tervezett elosztási arányokat. Európának azokat kell segítenie, akik saját magukat is képesek segíteni, a felzárkóztatási pénzekből nem a migrációt kell támogatni.

Jól jön azért az EU-s pénz

A kormány szükség esetén az uniós források új elosztásának vétójára is hajlandó, de abban bízik, hogy erre nem lesz szükség, mivel az Európai Bizottság javaslatát más tagállamok is elutasítják. 

Varga Mihály szerint Magyarország képes megállni a lábán uniós források nélkül is, bár azok érkezése szerinte jelentően segíti a fejlesztéseket. 

Kitért arra is, hogy a magyar gazdaságot belső veszélyek nem, legfeljebb a német gazdaság lassulása és az európai-amerikai kereskedelmi háború hatásai fenyegetik.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ingyenes lesz a tömegközlekedés Budapest „testvérvárosában”
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 12:58
Szerbia fővároságban, Belgrádban 2025 első napjából kezdve ingyenesen lehet majd utazni a tömegközlekedésen. A város lakossága szempontjából akkora, mint Budapest.
Makro / Külgazdaság Egy sor kockázattal kell számolni 2025-ben is
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 12:44
Együttműködés, elszántság, higgadtság – a világgazdasági szereplők részéről ezek szükségesek ahhoz, hogy visszatérjünk a fenntartható növekedési pályára – állapítja meg friss előrejelzésében a KPMG. A cég várakozásai szerint a globális GDP 2025-ben enyhén, 3,2 százalékkal emelkedik, az infláció pedig 3,5 százalékra csökken. A geopolitikai kockázatok azonban továbbra is magasak. Az Egyesült Államok választások utáni politikája, illetve a közel-keleti, valamint az ukrajnai konfliktus lesz komoly hatással a növekedésre.
Makro / Külgazdaság Kardot ránt a román kormány a magyar „lopakodással” szemben?
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 12:02
A román kormány nem igazán van elragadtatva attól a lehetőségtől, hogy az MVM megvegye az egyik legnagyobb romániai energiaszolgáltató céget.
Makro / Külgazdaság Titkolóznak a boltok, kukoricára térdepeltették a német üzletláncokat
Buksza blog | 2024. december 19. 11:02
Siralmas helyzetben van a német kormány és a legnagyobb áruházláncok élelmiszer-veszteséggel kapcsolatos megállapodásának végrehajtása. A boltok nem igazán szeretnék megmondani, mennyi élelmiszert dobnak a kukába.
Makro / Külgazdaság Riasztó adatok jöttek Prágából
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 10:29
Drámaiak a cseh demográfiai adatok, hiába élnek hagyományosan viszonylag jól a csehek a kelet-közép-európai régió lakóinak összehasonlításában, nem igazán vágynak a gyermekekre.
Makro / Külgazdaság Izrael légicsapást mért Jemenre
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 09:54
Legalább kilencen meghaltak a Jemenben végrehajtott izraeli légicsapásokban csütörtök hajnalban – számolt be a húszi lázadók kezén lévő al-Maszíra televízió.
Makro / Külgazdaság Petschnig Mária Zita: Nagy hazugság a finanszírozási semlegesség, amit Orbán Viktor meghirdetett
Csabai Károly | 2024. december 19. 09:39
A Pénzügykutató Zrt. főmunkatársával a Klasszis Klub legutóbbi adásában átbeszéltük, mi várhat a magyar gazdaságra 2025-ben, valóban olyan fantasztikus lesz-e a jövő év, mint ahogy azt Orbán Viktor előrejelezte. Megtudtuk, hogy nincs is akkora probléma a fogyasztással, annál inkább az áfával. Valamint a költségvetéssel és az államadóssággal. Petschnig Mária Zita arról is elmondta a véleményét, mire lehet számítani Varga Mihálytól a Magyar Nemzeti Bank élén. És természetesen Magyar Péterről is, arról, az jobb lehet-e a magyar gazdaságnak, ha a Tisza Párt nyerne a 2026-os országgyűlési választásokon. A Klasszis Klub Live 4. évfolyamának 66. adását most megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Meglepetést okoztak a tokiói jegybankárok
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 08:51
Maradt a helyén a japán kamat. 
Makro / Külgazdaság Putyin szó szerint nagyon kellemetlen meglepetést kap karácsonyra
Privátbankár.hu | 2024. december 19. 07:16
Nem sokat tehet az orosz jegybank a megugrott infláció ellen, miután annak hátterében nem kis részben az állami költekezés áll, ám várakozások szerint megteszi, ami tőle telik.
Makro / Külgazdaság Mondtak egy számot: félelmetesen drága volt a Brexit
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 14:21
Az előzetesen vártnál azonban így is kisebbnek tűnik a kár.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG