3p
Összeült az MNB Monetáris Tanácsa.

Ugyanakkor ezúttal sem változott az alapkamat 0,90 százalékos szintje, és a kamatfolyosót is változatlanul hagyták.

A döntés nem meglepetés. megfelelt az elemzői várakozásoknak.

A jegybanki alapkamat 2016. május 25. óta 0,90 százalékon áll.

Nem sietnek

Az MNB keddi döntésére reagálva az Equilor közölte: összességében látható, hogy az Európai Központi Bank és a Fed monetáris lazítás felé hajló álláspontja miatt az MNB még jó ideig fenntarthatja a jelenlegi kondíciókat, a külső környezet nem sürgeti a változásokat.

A megjelent közlemény nem tartalmazott újdonságot, de a döntéshozók kiemelték a nagy jegybankok várható monetáris lazítását: "A világgazdaság növekedési kilátásait övező bizonytalanság következtében a globálisan meghatározó jegybankok monetáris politikáját továbbra is fokozott óvatosság jellemzi. Az európai konjunktúrát és az eurozónát övező lefelé mutató inflációs kockázatokkal, illetve az EKB kommunikációjával összhangban a piaci szereplők rövid távon a monetáris kondíciók lazítását árazzák. A piaci várakozások szerint a Federal Reserve idén akár több lépésben is csökkentheti az irányadó kamatot, miközben a japán jegybank a korábbi várakozásoknál hosszabb ideig tarthatja fenn lazító irányultságú monetáris politikáját."

Az utolsó, összefoglaló bekezdésben változatlanul szerepelt, hogy a Monetáris Tanács döntései során az árstabilitás fenntartására fókuszál. A monetáris politika irányultsága továbbra is támogató, a gazdasági szereplők finanszírozási költségei változatlanul kedvezőek. Az infláció várható alakulását meghatározó tényezőkben továbbra is kettősség figyelhető meg. Az élénk belső kereslet emeli, míg a romló külső konjunktúra az év második felétől fékezi az áremelkedés ütemét. Az inflációs kilátások tekintetében a második félévben beérkező adatok meghatározóak. Ezek közül kiemelten fontos a lassuló európai konjunktúra dezinflációs hatásainak begyűrűzése, a globálisan meghatározó jegybankok monetáris politikájának változása, az új lakossági állampapír megtakarításokra gyakorolt hatása, valamint az anticiklikus fiskális politika gazdasági következményei.

Továbbra is erőteljesek az inflációs folyamatok

A legutóbbi, június végén megjelent inflációs jelentésben a jegybank az idei évre vonatkozó prognózisát minden soron megemelte, az inflációt 3,1-ről 3,2 százalékra, a maginflációt 3,8-ról 4 százalékra, míg az indirekt adóhatásoktól szűrt maginflációt 3,4-ról 3,6 százalékra. Az előrejelzés szerint az utóbbi mutató 2021-re mérséklődhet 3,1 százalékra, elsősorban az eurózóna felől érkező dezinflációs hatások miatt. Ezek mind a jegybanki célszint feletti értékek, azonban egyelőre nem érték el az 1 százalékos toleranciasáv tetejét. Mivel a nagy jegybankok részéről monetáris lazítás várható, a döntéshozóknak egyedül a hazai inflációs folyamatokra kell koncentrálniuk a következő hónapokban, mely a belső fogyasztás bővülése és a bérek emelkedése miatt továbbra is erőteljes maradhat. Júniusban mérséklődött az áremelkedés üteme, de a júliusi infláció ismét élénkebb lehet, jelenleg 3,6 százalékról szólnak az előzetes várakozások éves bázison - írja elemzésében az Equilor.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG