4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Donald Trumpnak hétfővel biztosan sikerül megdöntenie egy kétes rekordot Amerikában, ugyanis akkor a gyakorlatban is a jelenlegi lesz a leghosszabb kormányzati leállása. A helyzetet feloldhatta volna az, hogyha Trump elrendeli a nemzeti szükségállapotot, ám erről végül letett az ötlet felvetése után kirobbanó tiltakozásokat látva.

Az elnök a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy egyelőre még biztosan nem kell arra számítani, hogy így próbálja meg kicselezni a kongresszust, mint mondta:

„Számomra a legegyszerűbb az lenne, hogyha elrendelném a szükségállapotot, és ehhez minden jogom megvan, ám nem fogok gyorsan így tenni, ezt a problémát a kongresszusnak kell megoldania.”

Az, hogy ezt a lépést nem akaródzik megtenni az elnöknek, egyáltalán nem meglepő, különösen annak fényében, hogy a demokraták azonnal bíróságon támadták volna meg a szükségállapotot elrendelésének körülményeit és indokoltságát – írja a Reuters.

Trump beszéde után a törvényhozás a hétvégére befejezte a munkát, hétfőn a kormányzati leállás 22. napja következik, azaz megdőlt a Bill Clinton alatt felállított korábbi negatív rekord. Nancy Pelosi, az alsóház demokrata házelnöke a bejelentés után gúnyosan csak úgy fogalmazott, hogy „adjunk neki egy kis időt, hadd gondolja át. Átgondolni, ő? Tényleg ezt mondtam?”.

Hogy jutottak idáig a dolgok?

A forrófejű elnök élete jelentősen egyszerűbb lenne most, hogyha a novemberi félidős választásokon nem szereztek volna többséget a demokraták az alsóházban, így ugyanis addig nem szavazzák meg a költségvetés hiányzó részét, amíg a mexikói határra tervezett falra szánt 5,7 milliárd szerepel benne. Viszont azt a demokraták tudják megtenni, hogy átnyomják az elnök feje felett a terveiket, mivel a szenátusban továbbra is republikánus többség van, akik egyelőre még lojálisak, és nem szúrják hátba Donald Trumpot.

A jelenlegi shutdown részleges, hiszen például a Védelmi Minisztérium finanszírozásáról sikerült megegyeznie a demokratáknak és Trumpnak, míg a Fed és az USPS (az amerikai posta) más forrásokból tudja finanszírozni működését. Leállt például a Környezetvédelmi Hivatal, a légiközlekedési felügyelet, az élelmiszerbiztonsági hivatal (FDA) és a pénzügyi és tőzsdei felügyelet (SEC) is, a dolgozók többségét fizetés nélküli szabadságra küldték.

Mi a hatása?

Ahogy arról korábban is írtunk, a FDA nem végez rutinszerű élelmiszerbiztonsági ellenőrzéseket, és hamarosan elfogyhat az új gyógyszerek ellenőrzésére szánt pénz is, a légitársaságok nem tudnak flottát bővíteni, a hitelfelvevők adatait nem tudják ellenőrizni a bankok, így ez a folyamat is lassul, és a repülőtéri biztonságért felelős TSA emberei sem kapnak fizetést, ezért egyre többen jelentenek beteget. Nem mellesleg pedig több százezer közszférában dolgozó embernek kell meglennie a fizetése nélkül.

A Fehér Ház gazdasági tanácsadói azzal számolnak, hogy egy elhúzódó leállás esetén két hetente 0,1 százalékkal csökken az amerikai GDP-növekedés a negyedévben, azaz még néhány nap, és ez lesz minden idők leghosszabb és legdrágább leállása is

Gyűlnek a kihívók

Mindeközben az egyik nagy esélyesnek számító Elizabeth Warren után Tulsi Gabbard, hawaii demokrata párti képviselőnő is bejelentette, hogy harcba száll a 2020-as elnökválasztásokon a Demokrata Párt elnökjelöltségéért.

Úgy döntöttem, hogy indulok, és a jövő héten a formális bejelentést is megteszem - mondta a 37 éves politikusnő a CNN-nek. Gabbard, aki katonaként megjárta az iraki háborút, a washingtoni képviselőház külügyi bizottságának tagja. Ő az első amerikai szamoai, és az első hindu tagja az amerikai törvényhozásnak, és a 2016-os választáskor Bernie Sanders támogatója volt Hillary Clintonnal szemben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG