4p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Macron a történelem átpolitizálásával már a jövő májusi EP választásokra gyúr és azt egy népszavazássá akarja redukálni közte és a Marine Le Pen által vezetett eurószkeptikusok között. A francia elnökre igen nagy teher hárul, mivel Merkel lelép a színről, de még nem teljesen reménytelen, hogy keresztül tudja vinni az unióban az általa előirányzott nagyszabású változásokat. Káncz Csaba jegyzete.
Emmanuel Macron francia elnök fáklyát gyújt a douaumonti osszárium és emlékhely lángjáról Verdun közelében 2018. november 6-án, az első világháborút lezáró fegyverletétel századik évfordulója előtt öt nappal. Fotó: MTI/EPA Pool/Etienne Laurent

Emmanuel Macron francia államfő már vasárnap megkezdte az első világháború franciaországi emlékhelyein tervezett egyhetes körútját, amelynek nyitányaként Strasbourgban együtt emlékezett Frank-Walter Steinmeier német államfővel a háborút lezáró tűzszünet 1918. november 11-i aláírásának közelgő 100. évfordulójára. Macron holnap Theresa May brit miniszterelnökkel a francia-brit szövetséget ünnepli meg, szombaton pedig Merkel kancellárral Compiegne-ben, a háborúnak véget vető fegyverszüneti megállapodás aláírásának a helyszínén találkozik. Vasárnap pedig mintegy 80 állam fejének részvételével nagyszabású ünnepségek lesznek Párizsban.

Macron és a nacionalista lepra

Macron az Ouest-France című francia regionális lapban múlt heti interjúban kifejtette, hogy a jelenlegi európai politikai helyzet őt a két világháború közötti időszakra emlékezteti. Szerinte "Európa veszéllyel néz szembe: a nacionalista lepra miatti szétesés és a külső hatalmak közti hánykolódás veszélyével. Azaz azzal a veszéllyel, hogy elveszti szuverenitását. Ami azt jelenti, hogy biztonsága az amerikai döntésektől és azok változásaitól függ, Kína egyre inkább jelen van az alapvető infrastruktúráiban, Oroszországot időnként megkísérti a manipulálás, a nagy pénzügyi érdekek és a piacok pedig sokszor nagyobb helyet foglalnak el, mint amit az államok képesek betölteni".

A Frankfurter Rundschau szerkesztőségi cikke szerint Macron a történelem átpolitizálásával már a jövő májusi EP-választásokra gyúr és azt egy népszavazássá akarja redukálni közte és a Marine Le Pen által vezetett eurószkeptikusok között. A lap szerint Trump esetében - aki csak az erősebb jogában hisz, nem akar erős Európát és sorra mondja fel a nemzetközi szerződéseket - Macron erőlködése csupán gúnyos mosolyt vált ki. A lap szerint hasonlóképpen gondolkodnak az olasz, a magyar, az osztrák és a lengyel eurószkeptikusok is.

Putyin, Trump és Erdogan a körhintában

Bár Putyin és Trump is jelen lesz a megemlékezéseken, csupán futólag beszélnek majd egymással Párizsban, mivel szakértők szerint az előzetes egyeztetésekkor kiderült: nem fognak tudni érdemben tárgyalni a felek, túl messze vannak az álláspontok, miután októberben Trump bejelentette, hogy Washington felmondja a a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF). Figyelemreméltó, hogy tegnap Macron is élesen kritizálta az INF felmondását, szerinte az európai biztonság a legnagyobb vesztese Trump lépésének, ezért egy ütőképes európai haderő létrehozása mellett kardoskodott. Bruno Le Maire gazdasági miniszter ehhez hozzátette, hogy Párizs megpróbálja vezetni majd az Irán elleni amerikai szankciók kikerülésének európai erőfeszítéseit és erősíteni akarja az euró nemzetközi szerepét is.

Káncz Csaba

A Financial Times tegnapi vezércikke azt hangsúlyozza, hogy Marconra igen nagy teher hárul, mivel Merkel lelép a színről, de még nem teljesen reménytelen, hogy keresztül tudja vinni az unióban az általa előirányzott nagyszabású változásokat. Lehet persze, hogy Németország a következő években teljesen belemerül a saját belharcaiba, így nemigen látszik, hogy kulcsponti téma lenne Berlinben az EU megtámogatása, ami nem jó hír, figyelembe véve, milyen súlyos kérdéseket kellene megoldani a földrészen. De a lap szerint így is elképzelhető, hogy a távozó kancellár a saját öröksége érdekében a decemberi csúcson a francia elnök tervei mellé áll és pártolja az euróövezet megerősítését.

Trump és Erdogan között viszont a várakozások szerint összejöhet az első személyes találkozó a Közel-Keletet felforgató Hasogdzsi-gyilkosság óta. Szaúd-Arábia várhatóan nem képviselteti magát Párizsban, miközben Erdogan a tervek szerint Putyinnal is tárgyalni fog. Szerettük volna megtudni, hogy magyar részről részt vesz-e közjogi méltóság a vasárnapi ünnepségen, de a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóosztálya az elmúlt három nap folyamán nem válaszolta meg írásban feltett kérdésünket.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vasárnap elhagyja az országot Sulyok Tamás – elárulták az úti célt
Privátbankár.hu | 2026. január 18. 10:13
A köztársasági elnök hivatala elárulta: háromnapos utazásra indul Sulyok Tamás.
Makro / Külgazdaság Fordulat Szerbiában: két hónap után beindult a kőolaj-finomító
Privátbankár.hu | 2026. január 18. 09:41
Közel két hónapos szünetet követően vasárnap újrakezdte a termelést a pancsovai kőolaj-finomító, a benzinkutakra január 27-én kezdődhet meg a szállítás – közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter vasárnap Instagram-oldalán.
Makro / Külgazdaság Most végre kiderül, hogy hozott össze ekkora hiányt a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. január 18. 08:53
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a munkaerőpiacról közöl adatokat, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az államháztartás tavalyi részletes adatait teszi közzé.
Makro / Külgazdaság Minden csepp olajat kihozatna a Chevronnal Venezuelából az amerikai kormány
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 15:42
Az Egyesült Államok mielőbb bővítené a Chevron venezuelai engedélyét.  
Makro / Külgazdaság Bemondták az új számot, indul a hajsza a 2 százalékos növekedésért
Imre Lőrinc | 2026. január 17. 10:19
A 2 százalék lett az új bűvös GDP-célkitűzés. A legtöbb hazai elemző ekkora mértékű, vagy ennél enyhén magasabb, de mindenképp kettessel kezdődő növekedést vár 2026-ban Magyarországon. Ami biztos, hogy a kormány költekezései a választások előtt fűtik a gazdaságot, az ipar és a beruházások viszont továbbra is nagy kérdőjeleknek számítanak. Miként bizonyos értelemben az infláció is, hiába alakult az elmúlt időszakban a vártnál kedvezőbben.
Makro / Külgazdaság Kölcsönösen csökkenti a vámokat Kanada és Kína
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 17:35
Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg – jelentette be pénteken Mark Carney kanadai miniszterelnök Pekingben.
Makro / Külgazdaság Egy jó és egy rossz hírt kapott Donald Trump hazájából
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 17:01
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt az ipari termelés az Egyesült Államokban decemberben havi összevetésben, ugyanakkor éves szinten lassuló ütemű bővülést jegyeztek fel – derült ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor adóemeléssel ünnepelheti a választási győzelmet
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 13:31
A magyar gazdasági folyamatok kifejezetten gyengén alakulnak, évek óta nem növekszik a GDP, miközben a költségvetés hiánya magas szinten ragadt. A gazdasági problémákat tetézni fogja a választási osztogatás, ami után Orbán Viktor komoly megszorításokra kényszerülhet az áprilisi voksolás után, olvasható laptársunk, az Mfor péntek reggeli cikkében.
Makro / Külgazdaság Előre lesöpör az asztalról minden kritikát a választásokkal kapcsolatban Szijjártó Péter
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 12:37
Az az uniós nagykövet pedig, aki megszólal, kényelmetlen helyzetben találhatja magát. Kemény figyelmeztetéssel készült a miniszter egy pénteki eseményre.
Makro / Külgazdaság Az energia is jóval olcsóbb lett Németországban
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 11:36
Itt vannak a legfrissebb német inflációs adatok. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG