A kormánynak egy ilyen helyzetben egyetlen eszköze van, ha a különböző társadalmi csoportokat „széttartja” és nem engedi, hogy térben és időben összeérjenek a követeléseik. Ez mintha most nem sikerülne, vagy esetleg hazárdjátékot űz a kormány? Ezt vizsgálta a Policy Agenda.
Ami eddig működött
Az elmúlt hetek eseményeinek hatására megerősödtek a tiltakozások. Elkezdődött Miskolcon a tömegközlekedési dolgozók sztrájkja is. A volán társaságoknál nincsen bérmegállapodás és - a BKV-hoz hasonlóan, ahol még létszámleépítést is bejelentett a cég - sztrájkbizottság alakult. A MÁV szakszervezetei február 20-ig adtak határidőt a cégnek és rajta keresztül a kormánynak, hogy legyen megállapodás. Demonstrációval fenyeget a víziközmű-szolgáltatók szakszervezete is és a közszféra meghatározó részében sztrájkhoz közelít a helyzet.
|
| MTI Fotó: Kovács Tamás |
Az elmúlt évek tanulsága a hatalmon lévő számára az volt, ha képesek az elégedetlen társadalmi csoportokat izolálni, akkor könnyedén felülkerekedhetnek egy ilyen helyzeten. Ennek három eszköze volt:
• politikai színezetet adni az eseményeknek: azaz aki az elégedetlenkedést szítja csupán az ellenzék „megbízásából” cselekszik.
• csoportok megosztása: miután nem homogén tiltakozókról van szó, ezért könnyen lehet találni olyanokat, akik kompromisszumkészebbek és lehet velük tárgyalni. Ezzel csökkenteni lehet az egységes fellépést, belső viszályra adhat okot.
• társadalmi irigység felélesztése: a magyar társadalmon belüli megosztottságra is könnyen rá lehet játszani. Ehhez az kell, hogy az elégedetlenkedők követeléseit béremelési követeléssé egyszerűsítik.
Menekültválság réme, mint a tiltakozások ellenszere
A kormány próbál egy nagyon leegyszerűsítő értelmezést adni az események kezelésére. A menekültválság és a szerintük hozzákapcsolódó terrorizmus veszélyének növekedése azt követeli meg, hogy belföldi politikai viták ne legyenek.
Ez a modernkori népvándorlás, vagy más kormányzati retorika szerinti „háború” nem engedi meg, hogy társadalmi feszültségek legyenek. Ha pedig ez így van, akkor nem lehet pedagógus demonstráció, vagy más területeken sztrájkok. Ezért erőlteti a menekültügy napirenden tartását a kormány.
Az elkövetkező hetek kérdése, hogy politikailag tudja-e a kvázi háborús hangulatot fenntartani a kormány, miközben a mindennapokban semmit nem éreznek ebből a választók. Ha igen, akkor bármilyen elégedetlen társadalmi csoport közönnyel, vagy ellenszenvvel fog találkozni a többség részéről.
Lett volna más út is?
A kormány választhatott volna más utat is a helyzet kezelésére, hiszen kellő időben megkötött kompromisszumokkal megoszthatta volna a tiltakozókat. Eddig is voltak a közoktatásban tiltakozások, amelyek ugyan kevés visszhangot kaptak, de két sztrájkbizottság is alakult már.
A miskolci tüntetés volt a „vízválasztó”. Ekkor ugyanis a kormány már nem alakítója lett a folyamatoknak, hanem magát erősnek érző ellenféllel találta szemben magát. A demonstráció előtt lehetett volna olyan eszközökkel élni, amivel a köznevelési kerekasztal kapcsán próbálkozik a minisztérium. De ez most már nem igazán hihető, főleg azért, mert nincsenek még olyan kész megoldási javaslatai a kormánynak, amelyekkel hitelesíthetné tárgyalási szándékát. Ennek elmulasztása, a több hetes fáziskésés komoly politikai következményekkel járhat.
Mi várható?
A miskolci, majd a szombati, budapesti demonstrációknak volt két fontos momentuma: egyrészt nagy tömeget mozgattak meg, másrészt egy időben és egy helyen több társadalmi csoport talált egymásra a követeléseikkel.
Időben a következő lépés a közlekedési ágazat tiltakozó akciója lesz (MÁV, Volán), ahol ténylegesen letehetik a munkát a dolgozók (a sztrájktörvény adta kereteken belül), és megmérhetik, hogy mit képesek ezzel kikényszeríteni a cégből, és a vállalaton keresztül a kormányból.
Ha a szakszervezetek az ország életére kiható sztrájkot képesek szervezni, az nyilvánvalóan lökést ad a pedagógusoknak, a szociális szférában és az egészségügyben dolgozóknak is.
A tanárok tüntetéséről készült videónk is:
