5p
Miután végre nagy nehezen lemondott Zimbabwe 93 éves ura, aki 37 évig kormányozta az országot, és felesküdött az új elnök, újabb részletek derültek ki arról, miért is szánta el magát a hadsereg a diktátor megbuktatására. Mugabe brutális lépéseket tett, hogy ne a jelenlegi új elnök, hanem saját neje kövesse őt a hatalomban.

Magáról a lemondatási eljárásról is kiderült egy új részlet: mikor a hadsereg tankokkal vette körül az elnöki palotát, elfoglalta a közintézményeket és a tábornokok bevonultak az elnökhöz, és felkérték, hogy mondjon le, ő azt válaszolta, hogy hozzák ide az alkotmányt, és nézzék meg, mi áll benne. Kerítettek is egy alaptörvényt, amelyben az állt, hogy Mugabe a hadsereg főparancsnoka, és ezt a jogát azonnal szerette is volna érvényesíteni. A katonákat ez nem hatotta meg, azonban igyekeztek végül az egész folyamatnak valamilyen alkotmányos jelleget adni, így kivárták, amíg más lehetősége nem lévén, lemond a diktátor.

Légy repült a levesbe

Az alkotmányt persze uralma 37 éve alatt számtalanszor ő maga sértette meg, ezzel együtt az volt a hadsereg terve eredetileg, hogy kivárják, amíg meghal a 93 éves örökös elnök, és utána átveszi a hatalmat az alelnök, majd pedig jöhetnek a demokratikus választások. Azonban légy repült a levesbe: Mugabe 40 évvel ifjabb, de így is 50 feletti neje annyira meg akarta örökölni a hatalmat, hogy brutális lépéseket tettek az alelnökkel szemben, és ezt már nem lehetett tolerálni. Az ügy részleteiről a Reuters tudott meg információkat.

Mugabe, mint minden hasonló paranoiás diktátor, saját kémszervezetet tartott fenn, amely a társadalom minden rétegébe beszivárgott, mindent látott és mindent hallott. A szervezet jelentette az elnöknek, hogy a hadsereg nagyon nem nézi jól szemmel, hogy az elnök becses nejének a hatalomra fáj a foga. A hadsereg Emmerson Mnangagwa alelnököt támogatta (aki végül is most elnök lett).

Merényletkísérlet

Mnangagwa évtizedekig Mugabe barátja volt és korábban biztonsági főnökeként is működött, de amióta Mugabe elkezdte tönkretenni a gazdaságot, ő megpróbált a gazdaság talpra állításáért lépéseket tenni, ennek érdekében olyan erőkkel szövetkezett, akiket Mugabe nem túlzottan kedvelt. Mindazonáltal a helyzet akkor éleződött ki, amikor Mugabe neje egyre inkább küzdeni kezdett a leendő elnöki posztért, olyannyira, hogy az ellenfelet meg is kísérte eltenni láb alól.

Október elején az alelnök bejelentette, hogy még augusztusban légi úton egy dél-afrikai kórházba szállították mérgezéses tünetekkel. Nem nevezte meg a lehetséges elkövetőt, de nem is kellett, mivel mindenki pontosan tudta, ki az. Az elnök neje, Grace persze tagadta a vádat, sőt azt mondta, hogy az alelnök csak sajnáltatja magát és szimpátiát akar kelteni.

Megölte volna az ellenkezőket

A first lady uralmának gondolata azonban nem csak az alelnököt és a hadsereget, de még az elnöki kémszervezet egy részét is megriasztotta. A folyamat olyan volt, mint 1989-ben Romániában: már mindenki Ceausescu ellen volt, csak a Securitate egy része, kemény magja tartott ki mellette végsőkig. Az elnökhöz hű kémek jelentették, hogy a hadsereg türelme elfogyott, így Mugabe félni kezdett egy puccstól, ezért október végén megfenyegette a hadsereg vezetőjét, Constantion Chiwengát, hogy ha az elnök neje ellen ármánykodik, halál fia lesz.

Mugabe és Chiwenga november 5-én még egyszer találkoztak, az elnök ott is a hűséget követelte, majd mielőtt utolérte volna a végzet, Chiwenga elutazott Kínába egy elvileg hivatalos útra. Kína jelentős befektető az országban, így a Mugabe által véghez vitt gazdasági pusztítás ugyancsak nem volt ínyére. Másnap, a hadifőnök távollétében Mugabe menesztette az alelnököt, rögtön meg is szüntette biztonsági védelmét, de a távozó, hozzá hűséges biztonságiak még figyelmeztették, hogy le akarják tartóztatni, majd megölni, úgyhogy jobb, ha gyorsan elhagyja az országot, mielőtt megérkezik a nagy fekete autó.

Kínában gyülekeztek

A menesztett alelnöknek sikerült átszökni Mozambikba, és onnan egyenesen Kínába repült, ahol csatlakozott Chiwengához. A Reuters által hitelesíteni nem tudott értesülések szerint több zimbabwei tábornok is Kínában tartózkodott. Mugabe észrevette, hogy egyre többen elpártolnak tőle, ugyanakkor egy október 30-i kémjelentés arról számolt be neki, hogy Peking és Moszkva egyaránt rezsimváltást szeretne a gazdasági helyzet miatt. A Reuters részleteket szeretett volna megtudni mind az orosz, mind a kínai külügytől, de választ nem kaptak.

A Reuters két forrásra hivatkozik, akik szerint Chiwenga Kínában megkérdezte a kínai védelmi minisztertől, hogy nem elleneznék-e, ha a hadsereg átmenetileg átvenné a hatalmat, amíg Mugabét eltávolítják a hatalomból. A válasz kedvező volt, sőt együtt dolgozták ki a puccs részleteit. Mugabe gyanút fogott, és a hozzá még hűséges rendőrfőnököt felszólította, hogy tartóztassa le a visszaérkező Chiwengát. Ki is vonult a repülőtérre egy kisebb csapattal, azonban a hadsereg is készült: összeszedtek egy nagyobb különítményt, álig felfegyverkezve. A rendőrcsapat a túlerőt észlelve eliszkolt, a tábornok békésen leszállt, és két nap alatt össze is hozta a puccsot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG