3p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Nem okozott nagy meglepetést a nyilvánosságra hozott Fed-jegyzőkönyv, de a monetáris döntéshozó testület lát még gazdasági növekedési kockázatokat.

A Fed monetáris döntéshozó testülete, a FOMC lát még gazdasági növekedési kockázatokat, összességében azonban nem változtatott a gazdaság állapotáról alkotott véleményén az április végi kamatdöntő ülésén az előzőhöz képest. A testület már foglalkozott a monetáris szigorítás megkezdésének mikéntjével is az ülés szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvének tanúsága szerint.

Még tartanak a válságtól

Miközben összességében jónak ítélték meg a növekedési kilátásokat, a testület tagjai közül többen azon a véleményen voltak, hogy korai lenne azt állítani, hogy a gazdaság már biztosan visszaállt a növekedési pályára a kivételesen kedvezőtlen téli időjárás miatt bekövetkezett első negyedévi kitérő után. Számos tag lát még komoly kockázatokat a gazdasági növekedés kilátásait illetően, például a lakáspiac és a kínai növekedési ütem lassulásában, illetve az orosz-ukrán feszültség eszkalálódásában.

Hasonlóképpen nagy kockázati tényezőként került szóba a munkaerőpiac tartós gyengesége.

Két százalékos növekedést remélnek

Megjegyezték ugyanakkor, hogy az átmeneti tényezők csillapodásával stabilizálódni látszik az inflációs helyzet. A többség véleménye szerint a két százalékos inflációs célt néhány éven belül el lehet érni, néhány tag szerint ennél hamarabb is. 

A testület leszögezte, hogy a jövőben követendő monetáris politika mellett a márciusi ülésen tett elkötelezettséget (forward guidance) a piacok "a szándéknak megfelelően" értelmezték. Néhányan viszont azt szorgalmazták, hogy a jövőben a testület "pontosabban fogalmazza meg" a követni szánt monetáris politikáról tett nyilatkozatait. 

A mostani ülésen mindenesetre a testület egyértelműen a gazdaságösztönző célú kötvényvásárlási program keretösszege fokozatos csökkentésének a folytatása mellett foglalt állást.

A tőzsdén sem okoztak meglepetést

Az ülés szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a testület már megvitatta egy jövőbeni monetáris szigorítás megkezdésének lehetséges módozatait is. Ezen belül több megoldás is felvetődött, többen a szóba jöhető eszközök előzetes kipróbálását javasolták. A dokumentum azonban nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a szigorítás megkezdésének lehetséges módozatairól folytatott egyeztetést nem lehet a kamatemelés küszöbön álló megkezdéseként értelmezni.

A jegyzőkönyv közzététele nem okozott lényeges változást sem a tőzsdei árfolyamokban, sem a dollár árfolyamában. Az indexek és a dollár már a közzététel előtt is erősödtek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:01
A kormány óriásplakátja azt állítja, a hazai üzemanyagárak Európában a legalacsonyabbak. De vajon igaz is?
Makro / Külgazdaság Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 08:40
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint. Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
Makro / Külgazdaság Vasárnap délig lehet mozgóurnát igényelni
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 07:59
Vasárnap délig kérhetnek mozgóurnát azok a választópolgárok, akik egészségi állapotuk vagy fogvatartásuk miatt nem tudnak vasárnap megjelenni a szavazóhelyiségben az országgyűlési választáson. A korábbi választásokon benyújtott mozgóurna-kérelmek a mostani voksolásra nem vonatkoznak, a választóknak újra kell kérniük, ha ismét mozgóurnával szeretnének szavazni.
Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
Makro / Külgazdaság Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:30
Jelentősen gyorsult az infláció az Egyesült Államokban: márciusban 3,3 százalékra emelkedett az éves pénzromlás üteme a korábbi 2,4 százalékról – derül ki a friss adatokból. Az elemzői várakozások is hasonló szintet jeleztek, 3,3 százalékos értékkel számolt a piac.
Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG